A fiúk hosszas rimánkodására és egyéb cseleire, a lét lánynak megesett rajtuk a szívük (és egyéb testrészük) így a két köpeny alatt elindultak öten Zonkó Csodabazárába. Petert a Roxfortban hagyták, azzal az indokkal, hogy tanuljon csak tovább, (mivel meg lehetősen el volt maradva) de igazándiból csak nehezebb lett volna a közlekedés a kövér fiúval. Így James és Lizbeth a kisebbik, Liane, Remus, és Sirius pedig James köpenye alatt ment.

-… Hány barátnőd volt eddig? –hallatszott Jamesék köpönyege alól.
- Óh, drágám, nekem te vagy az első – válaszolt színpadiasan James, mire Lizbeth csak egy halk kuncogással reagált.
- Amúgy neked mióta van láthatatlanná tévő köpenyed?
- Áh, már második óta –nevetett fel sejtelmesen Liz.
- És ezt miért nem mondtad?
- Lássuk csak, talán azért, mert nem voltunk beszélő viszonyban – vágott töprengő arcot a lány, majd megpuszilta barátját.
- Igaz… De minek neked? Vagyis akkor? Mert most értem
- Emlékszel, tavaly, amikor egyik percről a másikra zöld lett a hajad és le volt nyalva? –habár James nem fordult barátnője felé, de a hangjából így is hallotta, hogy a röhögő görccsel küzd.
- Az te voltál? Szegény Pipogyi, nagyon megkapta érte- vonta össze gonoszkásan a szemöldökét.
- Csendesebben már, mi értelme a köpenynek, ha ti dumáltok? – torkolta le valahonnan Sirius őket, mire Lizbeth elmotyogott valami silentiumhoz hasonló varázsigét, minek következtében, mintha hirtelen megnémultak volna, a kinti zajokból semmit sem hallottak meg, és valószínűleg a kintiek sem hallhatták őket.
Így, csendesen beszélgetve jutottak el a bibircsókos banyához, majd immáron öten folytatták az útjukat a Mézesfalás csapóajtaja felé.

- Ezt nem hiszem el, ma Roxmortsi hétvége van! –csapott össze homlokára nevetve Liane, amikor meglátta a Roxfortos diákok tömkelegét.
- Rendben, akkor viszont várjuk meg, míg elül a tömeg, vagy próbáljuk meg bejutni Zonkóhoz?
- Még nincs nyitva! De jó! Akkor az előtt tudunk felvásárolni a szükséges dolgokat, mielőtt a kezdő csínytevők vásárolnának. – Lelkendezett James.
- De akkor nyílván mi sem tudunk bejutni, világosította fel Liz Jameset
- Dehogynem, a tulajdonos ugyanolyan jó barátunk, mint Madame Rosmerta –vigyorgott rá Lizbethre Sirius.
- Rendben, akkor menjünk -sóhajtott beleegyezően Remus.

Egy fél óra múlva, amikor már 18 dologból a teljes készletet, és pár dologból majdnem a fél készletet felvásárolták, visszaindultak ismét köpenyben, csak most Sirius és Liane volt a két személyes köpeny alatt.
- Na, most biztos, egy évig nem kell lemennünk a Bazárba, -mondta vigyorogva James.
- Ugye, akkor ez kevesebb tilos kitérőt jelent –nézett rá esdeklő szemekkel Remus.
- Dehogy is! Több időnk marad máshol csatangolni!
- Végül is, ne is volt olyan drága –próbálta elterelni kicsit másfelé a témát Lizbeth.
- Persze, 40% engedménnyel, 5 felé osztva. –jött a tárgyilagos válasz Remustól.
- Nem baj, Pipogyi jól fog mutatni a szivárvány színeiben, egy napocskával a feje felett – vigyorodott el gonoszul James- Hozzáteszem, ha nem veszünk ennyi dolgot, az eladó tuti nem teszi meg nekünk, hogy felhozza a raktárból a többi dolgot. Nem bírnám ki, ha másvalaki is hasonló trükkre készülne, mint mi –sóhajtott fel színpadiasan.

Fél órával később, amikor a Tekergők –és barátnőik- már a HK-ban rendezgettél a bájitalokat, porokat és egyéb hasznos dolgokat, akkor a Zonkó Csodabazárába betódultak a Roxfort diákok. Akik, egy lecsupaszított és majdnem hogy üres boltba érkezhettek meg.

***

ÉBRESZTŐŐŐŐŐŐŐ - ordította el magát a két lány, mikor beléptek a tekergők hálókörletébe.
- Mi van már, hány óra van? –kérdezte morcosan James, majd az ágyába rántotta a nevetgélő Lizt.
- Csak négy szót mondunk – mondta vigyorogva barátnője, miközben kikászálódott az ölelésből. - Ma van…
- ÁPRILIS ELSEJE! – fejezte be az elkezdett mondatot Liane.
Erre, mint egy új keletű ébresztőre, Sirius és James azonnal kipattant az ágyból, és őket követte a kevésbé fellelkesült Remus és Peter.
- Hány óra van egyáltalán – kérdezte ásítva Peter, mikor látta, hogy kint még sötét van.
- Öt óra van.

- Öt óra? – nyavalygott még mindig Peter.
- Jaj, elég már, mióta elindultunk, azóta rimánkodsz, különben is itt vagyunk. – Torpant meg egy csendélet előtt a kis csapat, s a megtisztelő feladatot Liane látta el, miszerint ő csiklandozta meg a körtét, ami erre nevetgélni kezdett, végül pedig felfedte a konyhába vezető út bejáratát. Mikor mind a 6-an bekecmeregtek a szűk ajtón, rögtön 12 manó termett előttük.
- Pogácsát kérnek?
- Esetleg finom mézes fánkot?
- Van gyümölcs is…
- Netán töklé-ért jöttek az urak?
- És a hölgyek?
- Vagy meleg kalácsot?
- Köszönjük, nem, csak szeretnénk majd a reggelizőknek az ételük mellé rakni pár ajándékot, ugye lehet? – kérdezte mézes mázosan Lizbeth.
- Jaj de hát olyan vékonykák mind, hát itt egy kis kalács – mondta csillogó szemmel és sipító hangon a manó
- Najó, azt hiszem, mégis csak elfogadhatnánk párat – vigyorgott a többiekre James.
- Rendben, mindenki vegyen el egyet, de utána munkára – adta ki a parancsot Lizbeth.

Fél óra múlva, mikor már bereggeliztek, neki láttak az ’ajándékozásnak’. A Slytehrin asztalával kezdték, ahol természetesen mindenételbe különböző dolog került, majd fokozatosan haladtak tovább, annyi maradt, hogy a Griffendél asztal, kisebb tagjainak ülőhelyeire is jutott bőven.
- Huh kezdek elfáradni, komolyan!
- Még van csomó, mit csináljunk a maradékkal –kérdezte Peter szemöldök ráncolva.
- Hát, a tanárok is kaphatnának –kezdte sokat sejtetően Lizbeth.
- Na neee, és mi van, ha kicsapnak minket? –kezdett tiltakozni Remus.
- Jaj, meg se fogják tudni, hogy mi voltunk. Na gyertek. Remus kivételével mindenki elindult a tanárok asztalához, aki a háttérben tiltakozott.
- Najó, de ne valami durvát –monda félénken Peter is.
- Igazad lehet – egyezett bele Liane – akkor nekik, csak csukló por, és esetleg abból a színes felhő izéből van még?
- Persze, McGalagony mit szokott enni, úgy is olyan savanyú, adjuk neki! –mondta röhögve Sirius.

Miután a gyengébb porokat és főzeteket belerakták a reggelikbe, és megesküdtették a manókat, hogy nem szólnak senkinek, nevetgélve indultak vissza a klubhelyiségbe.
Gondolhatná az ember, hogy lévén hat óra, még mindenki alszik, de a toronyban nagy volt a sürgés-forgás. Azaz még mindenki ébredezett, de senki nem akarta lekésni a Tekergők újabb csínyét –habár nem tudtáák mi lesz az-, és ők sem akartak egy tréfa áldozatai lenni. A helység részeiben különböző sutyorgó csoportokat lehetett látni, mindenféle gyanús dologgal a kezükben.
- Áh, de kezdők – mutatott James egy kis csapatra – Penetráns Puki Párna? Most komolyan, mikor sütöttük mi el azt, elsős korunkban, első nap? Sértés ez, az április1 –ével szemben!
- Mág szerencse, hogy az emberek nagyjáéból ugyanakkor mennek le.
- Ja igen, ez rendes társaság. Pontban nyolckor azt hiszem röhögő görcsben meg fogunk halni.
- A fenne, én férfiasan akartam meghalni! – viccelődött James is
- Hát, majd férfiasan megvédet családod, azaz Lizbethet, a dühöngő Mardekárosok átkaitól, mit szólsz, kedves Ágas – kérdezte színpadiasan Sirius?
- Oh csodálatos jövőkép, és ha én is férfiasan akartok meghalni? – nyújtotta ki a nyelvét Liz a nevetgélő társaságra.
- Akkor majd megvédem Lianet! - húzta magához a nevetéstől fuldokló lányt James
- Hé, ő az én csajom, én védem meg – fenyegette meg ujjával Sirius a barátját
- Oh Holdsáp, akkor legalább téged megvédhetlek, ugye? –térdelt le Remus elé, könyörgést imitálva.