- Bravó, haver -veregette meg Sirius vállát James. - Kivel mész a bálba? -váltott gyorsan témát a fiú. - Lilyvel -vigyorgott James. - És ezt ő is tudja? - Igen, igen -húzta ki magát, és beletúrt a hajába. -Na és te kivel mész? - Ööö...mennem kell -mondta a fiú és már szaladt is ki a klubhelyiségből. A műsor miatt teljesen elfeledkezett a bálról. Mivel már ebédidő volt, remélte, hogy Anne már lent lesz a nagyteremben. A lány a mardekárosok asztalánál ült, és Laviniával beszélgetett. Sirius nagy levegőt vett, és odament a lányhoz. - Szia An! -köszönt rá. - Black? -nézett hátra kicsit furcsálva a lány. - Ööö...igen, én lennék. Beszélhetnék veled? - Most is beszélsz velem... - Négyszemközt... Anne ránézett Laviniára, aki erre egy vállvonogatással válaszolt. An felállt, és kiment az ebédlőből Siriusszal. - Na, mondd, mit akarsz. - Azt szeretném kérdezni...hogy...hogy eljössz-e velem a bálba -kérdezte már tiszta vörösen a fiú. - Veled? -vonta fel a szemöldökén Anne. -Álmaidban -mondta, és sarkon fordult, de Sirius elkapta a kezét és visszafordította. - Kérlek! -nyögte. - Nem -rivallt rá a lány és visszament az asztalához. - Sirius, igazán megvárhattál volna minket -mondta James Remus mellett lépkedve. - Öhm... igen, bocs. - Ugye nem ebédelni szaladtál ennyire? -vonta fel a szemöldökét Remus. - De... de igen. - Te tudod... Akkor megyünk? - Igen, persze. - Mit akart? -kérdezte Lavinia Anne-től. -A bálba akart elhívni? - Igen. Nem tudom, mit képzel magáról. Tudja, hogy Luciusszal megyek. - Hova jössz velem? -huppant le mellé Luc. - A bálba. Vagy nem? - De igen -mosolygott a fiú. -Kit utasítottál vissza? - Blacket. - Megint próbálkozott? -csodálkozott Malfoy. - Igen -mosolyogta a lány. -De csak próbálkozott. A KH-ben összegyűlt mardekárosok Laviniára vártak, mindenki jelmezben tipegett. Anne szárnyat és glóriát kapott négy-öt társával együtt. - Öhm... Anne, azt hiszem, keresnek -jött be Lavinia a kőfalon. - Ki? -kérdezte An. Vajon ki lehet az, aki Laviniához mer szólni? -gondolkozott. - Black. Legalábbis kint áll egy oszlopnak dőlve... - Már megint? Mindjárt jövök -mondta, és kilépett a folyosóra. - Szia An! Gyönyörű vagy! -nézett Sirius az angyalra. - Mit akarsz mér megint? - Gondoltam... Hátha meggondoltad magad a bállal kapcsolatban. - Te nem vagy normális. Még hányszor mondjam, hogy NEM! -kiáltott, és dühösen visszament a próbára. - Készen állunk, mindenki menjen öltözni, a próbának vége! -hangzott a vámpírlány parancsa. Anne gyönyörű vörös ruhában ment le Luciushoz a Hálókörzetéből. Luc kézenfogta barátnőjét, és elindultak a folyosón. - A fenébe -szólalt meg a fiú. -Ott hagytam a jelmezemet. - Én is. Kihozod? -mosolygott bájosan a lány. - Persze, várj meg itt -mondta Malfoy és már el is tűnt. Anne háta mögött Sirius közeledett. A lány feje fölé varázsolt egy fagyöngyöt, odament, megfordította, és magához ölelte a meglepett lányt. -Szija An! -köszönt Sirius és megcsókolta a lányt. Szerencsétlenségére épp akkor lépett ki a kőfalon Lucius, aki azonnal nekiesett a fiúnak. Sirius kifeküdt, Malfoy felállt, kézenfogta a barátnőjét, és mentek el. -Sirius, jól vagy? gondoltam hogy ott talállak -szaladt oda hozzá Liane. -Jézusom, mit csináltál? -kérdezte a fiútól, meglegyintette a pálcáját, és már vitte is a gyengélkedőre. -ÉS HALLGASSÁK SZERETETTEL A MARDEKÁROSOK ELŐADÁSÁT! -hallatszódott az igazgató mennydörgő hangja. A terem elsötétült.     - Locomotor! - kiáltotta Liane, s felemelte Sirius testét a magasba. A gyengélkedő ajtaja tárva nyitva volt, Madam Pomfrey számított a látogatókra az esti buliból. - Mi történt, drágám? - kérdezte a javasasszony, s bevezette őket az egyik szabad ágyhoz. - Verekedés. - szólalt meg halkan a lány. - Pálca nélkül? - Igen. - Váhh... - csattant fel Madam Pomfrey - A mai fiatalok... Liane elmosolyodott, majd hátrébb lépett a fiútól, hogy utat engedjen a javasasszonynak. - Nem olyan komoly a sérülés. - szólalt meg végül. - De bent tartom éjszakára. Ha reggelre jobban lesz, este már ki is engedem. Menj vissza nyugodtan a bálra, kicsikém, majd vigyázok rá. - Nem... Öhm... Ha lehet inkább itt maradnék. Úgy sem vagyok benne a műsorban. - Felőlem. De tudod, semmi zajongás, vagy egyebek.... Ha felkelt, ezt itasd meg vele! - parancsolta az asszony, s egy üveg átlátszó italt nyomott Liane kezébe. - Rendben. Madam Pomfrey azzal magát is megnyugtatva, kivonult a szobából, s Liane kettesben maradt Siriussal. Odalentről hallatszódott a tanulók zajongása, s az igazgató beszéde is. Liane jót mosolygott Dumbledore beszédén, ami rövid volt és velős, mint mindig. Ahogy elnézte az eszméletlen fiút, hirtelen már nem tudott haragudni rá. A délutáni vezsekedéseik már Liane számára is értelmetlenné, és főleg nevetségessé váltak. Hülye voltam... - gondolta magában a lány. Mert nekem is mindig csak kötözködnöm kell... - mondta magának vádlóan, s érezte, hogy arcán legördül egy könycsepp. Te tényleg nem vagy komplett... - mondta magának - Mit bőgsz már itt, nem halt meg! Erre már ő is elkezdett mosolyogni... Magában beszél a gyengélkedőben. Lehet neki is ott kellene feküdnie, és akkor együtt ápolhatnák őket Siriussal. - Hol vagyok? - suttogta erőtlenül Sirius, s a lányra nézett. - Elkezdődött már a bál? - Igen. - mosolygott a lány, s megtörölte a szemét. - És te miért nem vagy ott? - Nem akartalak itt hagyni... - szólt vállatvonva a lány, majd leszedte Sirius arcáról a gézt. - Hogy én mekkora egy hülye vagyok. - röhögött magán Sirius, s megpróbált feltápászkodni. - Várj, segítek. - hajolt oda Liane, s feljebb emelte. - Egyébként tényleg hülye vagy... - mosolygott rá a lány. - Tudom... Nem kellett volna veszekednem veled. Tényleg, az udvarlód hol van? - Lemondtam, amikor megtaláltalak. - Miért? - kérdezte értetlenül Sirius. - Miattad.... - Akkor te is hülye vagy. - Az. - mosolygott Liane, s lehajtotta a fejét. - Nem baj az. - mondta természetesen Sirius. - Két hülye egy pár... - mosolygott a lányra, majd az ép kezével lassan megfogta a lány kezét.    Már csak öt perc maradt addig, amíg a Griffendél előadása következik. Elizabeth fásultan nézte a mardekáros furcsa egyveleget, annyira izgult, hogy még csúfolódni se volt kedve. Bár ahogy körülnézett, a többiek is ugyanígy lehettek ezzel. A párokat, Emily azt mondta, hogy húzzák, és Liz nagyon elcsodálkozott, amikor látta, hogy Jamest húzta. És emiatt még jobban izgult. Az utolsó dallamok hangzottak fel a Mardekár előadásából, Bár Liz abban sem volt biztos, hogy dallamok. Valószínűleg az se tűnt volna fel neki, ha egy párbajt mutatnak be. A ruhája már rajta volt, mi tagadás elég röhejesen festett. James talán még hülyébben. Már egymás mellett álltak, a bevonulás szerint fogták egymás kezét. Ők voltak a 3. pár az 10ből. Még belenézett azokba a mély barna szemekbe, mintha abból akarna erőt meríteni. És már hallotta is Dumbledore hangját: És a griffendélesek előadását láthatjuk most, akik… Kánkánoznak! David Jordan már mondta is a neveket: az első pár Lily Evans és Remus Lupin majd utánuk Kate Longbottom és Arthur Weasley majd Elizabeth Winninsion és James Potter…. Itt ők következtek, be kellett lépniük. Már nem is figyelt a névsorolvasásra, csak elfoglalták a helyüket. Nemsokára már felolvasták mind a 20 nevet, és elkezdődhetett az előadás. Ahogy nézte a nevető embereket körülötte, reménykedett hogy nem égtek le. Lejárt a zene, és elengedték egymás kezét. Majd visszavonultak, még hallották ahogy Dumbledore bejelenti a Hugrabugot, de utána már csak foszlányokat hallottak az előadásból. Azért annak mindenki örült, hogy legalább az elejét lekésték a Mardekárosok. Majd immáron báli ruhában mindenki visszatért a helyére. Liz még le is volt törve, hogy James Lilyvel fog táncolni, de minek, ha Lily úgyse szereti őt! De miért érdekel ez engem? Kezdtek összekuszálódni a fejében a gondolatok, nem figyelt már az előadásra. Elmentek a hugrabugosok jött a Hollóhát egy hosszú és unalmas előadással, majd kezdődhetett a bál.    A mardekárosok berendeződtek, és felcsendült Severus mély, zengő hangja. Lucius halál, Lavinia kárhozatal, Anne pedig angyal volt. A produkciót hatalmas ováció fogadta, tapsvihar tört ki. - Akik játszottak -zengett az igazgató felerősített hangja -Lavinia Wotton rendező, Lucius Malfoy halál, Herry Tomson kisfiú; az angyalok: Sarah Ringer, Anne Hunder, Kathe Winfer, Kimberly Smith ; a kórus : Severus Snape (itt a griffendéles tömeg gúnyos arckifejezést öltött), Rod Rokwood, James Wersel és Charley Kingh. Újra felzúgott a tapsvihar, és a mardekáros csoport levonult a színpadról.     Míg lent javában állt a bál, az újdonsült párocska fent a gyengélkedőben turbékolt. Liane Sirius mellett feküdt az ágyon, a fiú karjaiban. A boldog perceket egyszercsak egy kisebb csapat szakította félbe. A többi tekergő, valamint Emily, Lily és Liz sietett be az ajtón báli ruhában. Ahogy meglátták őket, rögtön sugdolózni és kuncogni kezdtek. - Na minek jöttetek, nevetni, vagy betegetlátogatni? - kérdezte vidáman Sirius. - Jöttünk ápolni. De látjuk már van aki ápoljon... - mosolygott James, majd levetette magát a szomszédos ágyra. - Milyen a buli? - kérdezte Liane, akinek nem igazán sikerült felavatnia az estélyiruháját. - Áhh, dög uncsi. Mindenki táncol... Fujj... - grimaszolt Peter. - Csak azért, mert te nem vagy hajlandó táncolni, hidd el, hogy van aki élvezi. - mosolygott Emily, majd leült James mellé. - Ki az az épelméjű, aki szeret táncolni? - kérdezte undorodva Sirius, s nyomott egy csókot Liane szájára. - Pipogyi. - nevetett Remus, majd utánozta kedvenc Slytherinesét. - Perselus. - szólt közbe Lily. - Miért nem tudjátok a nevén hívni? - Ugyanmár Lily, lazíts egy kicsit. - vigyorgott James, majd derekánál fogva az ölébe húzta a lány. Lily azonban felpattant, és azzal a lendülettel pofon is vágta a fiút. - Hogy képzeled... - kezdte mérgesen a lány, de Sirius közbe szólt: - Köszi a folklór műsort, de a Remusé jobban tetszett. - Mi ez a banzáj itt? Egyszerre csak hat látogató!!! - kiabált dühösen az ajtóból Madam Pomfrey, s készített valami gyógyszert Siriusnak. - Majd én kimegyek. - szólalt meg mosolyogva Liane, s megpuszilta Sirius homlokát. - Szerintem te csak maradj itt. - mosolygott Lily - Majd mi Lizzel kimegyünk. - Nem, maradjatok csak. Én majd visszajövök. - mosolygott a lány, s kisétált a gyengélkedő elé egy kis friss levegőt szívni. Nem sokáig maradt egyedül, pár pillanat múlva kicsapódott a az ajtó, s Emily sétált ki rajta nagy vidáman. - Na mesélj már, mi volt? - mosolygott izgatottan a lány. - Akkor ez most azt jelenti, hogy... - Azt. - Gondolhattam volna. Úgy vigyorogsz mint a tejbetök. - röhögött a lány, majd magához ölelte barátnőjét. - Mondjuk én mindig is tudtam, hogy össze fogtok jönni, csak nem akartam hogy elbízd magad. - Ja, értem. - mosolygott a lány, majd leült a fal tövébe. - Milyen volt a műsor? - Nagyon gáz... Mindenki rajtunk röhögött... De Pipogyiék vitték a pálmát, az első műsorral. Ő volt az énekes. - Az volt az a macskazene. Jajj.... Idáig fel lehetett hallani! - röhögött Liane. - Na, az gáz volt. De ennél jobb már csak az, ahogy táncol! De majd meglátod, ha lejössz velünk! - Á, nemhiszem, hogy lemegyek. Itt maradok Siriussal. - Ohh, hogy is gondolhattam, hogy itt hagyod. Ne félj, Madam Pomfrey nem nyúlja le! - Jajj, akkor jó! Azért most nagy kő esett le a szivemről! - nevetett Liane, s szinpadiasan a szívéhez kapott. - Tényleg, mi van Wyettel? - Lemondtam. Liz mondta, hogy Sirius elment megkeresni Annet, de nem látta lejönni, úgyhogy utána mentem. - És Wyett mit mondott? - Semmit. Ahogy ellépett tőlem, már rögtön akadt neki másik párja... - mosolygott Liane. - Mehetsz! - jött ki vigyorogva Remus. - Ezennel átadjuk a terepet! - Kössz! Jó bulizást! - köszönt el a lány, s visszament Siriushoz.   A terembe érő csapat leült egy asztalhoz, és onnan nézték a táncot. - Lily, jössz egy táncra? -állt fel James, és a kezét nyújtotta a lánynak. - Mehetek -mosolygott vissza a lány, és elindultak a táncparkett felé. - Emily, táncolunk? -kérdezte Remus. - Persze, szivesen -mondta a lány, és már őkis mentek táncolni. Az asztalnál csak Peter is Liz maradt. - Liz, felkérhetlek? -jött oda a lányhoz egy magas hugrabugos fiú. - Mehetünk -mosolygott a lány, örült, hogy felkérték. A terem másik sarkánál Sev és Lavinia táncolt, szorosan átölelték egymást. Mellettük Lucius és Anne. - Üljünk le egy kicsit -mondta a fiú, és odavezette An-t egy asztalhoz. -Nézd, Pottinak sikerült felkérnie Evanst. Szerinted mit adott cserébe neki? -nézett a párra gúnyosan Malfoy. An végignézett a társaságon. Mindenki ölelkezve táncikált. - Nézd, Rod meg a cafkája. Remélem, nem hozzánk igyekeznek -nézett a közeledő párra Luc. - Pedig nagyon úgy néz ki... - Sziasztok. Anne, táncolunk? -kérdezte Rod a lányhoz érve. - Felőlem... - És te Lucius, táncolsz velem? -mosolygott bájosan Sarah. A fiú végigmérte a lányt. - Nem. -erre Sarah szájáról lehervadt a mosoly, és sértődötten könnyeivel küszködve elvonult. Lucius gúnyos mosollyal nyugtázta tettét. kicsit féltékenyen nézte ahogy barátnője a csapatkapitánnyal táncol. Gondolatait Kimberly szakította meg. - Szia, nincs kedved táncolni? -kérdezte reménykedve. - Persze, aztán majd letepersz a terem közepén... - Amiatt bocsánatot kell kérnem...-ült le Kim. -Nagyon régóta tetszettél nekem, és reméltem van nálad esélyem. Lucius felvonta a szemöldökét. - Pontosan tudtad, hogy Anne-vel járok. - Igen, de...-azt akarta mondani, hogy de An-nek sem jelentett sokat, pontosan tudta, hogy a lány nem volt túlságosan hűséges. De nem akarta beköpni barátnőjét. -Igazad van. Hülye voltam, és ne haragudj. -fejezte be végül. Anne ért oda hozzájuk, leült kedvese mellé, és dühösen nézett volt barátnőjére. Még mindig nagyon neheztelt rá. - Szia An! Épp most kértem bocsánatot Luciustól. ne haragud, hülye voltam. -mondta, remélve, hogy a lány megbocsájt neki. - Beszélhetnék négyszemközt Kimmel? -nézett Lucra barátnője. - Persze, én addig felkérek valakit. Mikor eltávolodott, folytatták a beszélgetést. - Sose mondtad, hogy neked tetszik Lucius. - Tudom, nem akartam. Tudtam, hogy nincs sok esélyem. - De neked hála Black megpuszilt! -mondta mostmár inkább nevetve, mintsem dühösen An. Felállt, és megölelte brátnőjét. - Akkor megbocsájtassz? - Meg -mosolygott a lány. - Szia An, táncolsz velem? -jött oda hozzájuk George. - Persze-mosolygott an, és integetett bartnőjének. A terembe érő csapat leült egy asztalhoz, és onnan nézték a táncot. - Lily, jössz egy táncra? -állt fel James, és a kezét nyújtotta a lánynak. - Mehetek -mosolygott vissza a lány, és elindultak a táncparkett felé. - Emily, táncolunk? -kérdezte Remus. - Persze, szivesen -mondta a lány, és már őkis mentek táncolni. Az asztalnál csak Peter is Liz maradt. - Liz, felkérhetlek? -jött oda a lányhoz egy magas hugrabugos fiú. - Mehetünk -mosolygott a lány, örült, hogy felkérték. A terem másik sarkánál Sev és Lavinia táncolt, szorosan átölelték egymást. Mellettük Lucius és Anne. - Üljünk le egy kicsit -mondta a fiú, és odavezette An-t egy asztalhoz. -Nézd, Pottinak sikerült felkérnie Evanst. Szerinted mit adott cserébe neki? -nézett a párra gúnyosan Malfoy. An végignézett a társaságon. Mindenki ölelkezve táncikált. - Nézd, Rod meg a cafkája. Remélem, nem hozzánk igyekeznek -nézett a közeledő párra Luc. - Pedig nagyon úgy néz ki... - Sziasztok. Anne, táncolunk? -kérdezte Rod a lányhoz érve. - Felőlem... - És te Lucius, táncolsz velem? -mosolygott bájosan Sarah. A fiú végigmérte a lányt. - Nem. -erre Sarah szájáról lehervadt a mosoly, és sértődötten könnyeivel küszködve elvonult. Lucius gúnyos mosollyal nyugtázta tettét. kicsit féltékenyen nézte ahogy barátnője a csapatkapitánnyal táncol. Gondolatait Kimberly szakította meg. - Szia, nincs kedved táncolni? -kérdezte reménykedve. - Persze, aztán majd letepersz a terem közepén... - Amiatt bocsánatot kell kérnem...-ült le Kim. -Nagyon régóta tetszettél nekem, és reméltem van nálad esélyem. Lucius felvonta a szemöldökét. - Pontosan tudtad, hogy Anne-vel járok. - Igen, de...-azt akarta mondani, hogy de An-nek sem jelentett sokat, pontosan tudta, hogy a lány nem volt túlságosan hűséges. De nem akarta beköpni barátnőjét. -Igazad van. Hülye voltam, és ne haragudj. -fejezte be végül. Anne ért oda hozzájuk, leült kedvese mellé, és dühösen nézett volt barátnőjére. Még mindig nagyon neheztelt rá. - Szia An! Épp most kértem bocsánatot Luciustól. ne haragud, hülye voltam. -mondta, remélve, hogy a lány megbocsájt neki. - Beszélhetnék négyszemközt Kimmel? -nézett Lucra barátnője. - Persze, én addig felkérek valakit. Mikor eltávolodott, folytatták a beszélgetést. - Sose mondtad, hogy neked tetszik Lucius. - Tudom, nem akartam. Tudtam, hogy nincs sok esélyem. - De neked hála Black megpuszilt! -mondta mostmár inkább nevetve, mintsem dühösen An. Felállt, és megölelte brátnőjét. - Akkor megbocsájtassz? - Meg -mosolygott a lány. - Szia An, táncolsz velem? -jött oda hozzájuk George. - Persze-mosolygott an, és integetett bartnőjének.   A MARDEKÁROS ELŐADÁS - ÉS HALLGASSÁG SZERETETTEL A MARDEKÁROSOK ELŐADÁSÁT! -hallatszódott az igazgató mennydörgő hangja. A terem elsötétült.   Zsuszka: (ezentúl a szürke a színe, mert a sötétkék nem látszik a háttér miatt)   A nagyterem ajtaja kivágódott, s egy csapat slytherin lépkedett be rajta lassan az áhítatos csendben. Mindannyiukon fekete, fénytelen textilből készült nadrág, ugyanilyen, testhez simuló hosszúujjú póló, és mélyfekete, suhogós, szétnyitott talár volt, mely palástszerűen lógott a hátukon. Mindannyiukon fekete, arcukba húzott csuklya volt; kilátszott alóla holtsápadt arcuk, s nagy foltokban feketére sminkelt szemük. Üres tekintettel meredtek maguk elé.   Egyszerre felcsendült a zene: egyszerű, halk, kísérteties zongoraszó szolgált a feszültség megteremtéséül. A fiúk (mert valószínűleg mind azok voltak) rendezett sorokban, hármasával vonultak, s mikor beértek a színpad közepére, és letették terhüket, a közönség egyszeriben észrevette, hogy testükkel takarva egy koporsót hoztak magukkal. Egyszer kidolgozású, ócska koporsó volt, a félelmetesebb fajta. Miután elhelyezték úgy a színpadon, hogy teljes hosszában látható legyen, tiszteletteljesen beálltak mögé, s rendezett felállást vettek fel. Ha lehet, még sötétebb lett a teremben, csak a sorfalat álló slytherinek kezében tartott pálca világított. Két tenyérrel fogták, mintha imádkoznának, vagy gyertyával állnának egy sír szélén. Arcukra túlvilági fényt vetített a lumos lángja.   Egyszerre egy másik alak vonult be a terembe. Törékenynek tűnt az imbolygó apró tüzek fényénél; ő nem viselt talárt, ez még jobban kihangsúlyozta sovány, karcsú termetét. Fekete, testhez simuló bőrnadrág és ugyanilyen anyagú hosszúujjú bőrmellény volt rajta, mely követte mellkasa vonalát; kezén sötét, ujjatlan kesztyű, nyakában rövid, vastag fémlánc diónyi nagyságú lapos kígyó medalionnal. Hátravetette fejét; dús, frissen mosott, kissé tépett végű haja fekete hullámokban omlott hátára és vállaira. Az ő arca, ha lehet, még sápadtabb volt, mint a kórusé; szeme alá ügyes kezek fekete színeket kentek úgy, hogy az összhatás beteges, fáradt, túlvilági legyen. Szemhéja viszont csak halványszürkére volt pingálva, s nem akkor foltokban, mint társaié. S mivel talár sem volt rajta, egész megjelenésében erősen elütött tőlük. Finom bőrmellénye zsebébe dugta jobb kezét, s közönyös, higgadt gyűlölettől izzó tekintettel nézett egy pontra a közönség mögött a falon. A zongora elnémult, s elindult valami furcsa, lassú, gyermeki dallam, mintha egy zenedoboz szólna valahol a kórus háta mögül.   Severus előhúzta a kezét a zsebéből, s fekete (naná), viszonylag nagy mikrofont vett elő. Az a mágikus fajta volt, mely nem igényel áramot, nem zúg, nem visszhangzik, nem romlik el, de kikapcsolni sem lehet soha. A kórus takarásából egy lány lépett ki; rajta finom anyagú, szépen szabott vérvörös mellény volt, s ugyanilyen színű, térdig érő bőrszoknya. Lábszárközépig érő fekete magassarkú csizma volt rajta, és sötét neccharisnya. Egy nagy táblát tartott a kezében. Könnyed léptekkel Severus baljára siklott, egy kicsit előrébb jött a közönséghez, s végül lekuporodott a színpad szélére, s a lábát lógázva feltartotta a feje fölé a táblát. Snape nagy levegőt vett (amit szerencsére senki sem hallott), s a még mindig szóló gyermekdoboz-zenére suttogni kezdett a mikrofonba.   Ein kleiner Mensch stirbt nur zum schein Wollte ganz alleine sein Das kleine Herz stand still für stunden So hat man es für tot befunden Es wird verscharrt in nassem Sand Mit einer Spieluhr in der Hand   A táblán pedig villámcsapásszerűen megjelent minden mondata angolul, mihelyt elkezdte mondani őket, foszforeszkáló hófehér betűkkel a sötétben.   Egy kis ember csak látszólag halt meg Egészen egyedül akart lenni A kis szív órákig mozdulatlanul állt Ezért halottnak gondolták Elásták a nedves homokba Egy zenedobozzal a kezében   Vad elektromos gitárszerű hangok indultak el a mondat végén, ütemes, de kísérteties alapzenét nyújtva az elkövetkező versszakokhoz. Severus rekedtes, mély hangon morogta az erőltetett német akcentussal kiejtett szavakat. Lassan, kígyószerű mozgással ringatta felsőtestét, miközben mind a mikrofont, mind hajzuhatagát meg-meglóbálta egy-egy megfelelő ütemnél. Lábával dobbantott, kilépett, arrébb sétált pár lépést.   Der erste Schnee das Grab bedeckt Hat ganz sanft das Kind geweckt In einer kalten Winternacht Ist das kleine Herz erwacht   (Az első hó belepte a sírt Csendesen felébresztette a gyermeket Egy hideg téli éjszakán A kis szív feltámadt)   A kis, letakart koporsóról az egyik kórustag durván lehúzta és földre dobta a sötét selyemterítőt.   Als der Frost ins Kind geflogen Hat es die Spieluhr aufgezogen Eine Melodie im Wind Und aus der Erde singt das Kind   (Ahogy a fagy beleszállt a gyermekbe Ő felhúzta a zenedobozt Egy dallam a szélben És a gyermek a föld alól énekelt)     Hoppe hoppe Reiter –zúgta a kórus a felerősödött gitárszóba. Und kein Engel steigt herab–sziszegte Severus, és gyilkos tekintettel körülnézett. Mein Herz schlägt nicht mehr weiter -zúgták Rodék magasabb hangon a háta mögött. Nur der Regen weint am Grab! -mordult fel az énekes.   És folyt, zúgott, erősödött és gyengült a dal, mely nem is nevezhető dalnak; halottsiratás volt, figyelmeztetés, sikoltás és gyilkosság, ahogy a kórus hideg, kifejezéstelen tekintete a nézőkön pihent, magas hangon, sirámszerűen zúgta a refréneket, és Severus minden iszonyatos emléket a szemébe költöztetett a lelke mélyéről.   A vége felé, mnit a feltámadt szél, csörtetett be Lucius Malfoy a terembe. Hosszú, ápolt szőke haja szétterült a vállán, s vállain is végigsiklott jónéhány hosszú tincs. Mélyvörös ruhákat viselt fekete szegéllyel, s hosszú, alvadt vérszínű palástot. Arcán halálfejszerű, csontból készült maszkot viselt, keze elegáns fekete bőrkesztyűbe volt bújtatva. Jobb markában igazi kaszát tartott, kék szemei elővillantak álarca résein. A zene ritmusára kerülgetni kezdte a kicsiny koporsót, időnként előrerugaszkodott, hogy elérje, máskor hátratűntorodott, mintha egy sátánista szertartáson járná a táncot urának. Severus egyetlen hosszan tartó önkívületben nyögte és sziszegte a fenyegetésszerű német szöveget, gyülölettől izzó tekintete pedig végigvándorolt a nézőkön. Sosem állt meg, mozgott, siklott, összecsuklott, vagy keze nyúlt ki a levegőbe; nem feltűnően, de szenvedélyesen mutatta be a Rammstein haláltáncát. Aztán elcsitult a refrén monoton zúgása a kórus felől; megállt egy időre az intenzív zene is, csak kísérőként vett részt a következő versszakban.   Am Totensonntag hörten sie Aus Gottes Acker diese Melodie Da haben sie es ausgebettet Das kleine Herz im Kind gerettet. –sziszegte Severus, mintha ünnepélyesen bejelentene valamit. A tábla szorgalmasan váltogatta a feliratokat a színpadon ülő vöröshajú démon kezében.   (A halál vasárnapján meghallották Isten földjéből ezt a dallamot Kiásták onnan A gyermek kis szíve megmenekült)   A koporsó hirtelen kicsapódott, és egy apró, törékeny alak ült fel benne; fehér, bokáig érő hálóingbe volt öltöztetve, rövid, szőkésbarna haja dúsan simult koponyájára.   A hideg Hold teljes díszben Meghallotta a kiáltásokat az éjben És egy angyal sem szállt le Csak az eső sírt a síron –állt a táblán, ahogy a közönség a német rigmusokat hallgatta.   Severus hirtelen abbahagyta az éneklést, és megdöbbenést színlelve oldalra fordult. A nagyterembe egy sudár, kecses alak lépett be; hófehér, derekára simuló, bő leomló szoknyájú ruha volt rajta erős nyaki kivágással; nyakában finom ezüstlánc, feje fölött varázslattal odaerősített halvány fényű glória lebegett. A gitárszólótól kísérbe odalépett a koporsóhoz. Lucius dühöt sugalló mozdulatokkal elhátrált onnan; a lány felkapta a ,,gyermeket”, és lassú, mezítlábas léptekkel ismét az ajtó felé indult. Mikor kiért, elszabadult a pokol. A refrén újra meg újra felzúgott, Severus üvöltött, Lucius melléugrott, ki-kitépte a kezéből a mikrofont, így hol együtt, hol külön-külön zengték a sorokat.   Lavinia nem sokkal Anne után lépett be a terembe; arcán elmosódó, lefolyó fekete sminkfoltok, szeme vörösen izzó iszonyat, fogai hófehér vámpírfogak, arca, tagjai sápadtak, rémisztőek. Ujjatlan, ám bokáig érő fekete ruhát viselt, mely kiemelte csípőjét. A pokol még erősebben zúgott. Lavinia küldött néhány nyugodt gonoszsággal telt pillantást a közönségnek, majd Luciushoz lépett és ellökte Severustól. Lucius hátratántorodott, és a nyitott koporsó mellé esett. A kísértetlány intésére a botladozó Snape-et körülfogta a kórus; a refrén egyre zúgott; nagy dulakodás közepette belelökték a koporsóba. Lavinia odavetődött, és rácsapta a fedelet. A kórus dühödten körülvette a színpad közepére helyezett tárgyat, és ide-oda cibálták. Végül úgy meglódították, hogy a közönségtől alig pár méterre állt meg; Lavinia, arcán nyugodt, már-már ártatlan kifejezéssel mellélépett. Gyufa hersent, s a következő pillanatban a koporsó lángokban állt.   A zene elhallgatott; az időközben ismét sorfalba rendeződött kórus egyre halkuló hangon elénekelte a refrén utolsó sorát: Nur der Regen weint am Grab (Csak az eső sír a síron), majd mozdulatlanságba dermedt. Ezzel egyidőben a démon elhajította a táblát. Lavinia némán meredt a tágra nyílt szemű diákokra; az égő koporsó lángjainak kísérteties fénye megvilágította sápadt arcát.   A terem döbbent csendbe burkolózott, majd lassan felhangzottak az első tenyérösszecsapások. Lavinia egy intéssel eloltotta a tüzet, majd a kórus gondjaira bízva a koporsót, elegánsan távozott a teremből. A fények kigyulladtak; a tizenvalahány slytherin körülfogta a szénszínűvé vált koporsót, s látványosan vállaira véve kivonult a nagyterem ajtaján.