7

Hová rejtsem a?

- Mr McHintosh? – Severus ártatlan szemekkel figyelte a pult mögött szundikáló boltost.
- Mi? He? Ááá, kölyök, nem megmondtam, hogy ne ébressz fel, ha alszom! – A férfi nagyot nyújtózott, majd egy tekintélyes ásítással is rátett egy lapáttal.

- Próbáld meg akkor felébreszteni, ha ébren van… - suttogta társa gunyorosan Severus fülébe.

- Hoztad a kis barátod is? Na, legalább… mit adhatok?

Dorian elfordította tekintetét a végtelenül álszent képet vágó Severusról, és rámeredt Mr McHintoshra.
,, Na ne” – gondolta. ,,Ezen is látszik, hogy nem normális.”

- Visszajöttem azért a könyvért – hangzott a derűs válasz Severus szájából. A csontsovány fiú kifejezetten boldognak tűnt, csillogó fekete szemekkel figyelte a pult mögött felállított roskatag polcot.

- Hm… miért is?
- Feuerbach – jött a sokat sejtető válasz; Sev egy észrevétlen biccentéssel jelezte, hogy kísérőtársa mugli.

- Ahán… remek, remek… hova is tettem? Itt van valahol e. – A boltos elégedett nyögéseket hallatva előkaparta a könyvet a pult alól. – Nos… döntöttél végre?

- Elviszem. – A bandavezér finoman rángó arcizmokkal vette kezébe a kötetet; túlságosan is izgatott volt a feketemágia-szedet miatt.

- Örülök. Hetven lesz. – McHintosh visszatottyant a székére, és lustán pislogott fel a fiúkra szemüvegének félholdjai alól.

- Micsoda? A múltkor még negyven volt! – Dorian somolyogva pillantott magából kikelt vendéglátójára.

- Változó idők, változó árak. Nos? – A férfi mintha élvezte volna Severus kétségbeesését.

- Annyim nincs. Mondja, maga szórakozik velem?

- Hadd ne mondjam meg, mivel szórakozzon – tette hozzá a magáét Dorian is, cseppet sem haragosan. Rávigyorgott az öregre, majd érdeklődve várta Sev reakcióját.

- Rendben, nekem így is jó. Akkor ma enni inkább fogok. Menjünk! – rendelkezett az, és intett a szőkének, hogy induljon.

- Ó, mily fenyegetés! Az rád is fér, nyápicseggű! Majd akkor gyere vissza, ha már eleget összeszedtél! Ingyen nem kapni nálam semmit – kiáltott utána a boltos.

- Vettem észre! – Severus kipenderítette Doriant az ajtón, majd úgy bevágta a szerencsétlen nyílászárót, mintha a mennyek kapuját készülne az öreg orrára vágni – belülről.
- Na most állj le – ragadta karon a kisebbet a szőkeség, és végigsimított Sev vállán. – Nyugi, az idegbaj szervi megbetegedéseket okozhat.

- Kikészít ez az ember! – Severus dühöngve rugdosta maga előtt a port. – Ó, hogy a fene vinné el!

- Igen, meg a fűzfánfütyülőjét. Hol tanultál te káromkodni?
- A kurva anyád, Dorian, ne kezdd te is! Egy napra elég egy marha!

- Köszönet az elismerésért. Tudtam, hogy örülni fogsz, ha megpróbállak megvigasztalni – somolygott a másik. ,,Ó igen. Hálátlan pöcs.”

- Aha. Könnyekben török ki a meghatottságtól.

- Inkább a megoldáson töprengenél. Példának okáért én már találtam is egyet… - A park felé ballagtak, és Severus még mindig lépten-nyomon belerúgott valami meggyilkolhatóba.

- Lopni, csalni, hazudni? Már megtettem! Így gyűlt össze negyven cent.

- Hmm… akkor nem csináltad elég jól – konstatálta Dorian elégedetten.

- Ha megölnék valakit, el kéne rejtenem a hullát. Bár a fiúk örülnének, ha életükben először bőséges vacsorát kapnának, de… azt hiszem, ez mégse lenne valami egészséges.

- Nem mondtam, hogy gyilkossággal szerezz pénzt. Ügyeskedhetnél is.

- Igen? Mit gondolsz, eddig mit csináltam? – Severus dühösen beletúrt hosszú fekete hajába.

És úgy maradt. A keze belegabalyodott a fésületlen, gubancos tincsekbe.

- Mondtam: nem csináltad jól. Nagy különbség.
- Mit kellett volna még csinálnom?

- Nem láttad az öreget? Teljesen rád van kattanva! – végre kimondta. Hamiskásan elmosolyodott, és megkockáztatott egy oldalpillantást a bandavezér felé.

Severus lenyugodni látszott, ahogy óvatosan szabadítgatta ki ujjait a hajából, de erre az ötletre megint belerúgott egy kőbe.

- Megőrültél? Mi…én… nem csinálunk… olyat! Ez undorító!

- Mármint mi? – Dorian kedélyesen nekidőlt az egyik fának, és flegmán gesztikulálva beszélt. – A férfiakkal való szeretkezés vagy a pénzért való szeretkezés?

- Utóbbi – vágta rá dühösen Severus.

- Haver! Még nincs minden veszve! Nem vagy reménytelen eset! – örült meg Dorian.
Eszesz gyanakodva méregette a csinos kis muglit.

- Hogy érted?

- Ha pénzért nem is, de fiúval csinálnád!

Sev összeráncolta a homlokát, és egy-egy halvány pír gyúlt ki két orcáján.

- Igen… - felelte végül. – Sokat gondolkoztam azon, hogy Tom… de túl fiatal még. Én felelek értük. Nincs senkijük, és ha már bennem se bízhatnának…

- Deeee, benned bízhatnak! Benned, jó mélyen… - heherészett a megvásárolható típusú nevetésével Dorian. Egész repertoárja volt nevetésekből.

- Közönséges vagy. Vigyázz, mire tanítod a fiúkat – jelentette ki szigorúan Sev.

- Olyan vagy, mint egy tyúkanyó.

- Te meg, mint egy hímringyó!

- Képzeld, az vagyok!!

Severus meghökkenten elhallgatott, és gyanakodva végigmérte a másikat a szőke, hullámos hajzuhatagától a giccses cipője hegyéig. – Tudtam – jelentette ki végül, hosszan elnyújtva a szót.

- Egy fenét! Csak menőzöl össze-vissza a srácok előtt, hogy mekkora atyaisten meg mindentudó vagy, holott te vagy majdnem a legalacsonyabb köztük, és szerintem még Oscar is kiütne!

BUMM. Egy alattomos ütés a gyomra táján, és Severus már gyorsan el is lépett mellőle.

Dorian összegörnyedt egy pillanatra; de nem érzett nagy fájdalmat, a másik fiú edzetlen volt még. A szőkeség kihúzta magát, és fenyegetően elindult a pimasz tinédzser felé; annak szemében vad, dühös tűz lobogott.

- Hát semmi önuralmad nincs? – morogta Dorian. – Hogy mersz megütni?

Severus egyre hátrált, de közben vicsorgott, mint egy sarokba szorított állat.

- Ide figyelj, fiú, én jót akarok neked, de ez… bocs, meg kell verjelek. Csak hogy tudd, mi az illem. – Dorian sajnálkozva ingatta a fejét, majd gúnyosan elmosolyodott.

A másik gyorsabb léptekre fogta a rükvercet, és időnként hátrapillantott, hogy kikerüljön egy-egy lecsüngő ágat. Már benn jártak a park egyik facsoportja közt. Severus egy pillanatra lehajtotta a fejét, hogy ne fejelje le az egyik alacsony almafát. Összekócolódott haja most az arcába omlott, nagy tömegben lógott a szemébe. A fiú felnézett, és ragadozó szemekkel figyelte Dorian minden mozdulatát.

Egy úr tűnt fel a gyalogúton, sétapálcájával kopogva haladt. Nyomában kisvártatva egy kisebb csoport londoni jelent meg, élükön egy idős, jólöltözött hölggyel.

Severus rábámult, majd visszakapta a fejét Dorianre. Szemei elkeskenyedtek: felismerte, hogy már semmiképpen nem védheti meg magát varázslattal. Túl sok lenne a szemtanú.

Segíteni pedig nem fognak. Túl tiszta a kezük…

Még egyszer rávicsorgott a nagyobb fiúra, megpördült, és futásnak eredt. Dorian azonnal utána vetette magát – nemhiába volt jobb futó, pár lépés után elkapta Sev grabancát.

Snape rögtön kapott egy pofont. Azt egy kisebb ütés követte a mellkasán, mire ő teljes erejéből megtaszította Doriant.

Ez nem sokat ért, tekintve hogy a teljes erő az ő esetében általában nem bizonyult elégnek. Ekkor nekiugrott a másiknak; tépte, harapta, ütötte, ahol érte. Dorian is össze-vissza cibálta a kétségbeesetten rúgkapáló, vad fiút. Végül lerántották egymást a földre, és ott folytatták egymás ütlegelését. Az arisztokratákból álló csapat méltatlankodva sutyorogni kezdett, és gyorsan eltávolodott még a küzdelem színhelyének környékétől is.

Csak egy tétován pislogó kisasszony maradt az úton; ruhája a szobalányokéra emlékeztetett. Óvatosan körülnézett, figyeli-e az uraság; arcán sunyi vigyor terült el, majd a lány lassú léptekkel elindult a két verekedő-birkózó fiú felé.

Dorian épp lenyomta Severust, és már a vadul küzdő fiú arcába sziszegte volna, hogy Vesztettél, mikor a látóterébe egy pár csinos lábszár tolakodott. Nem, nem Sev került felülre, az illető egy nő volt.

Dorian felpillantott, és bájologva elmosolyodott, ahogy szemrevételezte a bigét. Az beletúrt barna hajzuhatagába és…

BUMM. Sev egy váratlan térdfelhúzással hátba rúgta a rajta térdeplő férfit, kihasználva annak figyelmetlenségét, majd felpattant, és azon melegében fejbe vágta a másikat. Aztán taszított egyet rajta, és Dorian, akinek arcáról már eltűnt a bájvigyor, elveszítette az egyensúlyát, és elterült a földön.

Mindez csak pár másodperc alatt zajlott le, és a szőkeség már kelt is fel, és Severus után vetette magát. Az azonban már rohant a lány felé, s mikor odaért, mögébújt.

Dorian is odafutott, s dühösen hajolt balra-jobbra, ahogy Sev épp erre vagy arra készült kifutni a nőcske mögül. Eközben egyikük sem mozdult el a helyéről, csak figyelte, merre próbál elindulni a másik. Severus a szobalány ruhájába kapaszkodott (aki alig valamivel volt alacsonyabb nála), és ide-oda rángatta a nőt.

- Elég volt! -sikkantotta az, és megpróbálta lependeríteni magáról a pofátlan fiút.

Severus hátrálni kezdett, de közben élőbástyaként maga elé tartotta a lányt; immár leplezetlenül vigyorgott, akárcsak Dorian.

Újrakezdték a játékot, s nemsokára Sev odalökte a másik fiúnak a lányt, és lépett egyet jobbra. Dorian ficsúros nevetést hallatott, és visszalökte neki, úgy, hogy a hölgyike kis híján magával sodorta Severust. A fiú azonban ügyesen –és nem épp finoman- elkapta, majd olyan erősen penderítette vissza a szőkének, hogy a sivalkodó leány feje nekicsapódott Dorian mellkasának.

Mindkét fiú horkantva felnevetett; immár egyenlőek voltak, pimasz utcafiúk, csavargók mindketten, együtt egy nagy játékban. Dorian kacagva megtaszította a lányt, olyan erővel, hogy az Sev nyakába kapaszkodva elvágódott, maga alá temetve a sovány fiút.

Severus prüszkölt egyet a (súly)tűrőképessége jeléül, majd karjaival átkulcsolta a nő hátát; tenyere kutatóan végigcsúszott a ruhán, majd megállapodott a nem épp kicsiny fenéken.

- De kérem! Na! Elengedni! Na…. – A lány hangja halk röhögcsélésbe fulladt.

- Rosalinda… Rosaline… Rose… Mindegy, te vagy az – konstatálta Severus, és derekánál fogva magához szorította a nőcskét.

- Én…én… mi?

- Te voltál az a múltkor! – ismerte meg Dorian is. Rosaline, az eleven fal.

- Kémkedsz utánunk? – csattant fel Severus, és kimászott a lány alól.

- Mi? Én?

- Hagyd, Se… Eszesz, annyi esze si… semmi baj, galambom, nyugodj meg, csak játszottunk – somolygott Dorian. – Menjünk haza.

- Elkísérhetlek titeket? – kérdezte a lány. – Tudjátok, kimenőm van, és már úgyis elszakadtam az uraságtól…

- Ó, gyere csak. – Dorian beletúrt a hajába, és közelebb húzódva Rosaline-hez, érdekes csípőriszálásokkal elindult a park kijárata felé. Severus morogva felzárkózott hozzájuk.

- Nem csak a tied – duruzsolta a szőkeségnek, mikor az átkarolta a nőcske derekát.

- Osztozunk, na… egyébként szent a béke, igaz? – Dorian, már sokadszorra a mai nap folyamán, vidáman elmosolyodott, miközben oldalra pillantott. Sev visszanézett rá.

- Szent. Csak tudnám, mitől – csóválta meg a fejét egykedvűen.

- Olykor a nők közelebb hozzák az embereket. Nem igaz, kicsim? – paskolta meg Rosaline gömbölyűbb felét Dorian. – Na persze, olykor annyira közel, hogy beverik egymás orrát miattuk – folytatta a bölcselkedést.

- Ha nem jössz, szerintem laposra verjük egymást – mondta Severus Rosaline-nek címezve.

- Szerintem meg én téged – jelentette ki derűsen Dorian.

- Kétségeim vannak.

- Nekem is. A testi erődet illetően.

- Ne kezdjétek újra! Tetszett, de most már játsszunk mást! – ajánlotta hetykén a lány, és nem várva választ, átsétált Dorian másik oldalára, és Severusba is belekarolt. Így hát hármasban sétálgatva tették meg a hátralévő utat a Menedékig.


- Na ne. Már megint – konstatálta Oscar, mikor az utcáról lekukucskálva megpillantotta a díszes kompániát a pincében. – Én inkább le se megyek.

- Ne is! – kiáltott ki vidáman Dorian. – Mi most szeretnénk egyedül lenni.

- Hárman, egyedül? – vonta fel a szemöldökét a kicsi. – Fizikai képtelenség… De felőlem…

- Küldd be Tomot, ha erre jár! – tette hozzá pimaszul a szőke.

- Hé! – Severus gyanakodva végignézett a másikon, majd inkább Rosaline bonyolult alsóneműjének lefejtésére fordította figyelmét.

Nem tűnt éppen könnyű feladatnak.

Dorian igazán türelmesnek bizonyult, de végül mégis maga vette kézbe a dolgot, és könnyedén végigfuttatta ujjait az újmódi maskarán. ,,Így kell ezt” – magyarázta a tekintete, és Severus elhúzta a száját, miközben biccentett, hogy megjegyezte.

No igen. Mindkettejüknek van mit tanulnia a másiktól. Az öreg és a feketemágia-szedet ügyét azonban egyelőre ejtette a napirendjéről; jó ideig csak Rosaline-re kívánt koncentrálni.