TARTALOM: Kis szösszenet Sev diákkorából, ami nagy hatással lesz az életére.
SZEREPLŐK: Severus Snape, saját szereplő
KORHATÁR: 12
A titkos imádó
Severus Snape sosem nyerte még el a Szombati Boszorkány magazin Legbűbájosabb Mosoly díját. Ami őt ennél sokkal jobban elkeserítette, hogy a Playwitch-be való jelentkezését is már háromszor elutasították (de ez hatalmas titok, akkora, hogy még a naplójába is alig merte leírni, ami pedig nincs is neki).
Ezen sajnálatos tények miértje valószínűleg az, hogy Severus Snape nem egy szép ember.
De még csak bűbájos mosolya sincsen.
Az emberek többsége azt is megkérdőjelezi, hogy egyáltalán van-e mosolya.
A többieket tanította, és már látták gúnyos félmosolyra húzódni keskeny ajkait, vagy éppen hangosan röhögni, amikor Potter, vagy Longbottom közel felrobbantotta magát.
Az utóbbi emlékek sajnos a feledés homályába merültek, mert Severus Snape nem egy szép ember, de a felejtés átokhoz nagyon ért. Ezért ő az egyetlen, aki tudja, milyen jókat tud röhögni.
Meg Dumbledore, de ő túl sokat tudott.
Meg én. De azt nem tudni, hogy én honnan tudom...lehet, hogy én vagyok Severus Snape?!
Tehát kanyarodjuk vissza oda, ahol az előtt jártunk, hogy lekanyarodtunk volna róla.
A közízléssel nem törődve néhány embernek igenis tetszik Severus Snape (az éppen gépelő kétes kilétű egyén hevesen jelentkezik, és artikulálatlanul üvöltözve mutogatni kezd magára… rejtély, hogy hogyan képes minderre egyszerre).
Így eshetett meg, hogy még 17 évesen, mikor utolsó roxforti évét koptatta (ő már akkor olyan tehetséges varázsló volt, hogy még az időt is képes volt koptatni, lehet, hogy ezért rozsdás most a vasfoga), fenekestül felfordult az élete.
Szokásos esti sétáját végezte, amely során rendszerint megemésztette a nap során őt ért bántalmazásokat, amik miatt olyan kicsi lett az önbizalma, hogy már a negatív számok halmazában lehetett csak megmérni. Ezután kérődzött, ismét elfogyasztotta őket, és útja végén leült a Tiltott Rengeteg kezdetét jelző fák alá (nagy kiterjedésű gyerek volt, több fa kellett neki), hogy igencsak igénybevett emésztőrendszere megnyugodhasson.
Ott ült, üldögélt (ahol a madár sem járt), mikor hirtelen különös hangra lett figyelmes. Nem szerette, ha újraemésztés közben zavarták, ezért el akart indulni, hogy megkeresse a hang forrását, és beolvasson neki, hogy hogyan lehet ennyire tapintatlan. Azonban a fa mögött megszólalt valaki:
- Severus ne fordulj meg, kérlek!
Snape sikeresen azonosította, hogy a hang egy lányé lehet, hacsak nem egy alsóbb éves fiúé, aki igencsak nem kezdett még el mutálni, és gyanúsan feminin hanglejtéssel beszél.
És mivel alapjában véve kedves fiú volt, megtette, amire a lányok kérték (ez részben annak is köszönhető volt, hogy nem kérték soha semmire), nem fordult hátra, csak udvariasan megkérdezte:
- Ki a franc vagy? És miért ne fordulhatnék meg?
A végére odabiggyeszthető „he?!” szócskát már kicsit műveletlennek találta.
- Bocsáss meg, nem akarok neked parancsolgatni, de tudod, egy titkos rajongód vagyok, és nem szeretném, ha megtudnád, ki vagyok, amíg nem veszel komolyan.
- Titkos rajongó? Nagyon vicces. Pont nekem vannak titkos rajongóim, illetve csak voltak. Már nem titkosak, mert tegnap rájuk nyitottam, amikor a fanclubomat szervezték.
- Na látod, pont ezért nem akarom, hogy megláss. Azt hiszed, hogy csak viccelek.
Snape gondolatban igazat adott a lánynak, aztán fejbe vágta magát, amiért képes volt valakinek igazat adni.
- Jó, tegyük fel, hogy hiszek neked, és te tényleg a titkos rajongóm vagy. Csodás. És ennek most örülnöm kéne?
- Hát nem tudom. Úgy vettem észre, hogy te is magányos vagy, ami furcsa, mert szerintem igen különleges és figyelemreméltó fiú vagy.
- Mintha ismernél.
- Valamennyire ismerlek. Mindig figyellek bájitaltanon, és észreveszem az apró rezdüléseket, az arckifejezéseket, amiket más nem, mert annyira jól álcázod, hogy mit érzel. Nekem is sokáig tartott, mire észrevettem őket.
- Velem vagy bájitaltanon?
Severus látszólag figyelmen kívül hagyta a tényt, hogy valaki átlát a gondosan kidolgozott fapofáján, de nem így volt. Azonnal elhatározta, hogy este feljegyzi a naplójába (ami már akkor sem volt neki), hogy valakinek sikerült a lehetetlen, és újabb órákat kell majd gyakorolnia a tükör előtt.
- Mennem kell, már így is túl sokat kifecsegtem, ha holnap eljössz ugyanekkor, itt találsz. De ne nézz a fa mögé, kérlek.
Severus Snape-nek nincs kőből a szíve. Sokan azt gondolják, hogy vasból van, mások az alumíniumra esküsznek. De a követ már régen kizárták. A kis Severus elment másnap a fához. És az azutáni nap is, majd utána, és a következő nap szintén.
Nem igazán érdekelte a lány, de csak nem fogja egy „titkos rajongó miatt” megváltoztatni a szokásos napi sétája útvonalát. Az, hogy a lány is ott volt, szinte csak mellékes. Tényleg lány volt, kiderült. Ő mondta (igen, ez még tényleg nem biztos forrás, de megteszi). Bemutatkozott, Beckah-nak hívták, és kegyetlenül sokat tudott beszélni. Ugyanakkor szerette volna, ha Severus is beszél, mert, mint mondta, olyan „magával ragadó az orgánuma”. Valamennyire sikerült is rávennie, de Snape legtöbbször inkább csak kérdezett, mert úgy vélte, annál, hogy személyes információkat ad ki magáról, még az is jobb, ha a lány beszél még többet.
Úgy egy héttel az első találkozás után aztán Beckah valamily rejtélyes oknál fogva úgy gondolta, hogy már sikerült Severus bizalmába férkőznie. A valóság ugyanakkor az volt, hogy a fiú csak egy jó nagy adag egóval lett gazdagabb, de bizalommal biztosan nem.
Szóval egy héttel az első megzavart emésztés után Severus ismét végzett szokásos esti sétájával, és letelepedett a fa alá.
- Severus- szól a megszokott hang -Te vagy az?
„Nem, anyád”- gondolta kedvesen Severus, majd hallatott egy kedvetlen, ja-szerű morgást.
- De jó, hogy jöttél! Úgy érzem, eljött az ideje, hogy megláss. Csókolj meg Severus, királylány vagyok!
A fiú egy ideig tétovázott. Először a „királylány vagyok” kijelentés miatt, gondolkodott, hogy küldjön-e baglyot a Szent Mungóba, de aztán ezt egyszerűen betudta fellengzési hajlamnak. Majd a csókolózás miatt. Azon belül azon gondolkodott el, hogy hátráltató, vagy ösztönző erőnek tudja be, hogy ez idáig még nem volt ilyenben része. Végül okosan úgy döntött, hogy kit érdekel.
Aztán megfordult, és nem látott senkit. Szétnézett, de csak egy leírhatatlanul bamba tekintetű békát talált a földön.
- Menjetek a rühes francba! Anyátokkal szórakozzatok!
Severus ezeket a szépen megválogatott szavakat idézte a légüres térhez, majd mérgében eltaposta szegény állatot.
Tovább folytatódtak a szürke hétköznapok (elvégre, akkor még nem találták föl a színes TV-t), Severus már túltette magát azon, hogy átverték, őszintén szólva nem is nagyon számított másra. Egyetlen furcsa dolog történt a héten: valaki ellopott egy békát a bájitaltan teremből.
„Kinek jut eszébe innen ellopni egy békát, mikor kinn annyi van, mint a nyű?”
Így töprengett Severus, mikor értesült az esetről. Szegény fiú, pedig azt hittem, hogy ennél azért okosabb.
Azután év vége felé, vettek egy érdekes anyagot bűbájtanon. Egy gonosz mágusról szólt, aki békává változtatott egy királylányt.
Severusnak végre leesett. Sikerült összeraknia a képet Beckahról, a békáról, és a „királylány vagyok” mondatról.
De nem esett kétségbe, hogy véletlenül megölte az uralkodót. Ellenkezőleg, akkora egója lett, amiért egy királylánynak megtetszett, hogy beküldte a fényképét a Playwitch-be.
Élete legnagyobb csalódása volt, mikor visszakapta a fényképet, egy sokatmondó levéllel együtt. Elhatározta, hogy értelmet keres az életének, és mivel mindig is vonzották a vörös szemek, elkezdett házinyulakat tenyészteni. Nem, nem igaz, hazudtam. Beállt halálfalónak.
VÉGE
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
