|
30. A csínyek szinte fájnak
2006.05.06. 00:23
- Valamilyen rejtélyes okból igen rossz előérzetem van – karolta át kedvesét Lavinia. – Mi lenne, ha egész napra elbújnánk a hálóban, és csak másodikán jönnénk elő?
- Sajnos óráink lesznek – húzta el a száját Sev. – Másképp ez lenne a tökéletes megoldás.
- Na persze! Megfutamodnátok a ,,nagy nap” elől? – szólt bele a reggeli nyavalygásba Lucius is. Gunyorosan felhúzta a szemöldökét, és a kandallóra könyökölt. – Ennyire azért nem félhettek a griffendélesektől…
- A beteg ötleteiktől félek – rázta a fejét sértődötten Lavinia. – Hátha idén az lesz a poénjuk, hogy ők jönnek le pucéran reggelizni.
- Hm. Az nem is lenne olyan szörnyű – vigyorodott el Anne, majd bocsánatkérően nézett Lucra. – Black egész jól néz ki! Bocs, hogy nőből vagyok!
- Csatlakozom – jelentette ki Lavinia, és sietősen elhúzódott Sev mellől. – Black kivételesen szép.
- Mi van? – fakadt ki most már Lucius. – Ti összefogtatok ellenünk?
- Hagyd – vont vállat Sev. Ő már megszokta barátnője mentalitását. – Inkább menjünk reggelizni és siessünk túlélni ezt a napot.
- … és ahogy a fekete haja a szemébe hull… - hallotta oldalról Lav sutyorgását. – Mindjárt visszavonom! – csattant fel ingerülten.
A két csaj összenézett, majd srácaik felé fordultak. Lavinia arcán immár sejtelmes mosoly ült.
- Mi van? – Snape összeszűkített szemekkel meredt barátnőjére. Ismerte ő már ezt az arckifejezést…
- Isteni ötletem van – hangzott a wottoni kinyilatkoztatás.
Anne Luciusra pillantott; hamar rájöttek mindketten, hogy itt valami merőben szexuális csínyről van szó.
- Gyere velem! – kérte szeretőjét Lav, és nem is várva választ, karon fogta Severust, és vonszolni kezdte a fiúháló felé. Az fintorogva követte; de mivel sejtése szerint a dolog kellemesnek ígérkezett (látva kedvese izgatottan csillogó szemét), nem volt ellenvetése.
- Kép! Kép! De honnan?! – Lav fel-alá járkált a hálóteremben. Severus magára húzta a takarót, és félvállról válaszolt:
- Szerintem valamelyik szerelmes cafkánál kéne keresgélni.
Lavinia rámeredt a fiúra, és felragyogott a képe. – Ez az! Sietek. – Azzal kirohant a szobából. Snape megcsóválta a fejét, és álmosan, tarkóra téve a kezét, feltámaszkodott az ágyban. – Félvérek… - suttogta egykedvűen, majd büszke félmosollyal lehunyta a szemét.
A reggeliről késett a furcsa páros. Lucius és Anne már tűkön ült; a lány izgatottan szorongatta a zsebébe süllyesztett sminkkészletet, barátja pedig a lágytojást kanalazta nagy elánnal. Mikor Snape-ék feltűntek a fronton, Anne gyorsan helyet szorított maga mellett. A továbbiakban halk sutyorgásba merültek, s Lavinia büszkén mutogatta az asztal alatt saját csínyének kellékeit. Sev is megtapintotta zsebében a hajhullasztó bájital lombikját és az extraerős hajzselét. Szinte alig ettek, oda sem figyelve a tányérjuk tartalmára. Anne arcára ezerwattos vigyor ült ki, mikor megtudta, mi a másik lány haditerve, Lucius pedig gyanakvóan felmordult. Sev büszkén figyelte kedvesét, és a világért sem árulta volna el, mennyire zavarban van.
Mikor Anne hirtelen letette a kanalat és a torkához kapott, a csapat egy emberként hördült fel. Pár pillanat alatt átlátták, körülbelül milyen műfajra rúg a griffendélesek mai meglepetése. A lány vadul köpködni kezdett, s a következő pillanatban Lucius is elzöldült, és a szája elé tette a kezét. A transzformációt azonban nem tudta megakadályozni: míg kedvese a saját fogait köpködte egymás után a lágy tojásba, neki a haja kezdett el fokozatosan zöldülni, míg már egészen lombkorona-színű lett. Lucius arca is követte hajkoronája példáját: halványzölddé vált, és végtelenül bosszússá. Ahogy lenézett vállaira, és látta az odahulló furcsa színű tincseket, azonnal tudta, hogy baj van. Severus gyanakodva figyelte barátait, és olyan képet vágott, mint aki a halálos ítéletét várja. Eközben az asztal túlsó felén is egyre hangosabbak lettek a méltatlankodó vagy meglepett hangok.
Snape összenézett Laviniával; arcuk végtelen egyetértést tükrözött. Tudták, hogy velük csak azért nem történt még semmi, mert késtek, így a mérgek, vagy fene tudja, mik, még nem kezdhették el kifejteni hatásukat a szervezetükben.
Lavinia óvatosan letette a kanalát, és végigpillantott az asztalon. Anne immár fog nélkül, könnyes szemekkel ült mellette, míg Lucius igen gyilkos hangulatban volt. Severuson látszott, hogy enyhén szólva be van rezelve: mindig is tisztelte a mérgeket és hasonló trükköket, és nagyon nem tetszett neki, hogy most a griffendélesek kénye-kedve szerint fog szenvedni.
A Wotton lány hirtelen egészen elfehéredett. Sev rámeredt, és még a fának öltözött Lucius is odapillantott, bár jóval csekélyebb érdeklődéssel. Anne a tányérját bámulta, és nem merte kinyitni a száját. Számára megszűnt a külvilág.
Lavinia lassan megnyalta a száját, és csillogó szemekkel bámult a semmibe. Arca olyan sápadt volt, mint amikor a Spieluhrban Kárhozatot játszott. Mélyet lélegzett, mellkasa szinte hullámzott; fokozatosan elkezdett zihálni, majd leborult az asztalra, és ütemesen vonaglott.
Severus próbálta megtartani kedvese fejét, de azon nem lehetett segíteni: ide-oda dobálta magát, és összeszorított szájjal küzdött valami belső démon ellen. Kedvese kényszerítette, hogy nézzen fel az asztalról; Lavinia rámeredt Snape-re, s hosszat, mélyet sóhajtott. Szájából lassú vércsík indult el az álla vonala felé. Severus döbbenten bámult rá, majd az oldalához kapott, és felnyögött. Nála is beindult a módosított összetételű reggeli hatása. A görcsök egyre sűrűbben borították el, míg Lavinia vadul nyalogatta a saját szájáról a vért.
- Mi ez?! – pattant fel Lucius, és megkövülten bámult először Laviniára, majd Anne-re. – Gyengélkedő, MOST! – osztotta ki a kényszerű parancsot. Átkarolta barátnőjét, aki azonban eltaszította a kezét, míg baljával saját száját takarta el. A lány Lavinia felé biccentett fejével, és igencsak kétségbeesett képet vágott. A másik slytherin immár teljesen elmerült saját vérének kóstolgatásában. Arca mennyei élvezetet tükrözött. Lucius átnézett Sevre: az az asztallapba kapaszkodott, és megfagyott mimikával próbált küzdeni a fájdalom ellen. A Malfoy fiú gyorsan döntött: felcibálta barátját, és elindult vele a nagyterem ajtaja felé; Severus ide-oda támolygott, húzatta magát, s lehajtott fejjel nyöszörgött. Anne egyik kezét még mindig az ajkai előtt tartotta, míg a másikkal megragadta Lavinia karját –a lány semmiféle ellenállást nem tanúsított, de az sem látszott rajta, hogy tudja, hol van-, majd ő is elindult kifelé.
A négyesnek igencsak sietnie kellett, hogy kikerüljön a Slytherin-asztalhoz tóduló tanársereg látóköréből, s egyben megelőzze a szintén kiigyekvő nagy létszámú diáksereget. Valószínűleg mindenki a vécébe vagy Madam Pomfreyhoz igyekezett.
A hőn áhított helyiség ajtaja előtt megálltak, még egyszer végignéztek egymáson – már amennyire ez sikerült: Severus még mindig Luciusnak támaszkodott, és nem volt hajlandó felemelni lehorgasztott fejét. Anne ajkai sírásra görbültek, de arcán még valami: hideg elszántság is tükröződött. Lavinia továbbra sem vett tudomást a külvilágról, viszont szemmel láthatóan elkezdett szürkülni, szemfogai pedig lassan túlnőttek felső fogsorán, s egyre inkább kilátszottak.
Lucius elfintorodott, és egyetlen lökéssel kivágta az ajtót. Beterelte a bandát, és egyetlen hangos kiáltással odahívta a javasasszonyt. Severust levágta az első ágyra, ami a szemébe tűnt. Az felsóhajtott, teljes hosszában elnyúlt, és mozdulatlanná dermedt; ajkai remegtek. Anne kellő távolságban leült mellé, miután a szomszédos helyen elhelyezte Miss Wottont.
**
- Vérízű nyalóka – jelentette ki rezignáltan Lavinia, mikor már mind a négyen egy-egy ágyban feküdtek, s körülöttük sürgött-forgott Pomfrey és a különféleképpen megtréfált diáksereg. – Bele is halhattam volna.
- Valami lombosító szar – vont vállat Lucius, és Anne-re pillantott. A lány most már kevésbé tűnt kétségbeesettnek.
- Viffanő negye’ órá’ beű – mondta dühösen a lány, és Severusra pillantott.
- Tudják már, mi bajod? – fordult felé Lucius is. Snape rámeredt, és összeszűkítette a szemét. Hirtelen a gyomrához kapott, és halálra vált arccal nézett fel Malfoyra. Majd…
… csuklott egyet.
- Ez a nagy bajod? – csattant fel Lucius felháborodottan. – Tudod, mennyi időbe telik, míg ez a szar kijön a hajamból? Kerek három óra!!
- Majdnem meghaltam… - ismételgette rigorózusan Lavinia, és ide-oda ingatta a fejét. Bőre még mindig halványszürke volt.
- Fonda hadoh – nyögte Anne.
Severus szótlanul végignézett rajtuk, és megint csuklott egyet. A szemébe omló egyik hajszál fokozatosan kezdett megnyúlni és begöndörülni – ezzel párhuzamosan egyre rózsaszínebb jelleget öltött.
A fiú elengedte a hasát, és megint csuklott egyet. Még egy hajszál ment át Barbie-baba kellékbe.
És megint.
És megint…
- Visszavonom – vigyorodott el Lucius. – Neked a rosszabb.
Severus értetlenül meredt rá; ő nem látta a metamorfózison átesett hajszálakat. Lehajtotta a fejét, és nézegetni kezdte a takarót maga előtt. A haja az arcába tódult… és ő meglepetten felüvöltött.
Severus ritkán jött ki a sodrából, de most felordított:
- Ki volt ez a gusztustalan állat?!!
Hirtelen kitárult a gyengélkedő ajtaja, és egy lány lépett be rajta. Hosszú barna haját hátrafogta, de elől kilógott egy tincs, ami az arcát keretezte. Bár iskolatalár volt rajta, mégis lerítt róla, hogy sulin kívül sportosan öltözködik. Talán kviddicsezik? - tűnődött el Severus...
- Madame Pomfrey-t keresem. Nem láttátok? - kérdezte mély, mégis bájos hangján az ismeretlen.
- Öööhm... Lépj be azon az ajtón! - válaszolt Luc -akit szintén meglepett a bejövő lány.
De nem volt rá szükség, Madame Pomfrey már kint is volt, és egy üveg orvosságot adott a barna szépség kezébe.
- Jobban van? - kérdezte aggódva az idős hölgy.
- Egy kissé igen, de még mindig nem tud mozdulni egy tapodtat sem a mosdóból.
Erre a mardekáros betegek a hozzájuk illő gúnnyal felnevettek.
- Mi az? Rátok jött a csúnyabaj? - élcelődött a lány.
- Mihelyst megláttunk, rögtön! -gúnyolódott Lucius.
- Akkor jó tükör vagyok! -nevetett fel bájosan a titokzatos lány, majd kisétált az üvegcsével a kezében.
Lucius elégedetten nyugtázta, hogy nemcsak őket "fosatták meg" április 1-jén, de barátnője rosszat sejtett...
- És még ez is… - morogta Severus. Határozottan nem tetszett neki, hogy Miss Williams tanúja lehetett ,,stílusváltásának”.
- Van egy ötletem – bökte oldalba Lavinia, akinek a rózsaszín tincsek megjelenése óta valahogy nem akaródzott kedvese szemébe nézni (még felé se). – Nyírj ki mindenkit, aki így látott, úgy kevesebb tanú marad.
Snape összeszűkített szemekkel rámeredt, majd végighordozta pillantását a gyengélkedő számos betegén, s tekintete végül megállapodott Luciuson, Lavinián és Anne-en.
- Ne minket – jelentette ki egykedvűen Malfoy, jól ismervén barátja szeszélyeit.
- Néha örülök, hogy nincs nonverbális adava – konstatálta Anne, és végigmérte kedvenc Barbie-babájukat. Sev arca még mindig téglavörös volt a dühtől.
- Van, ha elég kitartó az ember – hangzott a fogak közül szűrt válasz.
Lavinia végigmérte kedvesét és elfintorodott. Severus kihívóan rámeredt, majd az orra elé húzott egy hajszálat, és hosszan szemlélni kezdte. Arca immár olyan mély letargiát tükrözött, hogy kedvese komolyan megsajnálta. Még mindig nem mert ránézni, de tétován felállt, elindult a fiú felé, és vigasztalóan megsimogatta a térdét. Leült mellé, és, szigorúan a szomszéd ágyat nézegetve, megpróbálta megnyugtatni szeretőjét.
Severus a kedves mozdulatra azonban csupán azzal reagált, hogy ismét csuklott egyet, és a meglepően erős lökéstől hanyatt esett az ágyban.
- Nincs már rajtad tiszta felület, szóval nincs veszély – jelentette ki hanyagul Lucius. – Echte pink vagy.
Válaszul barátja még egyet csuklott, és alatta szinte megremegett az ágy. Lavinia – legyőzve az ilyesfajta színektől való félelmét- fölé hajolt, és aggódva figyelte kedvese feldúlt arcát. A következő pillanatban felsikoltott, és átmenekült Luc ágyára.
- Nem hiszem el, hogy rózsaszínűek lettek a fogaim – dünnyögte Severus maga elé körülbelül tíz perccel később. – Tudom, hogy csak hülyítetek. Rendben, április elseje van, de nem érzitek úgy, hogy én már eleget kaptam? …
Lavinia valamit motyogott, és megpróbált elbújni Lucius takarója alá. Anne felvonta a szemöldökét, de inkább nem szólt semmit – még mindig nem tudott rendesen beszélni, de fogai lassacskán már elkezdtek kibújni megbűvölt fogmedréből.
- Amondó vagyok, hogy elkezdhetnénk azt a hadműveletet – jelentette ki sietősen Luc, miután Lavinia tényleg megtalálta a bejáratot a takaró alá. A következő pillanatban a fiú a combján érezte a söprögető tincseket. Szerencsére a csaj nem művelt semmit, csupán békésen (?) megbújt Malfoy lábához simulva. Valószínűleg túlságosan erős sokkhatás érte.
Severus inkább oda sem nézett; egyébként is, elfogyott az utolsó életegysége is, teljesen lefagyva feküdt az ágyában, és a világ végéről gondolkodott. (Sötét terveket szőtt persze, de ez egy gyerekregény, itt nincsenek szexuális utalások és pszichohorrorszerű gyilkosságok.)
- Aúúú! – kiáltott fel Lucius, és megvakarta a térdét. – Mit csinálsz?
Lavinia előmászott a takaró alól, és szégyenkezve pillantott Snape felé. – Először csak megnyaltam, de muszáj volt megharapni… az a nyalóka…
- Mi van? – nézett fel Sev ingerülten, akinek azóta sem fejlődött ki a világbékéje.
- Amit a kajánkba rejtettek, tudod… amiatt vagyok most érzékenyebb. Jobban érvényesül a valódi természetem, és sajnálatos módon a véréhségem is kiéleződött, ezért zaklattam meg Lucius combját. – A diagnózis olyan szépen, pontosan hangzott Lavinia szájából, mintha nem is épp az előbb bujkált volna mások takarója alatt.
- Akcsióra fel – duruzsolta Anne, épp időben. Severus már épp készült megmondani Laviniának, milyen nyalókát nyaljon és hogyan, nem éppen a leghízelgőbb megfogalmazásban. - Má’ majdnem teljfen visszanőttek… - villantott fel a szőke lány egy hátborzongató mosolyt.
- Hát jó – vont vállat Lav. – Severus, te maradj itt. És… húzz zacskót a fejedre, mit tudom én. – Egy gúnyos horkantás volt a válasz. – Lucius, neked sem árt, ha kipihened a hajkoronád fáradalmait, és nem mész pár óráig közösség elé.
- Rendben. De ne hidd, hogy a te rendelkezésed vitt rá erre – közölte vele hűvösen Lucius, és még egyszer szemügyre vette a sebet a combján. Szúrós szemmel felpillantott Sevre, mintha a srác tehetne róla, hogy ilyen vad barátnője van.
Nos, tényleg.
De mért nem próbálja megnevelni legalább, az istenért?!
- Siessünk, nem sok időnk van. Még ebéd előtt ki kell függesztenünk – mondta bosszús arccal Lavinia. – Most már küldetésemnek érzem ezt az egészet.
- Nem csodálom… amit Sevvel tettek, az ijesztő – csóválta meg a fejét An. – De a fogaim! Az én szép fogaim! Ezért még meglakolnak! Nem érdekel, ki volt, Black szívni fog!
- Szó szerint – suttogta aljas mosollyal Lavinia. A lépcső mellett balra kanyarodott, a jobbra lévő faliújság helyett.
- Lav, mit… - Anna jobbnak látta utánasietni; a lány ugyanis igen határozott léptekkel igyekezett a slytherin klubhelyiség felé.
-…amíg élek! A fene essen belé! Én megcsinálom! – A szanaszét szóródott grafitpennák úthálózata jelezte, hol tüsténkedik Lavinia. Anne meg a közelében ült, és jobb híján csak nézte, mit csinál a másik lány. Az gyors mozdulatokkal, dühösen kapkodva rajzolt, száját időnként gúnyosan elhúzta, és motyogott magában. Olykor-olykor csinált egy széles csuklómozdulatot, de többnyire egy helyen, aprólékosan dolgozott. A portré már kezdett kirajzolódni – James Potter arca.
- Tedd a másik mellé! – sóhajtotta elégedetten a sötéthajú lány. Anne kedvtelve nézegette a két lapot.
- Tudod… -kezdte-, nagy kár, hogy ilyen kicsi díszt rajzoltál nekik. A testük finom…
- Mert volt kikről mintáznom… - morogta Lavinia.
- Azt ne mondd, hogy ezt a… khm… fogyatékosságot Sevről…
- Nem, dehogy! – csattant fel a másik. - A testhelyzetet, a hajat, elég sok mindent lehet megfigyelni a modellnél ahhoz, hogy egy teljesen más embert rajzoljon le az ember… Hát, ami meg nem tetszik, az a saját fantáziám terméke. Elég gonosz tudok lenni, ha akarok, és ezzel a kicsi farokkal, öregem, Black nem fog kérkedni.
- Csak az a bökkenő, hogy ő nem a képben él – vigyorodott el Anne.
- Ne mondj semmit! Akkoris jó poén lesz, és hidd el: Roxfort diákseregének fele túl hülye ahhoz, hogy rájöjjön, nem róla mintáztam a rajzot. Meg hogy nem is Potterről…
- De minek kellett Potterről is egy akt? – vonta fel a szemöldökét Anne.
- Mert dühös vagyok!!
- Áhh – konstatálta a szőkeség. –Mondd, életedben hány aktot rajzoltál már? Hmm, úgy értem... hányszor voltál dühös?
- Ezt hagyjuk – húzta el a száját a másik. - A lényeg, hogy… ááá, nézd. Csinálják a drágáink, amire kértem őket.
Anne elkerekedett szemekkel meredt az egymás mellé tolt két grafitrajzra. James és Sirius eleinte, beszélgetésük elején még beérte azzal, hogy egyre közelebb araszolgattak a lapok széléhez, s így egymáshoz. De most már intenzíven szeretkeztek, amiben az sem akadályozta meg őket, hogy mindketten erősen ,,kisebbrendűek” voltak hímtaguk mérete tekintetében.
- B*sssz’… ezt nem élem túl… - Anne elképedten szemlélte a furcsa kettőst. A meglepően élethű figurák serényebbek voltak, mint a tiltott rengetegbeli nyulak. – Ez meg mi?
- Ez az én kis bosszúm – jelentette ki eltökélten Lavinia. Ezt fogom kifüggeszteni a Nagyterem faliújságára.
- Remélhetőleg ebéd előtt mindenki lesz olyan… hmmm… lesz olyan. – A szőkeség megnyalta a szája szélét, ahogy Potter bepucsított Blacknek. – Azannya!
- Nekem is jólesett – mosolyodott el Lavinia. – Most megkeserülik… úgyis tudom, hogy ők csinálták… a kedvesem gyönyörű haja… én megölném őket, de akkor kicsapnának…
- Nyugi, nyugi már! – csitította elégedetten An. – Azt hiszem, ez az akció aláássa a tekintélyüket egy kis időre.
Április elseje, dél. A diákok torlódása dél felé megfigyelhető. A leghangosabbak a gryffindorok, akik nemtetszésüknek illetve megdöbbenésüknek hangot is mernek adni. A háttérben unott mardekárosok.
A tömeg lassan örvénylik. Mindenki oda akar látni a két papírlapból eggyéragasztott képre. Az első sor folyamatosan újul, cserélődik.
A szenvtelen mardekárosok lassan felengednek, és közelebb húzódnak a Griffendél nagy meghökkentőjéhez.
Gúnyos nevetés hangzik fel, körülbelül egyidőben Elizabeth Wirnision (14) rekordsebességű lesápadásával, valamint James Potter (14) és Sirius Black (14) felhördülésével.
Lucius Malfoy és egy furcsán elcsuklyázott arcú alak a hátsó soroktól pár méterre állnak, Anne Hunter és Lavinia Wotton kíséretében. Miss Wotton arcán kísérteties mosoly; Mr Malfoy szemmel láthatóan jól szórakozik. Hunter az ajkait cirógatja, és gúnyosan figyeli Black minden rezdülését. A csuklyás alak nem mutat semmiféle életjelet.
Valószínűsíthető, hogy mind a négyen jól szórakoznak.
James és Sirius arcából kifutott a vér. Egymásra néztek; a végtelen megdöbbenés és felháborodás pillantását követően elméjükben egyetlen szó fogalmazódott meg: Slytherin…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
