Indulás előtt

Egy tizenhat éves fiú pakolt a ládájába elmélyülten, amiben addig csupán egy agyonpolírozott versenyseprű és egy különös anyagból készült, takarosan összehajtogatott köpeny kapott helyet. A többi holmi, ruhák, könyvek, rendszertelen összevisszasággal zúdultak a ládába. Mikor mindezzel kerek egy perc alatt végzett, rájött, hogy nem tudja lecsukni a fedelét. Kivette hát a tetejéről az egyik vastag könyvet, és elgondolkodva lapozgatni kezdte.
"Végül is mi baj lenne, ha itthon hagynám? McGalagony már úgysem tud nekem újat mondani! Vagy ha mégis, hát majd elkérem…"
- Te mi a fenét csinálsz, Ágas?! - lépett a szobába egy másik fiú, és felháborodott arccal a könyvre nézett. - Csak nem tanulsz?!
- Dehogyis! - csattant fel hasonlóan felháborodva amaz, és az ágyára hajította az átváltoztatástan könyvét.
- Akkor jó. Na, lenyestem egy kicsit a hajamból. Milyen? Jól nézek ki, mi? - vigyorgott bele a tükörbe, és lazán pöckölni kezdte a homlokába lógó hollófekete tincseket.
- Jól! - válaszolt vontatottan a barátja, és zavartan félrenézett.
- Na mi van? - fordult hátra a társa. - Valami gond van?
- Öh… tudod, jól áll meg minden, de valakinek már van ilyen haja. Azt fogja hinni, hogy utánzod.
- Kizárt! Ilyen senkinek sem lehet.
- Hidd el, ha mondom, Tapmancs pajtás!
- Ki a fene az?
- Na várj csak! - szólt szemüveges barátja, és kiviharzott a szobából.
- Hova mész? - kiáltott utána a másik, majd a tükör felé fordult. - Belőled csak egy van. Így senki sem nézhet ki. Mert te csodálatos vagy, tökéletes, elragadó…
- Légyszi, Tapmancs, ne maszatold össze a tükrömet a csókjaiddal. Mindent hallottam. Na, fordulj ide!
- Mi a fene ez? Na, hagyjál már! - meredt Tapmancs a kis hintőporos dobozra.
- Nyugi, ez anyáé. Semmi gond - Ágas, miután bepacsmagolta barátja képét a púderesszivaccsal, fogott egy fésűt, és Tapmancs haját az arcába fésülte. - Kész is! Látod? Most már úgy nézel ki, mint Pipogyusz!
- Menj a francba! - bődült fel a másik nevetve, s karjával elkapta barátja nyakát, és a hóna alá szorította.
- Eressz el! Még be kell fejeznem a pakolást.
- A mit? Mi a nyavalyát csinálsz?
- Mondom: pakolok!
- Meghibbantál? Máris?
- Aha, tíz perc múlva fél tíz. A vonat, ha elfelejtetted volna, tizenegykor indul. Talán neked is ideje lenne hozzálátni.
- Hát, ezen hamar túleshetünk - azzal Tapmancs előhúzta a pálcáját.
- Megvesztél? - ugrott rá Ágas, és a földre teperte. - Nem varázsolhatunk otthon!
- Ja, tényleg! Ezt a hülyeséget… mindig elfelejtem - azzal nevetve dulakodni kezdtek.
Mikor már alaposan elpüffölték egymást, elégedetten zihálva felkecmeregtek a földről, és a ládájukat kezdték szemügyre venni. Mikor barátja elfordult, a szemüveges fiú észrevétlenül belecsempészte társa ládájába az átváltoztatástan könyvet.


Vonatút

Remus sóhajtva lépett a vonatkabinba, miután visszatért a prefektusi eligazításról.
- Na, Remus, milyen volt?
- Borzalmas.
- Mi van?! Mi az, hogy borzalmas?!
- Hát… szörnyű, förtelmes, rettenetes… - pislogott Remus Ágasra, és lassan leült.
- Tudom, mit jelent! De hogy mondhatod rá, hogy borzalmas?!
- Hát, borzalmas, mint mindig - felelte szelíden Remus még nagyobbakat pislogva.
- Mindig?! - Ágas kezdett magán kívül lenni. - Te meg hova raktad a szemed, Holdsáp?
- A… mim? - kérdezett vissza Remus nem kevés gyanakvással.
- Azt, amit mindjárt kiszúrok, ha…
- Asszem, Holdsáp, Ágas Evansről beszél - szólt bele nyugodtan, unott hangon Sirius.
- Hát persze, hogy Evansről beszélek! Miért, mi másról? - hökkent meg Ágas.
- Azt hittem, a prefektusi gyűlésről kérdezel - ingatta a fejét Remus.
- Az ki a fenét érdekel! Nos, milyen volt Evans?
- Ó, Lily gyönyörű volt! Meseszép… és kedves. Melegen üdvözölt engem, érdeklődött, hogyan telt a nyaram. Megjegyezte, hogy jó színem van, és remekül áll így a hajam, mert ő nagyon szereti a rendezett hajú srácokat.
- Mi? Menj már! - nyögött fel James. - És én? Rólam beszélt? Kérdezett valami?
- Ó, persze! Hogy is mondta, várj: "Remus, olyan jó újra látni téged! Már komolyan hiányoltalak. Persze a három szánalmas ökör haverod gondolom nem késte le a vonatot…!"
- Ezt nem hiszem! - motyogta James.
- Miért, szerinted nem vall rá? - kérdezte ártatlan arccal Remus.
- De, nagyon is! - zuhant össze James.
- Állj le, Ágas, nem látod, hogy lódít?
- Te… te… - állt fel ádáz dühöt színlelve Ágas, hogy jól helybenhagyja Remust, aki kicsire összegömbölyödve kuncogott az ülésen.
- Ne, Ágas, tudod, hogy most gyengélkedem…
- Majd kíméletesen ütlek!
Mielőtt azonban James bármit tehetett volna a kocsonyaként remegő Remusszal, a félig nyitott ajtóban megjelent egy vörös üstök, mire Ágas visszazuhant a helyére, és lehengerlő bájvigyorral az arcán lazán elnyúlt az ülésen.
- Szia, Remus - mosolygott Lily, majd a többiekre nézett. - Á, látom , sajnos nem maradtatok le a vonatról. Kár… Remus, miért nem szólsz rájuk, hogy ne tegyék a büdös patájukat az ülésre?!
Remus megint összehúzta magát, Lily pedig eltűnt a folyosón.
- Ez a lány tud valamit! Honnan tudta, hogy patáim lesznek?
- Nekem, barátom, mancsaim szoktak lenni. És a kijelentés ide is szólt - intette le Tapmancs, miközben James és Peter levették a lábukat az ülésről.
- Na, nehogymár ilyen jófiúk legyetek! - pirított rájuk Sirius, mire James gyorsan visszatette a lábát. - Na, így mindjárt más!
- Potter, Black, süketek vagytok?! - csattant fel Lily hangja szinte azonnal az ajtóból, és a két fiú ijedten csapta a talpát a padlóhoz.


Bölcsességek

- Már megint piszkáltátok Pitont - nézett barátaira rosszallóan Remus.
- Tök jó volt, mi? Jaj, Holdsáp, miért kell neked mindig úgy bámulnod, hogy szégyelljem magam?
- Talán pont azért, Tapmancs, hogy elszégyelld magad.
- Pedig ismerd be, nagyon elmés ötleteink vannak. Legalább kiélem a kreativitásom.
- Sajnálom, de nem.
- Micsoda?… Na jó, szégyellem magam. Mire jó ez?
- Akkor legközelebb nem csinálod.
- Mi van? Szégyelljem magam, és legközelebb ne csináljam? Haver, a kettő együtt nem fair! Csak az egyiket.
- Jó, akkor ne csináld legközelebb.
- Hmm… tehát ne szégyelljem magam, de ne csináljam. Az mire jó? Ha nem szégyellem magam, akkor miért ne csinálhatnám? Ennek semmi értelme! - bölcselkedett Sirius komoly arccal.
- Miért, fordítva van?
- Ohó, de még mennyire! Te még sohasem csináltál olyasmit, amiért szégyellted magad, de a következő adandó alkalommal mégis újra elkövetted? - pislantott sokatmondóan barátjára Sirius.
Remus lesütötte a szemét, ahogy felrémlett előtte négy, éjnek évadján Roxmortsban csatangoló állat képe.
- Ez egyáltalán nem volt szép tőled, Sirius.


Ízlések

- Befognád végre a szád, Potter? - csattant fel Lily, átpillantva a szomszédos asztalra, ahol a négy fiú üldögélt, és Lupint leszámítva, aki aznap reggel jött ki a gyengélkedőről, szokásukhoz híven magukra vonták minden jelenlévő figyelmét. - Nem mindenki kíváncsi a hőstetteidre. Az egész klubhelyiség harsog a kviddicsbeszámolódtól.
- Ugyan már, Evans, hiszen most nyertük meg a Mardekár elleni meccset. Mutathatnál több lelkesedést.
- Tegnap, Potter, tegnap! És te azóta másról sem tudsz beszélni!
- Miért, mit kéne csinálnom?
- Mondjuk tanulhatnál. Ahogy én próbálok most - csapott a félig kész házidolgozatára Lily.
- Jaj, Evans, neked kéne lazítanod. Nem csak tanulásból áll a világ.
- Hanem, gondolom, kviddicsből!
- Téged össze kéne zárni Remusszal! - intett a fejével Sirius a könyve felett sápadtan üldögélő Lupin felé.
- Hát képzeld el, Remus százszor többet ér, mint ti ketten… - Lily a James mögött bámészkodó Peterre sandított - …hárman együttvéve! Csak az a kár… apropó, ti bántani szoktátok Remust?
A négy fiú egy másodpercre ledermedt, Remus pedig önkéntelenül a homlokán húzódó karmolásra tette a kezét, majd egyszerre beszélni kezdtek:
- Én csak elestem… - hebegte Lupin.
- Piton volt… - vágta rá Sirius.
- A tegnapi ebéd megártott neki… - magyarázta James.
- Az úgy volt, hogy… - kezdte Peter.
Lily úgy nézett rájuk, mint a bolondokra.
- Csak mert hogy sohasem mer rátok szólni, mintha félne tőletek.
- Jaa! - sóhajtottak egyszerre.
- Most mi van? - pislogott a lány, mire:
- Semmi...! - hebegte Lupin.
- Szoktuk, de nem úgy... - vágta rá Sirius.
- Á, csak azt hittük... - magyarázta James.
- Az úgy volt, hogy... - kezdte Peter.
- Na jó, inkább értelmesebb dolgokkal foglalkozom - fordult vissza a dolgozatához Lily.
A nyugalma azonban csak kerek egy percig tartott, akkor ugyanis körbedöngte James cikesze.
- Fejezd már be! Nehéz a felfogásod?
- Gondoltam, titokban mégiscsak érdekel a dolog.
- Álmodsz - a cikesz hirtelen James felé lendült, és jól orrba vágta. - Ez remélem egyértelmű volt.
- Nem értem, miért kell tagadni. Minden lányt érdekel - dörgölte az orrát Ágas.
- Akkor én nem vagyok olyan, mint a többiek - sziszegte a lány.
- Hallottad ezt a felsőbbrendű szöveget?
- Te, Black, csak ne szólj egy szót se! Nagy bajban lennék, ha választanom kéne, melyikőtök az elviselhetetlenebb!
- Pocsék ízlésed van, az már tuti! Jó savanyú öregasszony lesz belőled!
- Csendet! - pattant fel Lily türelmét vesztve, kezében a pálcájával.
- Csak nem akarsz minket megátkozni? - hőkölt hátra James.
- Miért ne? Nektek sem szent senki!
- Én téged sohasem bántottalak!
- Attól még fordítva megeshet a dolog.
- Evans mindig olyan, mint Bimba mérges muskátlijai. Nem tudom, Ágas, mit eszel rajta!
Sirius besöpörhetett egy-két nem épp hízelgő pillantást Jamestől és Lilytől.
- Most mi van?
- Túl sokat fecsegsz, Tapmancs.
- Nem csak ő, Potter… Amúgy sem érdekelsz. Inkább leszek savanyú öregasszony, minthogy megőrüljek melletted! Egyébként is szánalmas a stílusod.
- Tapmancs, most az egyszer igazad van az ízlésével kapcsolatban - vágta hátba haverját vigyorogva James.
Ekkor találta el Lily átka… s a következő pillanatban James Potter haja úgy tapadt a fejéhez, mintha nyakon öntötték volna.
Lily hahotáját McGalagony belépése szakította félbe.
- Evans kisasszony, a maga hangját hallottam a folyosó végéről?
Lily arcát elfutotta a pír, és lesütött szemmel bólintva hallgatta McGalagony tirádáját. James halkan felnyögött az asztalnál, és gyönyörködve Lily rózsás arcára meredt.
- Atya világ! - sóhajtott Sirius. - Ágas, szedd már össze magad! Vagy mondd meg neki, vagy hagyd a fenébe! Én azt mondom, az utóbbi.
- Igazad van, megmondom - állt fel James eltökélten. - McGalagony professzor, Evans velem kiabált, mert felhergeltem.
- Nem lep meg, Potter...
Lily és Sirius úgy meredtek Jamesre, mint egy ütődöttre.
- Én nem így értettem, te ökör! - rántotta vissza Sirius a fejét ingatva.