|
1. A kezdetek -vonatút a negyedik osztályba, és az esti vacsora gyönyörei
2006.01.06. 23:07
Severus félig lehunyt szemekkel, álmosan nézett, mondhatni bámult ki a vonatablakon. Mindig ő ült az ablak mellett, azon egyszerű oknál fogva, hogy az egyetlen slytherin, aki ellent mert volna mondani neki, általában a középre eső bársonyülésen foglalt helyet.
Malfoynak ugyanis nem telt kedve a táj nézegetésében, ellenben előszeretettel tartott előadást világnézetéről a köré verbuválódott fanatikus tekintetű hallgatóságnak. Snape persze kivétel volt: állandóan, szünet nélkül érzékeltette, egy-egy elejtett szavával, testtartásával kívülállóságát; most sem Luciusra figyelt. Ezzel is jelezte a fülkében üldögélő maroknyi mardekáros negyedikesnek, hogy ő, velük ellentétben egyenrangú Lucius-szal; ez persze korántsem jelentette azt, hogy akár feleannyira is népszerű lett volna, mint a mellette ülő aranyvérű fiú.
Severus végül megunta a szeme előtt elsuhanó fák rezzenéstelen méregetését, és földön heverő táskájából előhúzott egy piszkosszürke borítóba burkolt, jobb napokat is látott könyvet. Gyengéd mozdulattal kinyitotta a térdén, és kissé előregörnyedve olvasni kezdett.
- Jaj ne, már megint kezded, Sev? –vetette oldalra a fejét a mellette ülő Lucius. Gúnyos mosollyal megigazította magán a zöld címerrel ellátott talárt.
- Folytatom. –hangzott a tömör válasz. Snape láthatóan nem lelkesedett a gondolatért, hogy Malfoy lekezeli őt.
- Folyton csak a könyvek… Kitalálhatnál valami szórakoztatóbbat is.
- Arra ott vannak a kis barátaid. –intett fejével cinikusan a fülke többi tagja felé, majd, mintha nem is egy sértés hagyta volna el a száját, nyugodtan tovább olvasott.
- Hm. Igazad van. –mondta gúnyosan mosolyogva a szőke hajú fiú. –Jut eszembe, Rod! Sikerült már megpuhítanod azt a cafkát?
- Már… már folyamatban van. –hebegte a megszólított, győzedelmes vigyort erőltetve magára.
- De úgy látom, itt jön a tied, Luc. –jegyezte meg egy zord tekintetű slytherin, aki Severusszal szemben foglalt helyet.
Valóban, a fülke ajtajában egy kecses kis démon jelent meg. Szőke haja lazán omlott gömbölyű, szépen metszett vállaira, finoman ívelt nyakában ezüstmedál függött, formás száját pedig buja mosolyra húzta, ahogy meglátta kedvesét. Nem egyentalárt viselt –elegáns, sokat sejtető vágású ruha volt rajta, melyen látszott, hogy egy vagyonba került; Hunderék bármit megengedhettek maguknak, amit csak egyetlen lányuk megkívánt.
- Ne. Nevezd. Így. –sziszegte Malfoy fenyegetően a fiú felé, miközben előrehajolt ültében. –Nektek vannak cafkáitok.
Snape gúnyosan felmordult a sarokban, de fel sem nézett könyvéből. Társai ilyen alkalmakkor jöttek rá, hogy valójában figyelemmel kíséri az eseményeket, ha nem is vesz részt bennük –s az ilyen rádöbbenések mindig valami baljós, fenyegető érzést hoztak magukkal.
Anne bájos mosolyt intézett Luciushoz. A fülkében mindenki őt nézte - kivéve Severust. Ő még mindig a könyvébe temetkezett.
- Sziasztok! - köszönt An, szemét még mindig Luciuson tartva. -Hogy telt a szünet?
Az összes fiú elkezdett beszélni, mindenki el akarta mesélni, mi történt vele nyáron. Kivéve Severust és Luciust. Sev felnézett, semmi kedve nem volt egy zajos kocsiban tartózkodni. Lucius végre levette szemét a lányról, és barátjára nézett.
-Csend legyen! -sziszegte alig hallhatóan, mégis mindenki egy emberként hallgatott el. -Menjetek ki!
A paranccsal senki nem szállt szembe, mindenki ment ki a fülkéből, jól megnézve az ajtóban álló lányt.
- Foglalj helyet. -mondta Lucius.
Severus újra könyvébe merült. De látszott rajta, hogy nem a könyv köti le a figyelmét. Valami máson gondolkozott.
Egy hangos kattanással kinyílt a fülke ajtaja, s egy vihorászó, csapzott lány esett be rajta. A bent lévők - négy fiú és egy lány - ijedten néztek rá, arcukból ítélve nem számítottak váratlan látogatóra.
- Jó sokáig tartott. - szólalt meg morcosan egy szőke hajú lány a fülke túlsó végéből.
- Bocsesz. - vigyorgott rá Liane miközben átvágtatott a négy fiú lába között, és levágta magát a lány elé. - De beköszöntem Pipogyusz barátunknak.
- Indok elfogadva! - vigyorgott James, majd gyorsan ellenőrizte haját a szemben lévő tükörben.
- Mesélj! - szólaltak meg egyszerre a többiek.
- Hát szóval, gondoltam benézek Pipogyi barátunkhoz, és illően üdvözlöm a tanév kezdetén, oooolyan régen láttuk! - szólalt meg a lány, imitált szipogást hallatva. - Erre, bent volt az a tejfölös Malfoy meg a békaszájú cicája is. Édesek ott hárman együtt, cuki kis egér fejük van. - nyávogott kislányosan Liane. A többiek elismerő nevetéssel nyugtázták a történteket, majd mindenki visszatért saját dolgához.
- Milyen cicáról beszéltél? - fordult oda Sirius a lányhoz.
- Tudod az a szőke kis liba, aki állandóan Malfoy után koslat.
- Anne?
- Mittomén. - szólt vállatvonva a lány. - Szerinted érdekel, hogy hívják azt a kis libát?
- Te megátkoztad??? - kérdezte megrökönyödve Sirius, majd kiment a fülkéből.
- Ez dilis... - csóválta fejét James, majd Liane-hez fordult. - És milyen volt a nyár?
- Jó. - felelt nemes egyszerűséggel Liane, s kibámult az ablakon. Még mindig nem heverte ki a fiút, s valahogy úgy tűnt, nem is nagyon fogja.
- Ne foglalkozz vele. - súgta oda neki Emily. - Azt hallottam, annak a csajnak véla volt a nagyanyja... Tuti azért van.
Liane elnevette magát, majd felpattant és kirohant a kabinból.
- Na mivan? - kérdezte Sirius, mikor összetalálkoztak Malfoyék kabinja előtt. - Jöttél ellenőrizni?
- Nem. Jöttem párbajra hívni őket. - bökött be fejével a lány, majd besétált a fülkébe. Előhúzta zsebéből a pálcát és meglengette: az egérfejek eltűntek, s újra a visszataszító hármas ült velük szemben az üléseken. Piton felpattant és előrántotta pálcáját.
- Capitullatus! - kiáltotta Sirius a lány mögül, majd mind a háromnak kirepült a kezéből a pálca.
- Tessék. Átkozzatok meg. Fegyvertelenek vagyunk. - sziszegte Malfo.
- Ugyanmár, ennyire aljasnak nézel minket? - kérdezte lenézően a lány. - Ez a te műfajod.
- Akkor mit akartok? - kérdezte a szőke csaj.
- Párbajozni. - mosolygott Liane. - Holnap este éjfélkor a Trófeateremben.
- Kik?
- Ti hárman, mi plusz James. - vágta rá gondolkozás nélkül Sirius, majd Liane-el magukrahagyták őket.
Miután az ajtó becsukódott, Malfoy ránézett Sevre.
- Párbaj? Ezek azt hiszik, leverhetnek minket?
- Úgy látszik. -felelte Severus, és mintha mi sem történt volna, belebújt a könyvébe.
- De jöttök, ugye? -nézett a fiúkra An.
- Természetesen ott leszek. -mosolygott a lányra Lucius.
- És rád számíthatok? -nézett An Sevre.
- Úgy tudom, nincs semmi dolgom holnap.
- Ezt megbeszéltük.
A fülkére csend ült. Severus gondolkozott, Lucius a lányt nézte elbűvölve. Anne nem a fiút nézte. A fülke ablakán meredt ki.
- Jól vagy?-kérdezte Lucius a lánytól.
- Persze, csak elgondolkoztam. Lassan megérkezünk a suliba. Már látom a tornyot.
És tényleg, a távolban már látszódott a Roxfort tornya, a pislákoló ablakokkal. Severus letette könyvét, és ismét elgondolkozva csodálta a tájat.
Malfoy látványosan a barátnőjével volt elfoglalva –nagyon látványosan. Severus rosszkedvű fintorral meredt a könyvébe, de olykor alig titkolt derű suhant át az arcán; talált egy karaktert a regényben, akinek eszméivel teljes mértékben egyetértett, cinizmusa pedig mulattatta.
Mikor a lány belépett a fülkébe, s leült Lucius mellé, Severus percekig színlelte az olvasást. Valójában azon elmélkedett, neki miért nem lehet kedvese. Lassan, megfontoltan pergette magában a gondolatokat; mintha attól félne, valami olyasmit talál, amitől megretten. Valami szenny, mocsok, elriasztó titok lapult itt, s ő nem tudta, mi az –de mások érezték. Nem a külsejével volt baj –bár azzal lett volna! Bármikor segíthetett volna a problémán; elrejthette, kompenzálhatta, eltüntethette volna –de nem: a lelkével volt baj. S ennél nagyon szerencsétlenség nem is eshet meg egy emberrel. Mikor az az apró hiba nem a testben mutatkózik, ó nem; kiharaphatatlanul, elvakarhatatlanul lapul az elme mélyén, s mint egy spion, megmérgezi a testet is; lágyan, alattomosan adagolja a mérget, s tulajdonosa sosem jön rá vesztére… nincs ennél szörnyűségesebb.
Nem tudott változtatni magán, nem tudta megjátszani, hogy olyan, mint ők –s környezete úgy érezte, fogta ezt, mintha legalábbis hullaszagot árasztana maga körül. A különcség átviláglik az embereken, kisugárzása van, melyet előbb-utóbb mindenki észlel. S a varázsvilágban: inkább előbb, mint utóbb.
Most már csak az volt a kérdés, talál-e még egy olyat, mint ő? Egyedül él az egész világon ezzel a teherrel, vagy valaki más is cipel hasonlót? Tudta, már évek óta tudta, hogy ha talál ilyet, társává teszi, s nem engedi el soha többé. Nem kellenek játékok, mások előtt váltott feltűnő csókok, ,,járogatás”, és más egyéb, melyek ecsetelésétől a fiúszobák hangosak Roxfortban; csendes, titkos kedvese lesz, lelkének párja, vér a véréből, hús a húsából. Nem számít, nem számít semmi sem –lehet idősebb, lehet fiatalabb, lehet férfi, nő, fiú vagy leány, mint ez itt Malfoy mellett –csak az övé legyen, az övé lehessen mindörökre.
Felriasztotta magát az egyre sötétebb gondolatokból –ideje volt visszatérni könyvébe. Lord Henry már bizonyára várja…
Fejest ugrott a világba; nem volt jobb ötlete. Általában valamennyire figyelt a környezetére is, ám most csak Lucius és nőcskéje ült a fülkében: jelenlétük viszonylagos biztonságérzettel töltötte el. Elvégre ki foglalkozna egy ablak mellé simuló árnnyal, ha a bársonyüléseken ott terpeszkedik a Slytherin büszkesége.
Hirtelen egy kiáltás vágott durván gondolatainak hálószerű folyamába: -Sendivergus! –s a következő pillanatban elsötétült a világ. Egyetlen édes másodpercre. A következő pillanatban eltűnt a hályog a szeméről, és érezte a furcsa transzformációt, mely az elméjére is rátelepedett, s nem engedte azt sem, hogy a megoldáson töprenghessen. Csak a pánik létezett, és az a furcsa, szorító érzés a nyakán, és a lüktető szégyen a bensejében: a tudat, hogy legyőzték.
Nem tudta, pontosan hány percet tölthetett el így, mikor újra hallotta azt a hangot. Nem értette, mit mormol, feje zsibongott még, érzékei tompák voltak, de érezte, hogy visszaváltozik, s csak egyet akart, egyet gondolt: bosszút állni a Hangon. Felpattant, és előkapta pálcáját.
A meglepetés ereje azonban olykor még rajta is kifoghat. Black előbb fegyverezte le, mint hogy kigondolta volna, milyen szörnyűséges bosszút is álljon a lányon. Látta, hogy Malfoy és Hunder ugyanígy jártak.
A következő pár másodpercben a két fél felesleges vitáját kellett hallgatnia. Lassan leereszkedett a helyére, és vágyakozó pillantásokat lövellt a pálcájára. Eközben a Hang (aki Tenernek bizonyult) kicsikart egy párbajt a jelenlévőktől, s győzelemittasan elvonult Blackkel együtt. A három pálcát pedig úgy dobták vissza, mintha tulajdonosuk egy utolsó bagolyguánó lenne.
- Párbaj? Ezek azt hiszik, leverhetnek minket? –nézett rá Malfoy számonkérően; arisztokratikus vonalú ajkai pedig szinte súgták a helyes választ.
Ő ezzel szemben közömbösen, vállvonogatva felelt:
- Úgy látszik. –és ezzel egyelőre befejezettnek tekintette a kérdést. Még meg kellett emésztenie ezt az incidenst, így szemeit pár pillanatra erősen összeszorítva, nagy levegőt véve könyve fölé hajolt; gondoskodott róla, hogy haja arcába lógjon, eltakarva azt.
Hallotta, ahogy a másik kettő már a párbajt tervezgeti. Tudta, hogy még pár másodperc, és Mr Elegancia számonkérően felé fordul, s megkérdi, jön-e.
- Úgy tudom, nincs semmi dolgom holnap. –felelte tűnődő képet vágva, mikor jóslatát megcáfolva végül a lány fordult felé a kérdéssel. Ez csak természetes, hogy nincs semmi dolgod holnap –ennél szebben már nem is írhatnád körül, hogy legszívesebben Potter beleivel tapétáznád ki Roxfortot! –gondolta cinikusan.
Ám a vonat csak haladt tovább, mintha gőze se lenne róla, miféle gondolatok és tervek születnek rajta épp. Severus arra eszmélt, hogy Hunder bársonyos hangja már arra figyelmezteti őket, lassan megérkeznek. Kitekintett az ablakon –soha, soha többé nem bízik meg Malfoyban és a barátnőjében! Imént is mi lett a vége… S valóban, a számára oly keserédes tornyok ott meredeztek a távolban. Letette a könyvét, és hagyta, hogy megragadja a látvány. Újabb év, újabb megaláztatások –de olyan szépek ezek a hegycsúcsok.
A vonat egyszer csak megállt. Megérkeztek. Anne felállt.
- Severus, megjöttünk, bújj már ki a könyvedből! -és mosolyogva nézett a fiúra.
Sev ránézett a lányra, újra elöntötte az első érzés, talán a legjobb szó rá a szerethiány. Eltette a könyvét.
Közben Lucius is felállt, és megfogta a lány kezét.
- Mehetünk?
- Természetesen -mosolyogta a lány.
- Sev, foglalunk neked egy helyet a fiákerünkben -mondta Luc barátjának.
Sev felnézett, és biccentett, semmi kedve nem volt megszólalni.
Malfoyék kéz a kézben elindultak a vonat ajtajához.
A hatalmas tömegben An odasúgta Luciusnak:
- Most megyek a barátnőimhez, a vacsoránál találkozunk!
Azzal megpuszilta kedvesét, és szaladt (már ahogy a tömeg engedte) barátnőihez, Kimberleyhez és Angelinához.
Lucius nem mozdult, ugyanott állt, ahol barátnője hagyta, teljesen elbűvölte a lány. Nagyon szerencsésnek érezte magát, hogy An az övé lehet, őt szereti.
Míg gondolkozott, Severus tűnt fel mellette.
- Megyünk? -kérdezte.
- Persze. -mondta Lucius és elindultak.
Találtak egy fiákert, amiben Lucius "hódolói" voltak, három fiú és egy lány.
Beültek a kocsiba, Sev megint elfoglalta ablak melletti helyét, Lucius pedig lehuppant mellé. A három fiú a vonaton történt incidensről kérdezgették Luciust. Ám a fiúnak semmi kedve nem volt megalázásáról beszélgetni.
- Ez az a lány? -kérdezte Rodtól, a lány felé mutatva.
- Igen, ő az. Sarah, ő Lucius, Lucius, Sarah.
A lány felállt, és nyújtotta a kezét, ám Lucius nem mozdult. Sarah zavarában teljesen vörös lett, visszaült székére, és többet a hangját sem lehettt hallani.
A vacsorára Sev és Luc az elsők közt érkeztek. Sev leült, Lucius lehuppant mellé. A fiú körülnézett a társaságon; aki itt volt, mind köszönt neki, nagy részüknek ő is biccentett. Egyszer csak valaki megfogta a vállát, és egy csókot nyomott a nyakára. Hátrafordult, és megfogta Anne kezét.
- Szia Luc! -köszönt bájosan a lány.
- Szia, ülj le! -mosolyogta Lucius.
An helyet foglalt barátja mellett, mellé lehuppantak barátnői, és máris hallatszott a Teszlek Süveg ezévi dala, majd a beosztóceremónia.
Hirtelen meglepő jelenségre lettek figyelmesek: a nagyterem ajtaja döngve kicsapódott. Egy magas alak lépett be rajta; kényes lassúsággal megfordult, s visszazárta azt. Azután vontatott lépésekkel megindult az elsős sereg felé. Csuklya volt rajta s fekete talár –a diákság meglepetten fürkészte, ki lehet. Severus tekintete is az ismeretlenre tapadt, kinek oly jól sikerült a belépője, hogy még Black pereputtya is kegyeskedett abbahagyni a sutyorgást.
- Mi a fene. –hallotta Malfoy kíváncsi sziszegését a jobb fülében. Vállat vont, és tovább méricskélte az idegent. Az már elhaladt a gólyák sora előtt, s egyenesen a tanári felé vette az irányt. Dumbledore felállt, és érdeklődve, meglepetés nélkül nézett rá. Az alak megállt előtte; olyan közel hajolt hozzá, hogy meg kellett kapaszkodnia a közéjük álló asztal szélében, hogy ne essen előre. Szája mozgásából ítélve súgott valamit az igazgatónak, mire az gyorsan bólogatni kezdett, előkapott a zsebéből egy fiolát, s odanyújtotta neki. Az ismeretlen megragadta az üvegcsét, talárja zsebébe süllyesztette, s gyors léptekkel az elsősök felé indult ismét. Mikor odaért, beállt a sorfalba, s mélyen az arcába húzta csuklyáját.
- Nekem szimpatikus. –suttogta vissza barátjának Severus egy cinikus félmosollyal szája szegletében.
- Az igazgató ölebe. –sziszegte vissza Lucius összeszűkült szemekkel.
- Meglátjuk. –jött a válasz Sev felől.
Annie vadul sutyorgott barátnőivel. Snape most az étkészletet kezdte szemügyre venni szórakozott, töprengő arccal. Lucius izzó szemekkel meredt az idegen alakjára –nem szerette a rejtélyeket.
Amikor az igazgató felállt, a terem egy emberként morajlott fel; talán a diákok nagy része csak most fogta fel az események irányvonalát.
- Nos, új negyedéves tanulót köszönthetünk köreinkben. Egy másik varázslóképzőből érkezett hozzánk, nem hozzuk nyilvánosságra a részleteket: majd ő mesél, ha akar. Reméljük, hamar beilleszkedik a közösségetekbe, és ti segíteni fogjátok ebben. Ennyit a hosszú beszédről. Kézbe kanál, kézbe kés, te meg villa, szájba érsz! –foglalt helyet ugyanolyan lendületesen, mint ahogy egy perce felemelkedett. Kitört az általános ováció: a gyerekek ujjongva ünnepelték az évről évre rövidebb beszédet.
- Ez évről évre hülyébb. –jegyezte meg Annie halkan, a fiúkhoz fordulva.
- Apám hiába próbálja kitúrni… de majd egyszer… -lehelte Lucius undorodva.
Severus nem felelt. Ismét az alakra meredt, aki lassan visszacsúsztatta a zsebébe a kezét –benne egy immár üres fiolával. Ügyes, ügyes Dumbledore.
NÉVSOROLVASÁS! Peregtek a nevek, a testek és hajkoronák hullámzottak Severus szeme előtt; házak választódtak, kupák csattogtak, fogak csikorogtak, tenyerek csapódtak össze –ostoba év eleji ceremóniák!
S végül…
- Wotton, Lavinia! –az idegen kényelmesen odasétált a székhez, olyan kecses suhanással, melyet még Severus sem képzelt el soha, bármilyen dús fantáziával áldotta meg a sors.
Nem túlzás állítani, hogy az egész terem lélegzetvisszaállítva várta, mi fog történni. A lány –hisz nevéből ítélve csak az lehetett, ha nem egy torz vicc terméke- hátralebbentette csuklyáját, és közönyös, hideg tekintettel emelte fel fejét.
- Kellesz nekem. –suhant át Severuson egy pillanatra a gondolat; olyannyira nem volt tudatos, hogy megrázta a fejét, és nem foglalkozott tovább a dologgal. Tovább szemlélte az idegen lányt. Mikor az ránézett, úgy tetszett, gleccserbe fagyott sötétség-tekintetével, kissé felgyorsult a lélegzete; majd erőt vett magán, és a szokásos rezzenéstelen arckifejezéssel viszonozta a szemkontaktust.
Lavinia lány volt, ehhez kétség sem fért.
Lucius is elmerengve nézegette a hollófekete tincseket, melyek simán, nyugodt zuhanással értek véget a lány felkarjának felénél. A fekete szemek pedig olyan izzón, s mégis hidegen tekintettek ki a hófehér arc mögül, mintha egy földre letaszított dühös istennő próbálná menteni nagysága utolsó morzsáit az emberek alacsonyrendű társaságában üldögélve.
A süveg felkerült a sötét fejtetőre, s a következő pillanatban fel is rikoltott:
- SLYTHERIN!!!
Kitört a tapsvihar; több száz kéz emelkedett a levegőbe minden különösebb indok nélkül.
- Kell nekem. –suttogta félhangosan Severus ismét, mikor a lány, egy pillanatra ráemelve tekintetét, elhaladt asztaluk mellett, és leült a csoporttól való legtávolabbi helyre.
Zsibongva siettek a klubhelyiségbe; az idegen pár lépés távolságból követte őket, de egész testtartásával azt sugallta, hogy nem kíván beszélgetni senkivel. Malfoy vállat vont, és nyomában Severusszal felsietett közös hálótermükbe.
- Szerinted mi a fene ez? –tört ki Sev, mikor végre maga alatt érezhette megszokott ágya bársonyát.
- Egy csaj. Tudod… te nem sokat találkozol velük, de azért vannak. Általában hosszú hajuk van, meg van valami furcsa a mellkasukkal, és el sem hinnéd, mi van a…
- LUCIUS! –sziszegte Severus fenyegetően.
- Olykor jó van kedve van az embernek. Még akkor is, ha veled van, elnézést. –mondta gúnyosan Malfoy, és elhaladtában megpaskolta barátja vállát, majd letelepedett saját ágyára.
- Valami különöset érzek vele kapcsolatban. Nem értem. –suttogta Severus.
- Akkor ne foglalkozz vele. Nem éri meg. Egy cafka sem. –vonta meg a vállát Lucius, majd közönyösen ásítva egyet, elterelte a szót:
- Te melyik átkot küldöd majd Potterre először? –kérdezte kajánul vigyorogva.
- Hm… Adava? –villant egyet Sev szeme, és az ő arcára is hasonló mosoly ült.
- Nem rossz gondolat. Kezdetnek… -mondta Malfoy sokat sejtetően..
Miután beözönlött a ,,pórnép” –Lucius folyton így hívta őket, ha nem voltak a közelükben (Severus olykor aggódva gondolt arra, vajon őt minek nevezi a háta mögött), már nem volt sok lehetőség a beszélgetésre. Az általános zsivaj ellen még Malfoy sem tehetett semmit; a fiúk szokásos szürrealista színezetű élménybeszámolójukat intézték.
- Jó éjt. –morogta Severus a szomszédos ágyon unott arccal ücsörgő Luciusnak, majd a zsibongás ellenére lehunyta a szemét, és hamarosan légzése is egyenletes szuszogássá vált.
- Te is a régi maradtál. –gondolta magában mosolyogva Malfoy.
A reggel azt a kellemes érzetet hozta, hogy a napnak hamarosan vége lesz, és három griffendélest elveszít a világ. Ennek fényében Severus ajkán sötét mosollyal ébredt, és ugyanezt a mosolyt látta viszont barátja arcán, mikor meglátogatta a fürdőszobában sorakozó mosdókagylók egyikét.
A nap minden perce ezzel a gondolattal gördült tova és tova; átkokat képzelt az ebédre kapott levesbe, és gyilkosságokról hallott a délutáni mágiatörténeten. Végül is –voltaképp ekörül forog a világ. –gondolta keserűen, mikor vacsoránál az új lány olyan hidegen nézett rá az asztal végéből, hogy szinte belefagyott a kezébe a kés.
- Alig várom az éjfélt. –mondta Lucius a balján, mintha kitalálta volna sötét tekintetű szomszédja gondolatait.
- Akkor még várhatsz rá egy ideig. –állapította meg Sev gúnyosan.
- A jó dolgokra és a gyilkosságokra várni kell. –jegyezte meg az ifjú Malfoy derűsen, és tovább szeletelte a tányérján fekvő húst.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
