1

A munkálatok nagyban folytak az iskolában, ki a saját két szép kezével, ki a varázspálcájával végezte a szükséges javításokat. Perselus Piton a pincében okozott károkat hivatott rendbe hozni, szerencséjére egyedül. Valahogy senkinek nem volt kedve a nyirkos sötét pincében téblábolni, pont vele. Rettentően elmélyült a munkájában, hiszen mindig mindent olyan gondosan csinált. Talicskaszám hordta ki a törmeléket, és a nagy izommunkában eléggé megszomjazott.

Gondolatát egy ide-oda rohangáló, farmer kezeslábasban lévő nő találta ki. Sharon elindult a sötét pincébe, kezében egy üveg jéghideg vízzel. Cselekedetét pusztán a jó szándék vezérelte, no meg az is, hogy kicsit kihozhatja sodrából a bájitaltanárt. Egyik kedvenc időtöltése volt a véget nem érő vitatkozás, a számára oly érdekes férfival. Elszántan próbálta feltörni a páncélt, amivel Piton körbevette magát.

A sötét folyosót egyetlen fáklya világította meg, az is végén volt, ahol a férfi tartózkodott. Piton másra sem vágyott, mint őrá. Már kezdte úgy érezni, hogy a sors a nővel bünteti egykori tévedéséért, bár úgy érezte, hogy ezúttal elvetette a sulykot, és túl nagy megpróbáltatás elé állította.


Sharon nem volt hajlandó beismerni, hogy a férfi a háta közepére sem kívánja. Elszántan küzdött a férfi barátságáért, még akkor is, amikor Piton már igazán nem burkoltan célzott rá, hogy hagyja békén.

Piton egy rongydarabbal letörölte gyöngyöző homlokát, és lassan szuszogva elindult a lakosztálya felé, hogy igyon egy kicsit. Az egyik fordulóban pont a nőbe botlott, aki máris rávillantotta bűbájos mosolyát.

- Gondoltam, szomjas. – mondta egyszerűen a nő, és felé nyújtotta a palackot.

- Az én szobámban is van vízcsap. – Piton ezzel már mintegy meg is köszönte a kedves gesztust.

A nő kezébe nyomta az üveget és megfordult. Pitonnak nem maradt ideje több gorombaságot a fejéhez vágni, ez alkalommal a nő megfutamodott.

Útja a könyvtárba vezetett, ahol temérdek könyv várta, hogy a helyére pakolja. Segítsége momentán nem akadt, hiszen mindenkinek megvolt a saját feladata. Madame Cvikkert azóta is a gyengélkedőn kezelték, mióta belépett az imádott könyvtárába és meglátta az ott végbement pusztulást.
Sharon jobb híján magányosan tevékenykedett, mindenféle romantikus dalt énekelgetve, amivel szintén az őrületbe kergette Pitont.

Újabb bátor jelentkező merészkedett alá, hogy megkeresse a bájitalok mesterét. Gyors csoszogása még jobban hallatszott a törmelékes, poros kövezeten. A professzor hirtelen összerezzent, mikor a járás hangja elért hozzá. Rémületében első gondolata az volt, hogy megint az a minden lében kanál boszorkány tért vissza. Tévedett…

- Perselus, nem gondolod, hogy ideje lenne kijönnöd egy kicsit a fényre? – kérdezte szakállát csavargatva az idős mágus.

- Nagyon jól elvagyok itt. – morogta hátat fordítva neki a férfi.

- Sharonnak elkélne egy kis segítség a könyvtárban. – mondta sokat sejtető hanghordozással Dumbledore.

- Kinek nem, mind egyedül dolgozunk, ő is kibírja. – mondta a férfi, és újra elkezdte pakolni a törmelékeket.

- Tudom, hogy kevesen vagyunk, de én megkérlek rá, hogy segíts neki. – érintette meg a tanár vállát, és legbarátságosabb pillantásával nézett rá.

- Miért engem? Pontosan tudja, hogy ki nem állhat… - tiltakozott Piton.

- Azt hiszem, mindenki számára áldásos lenne, ha úgymond elásnátok a csatabárdot. – mondta az igazgató elszántan.

Pitont úgy szerette, mint saját fiát, így szívén viselte a sorsát. Próbálta minél jobban összekuszálni a szálakat, hogy Sharon és Perselus egymásra találjanak. Noha ők ketten még nem voltak tisztában azzal, hogy „szerelmesek” egymásba, az idős mágus úgy látta, tökéletes párt alkotnának.

- Az első bugyuta mondatánál eljövök onnan. – villantotta rá szikrázó fekete szemét, amit még a gyér megvilágításban is látni lehetett.

- Hát persze… - felelte sejtelmesen a férfinak.

Együtt mentek fel az alagsorból, és a könyvtár felé vették az irányt. Piton néhányszor hunyorgott, amikor felértek, mert az erős fény bántotta a szemét. Dumbledore megállt a könyvtár ajtajában, és bebocsátást engedett a feszült férfinak. A biztonság kedvéért bűbájt bocsátott az ajtóra, amint az becsukódott. Már előre örült - saját elgondolása szerint -remek ötletének, miszerint kényszeríti a két „kölyköt”, hogy viseljék el egymás társaságát.

Sharonnak meg sem kellett szólalnia, dúdolása máris bugyutának hatott a férfi előtt, és már indult volna kifelé, csakhogy véletlenül belerúgott egy elkeveredett könyvbe, ezzel magára vonta a boszorkány figyelmét.
A nő mosolyogva nézett ki az egyik polc mögül, de amint meglátta, hogy ki áll ott olyan rettentő tanácstalan képpel, máris lehervadt arcáról a mosoly. Nem azért, mert olyan nagyon utálta a férfit, hanem mert a vizes akcióval békejobbot kívánt nyújtani neki, ami nem sikerült. Pedig nem is rajta lett volna a bocsánatkérés sora, hanem az említett férfin, mert utoljára ő sértette végig a kis boszorkányt.

Piton magában szitkozódva haladt a nő felé, és szó nélkül leült a földre, hogy szemügyre vegye az ott heverő könyveket. Néhány darab elszenesedett, de többségük épségben maradt.

Sharon zöld szemei követték a férfi minden mozdulatát, egészen addig, amíg az rá nem unt, és ingerülten rászólt.

- Azt mondták, segítsek magának, szóval nekiállhatna a pakolásnak. – morogta.

- Majd megköszönöm annak az igen kedves valakinek, aki erre megkérte. – vágta oda nem kevés gúnnyal, azért az itt töltött nem kevés idő alatt valamit ő is megtanult a professzortól..

- El is mehetek, jobb dolgom is akad. – mondta Piton és felállt a földről, átlépve a nő előtt lévő könyvhalmazt..

- Viszlát. – közölte a nő és rá sem nézett.

Piton majdnem kivágta az ablakon. Még csak pár perce volt vele, de máris olyannyira irritálta, hogy fel tudott volna robbanni. Az igazság az, hogy saját magát tuningolta, a boszorkánynak meg sem kellett szólalnia ahhoz, hogy mérges legyen. A legjobban az dühítette, hogy nem tudott a megszokott ridegséget tükröző álarca mögé bújni, mint más esetekben. A nő valahogy egyből az arcára csalta az érzelmeit, ami általában a harag volt.

Pillanatnyi tétovázása, a menjen vagy maradjon kérdésben felkeltette a nő kíváncsiságát, aki áthatóan figyelte a tépelődő férfit.

- Megy, vagy marad? – kérdezte nemes egyszerűséggel, és szája sarkában már ott bujkált a megbocsátó mosoly.

- Ha dúdolni mer, megfojtom! – villantotta rá gyilkos pillantását a férfi, és visszaült a helyére.

A nő egy könyv mögé bújva engedte szabadjára diadalomittas mosolyát, amit a professzor még így is észrevett, és szemeit megforgatta a kezébe vette a legvaskosabb könyvet. Órákig rendszerezték síri csöndben a könyveket, és rakták egy kupacba az azonos témakörhöz tartozókat.
Sharon néhányba bele –beleolvasott, amit kicsit lelassította munkáját, és persze naná, hogy Piton ezt nem tudta szó nélkül hagyni.

- Ha mindet elolvassa, soha nem érünk a végére, Miss. Granger - vicsorgott rá megvetően, és próbálta leleplezni meglepődöttségét, miszerint nem a nő nevét mondta..

- Hálás lennék, ha legalább a nevem megjegyezné, miközben leszúr. – mosolygott rá a nő.

- Teljesen mindegy, mind a ketten tudálékosak, és halálosan idegesítőek. – felelte félvállról és belemélyedt egy könyv tisztításába.

- Imádom, mikor bókol – mondta Sharon és eltolta a férfi kezéből a könyvet.

Piton szemében felcsillant a rémület, mert sejtette, hogy mi fog következni. Tiltakozni ugyan soha nem tiltakozott ellene, de utána mindig leteremtette a nőt. Sharon négykézláb kicsit közelebb ment a férfihoz és leheletfinom puszit nyomott annak pengevékonyra összepréselt szájára. Ez is része volt a játéknak, mint már annyiszor. Megcsókolni soha nem csókolta meg a férfit, arra várt, hogy egyszer majd ő tegye meg. De Pitonnak esze ágában nem volt ilyen tettre vetemedni.

- Nem adtam rá engedélyt, hogy testi kontaktusba lépjen velem. – sziszegte a tanár, mikor a nő már távolabb ment.

- Milyen kontaktusra gondol? – kérdezte játékosan a nő.

- Tudja jól. Még egyszer nyomatékosan megkérem, hogy ne csókolgasson. – közölte ellentmondást nem tűrő hangon a férfi, és morogva elfordult a másik irányba.

- Az nem is csók volt… - motyogta egy sértődött kisgyerek hangján Sharon.

- Mit mondott? – rivallt rá rögtön a férfi.

- Semmit… igazán semmit. – suttogta ijedten a nő. Voltak pillanatok, amikor igazán rá tudott ijeszteni a férfi, és ez pont olyan volt.

- Nekem úgy tűnt, mozog a szája. – közölte villámló tekintettel a férfi, amivel bármilyen zabolátlan állatot is a földbe döngölt volna egy pillanat alatt.

Ebben a pillanatban lépett be McGalagony professzor és egy sürgős indokkal elhívta Pitont onnan. Sharon sóhajtva terült el a padlón, és magában elkönyvelte, hogy túl veszélyes az a játék, amit csinál, de mégsem volt képes lemondani róla…