Dorian megigazította köpenye csatját, miközben komótosan sétálgatott a szűk londoni utcákon. Időnként hosszabb-rövidebb pillantásokat váltott a mellette elsiető cselédlányokkal, s voltak szerencsés pillanatok, mikor jólöltözött urakat is elkaphatott sokatmondó tekintete.

Igen, ebből is élt. De csak IS, és ezt nem felejtette el soha önmagának bizonygatni.

Nos. Voltak napok, mikor bánta, hogy nem maradt otthon.

De hát ki ne vágyna a Nagy Életre? Az álom valóra váltására? És melyik huszonéves fiú ne kívánná bebarangolni a világot, és ügyességével hatalmas vagyont szerezni? Ő egész néptömeget képviselt. Azokat, akik nem merik megpróbálni. Azokat, akik nem merik megálmodni.

Azokat, akiknek soha nem sikerül…

Olykor bánta, igen. Bár visszatérhetne anyjához, és rendesen dolgozhatna, minden nap kapna enni, és nem kéne heti ötször meggyilkolnia a lelkét, olyasmiket művelve, amiket magában leírva elborzadt a lelke.
Elég a melodrámából –emlékeztette magát, és mosolyra húzódtak ajkai. Hisz nem is volt olyan rossz ez az élet…



Eszesz a pincében ücsörgött a falnak támaszkodva, és új szerzeményei egyikét bújta. Mellette újságpapírba csomagolva feküdt az öregúr többi ajándéka.

A fiú lejjebb csúszott a földön, mert a fenekének azon része már átfagyott. – Fene ebbe a helybe – gondolta félálomban, és tovább lapozgatta Az új Heloise-t. Végül már teljes testhosszában elnyúlt a földön, csak feje és tarkója dőlt a nyirkos támasztékhoz.

Közelebb húzta magához a nem is olyan kicsi csomagot, s így hosszú, gubancos fekete haja védelmezően ráborult annak egyik végére. A loncsos, ázott és koszos hajszálak finom csíkot húztak a papírra, ahogy Eszesz feje kissé megmozdult, a könyv sorait követve.

- Na mid van, Öregfiú –kapott hirtelen egy tiszta kis kéz a csomag felé.

Eszesz oldalra rántotta a fejét, de már nem tudta megakadályozni, hogy Oscar kínosan patyolat ujjai elhappolják az orra elől mai zsákmányát.

- Nahát, sárgarépa! – kiáltott fel diadalmasan a fiú. –Hát ez meg? Megnőttek az igényeid, barátom?

Eszesz összerezzent a gúnyos hangra.

- Használhatod, ha akarod – felelte végül unottan. – Én megenni vettem…

Oscar elvigyorodott.
- Látom, vágod a cinizmust, úgyhogy nem bántalak.

- Vágom? – Eszesz somolyogva felhúzta a szemöldökét. –Hát ezt meg hol tanultad?

- James-től, természetesen – vonta meg a vállát a másik. –Azért én se vagyok oly reménytelen, mint amennyire reménykedsz benne, hogy az vagyok.

Eszesz felkászálódott és vállat vont. –Nem mondtam semmi ilyesmit – Azzal a fiú felé nyújtotta a kezét. –Add vissza.

- Hohó, mégsem enni vetted? –vigyorodott el Oscar. –Na-na… és mi ez itt… Dosztojevszkij?! – nyíltak tágra a szemei. Megdöbbentette, hogy a szakadt ruhás söpredék-vezető világirodalmat olvas.

- Oscar… ne akard, hogy…
- Mindjárt, mindjárt! –vágott a szavába izgatottan a fiú. –Hadd nézzem meg! És ne merészelj olyan izét csinálni, mert…

- Mert? – Eszesz hangjába most már hűvös fenyegetés vegyült.
- Kérlek! Ez érdekel! – A fiú reménykedve bámult a könyvre.
- Nem – jelentette ki határozottan a másik, és teljes életnagyságában fölé tornyosult.

- Ne gyere ezzel! Tudod, hogy a nyavalyás hókusz-pókuszod nem tud megijeszteni! –nézett fel izzó tekintettel Oscar.

- Ki mondta, hogy azzal akarlak kényszeríteni? –érdeklődött negédesen Eszesz; provokálóan Oscar szemeibe meredt, és megmarkolta a fiú vállig érő, viszonylag tiszta haját. A barnásszőke szálak egy része fájdalmas búcsút vett tulajdonosa fejbőrétől, ahogy a vezér egyre erősebben tartotta a kihátrálni próbáló másikat.

- Hagyjál már! –rúgkapált Oscar. –Csak meg akarom nézni!

- Mit akarsz megnézni? – bújt be a szűk kis pinceablakon Tom.
- A kö… - Eszesz erre gyorsan rászorította tenyerét a fiú szájára. Oscar vadul köpködni kezdett, mire a vezér undorodva elengedte és erősen el is taszította magától.

A srác kis híján elvágódott, de végül sikerült megőriznie egyensúlyát. Felháborodott arccal meredt Eszeszre.
Tom eközben halványan somolyogva elfoglalta az egyik kevésbé nyirkos helyet a falnál. Megszokta Oscar ostoba csatározgatásait.

- Te… te koszos! – A csöpp arisztokratának nem jutott eszébe jobb sértés nagy haragjában. –Hogy merészeltél a számhoz érni a mocskos kezeddel? Én minden nap lemosakszom a Temse-ben!!

Tom felkuncogott valahol a sarok felé. Eszesz csak elmosolyodott.

- Ostoba kölyök, még tüdőgyulladást kapsz – legyintett egykedvűen, és helyet foglalt David közelében.

- De nekem legalább szép a hajam! Még vágom is!

- Hallgattassa már el valaki – morogta valaki a magas, keskeny ablakból, majd a következő pillanatban egy lyukas cipő és egy pipaszár lábszár jelent meg a nyílásban. Szó szót nem, de a lábat test követte, és végül Anthony mászott le nagy búsan, gyakorlott mozdulatokkal a kis pincehelyiségbe. Még egyszer az utca felé pillantott, hogy nem követték-e, aztán megvonta a vállát, és elfoglalta helyét Eszesz és Tom között, mint rangidős.

Pár másodperc múlva James is leereszkedett a jól elrejtett ócska kis ablakból.

- Fogás? – nézett a srácokra kíváncsian Eszesz. Azok összenéztek és sután elmosolyodtak a vezér derűs tekintetét látva.
- Tudod, az úgy vót, Esz… -kezdte vidoran James.
-…hogy nem tudtunk mit fogni…-folytatta az időközben közéjük pottyant David.
-…úgyhogy inkább elcsábítottuk – fejezte be elégedetten Jamie, és kajánul elvigyorodott. –De inkább én…

Mintegy varázsütésre egy csupasz, formás lábacska jelent meg az ablaknyílásban. Aztán az alak egyre gyorsulva ereszkedni kezdett, és mind a hat fiú –köztük a duzzogva olvasgató Oscar is- megállapíthatta, hogy beakadt a szoknyája.

- Segítek – nevette el magát David; felpattant, átölelte a két kétségbeesetten kapálózó lábat, és lassan húzni kezdte a nyirkos kőpadló felé.

- Én is –kelt fel Eszesz, és arcán gunyoros félmosollyal a lány elé állt, s erősen átkarolva a formás csípőt, hasonlóan vehemens mozdulatokkal segítette őt, mint David. Ennek a vége gyakorlatilag az lett, hogy a lány félhangosan sivalkodva lógott az ablakból, kezével néhány pillanatig még kapaszkodva, miközben az ide-oda himbálózó testhez mindkét oldalról szorosan hozzásimultak a fiúk –és követték minden mozdulatát.

- Elég! Leeee! – kacagott fel a kis alak, és Eszesz hátán játékosan dobolva nyomatékosította akaratát.

A két csavargó leengedte a lányt maga közé a padlóra, és elkezdte egymásnak lökögetni a formás, könnyű kis kabátba burkolt testet. Eszesz lökte –David elkapta és vadul magához szorította; David lökte – és a fekete hajú fiú kaján mosollyal ölelte magához a fiatal nőt.

- Elég! – kiáltott fel a leány (valami szobalányszerűség lehetett), és zihálva megkapaszkodott Eszesz nyakában az egyik odadobásnál. A fiú kezei azonnal szoknyájához kaptak, és fenekébe markolva maga felé húzta az életerős testet. Tenyere alatt érezte a csinos kis zsírpárnákat, és egyszerre keserűen rádöbbent, hogy a lány sokkal jobb húsban van, mint ő.

Rosaline vigyorogva megmarkolászta Eszesz férfiasságát, és butácskán kuncogni kezdett.
- Jaj ne, már megint – sóhajtotta sztoikus nyugalommal Oscar a sarokban.

- Oscar, kifelé! –rendelkezett Eszesz. Nem akarta, hogya tizenkét éves gyerek jelen legyen az aktusnál.
- Bezony – morogta James, aki immár szintén a nőcske mellett állt, és személy szerint a lány melleinek beható vizsgálatával töltötte az időt.

- Neeee… hideg van kinn –nyafogta a fiú, és becsapta a könyvet. Zöld szemei kérlelően Eszesz felé fordultak.

Hiába, a vezér most épp valami mást fixírozott, és ezt nem is lehet felróni neki, lévén tizenhat éves.

Végigsimított Rosaline szoros kontyba fogott, selymes barna haján – a lány megborzongott, és inkább lehunyta a szemét, látva James piszkos kezét, mely viszont épp melleit simogatta.

- Kifelé – sóhajtotta Eszesz, és elhúzta a száját.
- De… -kezdte Oscar könyörögve.
- Nem te. Ő – A fekete szemek Rosaline-re irányultak. A lány meghökkenten rábámult a kipirult, sovány arcra.

- Most –biccentett az fejével az ablak felé.

A fiatal nő összehúzta a szemöldökét, és már épp nekikezdett volna a szemöldöke ráncolásának is, mikor a vezér elkapta a karját, és durván a nyílászáró felé lökte.

- Jó’vanna! –kiáltott az fel dühösen, és nekilátott kimászni. Megkapaszkodott, megpróbálta felhúzni magát, és kidugta a fejét. Rögtön bokáján érezte a hosszú, kutakodó ujjakat, majd Eszesz hirtelen megemelte és kisegítette az ablakon.

Oscar megkönnyebbülten elmosolyodott. Jó gyerek ez az Esz, mindig meg lehet hatni egy kis rimánkodással. Ráérősen majszolni kezdte az egyik sárgarépát.

A vezér egykedvűen kitornászta magát a külvilágra, majd fázósan összehúzva magán a kabátját, letérdelt, és visszakiáltott a benn maradottaknak:
- Sietek, és utánam te jössz, James. Danbrock utca, benyílás.