SZEREPLŐK: Harry Potter, Draco Malfoy

MÚLTUNK ÉS JÖVŐNK

Harry vidáman lépkedett a kisváros főutcáján. Ruganyos lépteit a „Szép hazám, Argentína…” című egynyári sláger ritmusához igazította, amit maga elé dúdolt. Átlagos reggel volt: a nap ragyogóan sütött, az ég kék volt és madarak csicseregtek. Ráadásul szabadnapja volt! Így hát semmi oka nem volt rá, hogy borongós gondolatok gyötörjék.
A nemrég megnyílt bankba igyekezett, hogy nyisson magának egy számlát. Nagy döntés volt ez a 19 éves fiú részéről. Hónapok óta nem maradt meg egyetlen városban sem annyi ideig, hogy értelme legyen ilyesmi, a társadalomba beilleszkedő cselekedetekre pazarolni az idejét.
Ez a kis csendes település Argentína legdélibb csúcsán viszont valahogy megragadta. Magához láncolta csendes bájával, meghozta neki a megnyugvást.
Odaérve felemelte a fejét, s tekintete a magas, fehér boltozat csúcsán trónoló hatalmas, szárnyas oroszlánon állapodott meg. Sóhajtott, és belépett a szintén fehér előcsarnokba.
Mivel már több mint két éve - („Ahh, ne légy nevetséges! Két éve, egy hónapja és tizenegy napja. Tudod jól.”) – elhagyta a varázsvilágot, a legkisebb gondot sem okozta neki a bejáratnál lévő automatán kiválasztani látogatásának okát. A kezébe kapott lapon a 782-es szám állt.
Várakozók száma: 11. Remek. Lehuppant az egyik kényelmes székre, és várt. Közben szórakozottan szemügyre vette környezetét. Vele szemben egy kövérkés nő ült, fekete ruhában, csecsemővel a karján. Talán most halt meg a férje, és jött elintézni a halál körüli szükséges iratokat… Mellette hosszú szakállú sovány férfi, szeme ravaszul csillogott, kezével türelmetlenül dobolt. Mardekáros lenne. Biztos valamilyen üzletember, jól él mások kizsákmányolásából… Harry szerette elemezgetni a környezetében lévő helyzeteket, tárgyakat, embereket. És büszke volt rá, hogy már jó ideje nem a rejtőzködve őt üldöző halálfalókat próbálja kiszúrni.
Tekintete továbbsiklott a pult mögött sorakozó hivatalnokok sorára. Egyforma arcok, egyenruha… Hát ennek a banknak igazán sikerült személytelenné tennie az alkalmazottait!
Elkezdett tanulmányozni egy tőle pár méterre ülő köpcös kis emberkét, miközben gondolatai a holnap elvégzendő munka körül forogtak. Szerette a munkáját: egy kórházban volt ápoló. Ez is hozzásegített ennek a városnak a megszeretéséhez – ez a beosztás tetszett neki. Volt ő már takarító, rakodómunkás, hajósinas, könyvtáros, pék…
Ekkor váltott a kijelző, és felcsendült a kellemes női hang: „Kérjük a 782-es számmal rendelkező ügyfelünket, fáradjon a hatos pulthoz!”.
A fiú tehát feltápászkodott, és átült a megfelelő asztalhoz. Ránézett a szemben ülő, fehér inges és piros nyakkendős, szőke hajú férfira. Az visszanézett rá ezüstszürke szemeivel, és megszólalt:
- Jó napot kívánok. Számlát szeretne nyitni nálunk? – Harry bizonytalanul bólintott – Igen? Tehát akkor…
- Te… - szakította félbe az „ügyfél” – Te…
- Sebastian Lobbert vagyok. – vágta rá gyorsan a szőke, rábökve névjegykártyájára – Szóval a számlanyitáshoz… - kezdte volna újra. A szemben ülő azonban nem hagyta a dolgot.
- Nem. Ez nem… - motyogta, és egyre jobban elfehéredett.
Pár pillanatig csendesen meredtek egymásra. Aztán az ügyintéző láthatatlan megkönnyebbülésére arcán elkezdett derengeni egyfajta megértés. Végül a fekete hajú fiú halkan megszólalt:
- Bujdosol.
- Te is. – jött a szenvtelen, alig hallható válasz.
Harry összeszedte magát, felállt, és kezet nyújtott.
- Hát akkor, mindent köszönök. – mondta hangosan és egyenes háttal kisietett az épületből. A számlanyitás messze tárgytalanná vált.
Ha hátranézett volna, láthatta volna a még mindig állva utána néző volt mardekárost. A vékony alak aztán megrázta magát, leült, és gyorsan megnyomta a következő ügyfelet szólító gombot.
Harry azonban nem nézett vissza. Csak ment előre az utcán, és már közel sem érezte olyan melegnek a gyönyörű napsütést, a világ pedig mintha elszíntelenedett volna körülötte.
Draco Malfoy még a hatodév végén, az igazgató elleni támadás után eltűnt. Azután pedig két hét múlva fülébe jutott a hír, hogy megtalálták a holttestét az Abszol út közepén.
Akkor meg hogy a fenébe került most ide? Döbbenete dühbe váltott át.
Hirtelen viszont az agyába villant a kép, ahogy a kézfogás közben nézett rá. Szeme egy ígéretet tükrözött: „Nem foglak elárulni, Potter.”
Leült egy padra, majd azonnal felpattant, és elrohant – haza.
Ezekben a percekben a bankban egy másik elme is lázasan dolgozott. Ő is látta Potter tekintetét. Abból pedig legilimencia nélkül is egy egyszerű üzenetet olvasott ki: „Nem árullak el, Malfoy.”
Bár, nem is lenne könnyű neki. Anélkül, hogy magát is elárulná… nem valószínű, hogy egy volt griffendélesbe szorult volna ennyi furfang…

Így, mindketten szinte biztosak voltak benne, hogy a másiktól nem jut el az információ az illetékesekhez hollétükről.

És mégis.
A másnap este már mindkét, az élete elől, és az életéért menekülő fiút másik országban érte.

VÉGE