13.

Sharon átkozta magát, amiért olyan naivan azt gondolta, hogy nyugodtan tud aludni, miközben tudja, hogy élete szerelme a kanapén alszik. Nos az alvás szót Piton esetében sem használhatjuk teljes bizonysággal. A szemei csukva voltak, de ezernyi gondolat cikázott a fejében. Az a leheletfinom puszi, amit kapott újra felidézte benne, a bohókás boszorkány cselekedeteit, amivel régen az őrületbe kergette. Most mégis úgy érezte, hogy jobb lenne, ha még mindig csak ott tartanának.

Elfogadta az apaság tényét, felfogta, hogy kislánya lesz, de akkor sem volt képes „ember” lenni. Tudta, hogy örülnie kéne minden percben, de mégis többször lett úrrá rajta a pánik, és a keserűség, mint a derű.

Ha tudta volna, hogy Sharon ugyanígy érez, biztosan rájött volna, miért van. Pitonban sajnos még mindig nem fogalmazódott meg tökéletesen a vágy a család iránt. Sharon tudta, érezte, hogy a szomorúság azért tudja beenni magát a bőre alá, mert bár kisbabát várt, mégis egyedül volt.

Hangtalanul lábujjhegyen kiosont a szobájából, hogy megnézze Piton mit csinál. A férfi mozdulatlanul feküdt, úgy tűnt, alszik. Sharon közelebb hajolt, óvatosan megérintette az arcát, mire Piton szemei felpattantak.

-         Áááááááááá…, úristen, ezt ne csináld – sikította a nő.

-         Mit? – kérdezte teljesen éberen a nőtől. Ebből Sharon rájött, hogy ő sem aludt, és ezen belül mosolygott.

-         Megijesztettél – mondta kedvesen a nő.

-         Te meg felébresztettél – hazudta Piton és visszafordult az oldalára, de szemét nem vette le a nőről.

-         Kérsz egy kis meleg tejet, hogy vissza tudj aludni? - kérdezte Sharon és alig tudta elfojtani a mosolygását, ahogy elképzelte a férfit tejbajusszal.

Piton csak a fejét rázta, és már csukódtak is le a szemhéjai. Sharon azt hitte, már nem látják, így mikor készen volt a tej megmelegítésével, visszafelé menet felmarkolt pár csokis kekszet.

-         Tedd vissza, Sharon – szólt rá Piton mély hangján.

-         Holnap elbeszélgetünk a helyes táplálkozásról – mindezt olyan hangon mondta, mintha valami kisdiákkal beszélne.

Sharon csak fintorgott egyet, és visszarakta a sütiket. Bármelyik kisgyerek megirigyelte volna sértődött arcát. Ha nem gondolta volna, hogy nagyon elveti a sulykot, akkor neki állt volna hisztizni is.

~*~

Reggeli közben, ami Sharonnak csak egy narancsléből állt, Piton részletesen kifejtette álláspontját, a táplálkozást illetően. Pontosan ezért beleerőltetett egy szendvicset a nőbe.

A nő már majdnem jegyzetelt, mert annyi információt kapott. Piton szinte megtanulta az egész könyvet, ami erről szólt.

-         Jaj várj csak, mit mondtál a spenót után? – kérdezett rá a nő és elnevette magát.

-         Egyáltalán nem veszed ezt komolyan – szidta meg a férfi, és karba tette a kezét.

-         A szervezetem tudja, mi kell neki – közölte Sharon és felállt, hogy elmosogasson.

-         És mi lenne az? - kérdezte a férfi szemöldökét felvonva. Sharon majdnem rávágta, hogy te, de aztán még idejében kapcsolt.

-         Kísérj el vásárolni, és meglátod – ajánlotta fel a nő.

Így hát nekivágtak a vásárlókörútnak. Mark éppen akkor lépett be a lakásba, mikor ők indultak, de még pont látta őket. A szívének oly kedves nő azzal a kriptaszökevénnyel – magában így hívta, meg még máshogy is – elment valahova, és ő mellőzve lett.

Piton az Abszol útra gondolt, mikor a vásárlás felmerült, de Sharon egy mugli boltba ment. A férfi viszolygott a tömegtől, és erősen kételkedett benne, hogy olyan dolgokat kéne megvenniük, amiket ezrek fogdostak meg előttük. A nő jól szórakozott a férfi tanácstalanságán egyes élelmiszerpolcok előtt. A paradicsomleves betűtésztával komolyan gondolkodóba ejtette, és amíg a nő tartós élelmiszereket kutatott fel, ő szépen belerakta a kosárba. Igazán nem tudta mire vélni a betűtésztát, kíváncsi volt.

Sharon a pénztárnál csodálkozva nézte a zacskóslevest, de azért kifizette. Piton elvette tőle a csomagokat. Legalább ezt megteszi, gondolta magában a nő. Mondjuk azt be kellett ismernie, hogy Pitonnak nem az illemtudásával van a gond, hanem az életszemléletével. Ahogy sétáltak azon töprenget, vajon nem kéne inkább így elfogadnia. A gondolataiból, a cukrászdából kiszűrődő finom illatok zökkentették ki. Vágyódva nézte a kirakatot. A cukrásznő, már megismerte intett neki. Sharon halványan mosolyogva visszaintett, aztán a mögötte álló férfi felé fordult.

-         Nem! – volt a tömör válasz könyörgő pillantásaira.

-         De, csak egy pici szelet csokitortát – nyüszítette a nő.

-         Nem, egyél almát – mondta ellentmondást nem tűrő hangon a férfi, és elterelte onnan.

Sharon dúlt – fúlt, míg haza nem értek. Szó szerint kitépte a férfi kezéből a szatyrokat, és kezdte kivagdosni az asztalra a tartalmát. A hűtő ajtaját is feltépte, és bevágott oda mindent. Pitont nagyon szórakoztatta kedves kis boszorkánya kínlódása, az édességmegvonástól, de arra nem számított, hogy ez olyan mértékű lesz, hogy a keresetlen szavakat kap az arcába.

-         Mi lenne, ha nem szólnál bele az életembe. Ha jól emlékszem abban egyeztünk meg, hogy a kislány életéből részt vállalsz, de engem békén hagysz – acsarkodott a nő.

-         Ezt a csokitorta miatt csinálod? Mondjuk mindegy, mert akkor se fogsz belőle enni, egyetlen szeletet sem – válaszolta higgadtan a férfi, de belül megsebezték a szavak.

-         Kifelé a lakásomból, most rögtön – kiáltotta Sharon, és az ajtó felé mutatott.

-         Kérlek, már itt sem vagyok – felelte Piton, de még mielőtt elment volna a nő kezébe nyomott egy répát.

-         Jó étvágyat – sziszegte és elment.

Sharon őszintén meglepődött, hogy Piton csak úgy elment. Azt mondta, menjen, de nem gondolta úgy, különben is mikor hallgatott rá egyáltalán a férfi.

Teljesen elszomorodott. Egy perce még olyanok voltak, mint egy család. Jó, egy veszekedő család, de akkor is. Most meg ülhet megint egyedül, répát rágcsálhat, mert a férfi a tegnapi sütiket is elrakta valahova. Fel sem tűnt neki, hogy Piton táskája még mindig ott van.

Piton dühöngve csörtetett a fogadó felé. Eredetileg is el szeretett volna menni egy kicsit, de nem gondolta volna, hogy szabályosan kirúgják. Mivel a boltban Sharon fizetett, így gondolta nem ártana végre átváltania néhány galleont mugli bankjegyekre. Még akkor is szitkozódott, mikor már visszafelé menetelt. Egy pillanatra megállt a cukrászda kirakat előtt.

- Nem, akkor sem eszik édességet. Azok után, ahogy beszélt velem, meg főleg nem – morogta az orra alá.

A pufók nőt, hirtelen megijesztette az ajtóra szerelt csengő hangja. Éppen egy új tálca süteményt pakolt ki. Furcsán méregetni kezdte a belépő férfit. Perselus tanácstalanul forgolódott a boltban, végül kinyögte, mit szeretne, és már ment is vissza.

Sharon elkészítette a salátát, mire visszaért. Kopogás nélkül benyitott, és lerakott valamit az asztalra, ami fóliába volt csomagolva. A nőhöz egy szót sem szólt, csak leült a kanapéra, és egy bájitalos szaklapot kezdett el olvasgatni, amit az Abszol úton vett, kifelé jövet a bankból.

Sharon óvatosan benézett a szobába, aztán visszasomfordált az asztalhoz, és megpróbálta hangtalanul kinyitni a fóliát. A szája fülig ért, mikor megpillantotta a tökéletes csokoládétorta kis szeletét. Egyből szerelmes lett kis morcos párjába, és villával a kezében, no meg az édességgel felszerelkezve bement a nappaliba. Leült Piton mellé, és szerelmes pillantásokat küldött felé, amit a férfi úgy tűnt nem vesz észre, vagy két percig, de végül nem bírta tovább, megszólalt…

-         Ezek a szempilla rebegtető pillantások nekem szólnak, vagy annak a csokoládés undormánynak? – kérdezte, de még mindig nem nézett a nőre.

-         A tortának… természetesen – füllentette a férfinak, mire ő szemforgatva ránézett végre. Sharon ekkor puhán rányomta a száját a férfi arcára.

-         Sajnálom, nem gondoltam komolyan, amit mondtam… - kért bocsánatot Pitontól.

-         Amúgy legalább finom? – kérdezte a csokis szájú nőtől, aki teljesen megfeledkezett magáról, és habzsolni kezdett.

Sharon vigyorogva egy kis darabot tolt a férfi nyitott szájába. Pár másodpercig Piton ízlelgette a tortát, majd végül megengedett magának egy enyhe mosolyt.

-         Inkább almát ennél? – incselkedett vele a nő, és az ölébe hajtotta a fejét, úgy ette tovább a finomságot.

Piton olvasott, néha elcsent pár morzsát, és magában nevetett. Már olyanok voltak, mint egy család, a pillanat teljesen meghitt volt, és jólesett mindkettőjüknek. De mikor elfogyott a cukrászati remekmű, Sharon az egyetlen olyan dolgot csinálta, amit Piton ki nem állhatott.

”Némán átkarol, simogat a szelíd szél

Némán átkarol, fényre lép a sötét éj

Némán átkarol a szerelem, ha elér bármikor, ugyan az a tűz, mint bármikor, csak te hiszed, hogy egész más.

Kényes játék, ha nem ölel és vigyázz rám

Vétlen szándék, de a szeme már a táncra vár

Némán átkarol a szerelem, ha elér bárhol éppen az a tűz, mint bármikor, csak te hiszed, hogy egész más…”

-         Ha még egy sort elénekelsz, kiharapom a nyelved! – fenyegette meg Piton és szúrós szemekkel nézett a nőre.

-         Ahhoz valahogy a számba kéne hatolnod, de mivel ez lehetetlen… - valójában nem volt lehetetlen, mert Piton villámgyorsan felrántotta az öléből, és már csókolta is.

Játékosan megharapva a nő nyelvét. Sharont elkapta egyfajta „azonnal szeretkezünk” roham, mivel ismeretes, hogy a terhes nőknél, néha igencsak nagy a szexuális étvágy. Pitont igencsak meglepte a nő hevessége, de nem igazán ellenkezett. A bájital szaklap a földre került, akárcsak a ruhájuk, és elkezdtek kéjesen sóhajtozva vonaglani szerencsétlen kanapén.

 A szerelmes simogatások, az egymás testéhez való hozzásimulás mindkettőjük lelkének jót tett.

Lustán meztelenül feküdtek egymásnak dőlve. A nő mellkasa még mindig zilált. Piton betakarta őket, egy pléddel. Egyikük sem akarta elrontani a pillanatot, mégis ott lógott a levegőben a jól ismert érzés, hogy mindjárt történik valami, amitől elromlik minden.

Pár perc sem telt bele, és már meg is szólalt a csengő.

Mark várakozott az ajtó másik oldalán. Boldog volt, mert látta, ahogy Piton mérgesen elvágtatott a szomszédból, csak azt nem vette észre, mikor visszament… ha tudta volna, de nem tudta.

Sharon gyorsan magára kapta a ruháit, és ajtót nyitott. Arca még kipirult volt, és eléggé zavartan beszélt, főleg, mert jelen pillanatban bárkit szívesebben látott volna, csak Markot nem. A fiú a résnyire nyitott ajtót, furcsának találta, így mint máskor is, kérés nélkül kicsit jobban kinyitotta és belépett a lakásba.

Sharonnak már nem maradt ideje semmit sem mondani. A két férfi bőszen méregetni kezdte egymást. Az egyiknél egy csokor virág volt. A másik meg az ingét gombolgatta össze. Ahogy a fiú tekintete a kanapéra siklott, rájött mindenre.

-         Úgy látom, zavarok – mondta undorodva Mark és lerakta a virágot az asztalra.

-         Jól látja – közölte Piton és Sharon mögé állt, aki közben a két férfi közé lépett, nehogy egymásnak ugorjanak.

-         Elnézést a kellemetlenkedésért – motyogta a fiú, és úgy bevágta az ajtót, hogy majdnem kirepült belőle az üveg.

~*~

-         Ezt most miért kellett? - nézett rá mogorván Sharon a férfira.

-         Zavart. Nem? – kérdezett vissza színtelen hangon Piton.

-         Mark a barátom, nagyon sokat segít nekem… - mentegetőzött a nő.

-         És én mi vagyok NEKED? – rivallt rá a férfi, ingerülten. Elege volt belőle, hogy egy taknyos kölyök az útjában áll.

-         Ezt ne most beszéljük meg, kérlek – mondta a nő, és megigazította a férfi fekvőhelyét. Piton elkapta a karját és maga felé fordította.

-         A múltkor azt mondtad nem fekszel össze akárkivel. Hát én sem, csak olyannal akit… - nem fejezte be a mondatot, inkább felvette a földről az újságját és helyet foglalt a fotelben.

-         Akit? – harapott rá a szóra a nő, és kivette a férfi kezéből az újságot.

-         Tudod te azt nagyon jól – vonta ölébe a nőt, és szorosan átölelte. A haját simogatta és apró puszikat adott a füle mögötti részre. Ezzel az ellágyuló személyiségével még mindig csak barátkozott, de nem bánta, hogy kicsit megnyílik a nő felé.

-         Amilyen szerencsém van, a  lányunk is ilyen makacs lesz, mint te. Kötekedő, és okoskodó lesz, és imádni fogja, ha felbosszant – morogta halkan a nő fülébe.

-         Ezzel arra akarsz célozni, hogy hívjuk Hermionénak? - nevetett fel a nő, hiszen majdnem egyezett a leírás.

-         Sharon… fogd be – csókolta meg szenvedélyesen asszonyát, és újra az elvezetek mezejére, sétálgattak.

A szerelem és a szeretkezés megold néhány problémát, és felold néhány gátlást, de Dumbledore professzor nem éppen erre gondolt, mikor a parázs felszítását tanácsolta. Erre rá fognak jönni, komolytalan, csokitortát evő, irtóra szenvedélyesen szeretkező barátaink is…