Fordítás, melynek eredetije Josephine Eine Runde Flaschendrehen című műve

Lythande: Üvegezés

"Oké, ki akar játszani?" kérdezte vigyorogva Albus Dumbledore, a Roxfort igazgatója és századunk leghatalmasabb varázslója kezében egy üres vörösboros üveget tartva. Halkan zúgolódtak a professzorok a tanári szoba hosszú asztalánál, és bizonytalanul érdeklődve pislogtak egymásra. Már jól ismerték az igazgató bolondos ötleteit.

"Na, ne kéressétek magatokat" bátorította őket Dumbledore, miközben kék szemei csak úgy szikráztak, "elvégre ma van a születésnapom, és senkinek sem árt egy kis szórakozás!" Újra zúgolódni kezdtek és páran a fejüket is megcsóválták. Senki nem akarta megbántani Dumbledore-t a születésnapján, de a játékhoz sem fűlött a foguk. Egyszer csak felhangzott Perselus Piton hideg, éles hangja a kandalló vetette árnyék mélyéről, és kimondta azt, amit valamennyien gondoltak:
"Albus, kérlek! Ezt ugye nem gondolod komolyan? Üvegezés! Ez egy mugli gyerekjáték és teljesen…", kereste a megfelelő szavakat, "…kiszámíthatatlan és unalmas!" nézett sötéten az igazgatóra, aki ezt gyakorlottan semmibe vette, majd elmosolyodott.

"Na jó, senkit sem akarok kényszeríteni. Akinek egyáltalán nincs kedve hozzá, nyugodtan menjen vissza a szobájába, hisz már elég késő van. Nem leszek csalódott, vagy mérges!" állt fel az igazgató, egyik kezében a pálcájával, a másikban az üres üveget tartva, majd pálcája egyetlen suhintásával eltüntette a hosszú tanári asztalt és a székeket, helyettük pedig puha párnákat varázsolt körbe a terembe.
Az immáron a párnákon ücsörgő tanárok bizonytalanul néztek körbe, de egyikük sem állt fel. Minerva McGalagony igazgató helyettes és átváltozástan tanár halkan felsóhajtott.
"Albus, tudod nagyon jól, hogy senki sem fog elmenni!" Albus Dumbledore elmosolyodott, lefektette a kör közepére az üres üveget és megpörgette.
"Tudom, Minerva."
A tanárok még egyszer bizonytalanul körbe néztek, majd mindenki a pörgő üvegre koncentrált. A kandallóban halkan duruzsolt a tűz…

Perselus Piton elmondása szerint:

Üvegezés! Képtelen voltam elhinni! Tényleg itt ültünk a földön és meredten figyeltük a forgó üveget. Milyen izgalmas…és mellesleg kínos is. Miért nem mentem el, amíg lehetőségem volt rá? Sóhajtottam. A születésnapja volt és senki sem ment el közülünk, holott Minerva, Remus és jómagam is szívesen kihagytuk volna ezt a játékot. Pha!
Most itt ülünk a hatalmas párnákon és megdermedve figyeljük az egyre lassuló üveget, reménykedve, hogy nem mi leszünk azok a boldogtalanok, akit kiválaszt. Egek! Lassan komolyan aggódhatunk az épelméjűségünkben, mert ez nem normális dolog!
Egyesek, mint Sybill és Bimba (mily meglepő!) egyenest élvezték ezt az egészet és Albus szemei is örömtelin csillogtak. És én is itt ültem. Egyszerűen csodálatos!

Éreztem, hogy önkéntelenül is feljebb húztam a szemöldököm, amikor az üveg végre megállt és Minervára mutatott. Magamban ünnepeltem. Hah! A nagyra becsült griffendél házvezető tanárának kell először megaláznia magát! Legalább ez az egy jó volt a mai estében!
"Ó, úgy látszik, téged választott, Minerva!" vigyorgott Albus és a többieknek is mosolyogniuk kellett Minerva láttán. Ajkait vékony vonallá préselte össze, mint mindig, amikor mérges volt. Lassan legyőzte a dühét és bátran mosolygott, még ha egy kicsit elgyötörten is sikerült.
Minden tiszteletem! Nem vesztette el a fejét, és jópofát vágott ehhez a gonosz játékhoz. Jó taktika.
"Mit kell csinálnom?" kérdezte enyhe türelmetlenséggel a hangjában, amiről biztosra vettem, hogy csak Lupin és én vettünk észre, mert szórakozottan összenéztünk.

"Na igen" vélekedett Albus vidáman kacsintva., "mit szeretnél inkább: igazság vagy tett?"
Minerva egy pillanatig gondolkozott, majd rávágta, hogy "igazság". Vigyorogtam. Most már csak egy velős kérdésre volt szükség, és Minervát végre megizzaszthatjuk! Egyetlen nyamvadt kérdésen múlt. Csodálatos! Ez a játék tényleg nagyon izgalmas lehet, ha jól játsszák.

"Voltál már valaha egyikünkbe szerelmes?" cincogta Bimba vidáman, másodpercek alatt romba döntve reményeimet.
"Voltál már valaha egyikünkbe szerelmes???" Nem tudott volna valami jobbat kitalálni? Ez nem lehet igaz…!?
Mint ahogy arra számítottam is, Minerva egy rövid "nem"-mel válaszolt és vigyorgott. Hát ezt megúszta! Pha! Vágyakozva néztem az ajtó irányába. Körülbelül tizenöt lépés választott el a szabadságtól. Csak francos tizenöt lépés!

Hangos nevetés szakított ki a merengésből és visszafordultam a többiek felé. Nem is vettem észre, hogy Minerva közben megpörgette az üveget, mely most Albusra mutatott. Legalább ő volt a második. Legalább ő is élvezhette a saját kis játékát.
Apropó sorra kerülni. Mi van, ha a megátalkodott üveg RÁM mutat? Rosszul lettem. Erre még gondolni sem voltam hajlandó…

Három órával később…

Remus Lupin elmondása alapján:

A nevetéstől majdnem Perselusra borultam, aki tőlem balra ült. Albus épp azon volt, hogy megcsókolja Minervát, és ez annyira komikus látványt nyújtott, hogy mi többiek, csak fetrengtünk a nevetéstől. Egy gyors pillantás az órára elárulta nekem, hogy már hajnali három volt, és ez azt jelenti, hogy már több mint három órája üvegeztünk.

Be kell vallanom, amennyire berzenkedtem eleinte ettől a játéktól, annyira megtetszett mostanra. Úgy tűnt sokmindent megtudhattunk egymásról és néha annyira vicces volt, hogy a hasunkat fogtuk a nevetéstől.

Nem olyan rég például Vektornak karácsonyi éneket kellett énekelni, és közben arany loknikkal körberepkednie a teremben. Kiderült, hogy Trelawney egyszer szerelmes volt Hagridba és jómagamnak is jutott néhány kellemetlen feladat, de mindent egybe véve, szerencsésen megúsztam. Ellenben velünk Perselus eddig alig jutott sorra, és tőle senki sem mert túl extrém dolgokat kérni. Kár, mert tényleg érdekelt volna, hogy kibe volt eddig szerelmes, de ahogy megnéztem a mellettem ülő sötét alakot, kétségeim támadtak afelől, hogy volt-e már valaha egyáltalán szerelmes.

Perselus mereven ült a puha párnán bal kezére támaszkodva és fekete talárja úgy terült szét körülötte, mint egy fekete tenger. Szemei révetegen néztek a semmibe, és szemmel láthatóan egész máshol járt gondolataival. Jellemző!

Finoman oldalba böktem és mosolyogtam. A bájitaltan tanár mogorván nézett vissza.
"Figyel, Perselus. Nemsokára újra sorra kerülsz és akkor kitalálunk neked is valami izgalmasat!"
Felhúzta a szemöldökét és gúnyosan elmosolyodott.
"Kötve hiszem, Lupin! Az eddigi feladataim is ártatlanok voltak, és nem hinném, hogy ez megváltozna!"
Szórakozottan csóváltam a fejem.
"Ugyan már, Perselus. Annyira azért nem rossz! Eleinte nekem se volt kedvem ehhez, de lásd be, egész vicces!"
Még feljebb húzta a szemöldökét. Perselus levette rólam a tekintetét, és átnézett Albushoz és Minervához, akik a ki-tudja-hanyadik-csókot fejezték be az előbb. Úgy tűnt, lassan kedvüket lelik benne. Albus csak nevetett és Minerva se tudta mosolygás nélkül megállni.

Újra megpörgették az üveget és alighogy felgyorsult, máris megállt egyenesen…rám mutatva. Bimba szélesen mosolygott.
"Újra te jössz, Remus!"
Visszavigyorogtam.
"Úgy tűnik! A tettet választom!" Eddig mindig az igazságot választottam. Minerva sokat sejtően elmosolyodott.
"Hát, Remus, mivel te is olyan remekül szórakoztál rajtam, ugyanazt a feladatot kapod. Akire az üveg majd mutat, meg kell csókolnod."
Bólintottam, hisz számítottam már erre.
"Rendben".
Ez nem jelenthet számomra problémát, és Trelawney-t kell arcon csókolnom, hát megteszem. Egy gyors, rövid csók és kész.

Már kezemben volt az üveg, amikor Albus mosolyogva felém fordult:
"Hogy még érdekesebbé tegyük a feladatod: ezúttal NEM arcon csókolsz, hanem egy igazi csókot akarunk látni, bensőséges öleléssel, legalább tíz másodpercen keresztül!"
A bejelentést harsány nevetés követte és Perselus halk puffanással nekivágódott a falnak, mert a mellette ülő Sybill annyira nevetett, hogy rádőlt a bájitaltan tanárra. Perselus mérgesen fújtatott, majd visszaült a párnára és eligazgatta talárját.

Sértődött képet vágtam.
"De, Albus…" akartam tiltakozni, de kivette kezemből az üveget és megpörgette.
Meredten néztem az üres üveget, amint halkan csörömpölve forgott a fapadlón, és kollégáim is néma csendben figyelték az egyre lassuló üveget. Gyorsan elmormoltam magamban egy imát, hogy a megfelelő emberre mutasson, de hát melyik kolléganőm lehetett erre a feladatra a megfelelő? Semmi kedvem nem volt velük csókolózni, de végig kellett csinálnom.

Az üveg megállt és mindenki a kiválasztott személyt bámulta.
(Nagyon értelmes képet vághattunk!)
A kiválasztott ugyanis a bájitaltan tanár volt…

Bizonytalanul néztem Perselusra, aki merev arccal és sötét tekintettel először az üveget, engem, majd végül Albust nézte. Most mit csináljak?
Albus és Minerva feszülten néztek egymásra, de a többi tanár is kényelmetlenül feszengett. Úgy látszik, arra nem gondoltak, hogy férfi is lehet az illető. Én se gondoltam erre. És ráadásul pont Perselus! Ekkora balszerencsét!
Óvatosan újra balra tekintettem és nyeltem egy nagyot. A fekete, jéghideg szemek szabályosan felnyársaltak és könyörgő tekintettel újra Albusra néztem, aki legnagyobb bánatomra szélesen vigyorgott.

"Na, EZ érdekes lesz!" hallottam Vektort suttogni. Bimba némán bólintott. Ez tényleg az lesz, és mivel nem akartam elrontani a játékot, lassan Perselushoz fordultam, aki kicsit hátrébb húzódott a fal felé. Még egyszer utoljára ránéztem Albusra, hogy tiltakozzak, de ő csak mosolyogva bólintott. Sóhajtottam.
"Tíz másodperc és ölelkezés?"
Albus helyeslően biccentett, és még hozzá tette:
"Legalább tíz másodperc!" Megdermedtem. Ez meg mit jelentsen?

Perselus időközben még hátrébb húzódott és amikor pár centire tőle leültem sziszegve annyit mondott:
"Meg ne próbálj…"
De ekkora már átöleltem és megcsókoltam.

Milyen hoszzú lehet tíz másodperc?

Ebben a pillanatban azt kívántam, bár soha ne lenne vége. Abban a pillanatban, hogy ajkaink összeértek, megfordult velem a világ. Közelebb húzódtam hozzá és amilyen elutasító volt eleinte, most vonakodva viszonozta az ölelésem és teljesen elmerültünk benne.

Merlinre, ez az ördögfattya remekül tudott csókolni! Nem akartam tudni, hogy a többiek mit gondolnak rólunk. Egyre mélyebb lett a csók és az ölelésünk. Mi történt velünk?

És Perselus? Mindenre fel voltam készülve, csak erre nem! Távolról hallottam csak a többiek hangját, amint visszafelé számoltak és időközben elérkeztek a hathoz…

Perselusnak füst és gyógynövény illata volt, ami remekül illett hozzá. A kezem önkéntelenül beletúrt hosszú fekete hajába, és meglepve vettem észre, hogy milyen selymes volt. A bőre jéghideg volt, akárcsak az ujjai, amivel finom végigsimított arcomon, anélkül, hogy a többiek észrevették volna. A hátam mögül tompán hallottam, hogy három-kettő-egy…

Perselus Piton elmondása szerint:

Ez nem lehet igaz! Itt csókolóztam Lupinnal a tanári szobában. A tekintélyem örökre oda lett!
Éreztem a csodálkozó tekinteteket körülöttünk, de ahelyett, hogy abbahagytuk volna, még jobban belefeledkeztünk az ölelésbe. Amikor az üveg rám mutatott legszívesebben kirohantam volna a teremből. Jellemző, hogy én fogtam ki a legkényesebb feladatot. Eddig egész jól átvészeltem az éjszakát, erre most ez…

Albus először nem tudta, hogy mire vélje a helyzetet, de a mosolya mindent megmagyarázott. Lassan hátrálni kezdtem a fal felé, és láttam, hogy Lupin könyörögve néz Albusra. Azt hitte, hogy ez nekem tetszik?

A tisztelt kollégáim kíváncsian bámultak engem, amit rögtön be is fejeztek, amint találkozott tekintetük az enyémmel.
Ekkor Lupin közeledett felém. Csak nem meg akart…? Ez az egész egyáltalán nem tetszett nekem! Még hátrébb húzódtam, remélve nem tűnik túlságosan fel, bár nem igazán érdekelt, hogy észre veszik-e. Megállt előttem és leült velem szembe, majd kinyújtotta a kezét.
A fenébe, ezt nem tehette velem! Még annyit tudtam mondani, hogy "Meg ne próbálj…", és a következő pillanatban már át is ölelt és megcsókolt.

Pfuj! Ez undortó! Egy férfival csókolózom, ráadásul ez a férfi Remus Lupin. Nővel se szoktam csókolózni, nemhogy férfival! El akartam lökni magamtól Lupint, de mégsem tettem. Ehelyett viszonoztam az ölelését. Mi ütött belém? Teljesen megőrültem? Én ilyet nem tehettem! Ó, dehogynem, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatta. És mindenki egyértelműen láthatta. Lupin és én a földön ültünk szorosan átölelve egymást és csókolóztunk. Ha jobban belegondoltam… Annyira nem is volt borzasztó, és éreztem, ahogy rég elfeledett érzelmek törnek fel bennem. Jaj ne, még csak ez hiányzott nekem…

Hallottam, ahogy a többiek a foguk közt szűrik a levegőt és szinte szúrta a tekintetük a hátamat. Úgy látszik egyikük se gondolta volna, hogy tényleg csókolózni fogunk, ráadásul így. Hagytam, hogy öleljen, csókoljon és éreztem, amikor gyengéden beletúrt hajamba. Vajon milyen messze merünk elmenni? Lassan magamhoz tértem, és éreztem, hogy végigsimítok a hátán. Nem. Nem. Nem. Elég volt. Egyértelműen elég volt!

Még egyszer utoljára beletúrtam rövid barna hajába. Hallottam, ahogy a többiek nullához értek a számolásban. A csókunk még pár másodperccel tovább is tartott, hisz nem akartam csak úgy, hirtelen elszakadni tőle. Lassan elengedtem Remust, mélyen a szemébe néztem, miközben kerültem a többiek tekintetét, főleg Albusét. Mit gondolhat rólam? Remus is némán nézett a szemembe. Csodálkozva, kíváncsian…vágyakozva. Rádöbbentem, hogy ujjaimmal végigsimítottam a kezén, mire egy pillanatra összerezzent, majd elmosolyodott.

Visszaültem a párnámra, mert csókolózás közben kissé jobbra sodródtunk (amit észre se vettem), és mereven nézni kezdtem a padlót, ami még soha nem tűnt ennyire érdekesnek… Remus is visszaült a helyére, de még mindig engem nézett. Senki se beszélt, mindenki minket nézett, de meg mertem volna esküdni, hogy a legtöbben engem figyelnek. Most mit csináljak? Csupán a tűz ropogása törte meg a csendet. Még mindig nem mertem felemelni a tekintetem. Egyszerűen képtelen voltam rá. Ez egyfelől rettentően kínos volt a számomra, másfelől pedig új és ismeretlen. Szerettem volna Remust újra megcsókolni és képzeletben lekevertem magamnak egy pofont. Merlinre, milyen viselkedés ez?

A narancssárga kandallótűz melegséget árasztott a terembe. Még pár óra és felkel a nap. Mennyi ideig fogunk még itt ücsörögni? Nem akartam rágondolni, de tudtam, hogy amint Remus és én elhagyjuk a termet, folytatjuk a megkezdett csókot. Hogy nála, vagy nálam, az már csupán részletkérdés volt. Láttam szeretetteljes tekintetében, hogy ő is ugyanerre gondolt, és ekkor tudatosult bennem, hogy egész életemben arra vártam, ami ezen az éjszakán történt…

VÉGE