MEGJEGYZÉS: a Lumos azonos elnevezésű kihívására készült.
SZEREPLŐK: Voldemort, Lucius Malfoy, Perselus Piton, Albus Dumbledore, Harry Potter
TARTALOM: Lucius (és a világ?) tragédiáját mutatja be.
KORHATÁR: 14, slash.
Gyerekáldás
- Szülni fogok, Lucius. Anya leszek!
……………………………………………………………………………………………….
Három napja…már három napja folyamatosam ez a mondat jár a fejemben, és egyszerűen nem tudom kitörölni. Nyugodtan gondolhatok másra, de ez a mondtat akkor is idegesítő háttérzajként visszhangzik újra és újra, megzavarva minden gondolatmenetemet. Pedig állítólag a férfiak nem tudnak egyszerre több dologra gondolni. Már a nememet is megkérdőjelezem.
Félelmetes ez a mondat. Nem abban az értelemben, ahogy egy átlagembernek rémisztőnek hangozhat. Valószínűleg először mindenki arra gondol, hogy az elkötelezettségben, a fiatal barátnő korai terhességében, a titkos szerető gömbölyödő pocakjában, vagy a folyton ordító és nyáladzó csecsemő jövőképében kell keresni a félelem kulcsát.
De nem. Ez sokkal rosszabb.
Ez a pár szó, ami az őrületbe kerget, nem egy csitri szájából hangzott el. A legkevésbé sem. Az évszázad (vagy talán mindenidők) leggonoszabb, legkegyetlenebb és legnagyobb (képletesen szólva) feketemágusa intézte hozzám ezeket a szavakat. Aki a legkevésbé sem csitri, de még csak nem is nő.
Ezek után nem tudtam eldönteni, hogy melyik a rosszabb: hogy a hír igaz, vagy hogy a Sötét Nagyúr szemében örömkönnyeket láttam.
Örömkönnyeket! Még csak a pozitív érzelmek jelének leggyengébb szikráját sem láttam eddig rajta.
És most sírt.
Előttem.
És ne őrüljek meg.
Nem őrültem meg!
Csak ki vagyok készülve. Érthető, nem? Nem minden nap hall az ember ilyen híreket. Persze akár számíthattam is volna rá…
Már hónapok óta gyanús. Először azon lepődtem meg, hogy ő akart lenni alul. Igen-igen szeretők vagyunk. Mióta? Legyen elég, hogy régóta. De ilyen még sosem fordult elő. Egyértelmű, hogy ő a „Nagyúr”, az „uralkodó” a „feljebbvaló” (szó szerint). Mármint egyértelmű, hogy ő így gondolkodik. Személy szerint én ezt kétszer is meggondolnám, ha Nagyuram nem lenne olyan jártas az okklumencia tudományában.
Szóval, mint mondtam, régen minden úgy volt, ahogy az előre várni lehetett. Ő, Akit Még Én Sem Nevezek Nevén, kijelentette, hogy ő lesz a domináns fél, nekem pedig eszembe sem volt ellentmondani az akaratának. Így teltek-múltak az évtiz…évek, már megszoktam, hogy gyűlés után a Nagyúr engem mindig ott marasztal, hogy külön „küldetésre” küldjön. A többiek irigykedő tekintetét különösen élveztem (igen, én átlátok a csuklyán).
Először úgy 5 hónapja kezdett valami bűzleni. A gyűlés a végéhez közeledett, én pedig igyekeztem valami élvezetes képsort előkeríteni az agyamból, nehogy behányj…csalódást okozzak Uramnak (még jó, hogy nem hites).
És ekkor ő félrehívta Severust. Severus Snape-et! A kampós orrú, zsíros hajú, bájitallögybölő Severus Snape-et! És engem nem! Nem mintha gruppenben szerettem volna rész venni, vagy ehhez hasonlók, de előfordult, hogy másoknak tényleg adott külön küldetéseket, mielőtt velem foglalkozott volna. Akkor szokás szerint engem is marasztalt. De most, azt mondta, hogy elmehetek.
Szörnyű volt. Nem, nem voltam féltékeny. Hogy is lehettem volna, mikor nem is akartam a Nagyúrral du…illetve a Nagyurat ilyen kellemetlen érzésekkel fárasztani. De könyörgöm, ez mégiscsak Snape! Hogy alacsonyodhat le valaki erre a szintre, mikor megkaphat ENGEM???
Ezek után két hónapig nem „bízott meg semmivel” (csak pár mugli házat kellett felgyújtanom, de az mellékes).
Snape-et viszont mindig félrehívta. Egyre biztosabb volt, hogy lecserélt
(bár csodáltam, hogy az igencsak felturbózott szexuális élete ellenére, Severusnak ugyanolyan fásult volt a viselkedése).
Aztán Nagyuram volt szíves ismét hívatni. És ekkor hozakodott elő ezzel a kéréssel. Hogy legyek én felül. Először úgy háromszor leesett az állam, aztán arra jutottam, hogy csak próbára akar tenni, ezért gyorsan elkezdtem ellenkezni, hogy „Ó, uram, ezt igazán nem kívánhatja” meg hogy „Nem érdemlek meg ekkora megtiszteltetést” és „Igazán nem szeretném, ha kellemetlenséget okoznék Uramnak” és hasonlók. Az igazsághoz inkább az állt közel, hogy egy gruppen-fantáziát a Szombati Boszorkány top10-es varázslóiról és Boszorkányairól sem találtam elégnek ahhoz, hogy a Nagyúrra felál…rámásszak, és ezzel fájdalmat okozzak neki.
Aztán ő csak annyit mondott, hogy ez parancs, és nem volt mit tenni (végül az előbbi fantáziakép a Playwitch múlt havi címlapsztárjával megspékelve, csak bevált).
Ez így ment még három hónapig (azaz ez idáig).
És most mindenre fény derült. Severus nem helyettem kellett, tényleg csak bájitalt kevert neki (hacsak nem gondolunk bele abba a ténybe, hogy két teljes hónapig nem hívatott, és ennyi idő alatt talán ráfanyalodhatott Snape-re, amíg a bájitalokról bájcsevegtek).
Egy bizonyos bájitalt, amit a Nagyúr elképesztően burjánzó fantáziájának és Snape kivitelezésének „köszönhet” a világ.
Máig nem tudom, hogy hogyan működik, de három napja a nagyúr ismét ott marasztalt a gyűlés után, és ezt mondta:
- Bizonyára feltűnt neked, Lucius, hogy pár hónapja egy ideig nem hívattalak.
*Napra pontosan meg tudnám mondani. Nem, nem tűnt fel*
- És az is, hogy ebben az időben különösen sokat találkoztam Severusszal.
*Tényleg? Ezt sem vettem észre*
- Tudod, Lucius, Úgy fél éve, egy sikeres mészárlás után gondolkodni kezdtem,
hogy vajon mi lesz veletek, ha én már nem leszek. Persze tudom, akkor, pár száz év múlva, már ti sem lesztek. Mégis gondolnom kell az elkövetkező nemzetékre. Biztosan szétszélednének, hogyha nem lenne, aki összefogja őket. És sehol nem találnék alkalmasabb személyt, mint…
*Én, milyen megtisztelő!*
-…nem, nem rád gondoltam, hiszen addigra te sem leszel. Magamra gondoltam.
Hogy az én véremnek kell tovább vinnie a családi hagyományokat. De ugyebár --nekem nincs gyermekem. Ezért mindenképpen nemzenem kell egyet. Tanakodtam, hogy ki lehetne a megfelelő anya. Aki szép, erős, nagy hatalmú és elég kegyetlen. De sehol nem találtam megfelelő nőt. Ezért gondoltam rád.
*Szédülés, heveny hányinger, szuicid gondolatok, lehet, hogy máris teherbe estem?*
- És Snape segített nekem kidolgozni az ötletemet. Most már minden tökéletes.
A terv megvalósult. Szülni fogok, Lucius. Anya leszek!
……………………………………………………………………………………………….
- Dumbledore, uram, ugye most már érti, hogy miért kell gyorsan cselekednünk?! A hormonok és a reggeli rosszullétek teljesen kiborítják! Egyre gyengébb lesz, ez a megfelelő alkalom! Lucius sincs mellette, még ki van készülve, de nem sokáig, ezért is kell gyorsnak lennünk, ő az egyik legjobb halálfalója, nélküle el van veszve ebben az állapotban!
- De hát Severus, fiam, nem ölhetünk meg egy magzatot!
A szülés után mindent megteszünk, akkor sem lesz erősebb, a gyermeket pedig gondjainkba vesszük.
……………………………………………………………………………………………....
Hét hónap múlva Voldemort egészséges fiúgyermeknek adott életet. Megparancsolta, hogy Luciuson kívül mindenki hagyja el a szállását, hiszen úgyis biztonságban vannak. Tévedett.
Dumbledore Serege Harry Potter vezetésével áttörte a védelmet, és bosszúra szomjazott. Lucius felfigyelt a zajra, és kiment a szobából. Potter először vele végzett. Majd Felment a hálóba, ahol Voldemort feküdt, és ráemelte a pálcáját. A Sötét Nagyúr testével védelmezte gyermekét. Harry Potter kimondta a halálos átkot, a horcruxokat már régen elpusztították, így Voldemort végleg meghalt. Dumbledore parancsa szerint az újszülöttet épségben kellett volna kihozni, majd Hermione és Ron Weasley gondjaira bízni. De Harry már nem tudott józanul gondolkodni. Nem arra gondolt, hogy ez csak egy ártatlan újszülött, csak azt látta benne, hogy Voldemort vére.
Pedig jó lett volna, ha tisztán látja a dolgokat, talán eszébe jutott volna, hogy a gyermeket ugyanaz a varázs védi, ami egykor őt.
Harry Potter eltűnt a Föld színéről, és a kis Tomas Malfoy megúszta egyetlen villám alakú sebhellyel a homlokán.
Hogy Potter visszatér-e végezni a gyermekkel, nem tudhatjuk. De nem lepődnék meg, ha a kis Tom első iskolai évében megmentené, vagy épp elpusztítaná a világot. Nem minden csak a nevelés kérdése, a gének bármikor közbeszólhatnak…
VÉGE
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
