Egy fél óra elteltével megérkeztek barátaim. Én ekkor már a klubhelységben ültem és olvasgattam. Mosolyogva érdeklődni kezdtem róla, hogyan telt a délutánjuk. Először nem szóltak semmit, csak némán elkezdtek kipakolni a zsebeikből. Megszámlálhatatlan mennyiségű finomságot raktak mellém az asztalra.

- Jobban vagy már, Remus? - kérdezte aggódva Peter.

- Ha nem, akkor ezektől majd jobban leszel. - szólt mosolyogva Sirius és az édességekre mutatott. Nekem hozták az összeset. Rám tört a kínzó lelkiismeret-furdalás. Hálásan biccentettem. Ennyi telt Tőlem. Borzalmasan éreztem magam.

- Ha meg már jobban vagy, akkor majd ebbe belebetegedsz! - mondta James viccelődve. Mindannyian nevetni kezdtünk. Melegség töltötte el a szívemet. Imádtam a barátaimat…

Lelkesen beszámoltak arról, milyen remek dolgokat fedeztek fel és mennyi új holmit hoztak a Csodabazárba. Érdeklődve hallgattam Jamest, aki teljesen belemerült a mesélésbe:

- Jajj! Hát, az a csokibéka nagyon nagy volt! Végigugrált az egész Mézesfaláson, és ahogy Sirius próbálta elkapni, szétverte a fél üzletet… Én még életemben nem láttam csokibékát ennyit ugrani! - barátom alig bírt beszélni a nevetéstől. Mikor kissé lehiggadt tovább folytatta. - Huh… Szóval nagyon klassz volt minden. - arca egyszerre komolyabb lett - De csak addig, amíg be nem mentünk a Három seprűbe… - kicsit összeszorult a gyomrom, de megpróbáltam leplezni izgalmamat. Ez egész jól sikerült. Érdeklődve fürkésztem barátaimat, tettetett kíváncsisággal, mondjuk az tényleg érdekelt, mivel terelte el Perselus a figyelmüket. Innentől Sirius folytatta a mesélést, ugyanis James arca egyre sápadtabb lett.

- Ott volt Piton. Odaszóltam neki, mert egyedül ült és elfoglalt egy egész asztalt, mi pedig éppen hogy találtunk egy helyet, de még így is egy széken kuporogtunk Peterrel. Szóval az a drakula leszólta Anthony-t és otthagytuk. Nem foglalkoztunk Vele tovább, de odajött pár perc múlva.

- De! Te mondtál neki valamit! - vágott közbe Peter.

- Jó, odaszóltam neki, amikor a mosdó felé ment, hogy siessen. - Sirius mosolygott egyet saját viccén, majd tovább folytatta - Odaállt később az asztalunk elé, de nem szólt semmit. Kérdeztük, hogy mit akar, de nem válaszolt. Aztán… - barátom Jamesre sandított kissé félve. - … aztán elkezdte Lilyt méregetni. Szabályosan bámulta…

James idegesen közbevágott:

- Megkérdeztem, mi a fenét akar?! Lily-n látszott, hogy nem örül neki, hogy ez a fazon így méregeti. De nem válaszolt ám! Csak nézte tovább, én meg egyre idegesebb lettem. Mindenki kérdezgette, hogy mi a baja, aztán mondtuk neki, hogy hagyjon minket békén. Anthony már szinte ordibált vele, de az meg se rezzent. Zavartalanul bámulta Lily-t, aztán megszólalt...

Peter erre a mondatra megrezzent és halkan megszólalt:

- Nagyon féltem…

Sirius folytatta az elbeszélést James helyett, aki most iszonyatos dühvel kémlelte a padlószőnyeget és kezét ökölbe szorította:

- Azt mondta Lily-nek, hogy szívesen kiszívná a vérét.

James fölcsattant:

- És szabályosan flörtölt Vele!

Peter is hozzászólt:

- De közben úgy nézett, mintha támadni akarna. Mintha nem zavarná, hogy annyi ember van körülötte… Mintha gyilkolni is képes lenne…

Megint Sirius vette át a szót:

- Lily nagyon félt, ez látszott rajta - James dühösen felhorkant. - Piton meg még elszántabban kezdte méregetni, aztán tett egy hirtelen mozdulatot felé, amitől mindenki borzalmasan megijedt.

James újra közbeszólt szemrehányóan:

- Lily még sikított is!

Sirius bólintott és undorodó arccal folytatta:

- Aztán az a rohadt bőregér diadalittas vigyorral kisétált a Három seprűből.

- Lily meg sírni kezdett. - szólt szívszorítóan szomorúan James. - Nagyon megijedt! Az egy vadállat! Jó, így most biztosan nem érted, mi volt olyan nagyon félelmetes, de az a szemét olyan borzalmasan tud nézni…

Nagyon is el tudtam képzelni, hiszen ismertem Perselust. Ahogy ott ücsörögtem felháborodott és kétségbeesett barátaim közt elöntött a mérhetetlen szégyen érzése, hiszen ezt az egészet én okoztam. Peterék aggódva kémlelték Jamest, aki lassan lehiggadni látszott:

- Erősen azon gondolkozom, hogy békén kéne hagyni azt a hülyét! - nagyon támogattam az ötletet, de jobbnak láttam nem szólni. - Képes és valami olyat tesz még egyszer, ami miatt nem csak Lily fog sírva fakadni. Én ezt nem akarom megvárni!

- Ez egy őrült! - tette hozzá a még mindig remegő Peter.

- Ugyan már! Mit tehetne? - kérdezte nyugodtan Sirius.

- Hát nem látod? Például megríkatja Lily-t Ez már önmagában elég és szerintem ez még semmi nem volt ahhoz képest, amire képes lenne. Viszont, ha leszállunk róla, talán Ő is békén hagy minket.

- Szerintem Jamesnek igaza van. - szólaltam meg végül halkan.

- Ne csináljátok már! Ez egy hülye bunkó, akivel jól el lehet szórakozni. Megérdemli, hogy piszkáljuk. És rajta legalább kipróbálhatjuk azt a sok remek dolgot. Ez csak játék, ha Ő komolyan veszi, az az Ő baja. - védekezett Sirius.

- Igazad van, megérdemli, de nem ilyen áron! - James egyre kétségbeesettebben magyarázott. Perselus lelkes macerálója pedig kissé sértődötten, de megértően méregette Őt.

- Az a gond, hogy szerintem ezt már nem lehet visszacsinálni… Egyébként meg mi vagyunk vagy 6-an. Csak nem hagyjuk, hogy egy ilyen senkiházi szórakozzon Velünk! Nyugodj meg, nem lesz baj!

Jamesen látszott, hogy nem igazán hiszi el Sirius szavait, de nem volt mit tenni. Barátunk mindig ment a saját feje után és képtelenség volt meggyőzni annak az ellenkezőjéről, amit egyszer elhatározott. Azt hiszem, ezt hívják makacsságnak.

A témát úgy tűnik, mindenki lezártnak tekintette. Jó ideig néma csend uralkodott, majd Peter elkezdte mutogatni, miket is hoztak nekem.

Másnap az órák teljesen kimaradtak a számomra, ugyanis folyton Perseluson töprengtem. Megfogalmazódott bennem egy érdekes gondolat ezzel a könyvkinyitásos módszerrel kapcsolatban. „Olyan ez, mint a Zordó, amit sokan a halál előjelének, míg mások a veszély okának tartanak. Ha én kinyitok egy könyvet, nem azért lesz előttem egy szerelmes vers, mert annyira koncentráltam, hanem azért, mert ezt akartam. Ha nem lennék beleesve Perselusba, akkor szimplán csak egy jót röhögtem volna az egészen. Viszont, ha egy a természetről szóló vers tárult volna szemeim elé, talán még abba is belemagyaráztam volna valamilyen módon, hogy szerelmes vagyok. De tény: Az a két vers nem lehetett véletlen, hiszen én nem hiszek a véletlenekben!” - elmélkedtem.

Eljött a szerda és vele együtt a dupla bájitaltan óra, amit kétes okok miatt újra a mardekárosokkal ültünk végig. Mortis professzor határozott véleménye szerint nagyon jól működött együtt ez a két csapat. Talán csak a házak összebékítése céljából találta ki az egészet.

Beléptem a pincehelységbe, de Perselus még nem volt ott. Miközben barátaim azt találgatták, hogy mi lehet az a kis sárga gumiszerű gömb, ami az egyik polcon lebeg egy lila folyadékban, én azon izgultam, hol van Ő. Mindig az elsők közt érkezet meg. Szerencsére nem kellett sokáig várnom. Nagy lendülettel viharzott be a terembe és helyet foglalt. Elrendezte felszereléseit, majd körbenézett. Tekintetünk kisvártatva találkozott. Rámosolyogtam, mire Ő szokásosan csak biccentett egyet. Ilyenkor általában megszűnt körülöttem a világ és társaim beszéde távoli suttogásnak tűnt. Nagyon megrémülten, amikor Sirius könyöke a gyomromba fúródott:

- Mi van, Remus? Hol jársz?

Csak néztem rá elkerekedett szemekkel. Még mindig bennem volt az ideg és jobb kezemmel a hasamhoz nyúltam.

- Fájt? Bocs, ezt nem akartam, csak olyan vagy, mintha nyitott szemmel aludnál.

- Kicsit fáradt vagyok. - lódítottam rezzenéstelen arccal, bár tény, hogy nem voltam éppen kipihent. Barátaim tovább folytatták eszmecseréjüket az undorítóbbnál undorítóbb bájital hozzávalókról. Elkezdődött az óra, én meg azon töprengtem, hogyan kommunikálhatnék a néhány paddal arrébb üldögélő Perselusszal. A hirtelen beugró és legegyszerűbb ötletek a legjobbak, ez is egy ilyen volt. Elővettem egy darab pergament és elhatároztam, hogy levelet írok neki. Bemártottam pennám végét és már körmöltem is.

Szia Perselus!

Jamesék elmesélték, hogyan

Megálltam. Rájöttem, hogy ez így nem tisztességes. Peteréknek soha nem mesélek semmit titkos barátomról, neki sem mesélhetek hát róluk. Gyors mozdulatokkal átfirkáltam félbehagyott mondatomat, halkan köhintettem egyet és újra nekiálltam.

Hétvégén vissza kéne vinnem a kér korsót a Három seprűbe. Oda tudnád adni a tiédet?

Jobb most nem jutott eszembe és végül is a célnak megfelelt. Összehajtogattam a cetlit, elővettem pálcámat, végével a galacsinra mutattam, és halkan suttogtam:

- Vingardium leviosa!

A papír lebegni kezdett. Irányítottam az útját át néhány kuncogó osztálytársnőm széke alatt, majd fölemeltem pálcám végét, így a levél leszállt Perselus asztalára. Ő éppen valami fekete növényt dobált az üstjébe. Egyszer csak a kis galacsin került a keze ügyébe. Csodálkozva és értetlenül pislogott rá, majd lassan kibontotta, és olvasni kezdte. Miután végzett, fölemelte fejét és rám nézett. Én bíztatóan rámosolyogtam és bólintottam egyet jelezvén, jól gondolja, én írtam. Biccentéssel nyugtázta, majd kezébe vette pennáját, az asztal fölé görnyedt és nagy komolyan nekiesett a válasznak. Mindeközben én azon drukkoltam, hogy rájöjjön, hogyan juttattam el hozzá a levelet. Nem tudom, miért feltételeztem egy percig is, hogy nincs ennyi sütnivalója. Mire föleszméltem, a kis papír már ott lebegett az asztalom fölött. Gyorsan elkaptam és kibontottam. Olvasni kezdtem az én szálkás írásom alatt álló gyönyörűen ívelt betűket.

Láttam egy érdekes boltot Roxmortsba, ezért úgy döntöttem, most hétvégén is lemegyek. Majd én visszaviszem a korsómat. Te menjél a társaiddal! Biztos bukás lenne, ha két korsót cipelnél le a faluba. Még így is magyarázkodhatsz a sajátod miatt.

Nekem ez eddig eszembe se jutott. Hiszen hogyan kerül hozzám az a korsó, amikor két hete nem vittem el, az előző kiránduláson pedig ugyebár nem is vettem részt? „Mindegy! Majd bedugom a kabátom alá!” Töprengtem egy darabig, barátaimra sandítottam, majd a papír fölé hajoltam.

Rendben. Igazad van. Egyébként melyik boltra gondolsz?

Az egész órát átleveleztük. Nem jöttem rá, melyik üzletről beszélt, de úgy döntöttem, felkeresem majd. Annyit megtudtam róla, hogy antik tárgyakkal van tele.

Egyszer Peter rákérdezett, mit írok, én azt hazudtam, hogy csak följegyzek valamit. Láthatóan zavarta Őket, hogy nem foglalkozom Velük. Ettől függetlenül jókat mulattak, Sirius néha meg is bökte az oldalamat, én meg rávigyorogtam, mintha nekem is nagyon tetszene… ugyan fogalmam sem volt, min nevetnek.

Bántam, hogy olyan hamar véget ért az óra. Ilyen utoljára akkor fordult elő, amikor Perselus mellett ültem. Mire észbe kaptam Ő már ki is száguldott a teremből, én meg csak ültem tovább a padban a papírgalacsint szorongatva. Nem kellett hozzá sok idő és éreztem is James bökdöső ujjait a vállamon:

- Nem jössz?

- Dehogynem! Persze! - feleltem zavartan.

Elérkezett a hétvége és mi szokásosan az elsők közt értünk le a faluba. Barátaim azonnal berontottak a Mézesfalásba. Kisvártatva Anthony és Rita is befutott. Én nem sok időt töltöttem ott. Odaszóltam Siriusnak, hogy meg akarok nézni valamit egy másik üzletben. Bólintott egyet, majd tovább fürkészte a polcok színes tartalmát, én pedig kisétáltam az ajtón. Megszaporáztam lépteimet. Tekintetemmel a mellettem elsuhanó kirakatokat pásztáztam. Olyan hirtelen álltam meg aztán, hogy hátulról nekem ütközött egy hatodikos hugrabugos. Nem kértem Tőle elnézést, emiatt vetett rám egy dühös pillantást, de nem törődtem vele. A kirakatban, ami előtt leragadtam, egymás után sorakoztak a furcsa és régi tárgyak. Könyvek, szobrok és sok más egyéb. A bejárat fölött lévő feliratra tekintettem: Antiquus

Igen, erről beszélt Perselus. Egy kopott jósgömb mögött meg is láttam Őt. Csodálattal fürkészte az ódon polcokon álldogáló érdekességeket. Az egész bolt ősrégi lehetett. Szórakozottan néztem. Nagyon hideg volt kint, de nem törődtem vele. Megbabonázva figyeltem…

A gyomrom vagy húsz centivel lejjebb süllyedt, amikor Sirius megfogta a vállamat:

- Hát Te?

Ijedten rápislogtam, Ő csak mosolygott rajtam.

- Mi jót találtál?

- Semmit! Az ég világon semmit! - mondtam színlelt csalódottsággal és határozottan elindultam a pár méterre álló Jamesék felé, akik éppen Anthony-ékkal osztozkodtak a beszerzett finomságokon. Szerencsére Sirius nem vette észre elkóborlásom okát… A Három seprűben lerendeztem tartozásaimat és Madam Rosmerta elmondta, hogy Perselus, akivel aznap már nem is találkoztam, szintén kifizette italát és visszahozta az elvitt korsót is.