- De szerencsére Sirius van olyan idi… vakmerő, hogy nem jut eszébe engem vádolni –mondta sötét félmosollyal az arcán Liz.
- A mostani 3-4 napban elgondolkodtam, hogy vajon te miért nem a Mardekárba kerültél…
- Talán.. Mert nem oda akartam.
- Miért, jó ház ez –mondta szokatlanul derűsen Lavinia.
- Nem –rázta meg a fejét – A lehető legtávolabb Jamestől -tette hozzá vigyorogva.
- Nagyon derűs vagy, mi történt?
- Áh, csak a dolgom miatt. –mondta sejtelmesen a sötét hajú lány.
- Ühüm. … Csak nem Snape-pel?
- Azért ne legyél indiszkrét –tért vissza szokásos unott arcához a lány.
- Jó. Mennyi idő telt el.. Mióta leültem.. Szerinted?
- Körülbelül 5 perc. Netán untatlak? –És végignézett Lizen vérfagyasztó pillantással.
- Nem. Csak nem tudom, mikor óhajtanak kitekeregni a Griffendélesek a gyengélkedőről.
- Jah értem.
- Visszatérve tegnapra, én miben segíthetek?
- Most még semmiben.
- Na, figy, egyszer, ígérem, a fenekemen maradok… muszáj bemennem! –vetett könyörgő pillantást a mardekárosra Liz.
- Miért tőlem kérsz engedélyt? – kérdezte az bujkáló mosollyal az arcán
- Nem tudom –Lassan feltápászkodott, majd megállt Lavinia előttm és tétován hintázott a lábán; végül elszánta magát.
- Ne. értem. Te nem ilyen vagy. Vagy én nem láttalak ilyennek soha?
- Milyennek?
- Hát. Nem tudom. Kedvesnek –mondta zavartan a lány.
- Ez igazán édes. Erről cseveghetnénk még, de neked most dolgod van –mondta vészjóslóan a lány.

Mire beért a kastélyba, számításai szerint 25-30perc telhetett el ahhoz képest, hogy a látogatók bementek a gyengélkedőbe.
Elérve a gyengélkedőt, az ajtón keresztül is hallotta, hogy barátai, (mert remélte, hogy azok lesznek) még bent vannak.
Benyitott.
- Bocs a késésért –mondta vidáman.
Lupin megelőzvén a kellemetlenségeket, vészjóslón ránézett Lizbethre és megkérdezte nyugodt hangon:
- Na jó volt az LLG büntetőmunka?
Szerencsére Liz rögtön értette a célzást, és nem mutatta az értetlenség jeleit, inkább a háláét.
- Egyszerűen csodás! De hanyagoljuk inkább –tette hozzá mosolyogva.
- Azt hittem, el se jössz meglátogatni –mondta tettetett szomorúsággal James, majd a változatosság kedvéért beletúrt a hajába.
- Miért, mióta fontos neked annyira az én jelenlétem? –mondta csipkelődve Liz, de mosolygott.

Liz távozása után Lavinia is jobbnak látta, ha bemegy a kastélyba. A végén még el találná csavarogni az egész napot; márpedig ma olvasni akart. Sokat, nagyon sokat –s csupa olyasmit, amit Severus a kezébe se venne. Ez volt a lány első tervezett önállósulási akciója.

Felérvén a KH-ba, egy pillanatra tökéletesen elbizonytalanodott; mikor meglátta kedvesét, egykedvűen a kanapén ücsörögve, az egyik fekete borítójú könyvét tartva ujjai közt, ő maga is legszívesebben lehuppant volna mellé. Ehelyett lassan elhaladt mellette; szeme hidegen végigsiklott a tűz melletti karosszéken turbékoló Malfoy-Hunder pároson. Anne érdeklődve figyelte a tétovázó lányt. Lucius is felnézett kedvese dekoltázsából.

- Házibalhé? –kérdezte unottan.

Lavinia megállt, és visszanézett a szőkeségre.

- Nem. –mondta határozottan, s már épp folytatta volna útját, mikor Severus higgadt mozdulattal behajtotta a könyv egyik sarkát, becsukta a kötetet, majd felállt a kanapéról, s karját összefonva maga előtt, számonkérően nézett a lányra.

- Vagy mégis? –vonta fel a szemöldökét Lucius gúnyosan.

- Nem. –jelentette ki határozottan Snape. –Menjünk ki. –intett fejével a KH ajtaja felé.

Lavinia érezte, mint omlik össze benne az a vékony gát, melynek felépítésével oly sokat szenvedett. Szó nélkül engedelmeskedett; azonnal elindult kifelé.

- Ki vele. Mi van Potterrel? –fordult ridegen Severus a lányhoz, amint maguk mögött tudták a zárt klubhelyiséget.

- Mi lenne? –állta a tekintetét hasonló hőfokon Lavinia.

- Tudod, miről beszélek. Megszántad. Emberségről beszéltél. És ma reggel olyan hideg voltál, mintha nem lennél önmagad.

- Már mért lettem volna hideg? –vonta fel a szemöldökét gúnyosan a lány.

- Az ilyesmit észreveszi az ember. Én észreveszem. Eddig odaadó voltál, szenvedélyes, ötletes… de ma reggel… megjátszod magad. Miért? –kérdezte szigorúan Snape.

- Honnan tudod, hogy nem azelőtt játszottam meg magam? –mosolyodott el Lav.

Severus hallgatott. Sötét szeme gyanakodva méregette kedvesét, majd a fiú lassan, nagyon lassan elhúzta a száját.

- Tudom. –felelte titokzatosan.

- Nem tehetek róla, hogy neked nem esett jól reggel. –vonta meg a vállát a lány közömbösen. –Visszamehetek?

- Nem. –szűkítette össze a szemeit Severus. –Rendben. Most azonnal lejössz velem a gyengélkedőbe.

Lavinia immár tágra nyílt szemekkel meredt szeretőjére.

- Nem teheted. –motyogta.

- Tudnom kell. –fintorgott Sev. –Talán jobb is tőle megtudnom.

- Nincs viszonyom Potterrel! –kiáltott rá ingerülten Lavinia.

- Mily meglepő. –lépett ki a KH ajtaján Lucius. Halványan mosolyogva végigmérte az egybegyűlteket, majd megjegyezte:

- Ha befejeztétek a felesleges ködösítést, akár le is jöhetnétek Anne edzésére. Ma civileket is engednek játszani.

- Én és a kviddics… –forgatta a szemeit Lavinia, de Snape higgadtan közbevágott: -Ne tereld el a témát.

- Márpedig én lemegyek. Jössz te is? –érdeklődött negédes hangon a lány, majd a kimászó Anne mellé lépve elindult felfelé a lépcsőn.

,,- Miért, mióta fontos neked annyira az én jelenlétem? –mondta csipkelődve Liz, de mosolygott.”

- Ó, én megmentőm. –vigyorodott el James. -Ezentúl követni foglak mindenhová, áldott a te lábad nyoma…

- Asszem elég lesz. –állította le nevetve a lány. –Egy köszönöm is megteszi. –tette hozzá vállvonogatva, miközben rettenetesen érezte magát.

- Na jóóó, mi megyünk is.- szabadkozott cinkos képpel Sirius, erőteljesen reménykedve Wirnision ügyességében –rohadtul unta már, hogy barátja reménytelenül csapja a szelet Lilynek.

- Nem kell… -mosolygott zavartan Liz, de Liane közbeszólt: -Nagggyon sok leckénk van. Igaz, Siri? –kacsintott barátjára.

- És különben is, reggel nem igazítottam meg a lepedőm. –bólogatott barátja komoly arccal. –Azt hiszem, muszáj megtennem. Anélkül nem tudok csak úgy itt állni és csevegni. Segítesz, Liane?

- Hát persze, tudom, hogy egyedül nem megy. –felelte kacagva a lány, és karon fogva kedvesét, megcélozta az ajtót.

- Mi is megyünk. Sétálunk egyet a parkban, tegnap úgyis megzavartak. –simított végig Remus barátnője karján.

- Hát ez tök jó. –jelentette ki James. –Itt hagytok az enyészetnek.

- Majd az enyészet vigyáz rád. –szólt vissza az ajtóból nevetve Sirius.

- Jó enyészet lennél, igaz, Liz? –vigyorgott a távozóban lévő Adelin, nem is sejtve, hogy a lány valóban ,,hasonló” szerepre vágyik.

- Bocsi, James, nem tudtam, hogy mindenki elmenekül, ha én bejövök. –mondta szomorkásan Lizbeth.

- Annyi baj legyen! Úgyse bírtam azt a beképzelt majmot! –tréfálkozott a fiú, próbálva –sikeresen- megmenteni a helyzetet.

- HÉ!!! –hallották hirtelen az érintett hangját a folyosóról.

- Hupsz… -vonta fel a szemöldökét Liz. –Meghallotta… -mosolygott Jamesre, mire az színpadias félelemmel összehúzta magát.

- MIT KERESEL TE ITT?!

- Nem hozzád jöttem, Black. –mondta egy hűvös hang.

- Teeee…. –egy csapódás hallatszott, mintha a falnak taszítottak volna valakit. James kíváncsian felpattant, és elindult az ajtó irányába. Lizbeth, jobb ötlet híján, követte.

- Nahát-nahát, jöttél meglátogatni, Pipogyi? Igazán rendes tőled. –suttogta vésztjóslóan derűsen a fiú.

- Ja, főleg azok után, hogy miatta kerültél ide. –tette hozzá kenetteljesen Sirius, és még egyszer falhoz kente az amúgy is odalapult mardekárost.

- Beszélnünk kell, Potter. És felteszem, nincs szükséged tolmácsra. –sziszegte Snape, és undorodva megpróbálta lesöpörni magáról Black kezét –vajmi kevés sikerrel. Továbbra is fogoly volt, s Tenertől elkezdve egészen a Lupinba csimpaszkodó nőszemélyig mindenki gyűlölködve figyelte minden mozdulatát.

- De van. Sajnos nem értem a férgek nyelvét. –jelentette ki hűvösen James, majd a nyomaték kedvéért sajnálkozóan hozzátette: -Sőt még párszaszájú sem vagyok.

- Mért kéne, hogy engem ez érdekeljen? –vonta fel a szemöldökét a slytherin, figyelmen kívül hagyva az enyhén burkolt sértést. –Beszélnünk KELL, és nem az öntelt barátaid előtt.

- Márpedig az öntelt barátai nem fogják őt itthagyni. –nyilatkoztatta ki Sirius, és még erősebben markolta a fiú mellkasán a talárt.

- Szóval, miről van szó? –duruzsolta egyre közelebbről James. –Megint meg akarsz mérgezni? Tudom, hogy te voltál. Akkor is, ha nem voltál ott. Akkor is, ha más adta be. Még akkor is, ha nem te voltál. Mindenképpen te voltál, iskola méregkeverője! –az utolsó szavakat egyre erősödő dühvel ejtette ki a száján.

- És milyen remek tisztség… -mosolyodott el gúnyosan Severus. –Tehát félsz egyedül maradni velem, igaz? Hogyne, hisz meg is mondtad tegnap…

- Nem félek! –kiabálta dühösen James. –Rendben, nyomás befelé. –morogta, és a gyengélkedő ajtajára meredt. –Engedd el, Sirius. Pomfrey közelében nem merne megkockáztatni semmilyen aljas húzást.

Barátja arrafelé lökte Snape-et, hogy csak úgy nyekkent; az nem esett el, de nehezen tartotta meg az egyensúlyát, főleg, mivel kis híján eggyé vált az ajtófélfával. Bosszúsan megdörzsölte a nyakát, ott, ahol a griffendéles szintén erősen megszorongatta nemrég, majd sebes léptekkel bement a helyiségbe. James elgondolkodva követte.

- Várjatok meg. –szólt hátra még társainak. Azok zavarodottan, vállvonogatva néztek egymásra.

- Megint kezdődik. –sóhajtotta Liane rezignáltan.

- Folytatódik. –javította ki Remus fejcsóválva.

Liz nem kommentálta az eseményeket; neki elég volt az az egy figyelmeztető pillantás, amit Severus küldött felé. Aggódva nézett maga elé, s egyszeriben rájött: bár Lavinia hajlandónak látszik megőrizni az ő kis titkát, ez korántsincs így Snape-pel.

Odabent Severus merev mozgással leült egy szabad ágyra, és egy fintorral jelezte Potternek, hogy tegyen ő is így egy minél messzebb lévőn. James letelepedett arra, amiben az éjszakát is töltötte.

- Mit tettél Laviniával? –hallatszott kisvártatva a hűvös kérdés.

James arcáról meglepetésében eltűnt a pökhendi kifejezés.

- Mi az, hogy mit tettem? –vágta rá csodálkozva.

- Imperius? Zavart keltő bájital… vagy talán… valami erősebb szer? –sorolta Severus számonkérően.

- Imperius? Hmm… Nem tudom, hogy mit csináltam vele, de ha neked ez ekkora csapást jelent, megpróbálkozom vele –mondta a másik elgondolkodva, majd kis idő múlva hozzátette –Miért, mi baja?
- Ne játszd meg a nagymenőt, Potter -sziszegte a fülébe ingerülten Snape -Van még a ládámban elég bájital. Hidd el, hogy nem a Veritaserum a legrosszabb. - villogott vészjóslóan a szeme.
A griffendélesek kint ácsorogtak és hallgatóztak; a lányoknak komoly erőfeszítésbe tellett, hogy visszatartsák Siriust az ajtó betörésétől.
- De vannak remek bűbájaim is, ki vele, mit tettél vele? – Snape lassan előhúzta a pálcáját.
- Ha nem tűnt volna fel, végig a gyengélkedőn voltam, lágyagyú –majd James is előkészítette z övét.
- Kíváncsi vagy a Cruciatus átkomra?
Ezt már Lizbeth és a lelkiismeret-furdalása sem bírta tovább (Sirius kénytelen volt, hisz többen lefogták)
- Elég lesz, Snape! Világosan megmondta, hogy semmit nem csinált! – Majd vészjóslóan egy „ne-merészeld!” pillantást vetett Severusra.
- Miért, mit teszel?
- Hidd el, az én Cruciatus átkom is elég fejlett. Sőt tudok még mást is valakivel –mondta Liz egy anyatigris ingerültségével.

A fiúnak egy pillanatra kerekre tágult a szeme, majd arcát eltorzította a düh. Ha a jelzést teljes értékűen számításba vette, ezek szerint a lány csinált valamit Laviniával.
Most nem volt itt az ideje és a megfelelő helye a párbajnak. Snape kétségbeesetten kutatott egy megfelelő válasz vagy bármi más cselekvés után, de úgy döntött, hogy ezt majd később megteszi. Ezért csak dühösen fújtatott egyet, és kiviharzott a gyengélkedőből.
- Ez mi volt? –kérdezte döbbenten James, aki már egy ideje némán nézte a két párbajozó egyént.
- Ne akard tudni - mondta fáradtan Liz, és leült James mellé az ágyra.
Ezt hallva a többiek úgy döntöttek, hogy hagyják most a két csatázót; bár szívesen bementek volna, de inkább felmennek megigazítani a lepedőt és tanulni.

Adelina már vagy az ötödik pergament gyűrte össze, amire eredetileg a házi feladatát kellett volna megírnia.
- Kicsim, ne segítsek inkább? – ült közelebb hozzá Remus.
- Nem… köszönöm… friss levegőre vágyom… elmegyek sétálni. – mondta a másik, és felállt az asztaltól.
- Szeretnéd, ha elkísérnélek? – kérdezte a fiú.
- Nem, inkább most megkeresem a nővérem. De remélem nem haragszol. – mondta, mikor meglátta barátja csalódott arcát.
- Nem, dehogy. Menj csak. Érezd jól magad. De kérlek, siess vissza. Jobban szeretem, ha mellettem vagy.
- Rendben. – szólt Adelina, és adott egy puszit kedvesének.

Nővérét a parkban találta. Egy padon ült, és olvasott. Adelina odament hozzá.
- Helló, van egy kis időd?
- Szia! Persze, ülj csak le. – válaszolta Amelia. –Hogy vagy? Minden jól alakul Remussal?
- Igen, azt hiszem. Egy kicsit csalódott volt, hogy nélküle jöttem le ide… - szólt elgondolkodva Adelina.
- És Veled mi van? Mesélhetnél nekem egy kicsit, milyen volt a másik suliban? Pasiddal mi van?
- Hé, csak ne kíváncsiskodj annyira. Na jó, ha tényleg érdekel, akkor mesélek egy kicsit.

- Tegnap írt egy levelet......jól van, csak hiányzok neki... őszintén szólva ő is nekem -mondta ártatlan fejjel Amelia.
- Tegnap nekem nem úgy tűnt -mondta húga vigyorogva.
- Jó van no... nem volt csúnya gyerek.
- Eszembe jutott,hogy nemsokára szülinapod lesz... két ajándékot is kapsz... de nem lövöm le a poént -mondta sejtelmesen Amelia, és a könyvbe temette nevetős arcát.
- Na szép -mondta Adelina, de tudta, hogy testvére biztos nem valami átlagos ajándékot szándékozik adni neki.
- És találtál már új barátnőt? -kérdezte Adelina.
- Nem, még nem -sóhajtott Amelia -Bár még csak nemrég érkeztem… hamarosan csak lesz.
-Hát persze, hogy lesz - nyugtatta nővérét Adelina -Ha lány nem is, fiú biztos, hogy lesz –kacsintott.
-Na mesélj Lupinném! Baltáztál-e már? -kérdezte Amelia olyan széles vigyorral, hogy arca most kimondottan hasonlított egy békáéra...