Fordítás, melynek eredetije Silverfox Mein Name ist Severus című műve

Lythande: Nevem Perselus

01. fejezet

Neville Longbottom az asztalon heverő póklábakat nézegette. Mikor kellene beleraknia a főzetbe? Mennyi póklábat kellene beletennie? Egyáltalán, kellenek bele póklábak?
Neville képtelen volt visszaemlékezni, amúgy is hajlamos volt fontos dolgokat elfelejteni, de ha félt, akkor még feledékenyebb lett.
De Neville ebben a pillanatban nem félt, hanem egyenest halálra volt rémülve. Mindig az volt a bájitaltan órán. Félt, hogy valamit elront, és megbukik ebből a tantárgyból. Félt, hogy mi történik, ha megint felrobban az üstje (legutóbb a robbanás nekipréselte a falnak és majdnem eltört a karja). Félt a mardekárosoktól is. (Ez évben rosszabb volt a helyzet, mert még az átváltozástanon is a mardekárosokkal voltak beosztva!) De a legjobban Piton professzortól félt.
Mi lesz, ha Piton meglátja, hogy megint hibázik? Vajon most milyen szörnyű dolgokat vágna a fejéhez? Neville ettől a gondolattól megremegett.
"A póklábakat most, később, vagy egyáltalán ne rakja bele? Végülis, ha az asztalon voltak, akkor bizonyára kelleni fog a főzetbe." - határozott.
Szóval, akkor most vagy később? Előbb-utóbb úgyis bele kell tennie. Akkor most pont jó lesz! Valószínűleg mindegy volt, hogy mikor rakja bele.
De mennyi kellett bele? Úgy döntött, mindet beleteszi. Úgyse működne a bájitala. Legalábbis eddig még egy sem működött.

- Istenem, ne engedd, hogy felrobbanjon! - gondolta, majd összeszedte minden bátorságát és beledobta a póklábakat a zöld színű, fortyogó főzetbe.
Aha! Most jól csinálta? Vagy fel kellett volna előtte darabolnia?
Neville belebámult az üstjébe, mintha csak hipnotizálni akarná a főzetet.
"Kérlek, kérlek, ne robbanj fel! Csinálj bármit, csak ne robbanj fel!"
És Neville bájitala engedelmeskedett. Lassan elhalványodott és áttetsző lett, mint a víz.
Ennek kellett történnie? Neville gyorsan körbenézett a teremben. A többiek itala mind zöld volt. Jaj, ne! Piton tartott felé, szikrázó szemekkel.
Neville térdei megcsuklottak és önkéntelenül is remegni kezdtek. Belekapaszkodott az asztalába.
- Mondd, Longbottom! - sziszegte Piton. - Ez szerinted milyen színű?
"Valaki segítsen!" - üvöltötte Neville gondolatban, mikor Piton professzor elérte az asztalát. És a főzet megint engedelmeskedett neki!
Egy kis vékony, fehér örvény keletkezett benne, ami egyre nagyobb és nagyobb lett.
Neville gyorsan hátralépett, míg Piton a főzetet bámulva közelebb lépett.
- Mi a fenét műveltél, Longbottom? Még soha nem láttam, hogy egy főzet így viselkedjen!
- N… nem, nem tudom, uram - nyögte ki Neville alig hallhatóan.
Most már mindenki a főzetet nézte. Egy nagy tejfehér örvénylés töltötte ki az üstöt, közben pedig rotyogás és püffögés volt hallható.
Némely diák hátrébb húzódott, egy újabb Neville-féle robbanástól tartva.
Piton, aki valószínűleg ugyanezen töprengett, egyetlen pálcasuhintással eloltotta az üst alatt lobogó tüzet.
Túl későn! Egy hangos dörrenéssel szétrepedt Neville üstje és a rejtélyes folyadék beterítette Piton professzort.
Piton hangosan felordított, ahogy a forró főzet megégette bőrét.
Neville félelmében vinnyogott. Jaj, ne! A főzet Roxfort legkellemetlenebb személyét sebesítette meg! Neville úgy gondolta, neki vége van!
A többi diák megdermedt az ijedtségtől: A mardekárosok aggódtak Pitonért, míg a Griffendélesek Neville-lel éreztek együtt. Páran a bátrabbak közül közelebb mentek, hogy segíthessenek.
Piton ekkor tért magához, bár még mindig gyötörte a fájdalom.
- Ne! Ne nyúljatok hozzá! Nem tudom, hogy mi a hatása, de valamit egész biztosan csinál! Rakjatok rendet a teremben, és takarítsatok össze, de az italhoz ne nyúljatok! Az óra fennmaradó részében tanultok! Nincs házi feladat! - ezekkel a szavakkal megfordult, majd kiviharzott a teremből.
Az ötödéves Mardekárosok és Griffendélesek utána bámultak.
- Nincs házi feladat? - ismételte Harry Potter. Nem hitt a fülének.
- Nincs házi feladat - Ismételte Draco Malfoy is, Harryre nézve, és még azt is elfelejtette, hogy tulajdonképpen utálnia kellene.
Annyira szokatlan volt Pitontól a házi feladat elmaradása, hogy kerek öt percbe telt, míg felfogták, hogy tényleg ez a helyzet.
- Biztosan súlyosan megsebesült, ha így kirohant - jegyezte meg Hermione, mikor végre elkezdték a termet kitakarítani, úgy ahogy azt a professzor meghagyta nekik.
- Lehet, hogy fel kellene mennünk a betegszobába és megnézni, hogy van? - javasolta Harry.
- Megnézni, hogy hogy van!? - ismételte Ron kétségbeesve. - Harry! Itt most Pitonról beszélsz! Kit érdekel, hogy hogy van? Remélem, beledöglik!
- Nem hinném, hogy ennyire súlyos lenne, de a forró főzet biztosan leforrázta! Valószínűleg komolyabb égési sérülései lettek - vélekedett Hermione.
- De azt mondta, hogy van valami hatása - szipogott Neville, akit még mindig rettegéssel töltött el Piton bosszújának gondolata.
- Ugyan már, Neville! Rendbe fog jönni!- válaszolt Harry. - Mire elmúlik a bájital hatása, már csak az égési sérülései maradnak meg!
- És, ha nem múlik el a hatása? - vinnyogott reszketve tovább Neville.
- Biztos, hogy elmúlik! - nyugtatta Ron. - Minden bájital így tesz. Igaz, Hermione?
- Tulajdonképpen nem! A gyógyitalok, amiket elkészítünk, értelmüket vesztenék, ha elmúlna a hatásuk. Ezért elképzelhetőnek tartom, hogy Neville főzetéhez, bármi volt is az, ellenszerre is szükség lesz.
Neville ezt meghallván sírni kezdett. Ron boldogan ugrált a levegőben:
- Lehet, hogy egy egész hónapra megszabadulunk Pitontól, ha nem találnak addig ellenszert!
Ám a griffendélesek többsége nem osztotta lelkesedését, hanem Neville vigasztalásával volt elfoglalva.
A terem túlsó végében álldogáló mardekárosok is levonták a következtetésüket, de ellenben a griffendélesekkel, ők nagyon aggódtak. Elvégre Piton volt a házvezető tanáruk. Mi lesz a házával, ha nem épül fel hamarosan?
Ahogy befejezték a pince takarítását és a griffendélesek is boldogan elmentek (persze nem tanulni - kivéve talán Hermionét), a mardekárosok elindultak a betegszobához, hogy megtudják, hogy van a professzoruk. Persze nem jutottak messzire, mert Madame Pompfrey nem engedte be őket. Egyikük sem mehet be! Nem, nem meséli el, hogy mi történt a tanár úrral! És nem, nem hiszi, hogy holnap tanítani fog!
Ezzel becsapta az orruk előtt az ajtót. Egy ideig még kopogtattak, de Madame Pompfrey oda se hederített rájuk.
Nem tudta, mit mondhatott volna a diákoknak és pillanatnyilag fontosabb dolga is akadt. Úgy látszik, Neville Longbottom véletlenül egy fiatalító főzetet kutyult össze. Perselus Piton egyre csak fiatalodott, és eddig semmi sem használt. Kipróbált bájitalokat, varázsigéket és a kettő ötvözetét, de semmi sem segített.
Madame Pompfrey komolyan aggódott, hogy belehal Piton a folyamatba, de ha mégsem, akkor is elég fájdalmasnak tűnt a számára. Perselus legalább nem panaszkodott. Átnézte a készleteit, hátha talál még valamit, amit nem próbált ki.
Egyszerre csak megfordult, majd lekapott egy könyvet a polcról és odament az ajtóban álló Poppy-hoz.
- Itt - mondta a körülményekhez képest higgadtan. - Ez működhetne.
Pár órával később Madame Pompfrey Albus Dumbledore irodájában tanácskozott a többi tanárral, erről a vészhelyzetről.
Amikor el kellett mesélnie, hogy pontosan mi is történt a professzorral, azt kívánta, bárcsak valahol másutt lehetne. Úgy érezte, kudarcot vallott. Nem csak Perselus, de Dumbledore miatt is. Tudta, hogy Perselus jó barátja az igazgatónak, bár nem értette, hogy hogyan tudja hosszútávon elviseli a bájitaltan tanárt. De ebben a pillanat ő maga is átölelte volna, ha egészségesen besétálna hozzájuk a terembe.

*

- Azt mondod, hogy meg tudtad állítani a folyamatot, Poppy? - kérdezte aggodalmas tekintettel Dumbledore.
- Igen, Albus, de fogalmam sincs, hogyan fordíthatnánk vissza! - Ó, hogy mennyire gyűlölte, ha csalódást kellett okoznia.
- Teljesen biztos vagy benne, hogy megállítottad? Nincs már veszélyben, ugye?
- Amióta három órával ezelőtt megitta a főzetét, nem változott semmit. Hogy a főzet segített-e vagy a bájital veszítette el a hatását, azt nem tudom. És sajnos semmi ötletem sincs, hogyan változtathatnánk vissza! - fakadt majdnem sírva.
Ellenben Dumbledore bizakodva nézett körbe.
- Na, na Poppy! - mondta gyengéden. - Most, hogy már nincs közvetlen életveszélyben, lesz elegendő időnk, hogy találjunk ellenszert. Hívjuk ide Mr Longbottomot és kérdezzük meg, mit rakott a főzetbe.
- Megyek és idehozom! - ajánlkozott Bimba professzor. - Valószínűleg az üvegházban lesz.
- Imád a növények gondozásában segíteni - tette hozzá, a többiek meglepett tekintetét látva.
- De, Albus! Hetekig is eltarthat, amíg megtaláljuk az ellenszert! - sípolt Flitwick professzor. - Ki fogja addig a bájitaltant tanítani és a mardekáros házat vezetni?
- Nos - mondta Dumbledore a régi csillogással szemében, - úgy látszik ez a feladat rám hárul.
Madame Pompfrey még emlékezett, amikor Dumbledore volt a Griffendél ház feje, és tudta milyen sok örömöt okozott neki, de…
- Albus - kezdte finoman - Ugye tudod, hogy a mardekárosok, nem olyanok, mint a griffendélesek? Nehezebb velük elbánni, mert sokkal gyanakvóbbak és agresszívabbak. Ráadásul sokan nem szeretnek téged, mert még mindig a griffendélest látják benned!
- Ne aggódj, Poppy! Azt hiszem, egy ideig elbánok velük. Nem lehet az olyan nehéz. Perselus remekül elbánt velük, pedig nehezen jön ki az emberekkel, nem?
Ezzel Madame Pompfrey is egyetértett, de egy halk hang a fejében mégis azt súgta, hogy mennyire különbözik Dumbledore Pitontól. Majd most kiderül, hogy vajon alábecsülték e Perselus házvezetői munkáját, vagy sem.
- Ha már Perselusról beszélünk - kapcsolódott be a beszélgetésbe McGalagony professzor. - Mit csináljunk vele? Nem zárhatjuk be a betegszobába!
- Nos - habozott egy pillanatig Dumbledore. - Hány éves lehet most, Poppy?
- Hány éves? Nem tudom, nehéz megmondani.
- Egy durva becslés is megteszi - mondta Dumbledore finoman.
- Hm, 12-13 évesnek néz ki, de ha jól emlékszem, alacsony volt kiskorában, így pedig 14-15-re becsülöm a korát. Ezzel tudsz valamit kezdeni?
- Ebben az esetben, berakjuk az ötödikes mardekárosok közé - Határozott Dumbledore. - Illik közéjük. Lemerem fogadni, hogy élvezni fogja a második gyerekkorát.
- Albus! - kiáltotta McGalagony professzor. - Ugye nem mondod komolyan, hogy be akarod ültetni az iskolapadba?
- De, komolyan mondom! Igaz, hogy megmaradtak az emlékei, de a főzet nemcsak a testére, hanem a szellemére is hatással volt. Pontosan annyinak érzi magát, mint amilyen fiatal a teste. Legalább kiderül, hogy mennyit felejtett el az évek alatt! - kuncogott Dumbledore.
- De Albus!- makacskodott McGalagony. - Nem emlékszel, milyen volt a 15 éves Perselus? Nem tehetjük egy osztályba Neville Longbottommal, Hermionéval, Harry-vel és Malfoy-val. Az kész őrültekháza lenne! Könyörgök, Albus… ne tedd ezt velem!
- Nyugodj meg Minerva! Azért annyira nem volt rossz. Különben is, Harry nem James, és Sirius Black sincs itt. Ráadásul, ha jól emlékszem, igen gyenge volt átváltozástanból. Foglald le nehezebb feladatokkal, és akkor nyugtod lesz.
- Végülis, nem ártana, ha megtanulna még egy-két alapvető transzformációt… - töprengett McGalagony. - Már teljesen feladtam a reményt akkoriban, emlékszel?
- És mi lesz a repüléssel? - kérdezte Madame Hooch. - Emlékeznek még, mennyi kárt okozott akkoriban Perselus? Már így is, Neville-nek hála, fogytán van a seprűkészletem. Nincs szükségem még egy Neville-re az osztályomban!
- Be kell vallanom, ez sokba kerülhet nekünk!- sóhajtott Dumbledore. - Rendben, felmentem a repülőórák alól. Elvégre a kviddicsjátékosok is fel vannak mentve…
- Ha ilyen rossz volt az iskolában, - kérdezte Flitwick meglepetten - hogyan lett belőle tanár?
- Ó, lehet, hogy nem volt kimagasló repülésben és átváltozástanban, de mindig jeles volt a többi tantárgyból Néha bosszantóbb volt, mint Hermione - emlékezett Dumbledore mosolyogva.
Ebben a pillanatban ért vissza Bimba professzor a nagyon rémültnek tűnő Neville kíséretében.
Amikor megtudta, hogy mi történt Piton professzorral, sírva esküdözött, hogy csak egy baleset volt, és nem tehet róla. Meg kellett nyugtatniuk, hogy beszélhessenek vele, de nem mentek sokra a kapott információval. Neville nem emlékezett pontosan az összetevőkre, és azok mennyiségére, arra meg már pláne nem, hogy milyen sorrendbe dobta az üstbe őket.
Végül úgy döntöttek, hogy segítségül hívják a Beauxbatons és a Durmstrang bájitaltan tanárát.

*

Neville futólépésben hagyta el a tanácstermet, hogy egy igen érdekes történettel térhessen vissza barátaihoz. Nemsokára már az egész iskolában úgy elterjedt, mint a futótűz.

Perselusnak még két napig, amíg az égések meggyógyultak, a betegszobán kellett maradnia. Utána egyenest a mardekár hálótermébe költözött, ahová beállítottak számára még egy ágyat.
- Tisztában vagy vele, hogy mit jelent egy tanár a hálószobánkban? - morgott Blaise Zabini, mikor pénteken az utolsó óra után visszatértek a közösségi terembe.
- Nem sokáig lesz ez így, Blaise! - próbálta Draco megnyugtatni. Zabini egész idő alatt az agyára ment, de Draco alig talált valakit, akivel beszélgetni tudott volna. Legalábbis olyasvalakit, aki megértette volna, hogy igazából mit érez és gondol. Nem mintha Blaise értette volna. Valamivel intelligensebb volt, mint Crack és Monstro, ami gyakorlatilag bizalmasává léptette elő a fiút.
"Bárcsak lenne egy igazi barátom!" gondolta Draco. "Valaki, akivel mindent megoszthatok és megért."
- Egész nap viselkednünk kell majd! - panaszkodott Blaise. - Fogadjunk, hogy beköp, ha még fent leszünk tíz után, vagy ha házit másolunk!
- Ja, még csak nem is verekedhetünk egy jót, míg el nem húzza a csíkot! - fűzte hozzá fanyarul Crack.
- Lehet, hogy meg kellene vernünk! - javasolta Monstro.
Crack és Monstro kedvenc hobbija az emberek szítása és elverése volt.
Draco nem tudott más egyéb hobbijukról. Állandóan vele voltak, igaz, nem nagy a szellemi kapacitásuk, de testőrnek megteszik.
- Szerintem próbáljunk meg viselkedni, és várjuk ki, hogy eltűnjön, - magyarázta - úgyis elmondaná Dumbledore-nak, hogy bántottuk, és akkor tényleg bajban lennénk.
Crak és Monstro erre elnémult, de Blaise még nem adta fel.
- Legalább hozzuk a tudomására, hogy nem látjuk szívesen! - mondta. - Tudjátok, cikizzük meg ilyenek! Te jó vagy ebben, Draco. Te majd megmutatod neki!
- Igen, lehet! - Draco tényleg jól értett mások megsértéséhez, és általában tetszett is neki ez a játék, de most nem tudott szívből örülni ennek a lehetőségnek. Eszébe jutott, hogy számtalan alkalommal, amikor elkésett az óráról, elfelejtette a háziját vagy Potterrel veszekedett, Piton elengedte a büntetését.
Piton jobban szerette Draco-t a többi mardekárosnál. Ezt az egész iskola tudta, de Pitont ez nem érdekelte. Draco sokszor hallotta a diákokat erről a háta mögött sugdolózni. Mind azt hitték, hogy Piton az apjának, Lucius Malfoy-nak akar ezzel hízelegni, de volt, aki azt terjesztette, hogy Lucius megzsarolta Pitont.
Draco ezekről nem vett tudomást. Nála senki sem tudta jobban, mennyire nincs igazuk. Lucius Malfoy ugyanis szívből gyűlölte Pitont és leginkább távol akarta tőle tartani a tanárt.
Nem, Draco-nak tényleg nem volt fogalma arról, hogy miért kedveli ennyire Piton, de jól esett neki. Mi? Tényleg megkedvelt volna egy tanárt? Biztos nem! Hogy mik eszébe nem jutnak!

- Vajon fenn van már? - kérdezte, mikor a társalgóból felfelé tartottak a hálótermük felé.
"Azonkívül kíváncsi vagyok, hogy néz ki!" - gondolta.
És tényleg ott feküdt összegömbölyödve egy kisfiú az ötödik ágyon, melyet Crack és Monstro legnagyobb bosszúságára arra a szabad helyre raktak, ahol verekedni szoktak. Olvashatott, mert egy nagy könyvet tartott a kezében, de abbahagyta és felült az ágyon, mikor a fiúk beléptek a terembe.
A négy mardekáros megállt az ajtóban és onnan fixírozták. Kicsi volt! Hogy pontosak legyünk, nagyon kicsi! Lehet, hogy még Draco-nál is kisebb, aki Harry mellett a legkisebb volt évfolyamában.
Mikor Gregory, aki messze a legnagyobb volt az osztályában ezt látta, felbátorodott, bement a szobába, majd kihívóan megállt a fiú előtt. Vigyorgott, ránézett Draco-ra, majd cinikusan megkérdezte:
- És hogy hívjunk téged? Mini-prof?
A többiek hangosan nevettek. A fiút ez egyáltalán nem hatotta meg. Fekete hideg szemével nyugodtan és határozottan nézett fel Gregory-ra. Monstronak vissza kellett fogni magát, hogy ne lépjen meglepetésében hátra. A fiúnak ugyanolyan leereszkedő tekintete volt, mint Draco-nak! És ő még azt hitte, hogy Draco-nak a szürke szemétől ilyen hideg a tekintete.
- A nevem Perselus, ha ezt elfelejtetted volna!
Még a hangja is olyan hideg volt, mint a jég! Pont olyan higgadt és nyugodt volt, mint amikor még tanított. Egyáltalán nem ijedt meg a nagyra nőtt Monstro-tól. Vincent kicsit közelebb jött, hogy segítségére lehessen barátjának, szükség esetén.
- Tartsd magad tőlem távol! - morogta Monstro fenyegető hangon. - Nem akarjuk, hogy bármi közünk legyen egy ilyen kis senkihez, szóval hogyha zaklatsz minket, Vincent és én darabokra fogunk tépni!
Draco valószínűleg pisloghatott, mert nem látta, hogy Perselus megmozdult volna. A fiú még mindig az ágyon ült és kegyetlenül mosolygott, miközben Monstro mindkét kezét vérző orrára szorította. Ujjai között csöpögött a vér.
- Ne fenyegess! - magyarázta Perselus ugyanabban a hideg hangnemben, amit az előbb is használt. - Sokkal veszélyesebb vagyok, mint ti együttvéve!
Vincent megragadta a gallérjánál fogva és teljes erővel áthajította a szobán, neki a falnak.
Draco halk nyögést hallott, amikor kiszorult Perselusból a levegő, de az még mindig mosolygott. Perselus gyorsan összeszedte magát és Vincent sípcsontjába rúgott, mire a nagydarab fiú leengedte őt és hátra tántorgott. Perselust körbevette a négy ellenséges fiú.
- Szóval fiúk, verekedni akartok? Oké, gyertek! - mondta, miközben jéghideg pillantást vetett Blaise-re. Draco Gregory-ról, aki még mindig vérző orrát tapogatta és a fájdalom ellen küzdött, Vincentre pillantott. Crak egyik kezével a lábát simogatta, miközben gyanakodva méregette Perselust. Érezte Blaise enyhe remegését, aki önkéntelenül is meghátrált a hideg fekete szemek előtt és most szorosan mellette állt.
"Ja, még csak nem is verekedhetünk egy jót, míg el nem húzza a csíkot" - visszhangoztak Vincent szavai a fejében. "Még hogy nem verekedhetnek! Máris beléjük kötött! És milyen nyugodt volt mindeközben! Mintha csak sérthetetlennek hitte volna magát!"
Draco mereven nézte az ágy fölött lógó órát, mintha az a segítségére lehetne. De várjunk! Az óra valóban segíthet neki! És segített is!
- Nincs időnk verekedni - magyarázta abban a reményben, hogy hangja ugyanolyan nyugodt, mint Perselusé volt. - Öt perc múlva vacsora! Menjünk!
Ledobta táskáját az ágyára, és megkönnyebbült, amikor látta, hogy Vincent és Blaise egyetértenek vele. Perselus megvonta a vállát és elkezdte kisimítani gyűrött talárját, miközben Gregory elejtette a táskáját ott ahol állt, és kibotorkált a teremből, valami olyasmit motyogva, hogy "Pompfrey…orr…betört…"

Holott senki nem hívta, Perselus szorosan követte a három mérges fiút a nagyterembe.
Mikor belépett a nagyterembe, mindenki elnémult és leplezetlenül figyelte, ahogy a mardekáros asztal felé indult. Úgy tűnt, Perselust ez a legkevésbé sem izgatja és nyugodtan foglalta el Gregory helyét Draco jobbján. Draco a szeme sarkából figyelte Perselust, és azon töprengett, mi lesz, ha Gregory visszajön és Perselust találja a helyén. Perselus nem tudta, vagy amit Draco valószínűbbnek tartott, nem érdekelte, hogy kinek a helyén ül. Elégedettnek tűnt magával és mindenkire megsemmisítő pillantást vetett, aki csak megbámulta. A mardekár asztalánál szokatlanul nagy volt a csend. Nem merték megszólítani a barátságtalan idegent.
"Lehet, hogy még a griffendélesek asztalánál is érzik ezt a feszültséget" - gondolta Draco.
Kíváncsian töprengett azon, hogy vajon Perselus tényleg beárulná-e őket, ha vétenének a szabályok ellen, mint azt már számtalanszor meg is tették. Draco többé nem félt a tanártól, Perselus Pitontól, de a fiúval már sokkal nehezebb lesz kijönni.
A vacsora viszonylag nyugodtan telt és Perselusnak sikerült mindenkit megbántania, aki meg merte őt szólítani, de senki se mert visszavágni. Hamvába holt ötlet volt szócsatát kezdeményezni vele, hisz ki tudná felülmúlni Perselus Piton szarkazmusát?

Perselus és Gregory összetűzésére nem került sor, mert Monstro nem jelent meg a vacsorán. Lehet, hogy Perselus sejtette, hogy nem tér vissza időben a betegszobáról. Elvégre ő volt az, aki összetörte az orrát. Valószínűleg pontosan tudta, mekkora kárt tett benne.
Draco ahogy végzett a vacsorával, visszasietett a hálóterembe, felkapta a kviddics köpenyét és elment az edzésre. Csak amikor végre elérte a pályát, tudott egy kicsit ellazulni. Nincs Blaise, se Crak, se Monstro, de ami a legjobb, nincs Perselus se itt! Most végre lett egy kis nyugalma, miközben az aranycikeszt fürkészte és a gurkók elől manőverezett.
"Ez legalábbis biztosan nyugalmasabb, mint ami most a hálóteremben folyhat!" - gondolta.

Draco tíz perccel lefekvés előtt tért vissza. Azt kívánta, bár maradhatott volna tovább, míg mindenki alszik, de nem akart kockáztatni.
Mikor átlépett a titkos ajtón, hangos beszélgetésre vagy verekedésre számított, de megdermedt, amikor halotti csend vette körbe. Ez nagyon szokatlan volt! A mardekárosok általában addig maradtak fenn, amíg már a fáradságtól össze nem estek, vagy amíg valaki ágyba nem küldte őket (ez a valaki rendszerint Piton volt!).
Első pillantásra üresnek tűnt a társalgó, de mikor jobban körbe nézett észrevette Perselust a kandalló előtti legjobb fotelban, ami a hetedikeseknek volt fenntartva, boldogan ücsörögni. Úgy tűnt, írt valamit, de csak öntudatos vigyorral nézett Draco-ra. Legalább nem a jéghideg pillantásával méregette!
- Hey, hol vannak a többiek? - kérdezte Draco zavartan.
- Nekem úgy tűnik, lefeküdtek. Vagy Dumbledore-tól tartanak, vagy nem tetszik nekik a társaságom. Valószínűleg ez utóbbi. Gondolom, te is mész lefeküdni.
Perselus inkább szórakozottnak tűnt, semmint barátságtalannak. Ha nem látta volna verekedni, azt hitte volna, hogy egy kedves fiúval van dolga. Lehet, hogy oda kellene mennie, és beszélgetni vele?
De ekkor eszébe jutott, hogy mit szólnának a barátai, ha megtudnák, hogy egy tanárral próbál barátkozni, és úgy döntött, keresztülnéz Perseluson és felmegy lefeküdni. A hálóban sötét volt, és már mindenki aludt. Milyen unalmas! De legalább nem nyaggatták. Kedve lett volna rajzolni, vagy befejezni a dal szövegét, amit már régebben elkezdett, de akkor le kellett volna mennie a társalgóba. És akkor persze Perselus is látta volna, hogy mit csinál.
Nem, az szóba se jöhetett! Semmiképp nem akarta, hogy rájöjjenek a hobbijára, pláne nem Perselus! Neki is le kell feküdnie, mint a többieknek.

*

Egy hangos csörömpölés, majd egy kiáltás rángatta őt vissza a valóságba álmából, és felült az ágyában.
- Mi a fene…?-
Albus Dumbledore állt csurom vizesen az ajtóban, fején egy vödörrel.
"He?" és "Ki?" voltak zavart társai első szavai.
Perselus ezzel szemben az ágyán fetrengett a nevetéstől. Dumbledore lassan és megfontoltan levette fejéről a vödröt, majd szigorúan végignézett a szobában.
- Nem gondoltam volna, hogy belesétálsz egy ilyen régimódi csapdába! - kuncogott Perselus, mikor Dumbledore ránézett.
- Kinek az ötlete volt? - kérdezte egy idő után. Perselus újra nevetni kezdett, miközben a többiek elképedve bámulták Dumbledore-t. Mi a fene folyt itt?
- Holnap reggeli után mind az öten jelentkezzenek nálam, büntetőfeladatra! - jegyezte meg az igazgató, majd a vödörrel a kezében szép lassan kisétált a teremből, és becsukta maga mögött az ajtót.
- Mi történt? - suttogta Blaise.
Draco-ban szörnyű gyanú merült fel.
- Perselus, mit tettél? - kérdezte kifejezéstelen arccal.
- Felállítottam egy vízzel teli vödröt a nyitott ajtó tetejére! - jött a szakszerű válasz.
- Te kis patkány! Miattad mindannyian büntetést kaptunk! - üvöltötte Blaise.
- Azt hiszem ebben igazad van - folytatta ugyanolyan nyugodtan Perselus.
- Menj utána, és mondd meg neki, hogy ez a te műved volt! Nekünk ehhez semmi közünk nem volt! Ez nem igazságos, hogy mi is büntetést kaptunk! - követelte Vincent.
- Vessetek magatokra! - mosolygott Perselus, majd megfordult a másik oldalára, és úgy tett, mint aki alszik. Ezzel szemben Draco Gregory-t bámulta, aki tőle szokatlan módon nyugodtan ült az ágy szélén és az orrát tapogatta. Nem, Gregory nem félt az aranyos kis Perselustól, vagy mégis?

A reggeli katasztrofális volt.
Perselus elsőként érkezett a mardekárosok közül a nagyterembe, és újra elfoglalta Gregory helyét. Nem sokkal ez után Gregory is megérkezett és mikor látta, hogy már foglalt a helye, megfenyegette Perselust, de hiába. Vincent, aki attól tartott, hogy barátjának újra betörik az orrát, odasietett, de ekkora Perselus már felállt a padra és leöntötte Gregory-t egy kanna tejjel.
Perselus farkasszemet nézett McGalagony professzorral (amit végül Perselus nyert meg), és a következő pillanatban kirobbant körülöttük csata. Mindenütt étel repkedett és csak kevesen maradtak tiszták. Természetesen valamennyien számíthattak újabb büntetőfeladatra.
Végül Gregory-nak sikerült elkergetnie egy negyedikes mardekárost Blaise mellől, így Vincenttel szemben leült. Draco, aki Vincent és Perselus között ült, azon gondolkodott, hogy ki kellene őket valahogy békíteni, de ez olyan szerep lett volna, amit még soha nem volt alkalma kipróbálni. Véleménye szerint még egy tapasztalt békítőnek is beletörne a foga, látván a dühös és gyilkos pillantásokat Gregory és Perselus között.

Dumbledore nem jelent meg a reggelinél. Az a hír járta, hogy csúnyán megfázott, és inkább ágyban maradt. Draco-nak eszébe jutott a csuromvizes igazgató, és megborzongott, hisz január közepén jártak és igen hideg volt a folyosókon.
Reggeli után rögtön az igazgatóhoz mentek. (Persze Perselus tudta a jelszót, amivel bejuthattak!)
A híresztelésekkel ellenben Dumbledore az íróasztala mögött ült, igaz elég vörös volt az orra, ami a történet egy részét igazolni látszott.
- Á, igen. A büntetőfeladatotokért jöttetek, ugye? - mosolygott.
Draco-nak egyáltalán nem tetszett ez a mosoly.
- Beszélgettem erről Mr. Friccsel, és úgy hiszem megtaláltuk számotokra a legmegfelelőbb munkát. Mivel ennyire kedvelik a vizet, most lehetőségük nyílik felmosni a bejárati csarnokot! Természetesen varázslat nélkül!
Jaj, ne! A csarnok tiszta sár és latyak, ahogy a diákok behordták a havat kintről. Órákig kell majd sikálniuk!
- De mi nem is csináltunk semmit! - sírt Blaise, akinek még mindig tejbegrízes volt a haja. - Ez csakis Perselus műve volt!
- Igen Perselus, meséld el neki az igazságot! - sürgette Draco, aki egy lekvárfoltot dörzsölgetett a jobb karján.
- Milyen igazságot? - kérdezte Perselus ártatlanul, majd kedvesen rámosolygott Dumbledore-ra. Még Draco is kénytelen volt belátni, hogy úgy festett, mint egy földre szállt angyal, annak ellenére, hogy arca kukoricapelyhes és narancsleves volt. - Csak azért piszkáltok, mert nem tetszik nektek a képem! - adta elő édesen.
Dumledore vádlón nézett Draco-ra, majd elküldte őket vödörért és súrolókeféért (- Tudjátok, hol találjátok őket! -).
A csarnok takarítása messze nehezebbnek bizonyult, mint azt Draco elképzelte. Közvetlenül a bejárat előtt hatalmas hógolyócsata bontakozott ki a harmadéves hugrabugosok és a másodéves griffendélesek között, és az eltévedt golyók sokszor berepültek a csarnokba. Ráadásul voltak, akik állandóan ki-be rohangáltak, újra meg újra összelatyakozva a tiszta padlót.
Ekkor egy nagyon idegesítő griffendéles elcsúszott Perselus megbűvölt keféjén és felrúgta Vincent vödrét, véletlenül rálocsolva annak koszos tartalmát Draco-ra. A dühös fiú csurom víz lett, majd megragadta a megbűvölt kefét, felállt és Perselushoz vágta.
- Szóval így állunk! - ordította. - Varázslat nélkül kell takarítanunk, úgyhogy kezdj el sikálni! Ráadásul MINDEN A TE HIBÁD!
- Nem, nem akarok úgy kinézni, mint te, szőke herceg! - válaszolta Perselus hűvösen.
- Ezt hogy értsem? Hogy nézek ki? - kérdezte Draco riadtan.
- Mintha most halásztak volna ki egy pocsolyából!

Mrs. Norris, aki a lépcső harmadik fokán ült eddig, hogy távol maradjon minden nedves dologtól, most felállt és egy arrogáns fújtatással elindult, hogy jelentést tegyen Fricsnek. Még egyszer visszapillantott a vizes Draco-ra, majd eltűnt a lépcső tetején.

Draco meglendítette Perselus felé a saját vödrét.
- Majd én megmutatom neked, hogy milyen érzés vizesnek lenni!
Gregory és Blaise is felkapta a vödrét és követték a csatába. Vincent egy pillanatig szánakozva nézte saját, üres vödrét, majd felkapta Perselusét és követte őket.
Aztán egyszer csak megjelent Frics és véget vetett a harcnak, amelyből valamennyien csöpögve keveredtek ki, és melyet most Perselus elvesztett. Négy ellenfél, amelyikből három ráadásul sokkal nagyobb, mint maga, már számára is túlerőnek bizonyult. Ennek ellenére mind a négyüket érte rúgás és harapás.
Frics egy pillanatig némán rájuk meredt. Mert nem emlékezett, hogy látott-e már valaha életében ilyen fegyelmezetlen csürhét. Elkobozta a fiúk varázspálcáját és leszidta Perselust, amiért az megbűvölte a súrolókeféjét, majd elküldte őket átöltözni, mielőtt folytatniuk kellett volna a munkát. A padló rosszabb állapotban volt, mint amikor nekifogtak.
Ezután egyenesen Dumbledore-hoz ment jelentést tenni.

Korán érkeztek és nagyon rossz hangulatban az ebédre, és ezt a többi diák is észrevette. Draco most már egyáltalán nem érzett késztetést a békítő szerepéhez. "Valószínűleg" - gondolta - "én magam robbantok ki nemsokára egy verekedést!"
De visszafogta magát. Miután McGalagony professzor értehetetlen oknál fogva közel a mardekárosokhoz vette be állását és állandóan az ötödéveseket figyelte, ugyanakkor a griffendélesekre rá se nézett, Draco nem merte megtámadni Perselust.
Susan, egy félénk mardekáros lány óvatosan közelebb ment Perselushoz.
- Ömm, Piton professzor, uram - kérdezte reszkető hanggal.
Perselus odafordult a lányhoz.
- A nevem Perselus! - mondta ingerülten.
Susan hátrahőkölt, és majdnem elrohant, de aztán összeszedte magát.
- Tudna nekem a bájitaltan házi feladatom elkészítésében segíteni? Nem értem egészen a könyv szövegét, uram… ömm Perselus.
- Miért segítenék? Mit kapok érte cserébe? - kérdezett vissza barátságtalanul.
Susan sápadtan és reszketve halkan megkérdezte:
- Mit akar cserébe?
- Hm… tudom már! Megírom a házidat, ha ezt beledobod Neville Longbottom levesébe! - mosolygott Perselus, majd odanyújtott neki egy filibuster-petárdát.
- Hé, ezt meg honnan szerezted?- kérdezte Draco kíváncsian.
- Blaise ládájában találtam! - mondta Perselus szárazon.
- Mi? Kutakodtál a ládáinkban? - kiabálta Crak.
- Nem, csak Blaise ládájában! A tietekre nem volt időm… még nem!
Ekkor már McGalagony professzornak is közbe kellett lépnie, hogy megakadályozzon egy újabb verekedést.
Susan kihasználta a felfordulást és gyorsan átvágott a termen, egyenest a griffendél asztalához, és beledobta a petárdát Neville tányérjába. BUMM! Ezúttal a griffendélesek voltak étellel beborítva.
A szegény, félénk Susant azonban Hagrid hamar fülön csípte és magával húzta Dumbledore-hoz.
- Piton professzor megígérte, hogy segít a házi feladatomat megoldani, ha beledobom a petárdát a levesbe! - védekezett zokogva a lány.
- Húsz pont a mardekártól! - krahácsolta Dumbledore rekedten, majd kifújta az orrát. Sóhajtva visszaült a helyére.
"Mi ütött Perselusba? Tényleg úgy viselkedik, mint gyerekkorában! Remélem ezzel csak Neville-en akart bosszút állni. Remélem, nem kezd el megint verekedéseket szítani és az órákat zavarni! És ha megint…! Nem, nem azt biztos nem fogja még egyszer megpróbálni! Merlin, segíts nekünk!"
Draco vigyorogva öltötte Harry-re és barátaira a nyelvét, mikor azok tésztával és egyéb étellel a hajukban átvágtak a termen, hogy átöltözzenek. Harry mérgesen állta Draco tekintetét, és ebben a pillanatban rossz érzése támadt a mardekáros fiúnak. Immáron nem volt vitás, hogy kit tartanak ezért a merényletért felelősnek a griffendélesek. Kinek is jutna eszébe Piton professzorra gyanakodni? Őt soha nem vádolnák ilyesmivel!

A pálcája nélkül Perselus is arra kényszerült, hogy megfogja a kefét és nekiálljon sikálni. Kevés lelkesedéssel állt a munkához, míg a többiek keményen takarítottak. Ha nem fejezik be ma időben, akkor holnap is itt kell görnyedniük, pedig már alig várták a roxmortsi kirándulást! Azt pedig a világért sem akarták elmulasztani!
Perselus eközben elkezdett a piszokba a keféjével rajzolgatni: le, föl, egy hullám, egy kör, egy négyzet… aztán egy fa, egy tó fölötte felhőkkel, egy kutya, mely a vízparton rohangál…
Draco tátott szájjal nézte a képet. Mit csinált Perselus? Tényleg lehet a koszba képeket rajzolni?! Oda jobban illene egy sárkány, nem pedig kutya! De aranyos kutya volt! Mi lenne, ha a sárkány a kutyát kergetné? Lehet, hogy Perselus nem tudott olyan jól sárkányt rajzolni? Segítsen neki? Megrajzolja neki a sárkányt?
- PERSELUS! MI A FENÉT CSINÁLSZ??? TAKARÍTANUNK KELL!!!
Ez Blaise volt! Egy pillanatig Draco nem értette, miért van úgy kikelve magából, aztán eszébe jutott a holnap és Roxmorts.
- Miért, nem tetszik a képem? - kérdezte Perselus ártatlanul.
- NEM! - kiabált egyszerre mind a négy felháborodott fiú.
- Rajzoljak mást?
- NEM!
Albus Dumbledore megfordult az első emeleten, ahol eddig állt a fiúkat figyelve, majd fejét csóválva elindult az irodájába. Mennyi mindent kell még elviselnie ennek az iskolának, mire megtalálják az ellenszert? Vajon mi jöhet még ezek után?

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK