|
16. James kivallatása
2006.03.04. 00:44
- Mit szólsz hozzá, Liz? Te jössz? - kérdezte vigyorogva Sirius, amikor Liz belépett a klubhelységbe. A lány zavartan ránézett, próbálta visszafogni utálatát a fiú iránt, hisz erre kérték a többiek.
- Na? - kérdezte sürgetve Emily. Liz hűvösen rájuk nézett, majd szó nélkül elindult felfelé a hálóterembe.
- Akkor nem kell válaszolni... - vonta meg a vállát Liane, majd hátat fordított. Liz a lépcső aljában hirtelen megtorpant, s egy furcsa ötlettől vezérelve csak ennyit kérdezett:
- James?
- Köszi, mi is jól vagyunk. - vigyorgott Sirius.
- James? - kérdezte még egyszer a lány.
- Szerintem az előcsarnokban fűzi Lilyt. - kacsintott Remus. Liz arcán hirtelen átfutott az ijedtség, s felfutott a szobájába.
- Itt kell lennie... Itt kell lennie valahol... - motyogta az orra alá a lány, miközben a szekrényében durkált. Hirtelen megakadt a keze egy kicsi fiolán. - Megvan! - kiáltott fel diadalittasan a lány, s a magasba emelte a kis üveget.
- Mi van meg? - kérdezte érdeklődve Liane, aki épp belépett az ajtón.
- Semmi. Nem fontos. - szólt közömbösen a lány, majd kisietett az ajtón.
- Ahhoz képest eléggé örültél neki... - kiabált utána Liane, de Liz már rég nem hallotta.
- Na, Lily! Gondold már meg! - James egyik kezével a falat támasztotta lent az előcsarnokban, másikkal, pedig egy vörös rózsát tartott a kezében, s Lilyhez beszélt a tőle telhető legvadítóbb mosolyával.
Lizbeth óvatosan a zsebébe csúsztatta az üvegcsét, s elhomályosodó tekintettel meredt az abszurd jelenetre. James ismét remekelt. Minden tökéletes volt, leszámítva az öntelt mosolyt a fiú arcán –mely egyébként nem kevésbé volt izgató, mint testtartása s a kezében lévő virág.
Liz halkan várakozott; kis idő múlva rájött, hogy neki itt nem terem babér -s lassan James is rájött ugyanerre Lilyvel kapcsolatban. A lány ugyanis hevesen ingatta a fejét, s arcán gúnyos fintorok és felháborodott kifejezések váltogatták egymást. –Ostoba liba. –gondolta elkeseredetten Liz. –Miért nem jó neki az, ami bárki mást elképzelhetetlenül boldoggá tenne?!
Várt még pár percet, majd eloldalgott. Aznap este kétségek között, csüggedten aludt el. Álmában Snape gúnyos mosollyal nyújtott felé egy fiolát, melyen halálfej díszelgett, s kezével elegánsan James felé intett. Ezután Lavinia hideg arckifejezése következett, mely hirtelen megtelt azzal a szeretettel és gyengédséggel, melynek óvatosan titkolt árnyékával a Wotton lány kedvesére nézett a gyengélkedőn. James pedig ott feküdt immár a hideg kőpadlón, s teste heves rángatózásokban fetrengett. Liz kétségbeesetten meredt a kezében lévő üres üvegre, amiről eltűnt a halálfej, s helyette egy vörös rózsa finoman ráfestett képe tűnt föl. Zavartan elhajította a fiolát; Lily Evans lépkedett feléje, rezzenéstelen, hideg arccal, majd megállt előtte, s azt suttogta: -Áruló. Én is szeretem.
Hatalmas sóhaj szakadt fel Lizbeth mellkasából, mikor felébredt. Kusza gondolatai majdnem csapdába csalták: már-már kezdte azt hinni, tényleg megmérgezte James-t. S ebben a pillanatban tudta: meg is fogja tenni.
Hamarosan már reggelinél ült, zsebében a fenyegető kisugárzású üvegcsével, fejében a lelkiismeret-furdalás tétova hangjaival. Felnézve látta, hogy Pipogyusz (hívhatja-e még mindig így?) és Lavinia vésztjóslóan számonkérő arccal merednek rá asztaluk magányos végéből; majd elfordították tekintetüket, s egymással kezdtek súgdolózni.
Mikor a feltűnően izgága James elhajolt, s Siriust kezdte el kenyérdarabokkal dobálni, Liz döntött. Egyetlen gyors mozdulattal a fiú csészéje fölé hajolt, s a finoman gőzölgő tea nemsokára új vegyülettel lett gazdagabb.
Severus elmosolyodott a Slytherin-asztalnál. Lavinia is felpillantott, s tekintete elismerővé vált. Mikor a Potter fiú visszafordult reggelijéhez, s néhány falat után jól meghúzta a csészét, a Wotton lány alig észrevehetően bólintott. Mindkét mardekáros felemelkedett helyéről, és sebes léptekkel elindult a Griffendél-bagázs felé.
Odaérve Severus, arcán ábrándos kifejezéssel Liane mögé állt. Pálcáját a lány torkának szegezte, de szemei a Black-triót fürkészték. –Kifele, Potter. –suttogta fenyegetően. –Mondtam, hogy még megbánjátok. –sziszegte a lány fülébe, és jelezvén az előzmények mibenlétét, ujjaival gúnyosan eltárt egy tincset Liane füle mögé. Black és Potter azonnal felpattant; kis késéssel Lupin is.
- Kifelé. –suttogta vésztjósló hangon Lavinia is, és megindult az ajtó felé. –Előttem, Tener. –susogta Snape, és felráncigálta a lányt a székről, pálcájával egy pillanatra megérintve annak hátát.
A többiek nem tehettek mást; ha megátkozzák Snape-et, Lavinia megátkozza az egyelőre még ártalmatlan Liane-t. Egyre több griffendéles szedelőzködött fel a padokról, és szegődött a vicsorgó Sirius és a bosszúszomjas arcú James mellé. Jónéhány mardekáros is kíváncsi volt a készülődő műsorra; így lassan, észrevétlenül a diákok elkezdtek kiszivárogni a teremből, a legkisebb feltűnést sem keltve.
Odakint, az udvaron aztán a Lavinia-Severus páros szembefordult az ellenséges trióval. Liane-t visszalökték az övéi közé, s maguk is nemsokára Anne és Lucius kettősével bővültek. Remus, belátva, hogy nem tehet mást, szintén James-ék mellé lépett.
- Félsz, Potter? –hangzott az első kérdés Snape szájából.
A kíváncsiskodók csapata kiegészült a nyugodt arckifejezésű Lizzel.
- Ugyan már, Pipogyi! Akkor se félnék tőled, ha… hát, mondjuk akkor félnék tőled, ha csak mi ketten párbajoznánk, de ilyesmi nemigen fordul elő. –James zavartan elhallgatott.
Severus szája gúnyos mosolyra húzódott.
- Mióta loholsz Evans után? Egy éve? Kettő? –érdeklődött csúfondárosan Lavinia kedvese mellől.
- Három. –hangzott a keserű válasz.
- Nem kínos, hogy az édes barátocskádnak már van nője, te pedig itt dobálózol a kenyérdarabokkal és játszod a gyereket? –mosolygott kajánul Lucius.
Liz is a csapat után sietett a parkba. Nagyon félt. Nem akarta megtenni. De mégis. Tétován odaállt a Griffendél és a Mardekár közé, nem tudta, most hol a helye.
Hallgatta, ahogy a két mardekáros pár kérdéseket tesz fel.
-Nem kínos, hogy az édes barátocskádnak már van nője, te pedig itt dobálózol a kenyérdarabokkal és játszod a gyereket? –mosolygott kajánul Lucius.
-De, de mit van mit tenni, ha Lily-nek nem kellek -mondta keserűen James.
- Miért, más nem is tetszik? –vonta fel a szemöldökét Anne.
- De igen. Van még valaki…
Lizből épp bukott volna már ki a kérdés, hogy ki?!?, amikor Liane és Sirius együttes erővel befogták James száját és igyekeztek elrángatni a helyszínről.
Mozdultak a pálcák, s hamarosan a griffendéles barátok eléggé el voltak foglalva ahhoz, hogy ne érjenek rá az őszinteségi rohamot kapott James-szel törődni. - Ki? -kérdezte higgadtan Lavinia; előzetesen sokat vitatkoztak ezen a kérdésen: Severus váltig azon a véleményen volt, ne adják meg Wirnisionnak azt a jutalmat, hogy Potter iránta való szimpátiáját kikényszerítik. Mint oly sokszor, Lavinia ezúttal is elővette legmeggyőzőbb fogásait...
- Lizbeth. Ő legalább kedves velem. És úgy hasonlít Rá. –sóhajtotta James. Láthatóan már nem volt tudatában a kontextus lényegének.
Liz kifújta az eddig benn tartott levegőt. Lavinia észrevétlenül ráhunyorított, valamiféle biztató gesztusként.
- Nincsenek kisebbrendűségi komplexusaid, Potter? –vágott közbe unottan Lucius. –Úgy tűnik, túl sokat törődsz Sev utálatával. Talán mert el akarod terelni a figyelmed valamiről? –érdeklődött csúfondárosan.
- Hogy van az az igézés... Ilyen nincs.... múltkor még tudtam... - hisztizett Liane, pálcáját mindvégig előre szegezve...
- Mivan? - vetette oda neki SIrius.
- Meg kell akadályoznunk, hogy kimondja.... - motyogta kétségbeesetten Siriusnak.
- Lizbeth. Ő legalább kedves velem. És úgy hasonlít Rá.- hangzottak James szavai a másik irányból.
- Késő.... - morogta Sirius, s szemmel láthatólag semmit nem tudott kezdeni a helyzettel. - Silencio?
- Az nem működik a Veritaserumnál... - rázta a fejét Liane.
- Nincsenek kisebbrendűségi komplexusaid, Potter? – Kérdezte gúnyosan Lucius a másik tábor közepéről. – Úgy tűnik, túl sokat törődsz Sev utálatával. Talán mert el akarod terelni a figyelmed valamiről?
- Hát az az igazság... - kezdett bele James, de ekkor felhangzott Liane kiáltása:
- Mimble Wimbe! - kiáltotta a lány, pálcáját mindvégig Jamesre tartva, s a fiú a mondat közepén hirtelen elhallgatott. - Ezaz! - suttogta diadalittasan a lány, s ökölbe szorított kezét a magasba emelte.
- Menjünk innen... - húzta barátját a kastély felé Sirius.
A mardekáros sereg vadul utánuk lódult, s még a kapu előtt be is érték őket. Lucius a maga kedvenc lebegtető bűbájával egy pillanat alatt közelebb húzta Pottert, miközben barátait a lendület már besodorta az ajtón. Lavinia odaugrott, és egy anyatigris elszántságával rávetette magát szegény nyílászáróra: az nemsokára már többrendbeli záróbűbáj átka alatt nyögött.
- Mi is az igazság? –vonta fel a szemöldökét Snape, és kétszer egymás után elmormolta a fiúra a Finitét. Határozottan érdekelte a téma…
Az ottragadt griffendélesek sajnálatos módon a gyávább fajtából valók voltak… Peter tétován ácsorgott egyik lábáról a másikra, a többiek pedig egyszerűen csak érdeklődő arccal figyelték az eseményeket.
- Hogy aggódtam is emiatt, hogy Lil esetleg megrémül, vagy valami, mert határozottan nem vagyok kis darab –dünnyögte James álmosan. –De hát állítólag az jó, nem?
Lucius rosszkedvűen elhúzta a száját, Severus pedig majdnem elvicsorodott mérgében. Lavinia szeme ellenben érdeklődően felcsillant; majd kisvártatva megnyugodott, és elégedett arckifejezéssel kedvesére nézett. Időnként azonban elgondolkozó pillantásokat vetett Potterre, s arcán cinkos mosoly jelent meg.
Liz meghökkent emiatt. Bár ahogy látta, a többi Griffendéles is fellélegzett. Azért ez mégis csak egy inkább Pottert dicsérő, bár kínos mondat volt. Mástól tartottak.
- És még, mitől rettegsz, Potti? –hangzott Sev gúnyos hangja, látva a megkönnyebbült arcokat.
- Hát ha többé nem leszek fontos senkinek és… -kezdett bele James.
- Ez nektek tényleg jó? Hagyjátok már abba! – ordított bele elnyomva James hangját Liz.
- Winnision, ne rontsd el a szórakozást –mondta Lucius hűvösen.
- Tehát?
- Mi tehát? - kezdett szűnni a szérum hatása.
- James, maradj csöndbe, gyere velem -mondta könnyezve Liz és megragadta James karját és a másik irányba húzta a fiút.
- Reduco –majd a taroló bűbájjal utat törve el indultak a mardekárosok között.
Lizbeth James kezébe nyomott egy fiolát.
- Idd meg! –majd a fiú engedelmesen felhajtotta.
- Muszáj volt elrontanod az örömünket, igazán nagy csalódás volt! –mondta gúnyosan Severus.
- Hogy.. hogy lehettek.. ennyire.. ennyire. -majd a lány Pottert ott hagyva elrohant a Tiltott Rengeteg felé.
- Ennyire mik? –kérdezte ártatlan arccal Snape Luciustól, majd arcán ördögi vigyor terült szét. –Ó istenem… ez annyira jólesett… de annnnyira… -suttogta kéjesen, és lehunyta a szemét.
- Azért el ne élvezz, haver. –mosolygott gúnyosan Malfoy. Severus fintorogva ránézett, és a meg nem értett művész arckifejezésével válaszolt: -Te ezt nem értheted.
- De nem ám. –karolta át Luc vidáman barátnőjét. –Menjünk, vége a műsornak. –sóhajtotta, majd Anne-vel karöltve elindultak a kapu felé.
- Megátkozhatnánk Pottert. –suttogta Severus az ott maradt Laviniának, és pillantása a még mindig kába James-re esett nem messze a zárt ajtótól, amit most épp Luciusék feszegettek.
- Ne. –suttogta rejtelmesen a lány. Szemében furcsa láng gyúlt; Snape kétkedve nézte. Potter eközben utat talált a már kinyitott ajtó felé.
- Nem hiszem el, hogy ennyire megindított a dumája. –sziszegte végül is Sev meglepetten.
- Emberi volt. –dünnyögte a lány remegő hanggal. –Emberi…
- Miért, én mi vagyok, hippogriff? –kérdezte gúnyosan Snape.
- Kígyó. –suttogta a lány, csodálkozva saját felfedezésén. –Ravasz kígyó. –ezzel fogta magát, s a Rengeteg felé hisztérikusan botladozó Lizbeth felé indult.
Severus döbbenten bámult utána. Úgy érezte, a Veritaserum hatásával együtt barátnőjét is elvesztette –legalábbis egy időre.
- James! - rohant barátjához Liane, amikor az belépett az ajtón. - Jól vagy?
- Asszem.... - motyogta halványan a fiú. - Ez gáz...
- Az, haver. - veregette meg a vállát Sirius.
- De ki adta a szérumot? - kérdezte Remus, miközben a többiekkel elindultak a klubhelység felé.
- Biztos Pipogyi. - erősködött Peter.
- Ugyanmár. Pipogyi nem lehetett... - rázta a fejét Liane.
- Igaz, ő végig a Mardekárosok között ült. - bólogatott Remus.
- Akkor?
- Akkor valaki közülünk. - mondta Liane, és zavartan körbenézett a társaságon. A többiek is így tettek, gyanakodva nézegették egymást, találgatva, ki lehetett az elkövető.
- Ez így semmire nem vezet... - szólalt meg Liane hosszú csend után, majd elindult a hálókörlet felé. - Bárki lehetett közülünk.
- James nem... - vigyorgott Sirius, majd leült a kanapéra.
- De mégis hogy kerültél ki? - kérdezte Remus, majd hosszasan hátrafordult, hogy megnézze a távozó Adelinát.
- Liz segített ki. - motyogta a fiú.
- Én mondtam, hogy rendes lány az a Liz... - szólt vállat vonva Peter.
- Winnision! Várj! –szólongatta az egyre sebesebb léptekkel haladó Lavinia a hüppögő lányt. Már az erdő sűrűjében jártak.
- MIVAN?! –fordult az vissza hirtelen.
- Öhm… -a slytherin arcára egy pillanatra visszatért a gonosz arckifejezés; megrázta a fejét, majd zavartan, tarkóját masszírozva megjegyezte:
- Nem egészen úgy sült el, ahogy gondoltuk.
- Ó, bocsáss meg, hogy elrontottam a mulatságotokat. –morogta keserűen Liz.
- Nem, nem… -Lavinia kissé megszédült, és le kellett ülnie az egyik fa tövébe. –Én kérek bocsánatot. Kényszerítettelek, hogy bántsd, akit szeretsz. Azt hiszem…- sóhajtotta szomorúan. –túlságosan is felvettem Severus egyéniségét.
- Mi? –vonta fel a szemöldökét gyanakodva Liz, és leereszkedett a riasztóan sápadt lány mellé.
- Szeretem… és ez nálam.. az öröklött génjeim miatt… azt jelenti, hogy felveszem egyes tulajdonságait. A hangulatait, az érzéseit… -suttogta csüggedten Lavinia. Most, itteni pályafutása óta először, igencsak sebezhetőnek tűnt.
- Akkor te is jól elvagy. –fújtatott Liz együttérzése jeléül. –De te legalább megkaptad, akit szeretsz. –tette hozzá keserűen.
- De milyen áron… Önmagam árán. –mondta komoran Lavinia.
Liz vállat vont; boldogan lett volna Lav helyében, ha James szerette volna őt, őt, és senki mást.
- Segítsünk egymásnak. –susogta Lavinia. Úgy látszott, rosszul van, s szinte küszködik a szavakkal, hogy kimondhassa őket. Mintha az Imperius hatása alól próbálna szabadulni.
- Hogyan? –kérdezte Lizbeth gyanakodva. Még nem felejtette el a lány gúnyos, érzéketlen mosolyait.
- Te támogatod az én igazi önmagamat… Én pedig… segítek megszerezni Pottert. –nyögte Lavinia megrendülten, mintha a saját végrendeletét írná alá. –Istenem… szeretem. –suttogta kétségbeesetten, és kezébe temette az arcát. –Szeretem Severust, de… -hangja elcsuklott, s a két lány alakja némaságba burkolózott.
10 perc után a Lizbeth kíváncsisága felülkerekedett a lányon.
- Nem értem, mi de? –Kérdezte, immáron elaltatott gyanakvással.
- Hát tudod, ha tehetném talán, talán –lehelte elcsukló hangon
- Jézusom, most rögtön visszamegyünk a gyengélkedőre!
- Nem, nem ne.., csak, csak várj –pihegte a fekete hajú lány.
- Jó hagyjuk.
Ismét egy 10 perces kínos csöng következett.
- Öhm, mi vagy te? –kérdezte feszengve, fojtott hangon Liz.
- Nem jöttél rá eddig? -kérdezte felderülve Lavinia.
- De azt hiszem. Inkább. Hogy segítsek? És te hogy segítesz nekem?
- Én? Slytherin vagyok! Mesterkedéssel! Tanácsokkal, felbujtással, uszítással, csellel, trükkel, hazugsággal, pletykákkal, viszályszítással, helyzetteremtéssel. Annyi mód van!
- De azért... Nem akarod azt aa... Lilyt megölni, ugye?
- Nem –mondta sötét vigyorral az arcán. -Csak ő védte meg eddig az én Severusomat-
Majd látva Liz zavarát hozzátette: -Ne aggódj, nem foglak megverni azért, mert bántottad őt! –mondta mosolyogva.
- Nem aggódom, elbánok veled -mondta csipkelődve Liz, és feltápászkodott.
- Ideje bemenni! –tette hozzá.
Adelina a hátán érezte Remus tekintetét, hirtelen megfordult. Ekkor meglátta a falfehér arcú Jamest.
-Mi történt? – kérdezte, mikor odaért a társasághoz.
-Valaki megmérgezte Jamest. – szólt Sirius.
-Pontosabban Veritaserumot csempésztek az italába. – válaszolt Lupin, aztán a többiekhez fordult:
-Vigyük fel a gyengélkedőre, jobb, ha kipiheni magát.
-Nem, Remus, jól vagyok. – szólt James, de aztán rájött, hogy nem kell hősködnie a barátai előtt. Hagyta, hogy Sirius és Remus a vállukra vegyék, és felkísérjék a gyengélkedőre.
-Nem is sejtitek, hogy ki tette? – fordult Adelina Liane-hoz.
-Nem, de gyanítjuk, hogy egy Griffendéles. – szólt Liane komoran. – Gyere, menjünk mi is.
A gyengélkedőn aztán Madam Pomfrey megkérdezte:
-Mi történt vele?
-Rosszul lett, talán valami megfeküdte a gyomrát. – próbált valami okosat válaszolni Remus James súlya alatt.
-Tegyétek le az ágyra, rögtön megvizsgálom.
-Köszönöm. – motyogta James, ahogy barátai az ágyra fektették.
-És lehetőleg hagyjatok egy kis helyet a barátotok ágya mellett, hogy meg tudjam vizsgálni – Tette hozzá egy kicsit emeltebb hangon a javasasszony.
Madam Pomfrey odalépett James ágya mellé.
-Magas láza van. – állapította meg, és a gyógyszeres szekrényhez lépett.
-Tessék, idd meg ezt, leviszi a lázad, és elalszol tőle. – és a kezébe nyomott egy átlátszó anyaggal teli üveget.
James egy hajtásra kiitta az üveget, és máris kezdett visszatérni arca normális színe.
-Nemsokára elalszik. – fordult a többiekhez a javasasszony. – Jobb lenne, ha magára hagynátok. Reggel meglátogathatjátok.
-Jobbulást, James – szóltak aggódó arccal a barátai és elindultak kifelé az ajtón.
Csendben tették meg az utat a portrélyukig. Mindannyiuknak rossz volt ilyen állapotban látniuk barátjukat, és még mindig nem tudták, hogy vajon ki tette ezt vele. Bent a KH-ban vidámabb volt a hangulat: a diákok kihasználták a tanítás előtti utolsó napot.
-Siriussal inkább felmegyünk a HK-be, ha nem gond – szólt Liane a többiekhez fordulva.
-Rendben, majd vacsoránál találkozunk. – szólt Féregfark és beállt köpkövezni néhány harmadéves közé.
-Én pedig hajatmosok, még mindig bordó hajam. – nyafogta Adelina.
-Várj. – szólt Remus. –Adelina, nincs kedved eljönni velem a könyvtárba?
-Csak nem tanulni akarsz? – kérdezte mosolyogva a lány.
-Nem igazán. Inkább beszélgetni… veled! – válaszolta Lupin. – Persze, ha nincs kedved…
-Dehogynem. Csak légyszi, ne a könyvtárban. – kérte Adelina.
-Akkor séta kint a tónál? – nézett a lányra Remus és átölelte.
-Rendben. Jó ötlet. – mosolygott Adelina és ő is átölelte a fiút.
Név : Amelia Sparks
Kor : 16 év
Osztály : 6.
Ház : Mardekár
Pálca : 9 és fél hüvelyk,rózsafa,egysz*rvú szőre
Kedvenc / utált tantárgy : SVK / mágiatörténet
Kedvenc / utált tanár : nincs / Binns professzor
Külső : Magas, átlagos testalkat, hosszú fekete haj, világosbarna szemek, feltűnő ruhákat kedveli(főleg feketét)
Belső : Igaz, csendes, de egy fiút soha sem utasít visszaXD,agyafúrt.
Család : félvér, anyja mugli, apja varázsló, van egy üzletük az Abszol Úton, nem gazdagok, de jól élnek. Van egy huga.
Szerelem : Barátja a Durmstrangba jár, egy fekete-szőke hajú, zűrös rockbanda gitáros-énekeseXD
Barát : Huga Adelina, és reméli, nemsokára talál még új bajtársakat:)
Tagja a ház kviddics csapatának? (Ha igen, posztja?) : nem
Hobbi : fiúkXD
Egyéb: Darkos a stílusa. Titkon tetszik neki Sirius:D:D
Felvett tárgyak : jóslástan, rúnaismeret.
Mikor Adelina és Remus kiértek a tóhoz, Adelina megpillantotta Ameliát, akinek éppen egy mardekáros, végzős fiú csapta a szelet.
-Mindjárt jövök, várj meg itt!!! -mondta Adelina Remusnak.
-Khööhööm. -jelzett Adelina.
-Ó, na végre találkozunk -szólt vidáman Amelia, és elhesegette a fiút, aki csalódottan elkullogott.
Amelia a hátuk mögé pillantott, és meglátta Remust, aki egy fának dőlve figyelte őket.
-Hugicám bepasizott, és nekem nem is szól…..-mondta Amelia csípőre tett kézzel.
-Nyugi, még csak most kezdődik…remélem sikerül….tudod Ő az, akiről már meséltem neked..
-Csak nem az, aki Siriusnak az egyik barátja?? -kérdezte kipirosodott arccal Amelia.
-De igen, ő az..
-Figyelj -szólt közbe Amelia -nyugodtan menj csak vissza a barátodhoz….nekem még van egy kis dolgom…holnap találkozunk…szia!!
Amelia sebes léptekkel elindult a kastély felé. Adelina gondolta magában, biztos zavarba jött, hogy meglátta, hogy kipirosodott.
-Szegénykém –mondta halkan Adelina mikor Remushoz indult vissza, aki már nagyon várta.
-Azt hittem, már itt hagysz. - szólt mosolyogva Remus.
-Téged, soha. - mondta Adelina és egy puszit nyomott Remus arcára. Erre Lupin átölelte a lányt és megcsókolta. Kézenfogva sétáltak tovább. Aztán a fiú megkérdezte:
-Ki volt az a lány, akivel beszéltél?
-Miért, talán valami baj volt vele? - kérdezett visza a lány.
-Nem... végül is nem... csak hát mardekáros, és idősebb is nálad.
-Jó, akkor megmondom, ő a nővérem, Remus.
Lupinon látszott, hogy a válasz megnyugtatja.
-Ne haragudj, nem akartam titkolózni, csak olyan döbbent arcot vágtál...ezt nem hagyhattam ki. - mosolyodott el a lány.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
