- Magyarázatot –jelentette ki határozottan Severus Lavinia előtt állva.

- Kifogyott a készlet –jegyezte meg félvállról a lány, és fel sem pillantott a könyvéből. Snape kikapta a kezéből a sötétkék borítójú kis kötetet.

- Önmegvalósítás? Sorskönyv? Emberi játszmák? Mire véljem ezt? –dobta oda undorodva a kanapéra. Majd megdermedt, pár másodpercre lehunyta a szemét, s fáradt sóhajjal helyet foglalt kedvese mellett. –Mondd el. –kérte halkan, rábeszélően.

- NEM. Eszem ágában sincs. Tudod, mit találtam a szobádban, míg te a gyengélkedőn hetyegtél? –susogta indulatosan Lav.

Severus összehúzta a szemöldökét a határozottan helytelen szóhasználat hallatán, s gyanakvó arckifejezéssel fürkészte a lány arcát. –Nem kviddicsezni voltál? –érdeklődött végül gúnyosan.

- A portrédat. Megnéztem a portrédat –folytatta rendületlenül a lány, szemének villanásával jelezve, hogy nem fontos, miképpen használta ki a helyzetet egy kis kutakodásra. –Emlékszel még rá? –folytatta maró gúnnyal.

- Persze –vont vállat Severus unottan. –Az éjjeliszekrényemben volt. Mi a gond vele?

- Kegyetlenség volt az arcán. Kegyetlenség és bosszúvágy. Hihetetlen gyűlölet. Mivel magyarázod ezt? –szegezte neki a kérdést hűvösen Lavinia.

- Nézd. Nem én akartam, hogy így készítsd el. Kifejezetten rossz ötletnek tartottam, hogy velem együtt változzon. Nem tehetek róla, hogy tükrözi a gondolataimat –felelte bosszúsan Snape. –Az egyetlen jó tulajdonsága az, hogy velem együtt öregszik. Legalább nem kell majd szembesülnöm az ugrásszerű változással.

- Ha megöregedsz. –húzta fel az orrát kedvese. –Ennyire nem bízol bennem?

- A dolgok állása szerint nem fogsz a pároddá tenni, tehát igen, halandóként fogom végezni, és nem leszek büszke rá. –morogta Severus.

- Ne térj el a tárgytól –utánozta Lavinia Snape délelőtti hangsúlyát. –Miért nézett ki úgy a kép? Már csak a kasza hiányzott a kezedből. Kin akarhatsz ennyire bosszút állni? A bosszúvágy legyengít, egyszerű gondolkodásúvá tesz. Nem állok össze gyenge emberekkel.

- Ellenkezőleg, nemesít és értelmet ad az életnek! –fakadt ki szenvedélyesen Sev, és törökülésbe helyezkedett a kanapén. Majd gondolt egyet, s egyenesen belenézett kedvese szemébe; nem hagyta megszűnni a kontaktust.

- Hogyan tudnálak rávenni, hogy eláruld nekem, mit tett veled Wirnision? –suttogta lassan.

Lavinia megbabonázva meredt a fekete íriszekbe; megint érezte magában ama bizonyos gát reccsenését.

- Fel akarok szabadulni –mormolta halkan, el nem szakadva a sötét tekintettől.

- Miért? Nem szeretsz? –dünnyögte csúfondárosan Snape, és szemöldökét egyetlen pillanatra felvonva, jobb kezével végigsimított a lány arcán. A varázs megtört, Lavinia csüggedten dőlt hátra a kanapén, és a semmibe bámult.

- De… -suttogta.

- Bármit megtennél értem? –zongorázott végig az elsápadó lány karján Severus.

- Igen…

- Akkor hozd el nekem Wirnisiont. Egyedül –sziszegte eltökélten.

- Lassan mennem kell büntetőmunkára... - sóhajtotta álmosan Liane, s odabújt kedveséhez.
- Kellett neked szünetben átkozódni. - mosolygott Sirius.
- Szerinted? Hagytam volna? - kérdezte gúnyosan a lány.
- Persze hogy nem! - mosolygott Sirius, majd megcsókolta a lányt.
- Én is így gondoltam. - bólintott Liane, majd ásítozva elindult a portrélyuk felé.
Nagyon unta már a büntetőmunkát. A trófeapucolást meg még annál is jobban. A változatosság kedvéért most is oda készült, Binns prof. tudta jól, hogy az egyetlen dolog amit a lány utál, az az unalomig űzött pucolás a trófeateremben, ahova ilyenkor a kutya sem jár. De ami még ennél is rosszabb, ha Mardekáros jár arra.

Liane törökülésben üldögélt a terem egyik sarkában, és bosszúsan tisztogatta a különböző kitüntetéseket. Unaloműzőként halkan dudorászott az orra alá, s minden pillanatban azt nézte mikor szabadulhat már ki abból a szenny-telepről. Magányát egy hangos ajtócsapódás követte, s egy vihogó női hang. Liane felnézett, s vele szemben egy görnyedező szőkeséget látott.
- Mit keresel itt? - kérdezte morcosan Liane. A lány meglepődve felnézett vihogásából, s felsőbbrendűen megigazgatta méregzöld talárját.
- Hát nem téged, az tutifix - grimaszolt a lány, s elindult az ajtó felé, hogy megfelelőbb 'menedéket' keressen. Az ajtó azonban zárva volt. Hiába rángatta a lány, az a helyén maradt, s egy centit sem mozdult.
- Talán ha használnád a pálcádat... - szólalt meg gúnyosan Liane a trófeák közül. - Elvégre erre találták ki....
- Jajj, de okos vagy... - gúnyolódott a lány, majd előhúzta pálcáját: - Alohomora! - az ajtó azonban még mindig nem mozdult. - Ne csináld ezt velem! - szólt fenyegetően a lány az ajtónak.
- Most biztos megijedt... - szólt hűvösen Liane immár a lány háta mögül. - Na engedj oda! - mondta, s elkiabálta az előbb hallott varázsigét: - Alohomora!
- Na most jobb? Mint láttad, már az előbb se működött!! - csattant fel idegesen Anne.
- Ahelyett, hogy itt pattogsz, inkább használd az agyad! Hidd el, nekem is van dolgom, mint hogy egy Slytherinnel legyek összezárva...

- Még mindig jobb veled, mint a mostanában tiszta hülye barátaimmal -húzta el a száját An.
- Igen, detto... amúgy mit kerestél itt? -kérdezte Liane, mikor már feladták az ajtóval való harcot.
- Luciusszal szórakoztunk -mosolygott a lány. -Hát te? Büntetőmunka?
- Igen, mint mindig... -mosolygott most már Liane is. -De osztom, hogy jobb itt, mint fenn a toronyban...
- Nálatok is zűrzavar van?
- Az nem kifejezés... mindenki megváltozott -töprengett -azt hiszem, csak Sirius és James maradt a régi.
- Nálunk Lucius és Sev... bár Severus kétséges.

A következő pillanatban kicsapódott az ajtó, és Lucius rontott rá a két beszélgető lányra.
- Öööö...szija Anne drágám, megyünk? -nézett értetlenül a párosra.
- Igen, persze -mosolygott vissza barátjára An. -Szia Liane, majd még beszélünk -vigyorgott újdonsült barátnőjére.
- Szia, majd találkozunk!
Azzal a két szőke elhagyta a termet.
- Mi volt ez? -vonta fel a szemöldökét Luc.
- Tök jófej csaj -mosolygott An, és elindultak a Szükség Szobája felé...

 

Liane visszatért trófeái társaságába, s folytatta a munkát. Kicsit elkalandoztak gondolatai, nem bírta kiverni fejéből az előbbi párbeszédet. Tulajdonképpen mi baja is volt Anne-l? - kérdezte magától, de hamar rájött a válaszra. Sirius. Mosolyogva gondolt már vissza arra az időszakra, amikor még féltékenységi jeleneteivel az őrületbe tudta kergetni Emilyt, és hogy párszor kis híján felpofozta Hunder kisasszonyt. De mostmár vége. - gondolta magában - Sirius már az enyém. Nincs miért haragban lennünk.
Slytherin... - susogta egy másik hang a fejében. Liane megint elmosolyodott. Soha nem értette mi ez a hatalmas gyűlölködés a két ház között, ő tulajdonképpen csak "folytatta nagyszüleik utálatát". De hogy miért, azt nem tudta. Nem is nagyon kérdezte okát, ez minden Roxfortba érkező, az iskola rendjéről valamicskét tudó tanuló számára evidens volt. A Griffendél és a Mardekár soha nem állhat barátságban egymással.
Liane rég érezte már ilyen bizonytalanul magát. Talán mióta összejöttek Siriussal, nem is voltak ilyen gondolatai. A fiú mellett teljesen biztonságban érezhette magát, hisz nagyon jól tudhatta, hogy a fiú bármit megtenne érte. De most valahogy ez a biztonság egy picit felborult. Ugyanmár! Nem barátkozhatsz egy Slytherinessel! - mondta a már megszokott hang a fejében.
- Miért nem? - kérdezte hangosan a lány.
- Mit miért nem? - kérdezett vissza egy mély, érces hang. Liane összerezzent rémületében. Kiugrott a trófeák közül, s pálcáját előrántva meredt a betolakodóra. - Meg akarsz átkozni? - kérdezte fenyegetően az ajtóban álló Frics.
Liannek nagy kő esett le a szívéről. Zsebredugta pálcáját, majd kilépett a polcok közül. Vége a büntetésnek...
- Remélem, megtanultad a leckét... - mosolygott keserűen a gondnok, majd kedvenc macskájával távoztak.

 

Anne gondolatai sem teljesen Luciuson jártak. Vajon lehetnének barátnők Liane-nal? Elvégre ezért csalódott Laviniában... Vagyis ezért is. Mert egy griffendélessel barátkozott. De Liane-ban nincs semmi kivetni való.
- Valószínű eddig Sirius miatt utált -motyogta a lány, de nem hangosan akarta, de sikerült neki. Erre Luc felkapta a fejét:
- Micsoda? Mi van Black-el?
- Csak... csak gondolkoztam.
- És gondolataidnak köze van ahhoz a griffendéles cafkához is?
- Liane jó fej, aranyos. És igen, köze van. Csalódtam Laviniában, és ugyebár Kimben is... De ezt tudod -mosolygott barátjára An.
- Igen, volt szerencsém megtapasztalni... de egy csomó mardekáros lány van még... Különben is, nem vagyok elég neked én? -vonta fel a szemöldökét a fiú.
- Természetesen bőven elég vagy... de te sem tagadhatod, hogy veled nem tudok mindent megbeszélni... úgy értem, szükségem van egy velem azonos neműre, aki teljesen megért. És azt hiszem, Liane ilyen lány...
- De az a lány griffendéles -sziszegte most már Malfoy.
- Nem érdekel! -szakította ki kezét a fiú kezéből An. -Csak neked van ez a hülye mániád! Aranyvér... Mardekár... Elárulom, Liane már most sokkal különb, mint pár aranyvérű mardekáros, pedig alig beszéltem vele! -kiabálta most már a lány. Lucius meghökkenve nézte.
- Nyugi... én... én nem akartalak megbántani -mondta bátortalanul.
- Nicsak-nicsak, a Nagy Malfoy megijedt? -hangzott a gúnyos mondat a folyosó végéről, Severus szájából.
- Fogd be, Sev -nézett fenyegetően barátjára Luc.
- Bocs, hogy feltűnt, hogy a csajodtól zeng az iskola... benne sem maradt elég büszkeség? Ő is megy a griffendélesek után? -húzta a száját Snape.
- Bocs, de ehhez nekem nincs sok hangulatom... na sziasztok -nézett szánalmasan Severusra An, és elindult a KH felé.

 

Liane a büntetésből egyenesen Hagridhoz ment. Nem nagyon akart most a többiekkel beszélgetni, nem volt hangulata az "utáljuk a slytherint" témához... Hagrid biztosan tud tanácsot adni... - bíztatta magát a lány, miközben átvágott az udvaron.
Hagridtól bíztató fény áradt ki, jelezve, hogy az óriás itthon van. A vadőr az ablakban állt, s integetett a közeledő Liannek.
- Szia! - köszönt Hagrid mély, brummogós hangjával, s egy széles vigyort is küldött a lánynak.
- Szia Hagrid! Beszélhetnénk?
- Hát hogy a manóba ne. Kerülj beljebb. - invitálta be Liane-t, s nagy lapátkezével kis híján fejbevágta a lányt gesztikulálása közben. Liane viszont nagyon gyors volt, s még időben ki tudta kerülni a közeledő veszélyt.
- Agyar! Menj arrébb! - lögdöste le a kutyáját a kanapéról, majd töltött egy kis (BLACK) teát a lánynak. - Na ki vele! Mi nyomja a szívedet?
- Figyelj, Hagrid. Szerinted egy Griffendéles meg egy Mardekáros között lehet jó viszony? - kérdezte félénken a lány.
- Ugye nem az a Rod gyerek? Mindenki odáig van érte, de én mindig azt mondom, hogy nem a legjobb parti... Akinek ilyen családja van, nem lehet jó ember... Meg egyébként is Siriussal jársz! Ugye nem kavarsz a háta mögött, te lány? - kérdezte aggódva az óriás, s gyanakodva felhúzta vastag szemöldökét.
- Ugyanmár! Minek nézel engem? A világ minden kincséért sem cserélném le Siriust! Akinek mellesleg hasonló családja van mint Rockwoodnak.... - tette hozzá mosolyogva...
- Az tudod, hogy más... - motyogta zavartan a vadőr, s elment egy kis sütiért, hogy eltakarja arcának vörösbe forduló árnyalatát.
- Tudom... - bólogatott vigyorogva Liane. - Egyébként lány...
- Ki?
- Hát a Slytherines akiről beszéltem.
- Lánnyal csalod Siriust? - kérdezte döbbenten Hagrid.
- Dehogy csalom! - röhögött Liane. - Csak dumáltunk... Egész jó fej csajnak tűnik....
- Kicsoda?
- Anne.
- Anne Hunder? - kérdezte Hagrid, immár egyre fokozva döbbenetét.
- Igen.
- De hát az nem az a lány, aki...?
- De az.
- Akkor?
- Nem olyan mint ahogy megismertük. - rázta a fejét tiltakozásképpen Liane, miközben Hagrid egy tál sütit dugott az orra alá.
- Hol beszéltél vele? - kérdezte érdeklődve Hagrid.
- A trófeateremben. Ma délután.
- Minek járkálsz te a trófeateremben egy Slytherinessel?
- Nem önszántamból járkálok oda! - csattant fel Liane. - Ha ragaszkodnál a büntetőmunkámhoz, ide is járhatnék.
Hagrid elmosolyodott. Eszébe jutott, hogy a lány nincs oda a trófeapucolásért.
- Ne tereld a témát. - mosolygott - Mi volt?
- Semmi. Csak beszélgettünk. Valaki - vagy valami - bezárta az ajtót, és nem bírt kimenni. De teljesen normális volt.
- Hát nem tudom, te lány. Nagyon veszélyes dolog egy Slytherinessel kezdeni....
- De ő nem olyan, mint a többiek!
- Egy alomból van mind.... - mondta fejcsóválva Hagrid.
Liane feladta. Tudhatta volna, hogy mindenki így fog reagálni. Felállt, otthagyta Hagridot és elindult vissza a kastélyba. Vagy akárhova...
- Szia! - köszönt rá valaki a rengeteg felől. Anne volt az.

 

- Szia Anne! Elmegyünk beszélgetni? A rengetegnél van egy pad –kérdezte Liane.
- Én is ezt akartam kérdezni- vigyorgott Anne- Jó volt a büntetőmunka?
- Szerinted? –kérdezte kissé felháborodottan a lány- De utána lent voltam Hagridnál.
- Minek?
- Hát gondoltam beszélek vele, a Griffendéles- Mardekáros kapcsolatokról. Hogy szerinte miért olyan elítélendő.
- Lucius is letámadott -fintorgott Anne.
- Sziasztok! –jelent meg vidáman Liz mellettük.
- Szia, mi járatban? –mosolygott rá vissza Liane.
- Szia – mondta közönyösen Anne.
- Hát, gondoltam, hátha összefutok Laviniával. Mi is itt szoktunk ücsörögni.
- Akkor azt hiszem ezt a helyet kinevezhetnénk a Mardekár-Griffendél kapcsolati padjának –mondta mosolyogva Anne, eltökélve, hogy már csak azért is barátkozni fog a griffendélesekkel.
- Hmm, jó ötlet. És Liz, mi volt a gyengélkedőben? –mondta bujkáló mosollyal Liane.
- Hát –pirult el Liz belegondolva, hogy egy mardekáros is ül mellettük- semmi olyan.
- Miért, mi történhetett volna? –Kérdezte Anne.
- Mondjuk egy csók, igaz? –vigyorgott cinkosan Liane.
- Na azt gondoltam a hölgy arcszínéből is, de kivel?
- James –mondta ki a tőmondatot Liz és fülig pirult. Még jobban.
- Szia Lavinia! -köszönt Anne és Liz egyszerre a közeledő alaknak.
- Bemutatom, ez itt mostantól a Mardekár-Griffendél kapcsolati padja –mondta vigyorogva Anne.
- Miért, mióta barátkozol velük? Tudtommal bennem is csalódtál -fintorgott Lavinia, aki már odaért a társasághoz.
- A dolgok változnak -szögezte le Anne.

- Ennyire? - nézett rá gúnyosan Lavinia.
- Ennyire. Baj?
- Egy szóval sem mondtam... - rázta fejét a lány.
- Reméltem... Amúgy Sevid fennt duzzog. - mondta hidegen Anne, s leült Liane mellé a padra.
- Az az ő baja. - mondta halkan Lavinia, majd jelentőségteljesen Lizre nézett. - Beszélhetnénk?
A lány bólintott, majd elindultak az erdő egyik mélyebb pontja felé.
- Tessék. Erről beszéltem.... - mutatott a távozókra Anne. - Ki sem lehet rajtuk igazodni.
- Van ez így... - mondta halkan Liane. Kicsit furának érezte a helyzetet, hogy itt ül egy Slytherines mellett, és az élet nagy dolgairól fecsegnek a Tiltott Rengeteg közepén.
- De ha úgy vesszük mi is megváltoztunk. - mosolygott Anne.
- Igen. Pár hónappal ezelőtt simán megátkoztalak volna, ha öt méteren belül közelíted meg Siriust vagy engem! - röhögött Liane.
- Áh, úgyis elbántam volna veled... Te mégis csak egy Griffendéles vagy... - csípkelődött vidáman Anne, majd előhúzot valamit a zsebéből. - Kérsz? - kérdezte óvatosan, s egy zacskót nyújtott Liane felé.
- Mindeníző drazsé... Hmm, kösz, kihagyom... Ki tudja milyen mérget kevertél bele. - kacsintott a lány.
- Én? Semmilyet... - mondta ártatlan képpel Anne. - De Sevi ki tudja....
A két lány teljesen felszabadultan beszélgetett... Már nyoma sem volt a két ház közötti ellentétnek, és valahogy jobb is volt ez igy. Liane nem volt hozzászokva, hogy lányokkal is lehet ilyen jókat nevetni, Emilyt nagyon szerette, de ő legtöbbször épp haja hosszával, vagy körme ívével volt elfoglalva, nem igazán barátnője lelki, vagy nem lelki ügyeivel. Észre sem vették, hogy elszaladt az idő, csak amikor Liz és Lavinia visszajöttek az erdő mélyén folytatott beszélgetésükből jöttek rá, hogy több órán keresztül sikerült elvihorászniuk A Padon.
- Lassan mennünk kéne. Mindjárt kiengedik Jamest. - javasolta Liz, s összeszette cuccait a pad mellől.
- Tényleg. Azt nem kellene kihagynod! - kacsintott Liane, majd elindultak vissza a kastély felé.
- Ti nem jöttök? - fordult hátra Liz a Slytherinekhez.
- Szerintem nekünk még akad egy kis megbeszélnivalónk... - mondta komoran Anne.
- Egyetértek. Sok sikert! - szólt Lavinia Liznek, majd visszafordult és halkan elkezdett beszélgetni Annel.

 

- Na és mire ez a slytherin barátkozás? –kérdezte félmosollyal a száján Lizbeth.
- Hát, összetalálkoztam vele a trófea teremben.
- Már megint büntetőmunka? Elveszed a szerepem! Én járok mindig büntetőmunkára –mosolygott Liz.
- De már te sem vagy a régi, nem átkozol slytherineseket! -nevetett Liane.
- Persze, mivel útközben jóban lettünk velük, logikus –vágott töprengő arcot Liz.
- Tényleg, te mióta is barátkozol Laviniával?
- Hát talán egy hét óta, azután, miután... hát, bordó lett Amelia haja.
- Ja, akkor oda tűntél.. A gyengélkedőn? –kérdezte kerekre tágult szemmel.
- Aha, miért?
- Nem hinném, hogy Snape csak úgy hagyott volna barátkozni téged a kedvesével.
- Öhm, iiigen –jött zavarba Liz. Tudta hogy el kell mondania a lánynak a történteket, de nem merte. Lelkiismeret-furdalása volt az egészért.
- Ezek szerint miattad, kezdődnek barátságok a Slytherin és a Mardekár között, és miattad vannak belviszályok a Slytherinben.
- Öööh, lehet. De nem hinném hogy ilyen egyszerű -jött egyre jobban zavarba Liz. –Na jó, figyelj. Azt hiszem, el kell mondanom. Ha csak rajtam múlna, bekuporodnék egy sarokba és ott maradnék, legalább két hónapra. De nem rajtam múlik. Múlik az én lelkiismeret-furdalásomon, Snapen és Remuson. De most már elmondom, jobb, ha tőlem tudod meg. –Liz lehajtotta a fejét zavarában.
- Mi ennyire…
- Ígérd meg, hogy Siriusnak nem mondod el! Nem állna jól a monokli –mosolyodott el erőtlenül Liz, majd vett egy nagy levegőt és kimondta:
- Én raktam a veritaserumot James kancsójába.