|
 |
Az a csodálatos Perselus Piton (reg, WIP) |
|
|
17. fejezet
2006.02.26. 21:34
17.
Gracie szépen fejlődött, nem sokat sírt, amikor a mamája is ott volt. Már négy hónapos volt, és hihetetlenül sok mindent tudott már. A szülei csak ámultak, hogy már ül. Egyetlen aprócska gond volt vele…
A „gonosz” kis bestia egyből rákezdett a sírásra, amikor Sharon kettesben hagyta az apjával. Perselus már már azt hitte, a gyerek utálja, vagy így bünteti, mert olyan ostoba módon bánt a feleségével egykoron. De ez nem volt igaz, csupán ilyen volt a kislány és kész. Sharon nem sokszor hagyta őket egyedül, de most vissza kellett mennie e kórházba, hogy átessen a szülés utáni felülvizsgálaton. Azt nem említette, hogy utána vásárolni is megy, ami két óra hosszáig elhúzódott.
Gracie egy ideig csendben volt, de aztán rákezdett, apja legnagyobb bánatára, aki mindent kipróbált rajta, amit csak lehetett. Tisztába tette, pedig még nem is kellett volna, próbálta megetetni, de a kicsi nem volt éhes. Járkált vele gügyögött neki, aztán mókás – mármint ami tőle tellett- hangsúllyal felolvasott neki az egyik szaklapjából. Végül zenét rakott be és arra ringatta, de semmi nem történt. Gracie már úgy üvöltött, hogy a feje majdnem ellilult. Perselus legszívesebben vele üvöltött volna, de ez nem lett volna bölcs dolog. Imádta a lányát, most mégis azt gondolta, hogy szánt szándékkal teszi próbára az idegeit.
- Rendben van, kisasszony, akkor üvöltsél nyugodtan – közölte vele abban a hangsúlyban, amitől a legtöbb diák már elájult volna, de hatástalan volt.
- Tudod mit, én egy elismert bájital professzor vagyok, te meg egy kisbaba, nem fogsz kiborítani. Beraklak az ágyadba és ott folytathatod a hisztit – azzal bevitte a szobába, és némító bűbájt tette az ajtóra.
Egy fél perc múlva Gracie abbahagyta a sírást, és már semmi baja nem volt. Piton óvatosan visszasomfordált a szobához, és résnyire kinyitotta az ajtót. A kicsi felé fordította fekete szemeit, és szélesen rámosolygott. Piton ekkor belépett a szobába, és újra a karjába vette.
- Szóval ez csak egy próba volt – mondta komoran a kishölgynek.
- Átmentem? – kérdezte immáron mosolyogva, hiszen nem tudott haragudni a kicsire.
- Mit csináltok? - kérdezte az imént megérkezett nő az ajtóból.
- Semmit, minden rendben- felelte és cinkosan a gyerekére kacsintott.
Sharon nem firtatta tovább a dolgot, átöltözött, és nekilátott az ebédnek. Tekintete meg, megakadt a ház előtt elhaladó embereken. Nagyon melankolikus volt a hangulata, hiszen ez volt az utolsó együtt töltött ebédjük. Perselunak még az este folyamán vissza kellett térnie a Roxfortba. A férfi életében először érezte ugyan azt a szomorúságot, mint diákjai. Persze a kölykök azért voltak szomorúak, mert ő visszatér, vége a lazsálásnak, jön a vasszigor és a mínuszpontok.
Egyáltalán nem volt kedve visszamenni, hiszen az elmúlt hónapokban jócskán el volt maradva tananyagával, tudta, hogy tömérdek munka vár rá.
Ölelése, amivel átfogta felesését, jelezte, hogy szívesen maradna, ami nagyon meghatotta Sharont. Dumbledore professzor, viszont már nagyon várta vissza. Egy röpke pillanatig arra gondolt, hogy családját is magával viszi, de tudta, hogy kedvese unatkozna, így csak arra gondolt, hogy hamarosan visszatérhet, és együtt tölthetik a hétvégét.
Sajnos a lemaradása miatt, ez két hónap múlva jött csak el. Már szinte felrobbant a felgyülemlett várakozás izgalmától, hogy viszontláthatja szép feleségét, és fejlődő gyermekét. A kislány fél éves kora ellenére, rengeteg mindent tudott, éppen csak beszélni nem. Igazi csodagyerek volt, persze rettentő makacs is. Számtalanszor köpte képen anyját, az étellel, és soha nem akkor akart aludni, amikor kellett volna. Sharonnak be kellett látnia, hogy a lányuk olyannyira önálló, hogy az már dühítő, és néha azt érezte a gyerek utálja.
Piton mégis rettentő büszke volt rá. Többször váltottak levelet Sharonnal, és a nő mindig részletesen beszámolt neki mindenről. Talán ezek miatt a ritka pillanatok miatt, maradtak életben diákjai, akik napról napra bebizonyították, hogy egyáltalán nem értenek a bájitalokhoz. Soha nem gondolta volna, de visszasírta Hermione Granger briliáns tehetségét. Az összes évfolyam katasztrófa volt, Csupa „Longbottom” ült közöttük.
A viszontlátás öröme, azonban feledtette vele az iskolában töltött nyomorúságos magányos napjait. Kis feleségével töltött tüzes éjszakájuk után egészen kicserélve érezte magát. Soha nem értette, hogy lehet a nő ilyen szenvedélyes szerető, de nagyon élvezte…
- Mi lenne, ha sétálnánk egyet? – kérdezte Sharon másnap délután. Az idő csodás volt, és a kislányra is ráfért már a friss levegő.
- Muszáj?... úgy értem rendben – morgolódott Piton, de felesége szúrós szemei rendre utasították.
Sharon felöltöztette Graciet és elindultak. Közel voltak egy kis parkhoz, ahol már rügyeztek a fák. Csendesen haladtak egymás mellett, hiszen Pitonnak megint el kellett mennie, és ez érezhető volt a hangulatukon. Senki nem fordult utánuk, nem kelltettek feltűnést. Perselus mégis nyugtalanul forgatta a fejét, mint aki keres valakit.
Az a sok idő, amit kémkedéssel töltött egész életére rányomta a bélyegét, és gyanakvóvá tette.
Pár perc múlva dermedten állította meg feleségét, aki a babakocsit tolta, és lélegzetvisszafojtva nézett, a mellettük lévő bokor felé. Sharon indulni akart, de a férfi még mindig várt.
Hirtelen szó nélkül megfordította családját, és villámgyorsan hazafelé kezdett velük robogni. Sharon hiába tiltakozott, ő csak ment előre, és vonszolta a családot is. A házba érve, elmormolt több igét is, hogy leszigetelje az ajtót. Felesége döbbenten szemlélte, férje paranoiás tevékenységét, de nem hagyta annyiban.
- Ennyire nem utálhatsz sétálni – mondta a nő.
- Valaki volt a parkban – felelte halkan Piton.
- Igazán? Valószínűleg a többi sétáló – értetlenkedett a nő, és ama bizonyos kézmozdulattal mutatta kislányának, hogy az apja begolyózott.
- Fektesd le Graciet! – utasította a férfi olyan hangnemben, hogy Sharon összerezzent.
Miután a lefekvés ellen erősen tiltakozó kislányt lefejtette magáról kilépett a hálóból. Nagyon türelmetlen volt, és válaszokat várt, de azonnal. A férje csak ült a kanapén, és nem úgy tűnt, hogy bármit is mondani akarna.
- Akkor most kinyögöd végre mi a bajod? – kérdezte Sharon csípőre tett kézzel.
- Perselus, téged kérdeztelek – próbálkozott tovább, mert nem kapott választ.
- Mondtam már, volt valaki a parkban- felelte kicsit türelmetlenűl Piton.
- De kicsoda? – értetlenkedett a nő.
- Nem fontos – vágta oda a férfi. Mégsem mondhatta, hogy Lucius Malfoyt látta, hiszen akkor mindent el kellett volna mondania.
Sharon úgy érezte, hogy menten Triklór – etilénben oldja fel a saját agyát, ha nem tudnak végre rendesen beszélni. Az arcán végbemenő dühös elváltozás, felkelltette a férfi figyelmét, de akkor sem mondta el neki az igazat.
- Ide figyelj Perselus Piton, vagy normálisan beszélsz velem, vagy isten bizony… - nem is tudta mit csinál.
- Fáradt vagyok Sharon ne nyaggass – próbálta elterelni a dolgot.
- Fáradt, ne nyaggassalak. Remek. Tudod én milyen vagyok. Nap, mint nap egyedül vagyok a gyerekkel, senki nincs a közelünkben. Gracie olyan, mint egy miniatűr sátán, és nincs segítségem. Te hazajössz időnként, abnormálisan viselkedsz, és én meg ne nyaggassalak? – fakadt ki a nő, a végén már zihált. Aztán taktikát váltott.
- Szeretlek – közölte férjével, de ő csak mosolygott rajta. Hát ez nem jött be.
- Figyelembe veszem – közölte aztán hirtelen, berobogott a dolgozószobába, és bezárkózott.
Sharon olyan nagyon mérges lett, hogy utána ment. Piton Bulgária óta megtanulhatta volna, hogy nem tud elbújni a nő elől, most mégis meglepődve állt fel az asztalától, mikor a nő rárontott.
- A kopogás egy nagyon kifinomult mozdulatsor, ami arra szolgál, hogy bebocsátást nyerjünk, olyan helyekre, akik zárva vannak előttünk – közölte kioktatóan a férfi, ahogy a megviselt ajtót szemlélte.
- Ha nem mondod meg, mi a fészkes fenéért viselkedsz ilyen hülyén, sikítok – hadarta el Sharon.
- Remek kis hangszigetelő bűbájokat ismerek – próbálta elviccelni a helyzetet a férfi.
- Tudod mit? Jövő héten lesz a lányunk keresztelője, ha addigra nem viselkedsz normálisan le is út fel is út. Komolyan mondom. Az idegeim kezdik felmondani a szolgálatot, és még te is hülye vagy – azzal otthagyta a férjét.
Még este sem volt hajlandó elköszönni tőle. Nem éppen ilyen búcsúzásra gondolt a férje, de egyszerűen képtelen volt színt vallani, hiszen hogy mondja meg az ember a feleségének, hogy egy őrült vadbarom vadászik rájuk.
Ezt a kérdést tette fel az igazgatónak is, aki valahogy most nem tudott oly bölcsen válaszolni neki, mint máskor. Mikor Piton elmondta neki, hogy Sharon hogyan reagálna Albus nevetésben tört ki, bár a másik férfi nem látta ilyen derűsen a dolgot.
- Tény, hogy a nők elég undokok tudnak lenni, a vérükben van – közölte nagy komolyan Dumbledore.
Sajnos a hullámok összecsaptak a fejük felett, és tudták sehogy sem fognak „győztesen” kimászni a helyzetből. Albus Dumbledore legalább annyit belátott végre, hogy Pitont be kell avatnia, így hónapokkal ezelőtt visszatért az iskolába rögtön közölte vele a helyzetet. Perselus megháromszorozta a háza védelmét, ami már így is a Roxfortéval vetekedett. Sharon nem kérdezett semmit, mert ő is biztonságba akart élni, de érezte valahol legbelül, hogy nincs minden rendben.
~*~
A keresztelőre mindenképpen valami szép kis ruhát akart venni a lányának, így Gracie legnagyobb tiltakozása ellenére, elmentek vásárolni. A nőnek meg kellett állapítania, hogy a lánya jobban hasonlít természetben az apjára, mint kellene. Semmi nőies dolog nem érdekelte, de egy üvegfiolát órákig tudott forgatni az ujjai között. Természetesen el volt látva törésálló bűbájjal, de akkor sem értette, mi olyan különleges benne. A babakocsit, lerakta az üzlet előtt, és bevitte a kislányt. Órákig próbálgattak bent, így valakinek volt ideje a kocsi közelébe férkőzni…
- Siess már, irtózok ettől a sok muglitól – sürgette a nő.
- Ha olyan egyszerű lenne zsupszkulcsot csinálni, mindenki ezt tenné – közölte a szőke férfi.
- Akkor is csináld gyorsabban – közölte a nő.
- Érdekes, az ágyban sose mondod ezt – mondta a férfi egy fanyar mosoly kíséretében.
- Tudod, Lucius drágám, vannak helyzetek, amiket sokáig szeretek élvezni – a mondat végén érzékien megnyalta a száját.
- Kész, tűnjünk innen – suttogta a férfi.
Sharon pár perc múlva gyanútlanul kisétált az üzletből, karján a kicsivel, kezében sok - sok szatyorral. Gracie valamelyest megnyugodott a több órás próbálgatás után, ahogy megérezte a kocsi nyugtató zötykölődését. Apró kezeivel, az üvegfiolát kereste, amit kint hagytak…
| | |
|
|
FRISS:
Aug. 19. szerda: HP fanMANGA menü jobb oldalt, két képregénykötet található meg benne (és lesz még több is, Evgeny jóvoltából). Ma a Sigma 1-2. került fel (snarry, Master-Pupil relationship)
júl. 31. (p)
Kis HP6-os helyzetértékelés (A Film:)
Nyitottam két folyamatos rovatot, amin felküldögethetem az űrbe új látott/olvasott tapasztalataimat a fandomban. Kép- illetve ficajánlóból állnak. Nem elemzések: habkönnyűek, gyorsak (mintha egy ismerősöd mondaná el neked:)
És: neue chat, valamint szavazás (nem nagy szám, csak pihent voltam).
| | |
|
NYARTH |
|
|
| | |
|
HP fanMANGA! |
|
|
| | |
|
Titkos ablak titkos kert |
|
|
| | |
|
FOLYAMATOS ROVATOK |
|
|
| | |
|
C. F. GILL: Véleménye szerint egy hétköznapi ember is használna ilyen kifejezéseket egy nála fiatalabb férfihoz írott levélben?
OSCAR WILDE: Örömmel jelentem, hogy nem vagyok hétköznapi személy.
(Oscar Wilde pere I. 1895. ápr. 26-máj. 1.) | | |
|
Magyarázatok |
|
|
| | |
|
Klikktár I. |
|
|
| | |
|
°° Klikktár II. °° |
|
|
| | |
|
Néhány mosoly :) |
|
|
| | |
A rosszaság mese, amelyet a jó emberek találtak ki azért, hogy a többiek csodálatos vonzerejét megmagyarázzák.
(Oscar Wilde)
| | |
,,Olyanok vagyunk, amilyennek az Úr megteremtett. Némelyikünk még rosszabb"
(Tom Jones - film)
| | |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
