Mélyen belenéztem Perselus sötét szemeibe. Ahogy állt az ablak előtt, s egyre közeledett felém, fény derengte körül, a külvilág vakító fénye. Én mégis tisztán láttam Őt, saját sugárzása minden mást feledtetett. Mikor már olyan közel lépett, hogy éppen csak nem értük egymást, felszegte fejét és úgy nézett rám. Tekintete szinte égetett, sugallván, ha ezt kiállom, hát megérdemlem Őt. S én álltam. Remegni kezdtem ugyan, ám csakis a vágytól, amely lassan úgy éreztem, felemészt. Végigmértem Őt, ahogy máskor neki volt szokása. Az éjszín talárt, állandó viseletét. Hogyan feszül erős vállaira. Ében tincseit. A szél kell, hogy fölkapja őket egy bíbor hajnal előtt, vagy a baljós éjszakában. Ott van méltó helyük...

Egy pillanat kellett csak és hosszú ujjai tarkóm után kaptak, magához rántott. Olyan hevesen csókolt, hogy térdeim megrogytak. Minden erőmre szükségem volt, hogy talpon maradjak. Azonban szenvedélye egyre erősített, ahelyett hogy gyengített volna. Mintha csak megosztotta volna velem. Nyelveink pajkos táncba kezdtek, ajkaink felvették a másik ütemét. Perselus egyik kezét lassan, szenvedélyesen lecsúsztatta oldalamon, s ágyékom mellett állapodott meg. A kéj egyre fullasztott, nedves ajkai elbódítottak. Lehelt még pár apró csókot számra, majd elhúzta arcát, s feltárta szemeit. Éreztem, valami megváltozott. Mintha a szoba nem lenne már üres. Elnéztem Perselus mellett. A falnál egy hatalmas ágy tűnt föl. Először csak értetlenül meredtem rá, majd lehajtottam fejem. Miért…? Perselus teste szinte égetett. Végül boldogságtól remegve emeltem rá tekintetem. Hát, itt az idő végre? Mintha csak hallotta volna gondolataimat, szilárdan bólintott. Hitetlenkedve, mély áhítattal pislogtam rá. Fenséges ujjaival talárom gombjaihoz nyúlt, ám igéző szemeit arcomon tartotta. A kora őszi nap sugarai vakítón sütöttek a szobába. Izzadni kezdtem. Halántékom már lüktetett a forróságtól. Talárom a földre hullott, kedvesem ujjai nem álltak meg. Én viszont nem mozdultam, talán nem is bírtam volna. Kábultabb voltam, mint valaha. Megrészegített a gondolatok és érzékek sokasága. Egyszerre vállamról lecsúszott az ing és ott álltam előtte csupasz felsőtesttel. Kezét mellkasomra helyezte. Lehunytam szemem és bódultam nyeltem egyet. Hallottam, hogy saját ruhájával matat valamit. Megfogta kezem, és maga felé húzta, ujjaim bársonyos bőrét érték. Feltártam szemem. Perselus félmeztelen állt előttem. Hálától remegve vettem a levegőt és csodáltam Őt. Közelebb húzódott, nadrágomért nyúlt, s belecsókolt nyakamba.  Kábulatomból arra eszméltem, hogy mindkettőnket már csak alsónemű fed. Már csak ennyi választ el. Istenem, de rég vágyom erre! Hüvelykujjait nadrágom szegélyébe akasztotta, és lassan lefelé kezdte tolni. Szívem gyorsuló ütemmel járt, a könnyed anyag bokámra hullott. Próbáltam tisztán látni. Eszembe akartam vésni minden apró kis részletet, az összes rezdülést. Egy tompa suhogás jelezte, hogy már Őt sem fedi semmi. Merlin! Végem van! A pár centi távolság, mely közénk állt, nem létezett többé. Perselus előre mozdult, meztelen mellkasa az enyémhez simult és… Oh! Egy pillanatra lábujjhegyre álltam. Merevedő férfiasságunk a másikéhoz ért. Magához ölelt, s mindenünk egybe olvadt. Ott álltunk a szinte üres szoba közepén anyaszült meztelen, egymás karjaiban, szorosan a másikhoz simulva minden kis ízünkben. Kéjesen szuszogott a fülembe. Beleborzongtam. Igaz volt. Teljesen igaz. Nem egy képzelgés, egy álom. Valós volt, mint az, hogy megőrültem érte. Ölelkeztünk, és lágyan simogattuk egymást, ahol csak értük. Elfeledtem, hol vagyok és elfeledtem, hogy a világon bárki más létezik. Kortalan lettem, nem érdekeltek a gyermeki félelmek. Nem az én asztalom. Homlokomról egy izzadtságcsepp gördült alá, Perselus felhevült teste úgy mozgott, ahogy kell. Minden kis mozdulat tökéletes volt, mert az övé volt. Lassan vált el tőlem és nézett a szemembe azzal a tekintettel, melyet csak nem tartogat. Kegyetlen, kihívó, érzéki, szeretetteljes, tekintélyparancsoló és határozott. Legszebb tulajdonságainak őrjítő eszenciája ott csillogott íriszében. Megfogta kezem és elhúzott, majd fejével az ágy felé bökött:

- Feküdj le! - szilárd baritonja mindig arra késztetett, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjek. Elfeküdtem az ágyon, és helyezkedni kezdtem, csak úgy pótcselekvés gyanánt, kendőzvén mérhetetlen zavaromat. Figyeltem Őt. Az ágyra térdelt, majd lábaim irányába kezdett kúszni. Mikor elérte őket, megragadta bokáim és széttolta azokat. Légzésem teljesen rendszertelenné lett. Fogalmam sem volt, hogyan tovább. Most mi lesz? Ugye Te tudod, mit kell tenni? Ugye igen? Nagyon úgy tűnsz. Perselus betérdelt lábaim közé, majd fölém hajolt, ében tincsei lefelé lógtak. Egyszerre nyugalom vette át a zaklatottság helyét. Végre megértettem. A szeretkezés soha nem rólam szól, hanem a másikról. S ha ezt mindketten így látjuk, nem lehet semmi baj. Félek, hogy mi fog történni? Önző dolog. Nem magammal kell törődnöm, csakis Vele! És ha ezt megteszem, már nem is tartok majd semmitől. Hiszen Ő véd engem. Szeret és oltalmaz. Nem hagyja, hogy bajom essék. Az Ő karjai közt ez lehetetlen is lenne. Szelíden mosolyogtam rá, miközben megsimogattam arcát.

- Bízd rám magad, Remus!  - úgy szólt, mintha a legősibb szél susogna békésen. Rendben, Perselus. A Tiéd vagyok. Rendelkezz Velem. Bármit teszel, nekem az a jó.

Lehunyta szemét pár pillanatra, majd a fejem mellé nézett és egy kis fából készült dobozt vett el onnan. Érdeklődve figyeltem, mit csinál, mire készül, bár volt egy sejtésem. Belenyúlt és kivett egy keveset a benne lévő balzsamból. Amit ez után tett, olyan mértékben bódított el, hogy a világ hirtelen homályos lett. Ujjával vigyázva bekent, hogy ne fájjon… Jajj, annyira szeretlek!  Mikor végzett, diadalmasan rám emelte tekintetét és fürkészte arcomat. Bizonyos akart lenni, hogy folytathatja. Áhítatos mosollyal feleltem. Kissé följebb húzódtam, amikor megéreztem vesszeje végét, és alsóajkamba haraptam. Szemében pajkos fény csillant a hatást látva és magabiztossága áttörte a határokat. Mikor hevesen belém hatolt hangosan nyögtem föl, és kétségbeesetten kapaszkodtam meg hátában. Ez az! A szavak már rég feleslegessé váltak. Egészemet átadtam, minden kis részem neki duruzsolt. Perselus pedig értette néma, de annál beszédesebb kéréseiket. Csípőjét először perceken át csak lassan, ám annál erőteljesebben mozgatta. Fejem hátra szegtem és minden mozdulat után kéjes nyögés hagyta el torkomat. Kedvesem arca egyre elszántabb lett és egyre gyorsabban hatolt belém. Úgy kapaszkodtam hátába és vállaiba, mintha az életem múlna rajta. Egyszerre aztán összerezzentem, mikor Perselus felordított és megállt, mindene megfeszült. Arcomnak simítva homlokát kifújta magát. Ekkor tudatosult csak bennem, mennyire melegem van, és hogy izzadok. A levegő fülledt volt, az illatok mámorosak. Kedvesem még pihegett kicsit. Megcsókoltam verejtékező homlokát, és halkan súgtam neki:

- Gyönyörű vagy… - szóltam mély csodálattal. Muszáj volt kimondanom. Nem bírtam magamban tartani. Megjegyzésem meg is tette hatását. Sötét szemei felvillantak és úgy folytatta ostromom, mintha abba se hagyta volna. Már nem értem be nyögésekkel. Sóhajtottam és ordítottam. Soha nem gondoltam volna, hogy képes vagyok ilyen hangokat kiadni magamból. Hát, Ő kihozta belőlem! Éreztem, hamarosan követem. Mindjárt… mindjárt… Hangos voltam, szörnyen hangos. Nem érdekelt. Nem bírt érdekelni más, csakis…

- Perselus! - üvöltöttem a plafonnak az imádott nevet, mikor a gyönyör szétáradt bennem és rajtam. Kedvesem megállt és egészen közel hajolt. Hálától remegve néztem vissza rá. Elégedetten vette tudomásul tekintetem, arcát nyakamba fúrta és testével gyengéden rám nehezkedett. Átöleltem és csendben pihegtem, akárcsak Ő. Karjaimba zártam és simogattam hátát, elejtettem hajára egy-egy kósza csókot... Tökéletes volt. Szebb, mint ahogy azt előtte ezerszer elképzeltem.