|
 |
Susan Kreberrel közösen: È severamente proibito (x) |
|
|
3. Kerekeken utazom, bricskán járok
Kreber és red cat 2006.02.27. 22:08
Hőseink -igen, mindkét félről említés esik- sikeresen átvészelik a vonatút megpróbáltatásait. És ez talán nem is olyan könnyű...
¤¤¤¤¤¤¤ red ¤¤¤¤¤¤¤
- És ne felejts el írni, ha megérkeztetek! És…
- Tudom, anya. Idén végre legyek jó fiú, stb. Nyugodj meg, nem fog elvinni a dementor, amíg elérek a Nagyteremig!
A párbeszéd James Potter és édesanyja között zajlott a londoni King’s Cross pályaudvar bejáratánál. James már alig várta, hogy elérjen a vonatig és végre megkereshesse barátait.
- Rendben. Akkor vigyázz magadra, és ha lehet, ne késd le a vonatot! Viszlát az őszi szünetben!
James egy gyors puszival elköszönt anyjától, majd minden feltűnés nélkül nekidőlt a vágányok közti téglafalnak. Nem volt csomagja; cuccait házimanójuk hozta el még pár perccel ezelőtt, így reményei szerint már fülkét is foglalt neki. Épp szállt volna fel a vonatra utánajárni a dolognak, amikor megpillantotta a peronra lépő Sirius Blacket. Gondolt egyet, leugrott, és barátja mögé kezdett lopakodni…
…
Sirius már morcosan ébredt. Nem is értette, mi van vele, hiszen ma van szeptember elseje. Igaz, kezdődik az idióta tanítás is, de ami a lényeg: végre mehet a Roxfortba barátaival, ahelyett hogy a rémes kúriájukban kellene kuksolnia a rémes családjával. Arrrgh!
Egyedül érkezett a King’s Crossra, mivel szüleinek fontosabb elintéznivalójuk akadt, mint mindig (nem mintha nagyon bánta volna távolmaradásukat)… Idén már Regulus, az öccse is utazik, ő Siporral jön ki. Sirius inkább lemondott felülmúlhatatlan társaságukról. Rühellte az öccsét, a manó meg úgyis csak élő használati tárgy, neki meg nincs rá szüksége. Inkább tolja ő egyedül a kuliját! Érezte, hogy lassan olyan mélyre süllyed a megmagyarázhatatlan, feszült dühbe, hogy az első embert meg fogja átkozni, aki az útjába kerül.
És ekkor hirtelen valaki hátulról ráugrott…
- Áucs! – kiáltott fel James, és meglepődve konstatálta, hogy kicsiny merényletének következményeként a földön fekszik és barátja pálcája egyenesen a szívére mered. – Nyugi, haver! Csak nem rossz kedvedben találtalak? – kérdezte arcán félmosollyal (ami, valljuk be, nem sok ember reakciója lenne erre a szitura…).
- Áh, hagyjuk. Jó újra látni! – húzta fel Sirius szándékosan lenyugtatva magát. – Van már kupénk…?
Már egy órája utaztak a vonattal (persze Remus Lupin és Peter Pettigrew társaságában), de Siriusban még mindig forrt a düh.
- Kimegyek vécére. – mondta ki az első használható ürügyet, ami eszébe jutott. Egyszerűen egyedül akart lenni. Voltak olyan napok, amikor majd szétvetette a düh, akármi nem történt is… Csak ment a folyosón, és tudta, hogy Féregfark követi. A francba, hogy még vécére sem mer egyedül elmenni! Szerencsére annyi esze volt, hogy észrevegye, Sirius nincs bájolgós hangulatban. Így hát hagyta, és ment tovább semerre se nézve.
Bumm. A francba. FRANCBA! Mi a fenének járkál valaki pont itt a folyosón? És MÉRT NEM NÉZ A LÁBA ELÉ? Felnézett. (…) Piton! Egyszerre kitört belőle az egész nap dühe és idegessége, ahogy meglátta a mardekáros fiút. Agyára leereszkedett a vörös köd. Még az sem jutott eszébe, hogy pálcát rántson, puszta kézzel kezdte el püfölni a hamarosan földre kerülő vékony srácot.
Féregfark ijedten nézte a kibontakozó jelenetet. Mit tegyen? Szaladjon vissza Remusékért? Ők talán leszednék Siriust Pitonról. Vagy tűnjön el, és hagyja megoldódni a problémát? Esetleg siessen el vécére, amíg ezek ketten egymással vannak elfoglalva?
Ideges tépelődésének a büfékocsis boszorkány vetett véget, aki a szomszédos vagonból meghallotta a dulakodás hangjait, és pálcát rántva pillanatok alatt szétválasztotta a verekedőket.
- Mégis mit képzeltek?! – hápogta a döbbenettől. Nem szokott ő hozzá ilyesmihez. A vonaton általában jók a kedélyek, még minden diák meséli a nyári emlékeit… - Melyik házba tartoztok és mi a nevetek? – vonta őket kérdőre tőle szokatlan, szigorú hangnemben.
Miután meghallgatta mindkét fiú válaszát, folytatta: - Még ma este, vacsora után jelentkezzetek a házvezető tanáraiknál! Biztosíthatlak benneteket, hogy már tudni fognak az ügyről!
Miután a boszorkány távozott, Piton foghegyről odavetett egy „Ezt még megbánod, Black!”-et, majd távozott. Tapmancs hagyta: tudta, hogy büntetőmunkát fog kapni, de ez egy cseppet sem zavarta. A nap végre helyreállt benne. Sarkon fordult, és az ott toporgó Féregfarkra morranva visszasietett barátaihoz. Remus ugyan felhúzta a szemöldökét a monokli láttán, ami a bal szeme alatt kezdett kirajzolódni, de végül is nem kérdeztek semmit…
¤¤¤¤¤¤¤ S ¤¤¤¤¤¤¤
Severus még mindig nehezen lélegzett a döbbenettől –és a bordái közé mért erőteljes ütésektől. Minden erejére szüksége volt, hogy fel tudjon állni; nem elég, hogy apja a minap kellemesen elbúcsúzott tőle, a tetejébe még Black is két napon túl gyógyuló sérüléseket okozott neki. Mint oly sokszor, a fiú most is elhatározta, hogy bosszút fog állni a felfuvalkodott aranyvérű söpredéken.
S mint oly sokszor, ezúttal is rá kellett jönnie, hogy túlságosan sok esélye nincs… Imádói és támogatói körében Black egyszerűen hozzáférhetetlen volt; lehetetlennek tűnt a bosszú végrehajtásának legagyafúrtabb terve is.
Borongós gondolatait hosszú zsinórként maga után vontatva, rosszkedvűen vonszolta magát a kabinja felé. Ó, ha csak egyetlen drága órára teret engednének képességeinek! Micsoda pusztítás lenne itt! Black ezek után kétszer is meggondolná, kinyissa-e a száját. Potter pedig valószínűleg soha többé nem nyitna ki semmit… Lupin pedig dekorációként végezné a kupé falán. Ő idegesítette a leginkább a négyesből; a fiú álszent, mindentől és mindenkitől elhatárolódó arckifejezése, ahogy könyve fedezékébe bújik, miközben hőn szeretett barátai áldásos túlerejükben tetszelegnek!
Pettigrew-ra is elpazarolt egy gondolatot. Megérezte benne az elnyomott és megalázott szellemet –ám, míg ő maga bosszúszomjas önfejlesztésre használta a megalázottság érzése adta elkülönültség perceit, a griffendéles elmerült önnön ostobaságában, s barátai vállába kapaszkodva bukott fel a mélység alól. Minden megmozdulása utánzott és erőltetett volt –s Severus még gyűlölni sem volt képes őt. Egyszerűen nem tartotta rá méltónak.
- Áá, hát itt vagy! –hallatszott a fülkéből, mely mellett elhaladt.
- Áh, hát itt VOLTAM –vetette oda mentében, és tovább sietett kabinja felé; ott két komoly hollóhátas lány és telepakolt ládája várta –előbbiek határozottan kisebb lelkesedéssel. Jó szokása volt ,,közömbös” népnél megvetni a sátorfáját, így számíthatott diszkréciójukra és a háborítatlanságra. Az aranyszabály az volt, hogy páratlan számú egyénhez, túl fiatalhoz, túl időshöz, saját házbelihez vagy griffendéleshez csak végszükség esetén ül. Így a kialakult párok lefoglalják egymást, a hollóhátasok csendesen beszélgetnek, a hugrabugosok –személye okánál fogva félénken- csevegnek mindenféle ostobaságról, kicsik nem zaklatják kérdéseikkel, a ,,nagyok” nem gyakorolják fölötte hatalmukat –nem keveredik viszályba, s nem kell társalognia egyetlen osztálytársával sem.
- Severus! –kiabálta utána az előbb már hallott akaratos hang. Snape kelletlenül megfordult.
- Mondd gyorsan, sok dolgom van –morogta, szembefordulva az elrettentő leányzóval.
- Képzelem. Mész játszani a lombikjaiddal, mi? Vagy esetleg a… ááá, az kizárt, hiszen tudod, hogy akkor megvakulnál –vigyorgott rá másodperceinek elrablója pimaszul.
- Szóval erről van szó… Akkor jobban tettem volna, ha meg sem állok. Űzz gúnyt másból –jelentette ki hűvösen a fiú, és tett pár lépést kupéja felé a szabadulás reményében.
- Olyan vagy! Veled már viccelni sem lehet? Miket is beszélek… hiszen tudom, hogy nem. Na és hova tartasz? –érdeklődött –immár kedvesebben- a lány.
- Amint látod –mutatott fülkéje irányába, maga mögé Sev- hátrafele. Az egyetlen irány, ami esetemben előnyös lehet, mivel velem szemben itt állsz te.
- Okés –bólintott a másik nagy komolyan, majd visszatért saját birodalmába. Severus rosszat sejtve nézett utána, majd enyhe megkönnyebbüléssel lelkében folytatni akarta útját.
A lány azonban a következő pillanatban visszatért, s egy egész rakat bőrönd, hátizsák és ruhacsomó követte lebegve a levegőben.
- Mehetünk –zárkózott fel Snape mellé, és vidáman állta a gyilkos tekintetet.
- Nem. Jössz. Velem. –közölte Sev a fallal, majd csakugyan elindult, és sietve próbálta menteni, ami még menthető.
Sylvia azonban követte –ez valószínűsíthető volt mindezek után.
- Helócska! –köszönt a magas, karcsú alak a folyosóról a kupéban üldögélő két harmadikos lánynak. Érdeklődve pihentette meg tekintetét a hollóhátas talárcímereken, majd, arcán derűs mosollyal, bevonult a fülkébe. Kéjes mozdulattal lehuppant az ablak melletti, menetiránnyal megegyező tájolású ülésre, s mintha csak otthon lenne, lazán széttárt lábakkal, karjait hanyagul maga elé vetve kezdte el szemlélgetni a kint haladó csodaszép tájat.
A két hollóhátas részint fintorogva, részint az új jelenségeknek kijáró csodálattal fürkészte. Meglehetősen furcsa volt mind az öltözéke, mind a haja, s viselkedésében is volt egyfajta idegen, erős kisugárzás. Snape ellenben unott arccal foglalt helyet a titokzatos lánnyal szemközti ülésen, s azonnal visszabújt az ülőhelyén hagyott könyvbe.
- ’Szuskulcs, te egyszerűen nem bírsz ki öt percet velem? –méltatlankodott elnéző mosollyal idegesítő utastársa.
- Most is veled vagyok –hangzott a lehangolt válasz.
- A fenét. Fizikai valódban itt boldogítasz, igen –bár ki mit nevez boldogításnak? Lelkileg viszont messze elvándoroltál, és kifutópályád ez a kis ravasz volt, bizony! –próbálta meg kikapni a fiú kezéből a vastag, régies kötetet. Az azonban mindenre fel lehetett készülve, mert olyan erősen tartotta, hogy hosszú ujjai egészen elfehéredtek.
- Tűnés –sziszegte egy fokkal ingerültebben, és szándékosan úgy helyezkedett, hogy a lány semmiképpen se érhesse el.
- Ezt nevezem én felebaráti szeretetnek. Hiszen én csak beszélgetni akarok! Foglalkozz velem! –nyávogta negédesen Sylvia, majd elnevette magát. –Bocs. Ez az orgánum nem nekem való.
- Nem is nekem –sóhajtotta Severus biztos menedéke mögül. –Biztos örülsz, hogy idéntől már az iskolában is boldogíthatsz, de légy szíves, tartsd ezt magadban. Nincs kedvem téged istápolni.
- Ez reménytelen –fordult a másik kettőhöz a lány cinkos mosollyal. –Veletek is mindig ilyen?
- Nem igazán beszélgettünk még –jelentette ki diplomatikusan a Hollóhát szépreményű növendéke, és tűnődve megcsavargatta az egyik hajfürtjét.
- Akkor, ha jól értettem, új diák vagy itt –konstatálta a másik lány méltányolható igyekezettel –legalábbis bizonyára igyekezett, hogy hangja ne hangozzon úgy, mintha egy elmebeteget próbálna lecsillapítani.
- Aham. Tegnap érkeztem haza magyarból. Nem semmi ez az Inglend! Itt mindig szemerkél az eső, vagy csak engem tisztel meg? –nézett látványosan az ablak irányába.
Ha külföldi, az már mindjárt más. Azok mind bolondok. Így már érthető… A kis Lizbeth komolyan összehúzta a szemöldökét, és közelebb hajolva megkérdezte:
- Hogyhogy ide kerültél, ha ott éltél? És honnan ismered akkor… öö… -elhallgatott, annak az embernek a szégyenkezésével, akit nagy tudása ellenére is diszkréten zavarba hoz, ha nem tud mindenről mindent.
- Nem tudod a nevét? –intett Snape felé fejével a lány, magában jót mosolyogva.
- Hát, ami azt illeti… -szólalt meg az eddig szolidan hallgató másik hollóhátas a sarokban –Én tudom a szólítónevét –tette még hozzá szemtelenül, miközben a messzebb ülő Snape kezében egy pillanatra megremegett a könyv.
- Clara! –suttogta bosszúsan az akkor már pimaszul mosolygó lánynak Elizabeth. –Nem a csúfnevére gondoltunk!
- Miért, az is csak név, nem igaz? –vágott vissza az bosszúsan. –Vagy csak engem lehet Traginak szólítani?
- Tragi?! –kacagta el magát Sylvia, és nevetés közben elegáns mozdulattal hátravágta magát az ülésen, mint aki halottat játszik. –Az meg mi?
- Pedál, bicikli, autó, tragacs, tragi –vezette le a Hollóhátban dúló benső poént türelmesen Lizbeth. –De nem gonoszkodásból használjuk… -tette hozzá jóindulatúan, és megerősítésként barátnőjére nézett. Az megenyhülni látszott a kedveskedő pillantás láttán, és halkabban megjegyezte:
- Igaz, az enyém talán nem csúfnév.
- Miért, Sevé mi? –lelkendezett Sylvia, az újra rácsodálkozó gyermek lelkesedésével.
- Még itt vagyok –morogta az említett, és felemelte fejét a könyvből egy fenyegető pillantás erejéig.
- Tudjuk, tudjuk –vonta meg a vállát a lány, és játékosan fintorgott. –Na?
Tragi sandán méregette Severust egy ideig; majd dönthetett, mert emelt hangon megszólalt:
- Na és hogy kerültél ide Magyarországról?
- Vonattal… egy ideig. Ti is mugli születésűek vagytok? –kérdezte kíváncsian Sylvia. Severus halkan felhördült a szó hallatán, de nem tett megjegyzést. –A bicikliből gondolom… -folytatta elgondolkodva a lány.
- Igen, azok. Sőt, szerencsére otthon is szomszédok vagyunk –mosolyodott el Lizbeth. Kezdte megszokni az idegen közvetlen természetét; jókedve már nem erőltetettnek és lehetetlennek tűnt, hanem természetes aberrációnak.
Így hát jókedvűen beszélgetve léptek le a vonatról, mikor eljött az ideje, hátuk mögött hagyva az arcán világfájdalommal vánszorgó Snape-et, aki valahogy furcsán reményvesztettnek tűnt.
| | |
|
|
FRISS:
Aug. 19. szerda: HP fanMANGA menü jobb oldalt, két képregénykötet található meg benne (és lesz még több is, Evgeny jóvoltából). Ma a Sigma 1-2. került fel (snarry, Master-Pupil relationship)
júl. 31. (p)
Kis HP6-os helyzetértékelés (A Film:)
Nyitottam két folyamatos rovatot, amin felküldögethetem az űrbe új látott/olvasott tapasztalataimat a fandomban. Kép- illetve ficajánlóból állnak. Nem elemzések: habkönnyűek, gyorsak (mintha egy ismerősöd mondaná el neked:)
És: neue chat, valamint szavazás (nem nagy szám, csak pihent voltam).
| | |
|
NYARTH |
|
|
| | |
|
HP fanMANGA! |
|
|
| | |
|
Titkos ablak titkos kert |
|
|
| | |
|
FOLYAMATOS ROVATOK |
|
|
| | |
|
C. F. GILL: Véleménye szerint egy hétköznapi ember is használna ilyen kifejezéseket egy nála fiatalabb férfihoz írott levélben?
OSCAR WILDE: Örömmel jelentem, hogy nem vagyok hétköznapi személy.
(Oscar Wilde pere I. 1895. ápr. 26-máj. 1.) | | |
|
Magyarázatok |
|
|
| | |
|
Klikktár I. |
|
|
| | |
|
°° Klikktár II. °° |
|
|
| | |
|
Néhány mosoly :) |
|
|
| | |
A rosszaság mese, amelyet a jó emberek találtak ki azért, hogy a többiek csodálatos vonzerejét megmagyarázzák.
(Oscar Wilde)
| | |
,,Olyanok vagyunk, amilyennek az Úr megteremtett. Némelyikünk még rosszabb"
(Tom Jones - film)
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
