Kígyófészek - G-Portál

Úgy utálom õt, mint Lucius az ollót. Legszívesebben a saját egójába fojtanám, úgyis van neki bõven. A neves és nagy múltú Black család legifjabb, és egyben legselejtebb sarja. Híres aranyvér, mi? Black 24 karátos, és mégsem fénylik. Egy aljas kis hernyó, egy undorító, magamutogató féreg. Azzal a nyomoronc Potterrel együtt az iskola üdvöskéje. Okos, szép, kedves... Na persze. Meg kell hagyni, az eszét az anyjától örökölte, mindig is jó volt sötét varázslatok kivédésébõl. De egy vérbeli Black nem kivédeni tanulná csak meg, hanem használni is. Õ az összes sötétmágia tudományát rám fordítja. Igazán hálás vagyok neki, mit ne mondjak. A saját átkaimat használja ellenem, és az az õrült Merlin nem teremtett egy neki való Evansot.

Legalább az a sárvérû Pottert leállítja néha. Persze, mert õ is nagyon okos... A Griffendél ház sosem volt önbizalom szûkében, nem is tudom, hogy férnek el ott. Sok felfuvalkodott hólyag. Igen, persze, a Mardekárban is akadt pár botlás, és azért az egó sem hiányzott belõlünk, de nekünk legalább van mire. Bellatrix a szempilláival dicsekedik, meg az õ húdetiszta vérével. Azért közben próbálja letagadni az édes unokaöccsét, aztán egyszer majd csak lesmárolja egy dementor. Mármint Siriust. Az lenne az utolsó csókja. Die letzte Kuss... Igen, már megannyi zenekar megálmodta! Hogy nyelné el a függöny.

Lucius a hajára büszke, de arra ki nem lenne? Nem tehetek róla, hogy az enyém rosszul nyeli el a fényt, és mindig zsírosnak tûnik. Igenis szoktam hajat mosni, sõt, már Lucius balzsamjaival is megpróbálkoztam, meg megannyi mágiával, de semmi. El kell fogadnom, hogy nem hogy szõke puha hajam, de még zsírmentes fekete sem lesz. Ha tudtam volna valamit csinálni, már megtettem volna. De hát hol érdekel engem bárki véleménye is? Nem, nem, én a büszke Félvér Herceg vagyok. Meglapulok a sötétben, megfigyelek, tanulok, és mindezt a saját javamra használom fel. Aztán persze ez mind nem megy, ha itt van Black. Nem tudok elrejtõzni elõle, ezer ember közül is egybõl kiszúrna. Mintha a génjei szakosodtak volna az enyéim elpusztítására. Azért remélem egyikünk sem szaporodik túl.

Ó, éljen, ismét itt van. No igen, mert biztos csak poénból ültem le a többiektõl ötven méterre... Igen, Black, ráhibáztál. Próbálok a könyvemre koncentrálni, és figyelmen kívül hagyni a két feketét. Nem, ez nem faji megkülönböztetés volt, csupán a hajszínükre utaltam. Remek, leültek velem szemben, és röhögcsélnek. Komolyan, mint visongó diáklányok, ha meglátják a szexi bájitaltanárukat. Ó, igen, szép dolog az álmodozás.

- Hé, James, hová mész? - pattant fel Black dühösen és értetlenül. Jé, végre kisüt belõle a valódi intelligencia teljesítménye. Potter meg csak megy és megy, mint akit Imperióval találtak el. Hmmm, milyen jó ötlet! Igen, valahogy az összes hasznos gondolat akkor jut eszembe, mikor én Pottert bámulom. Áh, így már értem, kicsiny vadõrünk csöppnyi kunyhójából szépséges Evans libben ki. Ez az, Potter, hajrá, hagyd itt a kis barátodat, egyedül már úgyse nagy a szája. Szegény Black milyen dühös... drága barátja úgy megy, mint aki se hall, se lát. Mint egy dementor csuklya nélkül. Igen, mindig így képzeltem el õket. Mit gondolnak, miért rettegek a dementorcsóktól?

- Na mi van, Black, egyedül nem vagy nagylegény? - vonom fel a szemöldököm, és próbálok gúnyosan mosolyogni. Még mindig mérges a szentem, szegényke. Agyon kéne átkoznom, ha lenne neki, most, amikor nincs a közelében a pereputtya! Csakhogy ez az udvar közepén nem tanácsos... Be kéne csalni az erdõbe... igen, ma elintézem Blacket!

- Fogd be a pofád, Pipogyi - veti oda félvállról, és elindul a kastély felé. De nem hagyhatom ki ezt alkalmat, egyszerûen nem lehet. Érzem, hogy ma valami sorsfordító esemény történik majd, és ez remélem, Black temetésével végzõdik. Gyorsan felállok, és pálcát rántok.

- Nem mersz kiállni velem, Black? - Egyre inkább húzom az idegeit, és már nagyon vicsorog. Hihetetlen, csak nem gyakorolta az önkontrollt? Ha igen, akkor nagyon rosszul idõzíti a megtérését.

- Hagyj békén, Pipogyi, semmi kedvem veled foglalkozni...

Ez rettenetes! Ugye nem gondolja komolyan? Hát akkor egyszerû dolgom lesz, csak szépen fájdalmasan hasba átkozom, míg õ kesereg. Tökély.

- Te akartad... Tarantallegra! - kiáltom, mire Black heves táncba kezd, és igen, végre észrevette, mit akarok. Úgy néz rám, mint veszett kutya Mrs. Norrisra. - Na gyerünk, Black, átkozz meg végre!

Azt hittem, megint meglep, és gondolatban elszámol tízig, majd lenyugszik, de szerencsére nem csalódtam benne. Semlegesítette a lábára lõtt varázst, és rám szegezte a pálcáját.

- Rictusempra! - ordítja, én meg felkacagok. Nevetséges ez a csiklandozóbûbáj, mindig ezzel kezd. Elég gyorsan sikerül hatástalanítanom, de aztán már nem aprózom el a dolgokat. (Nem, nem egy növesztõ bûbáj következik, tényleg nem.)

- Mobilicorpus!

Magam elõtt röptetem Blacket, aki ügyesen elejtette a varázspálcáját. Ennél könnyebb dolgom nem is lehetne. Ördögi kacajok közt röptetem az erdõbe; ez még a Rictusempra mellékhatása. Õ csak kiabálgat, de nem figyel fel rá senki. Már túl távol vagyunk mindentõl... Elértük az elsõ fákat, még beljebb viszem pár méterrel, hogy ne látszódjunk, aztán kinyírom. Ó, mily édes a bosszú!

- Engedj már el, te buzi denevér!

Igen, pont ebben a pillanatban zuhant két métert.

- Na mi van, Pipogyi? Megtaláltam a gyenge pontod? Azt hittem, már azt se tudod, mi az a szex... De azt nem gondoltam volna, hogy ilyen ferdén fogod fel a dolgokat!

Röhög. Ugatva röhög a képembe. A földön ül, kiszolgáltatottan, fegyvertelenül, a pálcám a szívére szegezõdik, és õ kinevet.

- Véged van, Black, mondanám, hogy az utolsó szavaidat rávésetem a sírkövedre, de talán nem kifejezetten méltók rá... Avada Ke... anyád!

Kibuktatott! Az a szerencsétlen kirúgta a lábamat, és én a hátsómra esetem, szépen, keményen.

- Az életben nem lesz annyi pénzed, hogy sírkövet vehess nekem - vonja meg a vállát, feláll és leporolja magát. Nem hiszem el! Hogy van képe?

- Ijesztõen vicsorogsz, Perszikém, csak nincs valami baj? - kérdezi negédesen, én meg a pálcámért nyúlok. Velem ezt nem játssza, ma megdöglik és kész! Hé, hol a francba van a pálcám? És miért nem tudok beszélni? Se hangom, se fegyverem...

- Csak nem ezt keresed? - vonja fel szemöldökét, és zsebébõl elõhúzza a pálcát. - Na lássuk, miket irkálsz a könyveidbe... – találomra felcsapja valahol. - Amoriatus! - kiáltja, én pedig rémülten meredek rá. A kék fénysugár mindjárt belém ütközik, és ez az állat azt se tudja, mit csinált...

Az átok eltalált, és hátralökött a földön. Nevet. Megint neved, de többet nem fog. Az istenért, nem tudja, mit indított most el! Nem bírom ki, egyszerûen rávetem magam. Kell nekem, az a gyönyörû, puha, hosszú haja, az ajkai... Vadul megcsókolom, õ meg csak kapálódzik, és ellök magától.

- Mi a fenét mûvelsz, Piton? Azonnal takarodj innen! - magából kikelve üvölt, de én nem tágítok, nem tudok ellenállni neki... - Mi ez a varázsige? Megvesztél te...? Hé szólalj már meg!

Remélem, rövid idõn belül leesik neki a Silencio, amit rám szórt, ja, meg a nadrágja is... Az utóbbiban biztosabb vagyok. Megint elkapom, és megcsókolom, de õ nem enged be a szájába, abba a naaagy szájába. Nagyon nem tetszik neki, de egyszer sikerülni fog, én tudom. Ellenállása gyöngül, vágyaim meg erõsödnek.

- Ja, a Silencio... Finite Incantatem!

Végre, elmúlt. Õrült sebességgel mászok le Blackrõl, és elveszem tõle a pálcámat. Ezt megkeserülöd te...

- Mi volt ez a varázslat, Pipogyusz? - kérdezi ijedten, és egyre hátrál tõlem.

- Mint azt láthattad, a Vágy Bûbáját használtad ellenem - sziszegem, õ meg megint nevet. A francba is, mindent elront! Akkor is én kerülök ki ebbõl gyõztesen... - Amoriatus!

Ó, igen, ha már nem ölhetem meg, legalább megkefélem. A nadrágom már úgyis szûkös, meg az idõnk is, úgyhogy hajrá. Az átok tökéletes, Black nekem ugrik, és vadul megcsókol. Hmmm, van benne valami, hogy odavan érte a fél suli.... Egek, miket beszélek! Igen, ez még mellékhatás lehet... Ha egy egyszerû Finitével le lehetne állítani teljesen a hatást, nem dugnék olyan jókat immár három éve...

- Megõrülök érted - suttogja Black, és a nyakamra kezd koncentrálni, közben pedig a taláromat bontja szét õrült sebességgel. Nem rossz, nem rossz... Milyen jó, hogy nem öltem meg azonnal! Kihagytam volna ezt ahhh... Megtalálta a farkam, és nem tágít onnan. Én viszont tágítanám már, lerángatom róla a ruhát – már amennyire a helyzetem engedi –, õ meg felnéz rám, kivesz a szájából.

- Mehet? - kérdezi, én meg bólintok, és közben nagyon, naaaagyon gonoszul mosolygok.