(SLASH; Piton; Angst, PWP; PG)

Egy pillantás a boldogtalan Perselus Piton háborgó lelkébe.

 

Írta: Avednay

Disclaimer: A Harry Potter-univerzumot Ms. J. K. Rowling alkotta meg. Minden jog őt illet. Én csupán kölcsönveszem a szereplőit, és ezzel semmiféle hátsó szándékom nincs.

Rating: PG

Típus: Angst

Warning: Az alábbi rövidke írás SLASH, vagyis homoszexuális témát dolgoz fel. Ha zavar az ilyesmi, undorítónak tartod, kérlek inkább ne olvasd el! Nem célom senki megbotránkoztatása, érzelmeinek megsértése!

Ajánlás: Aquának szeretettel, mert olyan lelkesen biztatott a fanficek írására, és ez a novella volt az első „alkotásom”.

 

*******

Tortúra

 

„Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt.

     Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín.”

(Catullus: Gyűlölök és szeretek)

 

Miért kellett visszajönnöd? Ez a kérdés gyötör a tanév kezdete óta. Hát már sohasem szabadulok tőled? Úgy tűnik nincs menekvés-, mintha egy átok kötne össze minket, amely arra kényszerít, hogy pokollá tegyük egymás életét. Most is hozzád tartok éppen a farkasölőfű-főzettel. Hosszú az út a szobádig, van időm töprengeni.

Tizenkét év nagy idő. Elég ahhoz, hogy valakit örökre kitöröljön az ember emlékezetéből-, de nem az enyémből. Tizenkét éve láttalak utoljára. Mindketten sokat vesztettünk akkor: én Lilyt, aki az egyetlen barátom volt (bár ezt nem is tudta szegény), te pedig a nagyképű Potter barátodat, meg a másikat, Pettigrew-t. Eltűntél, miután a szeretődet elhurcolták Azkabanba. Azt hittem, örökre elmentél. Ugyan miért kívánkoztál vissza oda, ahol minden a halottakra, az árulóra és a meghurcoltatásra emlékeztet? Ó igen, tudom, milyen megalázó kihallgatásnak vetett alá Kupor. Nem láthattál, de ott voltam a szomszéd helyiségben. Megengedték, végsősoron én voltam az a kém, aki kiderítette: Potterék három barátja közül az egyik Voldemort besúgója. Tudtam, hogy nem te. Annál különb voltál. Mégis összeadtad magad azzal az utolsó szemét Blackkel, hát megérdemelted, hogy Kupor úgy bánjon veled, mint egy ronggyal… Micsoda öröm volt látni, ahogy belátod: a szeretőd gyilkos áruló, és végig hazudott neked! Végre kaptam némi elégtételt azért a szenvedésért, amit nekem okoztatok éveken keresztül. A te szenvedésed kárpótolt az enyémért.

Hogy gyűlöltelek! És mégis… mintha, nem mindig lett volna így. Emlékszem az első roxfortos évre, amikor elsősorban még nem az számított, ki melyik házba került. Beszélgettünk néha. Zárkózott voltál, mint akinek valami rejtett bánata van. Akkor úgy éreztem, hasonlítasz hozzám. De többre becsülted azokat az arrogáns szobatársaidat. Ti négyen hamar elválaszthatatlanok lettetek, és senkit sem fogadtatok magatok közé, különösen, ha nem a Griffendélbe tartozott. Ugyan mitől voltatok ti olyan különlegesek? Mi alapján mertétek magatokat mindenkinél különbnek gondolni? Lassan te is megváltoztál: nem láttam többé a fájdalmat a szemedben (milyen furcsa, borostyánszínű a szemed!). Eltűnt a félénkséged- nem is csoda, hiszen egyfolytában együtt voltál két olyan nagyhangú, közönséges alakkal, mint Potter és Black. Különösen Blackkel… Jobbat kellett volna választanod, legalábbis így gondoltam, amikor rájöttem, mi folyik köztetek valójában. Méghogy barátság! Potter persze nem vette észre. Mindig is ostoba volt, az önzése vakká tette mások dolgai iránt. Lily tudta. Drága Lily! Milyen ocsmányul bántam vele! Ha a védelmemre kelt, nem mutattam hálát, inkább sárvérűnek neveztem. És most már sosem tudom elmondani neki, hogy milyen sokat jelentett nekem a jósága- hála a szeretődnek!

Miért kellett abba a mocskos viszonyba bonyolódnod vele? Hogy tudtad szeretni azok után, amit velem, velünk tett? Persze te végig tudtad, hogy mire készül. Hát nem gondoltatok rá, hogy ha sikerül a mulatságotok, nemcsak én halok meg, de a te életednek is vége? Ha egy vérfarkas embert öl, elkülönítik, egész hátralévő életét egy lágerben kell töltenie a hasonló társaival! Hogyhogy ez nem jutott eszedbe? Ennyire felelőtlenné, ennyire bolonddá tett az az átkozott Black? Hogyan volt képes így hatni rád? A szex volt a fegyvere? Mindent el tudott érni vele? Nem hittem volna, hogy te is csak olyan primitív ösztönlény vagy, mint ő… de minden kiderült aznap éjjel a Szellemszálláson. Vérfarkas. Nem vagy más, mint egy nyomorult vérfarkas. Közönséges állat csupán, aki az ösztönei rabja. Mindent elolvastam a vérfarkasokról, miután megtudtam az igazságot. Valóságos megszállottjuk lettem. Elborzasztott az igazság, de korántsem annyira, mint az, amit Blackkel szoktatok művelni a búvóhelyeteken. Nemcsak az átváltozásaidnak volt a színhelye az a viskó, hanem a gusztustalan játékaitoknak is. Akkor gyűlöltelek csak meg igazán! Gyűlöltelek azelőtt is, mert a része voltál a beképzelt, kegyetlen kompániátoknak. De hogy azzal az utolsó féreggel henteregsz… valósággal kísértett a gondolat. Rádöbbentett, hogy nem vagy különb a barátaidnál. Pontosan közéjük illettél. Gyönyörű társaság: egy fennhéjázó szájhős, egy jelentéktelen kis haszonleső, egy agresszív gyilkos meg egy hitvány, buja vérfarkas. És ugyan hol vannak ma? Potter- hiába tartotta olyan nagyra magát, nem kerülhette el a végzetét. Pettigrew- észrevettétek valaha, hogy csak érdekből van veletek, azért, mert védőbástyákként könnyebbé tettétek az életét? Biztos vagyok benne, hogy nem a gyász miatt, hanem a vérdíj reményében eredt Black után. Black- nála jobban senki sem érdemli meg, hogy Azkabanban rohadjon meg.Te maradtál utoljára. Meggyötörten. Egyedül. Mint én.

Most is gyűlöllek. Amikor Dumbledore az év elején felvett téged, én tiltakoztam a leghangosabban. Egy vérfarkas a tanári karban… Dumbledore ezt nem gondolhatta komolyan. Persze, ő régen is mindig a pártodat fogta: először, mikor engedett a Roxfortban tanulni, aztán mikor kimenekített Kupor kihallgatásáról. Tudja, hogy Black szeretője voltál, mégis felvett. És nekem kell gondoskodnom a gyógyszeredről. Hallottam, hogy terajtad próbálták ki először a farkasölőfű-főzetet, és hogy együtt éltél azzal a boszorkánnyal, aki feltalálta, de engem nem tévesztesz meg. Hiába hiszi Dumbledore, hogy nem jelentesz veszélyt az iskolára, én tudom, hogy ugyanolyan romlott vagy, mint annakidején. A látszólagos szelídség a fegyvered. Sakkban tartod vele Dumbledore-t, és nem is tud róla. Egy szelíd vérfarkas- nevetséges! A főzet sem tudja kiölni belőled a fenevadat, mindig ott fog bujkálni benned a farkas. Az érzékeid egy állaté, a vágyaid egy állaté, és a szemed… a szemed olyan, mint a borostyánkő. Sárga farkasszemek. Bolond, aki nem veszi észre azonnal, mi is vagy valójában. Mégsem hallgatnak rám.

Black szökésben van, és Harry Pottert akarja… Azt hiszed, nem tudom, hogy összejátszol vele, és az első kínálkozó alkalommal bejuttatnád a kastélyba? És vajon merre vennétek először az irányt? A Griffendél-toronyba, vagy a hálószobádba? Micsoda képtelen fintora a sorsnak: én védelmezem Potter fiát tőletek! Mert kénytelen leszek védelmezni, bár a kis pondró nem érdemli meg. Pontosan olyan, mint az apja, vagy talán még beképzeltebb, hiszen ő a fiú, „aki túlélte”! Hah! Lilynek köszönheti az életét, csakis és egyedül Lilynek! Semmit sem tett, amivel kiérdemelte volna az őt körülvevő rajongást, de ez nem jut eszébe, amikor autogramot osztogat! Apja fia. És pont az apjának való tartozásomat kell lerónom. Tartozom neki, hisz megmentette az életemet… Micsoda szemfényvesztés! Nem az én életemet- a saját bőrét mentette akkor, én mégis az adósa lettem egy életre. Kötelességem vigyázni a fiára. Próbálom észben tartani, hogy ő Lily fia is, néha csak így sikerül megállnom, hogy ne saját kezűleg tekerjem ki a nyakát. Te persze máris a bizalmába férkőztél… így könnyebb lesz kiszolgáltatni a szeretődnek, ugye? Mit terveztek utána? Együtt csatlakoztok Voldemorthoz?

Az én vállamon a felelősség. Dumbledore nem gyanakszik rád. Csak én tudom, hogy mire készülsz. Figyellek. Nincs más vágyam, mint az, hogy leleplezzelek. Akkor végre Dumbledore is az érdemeimnek megfelelően bánna velem. Tudom, sötét a múltam, de ő tudja a legjobban, hogy annak már vége. Milyen különös, hogy az igazgatónak ugyanaz a legjobb tulajdonsága, mint a legrosszabb: könnyen megbízik az emberekben… Különösen benned. Benned, aki éveken keresztül némán elnézte, ahogy a barátai megaláznak! Miért nem tettél, miért nem mondtál soha semmit? Féltél, hogy kivetnek maguk közül? Féltél, hogy akkor velem kell majd beérned helyettük? Vagy te is élvezted a kegyetlenkedéseiket? Black rabja lettél? Teljesen olyanná váltál, mint ő: megvetővé és gonosszá? Hogy vagy képes az árulása után is összejátszani vele? Hát nem jelentett számodra semmit Lily élete? Potter élete? Nem érdekel, hogy Black tehet a halálukról? Hogy ő ölte meg Pettigrew-t, meg azokat a muglikat? Ennyire felülkerekedett benned a fenevad vére, hogy már csak az ösztöneidre hallgatsz? Vagy Voldemort várható jutalma vonz? Meggyűlölted a varázslók világát, mert egész életedben elnyomtak, amiért vérfarkas vagy, és úgy döntöttél, átállsz hozzá? Miért teszed? Ne mondd, hogy csakis Black kedvéért, kérlek ne!

Úgy szorítom a serleget, hogy majd’ szétroppan a kezemben. Bekopogok az ajtódon. A gyűlöletem Black iránt erősebb, mint valaha. El fogom kapni, és mindenkinek megmutatom, hogy Dumbledore nemhiába adott nekem még egy esélyt. Figyellek, és te előbb-utóbb el fogsz vezetni hozzá. Így kell lennie. Bosszút állok a sok kínért, amit okoztatok. Mégis… figyelni téged a legnagyobb kín, amiben valaha is részem volt. Ajtót nyitsz. Úgy mozogsz a kopott talárodban, mintha királyi palást volna. Nyitva az ablakod. Tudom, hogy a kerekedő holdat fürkészted. Rég belenyugodtál már a megmásíthatatlanba, mégis rettegéssel tölt el minden egyes hónapban. Látom a szemedben. Kimért udvariassággal szólunk egymáshoz. Sohasem beszélünk sokat, csak amennyit feltétlenül muszáj. A kezed egy pillanatra hozzáér az enyémhez, mikor odaadom az orvosságod. Jéghideg pára fut végig a gerincemen-, tél van, és az ablak nyitva. Nézem, ahogy a szádhoz emeled a serleget, és kiiszod a főzetet. Elfintorodsz- még mindig nem szoktad meg az ízét, pedig nálad jobban senki sem ismerheti. Összeszorul a gyomrom. Sápadt vagy, és sovány. A hajad már szürkül. Korán megöregszel. A vérfarkasok rövidebb ideig élnek a varázslóknál, sőt, a mugliknál is. Hány éved lehet még hátra? Tíz? Tizenöt? Nekem talán száz is. Legszívesebben megráználak. Lüktet az egész testem. Nedves lett az ajkad. Így teltebbnek látszik. Borzongok. El innen, el ebből a hidegből vagy forróságból (már nem is tudom milyen ez a szoba), el a közeledből! Biccentek, és távozom. Alig érek át a szomszédos folyosóra, meg kell állnom. Hátamat a hűvös kőfalnak vetve lehunyom a szemem.

Miért okoz fájdalmat figyelni téged? Miért jelent minden hónapban kíméletlen tortúrát az, hogy néhány percet kettesben kell töltenem veled? Azt akarom, hogy elmenj! Pedig tudom, hogy örülnöm kéne, amiért itt vagy, hiszen Blacket csak a te akaratlan segítségeddel tudom elkapni. De a jelenléted fáj: ha itt vagy a közelemben, nincs más, csak kínszenvedés. Olyan biztonságos volt a magány, amíg messze voltál! Ha fel is bukkantál az álmaimban, reggelre tovatűntél. Miért kellett visszajönnöd? Hogyan űzhetnélek el örökre? Nem akarok mást, mint végleg megszabadulni tőled.

Semmit sem kívánok jobban.

Talán csak a csókodat.

Légy átkozott, Remus Jeremiah Lupin- miért kellett visszajönnöd?

 

Vége

2003. július 20-21.

---

[1] Devecseri Gábor fordítása.