- Cápa! - ordította az arcomba Sirius. Megszakadt az álmom és görcs állt a gyomromba. Mikor ijedten fölültem, sikeresen lefejeltem üvöltő barátomat. - Héj! Ez fájt… - méltatlankodott a fejét dörzsölgetni.

- Te nagyon hülye vagy, Tapmancs! És még Neked áll följebb!? Tudod milyen rossz erre ébre… - álltam meg mondatom közben és értetlenül pislogtam körülöttem álló barátaimra. - Ti már itt vagytok?

- Nem. - felelt Peter teljesen komolyan értelmes kérdésemre.

- Nem féltél attól, hogy elvisz a dagály, amíg édesen szunyókálsz itt? - érdeklődött James egy távoli zátonyt nézegetve.

- Ez meg sem fordult a fejemben.

- Szép! És még engem neveznek felelőtlennek! - csattant fel viccelődve Sirius.

- Farkas éhes vagyok. - nyöszörögte Peter a hasát simogatva.

- Micsoda meglepetés!? - élcelődött Tapmancs.

- Akkor együnk valamit. - átkaroltam Sirius vállát és elindultam a ház felé.

Naphosszat hülyéskedtünk, úsztunk a tengerben és kirándultunk a közeli erdőkben. Leírhatatlanul örültem barátaimnak. Nem bírtam volna már sokáig a nyugalmas pihenést. Végre élet költözött a nyaralónkba. A kis viskót folyton betöltötte Sirius ugató nevetése és James éles kacaja. Peter röhögés közben általában nem kapott levegőt, így hangot se igazán adott ki. Egy szó, mint száz: Zajlott az élet.

Egyik este aztán megtörtént az, amitől tartottam…

- Fenébe! Nemsokára itt a suli. Már csak három hét. - duzzogott Sirius a teraszon az egyik nyugágyban ülve. Fintorogva bólogattunk neki. - Viszont azért van benne pár jó dolog is. - tette hozzá sejtelmesen és gonoszan vigyorogva. Ezt a kifejezést sajnos nagyon gyakran láttam az arcán.

- Csak nem Pipogyuszra gondolsz? - kérdezte az asztalnál üldögélő Ágas hasonló ábrázattal. Összeszorult a gyomrom és ezzel egy időben, mintha valami a torkomon akadt volna.

- Ő kicsoda? - érdeklődött mosolyogva anya, miközben letett elénk néhány poharat és egy kancsó szörpöt.

- Egy mardekáros. Sötét, mint az éjszaka. - szólt diadalmasan Tapmancs. Egyre lejjebb süllyedtem a széken.

- Igen, az. Jamesék mindig szórakoznak vele. - bökte közbe derűsen Peter.

- Mert megérdemli. Borzalmas alak. - tetézte James. Egyre zavartabb lettem. Ne beszéljetek így róla! Ne bántsátok! De folytatták. Éreztem, hogy nem kell sok hozzá és lefordulok a székről. Egyszerre felpattantam.

- Mindjárt jövök! - vetettem oda nevető barátaimnak és a fürdőbe rohantam. Rátámaszkodtam a mosdókagylóra, és farkasszemet néztem saját tükörképemmel. Kedvem lett volna  szembeköpni másomat. Kopogtattak. Anya nyitotta ki az ajtót félve és kandikált be rajta.

- Minden rendben, Remus? - kérdezte ijedten. Minden bizonnyal nem voltam éppen a legjobb színben.

- Nem. Semmi sincs rendben. - mormoltam a papucsomnak, elengedvén a mosdó szélét.

- Ettől tartottam… - jegyezte meg gondterhelten és becsukta maga mögött az ajtót. - A kedvesedről beszélnek… ugye?

Csüggedten bólintottam neki.

- Persze Ők nem tudják, gondolom… - szólt halkan.

- Nem. Nem tudják…

- Mi is a neve? Pipogyusz? - kérdezte furcsán pislogva.

- Ez csak a gúnyneve. Bár szerintük az igazi neve is röhejes. - mondtam durcásan.

- Miért? Hogy hívják? - faggatott kedveskedve.

- Perselus Piton. Szerintem gyönyörű név… - tettem hozzá reflexszerűen.

- Tényleg szép. - helyeselt szelíden mosolyogva. - Nem is akarod elmondani nekik?

- Nem. Attól csak rosszabb lenne. Nem értenék meg. - magyaráztam lemondóan.

- Te tudod… Azzal viszont senkinek sem lesz jobb, ha itt búslakodsz egyedül.

Megadóan indultam az ajtó felé és visszatértem barátaimhoz, akik legnagyobb örömömre teljesen eltértek eredeti témájuktól. Így végre újra föloldódhattam.

Este nem bírtam elaludni. Mereven néztem a sötét falat, amelyre rávetült a fák árnyéka. Végül lehunytam a szemem és félálomba kerültem. Mámoros volt ez az állapot. Észleltem a külvilág jelenlétét: hallottam barátaim szuszogását az ágyam mellől, ahova a matracokat raktuk és a fák susogását az ablakon túlról. De jobban elmerültem a gondolataimban, melyek lassan látomásokhoz hasonlítottak. Mindig is élveztem ezt az ébrenlét és álom közti világot. Olyan valóságosnak tűnt.

- Neeem… - Sirius üvöltése majd’ szétszakította a dobhártyámat. Gyűlöltem, ha ebből a létből ilyen drasztikusan kizökkentenek. Szinte fizikai fájdalmat okozott.

Felültem, és várakozva néztem zihálva dülöngélő barátom. Úgy döntöttem, nem lehetek tétlen. Lekúsztam az ágyamról, és mellé másztam. Kezemet a vállára helyeztem és figyeltem Őt.

- Soha többé nem megyek haza. - mondta Tapmancs kétségbeesetten. Olyan furcsa volt. Semmi gúny, vagy káröröm nem volt a hangjában. Szégyellem, de életemben először sajnáltam meg Őt igazán. Szomorúan csillogtak karikás szemei. A többi matracon is mozgolódás támadt és Jamesék is csatlakoztak. - Utálom az otthonomat. - folytatta Sirius. Megértően hallgattuk és Ő mesélni kezdett a rémálmáról, amelyből így ébredt. Tudtuk jól, milyen körülmények közt élt, azonban ilyen részletesen még nem mentünk bele, mint akkor.

Ez az éjszaka fordulópont volt. Azelőtt soha nem beszéltünk ilyen komolyan egymással. Most viszont nem volt helye viccnek, sem semmilyen tréfának. Hajnalig tárgyaltuk ki életünk keserűségeit. Beszéltünk Lily-ről, Peter félénkségéről, vérfarkasságomról és persze Sirius családjáról. Mikor szóba jöttek a párkapcsolatok, ugyan én is állást foglaltam, ám koránt sem olyan határozottan. Kiderült, hogy Tapmancs fülig szerelmes egy hollóhátas lányba, aki azonban ügyet sem vet rá, sőt, egyszer le is idiótázta. Jó volt egymást vigasztalni. A végére mindenki megkönnyebbült.

Feltűnően megváltoztak a dolgok. Érettebb lett minden. Év elején éreztem az előszelét a lassú felnőtté válásnak, ám most már világossá vált. Nem voltunk már olyan gyerekek. De nem bántuk. Attól a szórakozás még változatlanul az erősségünk volt.

Hamar eljött a barátaimmal töltött utolsó este. Nagyokat nevettünk az asztal körül ülve Sirius paródiáin. Néha Madam Pomfrey-ként, néha pedig Mortis professzorként válaszolt a Reggeli Próféta riporterének, Ágas úrnak a kérdéseire.

- Anthony Cygnushoz mit szól? Milyen diáknak tartja? - faggatta alanyát elmélyített hanggal James, Sirius orra alá egy üres üveget dugva.

- Oh, az egy borzalmas lurkó. Most is megbukott a vizsgán. Sebforrasztó bájital helyett hánytató mérget készített. - felelt sipítozva Tapmancs. Nem bírtam abbahagyni a nevetést, ahogy Peter sem. - Hát, az tényleg nagyon komoly volt… - váltott át Sirius saját magára.

- Micsoda? - kérdeztem kissé kifújva magam.

- Hogy Anthony… Te nem is tudtad? - kerekedett el James szeme.

- Mit? - tekintetem barátaim közt ingázott.

- Anthony megint megbukott. - mondta egyértelműen Peter.

- Jó ég! És nagyon el van kenődve? - érdeklődtem sajnálkozva.

- Dehogy! Hatalmasat röhögött az egészen… - és Sirius beszámolt az esetről részletesen. A szám széle borzalmasan megfájdult az éjszaka végére. Peter pedig a szeme alatt ment tropára örömkönnyeinek záporától.

Szerencsére aznap a boldogságtól maradtam ébren. Mosolyogva fúrtam arcomat a párnába és próbáltam meg elaludni hajnali három óra tájban. Fáradozásaimat végül siker koronázta.

Borzalmasan hiányzott Perselus. Ahogy elmentek a barátaim, ismét rengeteg időm maradt rá, hogy elgondolkozzam és persze máson se járt az eszem.

Anyáék betervezték, hogy néhány barátjukkal elmegyünk egy hosszabb túrára. Szerettem azt a társaságot és kedvem is volt hozzá, de tudtam, így már biztosan nem találkozhatom Perselusszal a nyáron. Ettől persze eléggé elkeseredtem. Rögtön értesítettem is a további terveimről. Nem sértődött meg, nem lett dühös és nem tette szóvá. Azonban én jól tudtam, hogy nem örül ennek. Én sem rajongtam, de nem volt mit tenni. Anyáékkal csak nyáron lehetek, Őt viszont egész évben láthatom. És ha szerencsém van akár beszélhetek is vele és a legjobb esetben a karjaimba zárhatom. Istenem! De jó is lenne!

Hamar telt el a nyár, ahogy szokott. Mire föleszméltem, már az Abszol úton sétáltam és csodáltam a kirakatokat. Végre odaértem a Czikornyai és Patzához.  Végignéztem a megvásárolandó tankönyvek listáját és kereső útra indultam. Ha szépen megkérem a boltost, persze maga is összeszedte volna nekem, de szerettem kutatni. Ahogy haladtam a polcok közt, megakadt a szemem egy köteten… Shakespeare: Szonettek. Testem a szomorúság öntötte el, majd egy kis remény, hogy hamarosan láthatom kedvesemet. Nyugtatni kezdtem magam, közben meredten néztem a könyvet. Hamarosan újra látod Őt! Már nem kell sokáig várni.

- Szervusz… - egy bársonyos bariton hang susogott mögöttem. Szám széles mosolyra húzódott. Megpördültem tengelyem körül, és nem gondolkoztam. Semmi sem érdekelt akkor. Megragadtam Perselust és szenvedélyesen megcsókoltam. Gyomrom tájéka mintha ki akart volna törni, de minden szervem torkomban rekedt. Kezeink úgy haladtak a másik testén, mintha meg akarnák ismerni annak minden kis pontját. Ujjai aztán gyengéden arcomhoz értek. Elhúzta ajkait és annyi idő után ismét belenézhettem mélybarna szemeibe. Lassan oldalra nézett. Senki nem volt sehol, ám tudtuk, ez nem sokáig lesz így. Inkább elengedtük a másikat.

- Borzalmasan hiányoztál… - szóltam félénken és őszintén. Ő tettetett ridegséggel bólintott és elindult a könyvekért. Némán követtem, és csak néztem Őt. Be akartam pótolni a kihagyott hónapokat. Együtt bevásároltunk és már mentünk volna ki az üzletből, amikor…

- Pipogyusz! - Sirius virágzó arccal tartott felénk. Egyszerre elsápadtam. Perselus undorodva kémlelte a közeledőt. - De jó Téged újra látni!

- Black… Azt hittem, Te messziről elkerülöd a könyvtárakat és minden olyan helyet, ahol csak egy kis kultúra szorulhat az üres fejedbe. - szólt kedvesem, nem engedve lenéző kifejezéséből. Sirius úgy döntött, nem törődik Vele.

- Szia Remus! Gyere! Menjünk minél messzebb Tőle! - kurjantotta barátom és megfogta a vállamat. - Lehet, hogy a zsíros haj fertőző!

Sajnálkozva néztem a felhúzott orrú Perselusra, aki egy biccentéssel adta tudtomra, hogy menjek inkább. Nehéz szívvel, de így tettem. Összeakadtunk a többiekkel és együtt folytattuk utunkat.

Ismét meghallgathattam az ominózus bukást Anthony szájából is. Tényleg nem volt elkeseredve. Miközben lelkesen mesélt, Rita mosolyogva rázta a fejét barátján, aki olyan koordinálatlanul ment a lány oldalán, hogy rendre megbotlott benne. Csak szelíden mosolyogtam rajtuk, közben néha szórakozottan a számhoz nyúltam, ahol még mindig Perselus ajkainak érintését véltem érezni.