Ápr. 23.

Utálom a Húsvétot! Dumbledore felhajtást csinált, amit még elviseltem volna, de miközben teljes nyugalommal iszogattam Friccsel, (megjegyzem állandóan pislogott rám, de csak a jobb szemével, mindegy, már öreg szegény…) amikor a Nagyúr hívott. Gondoltam megint valami muglikínzó partyt hozott össze Lucius kedvéért, de nem, neki nem elég, mit talált ki? Hogy keressük meg a saját kezűleg festett tojásait. És hol? Az egész rohadt Denem-birtokon, és, mivel stílusos akart lenni, a temetőben is. Meglepő hirtelenséggel futott át az agyamon a gondolat: „baszd meg, Voldi, baszd meg!”

Másnap este késtem az értekezletről, és persze meg kellett mondanom, miért. Hirtelen mindenki a teáscsészéje tartalmát kezdte tanulmányozni, vagy zsebkendőt vett elő. De nem bírták sokáig, Minervával az élen, testületileg kiröhögtek.

A kérdésemre meg – kerestek-e már két napig folyamatosan tojásokat – nem kaptam választ.

Igazságtalan az élet.

Egyébként Lupin még mindig követ, ami meglehetősen idegesít. Az egy dolog, hogy az ominózus értekezlet után „kellemes húsvétot” kívánt nekem, de este csokinyuszikat találtam a párnámon. Hogy lehet ilyen pofátlan?! Miért célozgat arra a két kilóra, amit Voldi buliján szedtem fel?! Megjegyzem az is nyugtalanít, hogy úgy érzi szabad bejárása van a hálószobámba.

Lucius nagyon szemét. Azt mondta ő volt a legszebb a húsvéti bulin. Mocskos céda!

Nem is tudom régen hogy lehetett a testi-lelki jóbarátom. De legalább mi csak ketten voltunk, nem négyen, mint a Tekergők. Féltékenységi jelenetektől visszhangzott a Griffendél klubhelyiség.

De szép idők voltak! Mennyit kacagtunk Sirius igénytelen szemöldökén.

Visszatérve Voldi bulijára, egy magas hangú halálfaló utánam szólt, hogy csini cicafiú vagyok. Ezzel egyet tudok érteni.

Aztán megkérdezte keressük-e együtt a tojásokat. Szerettem volna, de a Nagyúr már Lucius mellé osztott be. Legalább már tudom, hogy segítőkész munkatársaim is vannak. Luci egész éjjel meresztette a feszes kis seggét egy fa alatt, amíg engem bokortól bokorig evett a rosseb.

Találtam is huszonhat darab tojást, be is mutattuk a Nagyúrnak, aki ezért Lucius fejét simizte meg. Nem mintha még egy zaklatót akarnék magamnak, (már így is rajtam lóg a fél Roxfort) de megérdemeltem volna egy kis köszönetet. Mintha a fejembe látott volna, a kezembe adta egyik tojását. Hát nem pont erre gondoltam…

Minerva újfent nem bír magával. Nőiesen belibbent az órámra (hogy majd rám szakadt az ajtó) és kifejtette, hogy tudja milyen hatással volt rám a szakításunk, de attól még meglocsolhattam volna. A mardekárosok kiröhögtek, az „úgysem von le pont tőlünk” –elgondolás alapján, a griffendélesek pedig a bájitalkészítés gyönyöreibe fojtották kitörő örömüket. Nem tudom, hányan láttak elpirulni, de ez a szám most legalább harminccal növekedett. Minerva ezt személyeskedésnek vette, és közölte, hogy cuki vagyok, ezért kibékülünk. Fantasztikus.