11.

Mint az a nagy könyven meg van írva, szerelmed tárgyával akkor találkozol, amikor a legkevésbé várnád. Ezért lehet az, hogy Sharon és Mark pontosan abban az időpontban mászkált London utcáin, amikor Piton éppen átment azon a bizonyos falon.

A férfinek furcsa érzése támadt, ahogy bement az Abszol úton található boltba. Mikor az eladónak leadta a rendeléseit, még mindig az a furcsa érzése támadt, hogy valamit, vagy valakit látott, mikor bement a Foltozott üstbe, csak nem jött rá… akkor még.

Sharon kicsit sóvárogva nézett a fogadó felé, hiszen még csak néhány hónapja hagyta ott eddigi életét, és még mindig nem zárta le magában.

Nehéz is lenne, hiszen egy nem kevéssé híres varázsló gyermekét hordja a szíve alatt. Tudta, hogy bármit is tesz, akárhova megy a gyermeke mindig emlékeztetni fogja rá, hogy honnan jött.

-         Ugye nem akarsz oda bemenni, eléggé fura alakok mászkálnak be – bökött a fejével Mark, egy erősen sántikáló szakadt ruhás emberre.

-         Persze, hogy nem. Megyünk a könyvesboltba? – terelte el a témát.

Mark nem is sejtette, hogy mi vonzza a nőt arra a borzalmas helyre, és Sharon érezte, hogy soha nem is értené meg, ha elmesélné neki, hogy valójában a varázsvilágban élt, ahol eddig nem sok jó történt vele. Soha senkinek nem mondta el, hogy a mai napig nem bírja megérteni szülei halálát, és feldolgozni a tragédiát. Csupán egyetlen alkalommal említette Pitonnak a dolgot, de akkor úgy tűnt, a férfi nem akar erről beszélni vele.

A könyvesbolt otthonos hangulata egyből elcsábította a belépőket, a márciusi kissé még csípős levegőről jól esett belépni a meleg kis boltba. A kínálat remek volt, noha Sharon nem a romantikus regényeket nézegette, a romantikából kijutott neki bőven.

Kismama könyveket keresett, hátha talál valami, eddig még ismeretlen szakirodalmat. Az egyik eladó rendkívüli figyelmességének köszönhetően a kirakat melletti polchoz irányította. Sharon leemelt egy könyvet, de nem a borítót, hanem az utca túloldalán lévő fogadót nézte, még milyen szerencse…

Piton abban a szent pillanatban lépett ki onnan, kezében egy középméretű dobozzal, és tudat alatt tekintete a kivilágított könyvesboltra siklott. Sharon búvárokat megszégyenítő gyorsasággal bukott le, de Mark, az a „szent” fiú azt hitte, megcsúszott, így a nő minden igyekezete ellenére talpra állította.

Piton azon felismerésében, hogy kis terhes barátnőjét látja a kirakat mögött, meglepetésében majdnem eldobta becses kincseit. Sharon bocsánatkérően pillantott Mark felé, és közölte, hogy szív egy kis friss levegőt, amíg ő válogat.

Perselus két lépessel a nő előtt termett, de valahogy nem igazán akart kibuggyanni belőle az a jól begyakorolt mondóka, amit Remusnak említett tegnap.

Sharon kicsit arrébb ment, hogy kiessenek Mark látószögéből, és egy egyszerű köszönéssel kezdte.

-         Üdvözlöm, Piton professzor – mondta mindezt úgy, mintha semmi közük nem lenne egymáshoz. Piton egy pillanatig türtőztette magát, hogy ne oltári hangerővel tudassa nemtetszését.

-         Ms. Richards – mondta fojtott hangon, és rettentő banálisnak érezte a helyzetet, hogy azok után, ami történt, itt állnak és magázódnak.

-         Hogy van mostanság? – folytatta a játékot Sharon, noha neki is éppolyan kínos volt a dolog.

-         Fejezd be ezt a hülyeséget, hol tudunk nyugodtan beszélni? - kérdezte Piton, és látszott, hogy nagyon uralkodik magán.

-         Hát… a… - a mondatot Mark szakította félbe, aki kezében a „zsákmánnyal” odalépett hozzájuk.

-         Megvan a könyv. Oh Hello, Mark vagyok, ön kicsoda? – kérdezte a furcsa külsejű férfitól, de úgy vette észre, Sharon ismeri, így nem érzett késztetést arra, hogy azonnal elküldje.

-         Perselus Piton vagyok, és kérem, hagyjon magunkra egy percre – követelte az oly megszokott hangnemben, ami Markot egy pillanat alatt felidegesítette.

-         Már elnézést, de a kisasszony velem van, ha erre ő kér, boldogan elmegyek, de addig nem. Különben is kicsoda maga? – esett neki szavakkal Pitonnak. Nos ez esetben nagyon rossz partnert választott.

-         A kisasszony és én eléggé mélyrehatóan ismerjük egymást – válaszolta hűvösen Piton.

-         Az mégis mit jelent? – kérdezett rá Mark, pedig Sharon a pillantásával jelezte, hogy hallgasson.

-         A gyerek apja vagyok, vagy esetleg erről sem tud? Ezúton közlöm önnel, hogy a kisasszony várandós, méghozzá tőlem, és ezért akarok vele beszélni, most pedig tűnés - mondta emelkedett hangon Piton, amiből Sharon tudta, hogy mindjárt pálcát ránt, és akkor nagyon nagy bajban lesznek.

Mark sajnos nem érzékelte a helyzet súlyosságát, és már csak azért is megmondta, amit gondolt.

-         Tudom, hogy Sharon terhes, csak azt nem tudtam, ki az apa, nos azt hiszem, a hölgy ízlése lehetne jobb is – közölte és közelebb lépett a férfihoz, aki valamivel magasabb volt nála.

Ez volt az a pillanat, amikor Sharon reményvesztetten a patka melletti lefolyó felé nézett, és magában fohászkodott, hogy leereszkedhessen rajta. A helyzet menthetetlen volt, hiszen a nem annyira fényesre sikerült délutánnak már amúgy is lőttek. Gyorsan megragadta Mark karját és magához húzta. Piton érdeklődését egyből kiváltotta a két személy közötti látható bensőséges viszony.

-         A Clore és a Turner sarkán lakok, az elsőn, hármas ajtó – mondta határozottan a nő, majd továbbálltak.

Mark hazafelé nem faggatta, ebből is sejtette, hogy igazán megbántva érzi magát. Jobb lett volna, ha kérdezgeti és elmondhatja neki… mit is. Hiszen még maga Sharon sem értette a dolgot, csak azt, hogy az nagyon várt viszontlátás nem úgy sült el, ahogy számított rá.

Persze azt sejtette, hogy Piton nem térden állva, kezében egy fenséges csokorral fog a bocsánatáért esedezni, miközben meggyőzően bizonygatja, hogy igenis családot akar. De valahogy a számonkérősdi, és vad szócsatába bonyolódás holmi fiatal férfiakkal sem volt az igazi.

Ahogy megérkeztek a házba, Mark felrohant a lépcsőn és jó hangosan bevágta a lakása ajtaját.

Sharon szorongva várakozott kis nappalijában, mire végre megszólalt a csengő. Az előre lefőzött nyugtató herbatea már hatszor kihűlt, de ez nem igazán volt fontos, Piton enyhén sértett arcát látva. Sharon első pillanatban rácsapta volna az ajtót, de aztán erőt vett magán, és még ha nem is olyan szívesen, de beljebb invitálta.

A férfi egy pillanat alatt felmérte, hogy a lakás igen kicsi, bár otthonos. A környék nyugodt volt, de igazán nem értette, hogy keveredhetett oda a nő.

Sharon helyet foglalt a konyhában kitöltötte a teát, elvette Piton kabátját, és felakasztotta- nem magát, bár eljátszott a gondolattal – a fogasra. Mikor visszafordult, Piton érzelemmentes képpel bámulta kicsit domborodó hasát, és akkor rájött, hogy nem ezt akarja. Olyat akar, mint Mark, csak Pitonos külsővel, a felismerés, hogy képtelen lenne a mogorva férfival élni, könnyeket csalt a szemébe.

-         A fiú mugli igaz? – kérdezte Piton, mikor végre a nő leült az asztalhoz.

-         Itt mindenki az – mondta halkan a nő.

-         Felteszem, az orvosod nem az – következtetett Piton.

-         Természetesen nem, hiszen én is boszorkány vagyok. Nagyon rendes ember – válaszolgatott csendesen a nő, mintha felelne valamilyen tantárgyból.

-         Értem. A fiú most hol van? – kérdezte gúnyosan, és Sharon már azt kezdte észrevenni, hogy Piton féltékeny.

-         A szomszédban, ugyanis ott lakik. És nem tudja, hogy boszorkány vagyok, még mielőtt megkérdeznéd. Mellesleg, csak egy barát – mondta a nő és valahogy csöppet sem nyugtatta meg a tea, úgyhogy le is rakta a csészét.

Kínos csend állt be közéjük, amíg Piton emésztette a hallottakat. Belül boldog volt, hogy a nő nem volt „hűtlen” hozzá. De ez kifelé cseppet sem látszott. Sharon is a gondolatait rendezgette, mert nagy bejelentésre készült.

-         Mikor jössz vissza a Roxfortba? - tette fel a nagy kérdést a férfi, és áthatóban tanulmányozni kezdte Sharon arcát. Most vette csak észre, hogy az anyaság még jobban megszépítette, és hogy milyen bájos.

-         Nem megyek vissza… az a múltam egy része, és nem… - valahogy nem igazán tudta megfogalmazni azt, amit Piton mondott ki helyette.

-         Én is a múltad vagyok – suttogta, és egy pillanatra úgy tűnt komolyan bántja a dolog, de aztán rendezte arcizmait, és újra a hivatalos „nincsenek érzéseim” ábrázattal nézett a szomorú zöld szemekbe.

-         Te vagy a kisbabám apja, és szeretném, ha részt vennél az életében, de… csak az övében. Bántottál Perselus… és Merlin a tanúm rá, hogy annyira szeretnék megbocsátani neked, de nem lehet. Most is itt ülsz és még csak meg sem próbáltál megölelni, vagy megsimogatni, vagy bármit, amiből tudnám, hogy számítok neked – öntötte rá a nagy adag hidegvizet a férfira, aki erre a vallomásra csak egy nagy levegőt tudott venni és igyekezett lepockolni magáról a vízzel járó „jégdarabokat”.

-         Tájékoztatni foglak az állapotomról, és ha szeretnél máskor is eljöhetsz, bár nem sok értelmét látom, amíg a kicsi meg nem születik. Nagyon elrontottunk valamit, és szerintem, nem lehet helyrehozni – mondta halkan és Piton kezébe adta a kabátját.

-         Majd jövök – mondta Piton és elment.

Az iskolába érve nem Dumbledore - hoz rohant, hanem Remus nagy meglepetésére hozzá. Tonks ijedten nyitott ajtót a dörömbölésre, és a legkevésbé arra számított, hogy Piton fog ott állni türelmetlenül.

Bezárkóztak a kicsi dolgozószobába, és Perselusnak három lángnyelv whisky után megeredt a nyelve. Remus hirtelen fel sem fogta az elejét, de vége felé, már igazán sajnálta a másik férfit. Hiszen számára egyértelmű volt, hogy Sharon elutasította. Nem fért bele már az új életébe.

Ahogy a bájitalok mestere elmondta a nő „búcsúnak” szánt mondatait, Remus igazán kétségbe esett. Főleg miután Piton elmondta, hogy mi volt a válasza.

-         Majd jövök, majd jövök?! Ez aztán az igazán frappáns válasz – hüledezett Remus.

-         Miért nem mondtad rögtön, hogy semmi baj, igazad van Sharon rúgjál csak ki – bosszankodott a férfi.

-         Nem azért jöttem, hogy kioktass Lupin, az az én reszortom szokott lenni…! Nagyon a barátom akartál lenni eddig. Hát most itt az esély, segíts! – közölte Piton és töltött még egy pohárral az italból.