Sokáig néztük a lányt. Lily kettőnk közt járatta tekintetét és próbálta megemészteni a látványt. Aztán rádöbbent, hogy ez így mégsem mehet tovább. Halkan szólalt csak meg.

- Bocsánat, nem akartam zavarni… Szervusztok! - zavartan intett egyet, hátat fordított és elsétált.

- Francba… - morogta Perselus a nyugodt víztükörnek.

- Nem mondja el senkinek. - ráztam meg a fejemet, végigsimítottam kedvesem karján és fölálltunk.

- Nyamvadt kis sárvérű… - dohogott magában tovább.

- Beszélek Vele, rendben? - fogtam meg Perselus vállát nyugtatóan. Ő kurtán bólintott, egy apró csókot lehelt a számra és követte Lily példáját. Hatalmasat sóhajtottam és törni kezdtem a fejemet, hogyan tisztázzam a dolgot. Rám nem mérges, csak Jamesre. Rajtam nem akar bosszút állni. A szemében csak annyi a bűnöm, hogy szóba állok Vele. Ha csak ezt a viszonyt nem tartja annak...

- Lily! Beszélhetnénk? - léptem elé a klubhelyiség egy félreeső részében.

- Igen… - bólogatott zavartan egy könyvet tartva kezében. Leültem a mellette lévő karosszékbe.

- Elmondtad valakinek? - kérdeztem halkan.

- Nem, dehogy… - rázta meg a fejét. Közben próbáltam kivenni a tekintetéből, mit gondolhat. A dühnek, vagy az undorodásnak a nyomát sem láttam benne.

- Jó. Ne is mondd, kérlek! Sokan nem örülnének neki. - magyaráztam szomorkásan.

- Ahogy akarod, Remus! Viszont szeretnék kérdezni pár dolgot. - jelentette ki, miközben becsukta könyvét, és az asztalra rakta, jelezvén, minden figyelmét nekem szenteli.

- Csak nyugodtan. - fordultam felé még jobban.

- Mióta… van... ez? - dadogott zavartan. Nem igazán tudta, hogyan fejezze ki magát.

- Mióta vagyunk együtt? - pontosítottam a kérdést teljes nyugalommal. Ő bólintott. - Egy éve most már.

- Hoppá! - adott hangot elismerésének mosolyogva. - És azóta titokban tartjátok?

- A szüleimnek elmondtam, de különben igen.

Egyre jobban feloldódtam, és ahogyan észrevettem, Lily is.

- Ez olyan furcsa… Nem rossz, csak furcsa! - tette hozzá gyorsan.

- Biztosan az lehet Neked. Megtudni… - billegtettem a fejem beszédünk tárgyára utalva.

- De Neked nem furcsa? - vonta össze szemöldökét.

- Nem, egyáltalán nem. - feleltem az egyik mellettünk elhaladó hatodévest követve tekintetemmel.

- Már volt előtte valaki más is? - megszeppenve, lágyan faggatott. Nem bírtam nem elmosolyodni a kislányos mozdulatokon, ahogy összekulcsolta kezeit és forgatta őket, mintha nem bírt volna velük mást kezdeni, vagy azt akarta volna, hogy inkább erre figyeljek, mintsem a kérdésre.

- Miranda lehetett volna, de… - néztem az asztalra.

- Miranda? - kérdezett vissza egy kicsit hangosabban a kelleténél.

- Igen. Nagyon tetszett nekem. Még most is tetszik. - mosolyogtam nyugodtan.

- Várjunk csak… Én azt hittem, hogy Te… hát… - látszott, hogy jól tudja, mit akar mondani, csak éppen nem tudja, ildomos-e.

- Nem vagyok meleg. Perseluson kívül soha nem tetszett más fiú. - segítettem ki halkan, ám annál zavartalanabbul.

- Ez nagyon érdekes. - mosolyodott el Ő is. - De nem Ő az, akit Potterék mindig bántanak?

- Ne is mondd… - sütöttem le búsan a szemem és nem tettem szóvá, azonban szörnyű volt hallani, hogyan beszél Lily a barátaimról. Bár most valahogy jogosnak is éreztem.

- James mondta még régebben, hogy Te mindig véded Őt. Akkor ezért? - látszott, hogy nem szívesen beszél azokról az időkről, amikor még szóba állt barátommal.

- Akkor még nem voltunk együtt… Más kérdés, hogy amióta a Roxfortba járok, azóta szeretem. Csak kellett hozzá egy kis idő, amíg rájöttem. - mosolyogtam saját balgaságomon.

- Hogyan jöttél rá? - helyezkedett érdeklődve és közelebb hajolt.

- Tudod, van az az elmélet, hogy ha erősen koncentrálsz valamire, aztán pedig kinyitsz egy könyvet… - és mesélni kezdtem. Lily pedig ámulattal hallgatott. Fogalma sem volt, mennyire jól esik ez. Végre elmondhattam valakinek, aki ismeri is Perselust, és aki egyidős velem. Hiszen anyától kedves volt, hogy érdeklődött és jó volt neki beszélni, viszont Ő nem tudhatta pontosan az itteni eseményeket, amelyeket elmesélni már nem teljesen az igazi. Meg egyébként is… Lily viszont tisztában volt vele és minden figyelmét nekem szentelte most. Csakis nekem.

 Ezek után egyre több időt töltöttünk együtt és sokszor találkoztunk. Eleinte csak Perselusról beszélgettünk, aztán már mindenféle másról is. Az alap téma persze időről időre visszatért.

- Szeretkeztetek már? - vetette fel egy nap a könyvtárban ülve. Mosolyogva, de elkerekedett szemekkel néztem rá.

- Igen… Szeretkeztünk, igen. - bólogattam fél mosolyogva.

- Húha, és milyen volt? - húzódott közelebb, miközben megbökte a karomat.

- Leírhatatlan. Fantasztikus. - forgattam meg a szememet örömtelien.

- És milyen gyakran ismétlitek meg? Na, mesélj már! - lökött meg egy kicsit szélesen mosolyogva.

- Amikor csak lehet. - feleltem szinte nevetve.

Teljesen felszabadultam Lily társaságában. Amilyen lazán, könnyedén és természetesen vette az egészet, elvarázsolt vele.

- Nem kürtölte szét? - kérdezte Perselus egy könyvet nézegetve a Szükség szobában.

- Lily? Nem, sőt… Sokszor elbeszélgetünk. - feleltem boldogan.

- Miről? - eresztette le a kötetet és nézett fel belőle elképedve.

- Kettőnkről. - válaszoltam nyugodtan.

- Te megőrültél? - vonta össze szemöldökét hitetlenkedve.

- Perselus, nem lesz semmi baj. Nem mondja el senkinek és ráadásul… Meghallgat és megért. Nekem ez nagyon sokat jelent. - magyaráztam lágyan.

- Mi van, ha egyszerűen csak kihasználja a végtelen naivságodat? - a könyve az ölében pihent és feldúltan meredt rám.

- Biztos vagyok benne, hogy erről szó sincs. - jelentettem ki nyomatékosan.

Perselus komoran és gyanakvóan figyelt engem. Hosszú pillanatokon át néztünk így farkasszemet, majd kérlelően, gyöngéden szólaltam meg:

- Bízz bennem, kérlek!

- Benned bízom, csak egy sárvérűben nem. - felelte csak az ajkait mozgatva.

- Mi köze van ennek a származáshoz? - nem tartottam megfelelőnek a percet arra, hogy hangot adjak nem tetszésemnek a szóhasználattal kapcsolatban.

- A természetből fakadó tulajdonságok ellen nincs mit tenni.

 Nem akartam vitatkozni Vele. Nem, ez így helytelen… Veszekedni nem akartam Vele, vitatkozni jó. Azonban az értelmetlen vita egyenlő a veszekedéssel. Ez pedig az lett volna. És teljesen felesleges.

Így inkább csak bólintottam, de látszott, hogy nem értek egyet Vele. Fölálltam, odasétáltam mellé és a fejét ágyékom fölé vontam a hasam tájékára. Hozzám simította arcát és csókot nyomott nadrágom kis dudorára, amely ettől sokszorosára nőt. Perselus ezt észrevévén kihívóan felnézett rám, én pedig beletúrtam fekete hajába.

 Pár perc kellett csak, hogy vágytól remegő testünk a másikéhoz simuljon és a szeretkezés bódító illata lengje be a szobát. Izzadtan és sóhajtozva csókoltuk egymást, és ajkaink csak akkor váltak szét, mikor Perselus a magáévá tett, bár már régen az övé voltam. Megkapaszkodtam a hátában és próbáltam eszméletemnél maradni a halálos ritmusban, amelyet Ő diktált. Lábaimmal átkulcsoltam csípőjét és hátraszegtem fejemet. Vad szeretkezésünk mámorban ért véget. Kábultan sóhajtoztunk egymáshoz bújva, míg lázas testünk meg nem nyugodott.

- Hol jártál? - szólt James felelősségre vonóan, mikor leültem hozzájuk vacsorázni.

- Sétálgattam. - vontam meg a vállamat, és szedtem egy keveset a párolt zöldségekből.

- Merre? - faggatott tovább. Sirius és Peter eközben nevetve pöckölgették át a borsókat egymás tányérjába.

- A parkban, a könyvtárban, ilyesmi… - feleltem, miközben a szószt kerestem.

- Miért jobb a kastélyban poshadni, mint Roxmortsban tölteni az időt? - kérdezte teljes felháborodással. Erre már Siriusék is felnéztek.

- Voltam már ott néhányszor. - válaszoltam beleharapva egy karfiolba.

- A Roxfortban meg állandóan vagy. - fakadt ki ingerülten. Értetlenül meredtem rá.

- Jamesnek igaza van, többször is eljöhetnél Velünk. - szállt be a társalgásba Sirius és lopva Peter tányérjára nézett.

- Sokszor megyek el Veletek. - értetlenkedtem tovább.

- Egyre kevesebbszer. - duzzogott tovább kócos barátunk.

- Jó, mi a baj, James? - fordultam felé érdeklődve és teljes nyugalommal.

- Szerintem csak az, hogy olyan keveset vagy Velünk. - vetette fel Sirius, és Peter számára észrevétlenül kicserélte tányérjaikat.

- Folyton Veletek vagyok. Veletek alszom el, Veletek eszem, Veletek vagyok órákon és szünetekben is. - érveltem mesterkedő barátomnak magyarázva, majd ismét Jamesre néztem.

- Nem erről van szó. - morogta a poharának.

- Akkor miről, James? - kérdeztem halkan.

- Láttalak Lilyvel, Remus. Láttalak…