Név : Adelina Sparks
Kor : 14 év
Osztály : 4.
Ház : Griffendél
Pálca : 16 hüvelyk, fűzfa, főnixtoll maggal
Kedvenc / utált tantárgy : SVK , LLG / mágiatörténet
Kedvenc / utált tanár : Dumbledore / Binns professzor
Külső : magas, karcsú testalkat, vállig érő vörös haj, szürke szemek, stílusából adódóan szinte csak fekete ruhákat hord
Benső : inkább visszahúzódó, de nem fél a kihívásoktól, néha túl nagy szája van, szüksége van társra, barátokra
Család : félvér, anyja mugli, apja varázsló, van egy üzletük az Abszol Úton, nem gazdagok, de jól élnek
Szerelem : nincs barátja, de tetszik neki Remus Lupin
Ellenség : mardekárosok
Barát : legjobb barátnője nincs, de a Griffendélesek között jól érzi magát
Tagja a ház kviddics csapatának? (Ha igen, posztja?) : nem
Hobbi : állatokkal foglalkozni
Felvett tárgyak : jóslástan, rúnaismeret, LLG
Különleges képesség : nincs
Még valami fontos : rocker
Kép : egyszer talán lesz

Adelina is nemrég tért vissza a Roxfortba. Mikor meghallotta, hogy Sirius Lupinról beszél nagyot dobbant a szíve. Egész téli szünetben csak Remus járt a fejében. Igaz, még alig ismerte a fiút, hiszen nem is nagyon beszélgettek még, de nagyon tetszett neki. Csak épp nem volt bátorsága beszélgetést kezdeményeznie vele…
Visszatér minden a rendes kerékvágásba, gondolta, és unottan félredobta tankönyveit. Nagyon utált tanulni, viszont a Roxfortba annál inkább vágyott vissza. Csak a Mardekárosok nem hiányoztak neki. Bár még nem volt velük összetűzése, nem igazán kedvelte őket.
-Hé, Adelina, sok házid van még? – kérdezte egy Griffendéles lány.
-Mi? – kapta fel a fejét a lány.
-Csak annyit akartam, hogy sok házid van-e, mert elkísérhetnél a könyvtárba. Ki kell vennem egy könyvet. Lehet, hogy a Szerelmed is ott lesz. – Kacsintott a lány.
-Remus nem a szerelmem, azt sem tudja, hogy tetszik nekem.
-Jó, csak vicceltem, akkor jössz?
-Megyek… - sóhajtotta, és felállt.
Azzal kimásztak a portrélyukon, és csevegve folytatták útjukat a könyvtár felé.

Mikor Severus végre nagy nehezen felért a gyengélkedőhöz, s kedvese ernyedten lógó testével karjaiban beállított a javasasszonyhoz, az meglehetősen szúrósan nézett rá.

- Mi történt a kisasszonnyal? –kérdezte gyanakodva.

- Elájult. –közölte nemes egyszerűséggel Snape.

Pomfrey a fejét csóválva megvizsgálta az ágyra fektetett lány gyenge pulzusát. –Mai fiatalok. –lehetett kihallani halk motyogásából. Mögötte Sev csúfondárosan elvigyorodott.

- A banya azt hiszi, terhes –dünnyögte később a rúnaismeret házi felett a gondterhelt arcú Luciusnak.

- Milyen jó poén… De ugye nem az? –suttogta vissza közömbösen Malfoy, és álmosan maga elé húzott egy csillagtérképet.

- Dehogyis. Minek nézel te engem? –nézett fel szemrehányóan Severus.

- Hááát… azt hittem, tudod, hogy megy ez… –vigyorodott el gúnyosan Lucius.

- Viszont, veled ellentétben, én tudom, hogy hogy nem megy –vágott vissza Snape hasonlóan cinikus hangnemben.

- Pedig milyen jó lenne, ha Lavinia várandós lenne… ha Potterék megtudnák, a saját kezükkel vetnének véget az életüknek, mondván, hogy ilyen szörnyű világban, ahol a Snape-ek sokasodnak, nem kívánnak élni. Sőt… talán az egész Griffendél…

- Köszönöm, elég lesz. –állította meg mogorván Severus. –Nem kell több példa a dolog ijesztő voltának demonstrálásához. Inkább felmegyek a könyvtárba. –azzal karba tett kézzel felállt, és pár pillanatig merőn fürkészte az asztalt. Miután kiszúrta, mire lesz szüksége a gyűjtőmunkához, felkapta a pennáját és egy nagy rakás tankönyvet is magához ölelt. Mindezen akciók után rájött, hogy egy üveg tinta se ártana, s végül ezt és egy halom pergament maga előtt lebegtetve, pálcáját könyveket szorító jobb kezének ujjai közt tartva megindult a KH kijárata felé.

A könyvtárhoz érve megállt; nagyot lélegzett, s megnyugodva lépett be a tudás biztonságot nyújtó birodalmába. Azonban nem számolt a kevésbé higgadt érzelmekkel közlekedő két griffendéles lánnyal, akik épp kifelé igyekeztek, s nagy elánnal belesétáltak lebegő tintatartójába. Az egyik lány felsikkantott, ahogy a sötétzöld folyadék ráömlött –alapállapotban vörös, de pillanatnyilag kétes színű- vállig érő hajára. A másik, sajnálatos módon jelenleg épp a Black barátnője címet viselő hölgy csak enyhén szólva meghökkent, mikor az ő talárjára is jutott pár ragaszkodó csepp.

Severus fintorogva nézte, ahogy értékes tintája betemeti a vörös üstököt, és új színezetet ad a griffendéles címerrel ellátott talárnak.

- Idióták –sziszegte megrovó arccal.

Snape feketéket prüszkölve próbált elmenekülni könyvei közeléből, hogy legalább azoknak ne essen bajuk. Madame Cvikker odajött a fuldoklás hangjaira, és elhűlve nézte a tintától csöpögő arcú fiút.

- Mégis mit képzel? –tért magához a döbbenetből.

Mégis minek látszik? –gondolta bosszúsan Snape, de hangosan inkább csak ennyit mondott:

- Megtámadtak.

Miközben kimondta ezt a rövid kis mondatot, hangja még saját maga számára is röhejesnek tűnt. Elvégre miféle szerencsétlent támadhatnak meg a könyvtárban egy üveg tintával?

Meglepetésére a mindig oly szigorú könyvtárosnő szánakozó arckifejezéssel bólintott; elég szerencsétlenül festhetett, ha még Cvikker is elsőre elhitte, hogy ,,bántották”. Sietett is visszaélni a helyzettel: még elkeseredettebb képet vágva kétségbeesetten azt motyogta, hogy legalább a könyveket sikerült megvédenie a károsodástól.

Nagy szerencséje volt: mivel ideje nagy részét itt töltötte, a nő már egyfajta idegen ismerősként kezelte minden alkalommal: Severus valahogy hozzá tartozott a könyvtár csendes mélabújához. Így hát Cvikker hitt is neki, hisz a könyveket mindig határidőre visszahozta, és látható csodálattal adózott a teleírott lapoknak. Nem beszélve arról, hogy sosem felejtette el tartózkodó udvariassággal köszönteni a fiatal nőt, ahányszor csak belépett a helyiségbe tanítás után.

- Ki bántotta, Mr Snape? –kérdezte enyhén ellágyuló arckifejezéssel, vonásai mögött a bujkáló harag jeleivel.

- Nem érdekes… megszoktam. –sóhajtotta Severus, tovább játszva a ,,szegény mártír” szerepkört.

- Most azonnal megyünk az igazgatóhoz. –jelentette ki szigorúan Cvikker, és felnyalábolta az asztalon heverő könyveket. –Kiveszi?

- Egy része az enyém, a többit igen. –mondta szomorkásan Snape, és szája csúfondáros mosolyra húzódott, mikor a nő hátat fordított neki.

Elindultak hát, de útközben Sev nem mulasztotta el felhívni a hölgy figyelmét arra, hogy egy ilyen kis horderejű esemény inkább csak a házvezető tanár elé viendő. Így hát Slughorn irodája felé tartottak, s a fiúban az utóbbi napok összes felhalmozott bosszúvágya felszínre került. Majd ő megmutatja ezeknek a griffendéles cafkáknak, hogy vele nem lehet szórakozni…

Liane és Adelina futva tették meg a könyvtár és a KH közti távolságot. Ott aztán lihegve megálltak, elhadarták a jelszót, és a Kövér Dáma utat engedett nekik.
Mikor a többiek meglátták őket, rögtön elkezdtek nevetni.
-Most meg mit röhögtök? – kérdezte sértődötten Adelina.
-Azon, ahogy kinéztek. – szólt két nevetőgörcs között James.
-Inkább segíthetnétek nekünk. – szólt megrovóan Liane Siriusra nézve.
-Ok, ne haragudj kedvesem. – válaszolta a fiú, és egy puszit nyomott a szájára.
Ekkor Liz jelent meg a hálótermekhez vezető lépcső aljában.
-Neked meg mi történt a hajaddal, Adelina? – kérdezte, és odaszaladt a lányhoz.
-Éppen ezt akartuk volna elmesélni, ha James-ék, abbahagyták volna a röhögést. – válaszolta Adelina helyett Liane.
-Rendben, hallgatunk titeket. – szólt Remus és csendre intette társait.
Adelina érezte, hogy az arca színe kezd hasonlítani a bútorkárpitéhoz…
-Jöttünk ki a könyvtárból, erre Pipogyival találtuk szembe magunkat. – kezdte Liane.
-Én meg véletlenül neki mentem, és a tinta, amit a levegőben lebegtetett, rámborult. Liane-nak is jutott egy kicsi a talárjára. – folytatta Adelina.
-Persze, nem hagytuk annyiban: visszamentünk, bocsánatot kértünk, és kipróbálhatta milyen érzés, mikor az ember hajából csöpög a tinta. – vigyorgott Liane.
Eközben Liz hozott egy flakon lilás színű valamit és elküldte Adelinát, hogy ezzel mosson hajat, és adott egy keveset Liane-nak is, hogy azzal ki tudja szedni a foltot a talárjából.
Miután a lányok elmentek a mosdóba Remus azt mondta:
-Adelina nem aranyos még így tintásan is? – aztán kinyitott egy könyvet és olvasni kezdett.
Sirius és James összenéztek, és megint kitört rajtuk a nevető roham, ahogy eszükbe jutott a lány feketés ábrázata.

Liznek kicsit lelkiismeret furdalása volt a lila festék miatt. Nem baj, Adeline-nek jól fog állni a bordó haj.
-Lupinnak így is tetszik -mormogta maga elé bent a Kh-ban az ágya tetejét nézve.
Nem érezte jól magát, hogy nem volt elég Mardekáros, akin kitölthette volna haragját. Csak egy dolog miatt volt benne kis jókedv. A bagoly tegnap meghozta: két nap múlva megszületik az öccse. De képtelen volt vidám maradni emiatt, mert Liz- nek az jutott eszébe, hogy ő lesz az egyetlen fiú, aki szereti őt. Ma reggel Jamessel álmodott, és tudatosult benne, hogy bizony nem semleges a fú iránt. Sajnos a fiú viszont semleges volt iránta. A tudat, hogy sosem lesz az övé, elszomorította. Valakin muszáj volt kitöltenie a dühét.
Úgy érezte, a Griffendélesek nem szeretik őt. Ezért úgy döntött, lemegy a gyengélkedőre. Látta, ahogy a Laviniát felhurcolta Pipogyusz,
Leügetett a lépcsőről, elhaladva a Griffendéles társaság mellett, akik vígan nevetgéltek valamin; egy pillanatra megállt (amit ő maga nem is vett észre). Majd sietett megvalósítani a tervét
Leérve a gyengélkedőre, belépett a terembe ahol odarohant mellé Madame Pomfrey, És rögtön ki is akarta tuszkolni a teremből.
- Csak egy barátnőmet akarom meglátogatni, Laviniát –nézett rá angyali arccal Liz.
- Hm, na jól van, menjék, már úgyis felébredt. Még a barátja sem volt bent nála –mondta mogorva arccal.
- Köszönöm -villantott rá egy kislányos mosolyt és el is ment a gyengélkedő végébe.

- Szia, Én Liz vagyok, te meg Lavinia, ugye?
- Aha, mit akarsz -jött az unott válasz.
- Semmit, beszélgetni –mondta felháborodottan Liz.
- Aha, nálam van a pálcám, és úgyis legyőzlek.
- Eszem ágában sincs téged megátkozni. Lehet, hogy ezért nincs jó kapcsolat a Griffendélesek és a Mardekárosok közt, mert ilyen bizalmatlan vagy –mondta Liz immáron idegesítően mosolyogva.
- Jah biztos. Te figyelj, nem azért vagy itt a szünetben, mert megátkoztál minket?
- Öhm, de igen. De az régen volt.
- És úgy gondoltad, hogy én majd a barátnőd leszek –húzta fel a szemöldökét Lavinia. Eddig ez volt az egyetlen arcmimikája.
- Hát ha már a tárgyra tértél.. –mondta szórakozottan Liz.
Majd egy ajtócsapódást hallottak, és megjelent Snape immáron tiszta talárban, diadalittas vigyorral az arcán. Majd, amikor meglátta Lizt, lehervadt a mosoly az arcáról.
És hanyag eleganciával megátkozta a lányt.

- Várj, Severus! –hangzott Lavinia határozott hangja az ágyról. Azzal előhúzta a pálcáját, és eltüntette a lány felé tartó viperát.

- Mit csinálsz? –kérdezte hűvös tónuson a fiú, és mellé lépett, hogy szükség esetén megvédhesse. Most, hogy így végignézett rajta, falfehér, párnájához képest szinte világító arcával a lány egészen betegesnek tűnt. Szemei beesettek és fáradtak voltak, s látszott, hogy meglehetősen nyűgös.

-Nos, tekintettel arra, hogy ő az első, aki meglátogatott… talán nem kéne kínok között meghalnia –mosolygott gúnyos negédességgel szeretőjére Lavinia.

Liz eközben egyikről a másikra kapkodta a tekintetét, hiszen ő is tudott jópár átkot, s nem akart szégyenben maradni.

- Ez. Egy. Griffendéles. –jelentette ki szobormerev arccal Severus. –Nem hinném, hogy hálát érdemel azért, mert idejött kémkedni.

- Sosem tudjuk meg, mit akart, ha azonnal elzavarod. –ingatta a fejét kedvese.

- Én tudom, mit akar, s te is tudod, ha van egy csöpp eszed. Ez Potter pót-Evans-e. –sziszegte gúnyosan Snape. Liz arca megrándult a megaláztatástól és a hirtelen feltámadt haragtól.

- Várj –intett a griffendéles lánynak Lavinia. –Ülj le –fordult Severus felé. Liz kétkedve ráncolta a homlokát; a slytherines fiú vonakodva bár, de engedelmesen leült Wotton mellé az ágy szélére. Vajon hogy lehetséges, hogy még rá is képes így hatni valaki? –gondolta csodálkozva.

- Nos. Tulajdonképpen hálával tartozunk neked, hisz igazán remek szórakozásban volt részünk azon a délutánon. Szeretünk átkozódni. Igaz, Sev? –s csúfondáros tekintettel, végig Lizre nézve végigsimított párja kezén. Snape arca megrándult, és elhúzta a kezét. Lavinia nem zavartatta magát, tovább beszélt, abban a hűvös, tárgyilagos előadásmódban, ahogy eddig.

-Annak is örülünk, hogy itt kellett maradnunk a szünetre… -röpke félpillantást vetett a mellette ülőre, akinek arcán cinkos félmosoly suhant át.

- De ez nem jelenti azt, hogy mindezt nektek köszönhetjük –morogta Snape, és egyenesen Lizre meredt. –Csak eszközök voltatok.

- Épp erre akartam kitérni –húzódott hozzá közelebb Lav. –Mondd el, miért jöttél. Meghallgatunk, mert ennyit megérdemelsz; de nem több.

A két mardekáros komoly, fürkésző tekintettel meredt Lizre, egyöntetűen jelezve, hogy beszéljen szándékairól.

- Nem kémkedni jöttem –jelentette ki Lizbeth. –Meguntam a griffendélesek társaságát. Közönségesek és szűklátókörűek. –tette hozzá ravaszul. -Mivel tudnám bizonyítani, hogy igazat mondok?

Látta, ahogy a két kígyóházas szeme felcsillan, s a következő pillanatban mindkettejük arcán az a halvány, kegyetlen mosoly jelent meg.

- Potter –suttogta sokat sejtetően Severus.