Cím: Az egyetlen fegyver

Író: Trilox
E-mail: trilox@freemail.hu

Jogok: A Harry Potter univerzum szereplõi, és minden hozzá kapcsolódó egyéb név J. K. Rowling tulajdona. Minden más az enyém :)

Rating: Fogalmam sincs.
14 évesen ennél durvábbakat olvastam. Viszont nem szívesen rongálnék vele másokat

Státusz: kész 2005. 08.

Megjegyzés:
"Nevezd nevén a gonoszt!"

Tartalom: Piton

Az egyetlen fegyver

– Invito pálca! – Piton elsõ szava volt, ahogy belépett a szobába, ahol a DS-csoport gyakorolt éppen. A meglepett csapat kezébõl valamennyi pálca a földre koppant Piton lába elõtt. A következõ intésére a pálcák eltûntek a talárja zsebében, és Piton a meglepett diákok felé indult.
– No, lám! Egy meglepetésszerû támadás után, most valamennyien hullák lennének. Szép, fiatal, Griffendéles hullák.
Valaki felszisszent hátrébb és Piton odakapta a pillantását majd átlépdelve a párok között megállt a Hollóhátas Terry Boot elõtt.
– Vagy úgy! Néhány szép Hollóhátas hulla! – Piton szánakozó tekintete körbejárta a három fiút, végül lemondó fejrázással kizavarta õket.
– Menjenek innen! Maguk valószínûleg egyszerûen összecsinálnák magukat a legkisebb fenyegetésre. Olvassanak el pár könyvet a verbális agresszióról és lássák be, hogy maguknak nincs esélyük! –
A három fiú megkönnyebbülten kisietett a szobából. A többiek nem mertek mozdulni.
– Mint egy elfuserált szoborcsoport – nézett végig rajtuk a professzor. Lassan újra elindult, meg-megállt közöttük. – Forduljanak meg!
Mindenki egyszerre fordított hátat, mire Piton sötéten felnevetett. – Látják, nem kellett hozzá semmi, hogy valami értelmetlenséget tegyenek, csak az, hogy valaki, akitõl tartanak, utasítsa magukat. Érzik, hogy ez milyen nevetséges?
Néhányan visszafordultak Piton felé és zavarodottan néztek rá, de megszólalni nem mertek.
– Akik még mindig háttal állnak, azok szedjék a holmijukat és menjenek. Sohasem lesz bátorságuk, hogy szembeszálljanak valakivel, aki egy kicsit is magasabban áll, mint maguk! Ne is ábrándozzanak róla, birka népség!
A felszólítottak lehajtott fejjel szedték össze a szétdobált táskákat és szó nélkül kimentek. Piton tovább körözött a bentmaradt néhány diák között. Talán öten vagy hatan lehettek, és úgy forogtak a professzor után, mint a napraforgók. Piton nem nézett rájuk, ahogy kimért léptekkel járt körbe, körbe.
– Maguk itt azt gondolják, hogy ez a kis játék, felkészíti magukat valamire. Valamiféle harcra, vagy küzdelemre. Azt hiszik, hogy némi gyakorlással szembeszállhatnak olyanokkal, akiknek a gyilkolás a lételemük. Megölni valakit, nekik semmi! A szerencsések azok, akik egyszerû halált halnak. Ne álmodozzanak. Nem tudnák megvédeni magukat.
– A kis Cho Chang... vajon hogyan védekezne, ha valaki lefogná – Piton gyors mozdulattal hátulról átkarolva magához rántotta a lányt, leszorítva ezzel az egyik kezét és szorosan átfogva a derekát. – Chonak elállt a lélegzete az erõs szorítástól. – Mit tenne? – sziszegte bele Piton a lány fülébe. Szorosan tartotta, míg a másik kezét úgy rángatta ide-oda, mint egy rongybabáét. – Látják ezt, milyen tehetetlen? – néhányan felkuncogtak a látványtól és a lány halk nyekkenõ hangokat adott. A professzor hirtelen a másik kezével is átkarolta Chot. Szorosan fogva a lányt a mellénél, még erõsebben szorította magához és olyan közelrõl suttogott bele a fülébe, hogy a forró lehelete borzolta a hajpihéket a lány halántékán. – Vajon meddig tud ellenállni valaki, akinek pusztán attól nedves lesz a bugyija, ha egy férfi átkarolja? Vajon mit várhatunk attól, akik saját magát csak másokhoz való viszonyán keresztül képes értékelni? Mit várhatunk attól, aki azt hiszi, hogy a világot a szerelem és nem a szex mozgatja? – apró határozott mozdulattal ellökte magától a rémülten szipogó lányt. – Maguk mit várnak tõle? Persze, azon túl, hogy csinos legyen.

– És maga, Weasley! – a nevet úgy ejtette, mintha valami különösen közönséges szót használna – Maga vajon mit fog tenni, amikor a halálfalók egyenként végigmennek a kis barátnõjén? –közelebb lépett Ronhoz – Miért? – hajolt mégközelebb a meglepett fiúhoz – Talán azt gondolja, nem látom, amikor a pad alatt gyömöszölik egymást? Vajon mit fog tenni, akkor, amikor a szeme láttára erõszakolják meg? Az összes létezõ testnyílásán. Ott is amirõl azt gondolná, oda semmi sem fér be! Valamit csak találnak, amit beletuszkolhatnak. Kicsit talán recsegni fog és bizonyára nagyon vérzik majd… és valószínûleg maga lesz az elsõ, aki megteszi. Hiába védekezik majd, és hiába könyörög, maga élvezettel megteszi. Amikor az agya üvöltve tiltakozik, a teste pedig újra és újra a lányba döf. Azután maga után sorra a többiek. Mit fog tenni, akkor? Gondolom, elájul, mint most. –Piton megvetõ pillantással nézte, ahogy a fiú megtántorodik. – És sorsára hagyja. Pedig megtörténhet. – lépett oda Hermionéhoz – És ha most azt gondolja, hogy összeszorított fogakkal kibírja, bármi is legyen, akkor elárulom magának, hogy addigra már nem lesz, amit összeszorítson. Csak nem gondolja, hogy egy halálfaló megkockáztatná, hogy végvonaglás közben leharapja a farkát? Az ujjait levágják majd, hogy ne tudjon karmolászni. Kis vadmacska! – Piton összecsücsörítette a száját – És az is lehet, hogy a szemeit is kiszúrják, hogy ne tudjon ilyen haragosan nézni. Ejnye, ejnye! Csak nem könnyeket látok a szemében? Ne, adja meg nekem azt az örömet, hogy sírni lássam! Hiszen maga olyan okos! Nézem a csinos ki száját, és elszomorít a gondolat, hogy mire fogják használni. Öklendezik majd, ahogy beleélveznek a torkába, de ne aggódjon. Tartani fogják a fejét, hogy nehogy túl hamar megfulladjon. És mire meghal, a kínzások közepette, annyi férfit tudhat maga mögött, ami egy életre elég…

Piton tovább lépdelt. A síri csendben csak Cho halk szipogását lehetett hallani. Nevill már nem öklendezett. Összekuporodva, ájultan feküdt. A szorongás szaga lassan betöltötte a helységet. Piton beleszimatolt a levegõbe és elhúzta a száját.
– Kezdik érteni. Vagy van, aki még mindig bátornak érzi magát? Esetleg már érzik, hogy leginkább azt szeretnék, ha ez sosem történt volna meg?
Potter! Maga most azt gondolja, hogy csak ijesztgetem, és ez magának semmi, mert már többször szemtõl-szemben állt a Sötét Nagyúrral. De vajon látott-e már igazán, valakit meghalni? Nos? Válaszoljon, Potter!
Harry felszegte a fejét, és bár sápadt volt, mégis elszánt tekintettel állta Piton rideg pillantását.
– Láttam meghalni Mógust, és..
– Mógus professzor! Ha kérhetem! – gúnyolódott Piton
– És, és Cedricet, és Siriust… – Harry hangja elvékonyodott
– a szüleimet...
– Téved. – állt elé Piton, sötét szemeivel fogva tartva a fiú pillantását. – Nem látta. Csak ott volt. Látta a szemeiket, ahogy elvesztik a csillogásukat és már csak szürkés kocsonyára hasonlítanak? Fogta a kezüket addig, amíg lassan hideggé váltak és az erek szürkéskéken kezdtek átütni az elfehéredett bõrön? Látta az elsõ legyet, amely elégedetten megtelepszik a habon, ami kiül a szájszélen az utolsó lélegzetvétellel? És ez csak valaki, aki egyszerûen meghal. De látott-e olyat, aki halálra rugdossa a szerelmét, aztán marcangolva lerágja a saját végtagjait? Vagy aki tucatnyi Imperius hatására, borzalmas kínok közepette önnön beleit tépve könyörög a megváltó halálért? – Piton nyálcseppeket fröcsögött Harry arcába, ahogy odaköpte a kérdést – És ha ez a maga barátja lesz? Mit fog csinálni? Vajon lenne-e ereje hozzá, hogy segítsen? Vagy lenne-e elég önuralma ahhoz, hogy megölje, ha teheti? Vagy csak õrjöngene a tehetetlenségtõl? És lenne-e elég esze, hogy a dühét az ellenségre irányítsa? Akiben van erõ, az tud pálca nélkül is varázsolni, ahogy maga is tud, ha elönti az agyát a vörös köd.
Harry zihálva lépett hátra de Piton pillantása nem eresztette.
– Mi az, amitõl leginkább fél? – A fiú szemei kitágultak és szája összepréselõdött. De még volt ereje megszólalni – Félek, hogy kevesen leszünk...
– Nem attól fél legjobban. – lépett közelebb Piton pillantását Harry szemébe fúrva – Ne ellenkezz! – sziszegte Harryre – még ha rendesen tanultál volna, akkor sem tudnál ellenállni... Pedig aki az ellenséged, az ebben is mester. Lássuk, mit találunk! – Piton szemei mégjobban elsötétedtek – Na, nem! Biztosan nem az a legnagyobb félelmed, hogy megtudjuk a buta kis titkaidat bizonyos seprûtárolóról.
Harry megpróbálta elszakítani a tekintetét Pitonétól de a professzor keményen megfogta az arcát, és nem eresztette. – Ugyan Potter! Bárkinek lehet nehéz gyerekkora, talán még olyanok is vannak, akik szintén szolgasorban éltek, mint egy házimanó. De ez pusztán nevetséges, nem félelmetes. Mi van még?
A professzor arca egyre sápadtabb lett, ahogy szemei egyre sötétebb örvényekben fúródott Harry szemébe.
– Sokan nõnek fel szülõk nélkül. A szeretetlenséget is túl lehet élni. Lépjünk túl rajta. Mi van még? Engedj beljebb! A gardrób! Igen! Egy ijedt kisfiúval. A felismerhetetlen halk neszek körülötted. Az idõ, ahogy lassan telik. A feneketlen mélység, amiben már a saját testedet sem ismered fel. A gondolat, hogy senki nem tud rólad, és senki nem fog keresni soha. A percek a sötétben, ahogy számolod õket! Mondd ki!
– Neem! – szûkölte a fiú
– Mond ki, vagy tovább mondom!
– Nem akarom többet!
– Mond ki vagy belehalsz!
– Magány... – zokogott fel Harry
Piton keze mintha remegett volna, ahogy eleresztette Harry arcát. Egy röpke pillanatra megfogta a síró fiú vállát, és a fülébe súgta, olyan halkan, hogy csak Harry hallotta. – Én ott leszek majd, hogy fogjam a kezd. – azután suhogó talárral elindult kifelé. Csak egy percre állt meg, amíg a pálcáikat a földre dobta. Meg sem fordult, ahogy odavetette nekik.
– Tanuljanak meg pálca nélkül harcolni, mert az lehet az egyetlen fegyverük!

Vége