|
 |
Susan Kreberrel közösen: È severamente proibito (x) |
|
|
09. Testvérek és bosszúk
red cat és Kreber 2006.05.14. 00:20
Sylvia kipakol, Severus rákontráz, Ágast megruházzák, Remus plüssfarkas, Sirius gaz terveket forgat a fejében... ja, és virágok.
Testvérek és bosszúk
פפפפפפ S פפפפפפ
Severus hátradőlt a karosszékben, és unott arccal tanulmányozta nővére ámokfutását. Sylvia fel-alá járkált, és időnként hozzávágott egy-egy párnát színre tökéletes nyugalommal üldögélő öccséhez.
- És különben is… van fogalmad róla, mit éreztem, mikor a saját testvérem az ölébe ültetett és molesztálni kezdett?! – fejezte be lángra gyúlt ábrázattal.
- Ejha – hangzott Severus reakciója; hangja most először tűnt meglepettnek, sőt érdeklődőnek. –Black kezd túl messzire menni – konstatálta immár mogorvábban.
- Nem ez a lényeg! Tudod, milyen… milyen irtózatos volt? – csattant fel Sylvia.
- Mi? –szűkült össze a fiú jobb szeme. –Még legjobb pillanataidban se vádolhatsz incesztussal.
- Pedig nagyon úgy tűnt! Édesnek szólítottál… szólított, és… hát… nem volt épp a legpuhább párna, amin ültem –suttogta jóval halkabban (és még nagyobb zavarban) a lány, miután körülnézett a helyiségben.
Severus arcának villámgyors változása jelezte, hogy teljes mértékben felfogta az esetet.
- Ezt nem mondod komolyan – mondta, vonásain egy tanár szigorával.
- De, de, nagyon is komolyan mondom! – susogta Slyvia, és félig-meddig büszkén hozzátette: - Azt hiszem, kedvel…
- Te ezt ebben méred le? – csattant fel Sev. – Soha jobb pszichológust! Kedvel! Csak nehogy terhesre kedveljen az az átkozott!
- Hülye – legyintett nővére, és némileg megnyugodva (hisz már kifújta mérgét) helyet foglalt a fiúval szemközti karosszékben.
Sev most először kissé zavarban volt.
- Nos… -kezdte a tűzbe meredve. –Ha tudtam volna, hogy Black ekkora idióta és ilyesmibe kezd, inkább ott maradok lógás helyett.
- Nem tudta, hogy… szóval ő nem tudta, hogy nem Siriusnak néz ki – ráncolta a szemöldökét Sylvia. –Igaz is, az ember nem érzi ilyenkor, hogy átváltozik?
- Normál esetben igen. De egy módosított összetételű főzet esetén… -nézett fel sokat sejtetően Severus.
- Jesszus… hogy vagy képes így manipulálni az embereket? – Sylvia döbbenten kulcsolta össze a lábait.
A fiú már megint a lángokba meredt. – Kell hozzá némi tehetség, valljuk be – jegyezte meg gunyoros mosollyal.
- Én ezt nem dicséretnek szántam! – A lány most már kifejezetten rémültnek tűnt. – Mi lett belőled, Sevi? Mi történt veled? – Nem akarta hozzátenni, hogy ,,te pszichopata állat”, de lassan kezdett erre a meggyőződésre jutni. Lesújtva leste öccse komor profilját, s egyszer még a fiú elborult tekintetét is sikerült elkapnia –nem okozott felemelő érzést.
- Régen, mikor kicsik voltunk… furcsa voltál, igen, de volt benned jóakarat! – folytatta erőltetett reménykedéssel. – Emlékszel, hogy szeretted Waltert?
- Arra a kutyára gondolsz, akit Apa nem sokkal a válás törvényes kimondása után halálra rugdosott, tökrészegen? – susogta Severus maró gúnnyal és egy nagy adag keserűséggel a hangjában.
Sylvia pár pillanatig nem talált szavakat. Naa, azért nem volt Tobias bácsi olyan rossz… igaz, nagyon rég volt már az az idő, mikor apának hívta a férfit, de a dolgot a válás és a sok külön töltött idő számlájára írta. Lehetséges, hogy tökéletesen szem elől tévesztette öccse és apja teljes megváltozását?
Pedig régen… Igen, az igaz, hogy Anyu és Tobias már akkor is sokat veszekedtek, és egyre többet; de tulajdonképpen még Severus megszületése után is évekig vártak egymásra, titokban, meglapulva, félig-meddig Eileen néni háta mögött, hátha ki tudnak békülni egyszer… Nos, igen, jó volt Anyuval lakni, kettesben abban az apró kis londoni lakásban a külvárosban, s kétnaponta fogadni egy többnyire vidám, elégedett apucit, aki látszólag ügyet sem vetett arra, hogy pár utcával arrébb másik szeretője, kisfia van. Szinte sosem késett erről a gyakori láthatásról, és sokszor kora délutántól késő estig maradt; minden ötletét elviccelte, minden meséjét elmondta neki, a tündérinek mondott kislánynak, s ő, Sylvia közben csak elvétve gondolt arra, hogy kis, reménytelen vetélytársa most morcos anyjával együtt ugyanezt az apát várja, s közben kezd letenni a gyermekkor naiv, dédelgetett álmairól.
Mikor Apa épp nem volt náluk, Sylvia ment át őhozzájuk; Eileen néni egész kedves volt, s szinte nem is mutatta, hogy a pokolba kívánja a drága exporongyot, akit valami oknál fogva Tobias mégis jobban szeret, mint az ő fiát.
Sylvia egy hétéves minden ravaszságát bevetve igyekezett megoldani a kínos helyzetet, s játszott a kis Sevivel, aki amúgy furcsának, kissé magába zárkózottnak, de abszolút szeretetreméltónak tűnt. S akkor, mikor már sikeresen megbarátkozott a kissé kényszerbeteg, szokásainak mániájába süllyedt kisfiúval –Anyu megunta Tobiast, ezúttal végérvényesen. Pakolás és irány Európa. S mi lett a másik családdal? Nos, bár ő ugyan néha meglátogatta őket, s a nyarakat általában a nyakukon töltötte –most már maga sem tudta, mi a helyzet. Ő mindig is apuci dédelgetett kislánya volt –nem értette, Severus hogy eshetett ki a kegyből…
…vagy, jobban mondva, mért nem szerzett meg otthon egy hasonló címet, ha az év nagy részében csak ő és Eileen birtokolták Tobiast. Most viszont kezdett megvilágosodni a dolog. Tobias nem dolgozta fel a saját sikertelenségét és a válást… Tobias bizony inni kezdett… ez nyaranta nem látszott annyira, hisz az Ő kedvéért mindig képes volt megtenni azt, hogy csupán ,,pityókás” legyen.
- Hat éve folyamatosan átkozom a szerencsédet, hogy nem te maradtál nála –hallotta öccse komor baritonját. –Olykor azt kívánom, bár te lennél a Második… és a te anyád maradt volna vele…
- Tobias szerette az anyámat – vágott a szavába sértődötten Sylvia.
- Lehet… pont ez a probléma. Ha utálná, könnyebben tudna szabadulni az emlékétől... így viszont imád téged, sajnálja magát, és rugdal minket.
A lány felsóhajtott. Nem éppen ilyen beszélgetésre számított. Őszintén szólva azt gondolta, nyugodtan kidühöngi magát (Rendben, rendben, egy kissé paradox terv volt…), aztán megpróbálja megnevettetni Sevet azzal, hogy Sirius milyen jól szórakozott új külsejében a kezdeti döbbenet elmúlása után. ,,Bár” –jutott eszébe- ,,Sev talán mégsem értékelte volna ezt a fajta humort…”
- Igyekezz már, te Mardekár szépe! –kacagott fel James, és pálcáját nagy csattanással végighúzta futtában az egyik ajtó titokzatos rácsain. Sirius megnyúlt arccal bandukolt mögötte –immár eredeti alakjában.
- Fogd már be, Ágas – morogta álmosan. – Cvikker meg fog ölni… - folytatta hangosan a merengést.
- Semmi gond, öregem – vágta hátba vidáman barátja. – Mardekár szépe csak holtában szép.
- Szép is lesz nemsokára, ne aggódj! – Sirius arcán baljóslatú mosoly rajzolódott ki, melynek kísértetiességét a mellette elhaladó Remus nem győzte méltatni.
- Na végre – bólintott James. – Ez az én haverom. És most mit akarsz tenni? Te vagy a sértett, te válassz ,,eszközt”… mint a párbajban…ejha…
- A bájitalcsempészés nem a mi műfajunk, abban megegyezhetünk – tűnődött el Tapmancs. – Azt hiszem, az egész ma éjszakám a csodás bosszú kiagyalására fog rámenni –sóhajtott fel színpadiasan.
- Bármi lesz is az – fűzte tovább a gondolatot James-, egy a lényeg: sokan lássák, és minél megalázóbb legyen.
- Az már kettő –szögezte le Remus, majd úgy tett, mint aki csak épp arra járt, és nagyon érdeklik a festmények a falon.
- Hagyd! Ágas barátunk tudatosan rejtett poénokat dugdos el minden nagybecsű szava mögött. Mint a belső rím. Belső poénok…
- Nagybecsű? Van ilyen szó? – álmélkodott James a ma született kisborjú ártatlan hupikék tekintetével.
- Hja, biztos… szóval a te szavaidnak nagy a becse – jelentette ki vigyorogva Sirius. – Csak hogy tudjad.
- Kár, már azt hittem, a lőcse nagy – vont vállat a másik srác hasonló vigyorral.
- A szavaidnak? Segítség, Griffendél, követőd megháborodott!! – kiáltott fel Sirius, és a falnak támaszkodva mászott tovább előre, a kitűzött végső cél felé –már csak centik voltak hátra.
- Úgy legyen! –vágta ki az ajtót diadalmasan James.
- Ámen –hallatszott a hátuk mögött. Lupin a fejét rázogatva, rosszallóan belépett a portrélyukon, és farkasszemet nézett mindenre elszánt két barátjával.
- Komolyan… fiúk, szerintetek ez a…khm, csíny olyan erős volt, hogy rögtön háromszorosan vissza kell adnotok?
- Akár hatszorosan is –bólogatott Sirius.
- Ha megdobnak kenyérrel, dobj vissza kővel –hangzott a potteri kinyilatkoztatás egy derűs vállvonogatás kíséretében.
פפפפפפ red cat פפפפפפ
- Na? Nanananana?
Sirius egy hatalmas nyögés kíséretében beborította magát az éjszaka során földre csúszott takaróval.
- Hömmm?
- Mondd már, mit csinálunk? - Ágas immár barátja ágyán (fején) ugrált.
- Mivan? Hagyj má’ alunni te idióta barom! Hány óra van szerinted?
- Ja, kérlek nyolc. És Pipogyi büntetésének tervét várom. Most! - ugrott James egy akkorát, hogy az ágy végül megadta magát a túlterhelésnek, és tompa nyekkenéssel leszakadt.
Erre már Tapmancs is éberebb lett. Még mindig csukott szemmel kinyúlt takarója alól, elkapta barátja bokáját és a földre hajította. A következő pillanatban már rajta ült, és teljes odaadással csikizte. Közben irgalmatlanul osztotta az igét a röhögéstől fetrengő fiúnak:
- Hát van neked eszed? Hajnali nyolckor felverni engem! Mikor csak kilenckor kezdődnek az órák! Ötven perc alvástól fosztottál meg, pontosan tudod! Te is mi a francnak vagy ébren? Ráadásul tönkretetted az ágyamat. Az én drága, pihepuha ágyikómat! Ja, kösz Holdsáp.
- Csak természetes - mosolygott Remus, miután egy mozdulattal helyreállította a kimúlt alvóhelyet. - Egyébként lassan elengedhetnéd, ha nem akarsz bombabiztos rejtekhely után kutatni, ahová majd a hulláját rejtheted - mutatott az ekkorra már burgundivörös fejjel fuldokló Ágasra. - A röhögés és a teljes súlyod a mellkasán kicsit sok lesz. És nem, nem rejtheted a szellemszállásra, ha kinyiffan, még megenném…
Erre a mondatra James arca hihetetlen színt öltött, és elkezdett fuldokolni. Sirius mintegy mellékesen leszállt róla, vissza a takarójára.
A fiú azonban mozdulatlanul, lógó nyelvvel és vöröslő fejjel feküdt a földön. Sirius elmosolyodott.
- Te adtad meg neki a kegyelemdöfést, te ásod el. Vagy meg is eheted, ha esetleg azóta meggondoltad magad - nevetett Remusra, és elkapta a felé repülő párnát. - Na, most hogy végre kinyiffant, akár alhatnánk is - játszott meg egy hatalmas ásítást. Bár már majd szétpukkadt a magában tartott tervtől, barátja kínzása megért ennyit.
A szoba levegőjét ekkor mágikusan felerősített hang zavarta meg:
- Most azonnal mondj el mindent, vagy mindenkire Imperiust küldök innen a mennyországból, és dirib-darabra átkoztatlak, Sirius Black!
- Silentium - fogta röhögve a pálcáját Remus az immár halottaiból feltámadt (és Sonorusától megfosztott) Potterre. - Te a mennyekben? Max Evanssel, de úgy is inkább csak közel…
Ágas újfent elpirult, pedig már épp kezdte visszanyerni eredeti arcszínét. No és ezt a pillanatot választotta Sirius, hogy torkát megköszörülve nagy kegyesen végre beszélni kezdjen:
- Khmm… virágok. És bájitalok. Ha még érdekel valakit - gunyorosan elmosolyodott, várva a kérdéseket.
- Virágok? Ez a nagy terv? Pipogyi elég sötét, de nem hiszem, hogy elég nagy megrázkódtatás lenne neki pár szál virág… nem is beszélve a bájitalokról. Te totál zizi vagy!
- Már ne is haragudj, de ha ennyire gyérnek tartasz, el se mondom, mit terveltem ki! Majd megoldom egyedül, vagy Féregfarkkal.
Ezen már James is lenyugodott, és békítően megbökte barátja térdét. Nem akart kimaradni egyetlen jó buliból sem, még ha elsőre idétlenül hangzik is…
A fekete srác duzzogva lebiggyesztett szájjal ült, láthatóan sértődötten kezdett bele mondókájába:
- Nem is vagyook ziziiii…
- Nem, Sirius, mondd már…
- Na jóó. Alapanyagok: pár jól kiválasztott varázsige (lista már kidolgozva), néhány szép virág, na és persze kedvenc barátocskánk - számlálta ujjain a dolgokat. - A virágokat megbűvöljük, hogy mindig legyen belőlük egy-kettő abban a csodásan zsíros hajkoronában, a pálcáját, hogy bármely parancsra csak úgy reagáljon, mintha az Aves! hangzott volna el, és lehetőleg megoldható az ideiglenesen eltűnő Mardekár-folyosó is, hogy ne legyen hová elbújnia…
- Szóval felvirágoztatod, a rád szórt átkok helyett csak madárkákat fog eregetni, és hontalanná teszed. Cuuki - nevetett Ágas. - De mit gagyogtál a bájitalokról?
- Jah, ez a legjobb: találtam nemrég egy varázsigét, ami minden bájital hatását megfordítja. Az erősítő főzet harmatgyengévé tesz, a megfázás ellenitől áttétes tüdőgyulladást kapsz, az igazságszérumtól csak hazudni tudsz… bár, belegondolva, az úgy is használható…
Remus gyanakvóan nézett a másik ágyon vígan heverő barátjára.
- Öhm, Sirius… Ez véletlenül nem… sötét varázslat?
A Black fiú szemeit forgatva elvágódott az ágyán, s a plafont bámulva, foghegyről válaszolt:
- Azt mondtam, NEMRÉG találtam. NEMRÉG még OTTHON voltam, drága egyetlen plüssfarkasom. Szerinted a családi könyvtárban milyen igézeteket találok, hóbagoly-színűeket? Nem, haver, még galambszürkéket sem - morogta sötéten. - De ez legalább használható.
- De ha kiderül, hogy TE ilyesmit…
- Jaj hagyd már abba a nyafogást, kislány! - szakította félbe barátja nyersen. Már elege volt, a terve kerek, és egész!
Jamesre esett a pillantása. Barátja is kissé gondterhelt képpel ücsörgött a földön, térdeit átölelve.
- Tapmancs… lehet, hogy ezt tényleg nem kéne. Úgy értem, ez már enélkül is elég ciki lesz neki, nincs értelme illegális átkokat belekeverni a dologba. És ráadásul macerás is. Minden lötyijére külön-külön rá kéne szórni, és akkor még azok is ott vannak, amiket később készít.
- Jajj, ne legyetek már ilyen gyávák! - fakadt ki a sértett. - Egyébként a problémát már megoldottam: a kezére szórjuk a varázslatot, így amit készít, mind ilyen lesz, amíg meg nem szünteti valahogy a hatást. A már meglévő lötyiket pedig eltüntetem egy Evaporessel! Csak be kell jutni a kígyóbarlangba… az meg megy, mint tavaly bebizonyítottuk. De ha nincs hozzá elég merszetek, megcsinálhatom egyedül is!
Tapmancs sértődötten leugrott az ágyról, majd a földet érő hatalmas fekete kutya morogva rávicsorgott először Remusra, majd Jamesre, végül pedig fejét-farkát magasan tartva kivonult a szobából.
A két bent maradó fiú sóhajtva összenézett. Három dologban biztosak voltak:
Barátjuk nem hagyja ki őket ebből a balhéból.
Az ajtó csapódásával egyidőben már nyoma sem volt a folyosón semmiféle kutyának, csak egy morcos fiúnak… pontosan tudta, mivel jár titkos animágussága.
Ha lebuknak, nagy valószínűséggel mindhárman repülnek a Roxfortból.
Ja, és még valami: többé nem kifogásolhatják a terv ,,árnyasabb” részét, ha nem akarnak nagy balhét.
A két fiú, jobb ötletük nem lévén, öltözködni kezdett.
| | |
|
|
FRISS:
Aug. 19. szerda: HP fanMANGA menü jobb oldalt, két képregénykötet található meg benne (és lesz még több is, Evgeny jóvoltából). Ma a Sigma 1-2. került fel (snarry, Master-Pupil relationship)
júl. 31. (p)
Kis HP6-os helyzetértékelés (A Film:)
Nyitottam két folyamatos rovatot, amin felküldögethetem az űrbe új látott/olvasott tapasztalataimat a fandomban. Kép- illetve ficajánlóból állnak. Nem elemzések: habkönnyűek, gyorsak (mintha egy ismerősöd mondaná el neked:)
És: neue chat, valamint szavazás (nem nagy szám, csak pihent voltam).
| | |
|
NYARTH |
|
|
| | |
|
HP fanMANGA! |
|
|
| | |
|
Titkos ablak titkos kert |
|
|
| | |
|
FOLYAMATOS ROVATOK |
|
|
| | |
|
C. F. GILL: Véleménye szerint egy hétköznapi ember is használna ilyen kifejezéseket egy nála fiatalabb férfihoz írott levélben?
OSCAR WILDE: Örömmel jelentem, hogy nem vagyok hétköznapi személy.
(Oscar Wilde pere I. 1895. ápr. 26-máj. 1.) | | |
|
Magyarázatok |
|
|
| | |
|
Klikktár I. |
|
|
| | |
|
°° Klikktár II. °° |
|
|
| | |
|
Néhány mosoly :) |
|
|
| | |
A rosszaság mese, amelyet a jó emberek találtak ki azért, hogy a többiek csodálatos vonzerejét megmagyarázzák.
(Oscar Wilde)
| | |
,,Olyanok vagyunk, amilyennek az Úr megteremtett. Némelyikünk még rosszabb"
(Tom Jones - film)
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
