- Ezt nem mondod komolyan… - szóltam elképedve.

Sirius lehajtotta a fejét. James és Peter tekintete kettőnk közt ingázott.

- Már megint? Megint megtetted? Sirius… - fájdalmasan csengtek a szavaim.

- De hát, ha ilyen hülye, hogy beveszi!? Ha egyszer meg lehet csinálni Vele? - fakadt ki barátom hatalmas kézmozdulatok közepette.

- Egy kis elsősnek is beadhatod, hogy kincset fog találni a Tiltott Rengetegben és elküldheted oda, de nem csinálunk ilyet, Sirius! - emeltem fel a hangom.

- De ez a denevér nem elsős, lehetne ennyi esze. De neki nincsen! Ez hülye! - folytatta tovább hevesen gesztikulálva. Peter és James körbesandítottak a folyosón, néhányan minket néztek.

- Velem jössz a klubhelyiségbe! - azzal megragadtam Sirius karját és elrángattam a tömegen át.

Miután a portré szabad utat engedett nekünk, lenyomtam barátomat az egyik karosszékbe és fölé álltam.

- Össze kellett volna vesznem Veled? Üvöltenem kellett volna Veled? Nem kellett volna szóba állnom Veled? - kérdezgettem nem tagadott dühvel.

- Mi? - vonta össze a szemöldökét értetlenül és kissé megrökönyödve.

- Amikor először megtetted. Ezt kellett volna tennem, hogy az agyadba vésd? - néztem barátomat keserűen.

- Jaj, Remus, látnod kellett volna a fejét! Akkorát röhögtem! Nagyon ideges volt, hogy már megint bedőlt. - magyarázta Sirius előrébb dőlve és mosolyogva.

- Hogyan csaltad oda? - kérdeztem szomorúan nézve barátom elégedett arcát.

- Éppen Lily-ről beszélgettünk Peterrel, ez a bőregér meg hallgatózott, úgyhogy kicsit rákontráztam a dolgokra. Azt mondtam, hogy randizni fogtok a Szellemszálláson, és utána ki tudja, egyben marad-e még az a roskadozó viskó. - mesélte kajánul mosolyogva.

Istenem… Perselus… Azt hiszi, megcsalom… De hát tudhatta, hogy holdtölte van… Tudnia kellett. Mit gondolt, mégis?

- Ez a szerencsétlen meg tudtam, hogy le akar majd buktatni Téged és a nyomodba ered. Aztán elmeséltem sajnos Jamesnek, aki ismét a hőst akarta játszani és Pipogyusz már megint túlélte neki köszönhetően. - fintorodott el csalódottan.

- Örültél volna, ha nem így alakul, igaz? Még szerencse, hogy muszáj mindig eldicsekedned valakinek a baromságaidról! - üvöltöttem…

Sirius elsápadt. Rémülten nézett engem.

- Nem… nem… nem lett semmi baja, Remus… - dadogott megszeppenve és nagyon halkan.

- Nem rajtad múlt… - szóltam csendesen, szemeim azonban lángoltak.

- Bocsáss meg, Remus … Sajnálom… - susogta remegve.

- Mint mindig… - bólintottam a dühtől eltorzult arccal és faképnél hagytam. Kirontottam a klubhelyiségből, át a folyosókon, ki az udvarra.

A tó partján álltam meg és lerogytam a fűbe. Tavaszodott ugyan, de a talaj még hűvös volt. Ahogy ott ültem, csak arra tudtam gondolni, hogy ezt nem tudom megbocsátani Siriusnak. Ugyanúgy képes volt még egyszer megtenni. Pedig jól tudta, milyen fájdalmat okoz. De nem érdekelte… nem érdekelte más, csak hogy ártson Perselusnak… ártson a kedvesemnek…

Lesheted, mikor szólok hozzád legközelebb. A szavaimat mintha meg se hallanád. Barát vagy Te egyáltalán?...

- Remus! Add kölcsön a pennád! Az enyém eltört, pedig ezt meg kell írnom! - lépett oda hozzám Sirius a mágiatörténet óra előtt egy pergamennel a kezében. Némán felnéztem rá, majd lapozgattam tovább a könyvemet.

- Ne csináld már… - folytatta szinte nyafogva.

Úgy tettem, mintha nem is hallanám.

- Itt tartottunk, Peter? - mutattam az egyik bekezdésre Féregfarkot nézve.

- Aszem igen…

- Remus! - szólított meg Sirius hangosabban. Ismét csak felnéztem rá, majd el róla.

- Tessék, Tapmancs! - nyújtotta oda Peter a saját pennáját.

Sirius kikapta a kezéből és morogva leült a helyére.

- Meddig nem akarsz Vele szóba állni? - kérdezte Peter egészen halkan.

- Ameddig lehetséges… - feleltem a koboldlázadásról készült képeket nézegetve. - Így talán majd megtanulja, ha a szép szóból nem értett…

És mekkorát tévedtem…

- Nyamvadt bőregér! - ütötték meg a fülemet Sirius szavai, ahogy a folyosón sétáltam.

Nyomban rohanni kezdtem a hang irányába. Ami pedig végül a szemem elé tárult… nos, azzal a helyzettel hirelen nem tudtam, mit kezdjek…

Sirius és Perselus a folyosó közepén verekedtek. A körülöttük állók közül néhányan csak ledermedve nézték őket, mások drukkoltak nekik. A mardekárosok Perselusnak, mindenki más Siriusnak.

Még közelebb mentem és hitetlenül járattam végig tekintetem a tömegen. Senkinek esze ágában sem volt szétválasztani Őket.

Míg Sirius átkozódott és szitkokat szórt a levegőbe, Perselus csak felmordult olykor. Ott ütötték egymást, ahol csak érték. Sirius szemöldöke felrepedt, Perselusnak a szája sarkából folyt a vér.

- Elég! - szóltam rájuk élesen és kiléptem a tömegből.

Mindkettejük mozdulatlanná dermedt. Sirius Perselus haját markolta, Ő pedig barátom nyakát. Kedvesem aztán ellökte magától Siriust, vetett rám egy gyilkos pillantást és elviharzott útjából félrelökve azokat, akik nem álltak el önként.

- Ő az oka, hogy nem állsz velem szóba! Mindig Ő okozza a bajt! Ez a rohadék csak azért él, hogy megkeserítse mások életét! - mutatott vérző barátom az elsuhanó Perselus után.

Hosszan lehunytam a szemem. Ez hihetetlen…

Ezer dolgot tudtam volna mondani Siriusnak. Pl. arról, hogy előbb magába kéne néznie, mielőtt másokat tesz felelőssé bármiért… Néma maradtam. Sarkon fordultam és ott hagytam.

- Azért megnéztem volna. - szólt James elgondolkozva a gyógynövénytan óra közepén.

- Ezt meg sem hallottam, jó? - néztem föl rá szomorúan.

Sirius és Peter kicsit messzebb tőlünk a saját kis ördöghurokjukkal harcoltak.

- Mondjuk szégyen, hogy Sirius jobban megjárta. Mindene kék-zöld folt még mindig és a szemöldöke is be van dagadva. - bökött fejével Ágas az említett felé.

- Perselus erős… - szóltam halkan.

- Hát, igen, úgy tűnik… Pedig nem gondoltam volna, hogy meg tudja verni Siriust. Azért kíváncsi lettem volna a meccs végére. - folytatta elmélkedését, miközben lefogta az ördöghurkunk egyik elszabadult levelét.

- Elmondjam Neked, mi lett volna a vége? - kérdeztem barátom arcát figyelve.

- Hallgatlak! - fordult felém.

- Perselus győzött volna és tudod, miért? Nem azért, mert erősebb, hanem azért, mert Ő nem a közönségnek verekszik. Ő csak megvédi magát. Az Ő oka erősebb, mint Sirusé, aki pusztán csak kikiáltotta bűnbaknak. Egy erős indok pedig erőssé tesz. - magyaráztam komolyan.

- Ugyan utálom Pipogyuszt, de Sirius néha tényleg elveti a sulykot. Ezt pedig szépen mondtad, nem is tudok ellenvetni… - zárta le beszélgetésünket James és visszatért a növénnyel folytatott küzdelemhez.

- Add oda neki! - nyújtottam át a Perselusnak írt levelemet Lily-nek.

- Azt gondolod, hogy elfogadja tőlem azok után, amit rólunk hisz? - vette át a borítékot kételkedve.

- Ha Te viszel neki egy levelet, ami tőlem van, talán rájön, hogy rosszul gondolta. Pláne, ha elolvassa… - feleltem magamat is bíztatva.

- Rendben. Én megteszem, aztán meglátjuk. Mióta nem beszéltetek már? - érdeklődött összevont szemöldökkel.

- Túl régóta… - hajtottam le a fejem szomorúan.

Az alagsorban ücsörögve vártam Perselust. Azt üzentem neki, hogy ott találkozzunk, hiszen arrafelé nem sokan járnak, ha csak nem muszáj. A gyomromban görcs állt és alig tudtam nyelni. Aztán meghallottam a lépteit lefelé a lépcsőn. Lassan felálltam. Rögtön a szemembe nézett, ahogy az alagsor padlójára lépett.

- Szia Perselus… - suttogva szóltam, bár tudtam, hogy úgysem hall senki.

Nem felelt, még csak nem is reagált.

- Nem járok Lily-vel. Ezt az egészet csak azért találtuk ki, mert így végképp nem fognak gyanút. Te komolyan azt hitted, hogy képes lennék rá?

- Szemre való lány. És nem is buta. - érvelt az elképzelése mellett kifejezéstelenül.

- És? Én Téged szeretlek. Csak Téged, Perselus. Már napok óta nem szóltam Siriushoz, amiért képes volt megint elküldeni oda…

- Én meg voltam olyan ostoba, hogy elmentem. - arca komorabb lett.

- Mert féltél, hogy elveszítesz. Lily a barátom. Néha úgy tűnik, talán a legjobb barátom. Mindig számíthatok rá. Elfogadja, hogy szeretlek.

Az ezt követő események váratlanul értek… Mire észbe kaptam, Perselus már szenvedélyesen csókolt, mintha soha többé nem akarna elengedni. Végül kezei közé fogta az arcom és így nézett a szemembe:

- Borzalmas volt. Tényleg azt hittem, hogy Evans és te… Hogy elárultál. Hogy hátba döftél…

Azt hittem, ott helyben megszakad a szívem. Perselus szemei könnyektől csillogtak.

- Édesem… - szakadt ki belőlem a szó és magamhoz öleltem Perselust. Perselust, aki olyan komoly, kemény, határozott, makacs, büszke… és aki mindennél jobban vágyik arra, hogy szeressem.

Csendben szipogott arcát a nyakamba fúrva, amitől én is könnyezni kezdtem. Meglehet, ez egyáltalán nem férfias, és talán szégyellni kéne, de nem érdekelt. Nagyon kellett már, hogy kisírjuk magunkat egymás vállán…