- Remek. –fortyant fel Severus, mikor már a lépcsőn mentek lefelé. –Mintha nem tudnám jobban eltölteni a szabadidőmet, mint bubógumógenny-fejtéssel!

- Ne aggódj. –veregette meg a vállát Lucius atyaian. –Lehet, hogy vécépucolást kapunk.

- Vagy trófeasúrolást. Ej, srácok, csak én vagyok optimista? –vigyorgott Annie.

- IGEN. –nyögtek fel azok egyszerre.

Kiléptek a lépcső alján lévő ajtón, és folytatták útjukat.

- Ó, Evans, bravó. –csapta össze két tenyerét a szőke mardekáros, és hátrafordult a mögöttük sétáló csoporthoz. Büntetlenül tehette: Mcgalagony már magukra hagyta őket, és elindult saját lakrésze felé.

- Fogd be, sárgahajú. –morogta Black lelombozottan.

- Téged meg ki kérdezett, Black? –csattant fel Snape.

- Asszem az, aki téged –állapította meg dallamosan Sirius.

- Még elgondolni is borzasztó, hogy közös ismerőseink legyenek. –jelentette ki hűvösen Severus.

- Tudod, mit, Snape! Igazad van. Iszonyú látni olyanokat, akik ismernek téged. Mind megőrült már vagy afelé tart. –fintorgott James.

- Az én társaim legalább nem sírdogáló árulók! –sziszegte a mardekáros fiú különös élvezettel.

- Nem; ők mosolyogva adnak majd fel téged! –kiáltotta Sirius. Hangja erősen hasította a levegőt. Lucius, aki eddig a hozzá bújó Annie-vel beszélgetett, most odafordult Snape-hez, arcán még rajta volt a mosoly, amit a lány csalt ki belőle.

- Miről van szó?

Kérdésére nem kapott választ, ugyanis elérték klubhelyiségüket.
- Nekem ezek után semmi kedvem aludni... -mondta An.
 -Igen, én sem vagyok fáradt. -mosolygott Lucius.
A lépcsőn Anne barátnője, Kim szaladt le.
- Jól vagytok?
- Persze, egy kis bünti, de megvagyunk. -mosolygott a barátnőjére lány.
- Én megyek aludni, semmi kedvem még fenn lenni. -mondta Sev.
- Fracba, An, nézz ide, egyedül maradtunk! Mi a fenét tudunk mi csinálni kettesben? -vigyorgott Lucius.
Anne nyitotta volna a száját a válasszal, de barátnője közbeszólt.
- Na azt már nem, jössz, és lefekszel! -parancsolt a lányra, aki még mindig szerelmére nézett.
Végül is Kim sikeresen felvonszolta magával barátnőjét, és így Lucius is elment aludni. A mardekár ház csendbe burkolózott, de ott fenn, a griffendéltoronyban még égtek a lámpák...

- Sajnálom, Lucius, én megpróbáltam, de a pech az pech. –mosolygott Severus kitartóan a plafonra.

- A Pech maga ez a Kimberly személyesen. –morogta Malfoy nyűgösen.

- Nézd a jó oldalát… -Severus elhallgatott.

- Mit? –kérdezte érdeklődve a szomszédos ágyban fekvő szőke. –Tényleg érdekel! Mondd!

- Severus… -próbálkozott meg még egyszer. Majd felült az ágyban, és a félhomályban rábámult a szomszédjára. Severus függönyei Malfoy felé nem voltak elhúzva és viszont, hogy feltűnés nélkül beszélgethessenek lámpaoltás után is.

- Ezt nem hiszem el. –közölte Lucius az ágytámlával. –Elaludtál?! A mondat közepén?!

Álmos nyögdécselés volt a válasz.

- Mégis élsz? –lepődött meg Lucius. –Nézd meg magad! Nem aludhatsz el a mai ruhádban! –tette hozzá finnyásan.

- Óh… Malfoy és az ő… áhh… eleganciája. –sóhajtotta Severus két ásítás között. –Azt hiszem, a barátnőd jól fejbe vágott. Ez a lány tud valamit. –mondta mosolyogva, és a hasára fordult.

- Te nem vagy normális. –konstatálta vigyorogva barátja. –Most egy bálvány tört össze bennem. Snape, amint hülyeségeket beszél.

- Ez volt a bálványod, vagy ez az új verzió? –ásította Severus, és mégis inkább a hátára fordult.

- Ez az új. És ne asszociálgass a barátnőmmel kapcsolatban!! –tette hozzá a fejét ingatva Lucius.

- Miért is ne? A fél iskola ezt csiná…háálja. Még… Black is úgy néz, rá, mint…

- Kit érdekel Black? Ő egyébként is mindenkire úgy néz. –vágta rá fintorogva Malfoy úrfi.

- Nekem még nem volt szerencsétlenségem… ezzel a… pillantásával találkozni. És most hagyj aludni. –morogta Severus.

- Dehogynem, ha elfordulsz, mindig úgy méreget, mintha legszívesebben… öö… beléd vágna egy baltát. És legalább a mondat eleje frankón szexuális, nem? –ásította Lucius is.

- Aha… persze… MI?!

- Na némá! Bájgúnárok! - gúnyolódott Sirius a szembe jövő Mardekárosokon.
- Hol? - kapta fel a fejét James, aki szemmel láthatólag egész éjjel nem aludt egy percet sem.
- Te nem vagy normális. - vigyorgott Sirius.
- Én? Miért? - kérdezte értetlenkedve James.
- Nő miatt nem aludni? Nem ér annyit egyik se.
- Hey!
- Bocsi, Liane! Tudod, hogy te más vagy... - vágta rá rögtön James.
- Persze! Miattad még én is átvirrasztanék egy éjszakát! - vigyorgott Sirius, majd elindult a bájitalterembe, hogy barátaival elfoglalják szokott helyüket. Azonban most elkéstek, ugyanis ott már ültek. Méghozzá Lucius Malfoy és csatlósai.
- Nah... Már kezdik... Azt hittem, ez az oviban szokás... – mordult oda félhangosan Sirius. - Hol vannak a régi szép idők, amikor még Pipogyit is meg lehetett szivatni anélkül a kígyóképű Malfoy sziszegése nélkül....
- Már Pipogyi se a régi... - csóválta fejét James, majd keresett egy másik helyet.
Az óra megint nagyon "izgalmasra" skeredett, de a tekergők igyekeztek kicsit megfűszerezni az óra hangulatát, így mikor Piton jelentkezett, hogy szokásosan elmondja a pluszpontokért versenyző kérdéseket, Sirius elnémította a hangját, majd újra felhangosította, újra elnémította, s így tovább. A teremben hangos kacagás tört ki Piton beszédét hallván, s igaz, hogy ez 5 pontjába került a Griffendélnek, de még így is megérte.
- Ezért még megfizetsz, Black. - sziszegte oda Piton kifelé menet az óráról...
- Állok elébe Pipogyi! - vigyorgott vissza Sirius, majd elfordult barátaival az ellenkező irányba.

- Elegem van belőle… Mért mindig én… -morogta Luciusnak a második óra végén Severus.

- Még mindig ezen rágódsz? –túrt a hajába Lucius kecses mozdulattal. Anne és barátnője a mellettük lévő padból rávigyorogtak.

- És ez nem is fog elmúlni. –sziszegte bosszúsan Severus. –Én nem felejtek.

- Húha Sev, ez nagyon félelmetesen hangzik. –húzta ajkait finom félmosolyra barátja, és feltette a kezét, hogy megválaszoljon egy kérdést.

- Úgy hangozna, ha ellened irányulna. –dünnyögte maga elé Severus.

- Egyébként nem tudom, mi bánt. –suttogta Lucius, miután szerzett öt pontot a Mardekárnak, mert sikeresen megválaszolta, mi az a bicegóc. –Miattad kaptunk húsz pontot azokért a válaszokért. Black biztos csak irigy volt.

- Fényezd csak az egómat… ráfér. –mosolyogta meg a padot Severus, majd lassan felemelte a fejét, és körülnézett a teremben. Reggeli felkelése óta először.

- Mi lesz a következő óránk? –hallotta Lucius suttogását a jobb könyöke felől. Barátja épp vadul kutatott a padjában.

- LLG. –jött Severus szórakozott válasza. Éppen az új lányt tanulmányozta, miután felfedezte, hogy létezik.

Lucius végre talált egy cetlit, amire írhat, és sebtében levelet kanyarított barátnőjének, majd egy leviosával el is juttatta a címzetthez. Ezután kihúzta magát és olyan tartással ült, mint a világ legfeddhetetlenebb mintadiákja. Mindig ezt csinálta: szerepelt egy kicsit az órán, jelentkezett, figyelt; majd, miután a tanár elkönyvelte tevékeny, szorgalmas diáknak, a rákövetkező tíz percben magánügyeit intézte. Utána minden kezdődött elölről… Általában levelezett vagy Sevvel súgdolózott, aki valamilyen rejtélyes oknál fogva sosem figyelt kifejezetten a tanárra, inkább a padját fikszírozta; helyesebben egy könyvet, amit már óra elején belerejtett.

Malfoy megszokta ezt, nem is kérdezősködött. Megvolt a szokásrendszerük, és ebbe szorosan beletartozott az, hogy SVK-n Severus kizárólag a pluszpontos kérdések megválaszolásakor nézett fel saját elfoglaltságainak halmazából.

- Mit bámulsz? –érdeklődött Lucius; barátja ugyanis kifejezéstelenül meredt a terem egy távoli pontjára. Kissé feltűnően tette, mivel jómaguk valahol elöl ültek, az adott pont meg hátrébb volt és jobbrább… más baj nem is vot vele.

- Nem fáj a nyakad? –kérdezte, mikor Severus nem válaszolt. Végül nemes egyszerűséggel oldalba vágta.

- Ne piszkálj. –hangzott fel a tipikus Snape-mondat.

- Mit. Nézel. Én is akarom. –mosolygott Lucius a fejét csóválva.

- Hagyjuk.

- Ma kifejezetten passzív vagy. –állapította meg szemöldökét felvonva Malfoy.

- Akkor kérlek, ó domináns hím, hagyj egy kicsit békén a passzivitásomban, jó? –sziszegte ingerülten Severus, és továbbra is kitartóan nézelődött.

Malfoy mindentudóan elmosolyodott, de a továbbiakban nem faggatta a sötét hajú fiút.

Ezek után hamar eljött az óra vége. Megmacskásodott tagokkal, unottan kászálódtak ki a padokból a mardekáros diákok; a hollóhátasak pedig lelkesen, izgatottan hagyták el a termet.

-Néha irigylem azt, akinek még van mit tanítani. –mondta gúnyosan Sev, és tüntetően rámeredt egy másik házbeli, sötét hajú lányra.

- Szerintem ő tudna neked mit tanítani, ó Tudás Hercege. –közölte a táskájával halkan Lucius. –Ő Liu Taj Po, ha nem vetted volna észre.

- És? –vonta fel a szemöldökét Severus.

- Minden héten más pasija van. –vigyorgott Malfoy.

- Na és hányszor repetáztál már? –érdeklődött gúnyosan Snape, és felkapta táskáját, mielőtt Malfoy rúgja fel.

- Itt jön Annie, te barom. –sziszegte az az agresszív megnyilvánulások helyett.

- Magam is látom. –vont vállat barátja, és elindult kifelé az ajtón.

- Hé! LLG-n Annie-vel leszek párban! Levajaztam órán. –kapta el a vállát Lucius.

- Valahogy sejtettem. Nincs is annál romantikusabb, mint kettesben ápolni a futóférgeket. –állapította meg Severus, és most már csak azért is kiviharzott az ajtón.

- Folyton féltékeny mindenre és mindenkire, aki él és mozog. –karolta át barátnője vállát elgondolkodva Lucius.

- Úgy érted… miattad? –mosolygott a lány.

- Néha azt hiszem… Aztán kiderül, hogy mindenkitől irigyel mindenkit. Na menjünk. –kacagott Malfoy, és Annie-vel az oldalán kivonult a teremből.

Az LLG, amilyen unalmasan kezdődött, olyan izgalmasan folytatódott. A griffendéles és slytherines diákok csoportokba tömörülve várták a tanárt. Severus durcásan olvasgatott a sajátjai folyamának szélén ácsorogva, és időnknét gyilkos pillantásokat lövellt a hangoskodók felé. Ha tekintettel ölni lehetne, Snape már saját temetőt üzemeltethetne.

- Jó reggelt. –futott be végül Tangloss professzor. –Ma a thesztrálokat vesszük. Minden köntörfalazás nélkül kijelentem, hogy ezek a lények csak a tiszta szívű emberek érintését viselik el; így egy kis gyakorlati felméréssel kezdjük az órát.

A Slytherin felől gúnyos kuncogásokat és halk suttogásokat hozott a szél; Liane a szemét forgatta, james a kezeit dörzsölgette, Sirius pedig csak simán vigyorgott, valószínűleg azon agyalva, hogy ismét eljött az ideje valami látványos produkciónak.

- Micsoda ötlet. –motyogta maga elé Severus. Megszokta már, hogy barátja azt is hallja, amit a többiek nem.

- Komikus lesz, mikor a házunk tagjaitól egyöntetűen megbokrosodnak a lovak. –mondta, és elegáns nyújtózás mutatott be.

- Szerintem az lesz komikus, ha néhányunkról kiderül, hogy nem is olyan reménytelen. –suttogta vissza Sev. –Például Diggory abszolút nem illik közénk. Remélem, a ,,tiszta szívűeket” eltapossák a thesztrálok.

- Álljatok párokba! –hangzott az instrukció.

Severus magától értetődően Lucius felé fordult; Lucius viszont már nem volt ott.

- Fene essen ebbe a Hunder-lányba. –sziszegte az ébenhajú alig hallhatóan. –Először majdnem eltöri az orrom, aztán elszedi Luciust az órai munkára.

Nyugodtan, rezzenéstelenül állt; tudta, hogy reménytelen lenne bárkit megkérdeznie –és nem is volt hozzá kedve. Most jöhet a szokásos mizéria: mindenki kedvére ,,párosodik”, ő egyedül marad, és végül vagy a tanár veszi maga mellé, vagy beosztja egy hasonlóan szerencsétlenül ácsorgó selejthez.

Hirtelen, a szeme sarkából megpillantotta az új lányt. Ő is sziklaszilárdan álldogált magányában, elhúzódva a többitől. Severus gondolt egy nagyot, és próbált a nyüzsgő hullámmal úgy sodródni, hogy közelebb lehessen hozzá; csak annyira, hogy Laviniát ne fenyegesse, de figyelmeztesse a jelenléte.

- Mért várod, hogy én kérjelek fel? –lépett oda hozzá pár másodperc várakozás után a lány. Szeme most is hideg, arca rezzenéstelen volt.

- Nem várom. –felelte igen hasonló arcmimikával Snape.

Lavinia összefonta a karját, és fürkészően nézett rá. –Nem? Akkor felkérjek mást? –kérdezte gúnyosan.

- Légy a párom. –morogta Severus, tudván, hogy ezt várja tőle. A lányt láthatóan dicsőséggel töltötte el a beleegyezés.

- Menjünk. –indult el az erdőbe tartó csoportok első hullámával.

- Ki lesz az első pár? –kérdezte Tangloss harsányan. Kis, kegyetlen szemeivel a diákokat fürkészte.

Severus halkan sóhajtott egyet. A tanár kifejezetten nem kedvelte őt, valószínűleg az apjával való ,,nézeteltérései” miatt. Általában vele mutattatta be a veszélyesebb vagy kínosabb gyakorlatokat –de Severus túljárt az eszén: úgy tett, mintha ez dicsőség lenne. És a legtöbb diák számára tényleg annak tűnt.

- Snape! –morogta a tanár. –Gyertek ide!

Elkapta a fiú kezét, és hangosan magyarázni kezdett.

- Mivel a legtöbben nem látjátok őket, segítek majd, hogy létrejöhessen az érintés. –ezzel megpróbálta Severus kezét a legszélső, a fához kötözött thesztrál felé kormányozni.

- Add ide te is. –dünnyögte Laviniának, aki leplezetlen gyűlölettel nézett vissza rá.

- Nem kell, megy egyedül is! –szakította ki a csuklóját a tanár markából Severus is.

Azzal óvatosan ráhelyezte a kezét a thesztrál hátára, pontosan egyidőben Laviniával.

Az események –számára- hirtelen elszabadultak. A thesztrál megbokrosodott, vadul dobálta magát, elrohant a fa mellett; majd, miután lánca visszahúzta, kétségbeesetten nyerítve próbált szabadulni. Végül dühösen, kétségbeesetten prószkölt egyet –a hangjából ítélve úgy tűnt, elszánja magát a halálra- és nekivetődött a párosnak.

A csoport legtöbb tagja csak azt észlelte, hogy a fát és a lebegő kötelet vadul rázza valami, őrült módra nyerít, s hogy Snape és Wotton végül egy emberként zuhannak a földre valami képzeletbeli súly lökésétől. Több méterre a fától zuhantak a földre, s még földet értükben sietve kúszni kezdtek a csoprt felé, minél messzebb a veszélyforrástól. Mikor felegyenesedtek, Snape vadul, de halkan zihált, mellkasa ütemesen, látványosan emelkedett föl-le, föl-le.

Wotton nyugodtan tűnt, mintha számított volna erre. Snape is rezzenéstelen arccal állta a diákok undorodó tekintetét. Végül a mardekáros sereg hangos ujjongásba kezdett.

- Kuss legyen!! Jön a következő pár! Előbb-utóbb mind sorra kerültök, tubicáim. –duruzsolta gúnyosan a professzor. –És azt ajánlom, javuljatok meg minél előbb, különben úgy váglak ki a vizsgáról, hogy lábatok sem éri a földet. Mint az előbb.

A következő pár két griffendéles lány volt, természetesen a lovak hagyták megérinteni magukat. A Griffendél erre tapsviharba tört ki, a Mardekár felől csak néhány gonosz vigyor jött.
- Megint egy mardekáros pár jön! -harsogta a tanár. -Malfoy, Hunder!
Azzal a pár mosolyogva elindult a lények felé. Lucius látta őket, volt már szerencséje egy haldokló muglihoz, ám Anne csak próbált Lucius után menni, ő csak a láncot látta.
Luc és An egyszerre érintették meg a rémlovakat, és nem volt nagy meglepetés, hogy a ló megvadult, a diákok pedig ugyanúgy jártak, mint Severusék. Nem repültek nagyot. Luc esett le először, így Anne a levegőben próbálta magát a fiú felé kormányozni, sikeresen. A két szerelmes végül egymáson, nevetgélve landolt a földön; úgy látszott semmi kedvük nincs onnan felkelni, de a tanár nem így gondolta.
- Álljatok már fel! -üvöltött rájuk, mire Malfoy kész volt a válasszal.
- Tanár úr, azt hiszem, eltört a kezem. -mondta enyhén fájdalmat színlelve.
- Én sem érzem magam jól. -váltott mosolyból rosszullétre An.
Sirius mindeközben a lányon tartotta a szemét, csak rá figyelt. Nem hallotta James gúnyos horkantását, sem Liane ezen való kacagását. Csak a lányt és Luciust nézte.
- Jól van, menjetek a gyengélkedőre! -hangzott a professzori parancs, mire a fiú és barátnője felpattantak a homokból, és kézenfogva indultak a kastély felé.
Sev szánalmasan nézett barátjára, csak most fogta fel, hogy mi történt, eddig csak a mellette álló titokzatos lényen jártak gondolatai.
Sirius most már felfigyelt az őt körülvevő hangokra is. Liane valószínű észrevette, hogy a fiú nincs teljesen itt, ezért mosolyt erőltetve az arcára gyűlölködve nézett a két távozó szőke után.
- Liane, Emily, gyertek, ti jöttök! -mondta a professzor, így a lánynak nem maradt ideje gondolkozni.