- Így jó lesz? –csúsztatta arrébb a lábát Severus. –Ugye tudod, hogy nem bírom így sokáig?

- Oké, oké… Tedd a csípődre a kezed, és lógasd le a kézfejed magad elé. –nógatta Lavinia az oldalvást fekvő fiút. Snape kitartott a bálon viselt fekete bőrnadrágja mellett, így abban és a sötét, kígyós nyakláncban készült a megörökítésre. Fél karján könyökölve pózolt a lepedővel letakart ágyon; haja felborzolva omlott vállára, sovány hasának fehér bőrén pedig eljátszadozott a hálóban teremtett fény-árnyék hatás.

- Vegyél tervbe néhány felülésezést. –mondta mosolyogva Lavinia, majd elugrott a párna elől, amit a bemérgedt Snape dobott felé. – Jól van, nem gondoltam komolyan. Amúgy készülj fel, hogy amint kész vagyok, Anne bejön.

- Minek is? –dünnyögte Sev, és újra felvette a pózt.

- Hogy lásson téged, és lássa a képet. Azt nem tudja, hogy utóbbit nem mutatom meg neki… Csak akkor, ha végeztem Luc-szal is.

- Kiirtod az egész házat. –morogta maga elé bosszúsan Severus.

- Istenem, de jó vagyok… de szép vagy…óóó! –Lavinia jól elvolt.

- Kíváncsi leszek arra a képre. Vagyis… nem, inkább nem nézem meg. –szűrte a szavakat fogain keresztül rezzenéstelen arccal Snape.

- Ne morogj, mert kiesel a mimikából, én meg elrontom. –dorgálta meg a lány pillanatnyilag felé se nézve.

Alig fél óra múlva (Sev számára többnek tűnt) Anne robbant be az ajtón; a művésznő derűsen ábrándozó arccal közölte vele, hogy készen van, de nem engedi kincsét nyilvánosságra hozni. Így hát szegény lánynak be kellett érnie az eredetivel.

- Istenemre mondom, szólok Lucnak, hogy csináltasson magának egy ilyen gatyát. Nem semmi. –vigyorgott Miss Hunder Snape-et szemlélgetve.

- Ugye? Olyan… szépen kihangsúlyozza aaaa vonalait, nem? –csatlakozott Lavinia.

- Na jól van most már! Le lehet szállni a vonalaimról, én kimegyek! –közölte Severus durcásan a félórai egy helyen gubbasztástól, és mint akit kergetnek, iramodott ki a KH-ba. Az ajtó felé menet karjára vette talárját; bár tudta, hogy csak Lucius található errefelé közel s távol, azért némi illem mégiscsak szorult belé.

Ahogy haladt lefelé a lépcsőn, fel is vette; de jól esett bőrének egy kis hűvös levegő, így nem gombolta össze magán a ruhát.

Egyből a kandalló melletti karosszékbe vetődött, és megpróbált elbújni egy könyvben.

- Na milyen volt, sorstárs? –hallotta Malfoy cinikus hangját pár kanapé távolságából.

- Te biztos élvezni fogod. –morogta Snape, és elmerült a Grindelwald- életrajzban.

- Miből gondolod? –csillant fel Lucius szeme.

- Feltűnési viszketegséged van, és mérhetetlenül exhibicionista vagy, az egóorientált életfelfogásodról nem is beszélve –hangzott az egykedvű válasz. Malfoy felhorkant, és már éppen kipróbálta volna, vajon még mindig utál-e Severus fejjel lefelé lebegni, mikor Lavinia kiszólt az emeleti ajtón:

- Jöhetsz, szőke herceg!

Severus vágott egy gúnyos fintort, ahogy barátja, büszkén kihúzva magát, elegáns léptekkel felsétált a lépcsőn.

Röpke félóra múlva Liz és James már felpakolt táskával jöttek ki Zonkó Csodabazárából.
- Te, az a nyalóka marha nagy! - röhögött Liz, elemezve a bent látott finomságokat. - Kár, hogy csak nagykorúaknak adják...
- ... meg azoknak akiket nem vesznek észre! - vigyorgott James, s előhúzta zsebéből a ma legnagyobb zsákmányát.
- Dilis vagy. - vigyorgott a lány, majd elhúzta Jamest az egyik kirakat elé.
- Jajj, ne fárassz már ilyenekkel könyörgök... Inkább vigyünk a többieknek vajsört. Biztos szomjasak lesznek az egész napos akciójuk után... - vigyorgott fülig érő szájjal James, majd elindult a Három Seprűbe.
A kocsma, mint mindig, most is teli volt vendégekkel, függetlenül attól, hogy most egyetlenegy Roxfortos diák sem ült a helységben. James jól ismerte már ilyenkor is a fogadót, nem egyszer jártak le ide barátaival év közben is.
- Te, nézdmár! Az nem Malfoy-apu? - vigyorgott James, s a komcsa egyik távolabbi pontja felé mutogatott.
- De, azt hiszem. Miért? - vonta meg a vállát Liz.
- Nézd meg jobban a társaságot. - mondta a fiú, s gyanúsan fürkészni kezdte a terepet.
S valóban, Mr Malfoy társasága nem volt mindennapi. A kocsma legsarkában ült a Mágiaügyi Miniszterrel, s egy pergamenlap fölé görnyedtek.
- Menjünk közelebb! - utasította Lizt James, s elindultak a mellettük lévő asztalhoz. - Imádom ezt a köpenyt... - suttogta James, majd nagy nehezen átverekedte magát a tömegen és helyet foglalt Malfoyék mellett.
- ... ugye ezt ön sem szeretné... - mondta gúnyosan Malfoy a miniszternek, s kezét a talárja zsebébe süllyesztette.
- Miből gondolja, hogy meg lehet engem vesztegetni, Mr Malfoy? - kérdezte dacosan a miniszter, majd zavartan fészkelődni kezdett.
- Ugyan már, Drowner. Maga is jól tudja, hogy mennek itt a dolgok... - mosolygott Malfoy, s kezét még mindig zsebében tartotta.
- Akkor sem értem, mit akar tőlem. - felelte megjátszott értetlenséggel a miniszter, majd idegesen körbe nézett.
- Azt, amit mindenki más. - felelte egyszerűen a szőke férfi. - Csak én máshogy próbálom megszerezni.... Tudja Drowner, érdekes, hogy még senki nem próbálta meg leváltani a minisztériumi székből. Nem lenne valami nagy dolog. Főleg az én ismeretségeimmel.
- Most fenyeget?
- Így is felfoghatja. - felelte vállat vonva Malfoy, s szája sarkában egy gúnyos mosoly jelent meg. - De én inkább üzletnek nevezném.
- Ez felháborító! - csattant fel a miniszter, s hátralökve a székét felállt.
- Az. - mosolygott Malfoy, majd kényelmesen hátradőlt a széken.
- Én ezt nem tűröm tovább, elmegyek. - mondta idegesen Mr Downer és otthagyta Malfoyt.
- Még úgy is találkozunk, Miniszter Úr.... - kiáltott utána gúnyosan a férfi, majd ő is elindult.  

- Na, irány haza, ezt a többieknek is el kell mondani –mondta zavartan Liz.
- Várj, még a vajsörök!
- Jó, hozd, de utána menjünk!
Miután megszerezték a vajsöröket, elindultak vissza a köpeny alatt. Lizbethnek csak úgy zakatolt a szíve attól, hogy alig pár centire volt Jamestől. Amit bezzeg James látszólag észre sem vett. Egy 5 percig zavart csend volt, majd végül is James törte meg a csendet.
- Szerinted mit csináltak?
- Azt nem tudom, de biztos, hogy nem volt legális –morogta az orra alá Liz, aki épp egy citromporos tasakkal volt elfoglalva.
- Jó, az nyilvánvaló, mert hogy meg akarta vesztegetni a minisztert… De miért?
- Nem tudom, honnan tudjam?!, Lehet, hogy miniszteri babérokra tör –mondta Liz fásultan
- Hihetetlen, hogy ezek a Mardekárosok milyen… -James dühösen fújtatott egyet.
Liznek összerándult a gyomra. A Teszlek Süveg inkább tétovázott csak, hogy a Griffendélbe küldje, azt akarta, hogy Mardekáros legyen. De mivel Liz igyekezett elzárni sötét gondolatait, sötét emlékeit az apjáról, és persze apja bátyjának nyarairól, és inkább másra koncentrálni, no meg persze könyörgéssel a Griffendélbe került.
James észre vette a lány zavarát és meg is kérdezte:
- Mi van? Talán rájöttél valamire?
- Nem –mondta a lány zavartan –Csaaak elgondolkodtam.
- Ühüm, itt vagyunk, gyere. Kíváncsi leszek, Siriusék mit szólnak majd.
- Biztos keresi majd az alkalmat, hogy beleköthessen Luciusba.. –mondta Liz, immáron érzésein felülkerekedve.
De Siriusékat megint csak egy hálószobában találták meg. Bár most nyugodtabbak voltak.
- Csak azt ne mondjátok, hogy egész nap csináltátok –mondta kajánul vigyorogva James.
- Hát –pirult bele Lianne a mondatba.
És ezen James és Liz nagyon jót mulattak.
- Tessék hoztunk nektek vajsört –nyújtotta oda a két korsót Liz.
- Na, és mit szereztetek még? –kérdezte érdeklődéssel Sirius.
- Hát, hoztunk pár izgalmas nyalókát, meg sok édességet, és pár információt Mr Malfoyról –mondta szélesen vigyorogva James.
- Miért találkoztatok vele? -kérdezte Liane nagy érdeklődéssel.
- Aha, épp megfenyegette a miniszterelnököt…
- No meg, megpróbálta lefizetni –tette hozzá mellékesen Liz.
- Wow, na akkor, ezt hogy is fordíthatnánk a hasznunkra –töprengett Sirius.
- Hát talán… -gondolkodott Liz is.
De a gondolkodást egy szürke bagoly kopogtatása zavarta meg. James felállt, hogy kinyissa az ablakot a bagolynak, aki Liz ölébe pottyantott egy levelet, aki épp a hálóteremben padlóján ült törökülésben. Liz nyomban a borítékért nyúlt és kibontotta, majd olvasni kezdte:

Tisztelt Wininnsion kisaszzony
Sajnálattal közöljük, hogy Tom Wininsion és bátyja,
Gregory Wininnsion sajnálatos módon elhalálozott.
A halál okát nem áll módunkban tudatni.
Őszinte részvéttel:
Bill Fubster
Mágiaügyi minisztérium

A rendkívül rövid gyászlevél nagyon felkavarta Lint, felpattant, otthagyta a levelet és berohant a fürdőbe. Többféle érzés keveredett benne. Örült, hisz a megpróbáltatásoknak vége, de azért szomorú is volt, hisz még is csak az apjáról volt szó. Az apja bátyját, úgy ahogy volt utálta, inkább az apját sajnálta,,
Tudta, hogy apja a minisztériumnak dolgozik, és hogy már legalább 5 éve ugyanazon a „rendkívül veszélyes és titkos dolgon” amiről ő sohase semmit nem tudott meg, de nem gondolta volna hogy ennyire.
Felült az egyik wc tetejére és maga elé nézett. Visszagondolt apjára. Eszébe jutottak régi képek, családi ebédek. Vagy éppenséggel olyan ünnepek ahol apja helye üresen tátongott, és a legutolsó esemény, amikor utoljára látta apját. Amikor Dumbledore behívatta szüleit. Apja végig úgy viselkedett, mint bármelyik Griffendéles apa, de mint az Okklumencia nagymestere (ő tanította Elizabethet is), a gyerekével végig kommunikált.
- Ezt nem úszod meg szárazom!
- De apa, muszáj volt, folyton kekeckedtek!
- Nem érdekel, legközelebb majd megkapod a magadét Greg-től. De még tőlem is, hidd el!
Több nem is hangzott, azaz gondolkodtatott el köztük, bár ez is sok időbe telt, de szerencsére Tom végig mintaapaként viselkedett.
Liz nem is tudta, mit tett volna, ha apja olyan lett volna, mint a Mardekárosok szülei.
Miután rendezte magában, visszament, ahol a többiek gyászos képet öltöttek.
- Nem kell ilyen képet vágni, sosem szerettem –és egy erőltett mosolyt vágott, bár a hangjában keserűség volt.
- Későre jár, mi lefekszünk. -nézett Siriusra Liane.
- Jajj, ne hagyjatok már egyedül. Na jó mindegy. Tényleg álmos vagyok.
- Rendben, akkor megyünk –sóhajtott fel megkönnyebbülten Sirius.
És ezzel a 3 diák kisétált a hálókörletből.
- Majd holnap írok anyámnak. -motyogta álmosan maga elé Liz, és már elaludt.
A 3 jó barát lefelé ballagott a lépcsőn.
- Szegény lány…
- Nem értem, tényleg nem tűnt olyan megviseltnek, én totál kiakadnék, ha az én szüleim halnának meg.
- Lehet, hogy tényleg nem szerette az apját, én speciel tökre örülnék ha anyám kinyuvadna –mondta sötéten Sirius.
- Későre jár, ideje lenne lefeküdni- bújt kedveséhez Liane.
James, mivel egyedül maradt, visszament abba a hálókörletbe, ahol Liz aludt, és leheveredett a másik ágyra. Még 5 percig gondolkodott, majd őt is elnyomta az álom.

- Nem tudom, mi bajod volt… Ez egész kellemes –dőlt le Severus mellé Luc a KH-ban.

- Igen? Akkor menj be még egy menetre –húzta el a száját az. –Nekem egy életre elzsibbadt a csípőm.

- Tanuld meg élvezni azt, hogy gyönyörködnek benned. Ez a nemesi ranggal jár –vigyorodott el Lucius.

- Részemről inkább egyszerűbb örömök felé orientálódnék, ha ez a fajta ennyi macerával jár –morogta Severus. -Legalább tud rajzolni?

- Fogalmam sincs, még nem láttam a képeket. De nekem az is elég volt, ahogy Anne nézett… miközben tudta, hogy nem jöhet oda hozzám, mert elrontaná a kompozíciót… Érdekes volt –mosolygott Malfoy.

- Mi van, felébredt benned az öröklött kegyetlenség? –érdeklődött Sev fintorogva. –Gonoszságodtól lángra kapnak a fáklyák… -sóhajtott fel színpadiasan.

Lucius rosszallóan nézett rá. –Ilyesmivel ne viccelj –mondta megrovón. -Nekem kell gonosznak lennem ahhoz, hogy az önmaguk jóságában gyönyörködők ne veszítsék el egyetlen vélt jó tulajdonságukat. Elvégre csupán az egymáshoz fűződő ellentétesség ad színezetet mindkét oldalnak. Nincs annál unalmasabb valami, mint az egyhangúság.

- Szívemből szóltál –ingatta a fejét Snape lemondóan. –Ha megbocsátasz… én most felmegyek a velem oly erős ellentétet képező emberi lényhez, és együtt átéljük az élet rejtelmes dolgait –mondta gúnyosan. -Mellesleg: a filozófia nem áll jól neked, Lucius. Nem megy a talárod színéhez.

Odafent aztán mindent megbánt, amit valaha is tett vagy mondott. Kedvese a kezébe nyomta a Luciusról készült, ceruzával rajzolt, satírozgatott-árnyékkal ellátott képet.

- Milyennek képzeled a tiedet? –kérdezte furcsán csillogó szemmel. Anne ünnepélyesen nézegette a rajzot.

- Vagy nem túl élethű, vagy nem túl esztétikus –vonta meg a vállát Severus, és hirtelen irigység fogta el, ahogy a Malfoy-fiú vállra omló világos hajzuhatagát fürkészte.

- Nem talált. –mosolyodott el Lavinia, és elvette a képet. –Látom, kezd megártani –tette hozzá, mikor Snape tétován végigsimított saját haján.

- Gyönyörű lett. Persze, az életben is gyönyörű –nézett merengve a rajzolt Luciusra Anne.

Severus a homlokát ráncolta, és nem szólt semmit. Nem tartotta csúfnak magát –egyszerűen csak megszokta, hogy az ő külsejével általában senki sem törődik, csak gyenge pontjaival, s hasznossá tehető tudásával.

- Hívd be az úrfit –mondta Lavinia, és jelentőségteljesen Anne-re nézett.

Az, kissé sértődötten bár a szinte parancsolónak ható hangnem miatt, de kisietett az ajtón. Lavinia ekkor gyengéden lenyomta az ágyra kedvesét, és arcát megcirógatva kijelentette:

- Hülye vagy.

Miss Hunder hamarosan visszatért Luciusszal, hogy ő is szembesüljön pergamenen megteremtett önmagával.

- Lássuk –szólt méltóságteljesen, és helyet foglalt az ágyon Sev mellett.

Lavinia szó nélkül a kezébe nyomta a képet, majd az egyik éjjeliszekrényhez lépett, és egy lefelé fordított nagydarab pergamennel tért vissza.

Áhítatos lassúsággal átnyújtotta kedvesének, és feszülten figyelte az arcát.

Severus arcán semmiféle érzelem nem tükröződött. Aprót rándult a szája, ahogy szemrevételezte a róla készített rajzot, majd…

- Te is itt vagy –mondta halkan. Lavinia higgadt boldogsággal leült mellé.

- Érzed? –kérdezte, és közelebb bújt Snape-hez.

- Mit? –húzta fel az orrát Lucius, aki eddig önmagában gyönyörködött. –Váhh, ez nem semmi! Szépen megfogtad a hajam hullámait!

- Nekem a tekintetemet –suttogta Sev.

- Na, mutasd –hajolt felé Lucius, de Severus azonnal elrántotta a képet. –Most meg mi a probléma?

- Ez annyira… személyes –húzódott el a sötét hajú fiú.

- De hát nem is akt! –vágta rá vigyorogva Malfoy.

- A tekintetem… nem is tudom. Mintha… ezt én neked nem tudom elmagyarázni –fejezte be kurtán-furcsán Severus.

- Én értem –csatlakozott Lavinia is. –Mikor rajzoltam, gondoltam dolgokat… éreztem dolgokat… és azt hiszem, ez valamiképp belekerülhetett a vonalak futásába. Elvégre boszorkány vagyok, vagy mi a szösz. Severus szeme túlságosan sokat elárul az ő gondolatairól, azért nem mutatja meg.

- Akkor hogyhogy én engedem nézni az én képemet? –Lucius finom arcára egy csalódott fintor ült ki.

- Hozzád nem fűznek olyan… erős szálak, mint Severushoz –mosolyodott el titokzatosan a lány. –Sokat beszélgetünk –intett barátja felé- és… én ezt nem tudom elmondani neked. Rákerült a képre. A vonások kisugárzására… Szóval ha nem mutatja meg, hát nem mutatja meg.

- Hisztis Griffendél –sziszegte gúnyosan Severus felé Luc, majd barátnője oldalán kisétált a szobából.

- Én mondtam, hogy nem jó ötlet –morogta Sev a cipőjének.

- De hisz gyönyörű vagy –karolta át kedvese, és finoman arcon csókolta. –Igen, a portré túl őszintére sikeredett… de senki nem fogja látni rajtunk kívül.