Az egész két hónappal korábban kezdődött. Már ébredéskor érezte, hogy valami nem stimmel, de nem jött rá, mi lehet az.

A fürdőszobában nyelvet öltött a tükörre, de nem látott semmi furcsát magán. Sápadtfehér arc, karakteres orr, mogorva tekintet.

Reggelizni indult. Út közben szerencsére senkivel sem futott össze, így nem kellett jópofiznia, amit annyira utált.

A Nagyteremben biccentett a kollégái felé, néhány útjába tévedt diákot keresztüldöfött tekintetével, majd kávét ivott reggeli gyanánt.

Hétfő volt, tanévkezdet. Bájitaltan laborjába sietett, hogy mindent előkészítsen az elsősök szívélyes fogadására. Külön örömmel töltötte el, hogy első óráját a Griffendél-Mardekár kis elsőseinek tarthatta meg.

Pontosan nyolc órakor a bájitaltan tanterem ajtajához lépett. A griffendélesek ijedten rebbentek szét, útjára engedve. Kivágta az ajtót, megfordult – figyelve talárja megfelelően félelmetes lobogására -, és intett, hogy kövessék befelé.

A teremben megköszörülte torkát, és belekezdett az évek alatt tökéletesre csiszolt egy órás beszédébe. Azaz, csak belekezdett volna, de egy hang sem jött ki a torkán.

Még egyszer nekifutott, de nem járt sikerrel, így sietve – még véletlenül sem annyira sietve, hogy menekülésnek tűnjön – elhagyta a termet.

Mi tehet az ember, ha nincs hangja? Normális esetben megiszik egy kálciumos pezsgőtablettát vízben feloldva, vagy felkeresi orvosát, gyógyszerészét, gyógyítóját.

Perselus Piton nem hitt semmiféle mugli kuruzslásban és bájitalban, a Gyengélkedőt pedig egy ideje igyekezett elkerülni, így a pincébe ment. Az elkövetkező órákban átlapozott néhány könyvet, kipróbált egy-két bájitalt, de nem járt sikerrel.

A nagy kutatásban véletlenül kihagyta a következő óráját is. A hasa kordulása jelezte, hogy már dél van, eljött az ebédidő.

Kicsit aggódva ment a Nagyterembe. Attól félt, ha valaki észreveszi problémáját, erőnek erejével a Gyengélkedőre rángatja.

A fal mellett osont el a bejáratig, majd igyekezett gőgös, lekezelő arcot vágni, hátha így senki se mer hozzá szólni.

Taktikája bevált, semmi baj sem történt ebéd alatt. Még Minerva, az igazgatónő sem kérte számon, mit művelt délelőtt ahelyett, hogy megtartotta volna az óráit.

Ezen felbuzdulva kihagyta délutáni óráit is, és a könyvtárban kutatómunkába fogott. Még éjszaka is a sorokat rótta, megfelelő gyógymód után kutatva.

Hajnalban tért nyugovóra, titokban abban reménykedve, reggel úgy ébred, vége ennek a rémálomnak.

Másnap reggel kiugrott az ágyból, majd óvatosan beszélni próbált. Furcsán érezte magát – megszokta, hogy lakásában a csend az úr, hisz magában nem szokott beszélni.

Mondanom sem kell, hogy nem járt sikerrel. Így mindenre felkészülve megacélozta magát, és felkészült az elkövetkező rettentő napra.

Piton már egy hete küzdött a némasággal. Étkezésekkor taktikája – a gőgös, elutasító arckifejezés – remekül bevált, senki sem akart szóba állni vele.

Óráit is megtartotta már. A hozzávalókat és az utasításokat felvarázsolta a táblára, mellé fenyegetően nézett. Legnagyobb baja azzal volt, hogy házpontokat csak szóban lehetett levonni, írásban nem.

Más a helyében már a Gyengélkedőre sietett volna, de ő erős maradt. Nem, nem megy a Gyengélkedőre!

Egy hónappal később rosszkedvűen turkálta maga előtt az ételt. Hangjában semmi változás, és egy ideje már mogorva arcot sem vágott, mégsem kereste senki a társaságát. Ennyire nem tűnik fel senkinek, mi van vele? Egy hónapja meg sem szólalt, és semmi következménye?

Az órái is rémálomba illettek. A diákok először féltek tőle, de a hangja nélkül elvesztette minden tekintélyét. Először csak halk suttogás indult meg a háta mögött, de néhány nap múlva már nyílt lázadás vette kezdetét. Testi fenyítést nem alkalmazhatott, házpontokat nem tudott levonni.

Óráján hajáról, orráról, nem létező szerelmi életéről folytattak fennhangon eszmecserét, miközben elvarázsolt papírrepülők keringtek a feje körül. Más itt feladta volna, és szakember segítségét kéri, de Perselus Pitont más fából faragták. Csak magában bízhatott, a Gyengélkedőt nagy ívben elkerülte, inkább minden szabad percében kísérletezett és kutatott. De egyszer mindenki feladja…

Két hónappal a végzetes reggel után Hermione Granger papírokat rendezgetett a Gyengélkedőn irodájában, amikor erőteljes kopogást hallott.

- Ki az? – kiáltott ki.

Válasz nem érkezett, így tovább folytatta a pakolgatást. Újabb kopogás zavarta meg, így végül kilépett, megnézni, ki szórakozik vele.

Perselus Piton állt az ajtóban, bosszús arckifejezéssel, kezében egy pergamentekerccsel. Szó nélkül a nő kezébe nyomta.

Hermione Granger érdeklődve olvasta a sorokat, majd vigyorogva a férfira nézett.

- Nincsen hangja két hónapja? Én ezt eddig miért nem vettem észre? Bár… igaz, ami igaz, egy ideje úgy éreztem, sokkal kellemesebb a társasága… Szóval ezért! – nevetett fel vidáman.

Piton kérdő tekintetét látva gyorsan magyarázni kezdett.

- Meglepődik? Pedig így van. Az utóbbi időben sokat gondolkodtam magán. Ha tudtam volna, hogy annyi a rejtély nyitja, hogy nem tud beszélni! Megtaláltam végre a gyenge pontját, professzor! A szája nélkül elveszett ember. A gúnyos hang nélkül viszont egész jó pasi, így azt hiszem, nagy szolgálatot teszek az emberiségnek, ha nem segítek magán!

Piton dühös arcáról le lehetett olvasni, mire gondol most, de Hermione szavakba is öntötte.

- Azt próbálja bizonygatni, nem csak gúnyos megjegyzésekre használja a száját? Bizonyítsa be! – komolyodott el hirtelen, és ajkait a férfiére tapasztotta.

Piton, ha lett volna hangja, felsikolt. De mivel nem volt, nem tehetett mást: viszonozta a csókot.

- Talán nem is olyan rémisztő ez a nő a barátai és egyéb furcsaságai ellenére… hm… elég jól csókol… hm… valamilyen ellenszolgáltatásért cserébe talán megkönyörül rajtam, és segít… A cél érdekében nem árt, ha kigombolom a blúzát… Elszántságom óriási… hm… nem csak az… Szent Merlin, ez egy bestia!... Vajon honnan van korbácsa?... Ha az nem tűnt fel senkinek, hogy hónapokig nincs hangom, lehet, hogy azt sem veszik észre, hogy ez a nő az ágyához bilincselve tart… Kikérem magamnak, hogy valaki szexrabszolgának nézzen!... Oh, ezt lehetne még egyszer?... De kérem, ehhez kissé már idős vagyok, nézzen fiatalabb szerető után, ha akrobatikázni szeretne… Igen, ott, még… Kérem… Segítség! Mentsen már meg valaki! Ez a nő egy perverz őrült!... Na jó, nem bánom, a barátnője is csatlakozhat, ha ennyire szeretne… Hagyja békén a hajamat, nincs annak semmi baja!... Fájó szívvel, de megengedem, hogy a kádban kényeztessen… Egy régi rajongóm? Nem bánom, ő is jöhet… Nem, Viktor Krumról szó sem lehet! Segítség!!!!!!!!

A folytatást inkább takarja balladai félhomály…