- Te látod őket? - kérdezte félénken Emily, s szorosan barátnője után próbált menni.
- Aha. - szólalt meg Liane, miután odaértek a fához, s hirtelen megállt. Ennek következtében Emily, aki nem számított a hirtelen érkezésre, nekiment Liane-nak és elesett. A Mardekárosok felől gúnyos nevetés és szisszegés hallatszott, s Liane-nek csak ekkor esett le, hogy akik nem látják ezeket a teremtményeket, nyilván azt hihetik, a ló lökte el a lányt magától.
- Gyere drágám. - segítette fel a tanár a földön fekvő Emilyt. - Elég legyen a sutyorgásból! Még nem történt semmi! Gyere drágám, segítek. - szólt a tanár, s megfogta a lány kezét. Liane lassan odalépett a theszrálhoz, és óvatosan megsimogatta. Hagyta magát. Liane egy nagyot sóhajtott, majd hátralépett, utat engedve barátnője kezének. Emily félénken megsimogatta a lovat, s a mardekárosok nagy bánatára, róla sem derült ki, hogy velejéig romlott.
- Hát persze. Látjátok, így kell ezt. - mosolygott a tanár, majd helyére küldte a lányokat.
A Griffendél tábor felől hangos ujjangás tört ki, a Mardekárosok meg gúnyosan a szemüket forgatták.
- Te kit láttál meghalni? - kérdezte Sirius, miután a lányok odaértek.
- A hugomat. - felelte csendesen a lány, majd előrefordult, hogy megnézzen két fetrengő Mardekárost.

- Úgy látszik, erős szakadék tátong a két ház között. –konstatálta Lavinia gúnyosan.

- Hát igen… Mi röpködünk… ezek meg simogatják. –morogta Sev.

- Te, ez az óra már csak ebből fog állni? –kérdezte zsebre tett kézzel, unottan a lány, félig Severus, félig a fa melletti attrakció felé fordulva.

- Valószínű.

- Nem lógunk el? –felvont szemöldökkel, vizsgáztató tekintettel méregette a fiút.

Severus szava elakadt. Csodálkozva, tágra nyílt szemekkel nézte Laviniát.

- Ezt most komolyan gondoltad?

Lavinia vállat vont. –Naná.

- Mióta ideérkeztél, nem szólsz senkihez, merev tekintettel járkálsz, és most hirtelen azt kéred tőlem, lógjunk? –egy apró ránc jelent meg a homlokán a töprengéstől.

- Te beszélsz? Igencsak hasonló szerepet töltesz be ebben a közösségben, úgy látom. Ennek okán vettem a jogot arra, hogy olyasmire kérjelek fel, amire mást nem kérnék meg.

- Szép mondat volt. –nyugtázta Severus egy finom biccentéssel.

- Akkor jössz? –csillant fel a lány sötét szeme.

- Mit találjunk ki? –kérdezte ravaszkásan Severus.

- Amit az a szőke. Gyengélkedő.

- Azt közvetlenül a zuhanás után kellett volna. Így már elég nehéz lesz…

- Évek óta ide jársz! Csak eszedbe jut valami trükk, amivel leszerelheted a tanárt! Vagy… pancser vagy? –nézett végig rajta hidegen Lavinia.

- Megoldom. –morogta Sev. Most már semmiképpen nem akart felsülni.

- Tanár úr! Megpróbálhatnám újra? –érdeklődött hamiskásan, és gúnyos mosoly ült az arcán. Nyilvánvaló volt, hogy Tangloss azt hiszi majd, blöfföl; pontosan ezért fogja kihívni egy újabb próbára: hogy szaván fogja, s ezzel kínos helyzetbe hozza őt.

- Gyere, Snape! De ne szúrd el megint! –hangzott a férfi lenéző morgása.

Severus odasétált a thesztrálhoz, s lassan felé emelte a kezét. Látta, ahogy az állat felemeli a fejét, és fürkészően felé szagol.

Úgy döntött, lezárja az elméjét. Semmi kedve nem volt egy ismételt alapos rúgásra: megelégszik egy egyszerű kis hátradobással is, s ezzel a gyengélkedő gondja meg van oldva (Lavinia pedig jelentkezhet, hogy felkíséri). Tehát nem szükséges negatív gondolatai felszínre hozásával túlzottan feldühíteni a lényt.

Nagyot lélegzett a friss, hűvös levegőből. Érezte, ahogy a vér áramlik a testében, ahogy teste szerves egésszé áll össze, s gondolatai elcsitulnak. Hihetetlen megnyugvás kerítette hatalmába; érzékei eltompultak. Ezért szerette az okklumenciát: a békességért, amit a lelkének nyújtott.

Leengedte kezét; hagyta, hogy rásimuljon az állat finom, redőkbe rendeződött bőrére. Ismét felsóhajtott; a szíve lassan, ütemesen vert, s szinte hallotta, hogy a mellette álló élőlénynek szintén.

És várt.

Lassan felmorajló, egyenletesen fokozódó zsibongásra lett figyelmes. Felnyitotta szemeit. Az előtte ácsorgó diákcsoportok össze-vissza zsivaját hallotta, s látóterébe beúszott Black döbbent, hitetlenkedő fintora. Tekintete gyorsan körbejárt, végignézett környezetén, majd megállapodott saját kezén. Itt állt, és simogatta azt a lovat –és az tűrte.

Lavinia kihasználta az alkalmat, és ájulást tettetett. A tanár rögtön odaszaladt hozzá.
- Jól vagy? -kérdezte tőle a professzor.
- Igen, jól...most már jobban. -felelve rosszullétet színlelve a lány.
- Menj fel a gyengélkedőre! Valaki kísérje fel!
- Majd én! -szólt Sev és levette kezét a lényről.
- Jól van, menjetek fel!


A mardekárosok síri csendben nézték végig a történteket, és most érdeklődve pislogtak a távolodó páros után.
Se Lavinia, se Severus nem hozta fel témának az előbb történteket -egyikük sem értette, hogy mi történhetett, így mindketten a gondolataikba merültek.
- Végül is...Megoldottad a lógást -mondta a lány.
- Igen, az meg van.
- És most mi legyen? Hova menjünk?
- Gyere, látogassuk meg Luciusékat a gyengélkedőn -mosolygott Sev.
- Felőlem...

A gyengélkedőbe érve mindketten körülnéztek. Az egyik ágyon Luc feküdt, rajta An, és mindkét páros érdeklődve meredt egymásra.
- Hát ti? -kérdezte végül Anne, megszakítva a csendet.
- Nem volt kedvünk tovább az órán maradni... -válaszolt Lavinia.
- Lógunk, lógunk? -mosolygott Luc.
- Nem. Pont olyan betegek vagyunk, mint ti -mondta Sev. -Például neked melyik kezed tört el, Lucius? -mosolygott a barátjára, ugyanis a fiú egyik karjával átölelte, a másikkal pedig simogatta barátnőjét. Ezen a megjegyzésen mindenki elmosolyodott.
- Ti hogy jöttetek el? -kérdezte végül Anne.
- Elájultam. Ő pedig felkísért -szólt a titokzatos lány.
- Jut eszembe, én még be sem mutatkoztam! -jutott eszébe An-nek, és barátja nem nagy örömére otthagyta őt, és elindult a lány felé.
- Anne Hunder.
- Lavinia Wotton. -mutatkoztak be.
Sev rájött, hogy ő is elfelejtette ezt az apróságot megejteni, ezért ő is odasétált a lányhoz, és bemutatkozott.
- Severus Snape -mondta. Mikor kezetfogtak, a fiút kirázta a hideg. Ugyanazt érezte, mint amikor először meglátta a most előtte álló lányt.
Hogy nehogy Lucius kimaradjon valamiből, ő is bemutatkozott a lánynak.
- Jut eszembe, Madam Pomfrey hol van? -kérdezte Sev.
- Akkor sietett ki, amikor mi megjöttünk, azt mondta, hogy ha komoly a baj, akkor várjuk meg, mindjárt jön. -válaszolt An.
- Már negyed órája mondta...-tette hozzá Luc.
- De hisz nektek semmi bajotok, nem? Minek várjátok? -kérdezte értetlenül Lavinia.
Lucius és barátnője egymásra néztek, és elmosolyodtak.
- A klubhelyiség tele van az elsősökkel...-mondta a lány.
- És itt volt ágy, meg minden...-tette hozzá Lucius mosolyogva.

Lavinia összehúzott szemekkel méregette a párost.

- Úgy érted, te… megtaláltad? Ilyen fiatalon? –kérdezte végül döbbenten. Meghökkenése még szokásos rezzenéstelen álarcán is átsütött.

- Micsodát? –nézett rá közönyös tekintettel Malfoy.

- Tudod te azt jól. –suttogta a lány komolyan.

- Nem, nem tudom. –Lucius hangja egyre ridegebb lett, ahogy türelme is fogyott.

Lavinia szobormerev tekintettel lassan Severus felé fordította a fejét.

- Te tudod?

Snape elgondolkozva meredt rá; összefonta karjait a mellkasa előtt, szemeit egészen keskenyre szűkítette a töprengés. Arckifejezésén látványosan érződött, hogy szenvedélyesen keresi a megoldást.

- Sev. Már megint csinálod. –jegyezte meg gúnyosan barátja.

Snape nem törődött a megállapítással; továbbra is fürkészően nézett Laviniára, majd hirtelen mégis megszólalt. Hangja halk volt, szinte suttogásszerűen hatott a csendes kórteremben.

- Kipróbálhatok valamit? –közben egy pillanatra sem vette le tekintetét a lány arcáról.

- Attól függ, mi az. Csak nem gondolod, hogy bármit megtehetsz velem? –sziszegte az, ismét kiválóan gyakorolva a hideg távolságtartást.

Severus lassan mellélépett; kezét viszont hirtelen emelte fel és helyezte a lány tarkójára, fekete haja alá nyúlva. Lavinia megvonaglott; kitépte magát a kezéből, és azonnal vadul elhátrált, mint akibe kést szúrtak.

- Tudtam. –Severus arcán egy győzedelmes mosoly jelent meg.

- Ha elmondod nekik –intett a lány fejével az ágyon üldögélő pár felé- vagy bárki másnak… megöllek.

A szobában, ha lehet, még nagyobb lett a csend, mint eddig. Lucius tűnődő arccal vizslatta a lány arcár, és azt kellett látnia, hogy csakis hideg eltökéltség ül rajta, semmi más.

Erre Lavinia kiszaladt a teremből.
- Ez meg mi volt Sev? -kérdezte Luc barátja arcát fürkészve.
- Semmi. Majd megtudod. Váltsunk témát. Nem akartok innen elmenni?
- De igen, menjünk... Ma már úgyse lesz óránk. -mondta Anne.
- Oké, akkor menjünk a klubhelyiségbe.
A három diák elindult a hűvös kőfolyosókon.
A klubterembe érve Luc beült egy fotelbe a tűzhöz, Anne pedig az ölébe.
- Én felmegyek. -mondta Sev.
- Severus, még dél sincs! -nézett rá a lány.
- Akkor ebédnél találkozunk! -mondta a fiú, és már csukódott is mögötte a fiúk hálótermeinek ajtaja.
- Mi lehetett ez? -kérdezte An.
- Fogalmam sincs, de majd kiszedem belőle. -mosolygott a lányra Luc.
- Én egy szobában vagyok Laviniával. Most már nagyon érdekel ez a lány...megpróbálok valamit kiszedni belőle.
- Lassan mennünk kéne ebédelni.
- Igen, de még hadd üldögéljünk itt. -mosolygott Luciusra a lány..

Severus vadul kutatott az ágya alatt –biztosra vette, hogy ide dugta el azt a régi könyvet, amire most szüksége van. Rég kiolvasta már, s nagy részét fejből idézhetné, de nem ártana azért mégis megnézni.

Miután megtalálta, a hajszától kimerülten zuttyant le az ágyra, és azonmód felcsapta a könyvet a tartalomjegyzéknél.

- Istenem, de rég simítottalak végig. –szagolta meg az elnyűtt, sárga lapot; majd rájött, ez nem az érzelgés ideje, s fürkészni kezdte az oldalt. Hamar megtalálta, amit keresett.

- Ez az. Vámpírok. –gondolta áhítatosan. Gyorsan átfutotta a szöveget, különös tekintettel az apróbetűs részekre. Minden stimmelt. A lány félvér. Ez esetben félig vámpír, természetesen. Már akkor érezte a belőle sugárzó erőt, mikor először meglátta. A külseje is ezt sugallja. Nem a feketeség persze: egyszerűen a haja selyme, hosszúsága, az, ahogyan sajátságosan meglebbenti a szél; lépéseinek elegáns volta, bőrének különleges, nem emberi illata –és a szeme. Az a csillogó, jéghideg alagút. Nem a színek teszik a vámpírt vámpírrá –szőke és kék szemű éppúgy lehetne a lány, mint az, ami.

Nem lehet telivér, hisz akkor nem bírná a napfényt. Származása pedig megmagyarázza a ló megvadulását is -mert most már egyértelmű volt Severus előtt, kitől is bokrosodott meg úgy a ló, mintha tüzes vassal szurkálnák. Ő hozzáérhetett, mikor a lány nélkül ment oda –tehát csakis annak démoni kisugárzása rémíthette el úgy az állatot.

Arra is hamar rájött, miféle varázslóképzőbe járhatott Lavinia Roxfort előtt –természetesen a vámpírok iskoláját járta. Valószínűleg végzett is vele, és hóbortból jött ide, hogy megismerhesse az emberi természetet is; hisz félig-meddig ő is ember. Furcsa különc lehetett a telivér társai közt –s furcsa különc itt, igazi emberek közt is.

Származásához illő neveltetést kaphatott –kevésbé híres vámpírszokásra utalt a viselkedése a gyengélkedőn. A hagyományok szerint a vámpír tarkóját első szeretője előtt nem érintheti meg senki –hiszen az az egyik legsebezhetőbb pontja. Ha megtalálja igaz társát, már képes elviselni, hogy mások is megérintsék itt –s nem sokkal ezután több szeretőt is tarthat majd, azonban mindig társa mellett marad.

Most világosodott meg előtte, mekkora bakot lőtt -a megbizonyosodás szempontjából persze fontos volt, hogy megfogja Lavinia tarkóját –de mi lesz ezután? Severus nem ismerte pontosan a vámpírhagyományokat, hisz többnyire titkosak és halvány körvonalúak a halandók számára –lehetséges, hogy a lány ezentúl társának tekinti majd? Az mindkettejük számára végzetes lenne. Nem éppen a legjobb értelemben.

-Mit művelsz itt? –nyitott be az egyik szobatársa; mikor meglátta, kihez is beszél, összepréselte a száját, és szótlanul keresgélni kezdett a ládájában, erősen tettettve, hogy süket, vak és hülye.

Ez legalább felébresztette Snape-et merengéséből; bevágta a könyvet az ágya alá, és sietve elindult a nagyterembe. Lavinia is ott lesz. Látni kell újra. Ellenőrizni, mérlegelni –nélkülözhetetlen ebben a helyzetben.

- Érdekes napunk volt, igaz, Sev? –mosolygott halványan Malfoy a levesébe.

Severus oda sem figyelve bólintott.

- Nem hiszem, hogy komolyan gondolta azt a halálos fenyegetést.

- Én hiszem. –felelte komolyan Snape.

- Gondolod, hogy összejönne neki? Egy gyenge lány…- Malfoy cinikusan felkacagott.

- Lucius, ne köntörfalazz; én is slytherin vagyok, ismerem a trükköt. Mit akarsz tudni?

Eközben a Griffendél asztalánál Liane, James és Sirius nevetgéltek. A tárgy Piton volt, mint mindig.
- Holnap lesz az első kviddicsedzés!! már úgy várom! -mondta James.
- Bezony, végre újra repülhetek -mosolyogta Liane.
- Én meg majd kimegyek nézni titeket. -csatlakozott Sirius.
- Úgy hallottam, az első meccsünk a Mardekárral lesz.- gondolkozott el James.
- Igen? Remélem, hamar, már nagyon várom, hogy megalázzuk a Mardekárt meg azt a cafkát. -vigyorgott Liane.
Sirius arcáról lehervadt a mosoly. Levette tekintetét nevetgélő barátairól, és a Mardekár asztalára meredt. Tekintetével megkereste Anne-t, és megint csak elgondolkozott.