Severus ritkán jött ki a sodrából, de most felordított:
- Ki volt ez a gusztustalan állat?!!
Hirtelen kitárult a gyengélkedő ajtaja, és egy lány lépett be rajta. Hosszú barna haját hátrafogta, de elől kilógott egy tincs, ami az arcát keretezte. Bár iskolatalár volt rajta, mégis lerítt róla, hogy sulin kívül sportosan öltözködik. Talán kviddicsezik? - tűnődött el Severus...
- Mme Pomfrey-t keresem. Nem láttátok?-kérdezte mély, mégis bájos hangján az ismeretlen.
- Öööhm... Lépj be azon az ajtón! -válaszolt Luc-akit szintén meglepett a bejövő lány.
De nem volt rá szükség, mme Pomfrey már kint is volt, és egy üveg orvosságot adott a barna szépség kezébe.
- Jobban van?-kérdezte aggódva az idős hölgy.
- Egy kissé igen, de még mindíg nem tud mozdulni egy tapodtat sem a mosdóból.
Erre a mardekáros betegek a hozzájuk illő gúnnyal felnevettek.
- Mi az? Rátok jött a csúnyabaj?-élcelődött a lány.
- Mihelyst megláttunk, rögtön! -gúnyolódott Lucius.
- Akkor jó tükör vagyok! -Nevetett fel bájosan a titokzatos lány, majd kisétált az üvegcsével a kezében.
Lucius elégedetten nyugtázta, hogy nemcsak őket "fosatták meg" április 1-jén, de barátnője rosszat sejtett...

- És még ez is… - morogta Severus. Határozottan nem tetszett neki, hogy Miss Williams tanúja lehetett ,,stílusváltásának”.
- Van egy ötletem – bökte oldalba Lavinia, akinek a rózsaszín tincsek megjelenése óta valahogy nem akaródzott kedvese szemébe nézni (még felé se). – Nyírj ki mindenkit, aki így látott, úgy kevesebb tanú marad.
Snape összeszűkített szemekkel rámeredt, majd végighordozta pillantását a gyengélkedő számos betegén, s tekintete végül megállapodott Luciuson, Lavinián és Anne-en.
- Ne minket – jelentette ki egykedvűen Malfoy, jól ismervén barátja szeszélyeit.
- Néha örülök, hogy nincs nonverbális adava – konstatálta Anne, és végigmérte kedvenc Barbie-babájukat. Sev arca még mindig téglavörös volt a dühtől.
- Van, ha elég kitartó az ember – hangzott a fogak közül szűrt válasz.

Lavinia végigmérte kedvesét és elfintorodott. Severus kihívóan rámeredt, majd az orra elé húzott egy hajszálat, és hosszan szemlélni kezdte. Arca immár olyan mély letargiát tükrözött, hogy kedvese komolyan megsajnálta. Még mindig nem mert ránézni, de tétován felállt, elindult a fiú felé, és vigasztalóan megsimogatta a térdét. Leült mellé, és, szigorúan a szomszéd ágyat nézegetve, megpróbálta megnyugtatni szeretőjét.

Severus a kedves mozdulatra azonban csupán azzal reagált, hogy ismét csuklott egyet, és a meglepően erős lökéstől hanyatt esett az ágyban.
- Nincs már rajtad tiszta felület, szóval nincs veszély – jelentette ki hanyagul Lucius. – Echte pink vagy.
Válaszul barátja még egyet csuklott, és alatta szinte megremegett az ágy. Lavinia – legyőzve az ilyesfajta színektől való félelmét fölé hajolt, és aggódva figyelte kedvese feldúlt arcát. A következő pillanatban felsikoltott, és átmenekült Luc ágyára.

- Nem hiszem el, hogy rózsaszínűek lettek a fogaim – dünnyögte Severus maga elé körülbelül tíz perccel később. – Tudom, hogy csak hülyítetek. Rendben, április elseje van, de nem érzitek úgy, hogy én már eleget kaptam? …
Lavinia valamit motyogott, és megpróbált elbújni Lucius takarója alá. Anne felvonta a szemöldökét, de inkább nem szólt semmit – még mindig nem tudott rendesen beszélni, de fogai lassacskán már elkezdtek kibújni megbűvölt fogmedréből.

-Amondó vagyok, hogy elkezdhetnénk azt a hadműveletet – jelentette ki sietősen Luc, miután Lavinia tényleg megtalálta a bejáratot a takaró alá. A következő pillanatban a fiú a combján érezte a söprögető tincseket. Szerencsére a csaj nem művelt semmit, csupán békésen (?) megbújt Malfoy lábához simulva. Valószínűleg túlságosan erős sokkhatás érte.

Severus inkább oda sem nézett; egyébként is, elfogyott az utolsó életegysége is, teljesen lefagyva feküdt az ágyában, és a világ végéről gondolkodott. (Sötét terveket szőtt persze, de ez egy gyerekregény, itt nincsenek szexuális utalások és pszichohorrorszerű gyilkosságok.)

-Aúúú! – kiáltott fel Lucius, és megvakarta a térdét. – Mit csinálsz?
Lavinia előmászott a takaró alól, és szégyenkezve pillantott Snape felé. – Először csak megnyaltam, de muszáj volt megharapni… az a nyalóka…
- Mi van? – nézett fel Sev ingerülten, akinek azóta sem fejlődött ki a világbékéje.
- Amit a kajánkba rejtettek, tudod… amiatt vagyok most érzékenyebb. Jobban érvényesül a valódi természetem, és sajnálatos módon a véréhségem is kiéleződött, ezért zaklattam meg Lucius combját. – A diagnózis olyan szépen, pontosan hangzott Lavinia szájából, mintha nem is épp az előbb bujkált volna mások takarója alatt.

- Akcsióra fel – duruzsolta Anne, épp időben. Severus már épp készült megmondani Laviniának, milyen nyalókát nyaljon és hogyan, nem éppen a leghízelgőbb megfogalmazásban. - Má’ majdnem teljfen visszanőttek… - villantott fel a szőke lány egy hátborzongató mosolyt.
- Hát jó – vont vállat Lav. – Severus, te maradj itt. És… húzz zacskót a fejedre, mit tudom én. – Egy gúnyos horkantás volt a válasz. – Lucius, nekem sem árt, ha kipihened a hajkoronád fáradalmait, és nem mész pár óráig közösség elé.
- Rendben. De ne hidd, hogy a te rendelkezésed vitt rá erre – közölte vele hűvösen Lucius, és még egyszer szemügyre vette a sebet a combján. Szúrós szemmel felpillantott Sevre, mintha a srác tehetne róla, hogy ilyen vad barátnője van.
Nos, tényleg.
De legalább mért nem próbálja megnevelni, az istenért?!


- Siessünk, nem sok időnk van. Még ebéd előtt ki kell függesztenünk – mondta bosszús arccal Lavinia. – Most már küldetésemnek érzem ezt az egészet.
- Nem csodálom… amit Sevvel tettek, az ijesztő – csóválta meg a fejét An. – De a fogaim! Az én szép fogaim! Ezért még meglakolnak! Nem érdekel, ki volt, Black szívni fog!
- Szó szerint – suttogta aljas mosollyal Lavinia. A lépcső mellett balra kanyarodott, a jobbra lévő faliújság helyett.
- Lav, mit… - Anna jobbnak látta utánasietni; a lány ugyanis igen határozott léptekkel igyekezett a slytherin klubhelyiség felé.

-…amíg élek! A fene essen belé! Én megcsinálom! – A szanaszét szóródott grafitpennák úthálózata jelezte, hol tüsténkedik Lavinia. Anne meg a közelében ült, és jobb híján csak nézte, mit csinál a másik lány. Az gyors mozdulatokkal, dühösen kapkodva rajzolt, száját időnként gúnyosan elhúzta, és motyogott magában. Olykor-olykor csinált egy nagy csuklómozdulatot, de többnyire egy helyen, aprólékosan dolgozott. A portré már kezdett kirajzolódni – James Potter arca.


- Tedd a másik mellé! – sóhajtotta elégedetten a sötéthajú lány. Anne kedvtelve nézegette a két lapot.
- Tudod… -kezdte-, nagy kár, hogy ilyen kicsi díszt rajzoltál nekik. A testük finom…
- Mert volt kikről mintáznom… - morogta Lavinia.
- Azt ne mondd, hogy ezt a… khm… fogyatékosságot Sevről…
- Nem, dehogy! – csattant fel a másik. A testhelyzetet, a hajat, elég sok mindent lehet megfigyelni a modellnél ahhoz, hogy egy teljesen más embert rajzoljon le az ember… Hát, ami meg nem tetszik, az a saját fantáziám terméke. Elég gonosz tudok lenni, ha akarok, és ezzel a kicsi fa.rokkal, öregem, Black nem fog kérkedni.
- Csak az a bökkenő, hogy ő nem a képben él – vigyorodott el Anne.
- Ne mondj semmit! Akkoris jó poén lesz, és hidd el: Roxfort diákseregének fele túl hülye ahhoz, hogy rájöjjön, nem róla mintáztam a rajzot. Meg hogy nem is Potterről…
- De minek kellett Potterről is egy akt? – vonta fel a szemöldökét Anne.
- Mert dühös vagyok!!
- Áhh – konstatálta a szőkeség. –Mondd, életedben hány aktot rajzoltál már? Hmm, úgy értem... hányszor voltál dühös?
- Ezt hagyjuk – húzta el a száját a másik. A lényeg, hogy… ááá, nézd. Csinálják a drágáink, amire kértem őket.

Anne elkerekedett szemekkel meredt az egymás mellé tolt két grafitrajzra. James és Sirius eleinte, beszélgetésük elején még beérte azzal, hogy egyre közelebb araszolgattak a lapok széléhez, s így egymáshoz. De most már intenzíven szeretkeztek, amiben az sem akadályozta meg őket, hogy mindketten erősen ,,kisebbrendűek” voltak hímtaguk mérete tekintetében.
- B*sssz’… ezt nem élem túl… - Anne elképedten szemlélte a furcsa kettőst. A meglepően élethű figurák serényebbek voltak, mint a tiltott rengetegbeli nyulak. – Ez meg mi?
- Ez az én kis bosszúm – jelentette ki eltökélten Lavinia. Ezt fogom kifüggeszteni a Nagyterem faliújságára.
- Remélhetőleg ebéd előtt mindenki lesz olyan… hmmm… lesz olyan. – A szőkeség megnyalta a szája szélét, ahogy Potter bepucsított Blacknek. – Azannya!
- Nekem is jólesett – mosolyodott el Lavinia. – Most megkeserülik… úgyis tudom, hogy ők csinálták… a kedvesem gyönyörű haja… én megölném őket, de akkor kicsapnának…
- Nyugi, nyugi már! – csitította elégedetten An. – Azt hiszem, ez az akció aláássa a tekintélyüket egy kis időre.



Április elseje, dél. A diákok torlódása dél felé megfigyelhető. A leghangosabbak a gryffindorok, akik nemtetszésüknek illetve megdöbbenésüknek hangot is mernek adni. A háttérben unott mardekárosok.

A tömeg lassan örvénylik. Mindenki oda akar látni a két papírlapból eggyéragasztott képre. Az első sor folyamatosan újul, cserélődik.

A szenvtelen mardekárosok lassan felengednek, és közelebb húzódnak a Griffendél nagy meghökkentőjéhez.

Gúnyos nevetés hangzik fel, körülbelül egyidőben Elizabeth Wirnision (14) rekordsebességű lesápadásával, valamint James Potter (14) és Sirius Black (14) felhördülésével.

Lucius Malfoy és egy furcsán elcsuklyázott arcú alak a hátsó soroktól pár méterre állnak, Anne Hunter és Lavinia Wotton kíséretében. Miss Wotton arcán kísérteties mosoly; Mr Malfoy szemmel láthatóan jól szórakozik. Hunter az ajkait cirógatja, és gúnyosan figyeli Black minden rezdülését. A csuklyás alak nem mutat semmiféle életjelet.

Valószínűsíthető, hogy mind a négyen jól szórakoznak.


James és Sirius arcából kifutott a vér. Egymásra néztek; a végtelen megdöbbenés és felháborodás pillantását követően elméjükben egyetlen szó fogalmazódott meg: Slytherin…

A griffendéles csoporton majd' kitört a frász, a mardekárosok viszont elégedett mosollyal távoztak a nagyteremből. Az emberek is lassan megunták a látnivalót, és távoztak, ám McGalagony csak most érkezett meg, a szobájába kérette a fiúkat, és megkezdődött a szentbeszéd:
- Igazán nagy bátorságra vall, hogy felvállalják szexuális hovatartozásukat, de nem gondolják, hogy ez azért egy kicsit túlzás?!
- De tanárnő! Mi nem vagyunk homokexek! - védekezett James- És ha mégis, akkor se lennénk olyan hülyék, hogy baszunk egy jót, aztán kitesszük a képet a nagyterembe!
- Potter! Kikérem magamnak a hangnemet, és a szavait is válogassa meg!
- Nyilván a Slytherin keze van a dologban! - vélekedett Sirius.
- Van rá bizonyítéka?
- Hááát... nincs, de...
- Akkor meg ne hozzon fel vádakat mások ellen ok nélkül! - vágott a szavába McGalagony. - Mindenesetre az a kép most azonnal lekerül onnan!
- Hál’isten! - könnyebbültek meg a fiúk.
- És igazgatói rovót kapnak!
- Dehát nem is mi...
- Elég legyen! Most pedig kifelé innen, és meg ne lássam magukat holnapig!

Még ki sem mondta, a két fiú már iszkolt is a klubhelységbe.
Eközben észre sem vették, hogy elhaladtak egy folyosó mellett, amelynek egyik végén egy csuklyás alak sétált, a másik végén pedig egy barna hajú hollóhátas lány közeledett.
- Szia, Snape! - köszönt neki a lány.
- Honnan tudtad, hogy én vagyok az, Wiliams?
- Legközelebb, ha ,,csuhába" bújsz, ne felejtsd el eltakarni a "vasorrodat"! - élcelődött a lány.
- Öngyilkos típus vagy, azért szólogatsz be? Vagy mit akarsz?
- Csak szerettem volna közölni, hogy a rózsaszín haj még mindig jobban áll, mint ez a papruha!
- Na, hogy ki öltözködik jobban, arról vitatkozhatnánk! - vágta oda durván Severus, pedig még nem is látta a lányt "civilben".
- Én csak szóltam... De ha nekem ilyen hajam lenne, különlegesnek érezném magam. Nem mindenki hord ilyet...
- Mert a te intelligenciaszinted nem haladja meg egy postabagolyét! - fintorodott el Severus, bár jól esett neki a bátorítás.
- Olyan beképzelt vagy, hogy azt hiszed, okosabb vagy nálam? - felelte nevetve a lány, és már tovább is állt.
Severus totál ledöbbent. Volt már olyan, aki nevetett a gúnyolódásán? Talán tényleg le kéne dobni a "szerzetes szerelést...

Végül is Snape rájött, hogy nem normális. Mi az, hogy egy stréber beképzelt valaki mondja meg neki, hogy mit csináljon? Szeme haragot tükrözött, majd felemelte pálcáját, egyenesen az előtte lépkedő lányra.
- Hagyd! -jött oda suttogva barátja mellé An. - Hadd én! -kérte, majd megvárta, míg a fiú biccent egyet, aztán előre szegezte fegyverét, és újra megmutatta hosszú gyakorlásait; meg se szólalt, de a hollóhátas lányt elborították a nagyobbnál nagyobb kelések. Riadtan ejtette el könyvét, majd lassan lenézett karjaira. Végig húzta bőrén a kezét, ami már ragacsos volt a mérhetetlen sok gennytől. Sikított egy rövidet, aztán körbe pillantott, hogy megtalálja támadóját, de hiába. Az egész folyosó üres volt, csak a falak visszhangozták kétségbeesett kiáltását. Miután rájött, nem tud mit tenni, egyenesen a gyengélkedőbe szaladt.

- Szép volt -ismerte el Severus a mardekár klubhelyiségében.
- Kösz -mosolygott rá Anne, majd a HK-ból lejövő Luciusra emelte tekintetét.
- Severus Snape, hol voltál te kettesben a csajommal? -kérdezte fenyegető hangnemben, szemei villámokat szórtak.
- Állj le, Lucius -sóhajtotta a gyanúsított. Elege volt, hogy barátja hetente egyszer minimum féltékenységi rohamot kap, aminek általában ő szívja meg a levét, pedig valószínű senkinek nem lenne bátorsága hozzányúlni a Nagy Malfoy tulajdonához, vagy jelen esetben barátnőjéhez.
- Nyugi, Luc -csitította An is, hisz úgy látszott, hogy a fiút nem igazán győzték meg Snape lelkes szavai. Végül is, mint mindig, ennek is vége lett, most épp Anne ajkainak köszönhetően.

- Ja, Sev, találtunk neked valamit -állt fel az egyik fotelből Lavinia, arcán győzedelmes, önelégült mosoly ült.
- Előre félek... - gondolt bele Snape, de követte az előtte haladó hármast, egyenesen a fiúk fürdőjéhez. Lav kivágta az ajtót, de amilyen gyorsan tette, úgy csukta is be, majd zöldes árnyalatot öltve hátranézett. Mindenki érdeklődve nézte, felvont szemöldökkel.
- Monstro -nyögte ki végül. Már mindenki megértette az aggodalmat, Lavinia gyomra nem volt edzett még ahhoz, hogy egy ilyen habtestű illetőt lásson, miközben kézimunkát végez. Snape elhúzta a száját, ellenben Luciussal és Annevel, akik vigyorogva nyitottak rá újra a fiúra, aki mindebből semmit nem érzékelt, becsukott szemmel ült a kádban, miközben száját halk sóhajok hagyták el, keze pedig ütemesen végezte a dolgát. Luc csendre intette kedvesét, majd halkan áldozata mögé lopózott, és előhúzta pálcáját (mármint a fa pálcát...). Pár pillanatig gondolkozott valami jó átkon, de végül is Sev jól bevált varázsigéjét suttogta el, ami felgyorsította a tenyerek mozgását. Monstro nem sokat fogott fel az egészből, csak arca még nagyobb torzulásokon ment át. Látszódott, hogy mindjárt eléri a csúcsot, feltéve, ha Lucius nem szól közbe. De Lucius közbeszólt. Elkapta az utolsó pillanatot.

- Petrificus Totalus -kiáltotta, mire a hájas test mozdulatlanná dermedt. Az ijedt arc jelezte, hogy tényleg pár pillanat, és végzett volna. Szemei, amik még mozogni tudtak, dühösen néztek a felette lógó szőke tincsek gazdájára, aki most épp röhögőgörcsben tört ki barátaival együtt. Még Sev arcán is megjelent egy kárörvendő mosoly, és Lavinia is megnyalta száját, mondjuk ő még nem igazán nyerte vissza eredeti színét, de látszólag élvezte a helyzetet.
-Na, vigyük innen, dolgunk van -parancsolt Lucius, és kilebegtette a kádból a slytherint. Ha még nem lett volna elég megalázó helyzetben, most Luc gondoskodott róla, hogy ne élvezze a dolgot. Belebegtette egyenesen a klubhelyiség közepébe, és otthagyta az őrjöngő diákseregnek, aztán visszaszaladt, hogy eltüntethessék a rózsaszín Snape-tincseket.

- Idd meg ezt, kedves -nyújtott át egy tele lombikot Lavinia barátjának, aki már Ádámkosztümben lubickolt a kádban, amibe Anne valami vörös löttyöt öntött. A tekergők csínye hatására Severus fogai, szőrszálai, haja és körme is babarózsaszínben pompázott, ezt a problémát próbálták meg éppen kiküszöbölni. Snape kiitta az üveget, majd várta a hatást. Haja kezdett egyre világosodni, míg fehér nem lett. An, Lav és Lucius ijedten nézték, ami eddig rózsaszín volt, az most hófehér lett.
- Még mindig jobb, mint a rózsaszín... -vélekedett a Malfoy ifjú.
- De nem, ennek nem ilyennek szabadna lennie! -reklamált Anne, majd erősen koncentrálni kezdett a könyvre, amit olvasott.
- Most ősz lettem -fintorgott Sev kezébe véve fürtjeit.
- Sötétedik -kiáltott Anne olyan hangnemben, amitől Lavina hirtelen idegbajt kapott, érzékeny volt erre a cicababa frekvenciára. De a lánynak igaza volt, a fehérből szürke lett, aztán egyre sötétebb és sötétebb, míg végül feketén állt meg.
- Gratulálok -csókolta meg kedvesét Lucius, aki most önelégült mosollyal állt a kád mellett.
- Na neee -szörnyedt el Severus, nem csak haja nyerte vissza eredeti színét, szőrszálai, körmei és fogai is szénfeketék lettek.
- Upsz -kapott szája elé Anne.
- Mit akarsz Sev, a fekete jobb, mint a rózsaszín... -vont vállat Lucius, miközben elfojtotta röhögőgörcsét. Összeszorított fogakkal nézte barátja zománcait, csak minden második váltott színt.
- Sev, úgyis ez a divat -nevetett Anne is. - Legalább nem kell lepedőt húznod magadra...
Lavinia szánakozóan nézte kedvesét, aki úgy vicsorgott a szőke párra, mint Lupin holdtöltekor.

- Remek. Akkor… szakítunk? – morogta elgondolkodva az orra alatt, és még egyszer felmérte Severus fekete körömszettjét.

- Mi? – nézett rá Anne, megszakítva egy pillanatra a kuncogást.

- Semmi. Nincs ötletem…

- Lányok, én nem értek a bájitalokhoz (,,Kösz”, mordult fel Sev egy szinttel lejjebb), nem is érdekelnek –mondta Lucius nyomatékosan-, de… mi van, ha csak időleges hatású, és nemsokára magától elmúlik, mint az enyém?

- Mivel egy csínyről van szó, könnyen lehet – szólalt meg egy fojtott hang a kádban. – De az, amit te adtál, An, elég sokáig kitarthat…

- Azt mondod, én csesztem el a szitut? – An felvonta a szemöldökét, és arca egyre baljósabb kifejezést öltött. – Nos, akkor mi lenne, ha megoldanád magad?

- Mit vádolod a barátnőmet? – duruzsolta Lucius is. – Ha nem vetted volna észre, segíteni akart, pedig nem sok érdeke fűződik ahhoz, hogy feljavítsa a külsődet... Ugye, nem, drágám?!

- Felőlem akár… neem, hupilila azért ne legyél, az idén nem aktuális. De a többi szín közül szabadon válogathatsz – ajánlotta fel kegyesen Anne.

- Nem, nem teheti, amíg hozzám tartozik – csattant fel Lavinia. – Feketét akarok!

- Jé… Hogy ez mért nem lep meg… - sóhajtotta Sev.

- Nagyjából az – vont vállat Lucius.

- Natúr feketét. Tudod, ami nem… ilyen.

- Natúrt? Az nem csak túró rudiban van? – ébredt fel Anne.

- Nem, kicsim, ez most nem a te tereped – sajnálkozott vigyorogva Malfoy. – Bár, ki tudja…

- Kuss – jelentette ki Snape, és alámerült a vízbe. – Meg akarok halni.

- Mintha ezt egyszer már eljátszottad volna – merengett Lav. – Á, igen, mikor a két griffes csaj össze-vissza festegetett.

- Akkor is bőven volt rajtad rózsaszín – emlékezett Lucius is.

- Meg mosolyok, meg kutyák és cic…

- Pssz, An, ez már nem kiskorúaknak való műsor, csúnya szodómia… Ti meg mit bámultok? – nézett Lucius a két kis elsősre.

A gyerekek megunták Monstrót, és mivel a tapasztalatok azt mutatták, hogy minden érdekes a fürdőszobából jön, kezdtek egyre beljebb merészkedni.

- Hagyd, ők is slytherinek – vont vállat Lavinia. – Mi kicsiben.

- Nagyon, nagyon kicsiben – szúrta közbe Lucius gúnyosan. – Hé, én nem hasonlítok ehhez a kis vakarékhoz…

- Ccccs! Ez a jövő nemzedéke! Elveszed az önbizalmuka…

(A két gyerek már egészen közel ért; az egyik előhúzott valami mugli vízipisztolyt, és lefröcskölte vele Laviniát. )

- …igazad van, DÖGÖLJÖN MEG MIND!!!

- Szerelmem – bukkant elő a vízből Severus feje. – Hálás lennék, ha nem üvöltöznél a fülembe. Ellenkező esetben kénytelen leszek téged megfojtani. (-Már neki is kivoltak az idegvégződései a mai nap eseményei után.)

- Mégis hogyan? – pislogott a lány.

Snape nem szólt, de egy gyors mozdulattal behúzta Lavot maga mellé a kádba.

- Beléd is a franc essen! – prüszkölte az áldozat, vadul köpködve a szájába került vizet.

- Stilisztikailag a topon, mint mindig – sóhajtotta Sev. – Még mindig itt vagytok?

- Nézd meg őket jól. Ők a jövő nemzedéke – mondta egykedvűen Lucius. – Ja. A ti gyerekeitek…

- Épp az ilyenek ellen iszom a fogamzásgátlót – morogta Lavinia; felemelte a fejét, majd lassan, kihívóan elmosolyodott. – Nesztek!

És egy nagy adag vizet zúdított a kölykök nyakába.

- Ááá! Legyőztek minket! Visszavonulás! – rikkantotta az egyik, és kisprintelt az ajtón.

- Mayton generális! Fedezz! Ellentám… upsz, nem vagy itt. Akkor… heló! – és a másik is kirohant, miután rájött, hogy cserbenhagyta a kísérete.

Lavinia hisztérikusan röhögött, és bugyborékolva belefejelt a vízbe.

- Tévedtem, Lav – konstatálta vigyorogva Lucius, ahogy a lány örömködését figyelte. – TE vagy a jövő nemzedéke.

- Épp valami kellemes átkon gondolkodtam, erre te meg elzavarod őket… - rázta a fejét Sev. Aztán a sajátja után sort kerített a lányéra is.

- Nem, az szerintem nem jó, Sev – tűnődött Lucius. – Még túl fejletlenek hozzá, nem érne semmit. Bár Monstrón is működött… hmm..

- Mi történik, ha rászórod egy hatévesre ezt a maszturbáló vagy milyen bűbájt? – szólalt meg kedvese, akivel láthatóan egy hullámhosszon voltak, most is, mint mindig.

- Nem szeretném elképzelni – sóhajtotta Sev, és a törölközőjéért nyúlt.

- Miért? Állati poén – csillant fel Lavinia szeme. – Nyáron fogjunk egy mugli kölyköt, és kísérletezzük ki.

- A számból vetted ki a! – lelkendezett Anne is. – A kúriánk körül csak úgy rajzanak az ilyenek a faluban!

- Nálunk is van pár. Szerintem túl sok is – jelentette ki Luc. – Ja, ha belehalnak: kipróbálhatnánk pár házimanónkon is, kérlek?

- Hová kerültem? – nyögte Severus, majd elvigyorodott. – Na jó. A kísérletek előbbre viszik az emberi fajt a tudományos fejlődésben. Nőkhöz mit szólnátok?

- Úgy érted, kislányokhoz? – somolygott Lav.

- Hát… érdekes, hogy a te értelmezésedben mást jelent…

- Áá, kombináljunk! – vágott közbe An. – Varázsolni nem tudó, nőnemű, kiskorú házimanók!

- Mondd meg, de őszintén – fordult fel(é) Lucius. – Téged ez érdekel?

- Hm… én a nemre szavazok – jelentette ki Sev. – De megkötözött embereken igazán ki kéne próbálni. Murisan néznének ki. Ahogy szenvednek…

- A házimanó-ötlet engem se vonz – vigyorgott Anne. – De hé, a kötözés nem is rossz!

- És mi van a mugli kisfiúval? – vetette közbe Lav. – Vagy azt már töröltük?

- Még nem – nézett rá tűnődve Lucius. – Várj egy kicsit. Három, kettő, egy… most már igen.

- Mi bajod a kisfiúkkal? – duruzsolta sunyin Lavinia. – Nem szereted a gyerekeket?

- Jobb szeretem, ha már van mellük. Ez meg fiúknál eleve kizárható.

- Még pár ilyen április elseje, és vigyázni kell az ilyen kijelentésekkel. Könnyen megérheti a Griffendél, hogy minden tagjának női melle nő – mondta gonoszul Snape. – Ismerek pár bájitalt…

- Hát igen, jó mindenre felkészülni, igaz, haver? Hátha hirtelen identitást váltasz…

- Hagyd – legyintett Lavinia. – Most ne egymást marjuk (hm, azt majd este:), inkább elmélkedjünk némi megoldásszerűségen. Vagy ez már túl sz.arul hangzik?

- Mi van a sminkes ötlettel? – vetette fel Anne. – Még mindig elkaphatjuk őket. Hajzselé megvan?

- Meg. De engedélyetekkel én nem megyek ki így az ellenséges erők szeme elé. Majd küldjetek képet… - morogta Sev.

- Ehh, a hajad fekete, a többi meg majd csak elhalványodik! Szerintem nem lesz semmi gond. Nézd… ez itt már fehéredik – kapta el kedvese kezét Lavinia. Snape is megnézegette a körmét, majd dühös fintort vágott.

- Nem is… - suttogta.

- A kedves hazugságok szilárd alapját képezik egy jó kapcsolatnak – nyilatkoztatta ki Lucius. – Ó drágám, gyönyörű vagy ma – fordult Anne felé. A lány gúnyosan elmosolyodott, és csókra tartotta az ajkát.

- Szerintem álljunk bosszút a gyengébbik kettőn. Potterék ott éppenséggel nem várják a támadást. Így még viszályt is szíthatunk a Lupin-Pettigrew és a Potter-Black pereputty között, hiszen utóbbiak csínye miatt bűnhődnek az előbbiek.

- Ó, Sev, milyen tökéletes szervező vagy te – somolygott Lav. – Ha bántott valaki, mást rúgsz se.ggbe miatta.

- Ez a legjobb módszer – mosolyodott el Lucius is. – A tartozékaikon állunk bosszút.

- A csajaikat is el kéne kapni – mondta An. – Eléggé elegem van már belőlük is.

- Kiből nem, Anne? De csak szép sorjában – figyelmeztette Sev. – Négyen kettőt elemészteni sokkal jobb szórakozás, mint ugyanez egyenlő számú ellenféllel.

- Akkor mi legyen? Sarokba szorítjuk Lupint? – Lavinia nagy csobbanással kimászott a kádból, és végignézett csuromvizes ruháján.

Lucius is, mert hiába volt csupa fekete gönc Wottonon, alaposan rásimultak, követve teste formáit. – Fékezd az ösztöneidet, ha száraz akarsz maradni, drágám – jelentette ki An, barátjának címezve.

- Melletted, veled? Soha szárazon… melletted nedves az élet – mosolygott rá ravaszkásan a fiú.

- Na – Lav látszólag észre sem vette, hogy kiállnak a mellbimbói. – Akkor Lupint egy sötét folyosón?

- Meg azt a másik kórságot is – mondta Sev. – Megkeserülik, hogy olyan híres baráti kört választottak.

- Na nem mintha a miénkben épp tagfelvétel lett volna – húzta el a száját Luc. – Fúj, sárvérűek és vérárulók gyülekezete; de jó, hogy nyitottak nekik egy házat!

- Mélységesen egyetértek – duruzsolta Severus. – Lav, visszaadnád a törölközőm?

- Óóóó, hát annak sajnos lába kelt… szia! – azzal a lány kimasírozott az ajtón, haját a meglovasított textíliába bugyolálva.

- Mi ütött belé? – nézett barátaira Snape.

- Ha rossz humorérzékem lenne, azt mondanám, villám – vigyorodott el Lucius. – De szerintem csak szimplán az a baja, hogy berángattad a kádba.

- Nem hittem volna – vont vállat a másik unottan. – Máskor sosem zavarja.

- Gondolom, olyankor nincs rajta ruha – vonta le a konklúziót Luc.

– Tehát csak a cuccait sajnálja – mondta An. – Megértem. Valamelyiket nem lehet vízben kimosni…