Severus őszinte örömére Lucius az új fejlemények miatt megfeledkezett arról az apróságról, hogy vécépucolás vár rájuk a jövő héten. Így jelenetrendezés helyett a barátnőjét vizslatta fürkésző szemekkel. Anne csendes megilletődésben álldogált, szemmel láthatóan még mindig azt a sajnálatos tényt próbálta megemészteni, hogy egy griffendéles főguru szemet vetett rá.

- Nekem ma még tanulnom is kell. –rázta fel őket a kábulatból Severus szenvtelen hangja. –És tudtommal vacsora után trófeatisztítással mulatjuk majd az időnket.

- Nem fogod fel az események elborzasztó jellegét, ugye? –dünnyögte a lány.

- Úgy érted, Black ostoba érzéseit? Miért kéne odáig lealacsonyodnom, hogy felfogom őket?

- Szerinted belém szeretni ostobaság? –toppantott Anne a lábával sértődötten.

- Szerintem szerelmesnek lenni ostobaság. –hangzott az egykedvű válasz.

- Úgy beszélsz, mintha te nem lettél volna soha szerelmes. –állapította meg Anne idegesen.

- Nem. Úgy beszélek, mint aki volt, és felülemelkedett rajta, legyőzve azt. Ismerem, ezáltal képes vagyok kiiktatni az életemből. Megyünk? –tette hozzá unottan.

- Miért sietsz ennyire? A lecke megvár. –jegyezte meg gúnyosan Lucius. –Filozofálj csak nyugodtan.

- Fáj a tarkóm, sajog a bokám, és szerintem a hajamból is hiányzik egy nagy csomó. Szeretném összerakni magam, mielőtt levonulok vacsorázni.

- Ez jól hangzik. –nyögte An, miközben elindultak a Slytherin KH felé. –És nálad miből áll egy összerakás?

- Öngyógyítás, átöltözés, és jelen esetben hajmosás, mert nem fogom magamon hordani a mocskos Black keze nyomát.

- Hajmosás… Miért nem hallom gyakrabban ezt a szót a szádból? –fűzte tovább a szót Lucius ártatlan tekintettel.

- Talán mert nem vagyok lány. –vont vállat Snape.

- Szerintem Luc arra utalt, hogy gyakrabban csinálhatnád. –közölte a lány égnek emelt szemekkel.

- Mégis minek? –lepődött meg Sev.

- Talán, hogy…hm… ne csúfoljanak zsíros hajúnak? –próbálta körülírni mondanivalóját finoman An.

- Az ellen nem tehetek semmit. Öröklött tulajdonság, hogy mindig úgy csillog a hajam, mintha zsíros lenne. Valójában egyszerűen csak csillog, semmi más. Azt hiszem, az indiánok hajával is ez volt a helyzet. Mosás után is ilyen. Nem láttatok még képen vámpírt? Azoknak egészen természetfeletti a fényvisszaverő képességük. A hajuk és a bőrük is úgy fénylik, mint az öntött selyem. –ecsetelte Sev lelkesen a jelenséget.

- De te nem vagy vámpír. –közölte vele Lucius a szomorú igazságot.

- Te sem vagy véla. –vont vállat Severus. –De mégis hasonlítasz rájuk. Minden varázslócsaládnak megvan a maga pikantériája. Nálatok volt egy kis keveredés a vélákkal; nálunk a vámpírokkal.

- Monstróéknál pedig a trollok segíthettek be. –tette hozzá vigyorogva Anne.

- Bevallom, én is gondoltam már rá. –rándult meg a sötéthajú fiú szája sarka.

- Potter pedig egy sikítószellemmel mutat erős rokonságot, már ami a haját illeti. –jött bele a fejtegetésbe a lány. –Ha nem látnám, hogy maga borzolja folyton a haját, erre gyanakodnék…

- A hangja is hasonlít. –tette hozzá Sev egészen fellelkesülve a tudományos felfedezéstől. –Engem legalábbis mindig kitör a frász, ha meghallom.

- Persze, mert mindahányszor megátkoz. –jegyezte meg csúfondárosan Lucius.

- Csak akkor, ha Black is vele van. –vágta rá sértődötten Severus. –Egyedül még sosem próbálta meg. Illetve, egyszer, elsőben… az emlékezetes nap volt. –kellemes nosztalgia fogta el.

- Miért, mi történt? –kérdezte Anne.

- Meg akart átkozni a vécében. Akkor még tapasztalatlan voltam, nem tudtam használni a cruciót… Megúszta egy Diffindóval, miután lefegyvereztem.

- És hová kapta? –csillant fel gonoszul An szeme.

- Ha abban reménykedsz, hogy lemetszettem róla a gatyát, nagyon tévedsz. –mondta gúnyosan Snape. –A homlokára. Ha elvétem az erősséget, meg is halhatott volna. A sugár belevágott volna az agyába.

- Basszus, de béna vagy, haver! –paskolta vállon Lucius elkeseredettséget színlelve. –Megszabadultunk volna tőle!

- Két hétig hordta a tőlem kapott sebhelyet. Nem merte felvállalni a gyengélkedőben. A hősködő Griffendél! –emelte fel a kezét színpadiasan Snape. –Képzelheted, hogy meghatódtam. –tette hozzá csúfondárosan.

- Hát igen. Nem sok ember hordta még a jeledet a homlokán. –bátorította Malfoy mosolyogva.

- Igazi Káin-bélyeg, hm? Megjelöltem, hogy egyszer még alaposan megkapja a magáét. –morfondírozott álmatagon Snape.

- De a Káin-bélyeg azt is jelentené, hogy más nem bánthatja. -filozofált Anne.

- Akkor ez egy Snape-bélyeg volt. –kacagott Lucius. Severus arcán is büszke mosoly terült szét.

Hamar eljött a vacsoraidő. Severus eljátszadozott a rúnaismeret házijával, firkantott valamit félkész mágiatörténet esszéjének végére, s éppen belemerült egy bájitaltan-értekezés olvasgatásába, mikor egy kezet érzett a vállán. Anne állt mögötte.

- Leülhetek? –mutatott a fiú melletti végtelen sok helyre a kanapén.

- Van más választásom? –dünnyögte félmosollyal Severus, és visszatért a szaklapba.

- Hát nem sok. –nyugtázta An, és apró nyögéssel letelepedett. –Micsoda nap! –sóhajtozott.

- Micsoda lap! –mordult fel gúnyosan Sev. –Hagyj olvasni.

- Már megint mi szippantott magába? –kérdezte lemondó mosollyal a lány, és odahajolt a fiúhoz, hogy megnézze, miben merül el.

- Severus Snape! Ne akard, hogy megharagudjak! Szállj le a nőmről. –érkezett meg Lucius az esti öltözködésből.

- Ha nem látnád, én vagyok alul. –jegyezte meg rezignáltan Snape, és megpróbált a lány feje takarása ellenére tovább olvasni.

- Menj már arrébb! –sziszegte ingerülten. An végre kibújt a folyóiratból, és felnézett lovagjára.

- Csak futó kaland volt. Nem élveztem. –suttogta negédesen.

Severus gúnyosan ciccegett, Lucius pedig azon töprengett, mi ütött ma az emberekbe, hogy olyan komolytalanok.

- Indulnunk kéne… Ajánlott időben megvacsoráznunk, különben visszaköszön a gyomortartalmunk, amikor találkozunk a griffendélesekkel a trófeateremben.  –jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

Erre már az ébenhajú fiú is felnézett a betűfolyamból; arcán mély egyetértés tükröződött.

A vacsora viszonylag nyugalomban telt. Severusnak csak egyszer volt gondja a sótartóval; mikor Anne bejelentette, hogy a ,,legcicább” cuccában megy büntetőzni, hátha Frics előbb elengedi. Persze nem mulasztotta el kijelenteni, hogy csak viccelt. Látva Lucius arcát, Severus elmélázott azon, vajon honnan veszi a bátorságot az ilyen tréfákhoz a lány.

Büntetőmunka előtt volt még fél órájuk; felmentek a klubhelyiségbe, és világundorral terhelt arccal ücsörögtek a mélyzöld karosszékekben. Severus az utolsó öt percben felvonult a hálóterembe, s kisvártatva épségben vissza is került. Haja ekkor már hátra volt fogva; a szabályos lófarkat fekete, egyszerű hajgumi fonta körbe.

- Jól vagy? –lepődött meg egy emberként Lucius és Anne. Nem mertek ránézni, olyan erős sokként érte őket a kontraszt az eddigi profil és a mostani közt.

- Csak a szokásos. –jelentette ki egykedvűen Severus. –Kétkezi munkához és bájitalfőzéshez össze kell fogni, hogy ne zavarjon a kilátásban.

- Mert amúgy nincs kedved ,,kilátni”? –érdeklődött vigyorogva Anne.

- Nincs. –vágta rá a fiú. –Megyünk?

A trófeaterembe késve érkeztek, jó szokásukhoz híven. A griffendélesek már ott voltak, rossz szokásukhoz híven. Black roppant levertnek, Tener zaklatottnak tűnt; Potter egykedvűen állta rosszkedvű barátai kereszttüzét.

- Jókor jöttünk. –suttogta Lucius Snape-nek. –Áll a csendes-balhé.

- Épp itt az ideje egy kis hangosnak. –jelentette ki barátja összehúzott szemöldökkel.

Elizabeth, mint mindig, késésben volt. –Persze! Megint el fogok késni, jellemző! –Ma ismét büntetőmunkára igyekezett. A lány a dacossága miatt folyton bajba került. Az eheti büntetőmunkájának oka igen egyszerű és szokványos volt... A Mardekár egyik sápítozó libája, igazából a nevét se tudta, azt mondta, hogy ő „egy trampli liba”. Sajnos még nem sikerült indulatain felülkerekednie, ezért egy laza mozdulattal gumilábrontást szórt rá. Ezért négy nap jelvényfényezésre ítélték.

- Tulajdonképpen egész hozzá szoktam már azokhoz a trófeákhoz. -mondta egyik nap Elizabeth Emilynek.
- Nem értem, miért kell neked folyton bajba kerülnöd.
- Most miért, tökre szeretek tisztogatni. - mosolyodott el Liz.
- Na jó, de most irány vacsorázni, utána nehéz tisztogatás vár rád. Ha jól tudom, a mi kis triónk is ott lesz. Potter is.
- Öhm, jó, persze.

És most teli hassal rohant a trófeás terem felé, már így is tíz percet késett. Frics már nagyon szereti őt. Fő az önbizalom
Már oda is ért a teremhez, ami tárva-nyitva állt. Vett egy mély levegőt, felkészülve Frics szidalmaira, vagy esetleg bárki máséra, és belépett.

Két társaságot látott maga előtt: az egyikben két tejszőke üstököt és egy copfos fekete -mii,- copfos?-, fiút látott, akik igen undorodva csinálták a munkájukat, a másik oldalon szintén három embert akik szintén undorodva, bár unottan végezték a dolgukat. Ezért úgy döntött, oda ül le.
- Sziasztok! -és miután látva a kicsit meglepett arcokat, könnyedén hozzátette: -Elizabeth vagyok, az osztálytársatok…
- Ööö nagyszerű, helló. -mondta Sirius kissé elcsigázva, időről-időre a mardekárosok felé pillangatva.
- Szia! -mondta kissé bosszúsan Liane.
- Helló. -mondta az egyetlen normál kedélyállapotú ember, James.
- És ti miért kerültetek ide?
- Hát, párbajoztunk azzal a három flúgossal. -mondta büszkén James, és beletúrt a hajába.
- Ó, és mi lett az eredmény?
- Sajnos, Lily beköpött minket, így mielőtt laposra átkoztuk volna őket, McGalagony közbelépett. De biztos, hogy mi nyertünk volna. -Sirius elkacagta magát
- Igen, ebben én is biztos vagyok. – válaszolt Liz mosolyogva.
- És te miért kerültél ide? –kérdezte végre felülemelkedve bosszúságain Liane.
- Hát, csak a szokásos. Egy mardekáros liba beszólt nekem..

Hasonló magas röptű beszélgetés folyt a griffendélesek közt még egy jó ideig. Elizabeth már hiányolta Fricset, de nem emlegette inkább.
Úgy látszott, James megunhatta a törölgetést, mert átszólt a másik csapathoz:
- Hé Pipogyi, látom, nagyon rákészültél a törölgetésre, otthon is te szoktad csinálni?
- Csini a lófarkad. -mondta oda Sirius is.
- Tetszik? –nézett fel az undorodva. -Akkor biztos, hogy nem fogom így hordani. -dörmögte oda egy nagy kupa mögül Snape.
- Na mi van, azt hiszed, így tetszeni fogsz az ÉN nőmnek? Ki kell, hogy ábrándítsalak. Jobb vagyok nálad! –mosolygott Malfoy gúnyosan Siriusra.

- Nekem semmi kedvem veszekedni... -jelentette ki An, és hozzábújt barátjához.
- Mi van, drágám, csak nem fééélsz? -sopánkodott színpadiasan Liane.
- De, nagyon...-hangzott az egykedvű válasz.
Mivel pálcát nem hozhattak magukkal, Liane csak a kézzel való páholást alkalmazhatta... Elindult a mardekáros lány felé.
- Csak mondom, ha meglöksz, három díjat törsz össze...Frics nem fog örülni...
Liane megállt; An-nek igaza volt, nincs sok értelme nekiesnie. Így hát visszament és sikálta tovább a trófeákat. Anne arcán győzedelmes mosoly jelent meg.
Már órák óta dolgozunk, mikor jön már Frics? -gondolta magában Liz, és mintha egy parancs hagyta volna el a száját, az ajtó kitárult, és bejött rajta a gondnok.
- Mára elég, kifelé!
Senkinek nem kellett kétszer mondani, mindenki felállt, és ment ki a teremből, elöl a griffendélesek, hátul a mardekárosok.

- A nap már lement... -jelentette ki An a klubhelyiség ablakán kinézve. -Ennek a napnak is vége.
- Jöhet a jól megérdemelt pihenés. -ásította Sev.
- Igen, én is fáradt vagyok, jó éjt, Luc! –mondta Anne, megpuszilta a fiút, és felment a hálóterembe.

Napsütéses, gyönyörű meleg reggel fogadta a Griffendél kviddics-csapatát.
Hét ágra sütött a nap, s már épp felszáradt az előző esti eső is.
- Tök jó kviddicshez. - mosolygott James, miközben épp kviddics talárját erőszakolta magára a Griffendél öltözőben.
- Ja. És végre a kígyófejűek sem rontják a levegőt. - mosolygott vissza Liane, s felkapta seprűjét, hogy előkészüljön az évi első edzéséhez. Odasétált a sátor bejáratához, hogy gyönyörködjön a reggeli napsugarakban, de ekkor valami váratlan, és cseppet sem kellemes dolgot látott.
- Hát ilyen nincs. - morogta a többieknek a lány, majd bosszúsan kirohant a pályára.
- Lefoglaltuk mára a pályát, Denor, te is jól tudod!
- És? - kérdezett vissza gúnyosan a fiú, s egy keserű mosollyal ajándékozta meg ellenfelét.
- Mit és? Lefoglaltuk. Mit kerestek már megint itt? - kérdezte Liane, s dühében majdnem széttörte seprűje nyelét.
- Óvatosan Tener, a végén még háborognod sem lesz miért. - mosolygott nyugodtan a csapatkapitány, s előhúzott egy darab pergament a talárja alól. - Engedély. Ha egyáltalán tudod, mi az.
- Mi van itt? - jött ki kíváncsian James. Liane csak bökött egyet a fejével a mardekárosok felé, majd sértődötten hátat fordított a csapatnak. Felült a seprűjére, s leült a póznák tetejére.
- Fél pálya a tietek, Potter, és akkor még nagylelkű voltam. - szólalt meg lenézően a fiú, majd intett csapatának, hogy szálljanak fel.

- Azt hiszem, ez kicsit betett nekik. –mosolygott gonoszkásan Severus a lelátón.

- Meghiszem azt. –bólintott derűsen Lucius.

- Megkérdezhetem, miért kell elkísérned a nődet mindenhova? Ennyire félted Blacktől? Megvédi majd a jóízlés! –morogta Sev.

- Ha már itt tartunk… akkor TE miért kísértél el ide engem? –húzta fel a szemöldökét a szőke fiú.

Severus elkerekedett szemekkel nézett vissza rá.

- Ha most valami slash jellegű megnyilatkozást vársz tőlem, csalatkozni fogsz. –mutatott be egy parádés félmosolyt az ébenhajú. –ÉN azt a pofát jöttem megnézni, amit Potter vág majd, mikor megtudja, hogy nem az övék a pálya. –tette hozzá gyönyörteli arckifejezéssel.

- Hűha… Ennyire a bosszúnak élni nem egészséges. –jegyezte meg csúfondárosan barátja. –Ne ajánljak valami természetgyógyász módszert a feles energiáid levezetéséhez?

- Van egy olyan érzésem, hogy te egyenesen kérkedsz azzal, hogy van kit ágyba vinned. De hadd tegyem hozzá, hogy MÉG. –villant meg Severus szeme figyelmeztetően. –Nagy veszekedésekből lesznek a nagy szeretkezések. –intett fejével a levegőben egymással pörölő ellenlábas csapattagokra.

Lucius fintorogva szemlélte az elé táruló látványt. –Gondolod, hogy megtenné? –kérdezte tűnődően; hangja hideg kegyetlenséget sejtetett.

- Nem gondolom. Tudom. Mind ilyen. Fogd meg jól. –morogta sötéten barátja.

Eközben a kviddicspálya éles beszólogatásoknak nyújtott teret.

- Nem tudok koncentrálni, ha ez az idióta folyton engem bámul! –sziszegte Denornak Anne, karjával bosszúsan Sirius felé mutatva.

- Nem te vagy az egyetlen, akit bámulnak. Viseld el. Potter úgy mered rám, mintha legszívesebben lenyomná a torkomon a seprűmet.

- Khm… Biztos, hogy a torkodon? –köhintett a lány, James gyilkos arckifejezésére pillantva.

Elizabeth, mint mindig, ott ült a lelátón; látta, bár messzebbről, ahogy az undok mardekárosok felmutatják a jogukat a pályára. Legszívesebben megátkozta volna Denort. Persze, ha ő lett volna a pályán. De nem. Mert Potter jobb nála. Sajnos. Nem baj, egyszer mindenki megbetegszik. Ilyenkor Liz eltűnődött, hogy vajon nem a Mardekárba kellett-e volna kerülnie, ilyen gondolatai miatt. De sebaj.
Az edzés kissé kényelmetlenül telt a rövidebb mozgótér miatt. Persze néhány gurkó ’véletlenül’ átkerült a másik oldalra. A két ház, mintha már a meccsen lett volna, versengett. Ki dob be több pontot és ki kapja el előbb a cikeszt. Liz félredobva féltékenységét, teljes gőzzel belevetette magát a szurkolásba.
Sajnos a Mardekár fogója bizonyult ügyesebbnek. James annyira ideges volt, hogy szinte félpercenként túrt bele a hajába.

Még csak az edzés felénél tartottak, amikor Siriusnak és Sevnek el kellett mennie órára. - Majd találkozunk! -integetett barátnőjének Luc. Sirius is látta, hogy a fiú elmegy, ezért szépen és észrevétlenül Ann felé repkedett seprűjén. És szerencséje volt. A lányt épp eltalálta egy gurkó, aminek következtében An leesett seprűjéről, csak egyik kezével sikerült megkaparintania. Sirius erre várt; odament, megfogta An lengő kezét, és felsegítette a lányt a seprűjére. - Kösz-vágta oda a lány Siriusnak, amitől a fiú arcán mosoly húzódott, és büszkén kihúzta magát. - Az edzésnek mára vége! -hangzott a sípszó utáni kiáltás a mardekárosok csapatkapitányától.

- Te meg mi a fészkes fenét csináltál? - nézett rá értetlenkedve George, a csapat egyik terelője. - Ahelyett, hogy hagytad volna lezúgni... Egy gonddal kevesebb.. - rázta a fejét George, s elment öltözni. Sirius érezte, hogy rögtön elpirul, s elsietett az öltözőjük felé, de Anne megállította.
- Nehogy azt hidd, hogy most nagylegény vagy, Black! - szólt oda keserűen a lány, ami Siriusnak felettébb rosszul esett. Miért? - kérdezte magától Sirius minden egyes alkalommal, amikor a mardekáros lány megalázta. Így ment ez hosszú hónapok óta, s ahogy Sirius látta kilátástalan helyzetét, ez így is fog menni még egy jódarabig. Azért is az enyém lesz. - motyogta magában a fiú, s megmakacsolva magát a lány után eredt.
- Nem érdekel, mit mondasz. Ha nem foglak meg, most a kígyóképű barátod siránkozhatna utánad. - lökte oda neki Sirius, majd sarkonfordult, hogy csatlakozzon a csapat többi tagjához.
- Hát te meg hol voltál? - kérdezte érdeklődve Liane.
- Pont ott. - felelte morcosan Sirius, s elbambulva öltözködni kezdett.

A kastély felé menet Severus tűnődő képet vágott, majd ijesztő hirtelenséggel dobott egy káromkodást.

- Mi van már megint? –csattant fel Lucius rosszkedvűen. Nehezére esett ott hagynia a barátnőjét az őrült griffendélesek között.

- Csak most jöttem rá, hogy pályát tévesztettem. –morogta Severus. –Tagnak kéne lennem a kviddicscsapatban.

- MI?! –L