-Addig még két nap... Még két hosszú nap... -sóhajtotta Lucius.
-Vajon mit kaphatunk? -kérdezte An tűnődve, mikor beléptek a kőfalon.
-Nem tudom, ötletem sincs. De használjuk ki ezt a két napot -mosolygott a fiú barátnőjére.
-Benne vagyok -mosolygott vissza ő is. -Szükség Szobája?
-Igen, arra gondoltam -vigyorgott Luc és már ki is mentek a teremből.
-Malfoy még ilyenkor sem bír a vérével? -nézett az őt átkaroló fiúra Lavinia.
-Nagyon úgy tűnik. -csókolta meg kedvese nyakát Sev.

Hajnali egy óra körül Lucius esett be a fiúk hálótermébe tiszta kócosan.
-Máris itt? -nézett rá Sev. Ő még nem aludt, egy könyvet olvasott.
-Hát igen, mára ennyi volt. Vagyis nem, már szombat van, igaz?
-Igen, szombat van.
-Akkor még nem volt elég -vigyorgott Lucius és ledobta magát az ágyára. -Teljesen kifáradtam, alszom egy rövidet -mondta, és már indult is a zuhanyzó felé.

Lavinia reggel arra ébredt, hogy már mindenki lement reggelizni, kivéve a mellette alvó An-t. Rajtuk kívül már mindenkinek az ágya előtt tele pakolt bőröndök hevertek, elvégre hétfőtől kitör a téli szünet. Ők nem reménykedtek semmiben. Ha a büntetés a hazaküldés lenne, még akkoris pár perc alatt a hátizsákban lenne minden, csak egy egyszerű varázsige... De így, hogy még azt se tudhatták biztosan, hogy megélik a hétfőt, úgy gondolták felesleges ezzel tölteniük az idejüket.
A lány lesétált a hálóterem lépcsőin. A klubhelyiségben csak kedvesét találta.
-Lucius is alszik?
-Igen, tegnap egy óra fele esett be. Ezek szerint Anne sem valami éber.
-Nem, ő is hajnalban esett be, nem néztem mikor.
-Mindegy -vonta meg a vállát Severus. -Megyünk reggelizni?
-Persze. Remélem mire vissza érünk felébrednek -mondta Lavinia, és Sevvel kézen fogva elindultak a nagyterem felé.
Mikor visszaértek az evésről, még mindig nem látták az itt hagyott párt.
-Még mindig alszanak? -vonta fel a szemöldökét Lavinia.
-Meglehet. Megnézzük?
-Luciust vagy Anne-t?
-Mivel én nem sétálhatok fel a lányok hálótermébe, Lucra gondoltam.
-Tényleg, logikus. Akkor menjünk -mondta a lány, azzal felsétáltak a fiúkhoz vezető lépcsőn.
-Mit tippelsz, alszik? -kérdezte mosolyogva Sevtől Lavinia kezét a kilincsen tartva.
-Igen, szerintem. Szerinted? -mosolygott Snape.
-Szerintem nem alszik. És valószínűnek tartom, hogy An-t is itt találjuk -vigyorgott a lány, és lenyomta a kilincset. Nem csalódott. A legszélső ágyon el voltak húzva a függönyök, és az ajtó nyikorgására Lucius dugta ki rajtuk a fejét.
-Hát ti mit kerestek itt? -nézett csodálkozva a nevetgélő párra.
-Nyertem -fordult Lavinia barátjához.
Most már An is kidugta a fejét, magát egy lepedőbe csavarva. De mivel látta, hogy csak ők azok, mosolyra húzta a száját.
-Illik kopogni -vigyorogta.
-Bocs, de nem láttuk a ne zavarj táblát... -mosolygott Lavinia.
-Mondtam, hogy ki kéne tenni -nézett barátjára Anne.

Vasárnap reggel Severus remegő gyomorral mászott ki az ágyból. Lassú, bizonytalan mozdulatokkal vette magára ruháit, s ügyelt rá, hogy minden darab fekete és elegáns legyen; ha apja esetleg dühbe jönne, és egy nyilvános verés közben lerángatná a talárját, ne essék akkora szégyenfolt slytherines büszkeségén… Főleg Blackék előtt ne. Máskülönben azon ruhadarabjai, melyek a többi alatt elvileg nem látszottak, meglehetősen régiek és rossz minőségűek voltak; apja nem becsülte annyira, hogy folyton újítsa a ruhatárát. Laviniát nem érdekelte külnöösebben a dolog; a lány egykettőre leszedte róla, ami zavarta, s s diszkréciójára is számítani lehetett. A griffendélesek diszkréciója viszont… üres álomnak tűnt csupán.

Mivel már csak ők nyolcan voltak Roxfortban a tanárokon kívül, a nagyterembe érve egyetlen hosszú asztal fogadta; s ezen is úgy terítettek, hogy a széleit üresen hagyták: a kis csoportnak egymás mellett kellett ülnie.

Reggeli közben Snape erősen elvágyódó tekinteteket vetett az ajtóra, s egyszer, mikor véletlenül arrafelé nézett, hitetlenkedve állapította meg, hogy a mindig oly erős Sirius Black is valami ilyesmit cselekszik. Ez bizonytalan eredetű félelemmel töltötte el; ha még egy olyan baráti háttérrel rendelkező, önmagában biztos egyén is retteg a szülei reakciójától, mit szóljon ő, kinek egész élete egy féresiklott vonatútra emlékeztet?

Rápillantott Laviniára. A lány arca normális, sőt már-már kipirult színben tündökölt; vélhetően nála ez volt az izgalom jele. Snape elragadónak találta. Óvatosan végigfuttatta hosszú ujjait a lány finom fekete haján, mire az ráemelte szemét, és halványan elmosolyodott. Nem lesz semmi baj. -hazudták egymásnak a tekintetükkel.

Potter vidáman eszegetett a mellett a griffendéles cafka mellett, és az a Tener nevezetű is nyugodtnak tűnt. Snape gyűlölte őket ezért. De mikor Lucius nyugodtnak tűnő, halottsápadt arcára pillantott, rájött, hogy nincs egyedül ezzel az érzéssel. A kígyós jelvény, úgy tűnik, ezzel jár. Még a mindig oly derűs Anne is nyomottnak látszott –persze a kedvesét féltette.

A lány némán bólintott. Lassan, nehézkesen felállt, majd a kezét nyújtotta kedvese felé.

- Egy séta a halál előtt? –ajánlotta keserűen mosolyogva. Séta a vámpírral -gondolta magában, egy hasonló című mugli filmre asszociálva.

- Nem mondom, hogy örömmel. –ragadta meg a felkínált jobbot Severus, majd ajkát rosszkedvűen elhúzva felkelt, és Laviniával kézenfogva távozott a nagyterem nyitott ajtaján.

Csak öt percig bírták. A bűntudat, és főleg a fenyegető érzés, hogy eljöttek, holott útjuknak egyenesen az irodába kellett volna vezetnie, kínosan rátelepedett lelkükre. Végül lassan, mint a halálraítéltek, az igazgató kőszörnyei felé vették az irányt. Az utolsó húsz métert már külön utakon tették meg; nem akarták, hogy túlságosan feltűnő legyen együttlétük, hátha az iroda előtt várakozó kis csoport meglepetéseket tartogat. Szerencsére –Severus halkan felsóhajtott a paradoxon gondolatára- csak Black és cimborái elnyűtt képe fogadta őket, na és persze minden baj okozóé: Dumbledore-é.

Végül is befutott az első szülő -Tener szülei. Mivel Liane anyja nem rendelkezett mágikus képességekkel, elképedve nézte az iskolát -gyönyörűnek találta. Ám lányukhoz és az igazgatóhoz érve a szülők arcáról lehervadt a mosoly. Eddig nem hallottak semmi rosszat lányukról. Pár csínyéről tudtak csak, de ez komolyabbnak látszott...
-Köszöntöm Önöket, Mr. És Mrs. Tener! Fáradjanak be kérem lányukkal együtt. -mondta Dumledor, és elmotyogta a jelszót hogy a kőszörny átengedje őket. Liane még egy búcsúpillantást vetett Siriusra, úgy vélte nem éli majd meg a tavaszt.

A lány lassan lépegetett felfelé a csigalépcsőn, nyomában szüleivel. Dumbledore udvariasan maga elé engedte a hármast; mikor elértekaz iroda ajtajához, előre lépett, és kinyitotta azt.

- Visszamegyek, hogy fogadhassam a többi szülőt is. Kérem, helyezzék magukat kényelembe. –hallották a normál esetben kifejezetten megnyugtató hangot, mely azonban most egészen más üzenettel bírt Liane számára.

Beléptek. A szépen faragott, nagydarab íróasztallal szemben nyolc szék állt szorosan egymás mellett; az asztal túloldalán, az igazgató székével egyvonalban pedig nem kevesebb, mint tizenháromszék sorakozott egy kísérteties félkörben.

- Tehát nem mindenkinek jön mindkettő. –állapította meg magában kissé szorongva Liane; habozva leült a nyolcas széksor legvégére: arra a székre, mely a bejárattal szemközti falon lévő kandalló közelében állt.

- Szeretnénk, ha tudnád, hogy mi nem haragszunk rád. –kezdte anyja. –De azért reméljük, hogy bármit rosszat csináltál is, nem fog megismétlődni.

Liane lehajtotta a fejét.

Eközben odalent már a következő szülőpárost üdvözölhették: Mr és Mrs Potter egyenesen fiukhoz léptek, s megölelték a bizonytalanul mosolygó James-t; majd elléptek mellőle, s üdvözölték az igazgatót is.

- Látom, ezekkel nem lesz gond. –állapította meg magában keserűen Severus.

A pajkosan mosolygó IGAZI apuka, s a szemöldökét bosszankodva összevonó, de jóságos kinézetű anya nemsokára fiával egyetemben távozott az irodába.

- Visszaszámlálás. –suttogta kedvesének mozdulatlan ajkakkal Severus.

- Nem az én szüleim -nézett a lány a közeledő férfira. A hosszú szőke hajból Mr. Malfoyra vagy Mr. Hunder-ra következtetett.
- Dumledore -fogott kezet a férfi az igazgatóval. Az arcáról azt lehetett leolvasni, hogy nem tartja sokra behívatóját.
- Mr. Malfoy -válaszolt a kézfogásra Dumledore. Fáradjon az irodába, azt hiszem ismeri a járást.
- Ó, igen, köszönöm -felelte gúnyosan Luc apja. -Lucius! -szólt a parancs, mire a fiú bevonult apja előtt.
Anne azon gondolkozott, vajon mit csinálhat bent kedvese apja Potterékkel, egy véráruló férfivel és egy muglival. Erre a gondolatra mosoly ült az arcára.

A következő érkező egy termetes, negyvenöt év körüli nő volt, bár a dáma kifejezés jobban illett volna hozzá: kezeit finom, fekete kesztyűkbe burkolta, lábán magas sarkú vérvörös topánka, s mindehhez mélybordó, elegáns, bokáig érő ruhát viselt fekete harisnával. Kevés, sötét haja szigorú kis kongyba volt fogva, s maga az anya is meglehetősen kemény fellépésűnek tűnt.

- Mrs Black. –csókolt kezet az igazgató. –Örülök, hogy megtisztelt minket a látogatásával.

- Bár azt mondhatnám, hogy részemről az öröm. –mondta hangos, kellemetlenül akaratos hangján az asszony. –Már megint ez az istencsapása… SIRIUS! Hozzám! –rikácsolta, s az igazgató invitáló mozdulatára megindult az irodába vezető lépcsőn.

Még akár humoros is lehetett volna a jelenet, ha nem három önmagáért aggódó slytherin és egy együttérző griffendéles figyeli.

Pár perc elteltével –a lent maradtak már erőteljesen érezték a kinti hőmérsékletet- James dugta ki a fejét a kőszörnyek közrefogta ajtón.

- Mr Wotton azt üzeni, hogy megérkezett hopp-porral, és várja a lányát. –jelentette be kissé csodálkozó arccal, és toporogva várta, hogy a lány csatlakozzon hozzá. Lavinia megszorította kedvese kezét, s gyors léptekkel felzárkózott az időközben elindult Potterhez.

- Öt. –suttogta hangtalanul formálva a szót Severus.

-Már csak mi maradtunk -nézett ijedten An Sevre.
-Már csak én -nézett a fiú a közeledő házaspárra. Könnyen le lehetett szűrni, hogy An-hez tartoztak. Mrs. Hunder középmagas, gyönyörű nő volt, derékig érő hosszú szőke haja csak csillogott a fényben. Nem volt nehéz elhinni a tényt, hogy véla leszármazottai voltak. A hölgy gyönyörű méregzöld hosszú ruhát viselt, a mellette lépkedő ugyancsak szőke, magas férfi ugyanolyan színű talárt. Ők is kezet fogtak az igazgatóval. Magukhoz húzták lányukat, és elindultak felfelé a lépcsőn.
Már csak Severus és Liz maradt. Pár perc múlva az ő szülei is megérkeztek.
-Örvendek, Mr. és Mrs. Wirnision! -köszönt Dumledor. -Erre parancsoljanak! -és az igazgató felkísérte őket a lépcsőn. Már csak a Snape szülők hiányoztak. Feszült csend volt.

A távolban egy törékeny alak tűnt fel. Egyre közeledett; Snape visszatartotta a a lélegzetét, és háta mögött észrevétlenül keresztbe tette két ujját. Nem akart szégyenben maradni az igazgató és a többiek előtt.

Nemsokára a nő –mert hogy az volt, ez már látszott- odaért hozzájuk. Vékony, karcsú alakján régebbi századok pompás, de egyszerű női öltözéke simult; csuklójánál a ruha ujja bővebb volt, s fodrokkal ellátott. Derekára rásimult a ruha, míg lejjebb kiszélesedett, s legnagyobb szélességét bokáinél érte el –az alját is fekete csipkeszegély díszítette. Egyébiránt minden ruhadarabja egészen sötétkék volt; nyakában finom aranylánc lógott medalionnal a végén.

Óvatosan, lassan lépkedett, mintha lopakodna –bár gyönyörű volt, vörös haja ingerlő csigákban gördült vállaira, mégis… az egész nő olyan jelentéktelennek tűnt. Elnyomott akaratúnak. Gyengének. Mintha idegen kezek öltöztették volna enegdelmes babatestét a kívánt ruhákba.

Severus felvonta a szemöldökét, s kérdőn nézett az igazgatóra. Nem az ő anyja volt.

- Mrs Wotton. –nyújtotta a kezét csókra az asszony egyszerre alázatos, méltóságteljes és nőies mozdulattal. Dumbledore az üdvözlés után karját nyújtotta, mire a hölgy belekarolt.

- Jöjjön, Mr Snape. –hunyorgott az igazgató vigasztalóan. –Bizonyára az ön édesapja is hamarosan megérkezik majd. Tudja a járást.

Severus megszégyenülten ballagott a két alak után az iroda felé. Előre sejtette, hogy így lesz…

A terembe érve Sev körülnézett. Már két hónapja nem járt itt. Az igazgató íróasztala mögött 13 szék sorakozott fel. Egyszerű, de kényelmes és elegáns székek. Velük szembe az íróasztal előtt 8 szék. Itt foglaltak helyet a diákok. Liane a sor legszélén ült, a kandalló mellett. A jobbján Sirius, mellette James és Liz. A következő szék üresen állt. Snape nagyot sóhajtott, neki kell griffendéles mellé ülnie. Lehuppant kedvetlenül Lucius mellé, aki nem titkolva érzéseit Anne iránt, szorosan magához húzta a lányt és kéz a kézben ücsörögtek. A diákok sorát a gyönyörű Lavinia zárta. Severust kissé megnyugtatta, hogy a szülők sorában sem nyugodt a légkör. Liane szülei ültek a széksor szélén; Mr. Tener épp befejezte beszélgetését Mr. Potterrel. James szülei mellett Liz ősei foglaltak helyet, mellettük egy kimaradt szék, a Wotton házaspár és Mr Malfoy ült.
Dumbledor intett egyet, hogy mindenki abbahagyja a beszélgetést, bár erre nem nagyon volt szükség.
-Nos, kedves diákok és tisztelt szülők! Mint azt már tudják, nem valami kellemes ügy miatt gyűltünk most össze. Gyermekeiknek nem ez az első összezörrenése idén -fordult a szülőkhöz az igazgató. -De bizonyára ez volt a legkellemetlenebb kimenetelű, bár legalább nem napnyugta után gyűltek össze egy baráti csevejre. De ezt az információt bagolypostán is elküldhettem volna, azonban nem tudtam kitalálni semmilyen büntetést, hisz mind a nyolcan már minden feladatot elvégeztek.
A szülők egymásra nézegettek, kivéve Mrs. Black-et és Mr. Malfoyt. Ők vagy fiukat vagy a termet nézegették. Dumbledor már fél órája beszélt, Anne nagyot ásított Lucius karjaiban.

Félhomály uralkodott az irodában. Severus úgy érezte, a szemhéja egyre nehezebb és nehezebb lesz. Kétségbeesetten próbálta nyitva tartani, bár az némi megkönnyebbüléssel töltötte el, hogy apja most nem figyeli. A szék támlájára könyökölve megtartotta fáradt fejét, s a szülőket tanulmányozta hűvös érdeklődéssel. Wottonon meg-megpihent a tekintete, és tudta, hogy nincs ezzel egyedül. A férfi nemrég táplálkozhatott, mert bőre nem ütött el élesen lánya természetes halandói sápadtságától; barnásszőke, finom hajának hosszú, enyhén hullámos tincsei hátára omlottak. Szeme színe rejtély volt: olykor egészen szürkéskéknek tűnt, de ahogy megvetően elfordította fejét, hogy elkerülje felé forduló szomszédja beszélgetéskezdeményezését, szinte már zölden világított. S mikor visszanézett az ő fürkésző Snape-re: tekintete egy tó hűvös kékjével szegeződött a fiúra.

Fekete, majdnem térdig érő csizmát viselt, s hozzá régies, fekete csipkés ujjú köpenyt, nadrágot, palástot –ruhái mélyvörösek és elegánsak voltak. Nyaka alatt kilátszott hófehér, fodros gallérú ingének finom anyaga. A vámpír eleganciája. Kerülte a feltűnést; jobbára megvető mosoly húzódott ajkán, mint aki nem kívánja erőteljesen érzékeltetni, hogy bánja, amiért ilyen apróság okán idefárasztották –de azért valamennyire kötelességének tartja érzékeltetni.

Összességében véve –gyönyörű volt. Snape nem tudta levenni róla a szemét; hűvös szépségével olyan egyedülállónak, olyan páratlannak hatott a sok sutyorgó halandó között! Kívülállósága mindennél jobban mutatta származását. Voltak pillanatok, mikor Severus Lavinia egyes vonásait vélte felfedezni rajta –hogy aztán ismét eltűnjenek a csodás kavalkádban, ahogy a vámpír szeme zöldje.

- S emiatt nem hagyhatjuk, hogy a két ház között ilyen nyílt el…-hallotta félkábulatában az igazgató szavait.

Hirtelen zöldes füst csapott ki a kandallóból –valaki hopp-porral érkezett.

Severus már sejtette, mi következik. A régi stílusú, márvánnyal körülvett beugróból egy magas, karcsú férfi fekete alakja bontakozott ki. Egyvalamit Severus feltétlenül tudott szeretni apjában: a karakteres érkezéseit. Ám most nem volt kifejezetten boldog tőle.

Az idegen térdig érő fekete, méregdrága csizmát, s finoman testéhez simuló, gyönyörű szaténnadrágot viselt; hosszú ujjú bőrmellénye kiemelte erős mellkasát, füleiben egy-egy állati fog lógott vésztjósló ékszer gyanánt. Nyaklánca tömör fém volt, durván megfaragott, diónyi nagyságú koponya medalionnal, mely lapos volt, s kívülről hozzásimult ruhájához. Fekete, nyakában megkötött palástja éppen csak leért a földre. Severus hamar végzett apja ruháinak szemlélésével –egyszerűen mind fekete volt. Alapjában véve csinos ember volt; de vonásaira rátelepedett természetének baljós, sötét kisugárzása.

A társaság pár pillanatig elhűlve nézte a férfit –talán durva, s valahol mégis nemesi jellegű megjelenése miatt, talán a mozdulat miatt, ahogy az érkezés után majdnem derékig érő, erős szálú fekete haját hátravetette; talán sötét szeme kegyetlen csillogása volt az, amely fogva tartotta a tekinteteket. Vékony ajkai rosszmájú mosolyra húzódtak, ahogy lassú léptekkel az üresen hagyott székhez sétált és leült rá. Közben gyorsan végigjártatta pillantását a társaságon, hűvösen felmérve azt; majd vésztjósló arccal fiára meredt, s nem is nézett máshova ezután. Severus érezte, ahogy a hideg szemek a lelkébe fúródnak, és látta, hogy mindenki vagy őt, vagy apját szemléli –s bizonyára várják a magyarázatot, miért is késett ennyit a férfi.

Ő azonban mindezidáig meg se szólalt, még kézfogásra sem nyújtotta a kezét az igazgatónak –s nem úgy tűnt, hogy ez változni fog.

- Üdvözlöm körünkben, Mr Snape. –mondta higgadtan Dumbledore, és rávillantotta halványkék szemét a szobormereven ülő férfira.

- Én is üdvözlöm a köreimben. –felelte az gúnyosan. Fia erősen összeszorította a szemét, s egy másodperc múlva kinyitotta, hátha eltűnik a terem, az emberek, a félelem –és az apja.

- Mindig megtiszteltetés, ha a a fattyam ügyében mászkálhatok. –tette hozzá egykedvűen, megvető pillantást mérve ifjabb Snape-re. Severus az oldalában érezte Black csúfondáros tekintetét és Potter kíváncsi szemeit –így hát mereven előre nézett, rezzenéstelen arccal, egyenesen minden baj okozójára, az apjára. Az csúfolódó ajakelhúzással válaszolt a meneküléskereső szempárra.

- Na beszélj, te idióta. Mit műveltél már megint? Kitapétáztad a hőn szeretett könyveiddel fél Roxfortot? Vagy elkaptál egy helyre kis nőcskét? Remélem, ez volt az. –vonta fel a szemöldökét, és gonosz vigyorral Anne-re vándorolt a tekintete. –Épp ideje volt. –tette hozzá gúnyosan.

- Apa… -motyogta Sev, és ismét erősen összeszorította, majd kinyitotta szemét. –Nem… nem csináltam semmit. Semmit, ami érdemes lenne arra, hogy eljöjj miatta.

- Remek. –csettintett türelmetlenül a férfi, és tekintete Mrs Blacket tökéletesen átugorva Wottonra siklott. Szemöldöke kissé megemelkedett, ahogy szemrevételezte a vámpírt; majd halvány mosolyra húzódott a szája, visszafordult, s méltóságteljesen a hajába túrt. Severus csak remélni merte, hogy Lavinia apján kívül senki nem jött rá, hogy apjának mifajta gondolatai támadtak a férfivel kapcsolatban. Bár, ahogy a vámpírra tévedt a tekintete, tökéletesen meg tudta érteni idősebb Snape-et; mégsem vágyott rá, hogy a téli szünet után ettől a sikamlós kis információtól legyen hangos egész Roxfort.

- Felőlem aztán ott maradsz, ahol csak akarsz, vagy ahol nem szégyellsz. –hallatszott Mr Snape bársonyosan mély hangja a tömegben. –De a büntetést a vétekhez igazítjuk. Mi a fenét csináltál?

Severus fojtott hangon magyarázni kezdte ama bizonyos nap eseményeit.

Apja arca egyre mogorvább lett a beszámoló hallatán, a végén pedig egészen megkeményedett, mint egy rideg álarc.

- Remélem, tudod, miért kapsz majd. –sziszegte megvetően a fiúnak. –Nem a párbajért. –tekintetét számonkérően rászegezte a tágra nyílt szemekkel figyelő Severusra. –Elbuktál. Győznöd kellett volna, nem elbukni. A földbe kellett volna döngölnöd őket, hogy én a kórházi ellátás miatt sipolygó szüleiket jöjjek nyugtatni. Szégyent hoztál a nevedre. Ismét.

Severus lehorgasztotta a fejét, és szótlanul nézegette a cipője hegyét.

- Rám nézz, ha hozzád beszélek, kölyök! -kiáltott fel hirtelen Snape. –Mégis mit képzelsz… -folytatta fojtott hangon, fenyegető tónusban. –Nincs több mondanivalóm.

Megfordult és távozni készült; ám váratlanul meggondolhatta magát, mert visszafordult, és egészen fia füléhez hajolt.

- Alig várom, hogy hazatérj. –sziszegte kaján gyűlölettel. –Várni foglak.

Majd kiegyenesedett, és egy gyors, kutató pillantás erejéig Wottonra nézett.

- Most pedig mutass be a kis osztálytársnőd szüleinek. –mondta kellemes hangon, egykedvűen.

Sev kelletlenül elindult a Wotton családhoz.
-Mr. és Mrs. Wotton, Lavinia, ő itt az apám.
-Jó napot, Mr. Snape -mutatkozott be a férfi, és kezetfogtak.
-Mi elbeszélgetünk, ti menjetek! Év végén találkozunk! -mondta parancsolóan Severus apja.
Laviniáék elindultak végig a folyosón, alig szólva egymáshoz, nehogy lebukjanak. A lépcsőkhez érve még visszanéztek szüleikre, úgy látszott Snape-et is nagyon érdekelte a lány apjának élete, nevetgéltek és beszélgettek.
-Azt hiszem a szüleink kedvelik egymást -mondta Sev a lépcsőn lefele menet, immár Lavinia kezét fogva.

Severus apja még a vámpírral beszélgetve is érdeklődve pillantott olykor a Hunder házaspár felé, akik Mr. Malfoyjal folyattak eszmecserét. Anne és Lucius egymás szülei mellett állva nézték egymást, mígnem Luc apja bemutatkozott Wottonéknak és Snape-nek. Ugyan ezt tette Mr. És Mrs. Hunder, így egy nagy kupac gyűlt össze.

A másik csoport Potterék, Tenerék és Liz szülei alkották. Sirius -mivel anyja már távozott – james szüleivel beszélgetett.

Luciusék úgy gondolták, hogy felesleges maradniuk, úgyhogy egymást kézen fogva elköszöntek szüleiktől, és elindultak a KH-ükbe.

A két gondterhelt fiatal, Severus és Lavinia nemsokára megérkezett a KH-ba, s kis idő múlva Malfoyék is beléptek a hideg kőajtón.

Snape-et az egyik fotelben találták, látszólag minden életjelenség nélkül. A fiú rosszkedvűen felnyitotta sötét szemeit –s a következő pillanatban már közönyt és unottságot csempészett tekintetébe.

- Na hogy ment? –érdeklődött vontatottan. Lavinia a szomszédos karosszékben üldögélt.

- Egész jól. Apám azt mondta, csak így tovább, nem árt, ha fogy a felesleges népesség. –vonta meg a vállát egykedvűen Lucius, és ő is helyet foglalt a közelükben.

- Az enyém pedig megdicsérte a Carbunculusomat! –lelkendezett vidáman Annie. –Azt mondta, még sokra vihetem, ha ilyen jól értek az átokfejlesztéshez.

- És a tied, Lav? –fordult kedvese felé kedveszegetten Severus.

- Nem érdekelte nagyon a dolog. Szerinte a halan… a griffendélesekkel érintkezni felesleges. –sóhajtotta a lány. –És a tied? –kérdezte rosszat sejtve.

- Semmi különös. –hazudta Snape rezzenéstelen arccal. Csak szeme villanása jelezte Laviniának, hogy erről még kettesben beszélni fognak.

- Viszont jókora hasznunk származott az  incidensből. –jelentette ki derűsen Malfoy.

- Éspedig? –húzta össze a szemét gyanakodva Severus.

- Megfélemlített griffendélesek… tizennégy tátongó hálószoba… -cinkosan megszorította kedvese kezét és elmosolyodott.

- Jut eszembe. –ocsúdott fel Lavinia. –Ideje aludni térni. Kimerített ez a nap.

- Délután négykor? –vonta fel a szemöldökét Snape.

- Azt mondtam, ideje aludni térni. -sziszegte határozottan Lavinia, majd Severust maga után húzva eltűnt az egyik idegen hálókörletben.

- Mit mondott édesanyád? - kérdezte Siriust sajnálkozva Mrs Potter.
- Csak a szokásos... - sóhajtott a fiú. - Szégyelli, hogy ilyen gyermeket szült, és hogy bemocskolom a családunk hírnevét, meg hogy elég nagy szégyen neki az, hogy a Griffendélbe kerültem, és hogy "ilyenekkel" barátkozom, de még hogy a varázsló világ előtt is fel kelljen vállalnia, azt már nem. Elhiszi, hogy én lökött vagyok, de legalább a normális embereket, mint Pipogyi - mondta erőteljesen gúnyos hangsúllyal - tisztelnem kéne.
- Pff... - nyögött fel barátja mellett James.
- Ja igen. És hogy meg ne lásson többet a házában. Magyarán kirugott... - mondta vállat vonva Sirius, majd lehajtotta fejét. Kicsit sem volt kedve hajléktalanak állni...
- Te jó ég, drágaságom, de hisz ez szörnyű! - csattant fel elcsukló hangon Mrs Potter.
- Az. - szólt egykedvűen a fiú. - De majd elfelejti. Akárhányszor kitagadott már a családból, annyiszor vissza is fogadott... 'Mit szólnának Mr Malfoyék, ha ezt megtudnák...'

- Öhhm.... Anya. - szólalt meg félénken Liane a terem másik végében. - Be szeretnék neked mutatni valakit. - mosolygott a lány, majd megfogta édesanyja kezét és odahúzta Siriushoz. A fiú nagyon meglepődött a közeledő 'anyu' látványától, s ijedt pillantásokat vetett barátnőjére. 'Ezt talán nem kéne...' - áradt a fiú szeméből, s erős fejcsóválással tiltakozott a végzete ellen...
- Ne aggódj, nem esz meg... - suttogta mosolyogva Liane amikor odaértek. - Sirius, ő itt az anyukám. Anyu, ő Sirius...... A barátom. - tette hozzá végül hosszú hatásszünet után.
- Örvendek. - nyújtotta kezét erőltetett mosoly kiséretében Sirius.
- Szintén. - felelte Mrs Tener, s tetőtől-talpig végigmérte lánya udvarlóját. Sirius zavartan mosolyogni kezdett, s rémülten igazgatta magán a ruhát. Liane odament hozzá, majd mosolyogva belesúgta a fülébe:
- Nyugi. Tuti jól nézel ki.


Na ez rövid lett, és gagyi... csak egy kicsit át akartam ültetni a Griff szemszögéből is, mert a Mardis felfogás ellepte a terepet :PPP

szóval egy kis magyarázat: Sirius 5. év elején / 4. év végén elmenekül otthonról és James-ékhez költözik...

-Sev, felejtsd el apádat. Van két szabad hetünk, birtokba vehetnénk mondjuk ezt a szobát -nézett körül az egyik hálóba érve Lavinia. A fiú csak leült az egyik ágyra töprengve. Kedvese az ölébe ült, és simogatva suttogta a fiú fülébe:
-Lazíts, kedvesem!-ennek már Snape sem tudott ellenállni, csak pálcájával bezárta az ajtót.

-Most mennünk kell -fogott kezet Mrs. Tener lánya barátjával, és puszit nyomott csemetéje homlokára. -Nyáron találkozunk, jók legyetek -mosolygott a párra, és férjével együtt elment. Lassan a Wotton házaspár is távozott, és Mr. Snape is elköszönt Mr. Malfoytól.
-Na és most mit csináljunk? -nézett össze James, Sirius, Liane és Liz.
-Gondolom a kedvenceink a mardekáros ágyakat tépázzák, velük nem tudunk mit csinálni...-tanakodott Sirius átölelve barátnőjét.

- Na, ma mit csináljunk? –kérdezte másnap reggel álmosan kedveséhez bújva Severus. Egészen el lehetett kényeztetve, ha már képes volt feltenni ilyen semmitmondó, emberi kérdéseket.

- Gondoltam valamire… de nem tudom, tetszene-e neked. –suttogta szégyenlősen a lány, és oltalmat keresve ölelte Snape-et, miközben kényelmesen átvetette egyik lábát is annak csípőjén –gyakorlatilag félig rajta feküdt, félig az összegyűrt takarón.

- Hallgatlak. –hangzott a nyugodt válasz, és Severus kíváncsi szemekkel fürkészte a lány arcát –már amennyit látott belőle.

- Nem olyasmi, amire most gondolsz. –mosolygott kedvese vállgödrébe Lavinia. –Annak tudom, hogy örülnél. Az jutott eszembe… hogy szívesen lerajzolnálak. Ülnél nekem?

- Modellt? Meglepő ötlet. –töprengett Sev.

- Ha nemet mondasz, megkérdezem Luciust. És ha azután is nemet mondasz, felkérem egy aktra. –fenyegette meg Lavinia.

- Micsoda kilátások. –ásított Snape, de nem tűnt különösebben rémültnek. –Lehet, hogy vele jobban járnál.

- Micsoda önbizalom. -konstatálta a lány mosolyogva. –De tudod: jobb ma egy Severus, mint holnap egy Malfoy.

- Ezt eddig még nem hallottam. –vallotta be a kérdezett fintorogva.

- Nem is hallhattad. Most jöttem rá. Akkor ülsz nekem?

- Majd meggondolom. –gonoszkodott Severus.

- Ez esetben a reggelinél kénytelen leszek megkérdezni Luciust. Vagy inkább Blacket, mert mindenképpen fekete hajú fiút akarok…

- Állj, állj! –ült fel Sev, kibillentve ezzel egyensúlyából kedvesét. –Ne merészeld!

A lány nyelvet öltött rá, s még mindig mosolyogva nekiállt öltözködni.

-Milyen unalmas lesz így ez a két hét, ha a kedvenckéink elő se dugják az orrukat a...a KH-ükből. -unatkozott Liane.
-Talán mi is kipróbálhatnánk a taktikáikat -mosolygott a lányra Black.
-Nem rossz ötlet...jössz?-kacsintott Liane.
-Igen -vigyorgott Sirius és magával húzta barátnőjét az ötödévesek szobájába.
-Mi lemegyünk reggelizni? -nézett Jamesre Liz.
-Nem rossz ötlet, nagyon éhes vagyok.

Ahogy leértek, és kénytelen-kelletlen odaültek a slytherinek mellé a reggelizőasztalhoz, a Wotton-lány elnevette magát.

- Hogy neked MEKKORA szerencséd van, Severus! –kacagta, és leborult az asztalra. Black ugyanis nem jött le reggelizni, így a modellkedésre való felkérés esélye elúszott.

- Hé, nyugi, nyugi! Meg ne fulladj nekem. –mosolygott higgadtan Snape. –Ki bosszantana egész nap?

- Ezt a nemes feladatot szívesen magamra vállalnám. –vigyorgott kárörvendően James a Laviniával szomszédos széken.

- Az esti műszakot biztosan nem. –nézett fel az asztallapról Lavinia felcsillanó szemekkel.

- Feküdj csak vissza! –morogta Severus egykedvűen.

- Fúúúj emberek, így kora reggel… Ne dumáljatok már ilyen szörnyűségekről, elmegy az étvágyam! –kesergett James.

Lavinia felengedni látszott asztaltársa irányában, mert kevésbé ellenségesen, mint eddig, megkérdezte:

- Mi számít szörnyűségesnek? –s hozzá olyan érdeklődő képet vágott, amilyet csak a griffendéles csoport tudott SVK órán.

- Az, amit ti… műveltek Pipogyival. Ehhh… hagyjuk. Nem akarok megint verekedni, különben jövő karácsonyra is itt tartanak.

Snape szándékosan eleresztette a füle mellett Potter szavait, sőt láthatóan azt is megpróbálta figyelmen kívül hagyni, hogy a fiú a világon van.

- Na, Sev? Meggondoltad már, amit ajánlottam reggel? –érdeklődött a lány.

- Nem. –hangzott a válasz, látszólag öt méterrel a víz alól. Snape valószínűleg nem volt túl beszédes kedvében.

Lavinia durcás arcot vágott, majd körbenézett az asztalon.

- Jé… Neked fekete hajad van. Nem lenne kedved modellt ülni nekem? –szegezte hirtelen a meglepett James-nek a kérdést. Severus felkapta fejét, és megbotránkozva bámult kedvesére.

Mielőtt a fiú válaszolhatott volna, betoppant az ebédlőbe Lucius és Anne.
-Sziasztok -köszöntek mindketten, és leültek az asztalhoz.
-Na, mi a téma? -kérdezte Lucius.
-Valakinek modellt kéne ülnie. Épp James-t kérdeztem, hogy lenne-e kedve hozzá -mosolyogta Lavinia.
-Jézusom, Lav, mennyit ittál? -nézett meglepetten An barátnőjére.
-Csak felét annak, amit Sev produkált este -vigyorgott Lavinia. James undorodva, Liz meglepetten, Lucius és An pedig úgy néztek rá mint egy őrültre. Severus leginkább az asztal alá süllyedt volna.
-Lav, ugye felkísérsz a könyvtárba? -vonszolta gyorsan onnan a lányt Anne. Severus most végre megkönnyebbült.

-Mit akar a könyvtárban? -nézett kérdőn Lucra Sev.
-Azt hiszem a Carbunculus átkát tökéletesíti. Most már meg se kell szólalnia hozzá, elég ha rá gondol és rászegezi valakire a pálcáját -dicsekedett Lucius barátnőjével.
-És rajtad gyakorolt? -vonta fel a szemöldökét James.
-Igen, és nagyon jól megy neki -mosolygott Luc.
-Szóval az volt az a hangos kiáltás este? Épp megátkozott? -húzta mosolyra a száját Sev.
-Hmmm...Meglehet...Nem én szoktam hangos lenni -vigyorgott Lucius. Mostanra Jamesnek és Liznek teljesen elment az étvágya.

- Te csak ne vigyorogj. Rólad épp egy aktot tervez. –pirított rá kárörvendő barátjára Severus, amolyan ,,most már minden mindegy” alapon.

- Ez nagy…khm… megtiszteltetés. –húzta ki magát Lucius még szélesebben vigyorogva.

- Biztos… Próbáltam lebeszélni, de azt mondta, vagy te, vagy én. Aztán kitalált valami ennél is gyomorforgatóbbat. –sóhajtotta Sev.

- Annie-t is leaktolja? –kacsintott Malfoy.

- Ajjajj… Meg ne említsd Lavnak, a végén még belelkesül az ötlettől.

- Miért, biszex? –nevetett fel Lucius, és töklevet öntött magának az asztalon álló ártatlan kancsóból.

Snape nem válaszolt, csak elgondolkozva meredt az asztallapra, s magában azt is konstatálta, hogy a griffes társaság már percek óta nem nyelt le egy falatot sem. Sőt kezdenek zöldülni…

- Ne már! Én csak vicceltem! Tényleg az? –lepődött meg Lucius, és szembefordult barátjával.

- Hagyjál már! Majd pont Potterék előtt fogok mesélni a szexuális szokásairól! –csattant fel Severus.

- Nekem úgy rémlik, hogy ő már megtette pár perce, haver. –paskolta vállon jó szokása szerint leereszkedően Malfoy.

- Ó, fogd már be! Fogalmam sincs, mi ütött belé. Belébújt az ördög.

- Nem te voltál az az ördög véletlenül? –incselkedett Lucius a kupájával játszogatva; érdeklődéssel figyelte, ahogy a sárgás ital körbe-körbe mozog a tárolóeszköz pereme mentén.

- Ma mindenki engem szivat? Jobb dolgotok nincs? –morogta Snape, és ő is maga elé vett egy kupát.

- Lenne, de a könyvtárba ment a nőddel. Reménykedj benne, hogy őt nem átkozza meg… Rajtam is maradt egy kis ideig egy daganat, mert nem tudta azonnal eltüntetni. De annyira kétségbeesetten igyekezett, hogy végül sikerült.

- Hol? –kérdezte rezignáltan Sev.

- Hm… mondjuk úgy, hogy ha nem tünteti el a kelést, unalmas estének néztünk volna elébe. –mosolygott sejtelmesen Lucius.

James és Liz erre már tüntetően nagy hangerővel hátratolta a székét, és kisietett a teremből.

- Szerinted mi bajuk? –merengett ártatlan arcot vágva Malfoy.

- Sejjjtelmem sincs. –sziszegte keserűen Severus.