12.

Mark a „nagyon megsértődtem rád” című játékot játszotta a nővel. Nos Sharon igazat adott neki abban, hogy van min duzzognia, csak abban nem értett egyet, hogy ennyi ideig tartson.

A fiú azonban hajthatatlan volt, igazán megalázva érezte magát, mivel nem hagyták neki, hogy Piton képébe vágja, azt, amit gondol. Sharon tisztában volt vele, hogy ha még oly hősies is lett volna a dolog, akkor sem lett volna helyénvaló, mivel nem igazán csak Piton hibája a dolog.

Ebből az elgondolásból, egy tál csokis aprósüteménnyel a kezében becsöngetett a fiúhoz, és bocsánatért esedező szemekkel bekönyörögte magát a lakásba. Mark úgy fél órán keresztül bírta játszani a nemtörődömet, aztán ölébe vonta a nőt, és akár egy kicsi drágakövet, olyan szeretettel dédelgette. Sharonnak jól esett a dolog, de végül mégiscsak kibontakozott az ölelésből.

Kicsit elgondolkozott hogyan is kezdjen bele, és milyen szavakat használjon, mert a varázsvilágot nem kívánta felfedni. Végül belevágott. A fiú figyelmesen hallgatta, nem szakította félbe, érezte, hogy Sharon is megkönnyebbül, attól, hogy elmondhatja. Az érzései kissé zavarosak voltak, de azt őszintén megvallotta, hogy a kicsi nem volt tervezett, mégis örül neki. A történet végére, kezdte gyerekesen ostobának érezni magát, aki az első akadályt ahelyett, hogy átugrotta volna, elszaladt előle. Mark megértette a dolgot, de azért voltak homályos részek a számára.

-         Az anyukád mit szólt mindehhez? – kérdezte a fiú és még egy sütit megevett.

-         Hát azt hiszem, nem örülne, ha még élne – válaszolta a nő, és látszott rajta, hogy hiányzik neki az anyai szeretet.

-         Sajnálom, nem tudtam, hogy meghalt – mondta Mark és megsimogatta a nő arcát.

-         Tudod, mindig azt mondta, hogy nekem nincs érzékem a férfiakhoz, mindig hülyét fogtam ki – nevetett fel keserűen Sharon.

-         Perselus is az? - tudakolta a fiú.

-         Igen, de ő valahogy… másképpen, mint a többi – merengett a nő.

-         Szereted? – tette fel a lényeges kérdést.

-         Hát… uh…, hogy szeretem –e? Nem hiszem, hogy lesz olyan pillanat, amikor nem rá fogok gondolni, de nagyon sokat kéne változnia, hogy… szóval szeretem – szögezte le egyszersmind magába és Markban is.

-         Irigylem – mondta kicsit szomorúan a fiú, és magához ölelte barátnőjét.

A rend helyreállt az egyik oldalon. A másik oldalon, ahol Piton kontra Richards állt egymással szembe, nos ott még nagy meccsek várattak magukra.

Perselus ígéretéhez híven többször is feltűnt Sharon lakásának ajtajában, amit a nő igen meglepőnek talált. Ám a látogatások nem voltak túl hosszúak. Remus megannyi tanáccsal ellátta, de mind kudarcot vallott. A végére Sharont kezdte szórakoztatni a dolog, pedig volt olyan alkalom, amikor igencsak haragosan távozott tőle a férfi.

Az ajtócsapkodás, és az „engem többet nem látsz” mondatok is elhangzottak innen - onnan. Na de néha a „sajnálom” is kicsúszott a szájukon – Pitonén lényegesen kevesebbszer-. Abban mindketten egyet értettek, hogy koruk ellenére, igencsak komolytalanul állnak a dolog elé. S bár mindig a másikat hibáztatták igazából, annyira vágytak egymás társaságára, hogy még a civakodásoknak is képesek voltak örülni.

A nőben felmerült a kérdés, vajon Piton meddig képes elmenni, csak hogy visszakapja. Ez első néhány „ütés” nem tántorította el, és egyre gyakoribbak lettek a „gongszók” miután a „ringbe „szálltak mindketten.

Sharon nem volt hajlandó segíteni a férfinak, hiába kérdezte, mégis mi a búbánatos gondja van vele még mindig.

Remusszal órákig elemezték a beszélgetés alatt elhangzott mondatokat, végül minden alkalommal belátták, hogy fogalmuk sincs a nők gondolkozásáról.

Tonks somolyogva hallgatta őket az olykor résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül. Bár ő tisztában volt, hogy kéne megoldani a dolgot, szolidalításból nem szólt közbe. Különben is, úgy érezte Piton akkor lépett igazán a „tisztaság” útjára, ha ő maga kéri meg rá, hogy segítsen. Nos igen, Tonks már akkor tudta, amit Remus még nem ismert fel, mert ő a zsigereiben hordozta a képességet, azt, ami Pitonból hiányzott.

Perselus Piton nem tisztelte a nőket, és ez volt a probléma gyökere.

~*~

A bájitalok utolérhetetlen mestere, először életében nem figyelt oda, hogy a diákjai milyen munkát végeznek. Életében először nem vont le pontot a Griffendéltől, és nem dicsérte meg ok nélkül a házát. Csak ült az asztalánál, az ablak fel fordulva, és egyetlen dolgon merengett. Az apaságon.

Kezében egy kis darab pergament tartott, amit újra és újra elolvasott. Az üzenet rövid volt, és érzelemmentes, de Pitont mégis valamiféle eufórikus boldogság töltötte el. Immáron ténylegesen érezte, hogy valamit, illetve valakit ő ad ennek a világnak Sharon segítségével. Méghozzá egy kislányt.

Az óracsengőt sem vette észre, csak akkor eszmélt fel, amikor a diákok már elmentek, és a fiolák ott sorakoztak felcímkézve az asztalán.

Dumbledore professzor kissé aggasztó híreket kapott barátaitól, akik a világon mindenhol az elmenekült halálfalók után kutattak. Lassan a kandallóhoz sétált, és némi hoppor beszórása után leszólt Perselusnak, hogy fáradjon fel hozzá, amint ideje engedi.

Az igazgató tudta, hogy a férfi rögtön ott lesz az irodájában, még soha nem váratta, mégis úgy tett, mintha még órák kérdése lenne, mire Piton odaér. Ráérősen könyveket kezdett a helyükre pakolgatni, miközben medvecukrot rágcsált.

Perselus ismerte már ezt a játékot, Dumbledore akkor csinálta ezt, ha valami rossz hírt kellett közölnie. Hirtelen átvillant az agyán, hogy újabb küldetésre akarja küldeni, és már készült is, hogy visszautasítsa a felkérés, amit még soha nem tett meg, bár eddig nem is nagyon volt miért illetve kiért itt maradnia.

-         Igazgató úr, miért hivatott? – kérdezte Piton határozott hangon, mikor már vagy öt perce nézte csendesen a férfit, amint pakolgat.

-         Nos igen… üljön le Perselus. A dolog kényes természetű és érinti önt, valamint Ms. Richardsot – kezdett bele.

-         Sharont? Elmondaná, mégis miről van szó? – feszült meg a székben a férfi.

-         Sajnálatos módon még mindig kószálnak halálfalók világszerte, és a leghűségesebb hívet még mindig nem voltunk képesek elkapni. Az új hírek szerint megint angolföldön van, és tudjuk, hogy bosszút esküdött ön ellen, és minden szerette ellen.

-         Lucius Malfoy. Folyton kicsúszik a kezünk közül. Igazgató úr, én nem mehetek a keresésre, mert… - Dumbledore kézmozdulatával elhallgatatta.

-         Természetesen nem is kérem öntől, van itt kire vigyáznia, úgy tudom. Ms. Richards rendszeresen beszámol nekem az állapotáról, mióta rátalált, így azt az örvendetes hírt is tudom, hogy kislánynak fog életet adni. – mondta jelentőségteljesen a szemüvege mögül.

-         Fiam, tudom, hogy a dolgok nem állnak a legjobban önök között, de vigyázzon rá. Egy gyermekét elvesztett apa igazán bosszúszomjas tud lenni, és már van róla képünk, hogy Lucius mennyire nem riad vissza semmitől –emlékeztette a szőke férfi kegyetlenkedésére a tanárt.

-         Dumbledore professzor ön is tudja, hogy meg kellett tennem, Potter életére tört, életem legnehezebb döntése volt - halkította el a hangját a férfi, ahogy arra a percre gondolt, mikor saját kezűleg oltotta ki egyik diákja életét a csata során.

-         Tudom fiam. Vannak olyan bárányok, aki elcsatangolnak a nyájtól, és már nem tudunk idejében rájuk találni. Van olyan, amikor a farkas már felvette a bőrüket, és késő.

-         De bizony megesik, hogy a bárányok befogásához a legegyszerűbb út a legbiztosabb. A szemeket felnyitó, szíveket melengető igaz szeretet, amely néha oly mélyen van eltemetve egyesek lelkében, de ha eléggé felpiszkálják a pislákoló parazsat, fellobbanhat a tűz – mondta az ősz mágus, több évtizedes végtelen bölcsességével.

-         Még mindig ugyan arról beszélünk? - kérdezte Piton szája sarkában bujkáló mosolyát rejtegetve.

-         Én csak egy öreg mágus vagyok, fecsegek össze –vissza, de a jó gondolatokat neked kell megtalálnod – mondta, és visszatért a könyvek pakolásához.

Piton érezte, hogy a férfi utolsó néhány mondata, már nem Dracoról szólt.

Az idő már nyolc felé járt, de valahogy úgy érezte látnia kell Sharont. Péntek volt a hétvégét mostanában amúgy is a nő ajtajánál kezdte.

Sharon még nem aludt, de már készülődött hozzá. Egy tál csokis süti hívogatóan, nézte az asztalról, és éppen mikor engedni akart a kísértésnek, kopogtattak.

Nevetve ment az ajtóhoz, és gondolkozás nélkül kinyitotta, oda se figyelt ki áll ott.

-         Mark mit hagytál nálam?- kérdezte, de a szavak az ajkára fagytak, ahogy belepillantott a hideg fekete szemekbe.

-         Perselus, tudod mennyi az idő? – kérdezte döbbenten a nő.

-         Elmenjek? – kérdezett vissza Piton, és már fordult is az ajtóból.

-          Ha már idáig eljöttél, maradj, a kanapém éppen kiadó – mosolyodott el halványan a nő. Valami azt súgta neki, most ez a helyes döntés.

Piton beljebb húzódott. Kabátját felakasztotta, és leült ama bizonyos kanapéra. A szobában furcsa illat volt. Ahogy szemével kereste az illat forrását megtalálta a csokis sütit. Sanda pillantást vetett Sharon pocakjára, ami kezdett egyre terebélyesedni. A nő éppen ágyneműt hozott át a másik szobából. Észrevette, hogy Piton a sütit nézi, és kicsit elpirult.

-         Nem tudtam neki ellenállni, a cukrászat nagyon közel van – magyarázta és megfogta a tálat, hogy kivigye, de Piton nem hagyta.

-         Miattam nem kell, alig látszik, hogy ilyeneket eszel – mondta pimaszul, ami ezúttal nem felbosszantotta, hanem megnevette a nőt.

-         Alig. Ezt nem mondanám. Ha látnál ruha nélkül, akkor… - elhallgatott, ahogy belegondolt a helyzetükbe.

-         A kismamák mindig szépek –felelte tárgyilagosan a férfi, és végre felfedezte a különös illat forrását. Egy henger alakú dobozból jött, amiből fura nedves lapocska állt ki.

-         Popsitörlő – mondta Sharon a férfi kérdő pillantására válaszolva.

-         Nagyon keveset tudsz a kisbabákról, igaz? – kérdezte nevetve és leült vele szembe kedvenc foteljába.

-         Neked könnyű, ott van az anyai ösztön, meg könyvek is vannak. De nekünk nincsen semmilyen ösztönünk. A férfiaknak nehezebb – mondta Piton és visszazárta a dobozt.

Szemöldökét felhúzva olvasni kezdte az összetételt, és fintorogva konstatálta, hogy a muglik milyen primitív dolgokat párosítanak össze. Hiszen nem elég az, hogy antiallergén, baktériumölőnek is lenni kell. Elhatározta, hogy ezeket a dolgokat ő maga fogja elkészíteni a kislányának.

-         Igazán, akkor tudatlanságod orvoslásaképpen, na meg hogy felébresszük szunnyadó ösztönöd, olvasgass – közölte Sharon és a férfi ölébe pakolt egy csomó könyvet.

-         Jó éjszakát – suttogta, és magáról megfeledkezve a szokásos puszit nyomta Piton kiszáradt szájára.

Abban a pillanatban megsemmisült, ahogy szembetalálta magát Piton diadalomittas pillantásával. Bánta, hogy megtette, de legalább tudta, hogy a férfi még nincs készen. Nagy út állt előttük, és ő eltökélte, hogy férjet farag Perselusból legkésőbb a baba születéséig, erre kevesebb, mint három és fél hónap állt rendelkezésére