A Perverz Randiútmutató

-Tehát, Harry! - mondta Draco, aki a dolgozószobájában ült, előtte pedig egy halom papír hevert. - Remélem, még tudod, miért hívtalak meg?

-Hogy az ágyhoz kötözzelek, beborítsalak csokoládéval, és utána szétkúrjuk a matracot - válaszolta Harry rezzenéstelen arccal, mintha ez lenne a legnyilvánvalóbb dolog a világon.

-…

-Nem?

-Csábító… De nem most! Van fontosabb dolgunk!

-„Fontosabb dolgunk”? … Ha ellenállsz ennek a próbálkozásnak, tényleg fontosnak kell lennie! Tehát?

Draco, aki éppen egy nyálfoltot törölt le az álláról, lecsúszott a székről, hogy kényelembe helyezze magát, és a nem éppen kicsi problémájának valami kellemesebb pozíciót találjon.

-Már észrevetted, hogy apa nagyon egyedül van, mióta anya elment, és mi mindketten a kúria keleti szárnyába költöztünk, ugye?

-Igen, Draco, feltűnt, hogy magányos, főleg azután, hogy háromszor szakított félbe minket egy este alatt azzal a kérdéssel, hogy kérünk-e frissen sütött csokis kekszet! - mondta Harry mindezt egy levegővel, miközben arcáról tisztán le lehetett olvasni, hogy Lucius már nagyon az idegeire megy.

-Öhm, igen, erről a sütés-mániájáról még beszélnem kell vele... - mondta Draco, elpirulva apja viselkedésén - Mióta átvettem tőle az irodáját, egyszerűen már semmit nem tud csinálni.

-Zseniális ötlet! - kiáltotta Harry széles vigyorral az arcán - Újra visszaveszi az irodát, pénzt keres, te pedig egész nap itthon maradsz, hogy azt csinálhassunk, amit csak akarunk!

-Az „amit csak akarunk” a te szádból nem úgy cseng, hogy a fenekem hosszabb időre használaton kívül maradhatna… - Draco újra felült a székére - Végül még el kéne játszanom neked a csodálatos háziasszonyt: Nem, köszönöm!

-Oh, gyerünk már, édesem, drágám, kincsecském, szívecském, Drakiiiiiiii! - Harry Bambi-pillantások közepette felállt, és ráhajolt az asztalra, hogy így Draco csak a szemébe tudjon nézni.

-Nem!

-És ha azt mondom‚ „Légyszi, légyszi!”? - A „Légyszi, légyszi!” egy játék volt, amit gyakran játszottak. Valamelyikük letérdelt (legtöbbször Draco, mert Harrynek sokszor kellett őt megbüntetnie valami miatt), és mindenféle dologért könyörgött. De általában minden elvárásuk csak ritka szexuális dolog volt. Gyakran voltak olyanok, mint „Légyszi, légyszi, Harry! Légyszi, légyszi hagyd, hogy megmasszírozzam a hátad csokival”, vagy „Légyszi, légyszi, Harry, hagyd, hogy azt csináljam veled, amit az epres nyalókával, amit karácsonyra adtál nekem ajándékba”, és aki ezt mondta, általában Draco, térdelt. Amilyen tisztességes volt, Harry még sosem hagyta, hogy Draco „Légyszi, légyszi!”-t csináljon vele, mert a griffendéles méltósága nem engedte, hogy egy mardekáros előtt térdeljen és könyörögjön. A mardekárosoknak, úgy tűnt, nem okozott problémát, hogy mardekárosságuk ékességéből sokat és gyakran bebizonyítsanak.

-… te szeretnél … „Légyszi, légyszi!”-t játszani? - kérdezte Draco félénken, ámde izgatottságtól kipirult arccal, aztán mikor összeszedte magát, újra lecsúszott a székről, és szilárdan kijelentette - Nem! Fontosabb dolgunk van! … később!

-Egyébként még mindig nem mondtad, miért vagyok én itt egyáltalán, és egy kivételével már mindent megpróbáltam!

-„Egy kivételével?” Akkor, hangos Sharlock Holmes, a megvalósíthatatlan lehetőségek kizárása után bent kell maradnia a tökéletes megoldásnak! Tehát, mit szólsz az ötletemhez? - kérdezte Draco, miközben elkezdett hintázni széke hátsó lábain.

Harry nem válaszolt, ehelyett felállt, odasétált az asztalhoz, és leült közvetlenül Draco mellé... és felborította a székét. Draco egy rémült kiáltás kíséretében karambolozott a padlóval.

-HARRY!

-Nem emlékszem rá, hogy engem Önnel szemben kivételezőnek ítéltek volna meg. Ellenben arra nagyon jól emlékszem, hogy Önnek már ezerszer megmondtam, hogy a székeken való hintázás veszélyes, és könnyen sérülést okozhat. Egészen más módszerekhez kell folyamodnom az olyan lázadó diákoknál, mint Ön is, Mr. Malfoy! - mondta Harry, aki már egészen Draco fölött állt, és úgy nézett le rá.

Draco, akinek légzését Harry ellentmondást nem tűrő hangja csaknem 2km/h-ra gyorsította, még mindig a földön feküdt, lábai pedig a szék függőlegesen álló ülőrészéről lógtak le. Tágra nyílt szemekkel meredt Harry-re, 'nem egészen kicsi problémája' pedig borzasztóan nyilvánvaló volt.

-Eh, Harry, nem gondoltam, hogy...

-Hogy merészeled?! Térdre, MOST!

-Ehh, én… tehát, Harry, te… én…

-Te megtagadod a Mestered parancsát?! Ezért büntetést érdemelsz! AZT MONDTAM, TÉRDERE! NEM ÉRTED?! - mondta Harry, miközben nadrágját megszabadította az övétől.

-Harry, én - próbálkozott újra Draco, bár időközben kihívó pozíciót vett fel. - Harry, ez nem egészen az, amire gondoltam...

-Biztos? - kérdezte Harry, síron túli vigyorral az arcán, felhúzott szemöldökkel.

-Nem, … IGEN! Egészen biztos vagyok benne, bár, most így...

-OK! Ha nem ez volt az, amire gondoltál, inkább csináljuk azt, amit elterveztél, hisz igazán fontosak tűnt - mondta Harry, miközben megfordult, övét visszafűzte nadrágjára, és visszaült a székre, mintha semmi sem történt volna. - Scherlock Holmesnak annyi!

Egy percig semmi sem látszott Dracóból, majd egy szőke, kócos fej bukkant fel az asztal mögött, a széket újra felállította, és még mindig vörös fejjel Harryre meredt: - Utálom, ha ezt csinálod!

-Tudom!

-És utálom, hogy tudod, hogy utálom, és örömet okoz azt csinálni, amit utálok, abban a tudatban, hogy már azt is utálom, ha úgy nézel rám, ahogy utálom!

-Tudom!

-Utállak!

-Ezt is tudom, Draki!

-És utálom ezt a becenevet!

-Tudom!

-Grrrr! - Draco mély levegőt vett, hogy megnyugodjon, és újra elkezdett hintázni.

-Tudod, Draco - mondta Harry. Hangja unottan csengett, mintha egy politikus szájából jött volna -, édes vagy, mikor duzzogsz!

puff

Draco ismét leesett a székről.

-Hát - mondta Harry egy kis idő, és egy dühös Dracótól kapott pillantás után - te hívtál ide.

-Igen, igaz! Tehát az apám nyilvánvalóan egyedül van, és, ahogy azt te is észrevehetted időközben, nincs semmi, amivel eltölthetné az idejét.

-Oh, igazán? - szólalt meg Harry, és hangja tisztán elárulta, hogy már elég régóta zavarja ez a kis probléma.

-Mit szólnál, ha bejelentenénk a ,,Névtelen-Sütisütők''-nél?” - kérdezte aztán ördögi mosollyal az arcán.

-Igen, tényleg, valószínűleg elképzelted, ahogy az egykor hivatalban lévő Lord Malfoy széles vigyorral az arcán, anyám rózsaszín kötényében nyit valakinek ajtót, majd édes mosollyal megkínálja frissen sült süteménnyel.

Harry, aki már jó ideje kuncogott, a kötény említésére leesett a székről, és a földön landolt, pedig csak visszaemlékezett arra a túl jól ismert rózsaszín kötényre.

Szinte látta maga előtt, ami tegnap történt: Lucius Malfoy, egykori halálfaló, és későbbi kettős ügynök Voldemort ellen,a férfi, aki a második legjobb volt abban, hogy elrejtse az érzelmeit, a Malfoy kúria megközelíthetetlennek tűnő ajtója mögött, a volt felesége rózsaszín fodros kötényében, csokifolttal az orrán, és széles mosollyal az arcán így szólt: „Hello, Harry, szép, hogy ilyen korán hazaértél a munkából, Draco még sajnos nincs itthon, de én is jó társaság lehetek, amíg rá vársz, szeretnél egy szelet sütit, hogy megédesítse az időt?” Mindezt egy levegővel mondta, és Harry, aki Lucius Malfoyt először látta így, ájultan esett össze.

-Hello, minden rendben? - kérdezte Draco.

-Persze! - Harry visszaült a székre. Mikor újra összeszedte magát, így szólt: - Tehát Draco, térjünk vissza a problémára!

-Szüksége van egy barátra!

-Kérlek, mondd, hogy nem arra gondolsz, amire gondolok, hogy gondolsz!

-Én a tanáromra, Piton professzorra gondoltam, és te?

-Kértelek, hogy ne mond ki... - nyögte Harry.

-Mindketten egyedül vannak, jól össze tudnának barátkozni, és hasonlóan töltik a túl sok szabadidejüket!

-„túl sok szabadidő”?

-Igen, apa süt és Snape főz! Tökéletesen összeillenek!

-Draco, abban az esetben, ha elkerülte volna a figyelmed, Pitont fizetik a „főzésért”! Az apádat nem! Dugjuk be a pékek közé!

-Nem! Írni fogok egy könyvet!

-… egy könyvet…?

-Igen, egy könyvet! Mindent átgondoltam! Az lesz a címe, hogy 'A perverz randiútmutató', és te segíteni fogsz benne!

-Én…? És miért pont én?

-Mert te szeretsz engem, és szerencséssé akarsz tenni, nem? - és csak hogy biztosra menjen, és működhessen a trükkje, bevetette a jól bevált Bambi-pillantást, amivel Harry sosem tudott szembeszállni.

És még egyszer.

-OK! Okay, győztél! Tehát, mit kell tennem? - kérdezte Harry zaklatottan csengő hanglejtéssel, hogy reakciója beborítsa Dracot.

Draco természetesen ismerte Harry gyengeségét, és ügyelt rá, hogy ezt mindig ki is használja.

-Szükségem van ötletekre!

-NEKEM VAN ÖTLETEM!!! - kiáltotta Harry, és rávetette magát Dracóra.

---

Miután Draco kiszabadította magát Harry alól, először csak a ruhái felét találta, aztán szerencsére meglelte a másik felét is, úgyhogy ismét odaült az asztalához. Harry még mindig a földön volt, kelletlenül keresve az egyik zokniját.

-Ott! - mondta Draco, és az asztal feletti csillárra mutatott.

-Ah! - sóhajtott Harry, felmászott az asztalra, és ugrálni kezdett a zoknija után. Hamarosan feladta, és visszaült a székre.

-Mondd, Harry…

-Hmm?

-...megváltoztál az utóbbi időben?

-Mi?

-Hogy elfelejtetted, hogy te van a leghatalmasabb varázsló a világon, és egy mozdulattal leszakíthatod a csillárt, te idióta!

-Oh! Rendben! - Harry megcsinálta azt a bizonyos kézmozdulatot, és egy percen sem telt el, a zoknija a kezében volt, a csillár pedig fenyegetően megremegett, azonban nem esett le.

-Hát te nem vagy normális! Vissza a könyvhöz...

-Hogy jött egyáltalán ez a cím?

-Heh? Ahh, igen! Van egy ilyen mugli-könyv, aminek ez a címe! Várj... - Draco kotorászni kezdett az asztal fiókjában. - Ah, itt van! - mondta, majd odadobta Harry elé a könyvet.

-Ah!

-Mi ez az ‚Ah!’? Mit akar ez jelenteni?

-Semmit!

-Tehát, te... Mindegy! Nem fogod újra elvonni a figyelmem!

-Biztos? - vetett rá Harry egy sokatmondó pillantást.

-… IGEN! Biztos!

-… „Perverz Randi”, mi?!

-Hm?

-Biztos vagy benne, hogy ez a könyv az apádé?

-Igen, miért – NEM!!! NEM ÚGY VAN, AHOGY GONDOLOD!

-Jó! - Harry újra megnyugodott. - Ki fog arról gondoskodni, hogy Lucius megkapja a könyvet?

-Senki, nem kapja meg!

-Heh?

-Ez Pitoné!

-OK! Ez a te könyved, és a te terved! Tehát, ki fog gondoskodni arról, hogy Piton megkapja a könyvet? Nem olyannak ismertem meg, aki csak úgy elolvas egy ilyen kötetet!

-Tehát, 1. Ez a MI könyvünk; 2. Mivel ez a MI könyvünk, ez a MI tervünk is; és 3. Te még sosem láttad Piton könyvespolcát, ugye?!

-MI? - Harry egy cseppet elsápadt, színe szinte Pitonéval versenyezhetett, de csak szinte, hisz a Mestert nem ütheti ki senki!

Dracóból kitört a nevetés, legurult a földre, vagyis leesett, mert megint hintáznia kellett a széken.

-AZ ARCOD!!! hihihi ISTENI!!! hihihihi EZ ŐRÜLET!!! hihihiHI! - ezután még locsogott mindenféle „érdekességről”, már nem kapott levegőt a nevetéstől, és úgy tűnt, mindjárt megfullad.

-Végeztél? - kérdezte Harry, unva Draco rohamát.

-Kész! És most térjünk vissza a kérdésedre: TE!

Harrynek szüksége volt egy percre, hogy visszaemlékezzen a kérdésére, mikor derengeni kezdett neki. - Oooooh, nem! Nem fogok Piton közelébe menni ezzel a könyvvel!

-Oh, gyerünk már! Téged jobban szeret, mint engem! - Harry felvont szemöldökére Draco még egyszer átgondolta a mondatát, és így szólt: - Ok, ok, téged nem igazán szeret, tehát te veszíthetsz rajta a legkevesebbet!

-Kösz.

-Oh, kérlek! – Bambi-pillantás

-NEM!

-Légyszi, Légyszi! – Bambi-pillantás

-NEM!

Draco odament Harryhez az asztalhoz, és könyörögni kezdett neki.

-Légyszi, légyszi, légyszi! – Bambi-pillantás

-Nem! - mondta Harry, miközben hangjából elfogyott a határozottság.

-Légyszi, légyszi, légyszi, Harry, kedvesem, szívecském, Bubu! - Draco időközben bemászott Harry ölébe, Harry kezei pedig automatikusan megtalálták az utat Draco hátán.

-Na jó... De csak azért, mert te kéred...

-Köszi! - vigyorgott Draco, és felugrott, mielőtt Harry ajkai az övéivel találkoztak volna, mert tudta, hogy elveszítené önuralmát a leggyengébb érintéstől. Visszaült a saját székére, Harry morgásának kíséretében.

-Tehát, a könyvhöz: az első randinál?

-Hogyhogy „az első randinál”?

-Na, mit kell csinálni szerinted az első randi után? - morogta egy kis gondolkodás után Draco - és ne merészeld kimondani a B-betűs szót!

-Melyiket? - kérdezte Harry ártatlanul.

-Te is pontosan tudod, melyikre gondolok! - mordult fel Draco újra.

-Rajta, Draki, beszélj velem mocskosan! - vigyorgott Harry.

-NEM! – Mit gondolsz az Mocskos-Beszédről?

-IGEN! – Hey, ez az én ötletem volt, te kis tisztességtelen... te!

-Az első randira gondoltam, nem rád!

-Francba! - aztán Harry visszaemlékezett, kiről is van szó. - Uh! Draco, nem akarom megtudni, hogy hangzik Piton szájából az Mocskos-Beszéd!

-Megmutathatom Önnek, Mr. Potter, maga neveletlen ifjú, nemde? - csendült fel a túl jól ismert bariton az ajtó felől.

Harry nagyot nyelt, félt megfordulni, rémülettel az arcán.

-P-Pi-Piton professzor...? - Harry hangja már szinte teljesen elhalt, mikor lassan hátra fordult, és arca meglepetté vált, ahogy meglátta a elfelejthetetlen fekete alakot.

Piton utánozhatatlan módon, hullámzó talárral előrelépett, és meglátta a könyvet Draco asztalán heverni. Felvette, és szemöldökét olyan magasra emelte, amilyen magasra csak tudta.

-Nos, Mr. Potter, belátja végül, még mit tanulhat tőlem?

Harryt, aki időközben Piton talárjával és saját légzésével küszködött, és hatalmas szemekkel nézett Pitonra, sokkolta a reakció.

-Professzor, kérem, miről beszél? - kérdezte Draco, miután ismét megtalálta a hangját.

-Nos, a könyvről! - felemelte a kötetet, amit az előbb ismét lerakott Draco asztalára. - Ezt együtt írtuk apáddal a legutóbbi szünetben, mikor ti Hawaii-on voltatok!

Puff

Harry ájultan esett le a székéről. Draco szélsebesen rohant oda hozzá.

-Cukorborsó! Hol vagytok már, kihűl az étel! - kiáltotta Lucius Malfoy a konyhából.

-Megyek már, játékmackóm! - válaszolta Snape az ajtóból. - Voltaképpen azért jöttem, hogy elmondjam nektek, hogy...

csatt

-... az étel kész... - mondta Piton egy kicsit ábrándos hanggal, ahogy nézte, hogy egy ájult Draco fekszik egy szintén ájult Harryn, és nem mutatják semmi jelét annak, hogy pár percen belül visszatérjenek.

Piton vállat vont, és kiment Draco dolgozószobájából vissza a konyhába, ahonnan jött.

-Azt hiszem, a többiek nem éhesek, játékmackóm! - mondta, miközben Lucius összecsukta az asztalt, és tűnődni kezdett. - Nem baj, több marad nekem! A kötényt egyébként is direkt neked vettem fel!

---

VÉGE

---

Légyszi kritikát! Bambi-pillantás