Másnap reggel Anne ásítozva ébredt, s miután nyújtózkodott egyet, és megtörölte a szemét, odabújt a mellette fekvő Luciushoz, mint egy kiscica. Fejében furcsa gondolatok keveregtek. Milyen lesz látni Severust, mint tanár? Vajon Dumbledor nem fog ráismerni? Hogy lesz ő a Nagyúr szeretője? Még számtalan ehhez hasonló elmélkedés akarta gondolkodásra bírni agyát, de egyszer csak megszólalt a jól ismert fagyos hang a fejében.

- Anne, gondolatátvitellel tudunk majd kommunikálni...Majd erre is meg fog tanítani Snape. A kérdésed, miszerint Dumbledor rádismer-e, felettébb logikus. Én is sokat gondolkoztam ezen. Tegnap, amikor visszahoztalak az életbe, egy bennlévő hulla tulajdonságait rád ruháztam. Metamorf mágus leszel, így nehezebb lesz a beazonosításod. Továbbá párszaszájú is lettél, amit tőlem kaptál. Az sem ártana, ha nevet változtatnál, választhatsz: Nataly, Angelina, Chate, Jessica...
- Nem maradhatnék inkább Anne? -válaszolt a lány a fejében lévő Voldemortnak.
- Okos vagy, igazi mardekáros. Ha nem lenne túl veszélyes, halálfalónak is jelölnélek. De ez még korai. Most a név a fontos. Anne Denem leszel, utánam. Így sokan gyanakodni fognak rád, Potterrel együtt...Tökéletes lesz.
- Igenis, Nagyúr.
- Neked csak Voldemort, hisz a szeretőm vagy...
- Akkor igenis, Voldemort -húzódott mosolyra a lány szája.
- Ha szükséged lesz rám, csak próbálj meg rám koncentrálni erősen, vagy kérd Snape segítségét! Jó tanévet! -búcsúzott a Nagyúr Annetől. Lucius lassan mozgolódni kezdett a lány mellett.
- Jó reggelt, cicám -nyomott egy puszit a lány homlokára.
- Jó reggelt, Lucius -feküdt rá az izmos hasra An.
Egy pukkanás törte meg a csendet, amivel együtt megjelent Narcissa nemkívánatos személye is.
- Jó reggelt, drága férjem -vicsorgott az Annet simogató férfira.
- Jó reggelt, Narcissa -hangzott a gúnyos válasz gúnyos mosollyal fűszerezve.
- Cissy, úgy örülök neked -mosolygott bájosan a lány, majd sokat sejtetően lejjebb csúsztatta kezét kedvese hasáról. Narcissa szemei villámokat szórtak, majd végighordozva tekintetét a pároson egy pukkanással el is tűnt.
- Mégis mit vár, hogy nem nyúlok hozzád? -ingatta a fejét Anne, miközben keze elkalandozott...

- Draco, te mész elsőnek! -hangzott Lucius parancsa a King's Cross pályaudvar jól ismert fala előtt.
- Máris -sóhajtott a fiú, majd nekifutva eltűnt a 9 és háromnegyedik vágányt jelző tábla alatt.
- Anne, te jössz -nyomott egy puszit kedvese homlokára Lucius, majd átölelte. -Karácsonyi szünetben találkozunk! -kapott egy szájra puszit a lány, majd az ölelésből kibújva Draco után ment.
Újra a Roxfort Expressz...25 év után -sóhajtott gondolatára a lány, majd elindult a vonatra fülkét keresni.

- Anne, Anne! Gyere velünk! -kacsintott rá az egyik kabinból kikukucskáló Malfoy.
- Hát jó -vonta meg a vállát a lány, majd bement a társasághoz. Lassan körbenézett. Két gorilla ült az egyik oldalon, a másikon Draco egy fekete hajú lány mellett.
- Crack vagyok! -állt fel az egyik testes fiú, kezét a jövevény felé nyújtva.
- Én meg Anne -válaszolta a lány, de nem fogadta el a kézfogást. Lassan mindenki végigmérte őt, és mindenki felállt hogy kezet fogjon.
- Pansy Parkinson -állt fel a rókaképű lány; Anne csak az ő gesztusát viszonozta.
- Monstro -hajolt meg a másik gorilla látva, hogy otromba kezét hiába nyújtaná.
- Draco Malfoy -állt fel a kisebbik Malfoy is, majd ismét kezet csókolt Annek.
- Na ne mondd -nevetett An, majd leült a fiú mellé. Az út elég unalmasan telt, mindenki iránta érdeklődött. De akkor végre megtört a monoton beszélgetés. Professzor Snape lépett be a fiatalok közé.
- Severus? -nevetett meglepődötten a lány.
- Hát itt vagy -húzta mosolyra a férfi is a száját. -Gyere velem! -mondta, majd megvárta, míg a lány feláll, és kisétált vele az ajtón. A fülkében nem igazán értették a dolgot, mindenki elcsodálkozott házvezető tanáruk mosolyán és a tegezésen is.

- Nem hittem volna, hogy tanár lesz belőled -vigyorgott Anne, míg kerestek egy üres kabint.
- Én meg nem hittem volna, hogy feléledsz. A bájital, amivel ki lehetett hozni téged, nagyon bonyolult. 10 évig tart az elkészítése. A Nagyúr számított erre.
- Igen, biztos -vonta meg a vállát a lány, majd leült egy üres fülkébe.
- A Nagyúr azt mondta, legilimenciát és metakommunikációt kell neked tanítanom. Továbbá nem bánná, ha otthon lennél a bájitalokban, tehát elég sok különóránk lesz.
- Oké -mondta még mindig elvarázsoltan Anne, gondolatai a fiatal Severuson jártak, a régi életén.
- Amúgy az iskolában elvárom a Snape Professzor megszólítást, folyosókon mehet a Severus...
- Tehát nem engeded meg, hogy tegezzelek, mikor egyidősek vagyunk?
- Nem. Hisz csak mi tudjuk, hogy egyidősek vagyunk -hangzott a logikus válasz. -A különórákról még majd beszélünk. A Nagyúr majd küld neked utasításokat. Mindent értettél?
- Igen, Sev Professzor -mosolygott a lány.
- Nagyon jó -sóhajtott Snape. -Itt is vagyunk -nézett ki az ablakon. Anne 25 év után ismét megcsodálhatta az iskola tornyait. Elindult a fiákerek felé, hogy találjon magának helyet.

- Ms. Denem! -szólította meg őt hátulról McGalagony.
- Igen, tanárnő?
- Maga is az elsősökkel megy, hisz be kell magát osztanunk!
- Nem mondja komolyan? -vonta fel a szemöldökét An. Nem értette, hogy hogy képzelheti azt McGalagony, hogy azzal a mafla Hagriddal együtt elsőévesekkel körülvéve hajókázzon az iskolához.
- Komolyan mondtam, Ms. Denem! Irány a csónak! -parancsolta a tanárnő ellentmondást nem tűrő hangon. Anne kelletlenül elindult a gólyák felé, majd beült egy fatákolmányba. Minden kicsi érdeklődve pislogott felé, sokan sugdolództak róla, de ő nem szólt semmit, csendben ült és gondolkozott. Végre megérkeztek. McGalagony bevezette őket az előcsarnokba, elmondta mit kell csinálni. Anne látványosan ásítozott, dobogott a lábával és feketére festett körmeit nézegette, míg a gólyák megszeppenve figyelték a tanárnő minden utasítását.

- Hát akkor, indulás! -fejezte be mondandóját a professzornő, majd betessékelte a diákokat a nagyterembe. Anne elég kínosan érezte magát, körülötte nála 2-3 fejjel kisebb kislányok és kisfiúk várták izgatottan a beosztást. Érezte, hogy a teremben minden szem rá szegeződik, senki sem érti mit keres egy ötödikes lány a gólyák közt. Rohamosan fogytak mellől az emberkék, sorra hangzottak el nevek, sóhajok és éljenzések. Végül már csak ő maradt.
- Anne Denem! -hangzott McGalagony éles hangja. Sokan felfigyeltek a névre, pár fiú rákacsintott, páran rémülve nézték a szőke démont. An lassan elindult a süveg felé, szemét Severuson tartva. Átpillantott az igazgatóra, aki fürkészően nézte őt. Elért a székhez. Hátat fordított a tanári asztalnak, majd helyet foglalt a pici ülőalkalmatosságon. A tanárnő rátette a fejére a süveget.
- Te nem vagy Denem... De mintha már ismernélek... Igen, biztosan ismerlek... A mardekárba osztottalak... Nem, most nem egyértelmű... Talán jobb lenne neked a griffendélben -szólt a lány fejében a Teszlek Süveg.
- Ha oda mersz rakni, széttéplek -vicsorogta Anne.
- Meg van oldva, mint múltkor -sóhajtott a süveg.
- MARDEKÁR! -kiáltotta, mire a slytherin tömeg éljenzésbe tört ki, élén Dracoval. An büszkén elindult asztalához, majd helyet foglalt a fiú mellett.

- Köszöntök mindenkit! -állt fel az igazgató. -Külön az elsőéveseket, és Denem kisasszonyt! -a név említésével megint mindenki a lányra nézett. -Tehát ismertetem a szabályokat! Az iskola melletti erdő tiltott terület mindenki számára! A folyosón varázsolni, trágyagránáttal játszani és hasonló csínyeket űzni ugyancsak tilosak! A teljes listát megtekinthetik Frics úr szobájának ajtaján! És most, jó étvágyat mindenkinek! -mosolygott az öreg, mire minden tányér megtelt íncsiklandozó falatokkal.
A vacsora befejezése után Anne elindult a kőfolyosók felé, de két srác az útjába állt. Meghajoltak a lány előtt, majd hátradobták hosszú, vörös hajukat.
- Hadd mutatkozzunk be -nyújtott kezet az egyikük.
- Fred és George Weasley vagyunk! -nyújtotta kezét a másik is.
- Sziasztok, a nevem Anne -mosolygott a lány, majd kezet fogott az ikrekkel. -Hanyadikosok vagytok?
- Már az utolsó évünkben járunk -sóhajtotta Fred.
- De még maradnánk szívesen -vigyorgott testvére.
- Igen, Frics imád minket, nem lenne szívünk itt hagyni őt -törölte meg szemét erőltetett szipogással Fred.
- Griffendélesek vagytok? -nevetett Anne.
- Igen igen -válaszolták. -Te meg mardekáros, mint hallottuk.
- De nem tűnsz gonosznak -kacsintott George.
- Mert még nem ismertek -nyújtotta ki a nyelvét nevetve An.
- Hmm... Meglehet -töprengett Fred.
- Benne leszel a kviddics csapatban?
- Igen, a Drumstrangban hajtó voltam, remélem beválasztanak -mosolygott a lány.
- Mi is reméljük -néztek egymásra az ikrek.

- Ron, hova mész? -szólt a tömegben vörös hajú barátja után Hermione.
- Megismerkedek az új lánnyal -hangzott a válasz.
- Várj már meg! -kiáltott utána Harry is, majd megpróbálták utolérni a szaladó Ront.
- Hello Fred, George! -köszönt rá testvéreire a fiú. -Be sem mutattok?
- Óh, szervusz Roniprefi! -köszöntek vissza az ikrek. -Azt hiszem egy prefektus egyedül is be tud mutatkozni... -mondta gúnyosan George.
- Mi megyünk is! Majd még találkozunk Anne -kacsintott Fred a lányra. -És vigyázz, Roncimonci nehogy büntibe küldjön! -röhögtek elfele menet az ikrek.
- Tehát Ron vagy -szűrte le a következtetést An.
- Öhm...Igen...Ron Weasley -pirult el fülig a fiú.
- Hello, Harry vagyok -ért oda barátja is. -Harry Potter.
- Potter? -vonta fel szemöldökét a lány. Tiszta James...Biztos a fia...Vajon Lily adta be a derekát?
- Igen, Potter -válaszolta felháborodottan Harry, azt hitte megint a „fiú aki túlélte” dumával jönnek, de An teljesen mást kérdezett.
- Ki az anyád?
- Az édesanyám Lily Evans -válaszolta döbbenten a fiú. A neve említése után általában az apja szokott felmerülni, nem az anyja.
- Tehát Lily -mosolygott An.
- Szia -érte utol barátait Hermione is. -A nevem Hermione Granger!
- Hello -köszönt neki Anne. -Ti is griffesek vagytok?
- Igen, azok -válaszolta még mindig lihegve Hermione. -Ron, gyerünk, fel kell kísérnünk az elsősöket! -ragadta meg a vörös üstökű fiú karját, majd elvonszolta magával.
- Melyik iskolából jöttél? -kérdezte Harry.
- Drumstrangból. Te is ötödéves vagy, ugye?
- Igen, az.
- Anne, cicám, gyere, menjünk! -fogta meg a lány kezét hátulról Draco. -Áh, látom megismerkedtél Potterrel -terült el a fiú arcán egy gonosz mosoly.
- Igen, meg -mosolygott a lány, ahogy a kisebbik Malfoy átkarolta őt.
- Most mennem kell -mondta Harry a lánynak, majd elindult klubhelyisége felé.
- Tehát ő Potter... -mondta csendesen An, szemével követte az elfutó fiút.
- Potter egy loser... Gyere, menjünk -húzta magával Draco a lányt, majd elindultak a kőfolyosó felé.
Istenem, de rég jártam itt -gondolta Anne belépve a falon. Minden ugyanolyan volt, mint mikor idejárt. A kanapék, a szekrények, az asztalok... Minden...

An elbúcsúzott udvarlójától, és felment a hálókörzetbe. Lefeküdt az ágyára, majd gondolkozni kezdett.
Hát ők a Weasleyk... Az ő apjuknak köszönhetem a halálom...
- Anne, látom megismerkedtél Potterrel és barátaival -szólalt meg Voldemort a lány fejében.
- Igen...A fiú tiszta James...Ugyanolyan beképzelt...
- Pontosan. De megvan az első feladatom számodra. Össze kell jönnöd Potterrel. Meg kell bíznia benned. Teljesen.
- Azt hiszem, menni fog. Az ilyenhez értek.
- Tudom. Potteren keresztül a lehető legtöbb mindent meg kell tudnod Blackről, Grangerről, és a Weasley-kről...
- Siriusról? -döbbent le An.
- Igen, Siriusról. Ő a fiú keresztapja. Most aludj. Holnap elkezdődnek az óráid Snappel. Nem szabad, hogy fáradt legyél!
- Értettem! -fejezte be a beszélgetést Anne, majd egy ásítás után el is nyomta az álom.