5.

Végre valahára elérkezett a decemberi hónap, amikor a tanárok és diákok egyaránt szusszanhattak egy kicsit. Sharon is eltervezte már megérdemelt pihenését, és örömmel vette észre, hogy a napok csak úgy száguldanak a téli szünet kezdetéit.

 Perselus minden lehetséges alkalmat megragadott, hogy magára vonja kolléganője figyelmét, persze egészséges kereteken belül, azért nevetségessé nem kívánt válni a többiek előtt. Sharon ugyan még mindig bizonytalan volt a férfi viselkedését illetően, úgy gondolta talán abból nem származik semmi baj, ha elfogadja a sétákra való felkérést, és alkalmanként együtt teáznak.

Az esti puszik szokássá váltak, és valahogy már nem is volt furcsa ez a kis pikáns éjszakai köszönés, azonban Piton elérkezetnek látta az időt, hogy egy szinttel tovább lépjenek.

Remus csodálkozva nézte a két „szerelmes” minden mozzanatát. Sharon érzései felöl nem volt kétsége, de Perselus hirtelen pálfordulása meglehetős aggodalommal töltötte el.

Különös volt minden ami, a férfi szájából hangzott. Ugyan nem nyíltan udvarolt, de lassan mindenki számára egyértelmű volt a dolog. Piton odáig fajult, hogy társaságban sem volt rest megtenni azokat a bizonyos „barátkozós” lépéseket.

Sharon teljesen össze volt zavarodva, hiszen az egyik percben a gúnytól csöpögő férfi beszélt vele, máskor meg egy egészen normális ember benyomását keltő egyed. Kezdett a Dr. Jackil és Mr. Hyde szindrómára gondolni. Egyik délután is éppen ezen tűnődött, amikor akaratlanul is elkapott egy beszélgetésfoszlányt. Két férfi vitatkozott egymással, és mikor közelebb somfordált, rájött, hogy Remus és Piton az…

-         …Azt hiszed, normális emberek is ezt tennék egy szerencsétlen nővel? – kérdezte indulatosan Lupin.

-         Szerencsétlen? Egy kis kígyó, ha nem vetted volna észre, én csak helyre teszem – felelte fölényes hangnemben Piton.

-         De mások érzésével játszani… ezt te sem gondolhatod komolyan – méltatlankodott a másik.

-         Kiheveri, különben is, nem a te dolgod – rivallt rá Piton.

-         Azonnal elmondom Sharonnak az egészet – közölte Lupin és elindult pont arra ahol a nő állt.

-         Nem hinném… Exmemorian – suttogta Piton és dolga végeztével tovább állt.

Lupin zavartan állt egy percig, furcsa képet vágva. Sharon kihasználta a tétovázását, és gyorsan elment a búvóhelyéről. Sírását alig tudta visszatartani, amíg a szobájához nem ért. Soha nem fogja megbocsátani magának, hogy volt olyan buta, és nem látta rögtön mi történik körülötte. A bánat érzését hamar átvette a harag, majd a még erősebb méreg.

Nem érdekelte Lupin hogy jött rá, és Piton miért ilyen kegyetlen vele, elhatározta, hogy végigcsinálja a ami napot, ha bele pusztul is. Nem akart bosszút állni, nem érezte, hogy lenne értelme, csupán elégtételt akart. De azt úgy, hogy az egész iskola beleremegjen.

Remus aznap még többször összefutott a furcsán vigyorgó Pitonnal, aki kárörvendő pillantásokat küldött felé. Soha nem tudta meg, hogy jött rá a kedves farkas a dolgokra, de hálát adott Merlinnek, hogy Sharon nem volt ilyen okos.

Az utolsó közös vacsora karácsony beköszöntéig felvillanyozott mindenkit, kivéve Sharont, aki szomorúan vette tudomásul, hogy idén egy igen nagy szíást könyvelhet el karácsonyi ajándék gyanánt.

Perselus mit sem sejtve tette a szépet a nőnek evés közben, akit ez annyira felbosszantott, hogy a jól kigondolt „nem mondok semmit” taktika kezdett alkalmatlanná válni.

Pitonnak is feltűnt, a nő kényelmetlen fészkelődése, de betudta a karácsony izgalomnak. Már jó előre eltervezte, hogy ma este fogja úgy isten igazából magába bolondítani a nőt. Beszerzett egy csomó – szerinte undorítóan giccses- kelléket. Megvolt a romantikus számokat tartalmazó lemez az illatos gyertyák, és mindent eldöntő csók. Éppen arra kérte a nőt, hogy vacsora után menjen le hozzá, amikor Sharon kifakadt.

- Akkor sem közelíteném meg a szobádat, ha kincses barlang lenne – közölte és felpattant az asztaltól.

Maga után hagyta a megdöbbent tanári kart, és az összesúgó diákokat. A tóhoz rohant, a víz lágy hullámzása mindig megnyugtatta. Egy – egy rosszul sikerül tanítási nap után is ide jött le. Nagyokat sóhajtott, és elmerengett az egészen, ami idáig történt, de sehogy nem tudott rájönni, miért hagyta így alakulni a dolgokat.

Piton egyből tudta hol keresse a nőt, már többször megleste a kastélyból, hogy hova szokott járni. Minden kedvességét összeszedve közeledett a feldúlt nő felé. Sharon meghallotta a cipő ütemes kopogását a fagyott sáron, ami olyan kemény volt, akár a beton. Nagyon sajnálta, hogy idén még nem esett a hó, mert akkor most egy jó nagy hókupaccal teríthetné be a közeledő férfit.

- Mégis mi a bajod? – kérdezte kezeit maga előtt összefonva Piton.

-         Hallottam… - nyögte elgyötörten a nő.

-         Kicsit pontosabban, ha lehetne – mondta a férfi nyugodt hangon.

-         Mindent hallottam, amit Remusnak mondtál, ma délután – fordult felé a férfi, és szeméből akaratlanul is kibuggyant egy könnycsepp.

-         Felesleges magyarázkodnod – vágta oda a férfinak.

-         Honnan veszed, hogy szándékomban áll bármit is megmagyarázni? – kérdezte szemöldökét felhúzva Piton. Kicsit bánta, hogy a bosszúja nem teljesedhet be, de hát idáig is jól szórakozott. Biztos volt benne, hogy a nő innentől messzire elkerüli a nő, és végül is ez volt a célja.

-         Ja igen az nem a te stílusod, te inkább a bosszúállásban vagy otthon… - motyogta a nő.

-         Ahogy te is – felelte kicsit ingerülten a férfi.

-         Te kezdted az egészet, olyan elviselhetetlenül szemét voltál, én csak meg akartalak leckéztetni, de te rájöttél, és visszaadtad. Most egálban vagyunk, hagyjuk egymást békén – mondta a nő, és Tiltott Rengeteg felé indult.

-         Semmivel nem szolgáltam rá a „leckéztetésre”, és ne menj be az erdőbe, hacsak nem akarsz gyorsan meghalni – mondta rettentő gúnyosan.

-         Talán ez a célom – kiabált rá Sharon és már csak azért is bement az erdőbe.

Olyan gyorsan szedte a lábait, ahogy csak tudta, nem törődött a furcsa hangokkal, noha máskor biztos halálra rémült volna. Mérge elhomályosította józan ítélőképességét.

 Piton még pár percig fortyogott magában, aztán a nő után indult, mivel tisztában volt vele, ha bármi történik vele, akkor mindenki őt fogja hibáztatni.

Sharon, ahogy meghallotta, hogy őt szólongatja még jobban belegyorsított, de elesett, egy a földből magasan kitüremkedő gyökérben.

Piton utolérte mire feltápászkodott, és karon ragadta azzal a céllal, hogy kirángatja az erdőből. Már éppen valami cifrát akart hozzávágni, amikor tőlük kétméternyire egy eddig beazonosítatlan állatszerűség jelent meg dühösen zihálva.

Sharon ijedten ugrott Piton karjai közé, aki féloldalasan állt az állathoz képest. Nem igazán sejtetett sok jót, a fenevad testtartását illetően, mert ahogy észrevette támadni készült. Lassan elkezdett kifelé araszolni a nővel, de az állat követte őket.

-         Van valami használható ötleted? – kérdezte elhaló hangon a nő, mivel erősen az ájulás szélén állt.

-         Talán énekelhetnél. Vagy az csak embereken alkalmazható? – érdeklődése ezúttal teljesen komoly volt, mivel ő maga is megijedt, nem akart a tiltott Rengeteg áldozata lenni, ha már annyi mindent túlélt.

-         Esetleg kábítsd el… - suttogta a nő és még szorosabban bújt hozzá.

-         Petrificus totalus! – kiáltotta Piton de az állat nem dőlt el csak erősen megszédült.

-         Petrificus totalus! – kiáltotta megint – az állat ezúttal meginogott és eldőlt, de nem kábult el teljesen.

-         …És most? – kérdezte hisztérikus hangon a nő.

-         Futás – suttogta Piton ás lélekszakadva elkezdett rohanni a nőt maga után cibálva.

Nem is nézte merre rohannak, csak haladt előre nyomukban, a most már tényleg dühös állattal. Mikor végre kiértek megszusszant egy pillanatra, de a bokrok mozgásából rájött, hogy még nem úszták meg. A kastélyig meg sem állt, a már teljesen kifulladt nővel. Ott aztán befordultak az első folyosóra, és a falnak dőlve megpróbált egyenletesen lélegezni. Ahogy kissé lenyugodott a még mindig rémült nő felé fordult és teljese erővel a falnak csapta. Sharon ijedtében még levegőt is elfelejtett venni.

-         Te teljesen eszement vagy! – ordította képébe a férfi.

-         Van fogalmad róla, hogy a felelőtlenséged végett meg is ölhetett volna minket az az izé? – mondta még mindig nagyon hangosan.

-         Most rögtön közlöm Albussal, hogy teljeséggel alkalmatlan vagy a gyerekek tanítására, mivel még te magad sem nőttél fel – közölte és hullámzó talárjával együtt a kőszörnyek felé trappolt.

A kőszobornál aztán Sharon teljes erejéből félrelökte, és ő mondta ki a jelszót. Egymást lökdösve rohantak fel a csigalépcsőn, és szó szerint beestek az ajtón. Sharon kelt fel elsőnek és már kezdte is a kiabálást, ezúttal az igazgatónak címezve.

Piton is beállt a sorba és hol a nővel, hol a mosolygós idős mágussal ordított.

Dumbledore kényelmesen helyet foglalt, és őket is hellyel kínálta, de ezt meg sem hallották. A férfi igazából semmit nem értett a kiabálásból, néha közbevett egy - egy „igazán”, vagy „valóban” szócskát, de halvány fogalma nem volt róla, mit akarnak tőle. A huszadik perc végeláthatatlan vitatkozás után felállt székéből, és a két immáron tettlegességre is hajlamos tanár közé állt.

- Nyugodjanak meg - mondta higgadt, de erőteljes hangon. Csodák csodájára mindketten elhallgattak, de Albusnak meggyőződése volt, hogy csupán kifogytak a káromkodás mindennemű formájából.

- Dumbledore Professzor, ez a férfi egy állat, fondorlatos módon az érzéseimmel játszik és az előbb a falhoz csapott – simogatta meg fájó tarkóját Sharon.

- Ez előbb mentettelek meg hálátlan dög – Pitonból csak úgy áradat az indulat.

- És ki miatt történt mindez? – kérdezett vissza csípősen a nő.

- Miattad, mert olyan átkozottul ostoba vagy – felelte gúnyosan Piton.

- Igazán? Én úgy emlékszem a te szemét mesterkedéseid miatt, ami nagyon ocsmány volt még tőled is…! - kiabált rá a nő.

- Én csak folytattam, amit elkezdtél, nem tudom ki igézett meg kit! – ordított vissza a férfi.

Dumbledore látta, hogy újra kitörni készül a vihar, így gyorsan elmondta, ami eszébe jutott. A közleményre egyből megfagyott a levegő, és mindketten hüledező képet vágva nézték az igazgatót. Piton fogcsikorgatva kiküldte a nőt, de mivel az nem mozdult karon ragadta, hogy kidobja az irodából. A nő azonban kitépte a karját a szorításból, és a dühös férfira vicsorgott.

-         Meglátják egy kis környezetváltozás jót fog tenni – mondta Albus.

-         De miért pont vele kell mennem? – kérdezett vissza Piton.

-         Tonks-szal is mehet, ha úgy jobb – erre a kijelentésre Perselus visszafogta az éppen idevonatkozó káromkodását és bölcsen elhallgatott.

-         Szükségem van a segítségükre, és mivel Önök mindketten a Rend tagjai, így azt hiszem érthető, miért kell elmenniük – tolta vissza helyére a szemüvegét és visszaült termetes asztalához.

-         Miért nem levélben számol be a látottakról Karkarov? – kérdezte az ingerült nő.

-         Kedvesem, bár a vészterhes idők elmúltak, még mindig nem fogtunk el minden sötét oldalbeli követőt. Holnap hajnalban útra kelnek Bulgáriába és megszerzik a szükséges információkat. Tudom, hogy lemaradnak a karácsonyi vacsoráról, de majd ott ünnepelnek. – ezzel lezártnak tekintette a témát.

-         Citromport? – kérdezte békülékenyen.

-         NEM! – közölték egyszerre, és elvonultak a szobájukba pakolni.