A hold fénye tompán világított az égen, percenként pár felhő takarta el azt Lucius Malfoy szürke szemei elől. A férfi az égre meredt. Félelem tükröződött a sötét égboltról. Már két napja érezte a karján a fájdalmat, egyre erőteljesebb körvonalat kapott a halálfej, szájában a kígyóval. És eljött a rettegett nap, újra; a Nagyúr hívta őket. Legalább volt valami, aminek örülhetett ebben a rémes dologban, és ez az volt, hogy elszabadult otthonról. Draco folytonos nyavalygása és Narcissa mániái legalább erre az időre elkerülték őt...

Nem szeretett otthon lenni. Egész életében csak egy nőt szeretett szerelemmel, és az nem a felesége volt. Szinte utálta Narcissát. Annet szerette. Annel együtt jártak a Roxfortba, és 4.ben végre összejöttek. De nem örülhetett sokáig. A lány az 5. osztály előtti nyáron betört a Mágiaügyi Minisztériumba, egy jóslatért. De sosem jött ki onnan. Arthur Weasley... Ő volt az... Újonc volt a Minisztériumban, lement segíteni kiiktatni a betolakodót. Rövid üldözés után egy hátráltató átokkal véletlen belökte Annet a függöny mögé. Aznap látta utoljára a lányt. Gyűlölte Arthurt, és gyűlölte Narcissát. Kényszárházasság. A Sötét Nagyúr kényszerítette. Draco is csak miatta született. De most erőt vett magán. Meg fogja kérni a Nagyúrt...

Megérkezett, sétája véget ért. Most nem hopponált, így legalább tudott gondolkozni. Odaért a temetőbe, a horizonton ott magaslott a régi Denem kúria. 20-30 maszkos, csuklyás varázsló jött el még rajta kívül. Felvették a megszokott kör alakzatot, majd szó nélkül várták urukat. Nem kellett sokáig álldogálniuk, egy pukkanással a kör közepén termett a rettegett mágus. Miután megszámolta híveit, mindnek végignézett gondolataiban.

- Lucius -szólt a hűvös hang.

- Igen, Nagyúr? -hajolt meg letérdelve a szólított férfi.

- Úgy látom kérésed van felém.

- Igen, Nagyúr.

- Többiek, elmehettek. Lucius, gyere a kúriába -mutatott a magas ház felé Voldemort, miközben a halálfalók elhopponáltak.

- Igenis, Nagyúr -szólt a szőkeség, majd urával együtt egy pukkanással a Denem ház nappalijába termettek. Lucius egy pálcalegyintéssel fellobbantotta a kandallóban a lángokat, majd urára nézett, aki helyet foglalt a hatalmas kanapéban.

- Arról a lányról lenne szó, ugye? Akit kezdettől fogva láttam a fejedben.

- Igen, róla, Nagyúr -Lucius gyomra bukfenceket hányt. Nagyon remélte, hogy ura teljesíteni tudja kérését. Hisz megérdemelte.

- Tehát, mit szeretnél? Sokat segítettél nekem, megérdemelsz egy szívességet.

- A lány...meghalt -Lucius fejébe újra beszöktek a gondolatok, a régi képek, a lány temetése, a kígyóval díszített üres koporsó...A feketére varázsolt rózsák...Mind csak jelképes volt, hisz a testet sosem látták többet... -a Minisztériumban, a függöny mögött nyugszik...Úgy hallottam van mód rá, hogy visszahozzuk onnan.

- Van mód rá. És meg is teszem neked. Egy feltétellel.

- Bármit kérhetsz ezért, Uram!

- A szeretőm lesz a lány. Csak úgy lehet visszahozni, ha a kora az marad, mint amikor meghalt. Beíratod a Roxfortba. Mond azt, hogy a Drumstrangból jött át. Szünetekben hozzád megy. Így jó lesz?

- Tökéletes, Nagyúr -hajolt meg Lucius, borzasztóan boldog volt, hogy újra láthatja Annet.

- Ezt megbeszéltük. Legyél itt augusztus utolsó előtti napján, és akkor kihozzuk onnan.

- Köszönöm, köszönöm Uram! -hajlongott a férfi.

- Most elmehetsz, Lucius. A megbeszélt napon találkozunk -szólt a hűvös hang, majd Voldemort hopponált a szobából.


Nem hiszem el...Teljesül az álmom...Több mint 20 éve vártam erre... -gondolkozott Luc hazaérve. Már megint ez a gyűlölt ház, a gyűlölt feleséggel...

- Lucius, hol jártál? Severus már hazaért, azt mondta a Nagyúr beszélni akar veled. Ugye nincs semmi baj? -jött be a szobába Narcissa egy tányér levest röptetve maga előtt.

Hogy én ezt hogy utálom...Mi köze hozzá? -dühöngött magában a férfi.

- Feladatot kaptam -hangzott a szenvtelen, egykedvű válasz.

- De ugye nem veszélyes? -aggódott a nő.

- Nem. De otthont kell adnunk majd egy Draco korabeli lánynak.

- Az nem gond, megoldjuk -húzta mosolyra keskeny száját
Narcissa, miközben megterített a vacsorához. -Draco! Vacsora! -kiáltott fiáért.

A nappaliba beszaladt Draco, majd mohó arckifejezéssel apjához fordult.

- Milyen az a lány? -tudakolta.

- Hallgatóztál? -ült ki először meglepetés, majd elégedett mosoly Lucius arcára. -Egy gyönyörű, fantasztikus lány -mondta, miközben próbálta hangjából kivenni azt a szenvedélyt, amit Anne iránt érzett.

- Már várom... -mosolygott sokat sejtetően a fiú, majd hozzálátott vacsorájához.

- Én is -mondta csendesen Lucius, majd ő is szedett magának a forró levesből, miközben gondolataiba mélyedt.