Elérem már! Mindjárt elérem! A fene essen abba, aki egy gyûrûbõl csinál zsupszkulcsot. Kisebbet nem talált? Mondjuk egy rajzszöget. Atomot, elektront, quarkot, húrt?
– Keresel valamit fiam? – érdeklõdött egy barátságos hang.
– Közöd hozzá? – kedélyeskedett vissza Piton, és fektében hátrafordult. Keze vállig az oltár alatti résben kotorászott.
– Segíthetek fiam? – kérdezte rendíthetetlenül a fekete taláros. Ruhája mögül néhány kisgyerek érdeklõdõ feje bukkant elõ. A kicsik egyre kíváncsibban figyelték a kövön fekvõ férfit, aki most a kezét próbálta kirángatni a résbõl.
– Kicsoda a bácsi Neo atya? Õ fog minket tanítani?
– Okos vagy! – simogatta meg a pap a gyerek fejét. – Látom felismerted az új tanítót a reverendáról.
– Most akkor segít vagy nem? – vicsorgott Piton – adja ide a pálcámat, ott hagytam a pulton.
Az atya az oltárhoz lépett és elvette róla a pálcát.
– Nem, fiam! Mi itt nem használunk pálcát! Szeretettel, megértéssel neveljük a gyerekeket. Ezt most elteszem, és csak akkor adom vissza, amikor magad is úgy gondolod, hogy már nincs szükséged rá!
Piton közben kiszabadította magát és mindkét kezével a pálca után kapott, de csak az üres levegõben csattantak a kezei. Döbbenten meredt a papra, aki kedvesen visszamosolygott.
– Ha befejezted az imádkozást, megbeszélhetjük a munkádat. Ugye te szereted a gyermekeket?
– Hát... nem egészen – mélyedt magába Piton továbbra is a kövön ülve. – azt persze nem mondanám, hogy soha, csak igazán nem túl gyakran. Mondjuk úgy az egyszer meg a kétszer között. Vagy inkább a soha meg az egyszer között?
– De ugye már volt dolgod ilyen kicsikkel? – kérdezte aggódva a pap.
– Izé... volt. – pirult el Piton és szájában összefutott a nyál – Mondjuk, lehet, hogy nem ennyire kicsikkel, de egészen biztosan nem sokkal, nagyobbakkal!

(20 lépéssel késõbb, a templommal szemben levõ magán tulajdonú vendéglátó egységben)

– És Önnek mit hozhatok? – érdeklõdött nyafogós hangon a felszolgáló
– Egy korsó vajsört kérek!
– Az nincs!
– Akkor, kérek egy kancsó töklevet.
– Az sincs!
Piton elképedt arccal nézett rá.
– Ezenkívül nincs "jépatojta", cukrozott alma, fûnyíróolló és jancsiszeg! – dacoskodott a felszolgáló
– Akkor mi van? – érdeklõdött Piton a pult felé pislogva.
– Cola, Cola light, Fanta, narancs, citrom, vadmálna, tonik, icce tea. Nem, icce tea nincs!
– Ezt mind kihozza? – Piton hitetlenkedve meredt a felszolgálóra.
– Ha akarja... – vont vállat a nõ.
– És melyik, ami a legkevésbé ártalmas? – Piton gyanakodva pislogott fel az unatkozó felszolgálóra
– Az ásványvíz. De az most nincs. Igyon Colát!
– Igyon Colát? Azt sem ismerem. – merengett el Piton – Tudja mit? Hozzon egy olyat!
– Egy milyet? – értetlenkedett a nõ
– Egy Igyon Colát! Az mondta az nem ártalmas. – Piton kezdte elveszteni a türelmét, és a tetoválást markolászta az alkarján.
– Jaa.. – húzta el a száját a felszolgáló – és milyen legyen? Pepsi, Coca?
– Hozzon már valamit, mert szomjan döglök! – vicsorogta Piton.
– És hozzon valamit enni is! – kiabált utána, de nem volt biztos benne, hogy a nõ hallotta, úgyhogy újra utána kiabált. – Valamit, enni!!!
Kis idõ múlva a felszolgáló eléjük tette a két extra hamburgert sok sajttal, mustár és hagyma nélkül, közepesen átsütve. Két sült krumplit és egy pohár Coca Colát..

– Látom, voltál katona, fiam! – a pap megfogta Piton karján a tetoválást. – mi volt a tiszted?
– Balálfaló – válaszolta tele szájjal Piton és közben a ketchupot nyalogatta a tenyere élérõl.
– Á, a lovasság! Nem is tudtam, hogy manapság még van lovasság – morfondírozott a pap – És miért hagytad ott?
– Sötét hely volt. – válaszolt Piton – Meg a vezérünk is egy idõ után nagyon megváltozott, már nem volt önmaga. Így aztán eljöttem.
– Megértelek. Hallottam egy hasonló sztorit, az még rémesebb. Ott a vezetõ elpusztult és nem maradt meg belõle más csak a naaagy vörös szeme! És onnantól azzal figyelte a katonáit! Rettenetes!
– Az bizony! – helyeselt Piton és titkon elnyomott egy ásítást.
A pap elgondolkodva nézte.
– Mond fiam, te homoszexuális vagy? – suttogta áthajolva az asztal felett
– Nem! Dehogy! – tiltakozott Piton – Undorodom a homokosoktól!
– Kár. Nagy kár!– dõlt hátra a pap kedvetlenül – Akkor menjünk és nézzük, hogy hol töltheted az éjszakát.

Az utcán már égtek a lámpák, amikor kiléptek a gyorsétkezdébõl. A kirakatok aranyló fényei egyre hívogatóbban ragyogták be a járdát. Kevesen jártak az utcán. Csak néhány kurva, egy–két koldus, pár drogos, a "jaj de kár!" banda 6 tagja és egy zsebtolvaj lebzselt az árkád alatt.
Piros ruhás lányok álltak az üzlet bejárata elõtt és a járókelõket kínálgatták.
– Kérem, nézze meg rendkívüli ajánlatunkat! Ön vesz egy sampont, egy balzsamot és egy tusfürdõt, és ha nyer, ingyen kap tõlünk egy Miara gyártmányú egylóerõs fehér motort!
– Ez mire való? – érdeklõdött Piton a tubus láttán.
– Ez egy balzsam. – készségeskedett a kisasszony – Miután megmosta a haját...
– Mi? – hördült fel Piton – Akkor vizes lenne a fejem! A víztõl pedig elolvadok. A dédanyámmal is ez történt! Északon élt... egy nap leöntötték és már felmosni se tudták!
– Ettõl garantáltan nem lehet baja! – a kisasszony bíztató mosollyal magyarázott – Ettõl szép selymes és szõke lesz a haja!
– Szõke? – ütközött meg Piton
– Igen, és selymes!
Piton merengve nézett maga elé és elképzelte amint fehér motoron berobog a kastélyba, a talárja lobog utána miközben szõke fürtjeivel csillogva játszik a napfény... és egy zöldbõrû dagadt nõ fut elé. Elhessegette a dagadt nõ gondolatát és egy szamár jelent meg lelki szemei elõtt. Ágyéka bizseregni kezdett. Édes álomgyár...
– Na? Kér belõle? Jár hozzá egy jegy, amivel beléphet... – a szõke nõ keresgélni kezdett a papírja között – egy jegy... igen egy Roxfort nevezetû díszletvárosba, ahol megrugdoshat egy eredeti kõnek látszó falépcsõt, és részt vehet egy forgatáson, ahol mindenki beöltözik valaminek. Olyan jelmezbál féle. Én boszorkánynak öltöznék – sóhajtott ábrándosan a nõ.
– Valóban? – Piton áthajolt a pulton – és lenne kedve velem tartani kedves... Mi is a neve kedves?
– Rowling.– pillogott a nõ – J. K. Rowling – suttogta Pitonnak és arcuk szinte összeért.
– "Jé" mint "Jé"? Maga valami ügynök féle? – Piton megdöbbenve elhúzódott a nõtõl.
– Neeem. – a nõ már érezte, hogy ha nem vigyáz, elszalasztja az utazás lehetõségét.
– Akkor bizonyára Smith lennék. De nem vagyok!
– Kop, kop! Itt az idõ! – állt meg az atya Piton mellett, kezében egy fehér nyúllal.
– Jópofa, nem? Most vettem. Na, mennünk kell, ha nem akarjuk lekésni az esti ájtatosságot.
– És utána visszakaphatom a pálcámat?
– Az az érzésem, hogy te erõteljesen pálca-fixált vagy! – bosszankodott a pap – Nem az önkínzás a vezeklés módja. Nem veheted magadra a világ bûneit! És valójában nem mentheted meg a világot – súgta oda megnyugtatólag Pitonnak miközben elindult, vállán a nyúllal, a kapun át melyen zöld fények csorogtak lefelé.