KARIKA: Olimpiához méltó, sőt annak úgy háromszorosa.
SZEREPLŐK: Perselus Piton, Lucius Malfoy, Sötét Nagyúr, nyomokban Naginit tartalmazhat
PÁROSÍTÁS: snucius
MŰFAJ: novella
STÁTUSZ: befejezett
KATEGÓRIA: humor

TARTALOM: Egy gyűlés után Lucius elrabolja az ifjú Perselust, és fogad vele, miszerint be tudja bizonyítani neki, hogy még Perselus sem heteró. Tehát egy ágyhoz kötözi és nekilát (és az írás mégsem PWP, ez már magában rekord:)

Választ kapunk arra a hetesbeli nagy kérdésre is: MIÉRT szerelmes Piton Evansba már kölyökkora óta? Valamint: miért árulta el Petti(n)grew Potteréket?

FIGYELMEZTETÉS: slash

Ajánlás: Hella Hellnek.

MINT HAL A VÍZBEN

- Te megőrültél! Vagy mégis komolyan gondolod? – Perselus meglepetten pislogott mardekáros csoporttársára.
- Mit tippelsz? – mosolygott vissza a lány. – Én mindent komolyan gondolok.
- Őrültség – jelentette ki Perselus. – Úgyis nemet fog mondani.
- Akkor mégis mi akadályoz meg benne, hogy megpróbáljuk?

Elgondolkodva néztek össze. A bájitaltan eminens és a kis közepes tanuló. Nos, az erőviszonyok mégis hasonlók voltak, ugyanis Rachelnek is megvolt a magához való esze – és egy macskája, ami örökké elkóborolt, bárhol előkerülhetett, biztos alibit kínálva gazdájának, hogy – a macskához hasonlóan - bárhol, bármikor felbukkanjon, a leggyanúsabb helyeken szerte a kastélyban, elvileg az állatkáját keresve. Sokak szerint így kémkedett az új szerelmespárok után, hogy leadhassa a drótot Narcissa Blacknek.

Perselus eltűnődött, vajon miért egy ilyen lány mellé osztotta be Horatius Lumpsluck. Az üsttársság még rendben is lenne talán, végül is csak másodévesek, ettől még nem kell járniuk vagy ilyesmi – de miért hívta meg Rachelt a Klubjába, és miért kérte meg őket, hogy ott is párt alkossanak?
Még egy hónap volt hátra a kötelező klubinterjú elkészítéséig – közösen, egy hetedévessel.

*

- Ó, egyem azt az öntelt, szép fejét! – vigyorgott Rachel. – Meg se kérdezte, hogy miért őt választottuk!
- Hiszen egyértelmű, nem? – mosolygott Perselus is. Rachel rábámult.
- Már mért lenne az? – kérdezte vállvonogatva.
Perselus elgondolkodott. Egész látványosan.

- Választhattuk volna Averyt, Nottot vagy akár egy nőnemű hetedévest is – folytatta Rachel.
- Talán mert... – próbálkozott a fiú, és az erős koncentrálásban beletúrt fekete hajába; a gesztust a Nagyteremből épp kijövő Potterék nevetéssel jutalmazták. -... talán mert gazdag?
- Nott is az – vágta rá fintorogva a lány. – Sőt... ki nem gazdag a Mardekárban, az égre! Ez pont nem jelenti azt, hogy Luciust kell választanunk az interjúra.

Perselus megvonta a vállát.
- Mért egyértelmű? – folytatta szívósan Rachel. Ő ilyen volt – ha rátapadt valamire, szívta, míg idejétmúlttá nem vált a dolog.
- Fogalmam sincs! – csattant fel némileg impulzív üsttársa. – Napoljuk a kérdést, jó? Majd ő megválaszolja nekünk. Hogy mert okos, gyönyörű, híres, és odavan érte a fél iskola.
- Hmmm – jelentette ki Rachel, de ez a mondat nyilván nem bírt nagy információtartalommal. Neki viszont mintha jelentett volna valamit – a szemöldökét ráncolta, és tűnődő arcán megjelent az a pajkos kis ránc, ami minden csínye előtt jellemző volt rá. Mosolygott, de szerencsére nem mondott semmit.

*

- Nos, Lucius... mihez kezdesz, miután befejezted Roxfortot? A jegyzeteink szerint ennek nemsokára meg kell történnie, hacsak nem döntesz úgy, hogy velünk maradsz még egy évig, ismeretlen okokból... De ahhoz meg kell buknod. – Rachel feszengés nélkül, nyíltan a szemébe nézett interjúalanyuknak, és várta a választ.

Lucius Malfoy végigpillantott a kislányon, majd a fiút kezdte szemügyre venni.
- Átveszem a családi vállalkozást – mondta vontatottan, és összekulcsolta a kezeit keresztbevetett combján. – Majd meglátom, mit tehetek. – Átnézett a kis Perselusra, és megnyerően elmosolyodott. A fiú összerezzent, elkapta a tekintetét, és nekiállt valamit feljegyezni az ölében tartott pergamencsomóra.

Lucius érdeklődve felvonta a szemöldökét; várta a második kérdést. Lényegében tetszett neki a helyzet; kényelmesen ücsörgött egy tanteremben, kikérték egy óráról, és két imádnivalóan becsvágyó mardekáros kölyök kötelességtudóan leste minden szavát.
Rachel megmozdult, és alig észrevehetően oldalba lökte Perselust. (Rejtély, hogy tudta ezt kivitelezni.) A fiú megköszörülte a torkát, és pennájával cirkálva keresgélni kezdett valamit a jegyzeteiben.

- Nos, ööö... esetleg elmondhatnád nekünk, melyik tudományterületet tartod megfelelőnek az érvényesüléshez. Jótanácsként a nálad tapasztalatlanabbaknak... és a fiatalabbaknak is, hiszen az oktatás sosem lehet elég jól szervezett... nekünk kell megtalálni, miben mélyülünk el a szabadidőnkben.
- Én a csoporttársaimban mélyültem el a szabadidőmben – húzódtak kaján mosolyra a hetedéves ajkai. Előre élvezte, hogy zavarba hozhatja a kölyköket. – Ezt persze nem kell jegyzőkönyvbe venni, lehet, hogy Lumpsluck papa nem örülne neki.
Rachel elégedetten vigyorgott, Perselus azonban inkább töprengeni látszott.

- Fogalmazzak inkább úgy, hogy melyik a kedvenc tantárgyad? – kérdezte végül fintorogva. – Olyan sablonos kérdés, annyira reménykedtem benne, hogy mi nem követjük el.
- Az STK nem rossz mostanában. –Luciusnak megrebbent a szeme. – Az iskola végére egyre érdekesebb területeit veszitek majd az anyagnak, mert már nem fognak attól rettegni, hogy halomra ölitek egymást, csak mert nem mumusriogatással telik az óra. Valamiért mindig úgy éreztem alsóbbévesként, hogy azt gondolják, mi nem tudunk szelektálni input és output között. – Perselusra pillantott, és ismét jókedvűen elmosolyodott. – Mintha attól, hogy megtanulsz egy átkot, azonnal fel is akarnád használni, függetlenül a folyosón párbajozás illegalitásától.

- Miért, nem ez a tapasztalat? – vágott közbe kíváncsian Perselus. Sötét tekintetét egészen Lucius szemeibe fúrta, még csak nem is pislogott; szinte hipnotikus volt ez az akaratosság. Nem is lesz olyan rossz a fiatal mardekáros felhozatal... Lucius kellemesen megborzongott. Van kikre hagynia a világát.
- Nos, eleinte... – elnevette magát. –...eleinte én is úgy tartottam, hogy az a legjobb, amit tehetek a képességeimmel, hogy gyakorlom a griffendéleseken... hm, ha így folytatjuk, nem sok publikus rész marad az interjútokban... De aztán mindannyian megtanultuk áthidalni a nézeteltéréseket. Többé már nem átkozódtunk a folyosón.
Figyelte a kölyköt. Csalódottnak látszott.

- Természetesen jóval finomabb praktikákat fejlesztettünk ki – fejezte be ő egy elégedett szemvillantással. – A szárnypróbálgatás ideális ideje pedig a harmadév.
- Akkor még van egy évünk – vonta le a konklúziót ártatlannak színlelt hangon Rachel, és ő is kacsintott. Perselus viszont továbbra is komolyan ült a helyén, és Luciust méregette.
- Más. Hallottuk, hogy eljegyezted magad – folytatta a beszélgetést a lány, és pennáját erősebben megmarkolva várta a választ.
- Az túlzás, hogy magam – vont vállat Lucius. – Magamat nehezen tudnám elvenni; pedig megpróbáltam, de kiderült, hogy még nekem sem megy. Meg kell elégednem valakivel, aki kevésbé szép. Francba, ezt se írd le.
Rachel vigyorgott, és azért is leírta, Perselus viszont tágra nyitotta a szemeit meglepetésében. Lucius szándékosan rámeredt. A fiú kissé zavartnak látszott ettől, de nem ijedt meg az idősebbtől, csak kicsit összehúzta magát.

- És ki a szerencsés? – vigyorgott Rachel.
- Aki kevésbé szép, mint én? – kérdezett vissza egykedvűen Lucius. – Úgy kábé az egész univerzum, de ugyebár nem vehetem el mindet... szóval Bellatrix Blacket jegyeztem el, és majd meglátjuk, mi lesz, ha letette az RBF-eit.
- Tehát jól tudom, hogy ő fiatalabb nálad? – faggatta Rachel, és beszéd közben szemrehányóan Perselusra pillantott, mintha társa bármit is képes lenne hozzáfűzni az elrendelt házasság témájához.
- Remekül tudod. És ez szerencsére így is fog maradni. Utálnám, ha egy öreg nő lenne a feleségem, még húsz év múlva is.
- Hát húsz év múlva talán nem lenne még olyan öreg – vélte Rachel. – Az még... csak...
- Harminckettő – fejezte be Perselus.
- Ó, egyébként ő veletek jár egy évfolyamba, nem? – folytatta csevegő hangon az idősebb fiú. – Érdekes ez a szervezkedés, olyan, mintha egyikőtöket venném el. Vagyis, mintha téged vennélek el – intett Rachel felé -, ez egyelőre nem Hawaii.

Perselus elhúzta a száját. Rachelnek egyetlen rá vetett pillantás elég volt, hogy hangosan felkacagjon. – Azért annyira ne rettegj, Perselus, most mondta, hogy nem akar elvenni!
- Lehet, hogy épp ez zavarja, hagyd kiteljesedni – jelentette ki kedélyesen Lucius, és kényelmesen hátradőlt a neki odaállított székben. – Nem zavar titeket, ha rágyújtok?
Élvezettel nézte a fiú lassan vörösödő arcát. Kezdett belemelegedni... Elégedetten a magasba fújta a füstöt, és stílusos lenézéssel válaszolgatott a további kérdésekre.

*

- Emlékszem rád – állította meg az ünnepelt a Seprűben rendezett parti kellős közepén az egyik fiút.
- Részeg vagy – felelte az, és lehúzta a fejéről haját eddig eltakaró csuklyáját, így láthatóvá vált vállára omló, hófútta fekete üstöke. – Én meg csak most érkeztem. Hagyj kiteljesedni.
- Ez a beszéd – húzta el a száját jókedvűen a férfi. – Ma a vendégem vagy, elvégre megszabadultam Bellától. Ott a pultnál tudsz bármit kérni.
- Sokat változik az ügy azzal, hogy a testvérét veszed el? – kérdezte gúnyosan Perselus.
- Te nem vagy oda az esküvőkért, ugye, fiú? Emlékszem, amikor több ezer éve azt az interjút csináltad velem, akkor sem repestél.
- Hiányzik az életelveim közül a sírig tartó szenvedés. Bocs, hűség. – Perselus cigarettát vett elő, meggyújtotta magának, és élvezettel letüdőzte a füstöt.
- Felnőttél – állapította meg Lucius, és megdörzsölte a halántékát. Az az átkozott whisky nem hagyta nyugodni.
- Tessék? – Perselus az asztalon táncoló Averyt figyelte, de most visszafordult. – Hozzám beszélsz?
- Ki máshoz? – hökkent meg az ifjú Malfoy, és szinte ösztönösen kinyújtotta a kezét. – Adj nekem is egyet, ha már itt eszegeted előttem.

Rágyújtott, úgy méregette az előtte állót. – Mi is volt a neved?
- Ami most is. Én szerencsére se a menyasszonyaimat, se a nevemet nem cserélgetem túl gyakran. – A mellette álló Perselus továbbra is fintorogva nézegette az asztal környékét, így Lucius is arra fordult, úgy duruzsolta a folytatást a fiú fülébe.

- Használd ki a helyzetet, kölyök.
- Hm? – A másik mintha összerezzent volna.
- Most szemtől szemben beszélhetsz velem. Még a nevedet is megkérdeztem. Nem vagyok ám ilyen kedves ember, ha józanul találsz – incselkedett Lucius. – Főleg nem a...
-...magamfajtákkal – fejezte be keserűen Perselus. – Értem. Hát akkor találkozunk józanon.
A férfi meghökkenten felvonta a szemöldökét, ahogy a tizenhét körüli fiú megpördült, és egyenesen farkasszemet nézett vele. – De azért jegyezd meg. Perselus. Perselus.

Minden további nélkül a pulthoz lépett, levett róla egy egész üveg Lángnyelvet, majd gyors léptekkel elhagyta a kocsmát. Lucius csodálkozva nézett utána. – Heterót akartam mondani – motyogta maga elé. – Főleg nem a heterókkal. Ehh, túlérzékeny kis pöcs. – Azzal megfordult, és visszagyalogolt Avery asztala mellé.

*

A harmadik találkozás az igazi, ezt bármelyik filmben megmondják neked. Nos, mikor Lucius újra látta nemkedves ismeretlenünket, éppen a fiatal férfi beavatása folyt, így neki alkalma nyílt megfigyelni, Perselus milyen rugalmasan térdel. Persze mint belső kör-tag, illett minél gyorsabban elűznie az avatás szentségéhez nem méltó, helytelen gondolatokat, de szerencsére kivételesen nem őrá bámult boldog-boldogtalan. Elvégre fő a változatosság.

A maszk alatt vigyorogva hallgatta a megszokott szöveget. Akarod-e... ígéred-e... fogadom... Hát mégis megházasodsz, kicsi Perselus. Csak éppen egy egész szervezetet veszel el.
Lucius úgy döntött, ezentúl szabad kezet ad magának. Perselus valószínűleg nem tudja, mit vállal – elsőre egyikük se tudta. Így talán nem meglepő, hogy nem rendezett magának legénybúcsút, pedig a Nagyúrnak való örök elköteleződés igazán megért volna egyet. Nos, majd ő tart neki. Piton. Végre megtudta a vezetéknevét is. Eddig csak a keresztnevével élt az emlékezetében, mint egy üresfejű liba. - Ami elég rossz párhuzam – állapította meg, ahogy Piton felállt, és ünnepélyesen átvette a maszkját Rosiertól. Kimért léptekkel, a fiatalság ruganyosságával a helyére sétált, és csillogó szemekkel beállt a körbe.

Lucius ismét elmosolyodott. Valamiért egy közmondás jutott eszébe: a nagy halak mindig megeszik a kisebbeket. A Lucius Malfoy nevezetű hal – olyan fajta, aminek a pikkelye alatt is pénz van - is egy ilyen emlékezetes lakomára készült. Nem értette, miért, hiszen nem különösebben csinos a fiú, csak... valamiért vonzotta. Talán mert olyan idegesítően komoly.

*

- Neked az őszinteséget is tanítani kéne – feküdt be Lucius mellé a franciaágyba az ifjú – padavan helyett: - halálfaló. Lucius elnevette magát, és éppen csak megállta, hogy ne cirógassa meg Piton csapzott fekete haját. A változatosság kedvéért megint megáztak, akárcsak a második találkozásukkor, úgyhogy a kölyök hajából most is csavarni lehetett volna a vizet. Csavarná is ő, de akkor dugába dőlne szépen felépített kis terve.

- Most már megoszthatod velem a részleteket – folytatta a másik, miközben kelletlenül egy szárító bűbájt küldött a hajára. Ó igen. Perselus Piton ott feküdt mellette, hátát a falnak támasztott párnának vetve, és elgondolkozva nézett maga elé. Meglehetősen ártatlanul, bár ő ezt ugyan nem tudta magáról. Valószínűleg holmi sötét, karizmatikus kreatúrának látta magát, aki örökre elvesztegeti a lelkét élete első bevetésén. Nos, nem számolt az egyedi veszélyekkel, amelyek kalandjai során érhetik. Például Lucius Malfoy.

Sikerült bemagyaráznia Perselusnak, hogy az első feladatát a Nagyúr parancsából vele kell elvégeznie, ráadásul inkognitóban fognak a helyszínre osonni, kivesznek egy szobát, és figyelik a környezetet, amíg el nem érkezik az idő. Itt ültek tehát az Isten háta mögötti fogadóban (bár Lucius személy szerint most inkább Piton hátát választotta volna), és Perselus egészen biztosan azokat a bizonyos jeleket várta, amikből nemsoká’ az következik, hogy valamilyen akcióba kell lépniük.

Olcsó öröm, de Lucius máris földöntúli kéjt érzett. Itt feküdni a nyilvánvalóan romlott lelkű, cinikus fiatal férfi mellett, akinek mégis halvány fogalma sincs arról, hogy ő mit fog művelni vele... Hú, de még milyen mit! Megnyalta a száját.

Hirtelen cukrosbácsinak érezte magát, és önmaga megnyugtatására gyorsan nekiállt szuggerálni magának: csak öt év van köztük. Öt év. Öt év.

- Milyen öt év? – kapta fel a fejét Piton. Gyanakodva felhúzta az orrát, és kérdően nézett oldalra, egyenesen Luciusra.
- Hogy? – A férfi nem értette a helyzetet. Tudta, hogy nem mondta ki hangosan.
- Azt mondogattad, hogy öt év. Miért?
- Én nem mondtam semmit. – Érezte, hogy ebből még jól is kijöhet.
- Hm... ne vitatkozzunk. Ha nem mondtad, gondoltad. Kezdő legilimentor vagyok, úgyhogy figyelmeztetlek, hogy semmilyen erős gondolatod nem marad védve előlem, mert nem tudom blokkolni. Ez igen sajnálatos, így megkérlek, ha ma már nincs semmi dolgunk, hagyj aludni, és ne koncentrálj túl erősen arra az öt évre.

- Megszűntek a belső mantrák? Tilos minden belső beszéd? – kétkedett Lucius.
- Ha nem akarsz az álmatlanságig űzni, igen – ismerte el Piton; unottan megvonta a vállát, majd lesüllyedt és betakarózott. – Váltott őrség? Kezded?
- Rendben. – Luciusban ismét felébredt a cukrosbácsi, de gyorsan megállta, hogy gratuláljon magának egy feltörő gondolat-kiáltásban. Valahogy így: Ez az, Lucius, HAJRÁ!
- Most akkor kezdünk vagy mi van? – fordult felé az ágyban Piton. Hangja nyűgösen csengett. – Mi volt ez a hajrá?
- Ne haragudj, Perselus, de elég nehezen fogsz elaludni, ha minden gondolatomat elemzed. Ha nem szólalok meg, légy szíves, ne faggass. Nem szoktam hozzá a legilimentorokhoz az ágyban.

- Akkor hajrá, szokd a gondolatot – morogta Piton, ismét elfordult, és láthatóan el sem jutott az agyáig, mit ajánlott a cukrosbácsinak. Lucius megnyalta a száját. - Egyelőre még a sajátomat – konstatálta, és jóízű mosollyal elfeküdt ő is. Olyan közel húzódott a másikhoz, amennyire még nem volt feltűnő, és belélegezte Piton patikaszagát. Ebben viszont ő volt utánozhatatlan – legalábbis utánozni lehetett, csak a siker nem volt valószínű.

Tévedhetetlenül jó szaglással rendelkezett különféle emberek parfümje és egyedi illata terén. Lassan abba a meggyőződésbe is kezdte ringatni magát, hogy ő a gyűléseken már pusztán az orrát használva is eltájékozódna a tagok között (elvégre a körben helyjegyük van...).
Kíváncsian várta, mikor alszik el végre Piton. Nem volt kedve különösebb hódítgatáshoz, ez a kölyök egyszerűen nem várta el a modorosságot. Talán meg is sértődne érte. Jobb ötlete támadt – egy Stupor elalvás után lehetetlenné teszi, hogy az ember bármit is észleljen a környezetéből. Első lépésként így akarta kipróbálni az új munkaerőt, aztán majd eldől, megkedveli-e jobban, vagy nem kívánja már többet.

A terv aljassága megfelelt egy Malfoy zsenialitásának, viszont a módszer egyáltalán nem engedett teret az öröklött vonzerejének, amire Lucius most némi sajnálattal gondolt. Mivel azonban nem volt kedve produkálni magát, és mégis ez Piton képzeletbeli legénybúcsúja, úgy döntött, nem mereng a lehetséges sarkalatos pontokon.

- Piton! – suttogta a másik felé. Perselus nem válaszolt. – Remek – konstatálta Lucius, és máris érvénybe léptette a terv következő részét. Óvatosan előhúzta a pálcáját, és elkábította a társát, majd átnyúlt az ágy felé eső részén, és gyertyát gyújtott. Mégse gyönyörködhet a saját dicsőségében töksötétben... Bár a tök stimmel, azzal nem lesz semmi baj.

Ideje volt empirikus tesztelésnek alávetni az ifjú Perselus Pitont, úgyhogy a hátára fordította a testét, és fölé hajolva végiggombolta rajta a talárt. Egyszínű fekete volt, nem sok vizet zavart; még a fantáziáira se volt semmi befolyással a maga jellegtelenségével. Talán egy egészen kicsit Roxfortot idézte és a letűnt fiatalságot. – Kölyökséget – javította ki magát gondolatban. Hiszen még most is fiatal volt. Piton azonban más, ő most szabadult az iskolából, szinte még harmatos... elvigyorodott. Ez a fiú minden volt, csak nem harmatos-ártatlan, a maga csupafekete kinézetével. Lucius nem is értette, mért nem hord legalább zöld talárt, ha már a haja és a szeme is ennyire sötét. Egészen elveszne az éjszakában – úgy meg hogyan erőszakolná meg bárki is? (Létezik, hogy nem akarja?...)

Félvér létére aranyvérű öltözködésmódot diagnosztizált nála – vagyis a talár alatt nem volt más, csak egy ing és az alsónemű. Egyetlen aranyvérű se pazarolta az alfelét szűk nadrágokra. Ez Lucius számára azt sugallta, a fiúba félvér létére még annál is több öntudat szorult, mint amennyit mutat.

Kedvtelve végignézett rajta – szerette ezt a típust. Először is, korántsem olyan csinos, mint ő. (No jó, rendben, saját magától olykor el kéne tekintenie. ) Másodszor, igen sápadt, és maximum szálkás, de izmosnak már végképp nem nevezhető. Ez a dolog áldozat jellegét hangsúlyozta. De volt valami más is – Lucius nem tudta megnevezni, a pórusokból áradt, és ő lehajtotta a fejét, hogy kiszagolja.
Érzékiség. Visszafojtott vágy. Ezt érezte az egész testen, ahogy ajkát a bőr fölött elhúzva szorosan végigsimított Perseluson. – Remélem, sokat szenvedsz – mosolygott bele a fiatal köldökbe, és megint felegyenesedett, hogy végignézzen játékszerén. Hosszú még az éjszaka...

*

Arra ébredt, hogy vacog. Az ablak tárva-nyitva, a hideg, eső utáni levegő végigsöpört a szobán, és ő szinte megfagyasztva érezte felkarjának érzékeny bőrét.
- Lucius – hallotta valahonnan jobbról. Odakapta a fejét. Ezzel egyidőben azt is érzékelte, hogy teljes testével nem képes arra fordulni, ugyanis – ki van kötözve. Ráadásul meglehetően fantáziátlan módon mind a négy végtagja.

- Remélem, meg tudod magyarázni, mit keresünk mi itt, és miért kábítottál el ok nélkül – suttogta vészjóslóan Perselus.
- Csak segítettem elaludni – közölte vele hunyorogva Lucius. A reggeli fény zavarta a szemét, de ő máris képes volt a hazugsághitelesítő mosolyát elővenni.
- Miután halkan megállapítottad, hogy ,,remek”? – A gúnyos felhang meglehetősen riasztó előjel volt.
- Mit tudom én már, mit mondtam. Lehet, hogy megint a fejemben turkáltál – mondta határozottan Lucius, és megrázta a köteleit. – Légy szíves, engedj el. Készültségben kell lennünk, nem érünk rá ilyen hülyeségekre.
- Csakhogy én beszéltem a Nagyúrral, Lucius – sziszegte Piton. - Nincs semmiféle készültség. Tudtad, hogy nemlétező küldetés miatt jöttünk ide? – folytatta már-már kedvesen. – Ó, miket is beszélek. Persze, hogy tudtad, hisz te tervelted ki. A kérdés már csak az... – Itt Lucius felé bökött, aki közbe akart szólni -, mi célból hoztál engem ide.

- Újoncszívatás – mondta ki a férfi az első szót, ami eszébe jutott.
- Hmm... – ízlelgette az indokot Piton. – Érdekesen hangzik. Akkor hogy lehet, hogy nem érzek semmiféle csínyt? Semmi ostoba beavatkozást? Semmi fogkrém? Nincs alkohol? És egyetlen Imperio alatt táncoló nő se?
- Mert nem vártad ki a végét – mondta sértődötten Lucius. – Elrontottad az egész folyamatot. Alvás közben nehezen tudom áthozni ide azokat a nőket.
- Akkor most mondok egy újdonságot – folytatta Piton, mintha meg sem hallotta volna. – Nem igazán tudnék méltányolni egy ilyen ajándékot. Ezt számításba kellett volna venned, hisz rólad meg azt csiripelik, hogy... de hisz tudod. Legalábbis remélem, tisztában vagy a saját irányultságoddal.

- Úgy érted, hogy te is a férfiakat szereted? – döbbent meg Lucius. Hirtelen szerette volna pofon ütni magát, hisz még ő maga is kihallotta a hangjából a reménykedést.
- Nos, célozhattam akár arra is, hogy én sem rajongok érte, ha kora reggel összefogkrémezik a pofám. De te nyilván tisztában vagy ezeknek a csínyeknek a mibenlétével. És mellesleg semmi közöd hozzá, mihez vonzódom és mihez nem. Egyszerűen csak nem szeretem a meglepetéseket.
- Sok hűhó semmiért – nyerte vissza a lélekjelenlétét Lucius, és diadalmasan mosolygott. – Elhozlak ide, próbálok kedves lenni, te bealszol, és reggel aztán mégis közlöd, hogy meleg vagy. Hát ez kedves, bár jegyezzük meg, nem túl előrelátó. Több szórakozásban lett volna részünk, ha ezt előre közlöd.

- NEM VAGYOK MELEG! – háborodott fel a másik. – És nem hinném, hogy ez lenne a magyarázat a viselkedésedre – folytatta tűnődve. – Az azt jelentené, hogy nem kaptad meg, amiért jöttél, és valljuk be, ez nem túl jellemző rád. Kicsi a frusztráció toleranciád, mondjuk úgy, azonnali kielégülésre törsz. Más lesz itt a háttérben.
- Úgy érted, valami, ami nem a szexszel kapcsolatos? – kérdezte elborzadva Lucius (az nem lehet! ). Érzékei egészen másfajta veszélyt sugalltak. Ha Piton kisüti, hogy áruló, vagy hogy az életére akart törni, vagy bármi más hasonló baromságot, még inkább benne van a slamasztikában.
- Úgy értem – vágta rá a másik. Közelebb jött, és egészen Lucius fölé hajolt, úgy suttogta: – Egyetértesz?

- Nem hinném, hogy ilyen komolyan kellene venned. Csak egy vicc lett volna, de elrontottad, ojvé, hát akkor felejtsük is el, és menjünk haza.
- Nem szeretem ilyen könnyen lezárni az engem érintő ügyeket.
- Nézd, Piton, és a belső kör tagja vagyok, te meg egy kis újonc, ígéretes lehetőségekkel, de ne rontsd tovább a helyzeted. Semmi hasznod nem származhat belőle, ha engem megsértesz. Legfeljebb elveszítesz egy lehetséges támogatót. Ne hidd, hogy ez jól jöhet a későbbiekre nézve. – Sikerült elérnie, hogy a hangja most hűvösen, figyelmeztetően csengjen.

Piton halványan elmosolyodott. – Feltaláltak egy átkot – kezdte elégedetten -, úgy hívják, Exmemoriam.
Lucius elhűlve kapta fel a fejét. – És? Te igen ostoba, mi a fenének használnád rajtam?
Piton elégedetten nézett rá. – Először kiszedem belőled, minek vagyunk itt, aztán meglátom, mekkora büntetést érdemelsz. Végül elfelejtjük az egészet. Legalábbis... te egészen biztosan, Lucius.

A másik férfi ekkorra már biztos volt benne, hogy kár volt kockáztatnia azért a numeráért. Piton közreműködésével egyébként is mérföldekkel jobb lehetett volna, ráadásul korai kelés nélkül.
Eszébe ötlött, hogy most jött el a pillanat, amikor szégyellnie kéne magát; elvégre itt állt előtte tegnap esti nyereménye, és akaratlanul is visszakövetelte a csomagolását. Egyelőre azt sem tudta, hogy kicsomagolták, de Luciusnak volt egy olyan rossz érzése, hogy nem lesz ez mindig így.
Most már csak abban reménykedett, hogy a bosszú fájdalmas és gyönyörteli lesz.

*

Piton feltérdelt az ágy szélére, és testtartásához nem illő szigorral méregette a fekvő férfit.
- Gondolj arra, miért hoztál ide – parancsolta, majd egészen közel hajolt, és Lucius szemeibe mélyesztette tekintetét. Lucius ezt látva önkéntelenül is reménykedni kezdett, majd elképzelte, ahogy hirtelen kiszabadul, a fölé magasló férfit a hátára veti, a lábai közé fészkeli magát és vadul...
- Nem azt kérdeztem, MOST mit tervezel! – hördült fel Piton, és elkapta a tekintetét. – Hagyd abba!

Lucius elvigyorodott. Nagyon kegyetlenül. Utána igyekezett ártatlan képet vágni, és a hatás kedvéért még feszegette is egy kicsit az őt tartó köteleket. Próbált kétségbeesettnek tűnni.

- Hajlandó vagy végre együttműködni? – vizslatta Piton. – És hagyj fel az idióta ábrándjaiddal. Az igazat akarom. Most!

Ismét a szőke férfi arca fölé hajolt, és szembesülhetett a képpel, ahogy gondolataiban Lucius gyertyát gyújt, kigombolja az ő talárját, lassan végighúzza rajta a kezét...
- HAGYD ABBA! – rántotta ki magát a másik elméjéből. – Undorító vagy! Nem vagy képes kooperálni, igaz?

Inkább koitálni. Lucius elégedetten hunyorgott. Tudta, hogy a megfelelő felvezetés után Piton az emlékképeit is egyszerűen csak ábrándnak fogja tekinteni, ergó meg van mentve. Most már csak egyvalakit kell megmenteni ebben a szobában; azt, aki kétségbeesetten próbálja elhitetni magáról, hogy a nőket szereti... Kedvelte ezt a kihívás-szagot a levegőben.

Gyakorolt ő már ilyesmit, tehát most tökéletes precizitással megrázta a köteleit, és csuklóját vadul rángatva zihálni kezdett, mint aki riadtan szabadulni akar. Hagyta, hogy arcára kiüljön a zavar és a sértődöttség, és rejtett kajánsággal nézte, ahogy Piton ennek láttán nem tudja visszafojtani diadalmas mosolyát. A kezében van a nyavalyás, hiába ő a megkötözött fél.

- Mi lenne, ha most... elengednél? – kérdezte zaklatottan. – A feleségem már vár...
- Képzelem – horkant fel Piton. – Mit tudnál nyújtani neki, amit olyannyira vár már?
Lucius látta rajta az élvezetet a káröröm mellett, így e téma felé kormányozta hajóját.
- Azért van egy-két ötletem – suttogta. – Először leszaggatnám róla a talárt, aztán az ágyra lökném, hassal... hmm, kitalálok majd valamit.

Piton egy szót sem szólt. Tűnődve nézegette Lucius Malfoyt az ágyban. Valóban úgy nézett ki, mintha csak oda született volna a báltermek helyett. A természetes közege, mint halnak a víz, gondolta, és undorodva megborzongott.

-...nagyon csinos asszony – folytatta közben Lucius, miközben óvatosan felpillantott Piton arcélére. – Karcsú, finom vonalú háta van, és a leghófehérebb, pici, gömbölyű fenék az övé. És az enyém, természetesen, hiszen ő csakis az enyém. Az én fenekem, az én hátam... – vigyorgott.
- Hagyd már abba! – Piton most már igazán dühös volt. – Mi a fenének elemzed ezt nekem? Én csak annyit kérek, mondd el, minek hoztál ide, te meg elregéled még az egyévnyi házaséletedet is! Kit érdekel?!

Lucius óvatosan mozgatni kezdte a derekát; éppen csak egy kicsit rugózott, amennyire a képzelt erkölcs és a valódi kötelék engedte. A próba sikerült, Piton láthatóan észrevette, holott egyáltalán nem volt feltűnő. Dühtől parázsló tekintete fel-le siklott Lucius testén, mintha csak attól tartana, hogy a szőkeség szökést tervez. (Szők-tetés a szerájból... )

- Nem érdekelsz – vitt be a találatot Lucius, és amennyire csak tudott, elfordult oldalra, a hátát mutatva a szikrázó szemű mágusnak. És Narcissa hófehér hátsóját, ugyanis a tekergései közepette lecsúszott róla a gondosan köré rendezett takaró...

Piton felsóhajtott. – Miért kényszerítesz Veritaserumra? – kérdezte már-már keserűen. – Olyan unalmas lenne idehívni, és pont rajtad gyakorolni...
- Pont rajtam? – kérdezte gúnyosan Lucius, még mindig háttal. – Máson még sosem gyakoroltad?
Szinte látta maga előtt, ahogy Piton szája széle idegesen megremeg.

- Tudod, ez tiltott dolog, Lucius – magyarázta, mintha egy hatéveshez beszélne.
- Engem sosem zavartak a tiltott dolgok. De egészen hihetetlen, mennyire nehéz rájuk találni, ha az ember maga keresi őket!
- Most moralizálunk vagy vallathatlak végre? – hallotta Piton hangját közvetlenül maga mellől. A férfi már az ágyon ülhetett. Lucius elmosolyodott válla rejtekében, és mintha csak ellenőrizné, ott vannak-e, megint megrángatta a köteleket, s ettől az egész teste megmozdult kissé. Elképzelte Perselus szívverését, ahogy az kissé felgyorsul, miközben ő igyekszik elnyomni ezt a számára furcsa hatást.

Lucius érezte, hogy szőke hajkoronája összevissza szétterül körülötte a párnán, kuszán végigomlik felkarján, és talán Piton alá is jutott egy-két kóbor tincs... még mindig nem tudta, pontosan hol ül.

- Figyelhetnél végre.

Ő azonban nem mozdult, az alvásszínlelés mellett döntött, csak úgy próbaképpen.
Tétova érintést érzett a hátán, egészen közel meztelen derekához. – Lucius, a francba is.
Nem reagált, holott a takaró rejtekében merevedése feljebb kúszott, ő pedig igyekezett megrendszabályozni lélegzetvételét. Piton erősebben megbökte az oldalát. – Ne szórakozz velem! - sziszegte. Lucius érezte az illatát; a tegnapi mentaszag az ágy hotelillatával és az idegesség finom izzadtságszagával keveredett, és ő meg tudott volna őrülni érte.

- Bizonyítsd, hogy nem vagy meleg! – szólalt meg hirtelen. Piton felkapta a fejét.
- Mi? – értetlenkedett; az orrlyukai kitágultak a csodálkozástól, de Luciusnak meg kellett elégednie a hanghordozása sugallta zavarral. – Hogy jön ez ide?
- Bizonyítsd, és akkor békén hagylak. Talán vallok is végre, aztán hazamehetünk. Külön-külön – hangsúlyozta gonoszul a szőke. – Rossz lesz nélküled hazamenni...
- Ó, fogd be – csattant fel Piton. – Micsoda egy nyálas alak vagy! Az ilyeneknél még az is mindegy, heteró vagy meleg-e, akkor is idegesítő.
- Akkor megteszed nekem? Perseluuuus – búgta elégedetten a megkötözött férfi.
- Mégis mit?!
Valahol mélyen Piton felháborodott és undorodó hangjában ott lapult egy jó adag kíváncsiság is.

*

Perselus megpróbált úrrá lenni az érzésein. Nevetséges! Még hogy neki lennének olyanok?! Az egekre! Ez itt át akarja rázni. Valamit elkövetett ellene, vagy legalábbis tervezte, és most ezzel a selyemfiúskodással igyekszik leplezni a jeleket. De ő is itt van ám. Korán keljen fel és későn feküdjön le az, aki őt át akarja vágni!

Végül a kivárás technikája mellett döntött, elvégre ő időn kívül semmit sem veszthet, míg Luciust talán otthon kimerítő verés várja, már ha igaz a pletyka a Blackek temperamentumáról. Ha Narcissa csak feleannyira hasonlít Sirius Blackre, mint a nővére... nem, nem akarta elképzelni. Túl jól hangzott. Öt éven belüli gyors felemelkedést kínált a Nagyúr mostani jobb kezének helyére. Persze nem az igaziénak; nem szeretne partner lenni a Nagyúr orrának megvakarásában.

Kiszakította magát higiénikus gondolatköréből, erőszakot tett húderengeteg érzésén, ami mind az ő szívében vagy ki tudja hol fetrengett – jutott a padlóra is -, és megpróbált hideg arckifejezéssel ránézni Luciusra. Lucius Meg Lesz Verve Malfoy. Jó, egész jó.

- Bökd már ki, mi nyomorod van – mondta Kedves Perselus Piton, és csöppet sem kedvesen elhallgatott, mert neki még ez is ment. Nem-kedvesen nézett, nem-kedvesen ült, és egyfolytában nem-kedvesen lélegzett, csak azért, hogy nem-kedves létét továbbra is fenntartsa, és felborítsa vele a világ bioritmusát. – NOS?

- A dolog elég egyszerű. Hagyd, hogy megpróbáljalak felizgatni, és ha nem megy, megveszekedetten heteró vagy, és lemondok rólad, mindörökkön örökké, ámen.
- Remek. Máris nem sikerült. Nyertem, elárulod végre, amit eredetileg kérdeztem?
- Hátrább a bármikkel. Nem nagyon tudok kibontakozni ebben a kötött testi valómban – magyarázta szépen, érthetően Lucius, hogy még egy heteró is megértse. – Először is oldozz ki.

- Hogyisne. Az lenne az első dolgod, hogy megátkozz, bár nincs sok kedvem találgatni, milyen típusú átkot kapnék – morogta Piton. Nem-kedvesen ugyebár.
- Nem tennék ilyet – mondta Lucius. Olyan szépen mondta, hogy majdnem megnyílt alatta a föld (Lucifer örült volna a konkurenciának). De az ágy megtartotta, és Piton sem lett naivabb, így jobbnak látta folytatni. – Tegyük le a Megszeghető-ha-gond-van Esküt, hogy nem átkozlak meg, semmilyen mágikus behatásnak nem teszlek ki a vonzerőmet kivéve, és meg sem erőszakollak... ha esetleg felvetnéd ezt a – valljuk be – igen vonzó alternatívát.

Perselus szeme olyan tágra nyílt, mint amekkorára a föld nyílhatott volna, ha képes rá Lucius színészi képességei láttán. Elvégre valakinek ellensúlyoznia illett, hogy még csak a plafon se szakadt le, Piton pedig remekül értett a szemforgatáshoz, ezekre az izmokra specializálta magát. (Minisúlyzó-raktárát persze a legnagyobb titokban tartotta.)

- Látom, mérlegelsz. A felsoroltak melyik részét nem érted? – vigyorodott el Lucius. – A meg-et vagy az erőszakot?
Piton a kezének egy ingerült intésével jelezte, hogy maradjon csendben. Nem tűrte, ha több tízezres szókincsét lebecsülték.
- Feltéve, de meg nem engedve: ha elfogadom az ajánlatodat, ezek szerint el kell tűrnöm, hogy hozzám érj – nyilatkoztatta ki végül, ha nem is isteni hangon, de pillantásától biztos lángba borult volna a csipkebokor. – Eredj te a fenébe!
- Nem tudok, meg vagyok kötözve. Vagy féloldalasan lebénultam – elmélkedett Lucius. - Négy-féloldalasan. Már alig érzem a kezem és a lábam.
- Milyen praktikákra gondoltál? – fűzte tovább az ötletbörzét Perselus. – Persze még mindig csak feltéve, de meg nem...
-...engedve. Tudom – szűrte a fogai között Lucius. – Siess, elhal a karom. Nos, egészen egyszerű, megmasszíroználak, simogatnálak, mit tud csinálni egy férfi, ha el akar érni valamit?
- Vehet a választottjának egy könyvtárat, és több kilométeres távolságból csodálhatja a lába nyomát – ajánlotta kompromisszumkészen Piton. Némileg cinikusan, valljuk be (ő nem fogja).
- Haha, kösz. Az nem bizonyíték.
- Én még akkor sem érzékenyülnék el, hidd el – hangzott sziklaszilárdan és mégoly heterón.
- Nem is várom el tőled – bólintott komolyan Lucius. – Akkor tegyük meg az ajánlatunkat. Én azt mondom, félórán belül merevedésed lesz tőlem. Te azt mondod, hogy nem. Elég tiszták a feltételek?
- Frászt – vágta rá az anatómiában jártas Piton. – Természetesen akadnak mozdulatok, amik elindíthatnak automatikus reakciókat. Ez nincs kapcsolatban a vonzódások és érzelmek természetével.

Lucius elvesztette az adu ászát, de még maradt egy cinkelt lapja. – Remek. Akkor vegyük be a feltételek közé, hogy nem verlek ki, erre gondolsz?
Élvezettel figyelte a Piton arcán átsuhanó zavart, ami a gyorsmenet után rükvercbe kapcsolt, és még ott is maradt egy ideig.

Miután a képernyőkímélő eltakarodott, a mi Perselusunk eltüntette a felbujdokló érzelmeket minden testfelületéről, és kimérten bólintott egyet. – Mivel okklumentor is vagyok, majd blokkolom az elmém, hogy semmire se asszociáljak, ami... érdekesnek bizonyulna. Vagyis az a szituáció se állna elő, hogy másra gondolok majd, ami tévútra vezetné a kísérletet.

- Valami azért mégiscsak elő fog állni – duruzsolta elégedetten Lucius. – Majd én segítek prezentálni; élvezni fogod, hidd el!

- Nem hiszem, hogy ebben a helyzetben épp a személyeskedésedre lenne szükség – fojtotta bele a szót mogorván Piton. – Legkevésbé pedig az intelligens humorodra.

- Kölyök... – rázta a fejét Lucius. – Tudod, elég nagy pácban leszel, ha mégis kiderül, hogy heteró vagy. Mert ezeket a sértéseket, jobb, ha tudod, nem igazán tűröm el egy nálam fiatalabb taknyostól.

- Nálad idősebb taknyostól igen? – Perselus elsősorban a Nagyúrra áldozta ezt a másodpercet, de Lucius megszakította a tiszteletteljes csendet:
- NEM! A saját anyámtól sem!
- Ez dicséretes, jól hangzik a gyermeki hűségedre nézve. De nem az én dolgom, folytassuk.
- Nem bizony. És ha személyeskedsz, akárki vagy is, előbb-utóbb megkapod, ami jár. Ez nálam nem mindig valami kellemeset jelent, ugye tudod, mire célzok?... Nos, tegyük a fenyegetéseket egy másik fiókba – enyhült meg Lucius. – Most törődjünk a feladatunkkal. Oldozz ki!

- Nem tisztáztunk mindent, és nem tettük le az Esküt – jelentette ki szigorúan Perselus.
- Majd kötél nélkül, a fenébe is! Csak nem hiszed, hogy elszaladok?
Piton vállat vont, majd minden mindegy alapon egy pálcaintéssel eloldozta a köteleket.
Lucius egyetlen pillanatot sem szánt szabadulása fölötti örömködésre. Felegyenesedett, és kimért hangon kijelentette:
- Remek! Akkor talán kezdjük is.

*

Röpke pár perc és egy eskü – tü-rü-rü-rüüü... – után már Perselus feküdt megkötözve, és Lucius ült az ágy szélén. Az eskü tételei között szerepelt a mindennemű (vajon hány nemű lehet?) erőszakos behatolás megtiltása, megspékelve a bűbájok és átkok teljes (és méltatlan) mellőzésével. Úgyszintén tilos volt Luciusnak a kezét közvetlen ingerlésre használnia, ami annyit jelentett, hogy a Fürge ujjak e havi számát a résztvevők csak később kapják meg ingyen. Utóbbi esetén ugyanis elveszti a fogadást, míg előbbiek elkövetése már csúnyább elégtételeket is von maga után. (Nevezetesen a korai hajhullást, amit Perselus nem átallott kegyetlen vigyorral kikötni.)

Végül Lucius nekiállt. Először is szétnyitotta Piton talárját, lassan, ördögien lassan haladva az idegesítő gombok között. Némelyiket a szájába vette, és igen stílusosan leharapta az anyagról, de ezzel felhagyott, amikor egyszer Piton szándékosan megmozdult, és ő a váratlan emelkedéstől összerezzenve lenyelte a kérdéses gombot. (Felesleges ugyebár elhallgatnunk, hogy ezt a szkeccset Piton igazán élvezte.)

Mikor ezzel készen volt, a csizma felé fordult. Elkezdte kifűzni, és férfiak közt szólva örült, hogy még nagyon reggel van a túlságosan egyéni szagok kontra érzékelőrendszer fajta háborúhoz. Piton csizmája, akárcsak a nyaka hajlata, mentol- és zsályaszagú volt, s Lucius ezt némi fáziskéséssel, és annál is nagyobb meglepetéssel észlelte.

- Piperkőc barom – adott hangot jogos felháborodásának, hogy ellopták az ötletét. Perselus a hátán fekve lenézett rá az ágy lábára, és egykedvű grimaszt vágott. Lévén a szokást nem lehetett tőle csak úgy elvenni. – Egy pont nekem, a végén még én kergetlek korai infarktusba – állapította meg elégedetten.

Lucius morgott egyet válaszul (hatottak egymásra), majd átpártolt a másik darab cipőhöz. Azt is lefejtette társáról, és ingerülten elhajította valahova a padlóra. Letépte a zoknit is, szétfeszítette Piton – egyébként megkötözetlen – lábait, közéjük húzódzkodott, de még mindig közel maradt a lábfejeihez. – Jöhetnek az akupunktúrás pontok – jelentette ki.
- Az nem szabályos – vetette ellen Piton.
- Nem kötöttük ki ezeket a pontokat. – Lucius lassan elvigyorodott, és felnézett a másik arcára. – És van köztük néhány, amitől meg fogsz őrülni!
- Csalsz – határozott Piton. – De nem érdekel. Csináld, ki fogom bírni. Teszek rád és az állítólagos vonzerődre.

Lucius megkereste és végigcirógatta azokat a pontokat a talpán, amelyek érintése tudomása szerint összeköttetésben volt az ágyékkal. Ahogy egyre erőteljesebben és érzékibben nyúlt hozzájuk, úgy szűkült Piton bal szeme; végül a férfi inkább lehunyta mindkét szemét, de fogcsikorgatva tűrte a kényeztetést, és valóban nem reagált látványosan.

- Rendben. Följebb megyünk – susogta Lucius, és kezeit elkezdte felfelé húzni Perselus lábszárán. Szépen eljutott a combjáig, itt megállt a cirógatással és elindult visszafelé. Ujjai lassú fel-le mozgásai során feltérképezte a másik testét, és közben sziszegve szívta be, és sóhajtva fújta ki a levegőt, hogy a hanghatásokkal is könyörtelen előnyre tegyen szert.

Szart. Piton továbbra sem izgult fel rá. Rá!
Ez bosszút kívánt.

Egy óvatlan pillanatban Lucius belecsimpaszkodott a férfi alsóneműjének felső vonalába, és egy gyors mozdulattal lerántotta róla az egészet. Ugyanazzal a lendülettel le is hajolt, és félig elnyílt száját végighúzta az így nyert szerszámon (pedig nem is lottózott, az randa mugli játék). Perselus szeme kipattant, legalábbis abban az értelemben, hogy kinyitotta, és egy ideig nem is csukta vissza, eltekintve a felháborodott és gyanúsan ritka pislogásoktól.

- Te... megint csalsz! – tört ki belőle az elemi vallomás, ami a világ rendjét vitatta naiv-filozofikus formában.
- Ezt sem kötöttük ki – mondta nyugodtan Lucius, és tovább játszadozott. Perselus fogcsikorgatva koncentrált – Potterre gondolt, ahogy Pettigrewval csókolózik, körülöttük zajlik a kviddics világkupa, a miniszter és a kabalák idiótán ugrabugrálnak, és Potter...

... Lucius beleharapott. Ezt tisztán érezte, holott a fogainak csak egy egészen finom karcolása jelezte a bőrén. Tekintve azonban, hogy Lucius ajka nem hagyta el a ringet, amit felfedezett néhány másodperce, ez is igen intenzív érzésnek bizonyult, és Perselus felhördült, majd olyan energikusan ragadta meg amúgy is odakötözött kezeivel az ágyrácsot, hogy gerince ívbe feszült, ágyékát kitolta, és akkora levegőt vett, ami az egész következő hétre elegendő lett volna. (Pedig emlékszünk, hogy járatos az anatómiában. Tessék nézni, és mégis.)

- Győztem – állapította meg Lucius, ahogy minden erőfeszítés nélkül lesandított munkája egyértelmű gyümölcsére. Már éppen azt latolgatta, milyen gyümölcs is lehet, és próbált kitalálni valami kreatívabbat - tehát nem banán -, amikor Piton elengedte az ágyrácsot és elfúltan visszaereszkedett.

- Csaltál – zihálta vádlón, és ismét megragadta a rácsot, csak hogy szorítása nyomán ujjai beteges fehérséget kapjanak. (Bár nyilván nem ez volt a célja, de ez sikerült.)
Lucius elmosolyodott, és kérés nélkül visszatért játékához. – Vallj, és gyorsan végzünk – ajánlotta, és folytatta a kínzást. Ajkának, olykor nyelvének egészen apró rezdülései és mozdulatai további szenvedésre ítélték az ágyrácsot, pedig nem a fémet nyalta, tehát ez rejtély. És ahogy egyre nőtt a rejtély, úgy nőtt Lucius diadalérzete és Piton zihálása is.

- Valld már be, hogy kívánsz, és mindent szépen elrendezünk – mormolta áldozata fülébe Lucius; előrehúzódzkodott ugyanis, és nagy bejelentését követően Perselusunk (de egyre inkább az övé lesz) nyakához hajolt, belefújt, szívott rajta, csókolt, mozgatta a bőrén az ajkát.

- Egy frászt! – kiáltott fel dühödten, hm, bájitalmesterünk, csak ezt a titulust egészen elfelejtettük eddig említeni. Úgy éreztük, nem lényeges a történet szempontjából, de most kifogytunk a szinonimákból. Ha nem vigyázunk, a végén még fekete hajú férfiként kell hivatkoznunk szegényre, amit nagyon nem akarunk, mert akkor le kell szösziznünk Luci-bucit is. (Vagy azt már megtettük?)

Lucius oldalra kapott, és pálcájának gyors segítségével (gyors segítség a gyomornak) eltüntette saját ruháit, és egészen hozzásimult Perselus testéhez. Jó ötletnek tűnt, bár némileg feleslegesnek bizonyult, mert van, ami nem nőhet tovább, és Piton szerszáma sem igényelt több locsolást (vagy esetleg csak egyet). Ennélfogva a fogadás már tárgytalannak tűnt, és az érintett felek akár megnyugodhattak és üzletileg kielégülhettek volna. Azonban mit tesz Isten, nem így történt (Snape-ünk tervez, Luc meg végez... ), ugyanis ahelyett hogy ki-ki örült volna a saját hasznának vagy kárának, tovább folytatták a felesleges játékot - jobban mondva Lucius.

Bizonyos időközönként, amikor már úgy érezte, hogy Piton nem bírja tovább, közel hajolt hozzá, és kérlelte, vallja be, hogy kívánja, mire minden alkalommal egy dühös frászt volt a válasz. Időnként fenét, de kicsiségekre nem adunk, itt meg volt nagyobb objektum is. (Nem mintha fetisiszták lennénk.) Így hát nem tehetett semmit, csak a súrlódást növelte, de semminemű behatolást vagy ujjal való könnyítést nem alkalmazhatott a másikon. Végül megunta, és talán még dühösebb volt, mint Perselus, amikor felpattant és kirohant a hálószobából. A különbség csak az, hogy ő nekiállt egy kényelmes fürdőt venni, és könnyíthetett saját gyötrelmein, de Piton ott maradt megkötözve.

A legszomorúbb persze az egészben, hogy egyikük sem tudott veszteni, és a játékot Lucius jóvoltából folyton-folyvást újrakezdték – Piton eloldozása nélkül.

*

A halálfalók egy hét után már nyugtalankodni kezdtek. Hol marad Lucius, ha kivételesen szükség van rá? Narcissának már szaga van. A Nagyúr is hiányolja az ifjoncát, és Perselus Piton nincs sehol. Senki sem látta őket, senki sem hallott felőlük. (Csak mi, de mi nem vagyunk beszélő viszonyban a Nagyúrral, és irigyek vagyunk Bella szempilláira., úgyhogy nem köpünk.)

Végül, többszöri hívásra, Lucius Malfoy megjelent a belső kör színe előtt. Zaklatottnak tűnt, szemei karikásak, arca a Nagyúrénál is sápadtabb (ami megint egy érdekes gyanút vet fel, vajon Voldemort mivel tölti a szabadidejét). Remegő kézzel, holtfáradtan megállt urától nem messze, és várta a parancsokat.

Ami nem is váratott volna magára. A Sötét Nagyúr már nyitotta a száját, hogy a szokásosnál is nagyobb szemrehányás-kígyót okádjon, amivel majd Lucius is elbeszélgethet, amikor megjelent a közeli bozótosban egy alak. Láthatóan odahoppanált, és a kezdeti támolygások után botorkáló léptekkel megindult a Nagyúr trónusa felé. Voldemort Nagyúr elhúzta a száját, és nem múló elégedettséggel megállapította, hogy a másik szökevény is előkerült, igaz, még Luciusnál is rosszabb állapotban.

Lucius Malfoy kézremegése semmi sem volt Perselus Piton ideggörcseihez képest. Az ifjú a tetejébe még vicsorgott is, vadul zihált, és úgy vette a levegőt, mintha tartalékolnia kéne holnapra is. A lábai is remegtek, és Avery már épp kezdte volna sajnálni, hogy nem tudja, mi az a mugli videókamera, amikor Piton dühödt kiáltást hallatott, és teljes erejéből nekirohant Luciusnak, majd tépni kezdte róla a ruhát. A Sötét Nagyúr befogta a kígyója szemét, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem elfenekelni akarja.

*

Magyarázat? Talán elkelhet. Nos igen, bár Lucius ez alkalommal nem csak ételért hagyta el a szállodát, ezúttal elkövette azt a stratégiai hibát, hogy résnyire nyitva hagyta az ajtót, és Piton addig ordított, míg fel nem fedezték. Nem törődött a Münchenből aznap érkezett fräuleinok némileg jogos meghökkenésével, amit Anglia hús-vér zászlójának látványa váltott ki a hitvesi ágyban, és haladéktalanul kínzója után indult; azt már tudjuk, milyen eredménnyel.

És hogy mi következett ebből hosszú távon? Hát például Bella megőrült. Amikor jóval később Azkabanba vitték, az már csak javított az állapotán; a dementorok szaporodását legalább nem kellett két méterről néznie.

A Sötét Nagyúrnak évtizedek óta először sikerült elpirulnia, de mivel már elfelejtette, hogyan kell, az egész a szemére húzódott, és a daganat nem jött le napokig. (Hány Crucio forrása!) Végül Piton megnövelt büntetésadag terhe mellett lehúzta róla a gyulladást, de a vér állapotát nem tudta stabilizálni; azóta vörös a Nagyúr szeme.

Lucius a sokk hatása alá került, és ijedtében csinált egy gyereket. Annyira nem volt beszámítható, hogy a saját feleségének, és Dracónak nevezte el. Később nem tudta eldönteni, melyik volt a rosszabb döntés. Azóta, ha nagyon ezen gondolkodik, a feszültség oldása érdekében rugdossa a házimanókat.

Perselusnak fékevesztett dühében még ez sem volt elég, és hirtelen felindulásból készített egy főzetet, amivel módosíthatta a saját emlékeit. Attól kezdve nemcsak hogy elfelejtette ezt az incidenst, de még azt a tévképzetet is táplálta, hogy világéletében szerelmes volt Lily Evansba – aki tudvalevőleg lány. Tudata legmélyén nem csodálkozott, hogy soha nem történt köztük semmi.

Peter Pettigrew-nak, aki élete első gyűlésén vett részt azon az ominózus napon, annyira megtetszett a munkamorál, hogy végleg elhatározta magát, elárulta Potteréket, és átállt a sötét oldalra.

VÉGE