|
14. Tükrök
2006.03.03. 23:58
- Mi a fene baja van Severusnak? Vajon mi az, amit így szégyellhet előttünk? -dühöngött Lucius ebédre menet.
- Fogalmam sincs... -gondolkozott el Anne. -De nem érdemes felhúznod magad rajta...
- Tudom, de... én mindig mindent megmutatok, neki miért kell titkolózni?
- Mondom, hogy fogalmam sincs, nyugi -simogatta meg barátnője Luct.
- Oké... Úgyse lehet valami fontos. Sevvel sose történik semmi extra.
- Na, látod... Nyugodj meg és ne foglalkozz vele! -nyugtatgatta kedvesét An, miközben leültek a Mardekár asztalához.
- Mizujs Malfoy? -kérdezte a szemben ülő fiú, Rod.
- Hello Rod, hát te? Rég láttalak.
- Szakítottam Sarahval... -sóhajtott nagyot Rokwood.
- És? -vonta fel a szemöldökét Lucius.
- És???? És az volt az indoka, hogy te sokkal jobban nézel ki, mint én! -kiabált Rod a meghökkent Malfoynak.
A következő pillanatban lehuppant Luc mellé a szóban forgó lány.
- Sziiiija Lucius! -bújt oda hozzá Sarah, és elkezdte simogatni a fiút.
Anne kezéből kiesett a villa, nem tudta, hogy féltékeny legyen, vagy nevessen. Úgy látszik, Rod is ezen vacillált. Malfoy is meghökkent, nem tudta mire vélni a lány reakcióját, amikor a barátnője mellette ült... Ki az a hülye, aki ilyenkor kikezd vele?
- Jó reggeeeelt! - kiabált Sirius Liane fülébe.
- Nemáááár.... Hagyj aludni.... - nyögte fáradtan a lány, majd megfordult és a fejére húzta a takarót.
- Ne csináld ezt!!! Karácsony vaaaan! - rázta fel a lányt kedvese.
- Ennél valamivel kedvesebb ébresztőre számítottam. - sóhajtott álmosan Liane, s nagynehezen felült az ágy szélére.
- Bontsátok ki az ajándékokat! Majd visszajövök! - mosolygott a fiú, s kiment.
Liz és Liane nekikezdtek hát kicsomagolni ajándékaikat, bár Liane nem nagyon látta őket, szeme még akkor is csukva volt.
- Talán nyitott szemmel könnyebb lenne... - jegyezte meg Liz.
- Ááá... Akkor látnom kell mit kötött nekem a nagymamám. Hidd el, jobb így. - ráncolta homlokát a lány, majd tovább tapogatózott. - Váhh, ez Siriusé! - mosolyodott el, s végre kinyitotta a szemét.
- Na, sikerült? - röhögött Liz a másik ágyon, miközben épp egy gyönyörű seprűt csomagolt ki ajándékai közül. - Woww!
Liane eközben Sirius ajándékát csomagolta ki, egy kis doboz, aminek a csomagolópapírján apró szivecskék ugrándoztak a havas karácsonyfák között.
- Te jó ég! Ez gyönyörű! - lelkendezett Liane. A kis dobozban egy apró, arany színű nyaklánc feküdt, s egy gyönyörű kékesfehér fényű csillag ékeskedett a medál helyén. - A Sirius csillag! - mosolygott Liane, s óvatosan kivette a nyakláncot.
- Oooh... - mosolyodott el Liz, mikor leült Liane mellé. - Ez ám a meglepi!
- Az. - mosolygott maga elé Liane, s kirohant, hogy megkeresse szerelmét.
Ezalatt a Slytherin-üreg rejtelmeiben…
- Édesem, ébresztő…- súgta egy kellemes hang Lucius Malfoy hízelgéseken beedzett hallójáratába.
- Tudom, karááá…csony van. –morogta álmosan, majd lassan felült. –Nézd meg az ajándékaid. –ajánlotta gyanús arckifejezéssel a lánynak. Anne gondolatban vállat vont, és az ágya végéhez mászott. Kezébe vette az első, nagydarab csomagot, mely sötétkék papírba volt burkolva.
- Lássuk csak. –forgatta érdeklődve, majd egyetlen határozott mozdulattal megszabadította börtönéből. Kitapogatta az ajándékot, majd tétován előhúzta a pompás anyagot a dobozból.
- Tyűha. –hangzott Lucius kommentárja. –Vedd fel! –jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
Anne úgy szorította magához a finom ruhát, mintha a kisbabáját tartaná a kezében.
- Ez… gyönyörű…óóó, Luc…
- Tessék? Nem én vettem. –nézett rá összevont szemöldökkel Malfoy.
- Ó. Bocsi. –vigyorgott Anne. –Áhh. Anyu és apu. –olvasta el a dobozhoz csatolt kártyát. Hamar felocsúdott a vicces szituáció nyújtotta meglepetésből; pillanatok alatt kikelt az ágyból, összehúzta a függönyöket, s próbálgatni kezdte új szerzeményét.
- Na, hogy tetszem? –engedte ki végül kedvesét ,,börtönéből” a baldachin erőteljes elrántásával.
- Hmmmm… Ehhez menni fog az ÉN ajándékom. –jelentette ki kenetteljesen Lucius, és egy apró, ezüstbe burkolt csomagra mutatott. Anne rávetette magát a darabra, és már szaggatta is le róla a papírt.
- Karkötő? Te évről évre ötletesebb leszel, Luc. –vigyorgott a lány.
- Nem tetszik? Akkor vissza is küldhetem. –hangzott a hűvös válasz.
- Imádom, tee… gyönyörű! –nézegette kedvtelve az ezüstből font kígyó-karperecet a Hunder-lány.
- Helyes. –jelentette ki Malfoy, majd szenvedélyesen magához vonta kedvesét. Így annak többi ajándéka –a kecses báli topánkák, új talárok, és a pár finom fülbevaló egyelőre érintetlen maradt. Nem úgy, mint tulajdonosuk…
Severus félálomban kikászálódott az ágyból, és az ablakhoz poroszkált. Fáradt elégedettséggel szemlélte a halvány fényben úszó havas birtokot, s a hegycsúcsok égbe nyúló alakját.
- Korán van még. –fonódott két kar gyengéden a dereka köré.
- Tudom… -hangzott a lakonikus válasz.
- Ne nézz így. Tudom, hogy nézel, pedig háttal állsz nekem. –csókolt a nyakába Lavinia, majd álmosan hozzásimult, és Severus tekintetét kereste.
- Hagyjuk ezt. –morogta kedvese. –Egyre megkérlek: ne merészeld kiejteni a szádon, hogy boldog karácsonyt, ellenkező esetben egyikőnk még a mai nap során azon kapja magát, hogy a csillagvizsgálóból lefelé zuhantában nézegeti a kilátást.
- Nem állt szándékomban ilyen hülyeséget mondani. –mosolygott Lavinia, és távolabb lépett. –Utálom ezt a felhajtást.
- Akárcsak én. –villant meg Severus szeme.
- Akkor… felejtsük el, rendben? –kérdezte tétován a lány, elgondolkozva ajkába harapva.
- Amondó vagyok, hogy az lenne a leghelyesebb. –sóhajtotta a fiú. –Nincsen családunk, nem hiszem, hogy bármi ünnepelnivalónk lenne.
- Azért én adok neked valamit. –jelentette ki határozottan Lav, és elindult az ágy felé.
- Jó ötlet. –vonta fel a szemöldökét Snape, és ő is arrafelé vette az irányt.
- Neeeem, te… azt majd utána kapod... Ez egy plusz dolog lesz, nevezd, aminek akarod.
- Oké. Akkor KÖNYV. –szólt Severus, és halványan mosolyogva leült a saját térfelére.
- Sajnos nem az, bár az volt a másik ötletem. De rájöttem, hogy fogalmam sincs, mit olvastál már el, és mi van még hátra az érdekeltségi körödből, így hát… -Lavinia kezei tétován matattak az éjjeliszekrény fiókján. Lassan előhúzott valamit, ami határozottan nem volt becsomagolva.
- Egy pergamenlapot kapok? –húzta el a száját Severus egykedvűen.
- Igen, ha nem fordítod meg. –mosolygott cinkosan a lány.
Snape úgy tett, ahogy Lavinia mondta; a következő pillanatban elkerekedett szemekkel nézett fel kedvesére.
- Ez nem önimádat… -sietett megnyugtatni Lav. –Csak valószínűsítettem, hogy egy önmagadról készült képnek kevésbé örülnél… elvégre nem vagy se Malfoy, se egoista griffendéles.
- Ez…ez…sejthettem volna, mégis megleptél. –lehellte Severus, és szemét ismét a pergamenlapra függesztette. Azon kedvese unott arckifejezéssel feküdt egy sötétre színezett kanapén; teste fedetlenül, de szemérmes kecsességgel nyúlt el a sötétségben: fekete vonalak közt karcsú, fehér alak. Haja kibontva vállára omlott, bal kezének ujjai csípőjére hajlottak.
- Na jó. Te is kapsz valamit. –morogta végül egykedvűen Severus, ahogy elunta a néma nézelődést.
Lavinia szemöldöke megemelkedett és úgy maradt. –Nem hiszem, hogy hiszel ebben a karácsony-szörnyűségben.
- Nem is. Ezt az ajándékot most találtam ki. Elvégre nem maradhatok az adósod, nem igaz? A számára közömbös alakoknak tartozhat az ember –de a szeretőjének? Soha! A köztünk feszülő üzlet nem tűr egyenlőtlenséget.
- Ilyen felharangozás után… kíváncsivá tettél.
- Love’s the funeral of hearts
And an ode for cruelty
When angels cry blood
On flowers of evil in bloom…… kezdett el énekelni Severus; csak az arcán olykor-olykor megjelenő halvány fintor mutatta, mekkora áldozatot hoz Lavinia gyönyörűségére.
Liz, szokásához híven már ébren volt 8-kor. Hallgatta a mellette csendesen hortyogó Liane-t.
Majd rápillantott Liane termetes ajándék kupacára, és az ő kisebb halmára; egy picit összeszűkült a torka, de vidámságot erőltetve odasétált volna, de akkor berontott Sirius, és elvégezte e nemes feladatot
- Bontsátok ki az ajándékokat! Majd visszajövök! – mondta Sirius, majd kiment.
- Na, te mit kaptál? - kérdezte Liane érdeklődve, miközben csukott szemmel félre dobott valami kötött dolgot.
- Öö,.. jézus.. euh… ez… ez valami gyönyörű! –jött egy csodálatattal teli hang az ágy mellől. Liz egy Ezüst nyíl seprűt tartott a kezében, egy nagyon jó seprűt
- Na, ezzel akár már a csapatba is benevezhetsz
- Az az igazság h második óta bent vagyok a csapatba,, csak a te drágalátos barátod,.. James …mindegy. - rázta meg a fejét és könnyeivel küszködve kifutott a szobából.
Sirius pont akkor lépett be az ajtón, amikor Liz kirohant, és kis híján fellökte a fiút.
- Ennek meg mi baja?
- Nem tudom, mondtam neki, hogy az új seprűjével már benevezhetne a kviddics csapatba, mire ő elkezdett ordibálni és elrohant.
- Igen, mert már benne van. Csak sohasem játszott még meccset.
- Ja, jó most mindegy. De én éhes vagyok, megyünk reggelizni? –és Liane gyomra már egy korgással jelzett is.
- Persze, menjünk –mondta mosolyogva Sirus és átölelte barátnőjét.
Kiérve a klubhelyiségbe, ott találták Jamest is, akin egy piros pulcsi volt, amin egy cikesz mozgott ide-oda.
- Nem tudjátok, mér nézett rám Liz úgy, mintha most akart volna megölni?
- Éhen halok, ha annyira érdekel, majd reggelinél –mondta lankadatlan vidámsággal Liane.
A nagyteremben még senki nem volt ott, a mardekárosok feltehetőleg még aludtak.
- Na szóval mi volt a baja?
- Semmi, kapott egy új seprűt. Valami gyönyörű az a seprű. Egy ezüst nyilat
- Váááó!! Komolyan, ha nekem olyan seprűm lenne… -mondta álmodozva Sirius -Bár én nem repülhetek –mondta kicsit elszontyolodva.
- Jajj, kérdezd már meg McGalagonyt, hogy mikor mehetsz végre újból –mondta Liane és hozzábújt a fiúhoz.
- Tényleg, hiányzol a csapatból! – veregette meg bátorítóan Siriust.
- Jó ok, remélem hamar. De egy olyan seprű. Áááh…
- Tényleg jó, a szüleitől kapta. Azaz az anyjától. Azért fura. Hogy semmi érzelme nem volt az apja halálát illetően.
- Na, leszállhatnánk végre Elizabethről? –kérdezte mosollyal az arcán, még mindig Sirius karjaiban Liane.
- Persze- mondta James és bele harapott egy pirítósba, elfeledkezve arról, hogy mér is nézett rá olyan tömény gyűlölettel Liz.
Már csak 2 nap volt hátra a téli szünetből, s a hazautazott tanulók kezdtek visszaszállingózni a Roxfortba. Végre Liz és James sem unatkoztak a turbékoló pár mellett, igaz a párocska sem tudott már olyan sok időt kettesben tölteni.
Szombaton megérkezett Emily is, aki rögtön kiszúrta Liane gyönyörű nyakláncát...
- Néha meglepődök, hogy vannak romantikus pasik is a világon. - mosolygott Em.
- Ezt vehetem bóknak? - húzta ki magát Sirius.
- Elismerés. Semmi több... - vigyorgott Emily, majd megmutatta a saját ajándékát. - Anyutól kaptam! - mutatta büszkén vadonatúj dísztalárját, aminek gallérján egy apró oroszlán ugrándozott.
- Tök kafa! - röhögött gúnyosan Sirius, s elhúzta a száját.
- Ne is törődj vele! Pasiból van... Azok nem tudják értékelni az ilyen dolgokat. - mosolygott Liane, s csókot nyomott barátja arcára.
- Na szép. Az előbb még azt mondtátok romantikus vagyok....
- Elhamarkodott kijelentés volt.... - röhögött Emily. - Remusék mikor jönnek vissza?
- Szerintem Remus késik egy kicsit... - motyogta orra alá Sirius, majd felment az elhaladó James után a hálóba.
-Hallom párbajoztatok, ezért bent kellett maradnod ezzel a három idiótával -nézett Anne-re Sarah.
-Öhm... Rod, leszednéd rólam a cafkádat? -sziszegte Malfoy, ám a lány nem törődött azzal, hogy volt barátja megpróbálja elhúzni álmai férfijától.
-No de Lucius, ne mondd, hogy neked jobban kell ez a khm... leányzó, mint én -nyávogta lenézően An-re nézve.
-Drágám, lennél szíves megmutatni, hogy haladsz az átokfejlesztéssel? -nézett barátnőjére Luc.
-Örömmel -vigyorgott vissza a lány. -Carbunculus!
Az átok hatásos volt, Sarah elengedte Luciust, ugyanis a bőrén kb. 2cm2 hely volt, amit nem borítottak gennyes kelések, amik lüktettek, és minden egyes lüktetésre megnőttek.
A lány felsikított, és már rohant is a házvezető tanárukhoz: Slughorn-hoz.
-Ajjajj, ebből balhé lesz -mosolygott Anne.
-Lehet, de nagyon szépen csináltad, bravó! -húzta maga mellé kedvesét Malfoy. -Mégis hogy képzelte ezt ez a cafka?? -töprengett a fiú.
-Fogalmam sincs, de nem is érdekel... Ez a lány egy vesztes... Ronda és hülye...
-Igen, ez igaz...
- Úgy látom, Luciusék magukra vonták Slughorn haragját. –szemlélődött sztoikus nyugalommal az asztal legvégéből Snape.
- Ne is törődj vele. Nincs közünk hozzá. –jelentette ki hűvösen Lavinia.
Severus elgondolkozva böködte a tányérján lévő húst.
- Mondj valamit. –mosolygott barátnője.
- Mit? –hangzott a logikus válasz.
- Csodás. –konstatálta Lavinia.
Pár percig némán ücsörögtek, zavartan turkálva maguk előtt az ételt. A csendet végül a lány törte meg:
- Komolyan gondoltam ám. Azon a véleményen vagyok, miszerint Malfoy sose lesz segítségedre, s éppen ezért te se foglalkozz az ő gondjaival. Tudnám ajánlani azt a verziót is, hogy egyáltalán senki mással ne törődj saját magadon kívül.
- Azt hiszem, most egyedül akarok lenni. Ezt a filozófiai irányzatot még át kell gondolnom. –sóhajtotta Severus.
- Rendben. Jöhetek veled? –kérdezte álmatagon Lavinia.
Sev megütődve nézett rá.
- Most mi van? –nézett rá csodálkozva barátnője.
Nem sokkal később felálltak az asztaltól, tartalmuknak mennyiségét tekintve érintetlen tányérokat hagyva maguk mögött. Lavinia, ha ez lehetséges, még kevesebbet evett, mint Severus: ő még csak szét se túrta rendesen.
Sebes léptekkel a nagyterem ajtaja felé vették az irányt. Snape közben azon morfondírozott, vajon mit követhetett el Lucius vagy Anne, hogy a házvezető tanár olyan megrovó arccal állt fölöttük. A mellette lépdelő lány, arcából ítélve azon tűnődhetett, vajon hányféle módozatát ismerni a kegyetlen bosszúállásnak. De lehetséges, hogy csak Potterék látványa miatt ragadtatta el magát.
A Griffendél asztalánál jártak, mikor Lavinia hosszan lehunyta a szemét, majd kinyitotta; tekintete hirtelen fennakadt, s a karcsú test a következő pillanatban elterült a fényes márványpadlón.
Severus ment még pár lépést, mikor észrevette, hogy a testére ható külső levegőáramlás megváltozott. Szemöldökét ráncolva fordult oldalra, és azonnal észre is vette –a lány hiányát. Mindenesetre még így is elég gyorsan kapcsolt ahhoz, hogy a nyüzsgő terem semmit se vegyen észre zavarából. James-ék is csak annyit láttak, hogy Pipogyijuk hirtelen leguggol, s előtte a földön egy ijesztően sovány test fekszik.
Snape megtapintotta kedvese pulzusát –szokatlanul gyenge, majdnem elnyomható volt. Végigsimított kisimult homlokán, és tenyerébe vette a kezét –a lány bőre szinte jéghideg volt.
- Mi baj? –sietett oda hozzájuk a mai nap már amúgy is elég zaklatott Slughorn. A griffendélesek körülöttük üldögélő része felállt és –jórészt kárörömmel- figyelte az eseményeket.
- Elájult. –jelentette szenvtelen hangon Snape. –Felviszem a gyengélkedőre.
Gyanítva, hogy ennél többet professzora sem tehetne érte, felnyalábolta a lányt, és terhe alatt roskadozva megindult a nagyterem nemrég már megcélzott ajtaja felé. Úgy vélte, nem lenne méltányos –és főleg nem stílusos- kedvesével szemben, ha egy egyszerű lebegtetőbűbájjal hajtaná maga előtt; lelketlen, és ráadásul felesleges eljárásnak tartotta az ilyesmit. Ha képes valamire ő maga minden nehézség nélkül, megtiszteli Laviniát annyival, hogy nem varázslattal éri el célját.
A ,,minden nehézség” kifejezés azonban enyhe túlzás volt részéről –ő maga is majdnem összeesett a lány súlya alatt; bár a Wotton-lány karcsú teste meglepően könnyű volt, egy olyan, hasonlóan beteges soványságú fiatal, mint Snape, mégsem volt képes csak úgy az ölében hurcolni. Hosszú, finom haja összekócolódva lógott falfehér arcába, ahogy csak azért is belekapaszkodott kedvesébe, és az ajtó felé vánszorgott vele. hosszú hajaA rosszmájúbb griffendélesek gúnyosan füttyögtek, míg a slytherinek oda se pillantottak. Nem volt szokásuk elgyengült társaik mellé állni.
-Mrs. Hunder, mégis mi a fenének kell megátkoznia a magával egy házba tartozó diáklányokat? -dühöngött Slughorn.
-Tudtommal ő az első ilyen lány, Tanárúr -válaszolt kimérten Anne.
-És mégis mi volt az indok?? Szegény lány tele volt kelésekkel!
-Sikerült eltüntetni? -vonta fel a szemöldökét An.
-Öhm...nem, még nem...felküldtem a gyengélkedőre -motyogta a tanár. A lány arcára visszatért az elégedettség.
-Az indok személyes ügy volt.
-Mégis milyen személyes ügy vezetett annak az átoknak a használására, amit legutóbb - legalábbis tudtommal legutóbb - egy griffendéles lány élvezhetett?
-Nem gondolkoztam az átkon, Tanárúr. Azt mondtam, ami először eszembe jutott -nézett ártatlan szemekkel Anne.
-Ezért büntetőmunkát kap! Még a héten értesítem, hogy mikor és hol kell megjelennie!
-Igenis, Tanárúr -mondta a lány, és Horace már távozott is.
-Kíváncsi vagyok, mit fog kezdeni az átkommal... -mosolygott barátjára An.
-Nagyon szép húzás volt tőled -vigyorgott Lucius. -Nem tudom, mit képzelt magáról az a rondaság.
-Hmmm... Pedig a HK-ban vannak tükrök -tűnődött a lány szorosan a mellette ülő fiúhoz bújva.
-Már csak két nap és kezdődik a tanítás. Neki kéne látni a háziknak...
-Akkor menjünk fel -ajánlotta a logikus ötletet Anne, és kézen fogva elindultak a hideg kőfolyosó felé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
