Snape-nek lenni

"-Micans, ébredj! -rázta meg vállát a bátyja. A kisfiú alig lehetett több 5 évesnél , és álmosan pislogott fel 17 éves testvérére.
-Sev? -kérdezte csodálkozva.- Mi történt? Hogyhogy itthon vagy?
-CSsss! -fogta be a kölyök száját a mardekáros fiú. Talárja még nedves volt az esőtől, hajáról csöpögött a víz, de nem törődött vele. Egy mozdulattal magához hívta Micans ruháit, és kapkodva öltöztetni kezdte . Nem volt éppen gyakorlottnak mondható ebben a dologban, de az öccse legalább nem nyavalygott, ha véletlenül megkarcolta a bőrét. A kisfiú teljesen az anyjukra ütött, puha, világosbarna hajával, szeplős arcával, hatalmas, bizalommal teli barna szemével. A hatalmas állóóra a sarokban tompa hangon hajnali hármat kongatott..
-Apunak is ilyen van.- mutatott bátyja bal alkarjára a kicsi, ahol a felgyűrődött talár alatt tisztán látszott a Sötét Jegy.
-Igen, tudom. -felelte Severus. Egy mozdulattal füle mögé türte hosszú, fekete haját, Micans pedig felnyúlt és egy elszabadult tincset a többi közé igazított.- Köszönöm. -suttogta az idősebbik Snape fiú.- Most nagyon figyelj, öcsi. Baj van, ki kell, hogy jussunk a házból. De ez csak úgy lehet, hogy..
-Mi baj? -kérdezte félelemtől kerekre tágult szemekkel Micans.
-Az nem a te dolgod.-válaszolta türelmetlenül a bátyja.- Csendben kell maradnod, bármi történjék is. Az életünk múlhat rajta. Meg tudod tenni, hogy hallgatsz?
-Anya jön? - nyöszörögte a kicsi. Severus egy pillanatra elfordult, majd akadozó hangon felelte:
-Ő majd később jön utánunk. -egy pillantással végigmérte öccsét, majd döntött.- Ne ijedj meg, de jobb lesz így: Silencio!- suttogta, pálcájával öccse nyakára mutatva. - Mostmár nem tudsz beszélni. Nehogy véletlenül megszólalj, amikor nem kellene.
Felkapta a kisfiút, és gyors léptekkel kisietett a szobából. Elhaladt saját kuckójának ajtaja mellett és emlékek törtek rá magányról, szenvedésről, büntetésekről. A sarkon egy pillanatra tétovázott, majd feljebb dobva karján az öccsét, az alagsor felé indult, hogy a konyhán keresztűl távozzon. Nem volt más választása, hiszen a ház hoppanálásgátlóval volt védve, és a bejárati ajtót gólemek őrizték, amelyek nem engedték volna ki az öccsével a karján.
Fekete és félelmetes volt minden ezen a hajnali órán. Kinntről egy-egy madárcsicsergés hallattszott csak, majd hirtelen minden elnémult. Severus ezt nem hallotta meg, minden érzékével a ház belseje felé fülelt. Legfőképp az apja szobája felé.
Venenum Snape, az apjuk. Gonoszabb, ridegebb és kegyetlenebb, mint bárki akit Severus ismert a világon. A Sötét Nagyúrnak legalább célja volt tetteivel, de Venenum soha semmit nem akart elérni.

Beteg állat. -gondolta Severus, és olyan heves gyűlölet járta át, hogy kis híján visszafordult, hogy letegye öccsét, és álmában lepje meg az öreg Snape-et. - Bármivel.- gondolta a fiú, noha embert még sosem átkozott meg Avadával.- Bármivel, bármikor, bárhogyan meg tudnám ölni. Egy napon megteszem. - az agyába tolakodott egy kép, amit néhány órával előbb látott: egy megkínzott, sápadt, halott asszony, természetellenes szögben álló végtagokkal a nappali padlóján: az anyja. Nyelt egyet, hogy elfojtsa az érzelmeit, és megpróbált arra koncentrálni, hogy hang nélkül surranjon le a nehéz falépcsőn. Nem ment, szinte remegett a dühtől.- Elkéstem. -gondolta kétségbeesetten.- Előbb kellett volna hazaérnem!

A hátsó bejárathoz ért, a homályos ablakon keresztűl már látszott, hogy hajnalodik. Halkan letette Micanst a padlóra, kinyitotta az ajtót, újra felvette a gyermeket, és szinte rohant vele kifelé.

Mindjárt!-gondolta Severus.- Pár méterre a háztól már hoppanálhatok, és szabadok vagyunk! - olyan gyorsan futott előre mélyzöld pázsiton, ahogy csak bírt. A kisfiú nehezebb volt, mint hitte. Aztán egyszerre csak kiért a mezőre, és olyan boldogság töltötte el, hogy szinte repülni tudott volna. Megtorpant, hogy koncentráljon a hoppanállásra.

Ekkor egy hűvös hang szólalt meg a háta mögött.
-Severus!
Nem akarta elhinni, hogy nem sikerült, hogy elkapta az öreg. Lassan és óvatosan letette a földre Micanst, nem mert vele elhoppanálni. Venenum Snape gondolkodás nélkül megátkozta volna a fiát, akár halálos átokkal is, és akkor a kicsi is elveszett volna.
Megfordult.
Ott állt mögötte, ezüstszürke talárban, haja fényes feketén egy hosszú copfban hátrafogva simult a fején. Mélyen izzó szemei, gúnyosan lebiggyedő szája és a rosszindulatú mosoly a más vérétől bíborló ajkain... a pálca a kezében.
-Az enyém vagy.- vicsorogta az apja, és Severus megborzongott a szavak hallatán. Jól tudta, mit jelentenek ezek a szavak. Meg fog kínozni.-gondolta.- Addig fog kínozni, amíg kegyelemért nem könyörgök. Vagy amíg el nem ájulok.-a gyomra egyetlen apró, fájdalmas görcsbe rándult a gondolatra.
-El akartál szökni a fiúval, Severus. Hiba volt.- pöfögte Venenum Snape. Hirtelen árnyak bukkantak fel mögötte , legtöbbjük a semmiből hoppanált elő. Fekete taláros, álarcos árnyak.
A Halálfalók!-gondolta Severus dermedten a rémülettől.- Meg fogok halni. Micans!. -lassan előhúzta pálcáját.
-Gyere el az öcséd mellől! -parancsolta az apja. A fiúnak kiszáradt a szája, de megmakacsolta magát.
-Nem.- suttogta alig hallhatóan, majd, megismételte, immár hangosabban.- Nem! -közben körülvették őket Voldemort sötét angyalai, nem egyet közülük Severus is ismert személyesen. Lucius Álomgyökértől ittas szemekkel próbált fókuszálni prefektusára.
-Engedetlen kölyök!-csattant fel Venenum Snape, és kiáltásával egy időben előrelépve pálcájával arcon csapta Severust. A bot ujjnyi vastag zúzott sávot hagyott a sápadt fiú bal szeme alatt, de ez közel sem fájt neki annyira, mint a Halálfalók nevetése.
-Ez az, Venenum!-biztatta egy tagbaszakadt varázsló az apját.- Tanítsd tisztességre a fiút!
Az öreg Snape újra ütésre lendítete pálcáját, de ekkor már Severus felemelte sajátját, és hatalmas erővel lökte el magától az apját. Az jó pár métert repült hátra a levegőben, majd a döbbenettől némán meredt a fiára, és nehézkesen felkászálódott.
-Ezért meglakolsz, fiú. -jelentette ki, majd egyenesen Severus szívére szegezte a pálcáját.-CRUTIO!
A vékony, sápadt fiú teste ívben hátrafeszült, ahogy a földre rogyott. Ismerte már ezt a fájdalmat, kapott belőle épp eleget, ha az apjának nem volt más szórakozása. „Az acélt megedzik!”mondogatta ilyenkor Venenum kedvtelve. És: „Tűrd, ha mondom!”.
A belseje egyetlen vinnyogó fájdalmas fehér pontba zsugorodott össze a fájdalomtól. A feje majd szétrobbant, a szemei tűzben égve forogtak, fájdalom volt ez minden felett. Elsöpörte minden emlékét, minden gondolatát. Már nem próbált ellenállni, hátra hanyatlott a sötét, megbocsátó tudattalanságba.
Egy hatalmas rugásra tért magához. Apja mártotta bele muglibőr csizmáját a fiú gyomrába, majd lehajolt a pálcája után kapó Severus mellé, és hajánál fogva felrántotta a talajról. Közvetlen közelről meredt az arcába.
-Én csináltalak, fiú, az én teremtményem vagy! -ordította nyálat fröcsögve az arcába. Severus az előző fájdalomtól még kábán nézte apját. A te teremtményed.-gondolta.- Istennek hiszed magad felettem!
-Gyűlölsz, fiú?- suttogta a férfi.
-Megölted.-suttogta elcsukó hangon Severus. Az apja győztesen elmosolyodott.
-Az utamba állt, amikor eljött az idő, hogy megtegyem, amit a Nagyúr parancsolt. És már úgyis felesleges volt. Megszült titeket, erre kellett, azóta csak nyűg volt a vállamon. Megöltem.
-Gyűlöllek.- vicsorogta Severus. Az apja felnevetett:
-Jól van, harci kutyám! Erre idomítottalak! Hogy gyűlölj engem, és egy nap majd olyan legyél, mint én!
-Soha!
-Évek lassú munkája formált téged az én képemre. Ma még csak engem gyűlölsz, holnap már mindenkit, aki szól hozzád. Egy évtized, és pontosan olyan leszel, mint én, te leszel a Master Snape.
-Soha!-ismételte a fiú és hányinger tört rá.
-Dehogynem. Erre képeztelek ki. Ölsz már most, ha kell, kisujjadban vannak a mérgek. Nincsenek barátaid, ismered és betartod a Sötét oldal szabályait... Teljesen olyan vagy, mint én, fiam.. Egy évtized, és akik rangban alattad állnak, rettegni fogják hatalmad. Igazságtalan leszel, gúnyos és intelligens. Kedvezel kedvenceidnek, és gyötrelmesen megbünteted azokat akikre haragszol. Nem lesznek barátaid. A varázstársadalom nem fog bízni benned, mert tudni fogják, hogy árulás, bosszú és pusztítás lakozik benned! Bárhová menekülsz is előlem, vagy a Halálfalók elől, ez lesz a sorsod, mert erre neveltelek!
-Soha!- suttogta Severus, és remegő kézzel újra felemelte a pálcáját.
-Nézz csak magadba. -susogta az apja gúnyos félmosollyal.- Vagy nézz a tükörbe. Más vagy, mint az öcséd, vagy az anyád.
-Mit.. mit akarsz Micanstól? -kérdezte dadogva.
-Anyád nem írta meg?- húzta fel sűrű fekete szemöldökeit az apja gúnyosan.
-Nem.- felelte Severus. Nem-gondolta -csak annyit írt, hogy jöjjek azonnal és mentsem meg az öcsémet. Vigyem el innét, bárhová. Alig ismertem rá az írására,azok a kapkodó, kusza betűk, mintha rángatták volna a kezét...
-Meglepett, hogy le tudta győzni az Imperiusomat.-vallotta be az apja.- A baglyot ugyan elfogattam, de aztán belegondoltam, hogy talán épp itt az ideje, hogy megtörjelek megint... és ezért magam küldtem el a baglyot, hogy ide csaljon téged.
Te aljas.-gondolta Severus.-Megint az aljas, őrűlt játékaidat játszod velünk. -egy pillanatra szinte maga előtt látta anyját, ahogy magánkívűl intézkedik, hogy megmentse a kisebbik fiát.-Milyen állapotban lehetett...
-Hogy mit akarok Micanstól, azt kérdezted az előbb.-folytatta apja felsőbbséges mosolyával.- Feláldozom a Sötét Nagyúrnak.
A fiú néhány pillanatig levegő után kapkodott a döbbenettől. Legalább 10 Halálfaló vette körül őket, Micans pedig rémülten kuporgott a lábánál. Severus nem mert lenézni, nehogy meglássa az arcát, és legalább idejében elnémította a kicsit, nem bírta volna elviselni, ha hallja, hogy szenved, könyörög. Légy átkozott Venenum Snape!-gondolta.
-Nem vagy eszednél, apám.- nézett Venenum szemébe.
-A Sötét Nagyúr hatalma minden egyes neki feláldozott aranyvérű gyermekkel nő. ?morogta földöntúli mély hangján a férfi, miközben könyörtelenül lépett az egyre hátráló Severus felé. A nagyobbik Snape fiú bal kezével összemarkolta öccse talárját a mellkasán, és mint egy kiskutyát felkapta és magához szorította. -Te is tudod, mi a szabály. Minden család a vérével, véráldozatával kötődik a Nagyúrhoz. Hűséges, és engedelmes szolgája voltál eddig Neki, Halálfaló vagy te magad is.
Severus zihálva emelte fel pálcáját az apja arca felé.
-Ne közelíts! - akarta parancsolni, de hangja cserbenhagyta, csak szánalmas vinnyogás tört elő sebesre harapdált ajkai közül.
-Az a gyerek soha semmi más célt nem szolgált, mint ezt! Te viszed tovább a vérünket, ő pedig az áldozat, ezért született! Hozzám tartozik, azt csinálok vele amit akarok!-hörögte az apja, szájából nyál fröcskölt. Severus érezte, ahogy Micans szinte letépi a húst a csontjairól, ahogy a félelemtől eszét vesztve próbált bátyja háta mögé bújni.
A Halálfalók egyre közeledtek, a gyűrű kezdett bezárulni a három Snape körül.
-Megtagadod a Sötét Nagyúr parancsát , Severus Snape?-harsant egy éles tenor tőle jobbra. Severus nem ismerte ezt a Halálfalót, de válaszolni sem volt ideje, mert apja felemelte pálcáját.
-Protego!- kiáltotta Severus, és a széles csípőjű Venenum messzire repült. Felkelt, kihúzta magát, és fiára ordított.
-Apádra emelted a pálcád, te mocsok! -köpte.- Pedig, ha tudnád, mekkorát tévedsz! Gyűlölsz engem, pedig én sokra tartottalak téged, nem úgy, mint az az idióta , gyenge anyád! Mindig is jobban szerette nálad Micanst! Mindig is ő volt a kedvence, téged csak az én torz árnyamnak tartott, undorodott tőled, ha rád nézett!
Severusban tombolt a harag, a düh, a szégyen és a félelem. Látta maga előtt tönkretett életét, ahogy azzá lett, ami és amivé lenni fog. Egész életében visszafojtotta indulatait, és most mint egy lávafolyam öntötte el az agyát a bosszúvágy és már nem is akart megálljt parancsolni magának.
Villámok kezdtek el csapkodni a mezőn, bokrok lobbantak lángra, a talaj megremegett a lábuk alatt, de Severus ebből semmit nem vett észre. Felemelte pálcáját és apjára szegezte:
-AVADA KEDAVRA! -üvöltötte. Egy zöld fény száguldott pálcájából apja felé és Venenum megszűnt létezni.
A fiú levegő után kapkodva engedte le pálcáját, a Halálfalók pedig egy pillanatig döbbenten meredtek Severusra . A mostmár legidősebb Snape sarkon fordult, hogy elmeneküljön a többiek elől, akik átkokkal kezdték célba venni az ifjú Halálfalót. Végül a kúria sarkánál utolérték, és körbe fogták. Severus lassan leengedte a lábához a némán zokogó Micanst.
-Oké.- mondta a Halálfalóknak Severus.-Beszéljük meg.
Az egyik maszkos férfi előlépett, majd Severus ingerült pálcaemelésére megtorpant.
-Ismered a szabályokat, Snape!- fintorgott az idősebb Malfoy. A fiút meglepte ez a megszólítás, hiszen társaságban eddig csak az apját szólították Snape-nek, ő csak „fiú” volt, „ifjú Snape” vagy „trónörökös”. Snape-izlelgette magában.- Én vagyok a Snape. Jogom van az idősebb Malfoyt a vezetéknevén, vagy a keresztnevén szólítani szólítani, Luciust pedig „fiúnak” titulálni. Mert én vagyok a Snape család feje, és így előrébb léptem rangban. Már csak ezért is érdemes volt megölni az apámat.
-Szabályokat, Malfoy?-kérdezett vissza merészen felszegett fejjel.
-Úgy van, Snape!-válaszolta az enervált mosollyal . -Fel kell áldozni a kölyköt.
Severus körülnézett a Halálfalókon. Várakozóan álltak, pálcájukat átokra készen tartva. Vett egy mély levegőt, és döntött.
-Nem fogjátok megtenni. Nem engedem meg. -vágta oda nekik.
-Szembe szegülsz a Sötét Nagyúrral, Halálfaló?! -harsant fel az egyszer már hallott tenor. Snape legszívesebben megfojtotta volna.
-Ugyan már, Igor!- szólt hátra az idősebb Malfoy.- Snape üzletet akar kötni. Azt szeretné, ha őt áldoznánk fel az öccse helyett.
Severus szótlanul bólintott egyet.
-Ah, ne szórakozzunk itt, Malfoy, öljük meg mindkettőt, és..
-Igor, nem írthatunk ki egy egész aranyvérű, Halálfaló családot! -vágott vissza Malfoy.- A szabály szerint legalább egyet kell hagynunk, aki tovább viszi az aranyvért.
Karkaroff köpött egyet.
-Csak az a baj, Snape, -folytatta Malfoy- hogy a szabályok értelmében a feláldozandó gyermeknek szűznek kell lennie. Nos?
Severus nyelt egyet, és Luciusra nézett, aki kegyetlen mosollyal pillantott prefektusára. Mindkettőjüknek élénk emlékeik voltak a tavaly nyári buliról, egy Nárcissza és egy Zora nevű lányról, és több üveg alkoholról.
-Nem. -nyögte Severus, és védekezően az öccse elé állt.- Nem adom.
-Sajnálom.-felelte a hidegen Malfoy.- ennek meg kell történnie.
-Ne!-könyörgött Snape, hangja élesen megcsukott. A Halálfalók némán közeledtek. Micans a combjához bújva remegett. -Ne! NE!!! -üvöltött, és magasba emelte pálcáját. Ellenfelei gyorsabbak voltak nála.
Elveszítette az eszméletét.


Négy óra múlva tért magához. A nap a jótékony felhők mögé bújt, és csak tompa árnyékok rajzolták körül a bokrokat. A kora őszi nap bágyadt melege még érezhető volt, a harmat már régen felszáradt, és madarak csiviteltek a fákon. Minden békés volt. Severus fejét fogva ült fel, nem értette, hogy kerül a saját kertjükbe, a házuk falának tövébe, egy magnólia alá.
Aztán hirtelen eszébe jutott minden.
Felugrott, és kiszaladt a bokrok közül.
-Micans!- üvöltötte örjöngve.- MICANS!!!
A tisztás üres volt, apja testének sem látta nyomát. Megfordult.
Mintegy másfél méter magas ezüstoltár emelkedett egy hatalmas hársfa alatt. Micans rajta feküdt, nyitott mellkasából nem folyt már vér. Szemei üvegesen, rémülten meredtek a békés őszi égre. A szíve eltűnt. Rengeteg vér vette körül az oltárt.
Severust hányinger környékezte. A ház felé fordult. A Sötét Jel a ház felett lebegett. Apja holtteste felakasztva lengett egy fa ágán.
Ki tette?! -töprengett. Az érzelmek sorban szöktek el tőle, mint lyukas csónakból a patkányok. Nehéznek és fárasztónak érzett mindent.
Lassan felemelte Micans holttestét az oltárról, és becipelte az aulába. Most sokkal nehezebbnek tűnt, mint amikor még élt a kisfiú. Nagyon gyengéden felvitte a lépcsőn, és visszafektette az ágyába a gyermeket. Betakarta, nehogy megfázzon. Érezte, hogy ez a tette valahogy irracionális, de nem törődött vele. Hallotta, hogy a háta mögött házimanók toporognak, de nem merték megszólítani.
-Keressétek meg apám és anyám holttestét, és készítsétek elő a temetésre. -suttogta rekedten. Odahúzott egy széket Micans ágya mellé, és szótlanul, gondolatok nélkül ült, egyenesen előre meredve a semmibe.


Nem voltak többé érzései. Nem tudta, mennyi idő telt el, órák, vagy napok. Dumbledore eljött érte, és visszavitte őt a Roxfortba. Kérdés nélkül. Szó nélkül.
Csak a Sötét Jegyet érezte az alkarján pulzálni. Gyilkosan lüktetett, mint a kígyó mérge.
Lassan, mint Snape szíve."