Lassan, de biztosan elterjedt a hír: valamiféle gaz csábító járja a kastélyt, aki nincs tekintettel sem házra, sem korra –csakis fiúkra vadászik, s előszeretettel hagyja kékes színű rúzsfoltját áldozatai nyakán, arcán, mellkasán –pár nap múlva már olyannyira felbátorodott, hogy egyebütt is ott felejtette ajkai finom jeleit, de a páciensek a legtöbb esetben erről mélyen hallgattak. Az is meglehetősen rejtélyes volt, hogy egyikük sem emlékezett megjelölésük idejére, sem annak elkövetőjére –ezzel ellentétben mindegyikükön ott díszelgett a kísérteties kereszt a maga gonoszkásan hunyorító rózsájával.

A következő szerdára már azt is megállapították, hogy a jelek sem tökéletesen egyformák: erre a megfigyelésre a kétévente megrendezésre kerülő Kviddicset a civileknek is játékrendezvény adott alkalmat, mely során a szép számú jelentkezők nem szerint kettéosztva egy-egy hatalmas öltözőbe kerültek, ruhájukat átváltandó (hogy átélhessék a sportolók készülődésének szokásos izgalmát). A tizenegy-két éves srácok rendre elcsodálkoztak a sok különböző méretű és színű rózsa láttán –a felsős fiúk egyéb ismertetőjeleiről nem is beszélve. Bizony, az is kiderült, hogy a gonoszságra csak egy szikrányit is hajló egyének nem a fülükön hordták a jegyet –ezeknek legnagyobb része, mely leginkább a szexussal foglalkozott gondolataiban, a mellkasán vagy hasán viselte azt. Érthető módon nagyon sok fiú járt így. A pikánsabb, merészebb egyének testén még változatosabb helyeken lehetett felfedezni a –minden valószínűség szerint szerelmi- billogot. Sokan alig leplezett irigységgel bámulták meg James Potter tetoválását –most már büszke- tulajdonosa alhasán; de legalább ekkora szerepet kapott a Malfoy-ifjú is, kinek a fenekén simult a rajzocska. Lucius nem örült annyira a fürkésző pillantásoknak, mint a griffendéles: undorodó arcot vágva elhárított minden bámész tekintetet, lehűtve ezzel a nézőközönség népes táborát.

Márpedig volt mit nézni. A fiúk, a leendő és a már megesett áldozatok egyaránt érdeklődve szemlélték a különböző tájakon előforduló jegyeket. És bizony más különbségeket is észrevettek: elsősorban azt, hogy a jegy mérete és arányai minden esetben igazodnak az illető testrészhez. De más furcsaság is akadt: a legtöbb mardekáros –és jónéhány hollóhátas- testén nem vörös, hanem kékesfekete, vagy egészen sötét volt a rózsa. Két griffendéles ki is lett közösítve, akiknek jegye szintén ilyen kísértetiesen darkos külsőt öltött.

- Anyám megmondta, hogy a Mardekárba menjek –sóhajtotta egyikük, William Smith, és undok képet vágott a dölyfösen rá meredő Jamesre, aki bizonyos összehasonlításokkal élt tetoválásaik színárnyalatait illetően.

- Nekem a Süveg azt mondta: Hollóhát vagy Mardekár; és itt vagyok –suttogta elszántan a hollóhátas Jason Oldfield, és bátran belehunyorgott a napsütéses öltöző tágas terébe, a sok kíváncsi, gunyoros vagy éppen izgatott arc közé.

- Nem érdekel, griffendéles vagyok és kész –jelentette ki Anthony Hoortpaadt, és konokul farkasszemet nézett háztársaival.

Severus somolyogva nézte a felfordulást. Élénk szóváltások, egyre erősödő veszekedések; a fiatal, sima bőrfelületek látványa keveredett a megannyi egyéni illatbájital szagával, miközben Lucius mogorván osztotta a sértéseket mindannak, aki egy-egy bátrabb pillantással kért belőlük. A Snape fiú kényelmesen ásított egyet, beszívta a terem kesernyés, citromos-fiús illatát, és élvezettel hallgatta a háztársak közti vitákat. Határozottan tetszett neki a játék; ugyanakkor nyomasztotta, vajon rákerül-e a sor, és ha igen, mikor? Mintha valami sorozatgyilkosság terjengett volna a levegőben; rosszat sejtett, és minden éjjel alaposan ellenőrizte az ágyát, mielőtt megérintette vagy belefeküdt volna.

Egy alacsony padon ült, félrehúzódva a társaság elől, s mégis jól megfigyelve mindent. Pillantásával elkapta Lucius koromfekete jegyének képét, mielőtt a fiú sietve felkapott valamit - s akaratlanul is félmosolyra húzódott a szája; a ,,gyilkosnak” eszelős jó humorérzéke van. És az ízlése se utolsó –nézett végig a jókora öltözőn. Közel s távol csakis azokon díszelgett a rajz, akiket a gyilkos csinosnak tarhatott –vagy így, vagy úgy. Ám a közösségi megítélésre nem sokat adhatott –a legutolsó jóképű kis hugrabugost is ugyanúgy szerencséltette, mint a népszerű nagymenők táborának egyes tagjait. EGYES tagjait. Lupinon ott virított a billog, Pettigrew viszont csak irigykedve, meztelen bőrrel nézegetett körbe a teremben. Ugyanez állt Nottékra. Bárki volt is az elkövető, valószínűleg csak a megjelenésre és a kisugárzásra adott.

Még szerencse, hogy Black nincs itt, jutott eszébe. Az egy ismételt inzultust jelentett volna; de mivel csapattagok nem vehettek részt a játékban, a griffendéles csak távolból figyelhette a csoportos bénázást. Potter viszont ravasz módon –hm, valószínűleg véletlen volt- elintézte, hogy két hónapra eltiltsák a kviddicstől -s ezzel megszerezze a jogot a civil szereplésre.

Severus valahogy nem repesett túlzottan. Élt a gyanújoggal, hogy az aljas kis dög legalább egyszer szerét ejti majd az ő megszégyenítésére meccs közben. Körülnézve a tértágító bűbájjal kezelt öltözőben, azt is megállapította, hogy, bár a szokásosnál valamivel több terelő, hajtó, és fogó lesz –hisz szinte mindannyian egyszerre fognak játszani-, az összegyűlt tömeg négy csapatba osztva nem is olyan vészes. Bármily ügyes is ő, Snape-ként nem sok esélye lesz elbújni slytherin csapattársai háta mögött, ha Potter benne lesz az ellenséges csapatban. Márpedig… benne lesz.

Felsóhajtott, még egyszer ellenőrizte ruházatát, majd feltűnés nélkül kisétált a helyiségből. Odakinn már járőrözött Madame Hooch: jobb híján a lányokat szekírozta, mivel a fiúk öltözőjébe nem mert bemenni. ,,Igyekezzetek!” – dörrent rá az épp mellette elhaladó Snape-re, mire az sietősebbre fogta lépteit; nem annyira az utasítás, mint inkább a hangerő és a hangszín kellemetlen volta miatt.

Rövid idő alatt beosztották a csapatokat: mivel a Hugrabugból kevesen jöttek, jelentkezőiket összevonták a Hollóháttal. A Griffendélnek (nem meglepő módon) igen sokan képviselője akadt, így néhány második-harmadikos diákjukat –sűrű hurrogás és tiltakozás kereszttüzében- a tanárnő átirányított a Slytherin-csapatba. Így, némi vegyesség és sanda szemhunyorgatás árán bár, de sikerült kialakítani három egyenlő létszámú, és körülbelül azonos kaliberű csapatot.

A látótéren csak a ,,játékosok” néhány barátja és az iskola notórius sportrajongói ültek: más nem volt kíváncsi a tökéletesen kezdők meccsére. Severus ennek ellenére sűrű imákat mormolt, és abban reménykedett, hogy egyik griffendéles se fog addig merészkedni, hogy valamilyen úton-módon megölje, látványos balesetnek álcázva a rút slytherin-gyilkosságot.

Nem meglepő módon Potter lett az egyik fogó a kilenc közül. Bizony, elég furcsa felállás volt: három-három fogó jutott minden csapatnak. Severus körbekémlelt, és behátrált a saját csapattársai alkotta sűrű embertömegbe, besorozásra várva. ,,Odabent” azonban erőteljes egzaltáltság uralkodott: vezető nem lévén, senki nem tudta pontosan, hol a helye, milyen kompromisszumot kéne vállalnia, s így jobb híján mindenki mondta a magáét.

- Elég! –kiáltott bele Lucius a gombolyagba. Severus hang után tájékozódva elindult felé, majd megállt a szőke fiú jobbjára érve.

- Láttad, kik lettek a griffes fogók? -mondta, keserűen elhúzva a száját.

- Ja… az az adidas feliratú srác, hát nem egy anglicista név… meg az örök és elmaradhatatlan Fazekas a’la Potter… meg még egy valaki, aki szintén el fog merülni a névtelenség mocskában. Kezdenünk kéne. Csend legyen!!!

- Csend legyen végre! –mordult fel Sev is. A mozgolódó diákok lassan, de egyre biztosabban ráfókuszáltak a csoport középpontjában álló két magas alakra. Végre valóban csend lett.

- Mivel itt nem hadonászunk a pálcával, az összetartásra és a kontrollált mozgásra kell helyeznünk a hangsúlyt a beszéd és a felesleges magánszámok helyett –kezdte Sev lenéző pillantással. –Tehát egyikőtök se bajlódjon Potter viselkedésének majmolásával.

Néhányan bizonytalanul elmosolyodtak. Nem a griffendéles kisebbség.

- Tehát –vette át a szót Lucius komoran. – Melyikőtök jeleskedik hajtói pozícióban? Kézfeltartással jelezze!

Körülnézett. Egy kisebb tömeg jelentkezett.

- Remélem, tudjátok, hogy a létszám miatt pontosan kilenc hajtónk lehet? –tette fel a kérdést kegyetlen élvezettel a Malfoy fiú. –Nos, remek. Akkor Nott, Crak, de kár, hogy Monstro csapattag és nincs itt, ööö Parkinson… te, kis sebhelyes.

- Avery –javította ki halk, de érthető hangon Snape.

- Az. Meg ti hárman, és ti ott ketten.

- Olyan érzésem van, mintha főleg a barátaidat válogatnád ki a kívánt szerepre –suttogta somolyogva Sev.

- Mert így is van –vont vállat a Malfoy fiú lezseren. –Magától értetődő –tette hozzá oldalra fordulva, majd hangosan folytatta:

- A maradék…

- Öt –szúrta közbe Severus teljes lelki nyugalommal.

- A maradék ÖT –Lucius nyomatékosan oldalra fordult és Snape-re nézett, jelezve, hogy TUD számolni – hajtó lesz. Ehhez kérünk még négy embert, bocs, hármat, mert az egyik én leszek…

Két griffendéles, egy negyedikes slytherin és Severus (utóbbi nagyot sóhajtva) jelentkezett. Lucius hiúzszemmel felmérte a kínálatot, és rámordult a két griffesre:

- Oké, ti mindenképp azok lesztek, mert a fene akar griffendélest fogónak. Te leszel a harmadik –intett a fejével a negyedéves slytherin felé. Severus elfojtott egy káromkodást, és nagyon csúnyán nézve odasuttogta Luciusnak:

- Tudod, mikor azt mondtam, hogy az ismerőseiddel kivételezel, nem mondtam, hogy kellemetlennek találom a dolgot.

Lucius vigyorogva széttárta a kezét, és a még be nem sorolt utolsó két csapattagra nézett, akik eddig nem is jelentkeztek semmire.

- Nos, hát ez van: ti lesztek a fogók –majd Snape-re nézett, és jelentőségteljesen hozzátette: -Hajrá, Sev. Éljenek az örökölt vámpír reflexek.

Barátjától erre már csak egy erőtlen grimaszra tellett.

Sev össze-vissza körözött odafönn, és meg sem próbálta követni a játék menetét. Élvezettel szívta magába a friss levegőt, aztán elmélázott azon, vajon miért ilyen sablonos ez a mondat. Végül lepillantott a csekély (értelmű medvebocs) létszámú nézőközönségre, és megvonta a vállát. Tekintete végigsiklott a számára közömbös embereken, s megállapodott kedvesén. Már meg sem lepődve konstatálta, hogy legszívesebben most azonnal leszállna és elcipelné a legközelebbi seprűtároló-szekrényig a csajszit. Ehelyett itt kell keringenie, mint egy pályát tévesztett légynek, és hülye golyók játékát figyelnie, holott ha már golyókról van szó, ő ezerszer jobb játékot is tud ennél…

Még egyszer óvatosan Lavinia felé sandított, majd sorra vette a nézőközönség összes leányát. Valamiért úgy érezte, hogy figyelik… Ez mondjuk nem volt meglepő részéről, mivel a kviddicspálya légterének közepe felé körözött, és tudvalevőleg a nézők jó szokása a stadiont kémlelni.

Mindennek ellenére Severus gyanakvó jellem volt, s oda-odapillantott az összegyűlt (esküdtekre) hallgatóságra, illetve inkább nézőségre. Mikor meggyőződött róla, hogy Lavinia figyelme egyetlen másodpercre lelankadt végre, átkormányozta tekintetét a slytherin lány közelében ülő Biancára –annak is igen mély és figyelemre méltó dekoltázsára. Ez bizony nehéz feladat volt, tekintve hogy a fiú kábé ötven méter magasan lebegett – de a lány kedvéért közelebb jött.

Bizony, Sev végtelenül ravasz volt, és a néha felbukkanó cikeszimitáló repülései –melyek során elvitorlázott Biancáék feje felett, és érdeklődő tekintetét lefelé függesztette, ama rejtelmes kivágásba- jelentősen hozzájárultak a közhangulat javulásához.

Mikoron például már harmadszor szállt el Anne felett, Lucius mellérepült és nagyon csúnyán nézett rá. Nem tudhatott az semmit, de hasonló lelkületű lévén –ő is néha elszállt Evans és Bianca felett- megsejthette a dolgokat. Mikor pedig a példáján felbuzdulva Sev is átszállt néhányszor Evans felett, a mardekáros csapat bevadult. Egyre-másra szálldostak el a nézőközönség dekoltált tagjai felett, s végül már az ellenfél –jelen esetben a Griffendél- is kedvet kapott a dologhoz.

A meccs kezdett túlságosan ,,szabadúszó” lenni. A csapatok egy része valóban játszott, másik része viszont tevékenyen űzte az ,,ipart”, vagyis elment látványkukkolónak. A kevésbé ravaszabbak meg-megálltak Bianca és Anne felett, és leplezetlen örömmel néztek le szerencséjükre.

Mivel három fogó, kilenc hajtó illetve kilenc terelő jutott egy csapatra, ez a kis kitérő nem is akadályozta túlságosan a játékot. Potter például teljes lelki nyugalommal űzte a cikeszt, és nagyon nem érdekelték más szexuális problémái. Mikor Nott elszambázott Evans felett, meg se rezdült. Mikor Crak megállt fölötte, James épp a haját borzolgatta. Mikor azonban Snape kecses mozdulattal elröppent a lány közvetlen szomszédja, Lizbeth fölött, éppen csak megúszva, hogy ne essen rá, Potter úrfi felhördült, és a mardekáros fogó után vetette magát.

Pár másodperc kellett csak, hogy elinduljanak a végkifejlet képkockái: Sev jobb ötlet híján seprűn menekült Potter elől, miközben nem tudta –bár nem is igen próbálta-, eldönteni, hogy ez a büntetőakció vajon most az Evans lánynak vagy Elizabethnek köszönhető Potti részéről.

Mindenesetre arra rájött, hogy féltékeny a srác. Vagy egyszerűen csak el akarja rontani az örömét. Pedig ő csak követte a slytherinek íratlan szabályainak egyikét: jó-jó, lehet, hogy griffendéles, de azért jó bőr!

Aztán azon is elmélázott, vajon melyik lánnyal kapcsolatban gondolta ezt. Miközben elsiklott az egyik (18-as) karika mellett, és kikerülte James gurkóját –valami rejtélyes okból a kezébe került egy ütő-, még egyszer ráfókuszált a nézőtérre, hogy eldönthesse a dolgot.

Ám csak Lavinia haragtól izzó szemeit látta, ami számára betöltötte a stadiont. A fekete tekintet őt és Jamest fürkészte, és Severus ismét bizonytalanná vált: vajon őt vagy Pottert fogja eltenni láb alól a harcias Wotton lány?

Hirtelen örült a szerencséjének, hogy Lavinia nem tud seprűt szerezni, felpattanni rá és odasuhanni hozzá.

Potter a nagy Snape-üldözés közben egyszer csak megfordult és elkezdett egyenesen jobbra repülni. Severus csak pár perc késéssel vett észre ezt az akciót, és megint kellett hozzá néhány perc, hogy felfogja, James miért is hagyott fel kergetésével, avagy vajon mi lehet olyan fontos, hogy őt otthagyják? Végül, mikor a fiú újra elsuhant mellette, Sev észrevette a kis aranygolyócskát, ami 1-2 méterre Potti előtt szálldogál.

A stadion kezdett hangosodni, Madame Hooch mély beszélgetésbe kezdett a tanerő valamely nemes példányával, ezért szabadon folyhatott minden kviddics címszó alatt. A leánykáknak lassacskán kezdtek feltűnni a felettük köröző seprűlovasok, és néhányan még rá is jöttek ennek okára. Ezek fele vagy elrejtette dekoltázsát egy aktuális színű sállal, vagy -mint Anne és a jó mardekárosok- mosolyogtak egyet, majd próbáltak úgy helyezkedni, hogy nagyobb betekintést engedjenek.

Mivel Snape-nek még mindig nem volt kedve a golyóüldözéshez, (Sev nem slashel) úgy döntött, folytatja előző akcióját és körbejárja a még ismeretlen területeket is; mindeközben gondosan kerülte Lavinia öldöklő pillantását, aki lassan kezdett beletörődni a dologba. A nagy ricsajból kezdett kiválni egy ismerős éles hang, ami a szőke hajtóhoz tartozott; Sev elindult barátja felé, hogy ő is megtekinthesse, mért üvöltözik Lucius. Először a fiúra, majd barátnőjére nézett, és mindjárt felfogta a szituációt, Anne-n fogyott a ruhák száma és ezzel egyenesen arányosan nőtt a tömeg körülötte, amit a Malfoy fiú szeretett volna megelőzni vagy eltüntetni, nem sok sikerrel.

Mikor már a fél csapat, akinek seprű van a lába közt (na neeeem most a kviddicsezőkre gondoltam) a kilátó izgalmasabb részénél repkedett, Potter is felfogta, hogy valami történik, és hogy valószínű 1-2 emberen kívül nem sokakat érdekel az ő mutatványa. Még próbálkozott pár hajturkálással, amit csak Severus kísért figyelemmel, és az ő fejében sem a fiú iránti vonzalom, inkább kérdések fogalmazódtak meg, mint például: Milyen szar lehet, ha valaki sárkánybőr kesztyűvel vakarja a tetveit? Vagy hogy Vajon hány dioptriás lehet James szemüvege?. Efajta értelmes gondolatok közt mélázott a mardekáros még pár percig, tűnődését csak az zavarta meg, hogy Potter fiú is vetkőzős technikába váltott, és megvált pólójától, csupasszá téve felsőtestét.

A hatás nem maradt el, Snape felkiáltott, mire a griffendéles lányok azonnal célpontot változtattak és sztárfogójukra meredtek. Mindenki tátott szájjal vagy ajakmegnyalva nézegette a nem létező hasizmokat, csak Liz vélte a dolgot feltűnési viszketegségnek, de azért ő is elmerült a sokszorlátott vállakban és a kecses rózsában. Néhány hollóhátas fiú, akik kétes identitással küszködtek, ugyanúgy Potti-pásztázással töltötték idejüket, egyre többen suhantak el James mögött egész véletlen végigsimítva hasát, hátát, ahol érték. Severus gyomra itt adta fel. Egy alantas morgás a gyomorból, majd pár másodpercre rá egy öklendezés, okádás, majd a vajaspirítós és töklé keveréke a csupasz Pottin. A fiú reflexből hátrakapott az őt ért hideg valamihez, és belenyúlva vált arca érdeklődőből undorodóvá, majd szemügyre vette az ujjára ragadt emésztett reggelit, aztán hátrafordult az eredetükhöz. Most minden szem rájuk szegeződött, fujjogás közepette tapsvihar tört ki, aminek a fő képviselője Lucius Malfoy és barátnője voltak, akik most már egy seprűn rótták az eget.

Végre Madame Hooch is észbekapott, sűrű ordibálás közepette mindenkit leparancsolt a pályáról, és elküldte zuhanyozni a felbuzdult sereget. James sietve szaladt be, maga után húzva hányadéktól csöpögő pólóját, amivel próbálta letörölni a Snape-kivonatot. Berúgta az öltöző ajtaját, becsörtetett a zuhanyzóba, majd ledobva ruháit beállt a forró zuhany alá. Rákezdett kedvenc nótájára, mondván úgysem hallja senki, mikor újra nyílt az ajtó és egy egymás nyelvével kergetőző Luc-An páros esett be, már félig megszabadítva öltözéküktől. Valószínűnek tűnt, hogy nem vették észre, hogy nincsenek egyedül, mert zavartalanul folytatták, amit elkezdtek. Potter elzárta a vizet, és érdeklődve kukucskált ki a zuhanyfüggöny mögül, miközben a Nimbusz 20centi elérte a Level 2-t...

Most, hogy jobban szemügyre vette őket, rá kellett jönnie, hogy talán mégis csak tudják, hogy nincsenek egyedül –csak éppen nem törődnek vele. Valószínűnek tűnt, hogy arra gondoltak, valami slytherin-párti (ergó röviden slytherin) zuhanyzik odabenn, tehát nincsenek veszélyben –a szeméremérzetük meg ugye hiányzott…

Az ajtó újra kitárult, majd hatalmas erővel becsapódott. James még jobban behúzódott a zuhanyfüggöny takarásába, míg Lucius, aki már javában Anne lábai közt állva szorgoskodott, összerezzent. A két alak (az odatévedt asztalon ülő lány és az előtte-benne tartózkodó Malfoy fiú) odakukucskált az egyelőre még lassú mozgás közepette, hogy vajon ki jöhetett be.

A két szőkeség futó mosollyal köszöntötte a belépőket –akik azonban észre sem vettek ebből semmit. Lavinia húzta-vonta befelé Severust, akinek kezét egy vörösesbarna hajú hollóhátas szorongatta. Utóbbi igyekezett minél több, alig pár másodperces lihegő csókot váltani ifjabb Snape-pel, aki hol bizonytalanul meghátrált, hol mégis előredőlt, és viszonozta a nyelvjátékot. Lavinia végül sikeresen odaráncigálta a két sovány alakot a fal mellé állított hosszú padhoz; elégedetten felsóhajtott, és lehuppant oda.

Luciusék vállat vontak, és előbb gyengéden, majd egyre nyomatékosabb lökésekkel folytatták, amit abbahagytak. An is mindent beleadott a mozgásba –már amit passzív helyzete megengedett. Valamiféle perverz elégtétellel töltötte el a tudat, hogy rajtuk kívül három másik diák is tartózkodik a helyiségben.

James eleinte Lucius hátára omló hajzuhatagát bámulta –ami mögött valahol messze Anne formás kebleit sejtette. A lány ugyanis nem volt gátlásos; a maradék ruhát is leszórta felsőtestéről. Aztán Mr Potter figyelme az újonnan érkezettek felé terelődött: Laviniát már ismerte, Snape körvonalai ismerősek voltak, de ki az a másik alak, akit ráadásul élvezettel figyel a fekete lány, és szintén élvezettel csókol (az összesimulásból következtetve igen, csókol) Pipogyusz?

Ebből a nézetből csak az illető csapzott, vállnál alig tovább érő, hullámos hajkoronáját látta. Kezdett benne gyökeret verni a gyanú, hogy Wotton nem normális –vagyis inkább az egész slytherin banda ám blok nem ép –Malfoyék nyugisan dugnak, miközben rajtuk kívül még három diák –nem beszélve a rejtőzködő egyénekről- van itt? Pipogyusz meg a hófehér kis orrocskája előtt csalja meg a barátnőjét, és annak még tetszik is a dolog?!

Sev a nagy egymássimogatásban elfordult kissé, majd egy határozott mozdulattal nekinyomta a falnak áldozatát –az felemelte fejét, és halványan somolyogva arrébbfújta a szemébe lógó vörösesbarna tincset.

Jamesben ekkor tudatosult a látványhoz rögzíthető jelentéstartomány: az illető fiú!

Nyugtalanság lopódzott kicsiny lelkébe, miszerint itt senki sem normális.

Snape tovább nyomorgatta a másik srác vállait, aztán kezei egyre lejjebb siklottak… James nem mert odanézni, inkább csendesen behúzta a fülkébe az az elé elszórt mocskos pólóját (a sajátját), és rezignáltan öklendezett fölötte. Bár igazán lelkére vette volna, ha Pipogyi és az ő testnedvei –még ha csak hányásról van is szó- ilyen módon keverednének.

Néha felnézett, de mivel odakinn egyre forrósodott a helyzet, jobb híján a mozgó csípőjű Luciust kémlelte inkább, és mögötte a szemben álló, hátravetett fejű Annie-t, akinek arca már szinte átlényegült a rátörő kéjhullámoktól.

Severus megállt Quitus vetkőztetésében (épp a nadrág övénél tartott), és kérdően meredt (több tekintetben is) Laviniára. A lány arca némi szigort és elfogódott büszkeséget tükrözött.

- Most ne hagyd abba! – kérlelte kedvesét.

- De miért is kell ezt a… -kezdte Severus, de a lány az ajkára szorított mutatóujjával elcsitította. Ezzel a mozdulattal végig is simított a fiú száján, majd mindennemű felvezetés nélkül hirtelen megharapta azt. A kicsi, ám annál váratlanabb fájdalom Snape torkára forrasztotta a szót.

- Ha közénk akarsz tartozni… tudod, hogy minden vámpír biszex – duruzsolta Lav, és ingerlően megnyalta az ajkát. Severus remegve végigsimított kedvese felsőtestén –bizonyára örült, hogy itt másfajta idomokat talál-, és belecsókolt a bársonyos, fehér nyak hajlatába. Ezzel egyidőben kinyúlt jobb kezével, és magához húzta a másik fiút. Beletúrt a selymes, finom hajba, és a következő másodpercben már a másik ajkat csókolta, csukott szemmel, határozottan.

A hollóhátas elégedett mosollyal fogadta az ismételt közeledést – már a lelátón megbeszélte Laviniával, jobban mondva a lány ővele, hogy ma aztán igazi élményben lesz része, ha a slytherin is belemegy. A slytherin pedig, úgy tűnt, belemegy, legalábbis nagyon közeledett a ,,bele” felé… Lassan kifűzte Quitus övét a nadrágból, és hanyag mozdulattal áthajította a helyiségen. Ha már megd.ug egy fiút, legalább legyen stílusos, gondolta magában.

Lucius eközben már végzett Anne-vel –legalábbis egy bizonyos értelemben-, így a háttérsikolyok is elhaltak. A szőke fiú már csak amolyan levezetésképpen csókolgatta szeretője kerek melleit. Quitus öve pedig messze, messze repült a mardekáros rásegítéstől, és végül tompa koppanással ért földet.

Jobban mondva koponyát –James már egy ideje felfelé bámult, ugyanis úgy döntött, felhasználja a kínálkozó alkalmat, és minden részletet megjegyez –s a továbbiakban terjeszteni fog- Pipogyusz hirtelen támadt fütyiszeretetéről. Most azonban enyhén megszédült és kótyagos lett a hirtelen jött ütéstől (a repülő öv csatja elég erőteljes fegyvernek bizonyult), és belekapaszkodott az első szilárdnak tűnő tárgyba, hogy visszanyerje egyensúlyát.

Severus eközben már boxerre csökkentette kettejük, értsd ő és Quitus kapcsolatát, bár mondhatjuk, hogy a köztük lévő viszony éppenséggel most tágult ki igazán. Szép volt a fiú, igazán szép; a maga álmatag-zöld szemeivel és kusza, hullámos, barna hajával Severus nem is tudta hova tenni.

Végül mégis csak kitalálta, hogy hova tegye; éppen készült is megcselekedni eme nagy lépést, mikor az egyik zuhanyfülkében az elhúzott függöny –melybe James belekapaszkodott-, egy hangos reccsenéssel leszakadt.

A Potter fiú rosszat sejtve kinézett a fejére omló vízhatlan vászonanyag alól – öt összeszűkült pillantás fogadta, melyek közül legalább kettőben erőteljes fenyegetés rejlett…