7

Building a bridge to paradise




- Itt vagyunk – fékezett le az alacsony pinceablak előtt Severus.
- Na ne már – konstatálta meglepetten Dorian. – Itt alszol?

- És minden más egyéb, igen. Ah, mielőtt elfelejtem: ne szólíts a nevemen többé, ne emlegesd az előbbi incidenst, ne molesztálj, s a képzeletbeli mellékhelyiség pedig idekinn van… Ha rám hallgatsz, a Theresa körút közelében lévő ligetet látogatod meg ebből a célból. De ha nem, nekem úgy is jó. Csak odalenn viselkedj rendesen és a körülményekhez képest maradj tiszta.

- Még valami? – ásította egykedvűen Dorian.
- Ne terjessz köztünk betegséget, és ha valami kórságod van, most mondd meg!

- Álljon meg a menet! Ti többen vagytok? – lepődött meg a szőke fiú.
- A ti általában több embert takar - hangzott a gúnyos válasz.

- Hú de remek. Egy cuki kis kommuna. Még valami? – Dorian fél vállal nekitámaszkodott a falnak, és lezser testtartásban állva nézegette Severust.

- Tőlünk ne lopj. Ja és…. légy kedves a fiúkkal. – A sötéthajú elégedett mosollyal arcán leguggolt, és óvatosan lemászott a pincehelyiségbe az ablakon át.

- Ezt komolyan gondolod? – kiáltott utána Dorian. – Ezen, én? Nem tagadom, voltam már pár szűk helyen, de… hmmm…

- Ne nosztalgiázz, vonszold le magad! – hallotta odalentről Severus tompa hangzású baritonját.

- Elkapsz? Nem akarok ráesni a hátsómra!

- Kap a halál! Ahogy esel, úgy puffansz!

- Ne legyél már… Sev… - A következő pillanatban érezte, hogy két vékony kar elkapja a lábát és erőszakosan húzni kezdi lefelé.

- Ez… *bumm*… túl intenzív volt, köszönöm. – Felpattant és néhány ügyes mozdulattal leporolta a ruháját, miközben gyors oldalpillantást vetett Severus dühös arcvonásaira. Hja, igen. Nem mondhatja ki a nevét. De akkor mi az istennek hívja? Falipóknak? Így összesítve, a szeretkezési szokásai és a hosszú lábai alapján…

– Helló - jelentette ki mesterkélten búgó hangon.

Körbepillantva egy csomó sovány gyerekarcot vett észre a félhomályban. Némelyik még tükrözött némi reményt, de a többségé inkább fáradságról és éhségről árulkodott.

- Szőke pimaszság a piacról: többiek – intett hanyagul a két fél felé Severus. – Akkor én…

- Várj csak egy kicsit! Be sem mutatsz? – vonta fel a szemöldökét Dorian. Szeretett a középpontban lenni.

- Szeretnéd? – kérdezte kihívóan Sev, és tüntetően megmozgatta az ujjait karba tett kezén.

- Vágyom rá. Na jó, megteszem én – vont vállat a szőkeség, és könnyedén meghajtotta magát nézőközönsége felé, mire James megvetően elmosolyodott. – Dorian vagyok, mon ami.

- És félművelt – tette hozzá félhangosan Severus. David felkuncogott a sarokban.

- Nos, Mr Tökéletes Uraság, akkor lesz szíves megmutatni, milyen egy teljesen művelt ember?

Úgy tetszett, ő sem unja meg a játékot. Ugyan melyik csavargó lehet műveltebb, tapasztaltabb az úri ügyekben nála, Doriannél? Hisz nemesek közt élt, mióta… nem mióta az eszét tudja, de elég régóta, no.

- Nehéz lenne. Egy sincs a közelben – vont vállat Severus. – Nos, ennyi lenne, fiúk. Dorian új tag, bánjatok is vele úgy. Még be kell vezetni.

- Mit kell bevezetni? Előbb vazelint ide! – morogta a nemlétező bajsza alatt Dorian, és még egyszer végigjártatta tekintetét a szegényes berendezésen.

A szeme Oscaron akadt meg, aki épp nagy lelkesedéssel tanulmányozta az ő csatos cipőjét.

- Értetted, amit mondtam? – kérdezte Dorian sunyi ábrázattal, szavait a fiúnak címezve.

- Mit? – nézett fel lustán amaz. Nehezen tudta elszakítani tekintetét a férfi finom, enyhén hegyes végű cipellőitől.

- Tudod, mi az a vazelin, picim? – A szőke lenéző pillantást vetett az árnyékban ücsörgő kisebb felé, majd vállat vont, és a többi berendezési tárgynak kezdte szentelni becses figyelmét.

- Szénhidrogénekből és olajokból álló kenőcsszerű anyag. Használható orvoslástanban valamint nedvesítőszerként. És most tedd le magad minálunk – hallotta a hasonlóan lekezelő hangzású megjegyzést a padló felől. Oscar felkászálódott, és kimért léptekkel odasétált a jövevényhez.

Dorian rámeredt a gyerekre, és résnyire kinyílt a szája, mintha szólni akarna.

- Ugyan, öreg. Itt semmi sem az, aminek látszik – jelentette ki Oscar flegmán.

- Kölyök, ne terrorizáld az újoncot! – vetette oda Severus jópár méterről.

Dorian végignézett a hozzá képest alacsony, sötét szemű kis csavargón, majd a szótlan, jóval magasabb termetű barna srácon a sarokban – láthatóan Severus volt a főnök, holott korántsem ő tűnt a legerősebbnek. Még csak a legidősebbnek sem.

Dorian nyelt egyet, és bizonytalanul bólintott. Szinte csak magának, mert rajta kívül senki nem foglalkozott szerénytelen személyével.

Valóban, semmi sem volt az, aminek látszott.