6. A furcsa üzenet

-Hermione, Ron, gyertek ide! -rontott be Harry a klubhelyiségbe – már amennyire a Kövér Dáma engedte. Lihegve rohant oda értetlen barátaihoz.

-Mi van? -kérdezte pár perc csend után Hermione.

-Denem! Anne...

-Mi van Annevel? -kapta fel a fejét Ron.

-An tegezi Snape-et! -nyögte ki végre, mire a mellette ülő fiú „csak ennyi?” kifejezéssel az arcán visszatért a bájitaltan leckéjéhez. Ellenben Granger-t nagyon is érdekelte az új információ, töprengve nézett egy pontot a távolban, még keze is leállt a ruhakötögetésben.

-Ez érdekes... Ezek szerint Snape ismeri a lányt -vonta le a következtetést kis idő után.

-Pontosan! De vajon honnan? Anne eredeti neve tuti nem Denem, ezt már kiderítettük. De akkor mi? -gesztikulált erősen Harry.

-Ezt nem tudom... De ki kéne deríteni valahogy... Ron, figyelj már ide! -rivallt rá barátjára Hermione.

-Minek? Én nem kételkedem An-ben -vont vállat a leordított. -És szerintem nektek is felesleges, de ezt már mondtam... Én megyek is aludni -köszönt el, majd felvonult a hálókörletbe, kettesben hagyva a gyanakvókat.

-Szerintem Ron csak naiv -ingatta fejét Hermione.

-Szerintem meg elvette az eszét a szőke haj...

-Meglehet -nézett kicsit zavartan a lány, de Harrynek fel sem tűnt a változás. Ugyanúgy folytatta elmélkedését, mit sem törődve Hermione Ron iránti érzéseivel, de ezt már mindenki megszokta tőle.

Lassan eljött a péntek, délután An-t simán bevették a kviddicscsapatba, kidobva valami nyávogó libát, így ez a probléma is elhárult. A következő feladat Ron elcsábítása. Nyílt titok volt, hogy a fiúra csak Hermione néz úgy, mint egy pasira, így konkurencia nem akadt, hisz a Weasley-k kimondottan nem kedvelik a Granger-öket; kivéve természetesen Arthurt, aki mindenkit kedvel, aki tudja, mire való a gumikacsa. Tehát a következő kérdés csak az: hogyan? Ez pedig Anne Huner-höz nem méltó kérdés. Voltak bevált módszerei, amik segítségével valószínű könnyen megkaparinthatja áldozatát. Csak egy napot kell várnia, mikor elkezdődik a griffendéles edzés, ő meg véletlen a nézőtérre téved Ron mellé, aki remélhetőleg kimegy barátja repülését fürkészni.

-Te, Hermione, mi van, ha An Snape lánya? -derült fel a hollóhajú fiú arca a felfedezés örömétől, de a válasz kissé lelombozta.

-Harry, gondolkodj már! Még ha egy olyan nővel is volt Snape, mint Narcissa, akkor sem jön össze egy ilyen adottságokkal rendelkező lány! Nem, nem hinném, hogy bármilyen rokoni kapcsolatban állna Snape-pel. Ugyanakkor kiderítettem, hogy Lucius Malfoy-hoz van valami köze, ugyanis náluk lesz szünetekben.

-Lucius Malfoy szőke!

-Gratulálok, helyes észrevétel...

-Úgy értem, rá már jobban hasonlít Anne!

-Harry, szállj már le az „én vagyok az apád” sztoriról! -csattan a leányzó, mire barátja elkeseredve ült le, valami új ötleten törve fejét.

Anne magányosan sétált végig a folyosón, végre volt pár szabad órája. Most nem volt hangulata sem Dracohoz, sem a felsőbb éves slytherinekhez, sőt, talán senkihez – így maradt az egyedüllét. Egyenesen a park felé vette az irányt, nem akart csalódást okozni a Sötét Nagyúrnak, teljesíteni akarta küldetését, lehetőleg minél előbb. Éjfekete szemeit végighordozta az udvaron, griffendélesek után kutatva. Nem is kellett sokáig pásztáznia a diákokat, rövid időn belül megtalálta a triót, amint tóparton ülnek és tanulnak. Vagy legalábbis valami olyasmit művelnek. Mivel nem vették észre a szőke lányt, An úgy döntött, hogy hallgatózik egy kicsit. Halkan a hármas mögé lépkedett, majd leült annak a fának a túloldalára, aminek gyökereit Harry párnának, Ron háttámlának, Hermione pedig asztalnak használt. Tökéletes hely volt - őt nem láthatták, viszont ő mindent hallhatott...

-Harry, Sirius is megmondta, ne légy meggondolatlan! -rótta meg barátját Hermione. -Umbridge a minisztériumnak dolgozik, csak magad alatt vágod a fát, ha veszekszel vele!

-De hát ha egyszer Voldemort feltámadt! Miért nem tudják ezt felfogni? -borult ki az ifjabb Potter.

-Harry, te nem értheted ezt meg! Nem tudhatod, milyen lehet egy kívülállónak, egy átlagos varázslónak... Mi csak annyit láttunk, hogy eltűnsz a labirintusban, aztán kijössz Cedric holttestével, bejelentve, hogy Tudjukki feltámadt és megölte őt...

-De hát ha egyszer így van...

-Mi hiszünk neked, te is tudod... De az emberek jobban szeretik maguk előtt is letagadni a rossz dolgokat... -csóválta a fejét Hermione, jelezve, hogy ezennel nem kíván többet nyilatkozni a témáról. Visszatért az elkezdett mágiatörténet esszéjéhez, és lelkesen körmölte a koboldlázadások adatait. Harry nagyot sóhajtva terült el újra a földön, miközben a tó túloldalán ugrándozó Cho-t nézte. A hollóhátas lány barátnőjével élvezte a jó időt, virágot szedtek, nevetgéltek, és egyéb idilli dolgot műveltek.

Anne kikukkantott a fa mögül, hogy szemre vehesse a trió cselekedeteit. Elsődleges célpontja, Harry nem vette észre a slytherinát, el volt foglalva azzal a karcsú, ugrándozó testtel szemben vele. An követte a fiú pillantását, és szája gonosz mosolyra húzódott, mikor Cho elpirult - valószínű feltűnt neki, hogy Harry bárgyú mosollyal az arcán bámulja. Ron hason feküdt a fűben, és azzal szórakozott, hogy virágokat tépett le, és mikor összegyűlt egy tucat, egy hosszú, zöld fűszállal összekötötte. Hermione néha véletlenül felé pillantott, és olykor még remény is gyúlt benne, hátha ő kapja azt a virágot. Tévedett. Ron, miután szépen kidolgozta, és ellátta vízhatlan bűbájjal, bedobta a csokrot a tóba. A lila szirmok lágyan gyártottak hullámat a sima víz tükrén, s az ifjabb Weasley kedvtelve nézte művét, ahogy egyre messzebb és messzebb sodorja tőle a lenge szellő.

A beálló csendet szárnycsapkodás zaja törte meg, s hamarosan egy fehér hóbagoly repült oda gazdájához. Harry megfogta madarát, majd óvatosan leszedte a lábáról a rákötött levelet.

-Köszönöm, Hedvig -simította végig az állat fejét, majd elengedte, hogy visszatérhessen a bagolyházba.

-Sirius? -bújt közelebb Hermione barátjához, hogy ő is megnézhesse a borítékot, melyre smaragdzöld tintával vésték rá Harry Potter nevét. Az írás összetéveszthetetlen volt, csak azt furcsállták, hogy Sirius nem csak egy tépett pergamentet kötött Hedvighez.

-Írtatok Siriusnak? -nézte két barátját kerek szemekkel Ron. -Csak nem tőle is Annet kérdeztétek?

A Hunter lány szája félmosolyra húzódott. Ezek szerint a Nagyúr terve bevált, gondolta, Harry Potter mindent megtesz, hogy rájöjjön, ki vagyok...

-Nyisd már ki, Harry! -sürgette Hermione a fiút, miután leintette Ront, hogy maradjon csendben.

-Még pecsét is van rajta... -fordította meg a borítékot Potter, majd feltépte.

Kedves Harry!

Köszönöm szépen, egész jól vagyok, Csikócsőrrel együtt. Remélem nem csinálsz semmi meggondolatlanságot, tudod, hogy ez lenne az utolsó dobásod! Mint arra gondolom már rájöttetek, a Mágiaügyi Minisztérium a Roxfort élére akarja állítani Umbridge-t... Ha lehet, fogd vissza magad, ne veszekedj vele!

A kép, amit küldtél, igen érdekes... Biztos vagy benne, hogy a lány neve Anne Denem? Mert én korán sem... Kérlek, add át neki a mellékelt pergament!

És ne feledd, semmi meggondolatlanság!

-Vajon mi lehet abban a pergamenben? -ráncolta bozontos szemöldökét Hermione.

-Mindjárt meglátjuk -csillant fel Harry szeme, majd széthajtotta a mellékletet. Vagyis csak széthajtotta volna, ha Hermione meg nem ragadja a kezét.

-Harry, ne! Nem nekünk szól! -ingatta a fejét, mintha egy kétéveshez beszélne.

-Hermione! Meg kell tudnunk, mi ez! -szállt be Ron is, és kivette barátja kezéből a papírt, majd olvasni kezdte.

-Találkozzunk halálod órájában az új kezdet napján ott, hol mindig szükségem van rád. Ne feledd, szerelmem még mindig lángol, s neked is tűz kell majd! Üdvözlettel: sötét szeretőd...

-Ez meg mit akar jelenteni? -olvasta el újból és újból Harry. Anne szíve a fa mögött nagyot dobbant...